Népszabadság, 1991. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-03 / 128. szám

HALMOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Molnár Lajosné (Zsóka) tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az édes­anyától, a Központi Statisztikai Hi­vatal tanácsosától 1991. június 6-án csütörtök de. 10 órakor a Far­kasréti temetőben veszünk végső búcsút. A gyászoló család és a Központi Statisztikai Hivatal. (55 729/1­) Fájdalommal tudatjuk, hogy munkatársunk, dr. Horváth Károly belgyógyász, életének 37. évében, 1991. május 26-án, váratlanul el­hunyt. A Fővárosi Szent László Kórház saját halottjának tekinti. Temetése 1991. június 6-án 14.30-kor a Farkasréti temetőben lesz. Em­lékét őrizzük. Szent László Kórház dolgozói. (55 731/12) Mély fájdalommal tudatom, hogy dr. Varga Mihály a Magyar Nem­zeti Bank nyugalmazott osztályve­zetője áldozatos életének 77. évé­ben meghalt. Temetése június 4-én fél 12 órakor az Új köztemetőben, a gyászmise aznap 18 órakor a rá­kosfalvi plébániatemplomban lesz. Leánya, unokái, veje, testvére, anyósa. (55 853/10) Hirdetések felvétele Várjuk ilsib­b­ hirdető ügyleteink roegrco delescit Hirdetéseiket elküldhetik levél­ben, telexen vagy telefaxon. Illetve elhoz­hatják személyesen. A magánmegrendelők személyesen, készpénzfizetés ellenében, ad­hatják fel hirdetéseiket a Hírlapkiadó Vállalat hirlapboltjában (Budapest Vill., Blaha Lujza tér 3.) és a Referens Kft.-nél (Budapest XI., Bertalan Lajos u. 26.) és a Magyar Hirdető felvevőhelyein A hirde­tések levélben is feladhatók, a Hírlap kiadó Vállalat levélcímén (a befizetendő összegről a kiadó csekket küld). Érdeklőd­ni lehet a 138-2369-es telefonsz­ámon közületi hirdetések felvétele megrendelőlevéllel (a számlázás beszedési megbízással), postán és szemé­lyesen (cím: Budapest Vill., Blaha Lujza tér 1 . a Hírlapkiadó Vállalat hirdetési osztályának titkárságán, levélcím: Budapest, 1959, telefon: 138-4669, tekx: 225-554, telefax: 138-3331) hirdetésszervezőinél. Érdeklődni lehet a hirdetésszervezők 158-4707-es, 138-4456-os és 138-3150-es tele­­fonszámán, illetve a titkárság 138-4669-es számán. ÁLLÁS ÁLLÁST KERES NAGY gyakorlattal rendelkező kertépítő vállal bármilyen kertépítési vagy föld­munkát, munkakörrel. Levélcím: Jászla­­dány, Hámán Kató út 11., Zana Péter. (54 591) v ÁLLÁST KÍNÁL FELVÉTÜ­­L keresnn­N b­iitkUtu* *agy egyetemi végzettséggel, angol- és német­­nyelv-vizsgával rendelkező import üzlet­kötőket. Jelentkezés: „TANNIMPEX” Külkereskedelmi Vállalat, Budapest V., Szabadság tér 15, személyzeti és munka­ügyi osztály vagy telefonon: 112-2082. — (42 406/24) PÁLYÁZAT NÉPMŰVELŐ ÁLLÁSRA! A Szabadtéri Néprajzi Múzeum pályáza­tot hirdet népművelő-muzeológus állás betöltésére. A kinevezendő népművelő fel­­adata lesz részt venni a múzeum közmű­velődési, múzeumpedagógiai, rendezvény­­szervezési munkálataiban. Az állás be­­toncsere felsőfokú szakirányú végzettség­gel, idegennyelv-tudással, többéves szak­mai gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várjuk. Az állás 1991. július 1-jétől be­­tölthető. Bérezés megegyezés szerint. A pályázatot az eddigi szakmai tevékeny­séget részletező önéletrajzzal együtt 1991. június 15-ig kell a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatójának címezve meg­küldeni. Szentendre, PL: 63. 2001. — (55 172) KÜLFÖLDI vegyes vállalatok alapítását ösztönző állami vállalat felvesz igazgató mellé titkárnőt angolnyelv-tudással, gyors­­gépíró ismerettel, továbbá angol—német nyelvű levelezet, előny, ha magyar gyors­írási­­udása is van. Jelentkezés a 118- doc 34-es telefonszámon. (54 546) A MAGYAR Posta Vállalat Vezérigazga­tósága felsőfokú végzettségű pénzügyi munkatársakat keres toelaadói munkakör­be. Cím: Budapest XII, Krisztina krt. 6—8. telefon: 155-2457, Major Jánosné. (54 547) A „FÖLDGÉP” Általános Mélyépítő Vál­­lalat felvétele keres: ács-állványozó, kő­műves, vasbetonszerelő szakmunkásokat, brigádokat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: Budapest XviI­., Zádor u. 4., Soós István és Dancs László főépítés­­vezetőknél. telefon: 127­/470. (Ősztől külföldi munkalehetőség várható.) — (55 625) PILISCSABA Nagyközség Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a Paiscsaba— Klotildn­geren lévő általános iskola igaz­gatói állásának betöltésére. Az intézmény az 1991—92-es tanévben keresztény szel­lemben, az angolkisasszonyok rendjének irányításával folytatja működését. Bérezés megegyezés szerint. A pályázathoz csa­tolni kell: részletes szakmai önéletrajzot, amely tartalmazza a pályázó egyházhoz való viszonyai is. A pályázatot a meg­jelenéstől számított két héten belül kell beküldeni. Piliscsaba Polgármesteri Hiva­talához címezve: Piliscsaba, Szabadság tér 14. Telefon: 26 35-135. (53 549) A­MERI­KAIÁLLÁS-AJÁN­LATOK a Man­­hattan Amerikai—Magyar Kft.-nél. Felvi­lágosítás személyesen vagy válaszboríték­kal levélben. Tájékoztatócsomag ára 50 Ft. Néphadsereg u. 18. 11b. 1055, Il­­as 55. (49020 14K) MODITEX KFT. felvesz üzletkötőket, ru­házati díszítő kellékek, címkék, öntapa­dós emblémák, filmnyomással előállított termékek értékesítésére. Fizetés: jutalé­kos rendszerben. Gyakorlott és a terü­letet jól ismerők jelentkezését várjuk. Telefon: 252-1106, munkaidőben. — (55 260 10) OSZTRÁK—MAGYAR kft. keres nyugdí­jas ezermestert 6 órás munkára. Elektro­technikus előnyben. Érdeklődni munka­időben. Tel.: 114-2455. (55 351 1K) OSZTRÁK—MAGYAR kft. keres könnyű kisegítő munkára 4—5 órás dolgozót. Ér­deklődni munkaidőben. Tel.: 114-2455. (55 355 1K) OSZTRÁK—MAGYAR kft. keres bizalmi munkakörbe négyszínes nyomdai munká­hoz értő, nyomdai kalkulátort. Érdeklőd­ni munkaidőben. Tel.: 114-2455.­­ (55 364 1K) OSZTRÁK—MAGYAR kft. keres műszaki beállítottságú hivatásos gépkocsivezetőt. Érdeklődni munkaidőben. Tel.: 114-2455. (55 567 1K) PÉNZÜGYI ELŐADÓT és KONTÍROZÓ KÖNYVELŐT azonnali belépéssel felvesz lap- és könyvterjesztő kft. Telefon: 115- 5442. (55 477 12) FRANCIA- és németnyelv-tudással bíró gyors­ gépírót keres a Budapesti Tejipari Vállalat. Jelentkezés a 157-1028 vagy a 147-27­3-as telefonon. (54 594) SERKÉSZÍTŐ KFT. felvesz műkőfaragás­ban jártas betanított munkásokat. Érdek­lődni lehet a 127-2037 telefonszámon vagy személyesen, X. ker., Sírkert u. 29. sz. alatt. Bérezés megegyezés szerint. — (54 593) JUTALÉKRENDSZERBEN üzletszerzőt foglalkoztatnánk egyedi és komplex (tech­nológiai, épíészeti, mélyépítési, gépé­szeti, elektromos) tervezési munkáinkhoz. Telefon: 181-2376. (54 892) A VERMA Kft. gyakorlott reklámszer­vezőket keres magas jutalék ellenében, jelentkezés személyesen, naponta 9—12 óra között. XIV., Fűrész u. 70. — (55 027/20) BEDOLGOZÁS-KÖZVETÍTÉS, vidékre is! Samanta Adatbank, Bp. Pf.: 701. 1399. (52 731/5K) UTAZÁSI iroda pénzügyest keres, jó gép­írási tudással, 4 órára. Tel.: 06-84­31-045, 167-0774. (54 606/2K) 60 ÉV alatti nyugállományú rendőr és honvéd tiszthelyetteseket és tiszteket ke­resünk értékvédelmi őrszolgálatra, jelent­kezni: 166-4377. (55 870/1K) SZAKKÉPZETT és szakképzetlen munka­erőt felvesz asztalos kisiparos. Érdeklőd­ni egész nap: Érd, Budafoki 11.­­ (55 741 1K) A POLYGLOTT Nyelviskola kihelyezett vállalati nyelvtanfolyamokat indít: né­met, angol általános és speciális szak­nyelv, üzleti nyelv. Budapest, Lágymá­nyosi út 12. 1111. Tel.: 185-6442.­­ (52 265/7K) JOGOSÍTVÁNY autóra, motorra? Ha ezt a számot hívja 11­38-296 a döntése 5-ös. (55 072/IK) HÍVJON BIZALOMMAL! Magas áron ve­szek hagyatékot, képeket, bútorokat, por­celánokat, limlomot. Azonnal jövök. 184- 2788. (55 341/1K) BÚTORBOLT PIT legmagasabb áron megvásárolja készpénzért modern és an­tik bútorait, kárpitozott garnitúráit (hi­básat is). Azonnali szállítás: 157-2643, 183-1496. (55 438 1K) HAGYATÉKOT, bútorokat, festményeket, csillárokat, órákat, dísztárgyakat, szőnye­geket, ruhaneműket vásárolok, lomtala­nítással. 163-0042. (54 597) AZONNAL jövök hagyatékért, bútorért, régiségért. 185-5405. (54 595) HASZNÁLT cikkeit­, hagyatékot, szek­rénysorokat, garnitúrákat, konyhabútort, mindent veszünk! 14­96-439. (53 522 TK) VIDEOFELVÉTELT eseményről, filmről, fényképről, diáról. Megmentheti mozifilm­jeit, ha átírjuk videóra. PÁL—NTSC transzkódolása. VHS, BÉTA, U—MATIC. Szerkesztés. VIDEOFAM: 121-66-75. — (51 030/40) Frissen vizsgázott, 2 éves Latvija mikrobusz, és 3 éves csukott, vegyes használatú Barkas eladó. Érdeklődni lehet: Vésztő, Kossuth u. 76. Tel.: 10, 22. (55 628) IX. hóig érvényes műsza­kival 1961-es évjáratú Skoda Felicia, sok új tartalék alkatrésszel 400 ezerért, vala­mint lejárt műszakival Zaporozsec 968 M (új telekaszni stb.), összeépítés előtt 60 ezerért. „Megéri 148 536” jeligére a debreceni hirdetőbe. (54 599) VOLGA Gaz 2410, 4 éves, felújított ál­lapotban, friss műszaki vizsgával, 200 000 Ft-ért eladó. Megtekinthető Zalaegerszeg, Könyök u. 9. Univerzál ISZ. telephelyén, hétközben. Érdeklődni: Deák Jenő szállí­tásvezetőnél. Tel.: 14-355/34. (54 601) I DB Tátra 10 köbméteres szippantó el­adó. Szekeres Ferenc, Kóka, Dózsa Gy. u. 32. 2243. (53 759­ 2K) KAJDTOS taragolle mahagóni, svertes el­adó: 166-7414. (55 951 2K) TAXISOK, figyelem! 14 000 km-t futott Dacia kombi eladó. Érd.: este 6—7-ig. Tel.: 129-0580. (54 040/4K) 3,5 ÉVES Dacia—TX 140 000-ért eladó. Napközben: 122-8456, 81-es mellék, Szücsné. (55 069/1K) P. 126 eladó 195 000-ért. Tartalékolt, jól működő, 30 000-t futott. Tel.: 163-8135. (54 5918) MAZDA 626 GLX kitűnő állapotban* 90 000 km-rel, családi okok miatt áron alul eladó. Napközben: 155-9657.­­ (54 842/1K) OPEL Kadett LS 1300, tűzpiros, eladó. Tel.: 186-7474. (54 915 1K) TERMŐFÖLD-, sóder-, homok-, sírtszál­­lítás. 251-54­ 20, 251-98­55. (48 725 21K) HÁRMON­IKAAJTÓK 3600 Ft darabon­ként. 183-0315. (52 028/11K) VÍZKUTAK, termálkutak fúrását vállal­juk 1200 m-ig, garanciával. DOPPLER Kft., Budapest, Alsóhegy u. 4. 1016. 182- 0434. 186-3983. (53 198 4K) AZONNALRA parkettázást, csiszolást. PVC, szőnyegpadlózást vállalok: 164-4621. (55 202 5K) DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Csatornatisztítás, garanciával. 137-93-14, 128-59-17. — (53 221 TK) DUGULÁSELHÁRITÁS legkorszerűbb gé­pekkel, falbontás nélkül, garanciával, m­ég ma! 156-4065. (53 250­ IK) SITTSZÁLLÍTÁS (konténerrel is), lomta­lanítás. 127-5473. (53 561/1K) GÉPI földmunka, sóder-, homok-, termő­földszállítás. 177-0660. (53 569 1K) BETÖRÉSVÉDELEM. Egy- és kétszárnyú ajtók védelme hevederzárral, lakótelepi páncélajtók, folyosóleválasztó rácsajtók, ablakrácsok, vasalások. Mészáros kisipa­ros. 133-0216. (54 704 1K) FALRADÍROZÁS, nagytakarítás (festés után is), ablaktisztítás. 1­80-1601, 167-3167. (54 755 1K) CSEMPÉZÉS, padlóburkolás, kőműves­­munka. 251-8187. (55 229 1K) DUGULASELHÁRITÁS, csatornatisztítás, zsírtalanítás, hét végén is. 149-5501.­­ (55 414 1K) DUGULASELHÁRITÁS falbontás nélkül, mosogatók, WC-k, lefolyók, tisztítása, azonnal. 177-6052. (54 603) DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Falbontás nél­kül, még ma! 120-1508. (55 060 1K) MIKROHULLÁMÚ SÜTÖK javítása. 127 1140. (55 074/1K) FAL-, tapétaradírozás. 162-1260.­­ (55 119/1K) HŰTŐ­KOCSIVAL (Fiat 2,2 t és Mann 4 t) bel- és külföldi szállítást vállalok. 184-3551. (55 722/10) Vállalkozók­ MO-ás és a Csepel-sziget főútvonala mellett 7500 m2 terület kb. 1000 m2 felépítménnyel (kétaknás szerelőcsarnok, raktárak, kiszolgáló létesítmények, telefon) bérbe adó, Szigethalmon 4200 m2-es bérelt terület felépítménye (festő-, lakatos-, asztalosüzem, kiszolgáló létesítmények, 180 kW beépített elektromos teljesítmény, telefon­ eladó. Irányár: 15 M Ft plusz áfa, bérelhető (lízingelhető). Komplett fényező, szárító berendezés eladó járműjavítók, karosszériások számára. Telefon: 111-5212. Telefon/fax: 111-4888, (55 193) /tiwhvAabV úton az Operával szemben, összesen 150 nm alapterületű (ebből 60 nm galéria), utcai üzlethelyiség bérleti joga átadó hideg-meleg víz ellátású mel­lékhelyiségekkel, 2 telefon fővonallal­.­­ Érdekődés: 9. Sz. JMK, Bp. V., Pesti Barnabás u. 4. Telefon: 118-9330 (üzenet­­rögzítő). (55 615) SZERETNE ön három hét alatt 10—15 kg-ot lefogyni? Szakember által válogatott receptek — mindössze 300 Ft-ért, után­vétellel. Cím: Gömöri Lajosné, Miskolc III. ker., Csortos Gyula u. 2. fszt. 3. 3534. (55 015/10) BÜFÉBUSZ engedélyekkel eladó vagy bérbe adó Spicc Gmk., tel.: 252-1087, 8—9-ig, 158-0995, 15—18-ig. (55 059/10) ÍRÓGÉPCENTRUM: 175-4228. Magyaror­szágon egyedülálló választék! (49 761/80) SIÓFOKON a ,,Mix Market” üzletköz­pontban még korlátozott számban ÜZ­­LETHELYISÉGEK kiadók reális áron. Érd.: 06-84 12-634, este. (54 438/30) BISELICZÓT keresek. Tel.: 96/16-195, este. (54 604) BALATONEDERICS belterületén 140 nm alapterületű étterem, teljes felszereléssel 1359 nm-es területtel eladó. Az érték­­becslés alapján. Levélcím: Lesencetomaj, Petőfi Sándor utca 13. Telefon: 87-36- 020. (54 911) AZONNAL beköltözhetően eladó a Bp. IX., Ráday u. 59. sz. alatti üzlethelyi­ség (tulajdonjoga), 28 nm plusz 16 nm galéria (mellékhelyiséggel), 1 telefon fő­vonallal. Érdeklődni munkaidőben a 175- 4599 sz. telefonon. (54 907) NYERNI! Ezzel a 10 háromesélyessel csak ezt lehet! Hatot eltalál, már tizen­kettese van, héttől tizenhármas, csupán 990 Ft befizetéssel. Totókulcsunk ára mindössze 430 Ft. Utánvéttel: Szeged-Tápé. Pf.: 30. 6753. (50 859) ■HM A HIMENEUS olasz partnerkereső és há­­zasságközvetítő iroda keresi saját ügyfelei részére magyar hölgyek jelentkezését. — Felvilágosítás: 135-3982. (54 995/1K) PEST LŐRI­NCEN sorházi lakás eladó. Érdeklődni kizárólag: hétfő, szerda, csü­törtök 14—16.30-ig, XVIII., Ságvári u. 10. (48 422/8K) SZENTENDRÉN hegyoldalban lévő 1000 nm-es telken 30 nm-es faház 90 százalé­kos készültséggel, villannyal, vízzel, csa­ládi okokból sürgősen eladó. 129-4272. (51 638/5K) XI., Kosztolányi térnél 100 nm tetőtér­­beépítés 4,9 millióért 3 lakásos, kertes házban, kocsibeállóval eladó. Telefon: 186-24­03. (53 493/6K) 1,68 M FT-ÉRT 1 plusz 2 félszobás, ét­kezés, parabolás, 57 nm-es békásmegyeri lakás sürgősen készpénzért eladó. Tel.: 188-4270, 8—10 és 18—20 óra között. (53 556/1K) BUDAPESTTŐL 70 km-re, idegenforga­lom vagy gazdálkodás kialakítására al­kalmas tanya, családi okok miatt eladó. 129-4272. (54 390/3K) ELADÓ II. kerületben 360 nm-es telken, 5 szobás, 70 százalékos készültségű ház, 7,4 millióért, XIV. kerületben, 48 nm-es lakás 1,8 millióért eladó vagy 35 nm-es tanácsira cserélhető a kerületben. 186- 8417. (54 781/1K) I., PIROSKA utcai, felújításra szoruló négyszobás ikerházlakás, műhellyel, két garázzsal, beépíthető tetőtérrel, önálló kertrésszel 14 millió forintért haláleset miatt sürgősen eladó. Hétfőtől csütörtökig 10—18 óráig 11­71­ 988. (54 612) HÉVÍZEN 61 nm-es, első emeleti lakás 2,3 millió Ft készpénzzel eladó. Érdek­lődni: Hévíz, Korányi utca 13., Gö­möri. (54 909) BUCSÁN 2 szobás, komfortos köves út melletti családi ház, 1000 nm-es telekkel eladó. Érdeklődni lehet: Bucsán a „Vil­logó” kocsmában. (54 912) MISKOLCON tehermentes, belváros leg­jobb helyén lévő, öröklakás eladó. Ér­deklődni dr. Nikházy Lászlónál, 46 42- 893, du. 16—19 óra között. (54 607) BÜFÉNEK alkalmas szuterénos hétvégi ház Miskolcon, forgalmas főútvonalon el­adó. Érdeklődni: dr. Nikházy Lászlónál, 46 42-893, du. 16—19 óra között. (54 608) BALATONNÁL, Lepsényben 200 n.-ös belterület eladó. Víz,­­villany, telefon, építési lehetőség van. Balaton 10 perc. Irányár: 240 000 Ft. 164-9621, este. — (54 609) ELADÓ Nagytarcsán 200­2.-es telken 2 szobás családi ház, 80 százalékos készen­léti állapotban, víz, villany, gáz, aszfal­tos út van. Érd.: 118-3118, Schieberné: (54 611) RÓZSADOMBI 66 nm-es, háromszobás, parkra néző, közös kertes öröklakás el­adó, 5,5 millió forintért. Tel.: 135-7267. (55 170/10) ALSÓÖRSI hegyoldalon kétszintes nya­raló eladó. 06,80-38-529. (54 43*5 2K) AGÁRDON komfortos nyaraló, 117 négy­szögöles telken eladó. Tel.: 185-5613.­­ (54 913) DOMONY-VÖLGYBEN 220 négyszögöles telek eladó. Telefon: 113-0579. (55 339/1­) 1 374 240 5 570 938 24 348 340 58 704 693 74 312 344 1 446 093 5 673 892 25 335 531 58 711 966 74 448 485 1 512 887 5 743 760 25 980 424 58 860 160 74 479 065 1 576 288 5 762 962 26 111 121 58 894 736 74 579 634 1 657 421 5 809 727 26 782 801 59 297 818 74 618 053 1 660 547 5 830 242 26 926 455 59 376 642 74 711 355 1 759 920 5 838 447 33 975 122 59 441 095 75 001 502 1 844 448 5 898 962 34 471 435 59 558 989 75 137 520 1 885 974 5 904 481 35 415 981 59 638 373 75 742 671 1 943 816 5 962 747 36 901 758 59 664 095 76 403 255 1 984 942 5 998 981 39 295 257 59 854 848 76 576 489 2 393 501 7 386 198 40 660 275 59 854 851 76 926 653 2 406 666 7 907 286 40 847 105 60 154 189 77 979 730 2 998 613 8 019 704 41 342 570 60 416 488 78 176 543 2 998 656 8 057 976 41 363 751 60 475 990 78 317 803 3 232 075 8 223 381 46 039 495 60 480 926 78 980 880 3 610 036 8 245 735 46 201 197 60 526 334 79 039 213 3 610 038 8 627 504 46 242 782 60 671 529 79 086 694 3 610 042 9 403 939 46 256 297 60 741 646 79 091 193 3 610 067 9 461 369 46 641 406 60 797 627 80 491 072 3 687 255 9 799 046 47 430 127 61 248 756 80 526 706 3 757 045 9 926 815 48 068 869 61 331 182 82 002 338 3 930 886 13 503 283 50 991 723 61 482 686 82 285 931 4 472 046 13 505 013 55 128 382 61 721 215 82 375 526 4 527 686 13 581 983 55 131 861 61 844 025 83 348 603 4 574 114 15 053 843 55 619 722 62 079 131 83 615 326 4 589 423 15 305 790 56 025 875 64 818 084 83 677 140 4 606 502 15 352 029 56 880 845 73 139 480 84 017 965 4 615 878 15 566 569 56 923 958 73 139 481 84 911 905 4 629 414 15 628 252 57 974 684 73 157 273 85 318 848 4 809 572 16 405 993 58 159 513 73 312 186 86 045 156 4 931 365 16 411 120 58 201 197 73 320 424 87 862 887 4 977 788 16 984 930 58 213 891 73 590 829 88 023 006 5 099 277 17 242 845 58 345 237 73 859 015 88 555 172 5 159 301 21 354 946 58 613 469 73 882 787 88 666 594 5 237 859 23 325 603 58 618 001 74 197 421 89 407 079 5 246 688 5 366 742 23 587 416 58 652 261 74 227 966 93 371 860 97 241 209 A 22. heti lottó nyerőszámai: 5, 22, 56, 57, 74. A LOTTÓ NÉGYTALÁLATOS SZELVÉNYEI EGYSZER FIZET KÉTSZER UTAZIK LUXUS AUTÓBUSZA­INKKAL. Costa Brava 4500 Ft, Görögország Paralia Beach és Chalkidiki 3500 Ft. Videó, mini­bár, alvóülések. Eurotours,­­ utca 15. 111-8813, 111-4639. (55 864) A MALÉV Air Tours legújabb ajánlata: nyaralások a Földközi­­tenger medencéjében. Kréta/He­­raklion (7 éjszaka) 39 990 Ft. El­helyezés tengerparti szállodában, félpenziós ellátás. 1991. július 13- tól folyamatosan 5 alkalommal. Málta/La Valetta (7 éjszaka) 34 990 Ft. Elhelyezés apartmanok­ban, ellátás nélkül. 1991. szep­tember 1-jétől folyamatosan 4 al­kalommal. Ciprus/Larnaca (7 éj­szaka) 39 990 Ft. Elhelyezés szál­lodai szobában, félpenziós ellá­tás. 1991. szeptember 27-től folya­matosan 5 alkalommal. Jelent­kezés és felvilágosítás a MALÉV Air Tours Irodában (Budapest, Roosevelt tér 3., tel.: 118-6614). (51 170) A MISSIO TOURS BEVÁSÁR­LÓ AJÁNLATAI: ISZTAMBUL, 4 nap, 4300 Ft. Velence, 3 nap, 1690 Ft. München, 1690 Ft. Párizs, 3 nap, 3800 Ft. Tel.: V. ker., Szt. István krt. 11. Tel.: 111-5438, 133- 8723. Vidéki irodáinkban : Pécs — Szent István tér 1. Tel.: (72)-22- 426. Miskolc — Széchenyi u. 23. (jegyiroda). Tel.: (46) -29-021. Szentes — Bacsó B. u. 1. Tel.: (63)-12-104. Dunaújváros — Kos­suth L. u. 27/B. Tel.: (25)-16-117. (52 191) Kárpótlás! Kárpótlási ügyeit kezdettől a befejezésig megbíz­hatóan végezzük. A nagy számú jelentkezésre való tekintettel, kérjük előzetes telefonon törté­nő bejelentkezését. Telefon: EURO—BUREAU Kft., 06-1-131- 9286, 06-1-132-7978. ((54 335) Angolny­el­v-tan­folyamok Ang­liában! Az International House iskolahálózat angliai iskolái vár­ják a konvertibilis valutával fi­zető hallgatókat (felnőtteket és gyerekeket). Bővebb informá­cióért forduljon az INTERNA­TIONAL HOUSE LANGUAGE SCHOOL-hoz, II., Bimbó út 7. Tel.: IK­-54-013. Telefon/fax: 115- 52-75. (54 116) FERVERE! London 7 nap 15 700 plusz 00 DM. Róma 6 nap 13 900 jún. 22. Spanyol tenger­part 10 nap 16 700. Görög 15 nap 16 570 júl. 27. Isztambul 5900 5 nap jún. 28. (félp.). Velence 1300 plusz 5 DM. Lichtenstein 1550 plusz 5 DM. XIII., Róbert krt. 104. Tel.: 120-2827. (54 544) Az ATALANTA INTERNATIO­NAL NYELVISKOLA Ausztrál­­magyar Kft. nemzetközi színvo­nalú 3 hetes intenzív angol- és németnyelv-tanfolyamokat indít június 17-én. Tandíj 45 órára 4500 Ft. Felső tagozatosoknak jú­nius 24-től kéthetes angol inten­zív, szabadtéri programokkal. — Tandíj: 3800 Ft. Információ: 112­­8349, 9—12 óráig. Beiratkozás: V. ker., Irányi u. 3., június 3—14-ig, 16 és 18 óra között. (53 087) Érettségizett fiatalok, figye­lem! TITKÁRNOKÉPZŐ-TANFO­ lYAM: egy év alatt perfekt gép­írás, komplex irodai ismeretek, első idegen nyelv társalgási szinten, második idegen nyelv alapszinten. Tandíj 660 órára 68 500 Ft. SZUPERINTENZÍV NYELVTANFOLYAMOK: egy év alatt angol vagy német kezdőtől a középfokú nyelvvizsgáig, 111. nyelvi érettségitől a felsőfokig. Tandíj 550 órára 62 000 Ft. Tan­folyamainkat sikerrel elvégző hallgatóknak bizonyítványt adunk, és az elhelyezkedésben segítünk. Tanfolyamkezdés októ­berben, jelentkezés már most. — Információ: 112-8349. ATALANTA INTERNATIONAL NYELVISKO­LA, Ausztrál—magyar Kft. OTJ LEHETŐSÉG ÉRETTSÉGI­ZETTEKNEK, MOST ÉRETTSÉ­GIZŐKNEK, KÖZÉPISKOLÁ­SOKNAK! 400 órás, középfokú képesítést nyújtó, önálló munka­körre felkészítő VÁLLALKOZÓI ÜGYINTÉZŐ tanfolyamokat indí­tunk! A régebben és most érett­ségizőknek szeptemberben nap­pali és munka melletti csoportok indulnak. A középiskolák har­madik osztályos tanulóinak 1,5 éves délutáni csoportokat szer­vezünk. Részvételi díj : 38 000 Ft, kedvező részletfizetéssel! Érdek­lődni lehet: napközben a 162- 7486 telefonszámon, személyesen, levélben: SZOMA Kft., Budapest, Fehérvári út 236. fszt. 2. 1116. — (41 088) SANTA SUSANNA az EXTRA TOURS Irodával, 10 nap, autó­busszal, félpenzió, jún. 16—25., 18 186 Ft/fő. Ha ön május 15-éig a részvételi díj 80%-át befizeti, akkor az EXTRA TOURS a töb­bit HITELEZI! Részletes felvilá­gosítás Budapest XIII., Pozsonyi út 23. alatt vagy a 132-4793, 131- 1753 telefonszámon. NE FELED­JE, ÖNNEK NÁLUNK HITELE VAN! (48 184) Erdélybe autóbusszal! Maros­­vásárhely, Kolozsvár 980 Ft, Sepsiszentgyörgy 1180 Ft. Quitt, 1117-0133/380. (53 350/20) Párizs szívében Párizs Toursz­­szal, 7 nap, félpenzió, progra­mokkal 9800 Ft plusz 780 FtF (230 DM), 122-2728, Wesselényi u. 41., 13—18-ig vagy 129-8226 8-16- ig. (55 372/12) A BELVÁROSI NYELVISKOLA hatvanórás, háromhetes angol-, német- és olasznyelv-tanfolya­­mokat indít június 17-től és augusztus 12-től. Beiratkozás: 15 és 18 óra között, V., Veres Pál­­né u. 26. II. 13. 118-8639. — (55 456/ 1K) ÜZEM­ANYAG SZÁLLÍTÁS kö­zületeknek, magánszemélyeknek kis és nagy tételben. Állandó szerződéskötésnél 25 százalék en­gedmény 1 148-4753. (55 629/1K) VILÁGHÍRŰ GÖRÖG kerámiák az IMKA-ból forintért. Viszont­eladóknak is. Bp. VII., Wesselé­nyi u. 18. (55 198/10) A Tudományos Minősítő Bi­zottság közli, hogy Farkas Már­ton: „A császári és királyi had­sereg az első világháborúban" c. doktori értekezésének nyilvá­nos vitája 1991. június 11-én du. 14 órakor lesz az MTA Székház nagytermében (Bp. V., Roosevelt tér 5.). (54 895) ölelt ön már koalát? AUSZT­RÁLIAI kirándulás, repülővel, fakultatív programokkal nov. 8 —25 . 260 929 Ft/fő. EXTRA TOURS: 132-4793, 131-1753. (54 894) Lehel hűtők (fagyasztók, sima, kombinált) azonnal kaphatók. Megrendelhetők: 177-5206. — (54 917/10) MAGLÓDI VASIPARI VÁLLA­LAT VÁLLALATI TANÁCSA (VT) PÁLYÁZATOT HIRDET IGAZGATÓI munkakör betölté­sére. Az igazgatót a VT 5 évre választja meg. A munkaviszony alkalmasság esetén meghosszab­bítható. A vállalatot az Ipari Minisztérium 1991. április 30-án alapította. 140 fő dolgozót foglal­koztat. Fő tevékenységi köre: ipari szerelvények és vasszerke­zetek gyártása. Az igazgató fel­adatát az SzMSz határozza meg. Ezen belül feladatai kiemelten: korszerű és hatékonyan működő szervezet kialakítása; a vállalat gazdaságos, hatékony működte­tése, munkával való folyamatos ellátása, a profil piacképes bő­vítése. Pályázati feltételek: fel­sőfokú szakirányú iskolai vég­zettség (mérnök-közgazdász); 5 éves vezetői gyakorlat; max. 50 éves életkor; legalább egy nyu­gati nyelv ismerete; büntetlen előélet. Igazgató díjazása; alap­bér 60­0 Ft/hó; egyéb juttatás eredménytől függően, jogszabá­lyi előírások szerint a VT hatá­rozza meg. Pályázattal kapcso­latos felvilágosítást ad Neuer József főmérnök, Maglód 105 te­lefonon. A pályázatokat 1991. jú­nius 20-án 24 óráig lehet benyú­j­tani, postai tértivevényes külde­ményként a Maglódi Vasipari Vállalat titkárságára. Maglód, Csengery u. 4. 2234. A borítékra írják rá PÁLYÁZAT. Faludy György a Múzsák Könyvesboltban! Ma délután fél öttől Faludy György dedikálja ünnepi könyvheti kötetét a Mú­zsák Könyvesboltban. Minden érdeklődőt szeretettel vár a szerző és a könyvesbolt, a IX., Ráday u. 3-ban, a Kálvin tér mellett! (55 827) Az őrmezei Közösségi Ház nyári sporttábort indít június 17-től július 19-ig, 5x1 hetes tur­nusokban, naponta 8—16 óráig. Egész napos sportfoglalkozások: atlétikai és kancionáló trénin­gek, sportági alapismeretek, ki­rándulás. A tábor díja: hetente 1200 Ft/fő. Napi kétszeri étke­zést és részletfizetési kedvez­ményt biztosítunk. Cím: Cirmos UI. 8. 1112. Tel.: 162-6224. (55 832) 1 NAP BECS 599 Ft. Naponta 5.30-kor. Eurotours 112-4602, 153- 1751 Cooptourist 111-8803, Naturs Travel 175-0019, Taverna Service 153-4766. (55 865) FEDEZZE FEL AFRIKÁT A MISSIO TOURSSZAL! Köruta­zás Tunéziában, 8 napon át tel­jes ellátással. Igazi szafari park plusz Szahara plusz nyaralás : 61 000 Ft. Nyaralás Hammamet­­ben (Tunézia), 8 nap félpenzió­val : 53 000 Ft. Tel.: a MISSIO TOURS új Irodájában a Szt. Ist­ván krt. 11. sz. alatt. Tel.: 133- 8723, 111-5438. Vidéki Irodáink­ban: Pécs — Szent István tér 1. Tel.: (72)-22-426. Miskolc — Szé­chenyi u. 23. (jegyiroda). Tel.: (46)-29-021. Szentes — Bacsó B. u. 1. Tel.: (63)-12-104. Dunaújvá­ros — Kossuth Lajos u. 28/B. Tel.: (25)-16-117. (52 194) NEM ÁLOM, EZ VALÓSÁG, ISZTAMBUL NEM TÁVOL­SÁG ... HA A MISSIO TOURS LÉGKONDICIONÁLT MERCE­DES BUSZÁVAL UTAZIK. 6 nap, 3 éjszaka, szállodai elhelye­zéssel : 6400 Ft. Nyaralás a török riviérán, IZMIRBEN, 11 nap, fél­penzióval, kirándulásokkal: 19 999 Ft (—10%). Jel.: V. ker., Szt. István krt. ll-ben. Tel.: ull- 5438, 133-8723. Vidéki irodáink­ban: Pécs — Szent István tér 1. Tel.: (72)-22-426. Miskolc — Szé­chenyi u. 23. (jegyiroda). Tel.: (46)-29-021. Szemes — Bacsó B. u. 1. Tel.: (63)-12-104. Dunaújvá­ros — Kossuth L. u. 27/B. Tel.: (25)-16-117. (52 193) COSTA BRAVA — SPANYOL­­ORSZÁG, az AGROTOURS slá­gerajánlata 1 10 nap, 7 éjszaka. Elhelyezés fürdőszobás szállodai szobákban, a tengerparton. El­látás: fél-, IIl. teljes penzió. Utazás: NEOPLAN luxusbusszal (tv, videó, WC). Az: előszezon: 13 950 Ft, főszezon: 17 500 Ft, utó­szezon: 14 600 Ft. Jelentkezés: Bp., Dob u. 53. 1074. Tel.: 121- 4021, 142-2956. Fax:­153-4144. — (54 992) ACSA — elhelyezés: 6 szemé­lyes. 3x2 ágyas faházakban a Kastélyszálló parkjában. Ellátás: félpenzió. Időpontok: július. Részvételi díj: 4590 Ft/fő/6 éjsza­ka. SARLÓSPUSZTA — elhelye­zés: 2—3 ágyas, zuhanyzós szobák­ban. Ellátás: ebéd, vacsora. Idő­pontok : egész évben folyamato­san. Program: lovaglás, fogato­lás, úszás. Részvételi díj: 3410 Ft/2 éj, 6820 Ft/4 éj. BALATON­­FÖLDVÁR — elhelyezés: 2—3 ágyas, mosdós szobákban. Ellá­tás: fél-, 111, teljes penzió. Idő­pont: folyamatosan. Részvételi díj: 6890 Ft/fő, teljes ellátással 6 éjszakára. NÁSZUTAS- ÉS GYERMEKKEDVEZMÉNY­ — KUNBARACS — elhelyezés: 2— 3 ágyas szobákban. Ellátás: igény szerint. Részvételi díj: már 670 Ft-tal, félpenziós ellátással/ nap. GYEREKEKNEK KEDVEZ­MÉNY! A SZEGEDI SZABAD­TÉRI JÁTÉKOKRA JEGYEK ÉS SZÁLLÁS IRODÁINKBAN IGÉ­NYELHETŐK! Jelentkezés: Bp., Dob u. 53. 1074. Tel.1­121-4021, 142-2956. Fax: 153-4144. (54 992) Értesítjük t. ügyfeleinket, hogy az OTP Rt., V., Ferenciek tere 5. sz. alatti kirendeltségünk — a felújítási munkálatok befeje­zése után — 1991. június 12-től ismét eredeti helyén üzemel. — Telefonszáma: 118-3371. A gépi átállással és a költözéssel kap­csolatos feladatok miatt június 4-én, 5-én, 6-án, 7-én, 10-én és 11-én a Múzeum krt. 9. sz. alatti fiókban a betétügyintézés szüne­tel. Fenti időpontban a betét­könyvekből ki- és befizetés bármelyik takarékpénztári fiók­nál eszközölhetők. Közel eső fiókok: V., Károlyi M. u. 14., V., Váci u. 86., V., József nádor tér 10—11., VII., Tanács krt. 1. Az átmenetileg tartó kényelmet­lenségért ügyfeleink türelmét és megértését kérjük. Országos Ta­karékpénztár és Keres­kedelmi Bank Rt. V. Kerületi Fiókja. — (54 905) AZ EURÓPAI NYELVEK STÚ­DIÓJA 4 hetes angol és német INTENZÍV tanfolyamokat indít jún. 17.—júl. 16-ig, valamint júl. 18.—aug. 16-ig 6—10 fős Kis CSOPORTOKNAK heti 5x3 órá­ban. Kezdőtől a felsőfokig 10 szinten 8, 11, 14 és 17 órától. Ré­gi hallgatóinknak kedvezményes tandíj. 55 perces órák. TUDÁS­­SZINTFELMÉRÉS ÉS BEIRAT­KOZÁS: jún. 10-én, 11-én és 12- én 15—18 óráig a VIII., Szentki­rályi u. 1/B-ben (az Urániánál). Tel.: 138-07-30. (54 898/12) FIATALOK, DIÁKOK! Itt a vakáció — a fő attrakció — egy görög szabadtéri szuperdisco! Június 28—25-ig DISCOBUSZT indítunk Görögországba, mely­nek végcélja az Égei-tengerpart egyik legnagyobb szabadtéri dis­­cója. 8 nap strandolás a tenger­parton, elhelyezés apartmanotk­­on, önellátással. A Capitaly Aprtmancentrum megnyitása al­kalmából max. 45 fő részére csak most 5490 Ft AJÁNDÉK­­ÁRON. Capitaly Travel, Bp., Dohány u. 22. ,1077. (Metró Cen­ter). Tel.: 122-0684. (55 068/2­) Hanglemezbolt, ahol 3000 féle KOMOLYZENEI LP (40 Ft—390 Ft) és 800 féle KOMOLYZENEI CD (250 Ft—1200 Ft) közül vá­laszthat. Naponta új lemezek 40 Ft-ért és FELÁRON. Állandó amerikai utánpótlás. CONCER­TO, VII. ker., Dob u. 33. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 12—19, vasárnap 12—16. (55 179) Lemezszerviz: gépi lemeztisztí­tás belső borítócserével 30 Ft/LP. Külső-belső borítók. Katalógu­sok. Hirdetésünk felmutatása egy lemez ingyenes tisztítását éri. CONCERTO, VII. ker., Dob u. 33. Tel.: 121-64-32. (55 181) Hanglemezbolt, ahol valódi ér­tékben adhatja el 78-as fordulat­­számú (10—500 Ft) és 33-as for­dulatszámú (50—500 Ft) KO­MOLYZENEI hanglemezeit. 50 lemez felett felkeressük önt. — CONCERTO, tel.: 121-64-32. VII. ker., Dob u. 33. (55 182) Kaczander Ágnes úszótáborába jelentkezés: 177-5460. (53 863/20) Gyorsan szeretne jogosítványt? A REFLEX Autósiskola tanfo­lyamain rövid idő alatt vizsgát tehet! Ára 7900 Ft (részletfize­tés) . Külföldiek részére német nyelven is indítunk tanfolyamo­kat, kedvező áron. Beiratkozás: hétfőtől péntekig 9—17.30, IH., Vörösvári út 93. (általános isko­la). Telefon: 18­86-900. (54 202/20) ÖNÉ A VILÁG, HA VELÜNK UTAZIK! OLASZORSZÁG — CSILLAGTÚRAK! útvonal: Bel­­lária—Firenze—Ravenna—San Marino—Velence. Utazás autó­busszal, jún. 23—28. és szept. 8 —13. között. Elhelyezés 2 ágyas, zuhanyzós szobákban, félpenzió­val. Részv. díj: 12 400 Ft plusz 2800 Ft-ért költőpénz. Jelentke­zés: EXPRESS Utazási Iroda, 201. Fiókirodájában, Bp. V., Sza­badság tér 16. Tel.: 131-6393, 131- 7777/inf. (54 553) English Center: Intenzív angol­ny­elv-tanfolyamok júniusban. — Tel.: 147-0263. (51 282/5K) Ekcémás, pattanásos, psoriasi­­sos és egyéb bőrbetegségek ke­zelése diszkrécióval. Bp. VIII., 32-esek tere 6/B. K., Cs.: 4—6-ig. (52 203/1K) 10 napos görög utak Platamo­­nas, Athén, Meteora, Halkidiki és szállásfoglalások. AKROPO­­LISZ, 142-7742. (53 484/6K) Kártyavetés, horoszkópkészí­tés, személyre szóló analízis ma­gas szinten. 180-5213. (53 793/1K) Egyes fővárosi mozik ruhatára bérbe vehető üzemeltetés céljá­ból. A ruhatár mellett egyéb ke­reskedelmi vagy szolgáltató te­vékenység is folytatható. Felvi­lágosítás, jelentkezés: Budapest Film Vállalat kereskedelmi osz­tály, tel.: 122-98-96 vagy 122-82- 35, munkaidőben. (55 627) Intenzív angol és német kezdő nyelvtanfolyamok indulnak jú­nius 17-től az Óbudai Társaskör­be (III., Kiskorona u. 7., volt Magyar L. u., telefon: 180-5288). Információ és beiratkozás június 3-tól 7-ig naponta 14—18 óráig a helyszínen. (55 196) Teniszoktatás! Telefon: 121-4972. (54 219/50) KÖZLEMÉNYEK

Next