Népszabadság, 1995. augusztus (53. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-15 / 190. szám
1995. augusztus 15., kedd Nemcsak rajtuk múlt Hatvanéves volna Gerelyes Endre Gerelyes Endrét huszonöt évesen, 1960 januárjában mutatta be az Élet és Irodalom. Kilenc perc című novelláját adta közre a prózarovatot szerkesztő Szabó György - elképesztő hatással. Utoljára talán Móricz Zsigmondinak sikerült a Hét krajcárral az, ami neki: egyetlen novellával országos hírre szert tenni, s azonnal legendásodni. Az országot konszolidálni akaró, de legitimációs zavarokkal küzdő politikának úgy kellett az ilyen munkás származású, nagy tehetségű fiatal - minthogy a hallgató jobbakat megnyerni nem tudta akár egy falat kenyér. Főként, ha olyanokat mondott, mint Gerelyes, ráadásul meggyőződésből: „Aki nem vak, rosszindulatú és ostoba, bármerre pillantson is, meg kell látnia azt a nagy távlatú gazdasági, politikai, erkölcsi építőmunkát, amely körülötte folyik.” S mintha Gerelyes Endre igazolni akarta volna a várakozásokat, 1962-ben belépett az MSZMP-be, majd a Kortárs 1963. áprilisi számának Irodalom és valóság című demonstratív ankétján, amelyre rajta kívül Baranyi Ferencet, Baráth Lajost, Galambos Lajost, Garai Gábort, Simon Istvánt, Szakonyi Károlyt, Váci Mihályt és Végh Antalt hívták meg, igen határozottan rögzítette álláspontját: „...írónak lenni, ebben a korban és történelmi helyzetben még fokozottabb felelősséget jelent, harcos humanitást, hittérítést, keresztes hadjáratot, az új emberért, új társadalomért vívott offenzív harcot. S akiben ez a felelősség nincs meg, az zsoldos vagy dezertőr... A győzelem záloga a magas művészi mérce... a minőség létkérdés.” A kilenc percet megfilmesítették, az önéletrajzi ihletésű novella ökölvívó hősét maga Gerelyes játszotta. Szokatlanul gyorsan, már 1962-ben napvilágot látott első kötete, a Kövek között, erre a Népszabadságban Illés László azonnal ráütötte a politika pecsétjét, mondván, hogy ami Gerelyes hőseit vezeti, az vegytisztán „a szocializmus etikája”. Mihályi Gábor ugyan - a Kortárs júliusi számában közreadott cikke szerint - gyanakszik, nem érti, „hogy ember voltunk, kommunista voltunk bizonyítására miért kell feltétlenül falura menni, illetve falun maradni. Miért gyötri az egyébként városi születésű Gerelyes hőseit a lelkiismeret-furdalás, hogy elszakadtak falujuktól”, de afelől neki sincs kétsége, hogy másokkal együtt Gerelyes Endre is „forradalmár meggyőződéssel vállalta a munkás-paraszt kormányzat írói támogatását”, s hogy „a korszerű, dogmáktól, sémáktól megszabadított szocialista realista irodalom jelszavát írta zászlajára”. Csakhogy egy ilyen szabású és formátumú tehetség, akiben egyébként Veres Péter, Lengyel József, Török Endre is kedvét lelte, alkalmatlan olyasmire, amire barátja, Baranyi Ferenc is biztatta, hogy hozzájáruljon „az ötvenhat utáni süket csönd jótékony fölveréséhez”. S ha igen, akkor csak a maga normái szerint. Fenegyerek volt, provokálóan szabad, lehetetlen természet -kamaszos bájjal. Mintha folyton, egy ökölvívó ringben küzdött volna, készen védekezésre, támadásra, sose a kudarcra, mindig a győzelemre. Még a sokadik pohár, most már régen megroggyantó asztali fehérre is így nézett: „Ez a pia engem nem fog legyőzni!” Utálta a képmutatást, az egyezkedést, az engedékenységet, kikezdett bárkivel: „Mondj valamit apám, hadd cáfoljam meg!” De az is jellemző, hogy amikor a kőfejtőkről készült szociográfiát írni, elment Badacsonyba kőtörőnek, mert „nem lehet sémákba kényszeríteni semmit”. „Az igazságra törekedtem, sohasem a divat és az ízlés szolgálatára” - jegyezte meg később, visszapillantva életére. Gyakran hivatkozott az őszinteség parancsára, a valóságismeret követelményére, a harchoz való jogra. Művei azonban megritkultak, egyenetlenné váltak: a politika megbízottjai még dicsérték. 1964-ben Gábor Andor-díjat kapott, de a szakkritika már rámutatott az osztályharcos szemlélet következményeire, hogy kisszerűvé, földhözragadttá válik, amit csinál, hogy hőseinek egyénire és fizikaira csupaszított helytállása nem képes a tágabb érdekű emberi dilemmák feltárására és értelmezésére (B. Nagy László), hogy immár az 1963-as keltezésű második kötet, a Töprengés az éjszakáról kapcsán „az önmagát figyelő, elemző író és a gyakorló novellista nincs szinkronban egymással” (Almási Miklós). Faragó Vilmos a harmadik, Ki vagy te? Ábel című, 1967-es kötetről szólva Gerelyest „intelligens vadembernek” nevezte, szerinte „amit a jelző és a jelzett szó hordoz, az harcol benne egymással”, ez köti le erejét, ezért nincs áttörés. Amit másfelől közelítve, de Kenyeres Zoltán, Juhász Béla, Taxner-Tóth Ernő is igazolnak. Ennél persze súlyosabb és mélyebb volt a „görcsös bénultságot” okozó baj, nyilván feljelentésnek minősült volna, ha a kritika megnevezi, már ha egyáltalán meg akarta volna nevezni. Utolsó könyvében, a hajnali szorongások szorításában írt Isten veled, Lancelot című regényében ő maga próbált választ adni a kérdésekre, neki sem sikerült. Gerelyes Endre úgy ment el harmincnyolc éves korában, hogy adósa maradt tehetségének. Nem egyedül az akkortájt indulók közül, akik nem vették észre a csapdákat, vagy ha látták is, hiába látták. Belehaltak, elhallgattak. Gerelyes Endrére emlékezve őket se felejtsük. Mert nemcsak rajtuk múlt, hogy ide jutottak. Varga Lajos Márton Madaras Józseffel harmincöt évvel ezelőtt a Kilenc perc című film forgatásán Megoldódik a Pázmány jogi karának helyzete? Információink szerint hamarosan megoldódik a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen létesített jogi kar helyzete. Mint arról lapunkban is hírt adtunk, az intézményben szeptembertől indulna a jogászképzés, a szakok beindításához azonban hiányzik a művelődési tárca akkreditációs bizottságának jóváhagyása. Enélkül viszont nem jár az állami támogatás, s a hallgatói ösztöndíj sem. A felsőoktatási törvény értelmében nem állami egyetemen nem egyházi tárgyú szak akkor indítható, ha megvannak a törvényes feltételek és az akkreditációs bizottság előzetes engedélye. A Pázmány Péter Egyetem májusban adta be a minisztériumnak az akkreditációs kérelmet, a nyári szünet miatt azonban nem születhetett határozat. A képzést viszont mindenképpen el akarják indítani, hiszen felvették a hallgatókat, s összeállt az oktatói gárda is. Értesüléseink szerint az egyetem és a művelődési tárca egy lehetséges áthidaló megoldásról tárgyal. Eszerint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szerződést kötne a Miskolci Egyetemmel, amelynek értelmében az ottani jogi kar szakmai garanciát vállalna a Pázmányon folyó oktatásért. A megállapodás alapján a miskolci kar feladata a szakmai tanácsadás és felügyelet lenne, az oktatói gárdát azonban a Pázmány biztosítaná. Hasonló megállapodás egyébként már korábban is született a Károli Gáspár Református Egyetem és a szegedi JATE között, azzal a különbséggel, hogy a Károlin a szegediek oktattak. A szerződés természetesen addig maradna érvényben, amíg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nem kapja meg az akkreditációs bizottság engedélyét. Információink szerint a minisztérium arra is ígéretet tett, hogy a megállapodás létrejötte esetén az intézménynek szeptembertől az állami támogatást is folyósítják. U.J. KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR A PIV KFT-VEL! MAGYAR KOLLEKTÍV RÉSZVÉTEL AZ AGROTECH '95 KIÁLLÍTÁSON KISINYOV 1995. szeptember 6-10. A részvételt az IKM a Kereskedelemfejlesztési Alapból támogatja! Jelentkezőket az alábbi termékkörök gyártói - forgalmazói közül várunk: • Növény- és állattenyésztési rendszerek, • Mezőgazdasági gépek, eszközök és ezek alkatrészei, • Raktári és csomagoló berendezések, • Növényvédő szerek, • Takarmány gabonafélék, • Élelmiszerek Jelentkezési határidő: 1995. augusztus 20. Jelentkezési cím: PÉCSI IPARI VÁSÁR Vállalkozásszervező és Tanácsadó Kft. 7621 Pécs Széchenyi tér 9. Tájékoztatjuk leendő partnereinket, hogy a jelentkezéseket étkezési sorrendben fogadjuk el. KULTÚRA ty magyar'tudomány Ízelítő az augusztusi számból Az „őrhelyek” nemcsak holt „anyagot” tárolnak, mert miközben könyvtári dokumentumokra, levéltári forrásokra, tárgyi emlékekre vigyáznak, egyben ezek továbbadásán is dolgoznak. Minden törekvésüknek, múlt- és jelenbeli problémájuknak magva ennek a közvetítő szerepnek - magának a tradíciónak - a megvalósítása. (A kulturális örökség őrhelyei: Borsa Iván, Endrei Walter, Marosi Ernő, Radnóti Sándor, Rózsa György, Somfai László és Szilágyi János György írásai.) Ahhoz, hogy részleteiben is kimunkálhassuk a következő generációkat legkevésbé veszélyeztető, biztonságos, a környezetet nem szennyező és gazdaságos hulladékelhelyezést, alapos, szakszerű, tárgyilagos és indulatoktól mentes párbeszédre van szükség az összes érintett szakember között. (Bárdossy György: A radioaktív hulladék elhelyezésének kérdései. Magyarországon) Napjainkra számos olyan politikai és gazdasági kérdés, amelyet korábban kizárólag egy-egy ország belügyének tartottak, az egész nemzetközösség ügyévé vált. (Gyebnár István: A fenntartható fejlődés elméletének hatása a nemzetközi jogalkotásra) Az angol fizikusok egyesületének folyóirata, a Physics World februári számának címlapján a magyar zászló és a parlament képe között ez a nagybetűs cím olvasható: A tudomány és az értékek pusztulása Magyarországon. (Jéki László: A magyar fizikai kutatásról angol szemmel) Az Einstein-levél „rejtélye" tehát megoldódott azzal, hogy nem egy levélről van szó, hanem négyről. (Pető Gábor Pál: A nevezetes Einstein-levél keletkezésének története) NÉPSZABADSÁG 15 •Vj Szeretnék valami mérhetőbbet Beszélgetés Takács Katalinnal Színleljünk egy apropót! Mondjuk az alkalom legyen az, hogy Takács Katalin éppen huszadik esztendejét számlálja a színi pályán. Persze elegendő volna a beszélgetéshez az a néhány szerep is, amelyet az Új Színház legelső évadában eljátszott. A Jó embert keresünk háztulajdonosnője, a Homburg hercegében a választófejedelemné és a Patikában a szép patikusné. De új társulatáról, ottani helyzetéről nem akar szót váltani. Másfelé tartanak hát a kérdések, és még inkább a színésznő minden tartózkodása ellenére - a feleletek. A tabuk tisztelete - Mit hozott otthonról? Milyen volt az az életideál, amellyel a színészpályára lépett? - Régivágású család volt a miénk, ahol az apa a tekintély, és az anya viseli a gondját a gyerekeknek. Jobban szerette volna apám, ha fiúk lettünk volna, akik továbbviszik a nevét meg a szakmáját. Mi ketten, lányok el is sajátítottunk tőle ezeregy srácos dolgot, fára, sziklára, hegyre másztunk, úsztunk. Miközben anyánk szinte vattába csomagolt, úgy óvott minket, túlféltett, túlszeretett. Hiszen ő nem az édesanyja, nem az édesapja mellett nőtt fel, mint afféle árvát az erdélyi nagynénikéi szigorúan nevelték. Azt a szeretetet, amit ő nem kaphatott meg, ránk árasztotta. Mély érzésekre sarkallt, de szemérmességre, fegyelmezettségre is. Átadta az erkölcsi tabuk, korlátok tiszteletét. - Mikor ébredt rá, hogy a világ nem feltétlenül ezek szerint a normák szerint működik? - Elég későn, csak a főiskolai tanulmányaim után. Úgy hittem addig, hogy ezek a normák a tágabb valóságban is működnek. Legalábbis ezt akartam hinni, sőt ma is reménykedem benne, hiszen ezeknek a jegyében élek, ha nehéz is. Mindazt, amit elértem, magamnak tudom be. Nem tekertem, nem alázkodtam meg, nem törtettem érte. Lehet, hogy célravezetőbb lett volna többet harcolnom bizonyos szerepekért, helyzetekért, de nem tettem. - Annak idején Veszprémben kezdett. A vidéki színészlét váltotta ki a nem szeretem felismerést? - A város kellemes volt, de a színház nem éppen remek. Nem is kellett volna öt esztendőt maradnom. Holott egymás után kaptam a jobbnál jobb feladatokat, voltam Melinda, Szonya, a makrancos hölgy. Mégis állóvízben tapicskoltam. A társulat csupa kedves, szeretetre méltó emberből állt, de szakmai igényük szerény volt. Nem támasztottak különösebb elvárást velem szemben sem. - Jó ez, Katikám! - mondták, ha rákérdeztem. S az ember fiatalon hallatlanul magabiztos. Én mindent meg tudok csinálni! - úgy éreztem. Rendezett élet - Az a gyanúm, amíg önmaga nem dolgozza fel, rakosgatja össze, mi is a teendője, mondhattak volna, mondhatnának bármit. - Lehet ebben valami. Van, aki úgy véli, hogy önző vagyok. De ez nem egocentrizmus, inkább bizonytalanság. És végső soron az ember csakis magára számíthat. Mikor ezt mondom, igazságtalan vagyok, hiszen mégsem egyedül birkóztam meg mindennel. Az én életemben van két olyan ember,, aki úgy támasztott meg, hogy nélkülük eldőltem volna. - Az egyik nyilván a férje, a rendező Dömölky János. Ki a másik? - Van egy beszéd- és énektanárnőm, akitől hihetetlen energiákat kaptam én, akit pályakezdőként azért nem szerződtetett a Vígszínház, mert Várkonyi Zoltán szerint - s igaza volt - nem tudtam még a hangommal bánni. Nekem végül is nagyon kell hogy segítsenek. Bár magam akarom feldolgozni, begyűjtöm a véleményeket, nemcsak az elismerést, az elmarasztalást is. Ami fáj, persze, rágódom is rajta, amíg be nem építem a tapasztalataimba. De csak a debreceni évadomban találkoztam olyan igénnyel újra, amilyennek színinövendékként kellett megfelelnem. Azután Szolnokon is jókat lehetett vitatkozni Paál Istivel, egy kérdező társulat állt velem szemben, amely megforgatott, szinte kiforgatott magamból. Itt már nem voltam annyira egyedül. - De elszerződött onnan a Radnóti Miklós Színházba, ahol kilenc évadot töltött. A főváros vonzotta? - Megvoltam én vidéken, szerettem hajnalokig beszélgetni a színészklubban. Ez ment is akkor, kevesebb alvással bármit bírtam. Most inkább hazamegyek, az éjszakát már szeretem a magaménak tudni. Mert reggelente hatkor kelek, sok más dologra kell az időm, az energiám, egy-egy könyvre például, de elsősorban a családra. Fájó szívvel bár, Szolnokról is azért jöttem el, mert rendezett, nem ide-oda rohangálós családi életet akartam. Megszületett a kisfiam, akit már nagyon vártam, és aki fontosabb volt minden szakmai sikernél. El nem tudtam volna képzelni úgy, hogy hurcolásszam, ingázzam vele. Ilyen voltam-vagyok, bármit elhajítok a szeretteimért. Ennyi elég - Mindmáig foggal-körömmel véd egy értékrendet. Valójában azt várná, hogy a színház is annak simuljon alá. - Én nehezen tudom eladni magam, nem szeretek kitárulkozni sem. Rá kellenem ajánlgatni magam egy rendezőnek, aki talán semmiben sem látott. Hosszú ideig reménykedtem abban, hogy igazából nem is vagyok színésznő. Húsz év után rá kell jönnöm, mégis ilyen képességekkel, tulajdonságokkal bírok. Lehet, hogy félreérthető a hatásom is. Sokan másnak látnak, mint amilyen vagyok. És voltaképpen mindegy is, milyen a szívem, az agyam. Az a döntő, mit tudok mutatni a színpadon. Ilyen? Erre való? Arra való? Ki kell próbálni, végigtapasztalni. Szerencsémre, a Radnótiban akadt valaki, éspedig Valló Péter, aki csakugyan kíváncsi volt rám. S nem kellett ahhoz kiterítenem a kártyáimat, hogy olvasni tudjon a legbensőbb érzelmeimben. - Születtek is ekkoriban nagyszerű alakítások. Többi között a Nóra, az Anna Karenina... - Az akkor volt. Most kétségeim vannak a szakmámat illetően. Nem ad nekem semmit, azt mondhatnám: untat, unom... Lépnem kellene ahhoz, hogy megnyugodjam. Elmegyek vendégnek Sopronba az ősszel, ahol Szikora János rendezi Pirandello IV. Henrikjét. De leginkább szabadságra vágyom. Úgy érzem, félre kellene húzódnom innen. Szülnék egy gyereket szívesen. De ne szüljön már, akinek unokája lehetne... - Nem túlzás ez, negyven-egynéhány évesen? - Most a legegyszerűbb dolgokkal foglalkoztam otthon és a házunk körül a Vértesben. De nem elég ábrándozni a kertben, az erdőben. Ki kell találni valamit, amiből meg is lehet élni. És egyre fontosabb, sajnos, a pénz, amivel nem törődtem azelőtt. Csak pénzért sohasem vállaltam semmit, de jöhet még ilyen helyzet. Nem hófehér álom-Mercedesben szeretnék ülni. Csak amit elért az ember, azt megtartanám, a fiamnak mindenképpen. Ez iszonyúan nehéz. Eddig színésznő voltam, ezután mi legyek? - Jól értem? Abbahagyná akár a pályát? - Olyan kiszolgáltatottak vagyunk, mi színészek. És nemcsak annak, hogy adnak-e szerepet, és ha igen, mekkorát, mifélét. De egymás tekintetének is, a közönség tetszésének is. Aki nem kapott még kevesebb tapsot, az nem tudja, milyen a több. A színészet olyan, hogy azt mondhatják rólad: Hát, jó volt, jó volt! vagy: Mégsem volt annyira jó! S én elérkeztem oda, hogy köszönöm, ebből ennyi elég. Szeretnék valamit, ami mérhetőbb. Leteszem az asztalra, fehér vagy fekete, nincs tévedés. Mintegy fél évet adtam magamnak. Ezalatt eldöntöm, vagyok-e másvalamire képes. Ha nem?... - Eddig sűrűn ki-be kapcsolgattuk a magnót. Ezek most vállalt mondatok voltak? - Igen, itt tartok. Valójában derűlátó volnék, aki szeret élni. Aki a rosszat maga mögé utasította, és mindennek a jobbik, a szebbik, az örömtelibb oldalát nézte. Ez most nemigen megy. Alighanem én vagyok a legpesszimistább optimista. Bogácsi Erzsébet Valójában derűlátó volnék, de ez most nemigen megy SOLTÉSZ ÉVA FELVÉTELE