Népszabadság, 1997. szeptember (55. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-27 / 226. szám

1997. szeptember 27., szombat MAGYAR TÜKÖR Csillebúcsúztató az uránbányában Tizennyolcmilliárdba kerül a környezeti károk elhárítása „Élt 42 évet” - ez a mondat állt annak az érccel telerakott csil­lének az oldalán, amely pénte­ken utoljára emelkedett fel­színre a pécsi uránbánya 4-es üzemében. Amikor a csille dél­után fél kettőkor kigördült az üzem udvarára, az Ércbányász Fúvószenekar eljátszotta a Himnuszt. A körben álló bá­nyászok közül többeknek bepá­rásodott a szemük. Horváth Ist­ván sem szégyellte a könnyeit. A 4-es üzem 55 esztendős por­tása korábban negyedszázadon át a föld alatt dolgozott.­­ Az uránhoz 1962-ben sze­gődtem el - mondja az erős fel­építésű, kék szemű férfi, akit társai csak Pedál becenéven emlegetnek. - A Tolna megyei Fürgédről jöttem, és úgy gon­doltam, hogy két-három év alatt megszedem magam, aztán továbbállok. De aztán nem tud­tam elmenni innen. Ragyogó kollektíva volt itt, remek embe­rek, élveztem a munkát. Ké­sőbb leszázalékoltak, azóta portásként dolgoztam. Most vé­gig kell néznem, hogy bezárják a bányát. Borzalmas érzés. Sze­rintem igazságtalan is. Amikor megjegyzem, hogy szakemberek számításai szerint a bánya drágán termel, és a pé­csi uránérc önköltsége két-há­­romszorosa a világpiaci árnak, akkor azért nem tiltakozik. - Az első brigádom tizenhat tagjából talán ha ketten élnek még - mondja csendesen Hor­váth István. - Kiszívta ez a munka az emberek erejét. Az üzembezárás keserű pilla­nataiban néhányan felelevení­tették, hogyan kezdődött a pé­csi ércbányászat. A város nyu­gati határában 1955-ben - szov­jet szakemberek irányításával - megkezdett uránbányászatot az első pillanattól nagy titkoló­dzás és jó néhány találgatás övezte. A legtöbb hír az uránbá­nya veszélyességéről terjedt el, ennek ellenére az ország min­den részéről özönlöttek ide a je­lentkezők. A hetvenes években nyolcezer alkalmazottja volt az uránbányának. A várvégen az akkori hazai átlagfizetés több­szörösét is meg lehetett keresni. Ennek azonban ára volt, hiszen a szilikózis, valamint a vibráció és a sugárzás okozta ártalmak néhány év után már egészség­­romlást okoztak. Ráadásul a bányászok gyakorta verseny­szerűen túlhajtották magukat a munkában és a „férfias örö­mökben”, ami csökkentette el­lenálló képességüket. Ha fellapozunk egy korabeli urános brigádnaplót, akkor ki­derül: a föld alatt egy évtizedet leszolgáló uránbányászok 10- 15 évvel hamarabb búcsúznak el az élettől, mint kortársaik. Mégis, amikor 1989-ben a Né­­meth-kormány ipari miniszte­re, Horváth Ferenc azt nyilat­kozta, hogy a pécsi ércbánya vesztesége nem finanszírozható tovább, akkor a bányászok tün­tetést szerveztek, és hatezer til­takozó füttye akadályozta meg a minisztert abban, hogy el­mondja érveit. A vállalatnál 1990-ben óriási leépítés, majd átalakulás kez­dődött, és ezzel a bánya tulaj­donképpen kapott egy lehető­séget a túlélésre. Ám a megsza­bott feltételeket a cég nem tud­ta teljesíteni, mivel az itteni érc geológiai adottsága - ezáltal ki­­termelhetősége - kedvezőtlen, és a kőben alacsony az urán koncentrációja. Ezért 1994-ben úgy döntött a kormány, hogy a mecseki uránbányászkodás nem folytatható, és - a feltárt készleteket leművelve - a bá­nyát 1997-ben be kell zárni. Tegnap eljött a záróra pilla­nata. Az évet még ezerszázöt­ven dolgozóval kezdő a Me­­csekurán Kft. létszámát decem­berig fokozatosan leépítik. A kft.-t végelszámolással meg­szüntetik. A bányászkodás okozta környezeti károk elhárí­tása öt-hat évig eltart még. Be­­tömedékelik az ezer méter mély bányaaknákat, megtisztítják a több mint száz kilométer hosszú vágatokat, sugármente­sítik és lebontják az ércdúsítót. A legnagyobb feladatot a zagy­tározók jelentik, mert az eze­ken átszivárgó vizek kémiai és radioaktív szennyeződéseket juttathatnak a pécsi vízbázis­ba. A környezetvédelmi beru­házások költségeit három éve még öt-hatmilliárd forintra taksálták. Legutóbb Benkovics István, a Mecseki Ércbányásza­ti Vállalat vezérigazgatója már 18 milliárdra becsülte a várha­tó kiadásokat. Nagy kérdés, hogy lesz-e elég pénz a bányakárok rende­zésére. A tegnapi búcsúztatón az ÁPV Rt. képviseletében megszólaló Kocsis István azt mondta: a pénz maradéktala­nul rendelkezésre áll. Ez min­denesetre megnyugtató lehet az itt élőknek. De akárhogy is van, 1997. szeptember 26-a akkor is drá­mai napja a pécsi bányászat­nak. Hiszen tegnaptól nemcsak a hazai uránkitermelés szűnt meg, hanem - mivel­­a pécsi mélyművelésű szénbányák már korábban bezártak - megszűnt a klasszikus értelemben vett bányászkodás Baranya székhe­lyén. A Mecsekurán Kft. még meg­maradt, száznyolcvan bányá­szának több évre munkát ad a rekultiváció. Ungár Tamás I HÓCIPŐSAROK Elismerem, kicsit bántó a cím a hágai ítélettel kapcsolat­ban, de a fene érti, hogy Pozsonyban győzelemről, Pesten meg dön­tetlenről beszélnek, ugyanígy vitatkoztunk egyébként Kispes­ten is a szerdai eredményekről, ahol Varga partjelző lengetésé­­re Molnár nem adott meg egy szabályosnak tűnő Nicsenko­­fejest. Ráadásul a Népszabi a kormánybiztos szerint még or­das módon ki is szivárogtatta a Bős-Nagymaros rangadó vég­eredményét. Mintegy tízmillió honfitársammal nem sokat ér­tek a fenékküszöbhöz, viszont tudok sakkozni, ott létezik a fe­lülről remi kifejezés, amikor a jobban álló még órákig szóra­kozhat, a másik meg órákig szenvedhet, de végül a hosszas masszírozás ellenére is a parti döntetlenül fog végződni. E re­ményre persze még hat hónapig kell várni, bár a miniszterelnök úr - hála hajnali kocogásainak - az utóbbi időben igencsak fel­gyorsult, péntekre máris hét­párti találkozót hívott össze, hiába tiltakozott a Fidesz, hogy ennyi idő alatt el sem tudja ol­vasni a több mint kétszáz olda­las angol szöveget. A kisgazdák persze állnak elébe, azaz vagy jobban tudnak angolul, mint a fiatal szabadelvűek, vagy e szempontból nekik teljesen mindegy a találkozó időpontja. Horn amúgy is nagyon bein­dult a héten, a Sportcsarnokba terelt nyugdíjasoknak váratla­nul megígérte, hogy 65 éven fe­lül hamarosan ingyen használ­hatják a villamosokat, a buszo­kat és a miniszteri autókat, s bizonyságképpen a Médiahajó­ra is beszállt, sajnos nem hal­lottam, mert nekem klausztro­­fóbiám van a jelenlététől, bár biztos megígérte, hogy a 65 éven felüli újságírók is ingyen átmehetnek gyalog a túloldal­ra, persze nem politikai érte­lemben. A média teljesen érin­tetlen a politikától, hiszen - mint a reggeli lapok írták - azt is mondta a tévécsatornákról, hogy a döntés előtti napokban nagy nyomás nehezedett rá, rengeteg levelet kapott, de az ezekre adott válaszokban csak azt írhatta: a kormánynak nincs beleszólása a döntésbe. Azért a Hócipő örömmel venne Nesze semmi egy fotót is az aktusról, igazi szenzáció lenne, amint a kor­mányfő éppen rengeteg levelet körmölve bizonygatja, hogy mibe nincs beleszólása. Egy finom distinkcióra is fel­figyeltem, kizárólag a döntés előtti napokról beszélt, azt nem mondta, hogy azért nem tudott beleszólni, mert már nem volt mibe. Olyan ez, mint Bodnár úr cáfolata a Robinsonban, misze­rint nem igaz, hogy egy okirat­hamisításra szakosodott banda vezetője volt, a tagságra már nem tért ki. A Nemzeti Sport szerint egyébként friss iratok érkeztek Amerikából, miszerint cége a magyar szerződésköté­sek időpontjában fel volt füg­gesztve, lassan az MLSZ-nek is ki kell dugnia a fejét a homok­ból, mert Homoki úr a kisgaz­dák részéről lassan kiássa a dolgot, és még felsérti az ásó őket, hogy egy rossz szóviccel éljek. Azért láttam a miniszterel­nök urat, éppen szirénázva tá­vozott a hajóról, akkor értem kocsimmal a visegrádi kapu elé, épp zárták a rendőrök, mondván, ezer kiszálló újságíró épségére kell vigyázniok. Én voltam a sorban a harmadik, a negyvenedik percre már úgy százan lettünk, papok, turis­ták, kőművesek, ennyien átkoz­ták a magyar sajtót, beleértve azokat a kocsikat, akik a sort előzve próbáltak bejutni. Több államtitkárt is felismertem az izgága sofőrök mellett, akik buzgón magyarázták az őrmes­tereknek, hogy nekik sürgősen le kell jattolniuk a vezető hírlap­írókkal, amióta Sólyom alkot­mánybíró is kért villogót a bel­­ügytől, hátha egy sürgős alkot­mánysértésre kell kiszállnia, már semmin sem csodálkozom. Egy hófehér Merci is leelőzött minket, pontosabban nem is fe­hér, mert rá volt kasírozva a Magyar Hírlap néhány vezér­cikke, állítólag kapták, azt nem tudom, hogy cikkekért vagy másért. Amúgy érdekes volt a Médiahajó, a legelismertebb té­vé a szavazatok alapján a TV­ 1 lett a TV 2 előtt, de Peták úr, bár a helyszínen volt, nem vette , át a díjat, pedig biz­­­tos nagyon megtap­solták volna. Ahol a főszerkesztők ked­ves barátomat, Bet­­len Jánost választják a tévések közül a sajtópáholyba - pár hó­napra rá, hogy Bánó nyomába lépve kritizálta és gúnyolta a Merlinben megszűnése órájá­ban az Objektívet -, ott minden megeshet. Ahogy azt se igen értettem, hogy a másnapi lapok miért Hornnal és a pártok másodem­bereinek kinyilatkoztatásaival voltak tele, hát e hajó nem arra való, hogy ők hallgassanak leg­alább egy évben egyszer az új­ságírókra? Vagy mondjuk ama­zok tárgyalják ki egymás kö­zött azokat a tisztes dolgozato­kat, amiket a hajó utasainak írtak társaik a rendezők felké­résére, például hogy szellemir­tás folyik a Magyar Televízió­ban? Tudom, naivitás a ré­szemről, az okosabbakat már mind megvették kilóra, akik rég rájöttek, hogy a rendszer­­váltás órái, no meg a ’94 eleji csetepaték egy pillanatra elhi­tették egy pár bolonddal, hogy számít, amit írnak, vagy az, ha nem írhatnak, de ma már a dol­gok visszatértek a természete­sen medrükbe - kivéve a Dunát -, és okos ember kiszáll a buli­ból. Ki úgy, mint Gádor Iván barátunk, neki már nem kell az ingyen villamos, ki millio­mos tévészerződésbe, píárba, miegymásba. Persze visszafelé sem száll­tam be a hajóra, meg voltam fázva, mielőbb ágyba akartam kerülni. Ráadásul aznap este még egyszer ráfáztam a rend­őrökre, ugyanis Kispesten is le­zárták a kapukat, hogy előbb elvonulhasson a túloldali ven­dégszektor. Azzal már nem tö­rődtek, hogy az innenső részen vegyesen ültünk - dobálta is egymást a két tábor a Varga lengetése után -, vagyis jó har­minc percre összezárták a ma­radék franzstadtiakat a Kispest kemény magjával. Tán Hágából kapták az utasítást, próbakép­pen, hisz az ottani bíróság is összezárt minket hat hónapra a szlovákokkal. NÉPSZABADSÁG 7 A világ közelebb van mint gondolná... A távoli kontinens olyan varázslatos, olyan megfoghatatlan. Mi közelebb hozzuk Önhöz. Repüljön a British Airways járatain az Egyesült Államokba vagy Kanadába november 1-től március 31-ig kedvezményes áron, és fedezze fel az új világ rejtelmeit. További információért kérjük hívja a 266-6699-es telefonszámot vagy érdeklődjön az utazási irodáknál. A fenti ajánlatok a december 11-től december 24-ig terjedő időszakra nem érvényesek. BRITISH AIRWAYS : A világ kedvenc légitársasága New York 70 000 Ft Washington 75 000 Ft Chicago 79 000 Ft Miami 80 000 Ft Atlanta 80 000 Ft Toronto 80 000 Ft Ha bármelyik kurzusunk felkeltette érdeklődését, Hívja 250-1680/438 vagy a 188-8359-es számot, és munkatársaink részletes információkkal állnak rendelkezésére 1034 Budapest, Bécsi út 122-124 Telefon: 250-1680/437, 438 Fax: 188-8359 Levélcím: 1960 Budapest e-mail: oktatas@nepszabadsag.hu SZEPTEMBERBEN INDULNAK ÁLLAMILAG ELISMERT SZAKKÉPESÍTÉST NYÚJTÓ VALAMINT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMAINK Felsőfokú újságíró (Diplomások számára, egy éves, 60 000 Ft/félév) Középfokú újságíró (Érettségizettek számára, egy éves, 65 000 Ft/félév) Felsőfokú televízió­, rádióriporter, műsorszerkesztő (Diplomások számára, másfél éves, 80 000 Ft/félév) Fotóriporter (Alapfokú fényképészeti ismeretekkel rendelkező érettségizettek számára, egy éves, 75 000 ft/félév) Korrektor (Érettségizettek számára, egy éves, 45 000 Ft/félév) Felsőfokú sajtószóvivő (Diplomások számára, egy éves, 70 000 Ft/félév) Laptördelő és képszerkesztő (Érettségizettek számára, egy éves, 65 000 Ft/félév) Középfokú sajtóreklám- és hirdetésszervező (Érettségizettek számára, egy éves 50 000 Ft/félév) Videoműsor készítő (Érettségizettek számára, egy éves, 75 000 ft/félév) Sajtófőnök (4 hónap, 70 000 Ft) Marketing-üzleti kommunikáció (8 hét, 40 000 Ft) Médiatréning (2 nap, 50 000 Ft) Kiadványszerkesztés (45 óra, 45 000 Ft) Alapfokú számítógépkezelő (20 óra, 20 000 Ft) Tanáraink: a Népszabadság szerkesztőségének tagjai,többek között Antal Anikó, Daniss Győző, Falus Gábor, Féner Tamás, Friss Róbert, Hovanyecz László, Lengyel László, Ránki Péter, Rédei Ferenc, Sereg András, Dr. Skriba Judit, Szigethy András, Tamás Ervin, Tripolszky László, Vörös T. Károly, valamint Bánó András, Bíró Péter, Gombár Csaba, Görög Ibolya, Halmai Gábor, Horváth Ádám, Keszthelyi András, Papp István, Strasser Tibor, Szántó Péter, Vitray Tamás és mások. OKTATÁSI KÖZPON NÉPSZABADSÁG

Next