Népszabadság, 1997. december (55. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-23 / 299. szám

12 népszabadság . AZ OLVASÓ OLDALA 1997. december 23., kedd Csak úgy, barátságból...Az ország védettségéért A Népszabadság december 8- án megjelent számában olvastam Andor László cikkét (Milyen az ajándék ló foga?), amelyben azt írja, hogy „a csatlakozásra igennel szavazó hárommilliós tömeg most sem tudja, hogy Magyarország milyen feltételekkel lép majd be a NATO-ba, és a majdani tárgyalásokon a magyar fél kénytelen lesz bármilyen feltételt elfogadni, mert a népszavazás feltételek nélkül hagyta jóvá a csatlakozást, és most már kötelezi a vezetést arra, hogy bármi áron léptesse be az országot”. Én nem így emlékszem. A kérdés így szólt: „Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság a NATO-hoz csatlakozva biztosítsa az ország védettségét?” Van itt tehát egy nagyon kemény feltétel: az ország védettségét kell tudni biztosítani. Mi kell az ország védettségéhez? Békés szűkebb és tágabb környezet. És ki tudná ezt jobban biztosítani, mint a Föld legnagyobb fegyveres szervezete, a NATO. Semmi mást nem kell csinálnia, mint magától megvédenie bennünket, le kell szerelnie minden fegyvert, a sajátjait is. Másképp ez a feltétel nem teljesülhet. Amíg egy darab atombomba elindíthatja a világháborút, amíg egyetlen pisztoly elsülhet vagy taposóakna felrobbanhat, országunk védettsége veszélyben van. Nemcsak a fegyverek veszélyeztetik országunk, népünk védettségét. A környezet pusztítása, szennyezése a létünket veszélyezteti, a szegénység milliók sorsát teszi bizonytalanná. Van tehát feladat, aminek megoldását a NATO-tól várják a szavazók. Szerencsére, vagy inkább vezetőink józan előrelátásának köszönhetően, a megcélzott szervezet az egyetlen, amely anyagi ereje és szervezettsége következtében valóban tenni tud az említett - védettségünket sokféleképpen veszélyeztető - jelenségek ellen. Bízom abban, hogy képviselőink a NATO-ban tisztességesen eleget tesznek a hárommillió megbízójuk által előírt feladataiknak. Megjegyzem, a népszavazás során elfogadott kérdés nem kizárólag a NATO-tól várja az említett problémák megoldását. A feladatot a Magyar Köztársaságnak kellene a „NATO-hoz csatlakozva” megoldania. A cél adott: országunk és lakosságunk védettsége mindentől, ami árthat neki. József Róbert Budapest Napjainkban egyre több hír lát napvilágot, kap tévé-, rádiónyilvánosságot, amely embertársaink egy csoportjának kirekesztésére irányuló törekvésről tudósít. Például: roma fiatalok nem ballaghattak együtt diáktársaikkal; gazdák halált okozó árammal kívánták megvédeni almatermésüket; vagy ami a napokban történt Székesfehérvárott (az önkormányzat egy lebontásra ítélt házból kilakoltatta az ott élő családokat, és lakókonténerben kívánta elhelyezni őket - a szerk.), és még tovább sorolhatnám. Ezek a nyugtalanító események engem nyugtalanító kérdéseket vetnek fel: vajon miért van ez így, és így kell-e lennie? Miért képződnek újra és újra az említett vagy ahhoz hasonló konfliktushelyzetek Magyarországon?! Pedig lehetne másképp is, sőt másképpen kellene lennie. Állításomat egy példával szeretném alátámasztani. Elképzelhető persze, hogy lesz, aki olvasva soraimat legyint, mondván: élnél csak ott, ahol én élek, történne meg veled, ami velem történt, biztosan más lenne a véleményed. Nem tagadom, vannak keserű tapasztalataim is, mégis úgy vélem, hibát követünk el, ha bármely kérdésnek csak az árnyoldalát látjuk. Egy utazásom alkalmával - Tiszalúc vasútállomásán történt - elém roppant három kilencéves forma kislány. - Bácsi, tessék adni egy kis pénzt, kezitcsókolom, nagyon éhesek vagyunk - mondták egymás szavába vágva. - Gyerekek, úgy restellem, hogy ilyen megalázkodva kéregettek, nem méltó ez hozzátok - próbáltam helyesebb irányba „terelgetni” őket. Beszélgetésbe elegyedtünk. - A bácsi cigány? - szegezte nekem a kérdést az egyik gyerek, s mohón leste a választ. - Nem, nem, vagyok az - feleltem. - A kislány elbiggyesztette a száját, és kissé bizalmatlanul méregetett. - Baj, hogy nem vagyok az? - kérdeztem vissza. - Á, nem, csak... Mindegy - vágták rá kórusban a többiek. De később, beszélgetésünk során, még legalább négyszer szegezték nekem „a bácsi... ” kezdetű kérdést. A játéknak a vonat megérkezése vetett véget. Búcsúzóul adtam néhány forintot a gyerekeknek. Boldogan elrohantak a pénzzel. Egyikük azonban lélekszakadva futott vissza, kezében zacskót lobogtatott. Felpenderült a peronra: - Nesze - nyújtott felém szutykos kis kezével egy maroknyit a tőlem kapott pénzből vásárolt szotyolából, ez a tiéd. Fogadd el - mondta, és látva meglepetésemet, még hozzátette: csak úgy, barátságból adom... Azóta sokszor eszembe jut - mostanság különösen élénken - a jelenet és a gyerekek ismételt, hovatartozásomat firtató kérdése. Talán őket is úgy figyelmeztethették szüleik („csak fajtádban bízhatsz”), mint ahogy már nemegyszer hallottam, amikor nyiladozó értelmű gyermekét óvja más szülő a romáktól?! Egymás megértését, megbecsülését, a másság elfogadását nagyon korán kellene elkezdeni. És minél előbb. Valamennyiünknek, közösen. Sárosi Árpád Bátorliget Magyar Köz(mű)társaság A valamikori közszolgálati vállalatok, üzemek - ma már rt.-k - folyamatosan emelik a szolgáltatásaik árát, s többnyire jóval az inflációt meghaladó mértékben. Számos trükköt kitalálnak, aminek a segítségével minél magasabbra srófolhatják a díjakat. Ezek sorában kell megemlíteni az OTP, de a Matáv szolgáltatásait is (úgy mellesleg több millió ügyfelet érintő kérdésről van szó). Az OTP díjemeléseit és újfajta díjsarcát már többen szóvá tették, ezért most csak a Matávval foglalkozom, amely korábban - szintén a mi pénzünkből - állami támogatást kapott, s egyúttal bezsebelte az igénylőtől a hálózatba lépésért a vonalankénti súlyos tízezreket. Ezt a pénzt - sok-sok 30-90 ezer forint közötti összeget - hosszú évekig, olykor tíz évnél is tovább használta a cég, ráadásul kamatmentesen. A telepített telefonrendszerbe kapcsolásért tehát minden igénylő busásan megfizetett. Akkor tessék mondani, miért kell havonta még plusz 1200 forintot fizetni egy-egy fővonalért?! A szolgáltatást igénybe vevőknek többszörösen kell fizetniük a hálózat használatáért, pedig egy impulzus díja is igencsak borsos. Amerikából Magyarországra telefonálni olcsóbb, mint innen oda. Az indokolatlanul magas impulzusár plusz áfa kérdésen túl egyéb - szerintem jogtalanság - is akad. Önmaga által készített üzletszabályzatra hivatkozva a Matáv azt állítja, hogy már egy (!) másodperc - a szakzsargon szerint - „felépült” kapcsolat után is jogosan számláz egy impulzusnak megfelelő tarifát, akár beszélt a telefonáló, akár nem. Birtokomban van olyan telefonszámla, amellyel fehéren feketén bebizonyítható, hogy a hívott vonal foglalt volt, és csak a hatodik, illetve a tizenegyedik hívás után sikerült telefonkapcsolatba lépnie a hívónak a hívott féllel, a Matáv viszont 17-szer (!) 750 forint plusz áfát számított fel. Mi ez, ha nem jogtalan túlszámlázás? Mértéktartó számítások szerint is önmagában ez a jogtalan túlszámlázás és az indokolatlan fővonaldíj mintegy évi 30-35 milliárd többletterhet ró az előfizetőkre. Ezután már csak azt kérdezem: miért tartunk fenn főhivatalokat, drága államszervezeti rendszert - kormányt, parlamentet, sok-sok pártot -, ha nincs senki, aki megvédené a lakosságot, más szóval az egyébként oly előszeretettel hivatkozott népet ezektől a jogtalan sarcolásoktól?! Ugyanakkor, amikor a fizetésképtelenné vált polgárokat - tekintet nélkül tisztességes, dolgos múltjukra - kilakoltatással fenyegetik. Hovatovább úgy érzem magam, mint aki a Magyar Köz(mű)társaság polgára lettem. Szentesi Emil a Sajtólevelezők Klubjának elnöke Budapest Ki kit ajándékoz meg? A Bankok karácsonyi „ajándéka” címmel megjelent információból (december 11.) értesülhettünk arról, hogy a pénzintézetek milyen vásárlási, illetve személyi hitellel kívánják segíteni a lakosságot karácsonyi vásárlásában. Ha az írást tüzetesen végigolvassuk, jogosnak tarthatjuk az idézőjelet, sőt még egy kérdőjelet is illeszthetünk az ajándék szó végére. Miről is van szó? Tekintsünk el attól, hogy a bankok a hitel folyósításához milyen feltételeket szabnak meg, hiszen természetes: a hitelező biztosítva akarja látni a kölcsön visszafizetését. Még azon sem kell fennakadni, hogy az utolsó havi közüzemi számla bemutatását is előírják. Meghökkentő azonban a fizetendő kamat nagysága, amely - futamidőtől függően - 28-30 százalék, plusz két-három százalékos kezelési költség. Nem semmi! Különösen akkor nem, ha a kamat mértékét a Magyar Nemzeti Bank elnökének azon kijelentéséhez viszonyítjuk, miszerint az infláció mértéke 17 százalékos, vagyis az „ajándék” hitel kamata kétszerese az inflációnak. Ha figyelembe vesszük, hogy az állampolgár a bankban lekötött megtakarított pénze után évi 16-17 százalék kamatot kap - 18,5 százalék éves infláció mellett -, azaz a pénzintézetek úgy használják, forgatják a pénzét, hogy még reálkamatot sem fizetnek érte, viszont a felvett hitelek után 35-40 százalék kamatot törleszt, akkor némileg érthető az idézőjeles szóhasználat. Az Európai Unió bankjainak gyakorlatában a betéti és hitelkamatok közötti különbség általában 5-6 százalék. Úgy vélem, jogos a kérdés: nálunk miért a duplája a hitelkamat a betétinek? Mi az oka e nagymérvű különbségnek? Nyilvánvalóan az, amire az OTP elnökvezérigazgatója büszkén és elégedetten hivatkozott: az rt. adózott nyeresége kereken 12 milliárd forint, 62 százalékkal több mint az előző évben. A nyereség ilyen mértékű növeléséhez valóban uzsorakamat szükséges. Boór Károly ny. közgazdász Budapest Választási frázis Kövér László, a Fidesz - MPP ügyvezető alelnöke a Népszabadságnak adott interjúban (Aki a Fideszre szavaz, az Orbánra és nem Torgyánra voksol, december 5.) kijelenti: pártja - minden sanda gyanúsítással szemben - csak egy tisztán polgári kormányban tud szerepet vállalni, s elítéli az SZDSZ-t, mert koalícióra lépett a „posztkommunista” MSZP-vel. Nem vitás, hogy a nagyobbik kormánypárt vezetői a pártállam idején az állampárt tagjai voltak - többen közülük a vezetők közé tartoztak. Amikor azonban a rendszerváltozás folyamatában az állampárt kettévált, a konzervatív elemek megmaradtak a régi típusú osztálypártnál, sőt - ennek kiemeléseként - Munkáspártra változtatták nevét. A párt haladó elemei viszont felismerték a társadalom szerves rétegeinek igényét, és éltek az egykori szociáldemokraták egymás közötti marakodása által nyújtott lehetőséggel: létrehozták a lényegében szociáldemokrata elkötelezettségű Magyar Szocialista Pártot. Az ezredforduló Európájában nem képzelhető el szociáldemokrata irányultságú párt nélkül a parlament. Annak a történelmi szükségszerűségnek, amit szociáldemokráciának nevezünk, a jelenlegi nagyobbik kormánypárt felel meg hazánkban. Következésképp minden olyan kijelentés, ami eleve kizárja a Szocialista Internacionálé által elismert MSZP-vel való esetleges kormányzati együttműködést, nem vehető komolyan, hanem csupán a választási küzdelemben elhangzó - olykor nem épp szerencsésen megfogalmazott - frázisok egyikének minősíthető. Dr. Del Medico Imre Budapest Túlélési gyakorlat Aggteleken Eredetileg pihenni szándékoztunk az aggteleki Hotel Cseppkőben. Nem jött be. A szállodát kizárólag leendő rambók vagy gyakorló mazochisták számára ajánljuk és garantáljuk, hogy ott otthonra lelnek. A földszinti szoba melegebb - közli a portás, miután bejelentkeztünk. Mi mégis az előre megrendelt emeletit választjuk, majd a paplan alatt felmelegszünk - gondoljuk. Az viszont - az igazgató szerint - „szabvány méretű”, ami annyit tesz: egy 170 centiméternél magasabb személy vagy a lábát takarja be és akkor kinn van a melle, vagy a mellére húzza a takarót és akkor kinn van a lába. Majd a szaunában felmelegszünk - gondoljuk. A szauna hőmérséklete „szabvány 90 fokra” van beállítva, ám a hőérzékelő túl magasan van. A párom fázós fajta, ezért felöltözve próbál a szaunában felmelegedni. Majd a fürdőkádban felmelegszünk - gondoljuk. De a víz hőmérséklete - valószínű - szabvány hőfokú: inni meleg, fürödni hideg. Mégis jól szórakozunk: megtaláltuk a szállodai dolgozók számára írt és a folyosó falára kifüggesztett „Víz- és energiamegtakarítást célzó javaslatot. íme: „Ellenőrizzük, hogy a termosztátok nincsenek 19-20 Celsius-foknál magasabbra állítva.” Jelentjük: a saját bőrünkön tapasztaltak nincsenek. „A szobában a fényszintet ahhoz igazítsuk, amit éppen csinálunk.” Szerelemhez holdfényt? És újságolvasáshoz? „Használjunk hideg vizet, hacsak nem valóban meleg vízre van szükség.” Mi, biz’ isten va■ jóban meleg vizet szerettünk volna, de hiába folyattuk, nem gyütt! Az előre befizetett „félpanziós” hetet túléltük. Egy teljes hétig csak mi bírtuk cérnával. Ismerőseinknek, de még az ellenségeinknek sem ajánljuk, így - remélhetőleg hamarosan - üres lesz a szálloda, és akkor végre még ennél is többet spórolhat az igazgató úr. Dr. Dobrodinszky Dénes Siófok Méltóképp búcsúzni A Sajtószakszervezet segélyezési alapítványának kuratóriuma az év elején kezdeményezte az országos nyugdíj-biztosítási önkormányzatnál a temetkezési költségek egy részének központi átvállalását, bizonyos kategóriáknál az úgynevezett fixáras alapszolgáltatás finanszírozását. Az önkormányzat a Népjóléti Minisztériumhoz küldte tovább a levelünket, amelyre a helyettes gazdasági államtitkár így válaszolt: „A nyugdíj-biztosítási alapból a profiltisztítás során került ki a temetési segély, s ezt tárcánk is szorgalmazta. Nem tudjuk támogatni ennek ismételt befogadását”. Ezután részletezi, mi mindenre kell költeni az aktív korukban elhaltak járulékaiból. Tájékoztatása szerint ebből finanszírozzák az árvaellátást, ez a fedezete a gyermeket nevelő, rokkant vagy időskorú özvegyek ellátásának, az özvegyi nyugdíjnak stb. Elismeri: „a temetési költségek kétségtelenül az átlagos áremelkedésnél nagyobb mértékben nőttek”. Nos, egy temetés alapszolgáltatása ma már 48 és 65 ezer forint közötti összeget taksál, s ehhez jelenleg egy alapítvány vagy szakszervezet által nyújtható segély még a 12 százalék áfára sem elegendő. Mert a temetési költségeket áfa (!) is terheli, ami önmagában véve is morbid. De nem megnyugtató a válaszlevél segítségnyújtásra utaló része sem, miszerint: „A költségekhez történő hozzájárulásról a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény 46. §-a rendelkezik. ” Az említett szakasz - és ezt már én fűzöm hozzá - így szól: „A települési önkormányzat képviselő-testülete temetési segélyt nyújthat annak, aki a meghalt személy eltemettetéséről gondoskodott annak ellenére, hogy arra nem volt köteles, vagy tartására köteles hozzátartozó volt ugyan, de a temetési költségek viselése a saját, illetve családja létfenntartását veszélyezteti. A segély összege nem lehet kevesebb a helyben szokásos legolcsóbb temetés költségeinek 10 százalékánál, de elérheti annak teljes összegét, ha a temetési költségek viselése a kérelmezőnek vagy családjának a létfenntartását veszélyezteti. Temetési segély nem állapítható meg annak, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem eléri az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének háromszorosát.” Nem lehet vitás, ez a törvény enyhén szólva elavult. Épp itt az ideje, hogy korszerűsítsék! Baktai György Budapest I LEVÉLTURMIX Öt év kevés volt A második kerületi önkormányzat még 1992-ben értesítette a Vérhalom utca 44. alatti ház lakóit, hogy hozzájárul lakásuk privatizálásához. A lakások bérlői az ügy lebonyolításával megbízott Evetext Kft.-vel megkötötték az előszerződést, s befizették az előírt előleget az önkormányzatnak. A végleges szerződést Matusik László okf. építészmérnök műszaki leírása alapján készítették el. A „szakértő” csak az alábbi téves megállapításokat tette: 1. a bérlemények száma hét (a valóságban öt); 2. a szintek száma öt (csak három és fél); 3. az épületen jó állapotú torokgerendás fa fedélszék van (tetőszék nincs, az épület lapostetős); 4. a homlokzat a szintráépítések során teljesen fel lett újítva (a két alsó szint vakolata nagyrészt leomlott, az IKV a fal melletti közlekedést veszélyesnek nyilvánította). A „szakértő” a műszaki leírásban nem jelzi, hogy a telken - önálló épületben egy transzformátorház és egy virágüzlet található. Öt év telt el, s a végleges szerződés a mai napig sem készült el. Közben a gazdátlan épületek lassan tönkremennek. Dr. Lux László Budapest Molnár Lajosné (Békéscsaba): Az Utcai mesterségek a régi Pesten és Budán című íráshoz fűznek (nov. 20.) apró pontosítást: a szerző a gyógyszerekkel házaló árust olajkárnak írta olejkár helyett. Ez az a bizonyos Gizike és gőzeke változat, ugyanis a szlovákok - akiket anno még tótoknak hívták az olaj árust, de a kuruzslót is olejkánnak nevezték, és gondolom, most is így hívják. Én tót leszármazott vagyok, sohasem éltem huzamosabb ideig Pest-Budán, de a megjegyzésem helytálló. Elnézést érte. Ferenczik Éva (Budapest): A hirdetési újságban megjelent lakáshirdetésemet egy előttem eddig ismeretlen ingatlanközvetítő iroda úgy kezeli, mintha erre megbízást adtam volna, még a nevemet és címemet is kiadja - de honnan tudja!? - az érdeklődőknek. Pestiesen szólva, ez még semmi, mivel minap már le is értékelte öröklakásomat az iroda, a meghirdetett árnál 750 ezer forinttal olcsóbban kínálja. Az innen-onnan összeszedett címekért egyébként 4900 forintot markol fel a klienseitől. Ügyes! Tóth Imre (Vácszentlászló): Meglepett, hogy egyes pártok vezető káderei, így az MSZP- nél Horn Gyula és Gál Zoltán, a fideszes Orbán Viktor, a kisgazdavezér Torgyán József nem indulnak egyéni jelöltként a képviselő-választáskor, csak listán. Miért? Bizonyítsák be, hogy biztosak a dolgukban. Fazekas József (Miskolc): A november 29-i Hétvége mellékletben Utópiák nélkül címmel jelent meg a Brassói lapok szerkesztőjének cikke, amelyet a kolozsvári egyetem körüli vita kapcsán írt. Ha rajtam múlna előírnám, hogy az ilyen - és ehhez hasonló - cikkek kötelező olvasmányok legyenek a magyar parlament betegesen álmodozó „díszmagyarjai”, rövidlátó, indulatból politizáló képviselői számára. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Névtelen, címhiányos leveleket nem közlünk. Az itt megjelent vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Üzenetrögzítőnk telefonszáma: 250-1680/346-os mellék.