Népszabadság, 1998. február (56. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-07 / 32. szám

16 NÉPSZABADSÁG Svéd történelem: felejthetetlen század Téli olimpiai vetélkedők kiemelkedő egyéniségei a kezdetektől napjainkig, A-tól Z-ig (3.) Naganóban ma megkezdődnek a 18. téli olimpiai játékok. Ebből az alkalomból idézzük fel - a teljesség igénye nélkül - a ko­rábbi olimpiák néhány nagy alakját és együttesét, A-tól Z-ig. S Ulrich SALCHOW: A „ka­kukktojás” a sorozatban, hiszen a nyári játékokon nyerte egyetlen ötkarikás aranyérmét. Bizony, 1908-ban, Londonban még „nyári” sportág volt a mű­korcsolya, olyat, hogy téli olim­pia, 1925-ig nem ismert a világ. (A NOB 1925-ben, a prágai kongresszuson avatta utólag olimpiává az 1924-ben, Chamo­­nix-ban megrendezett nemzet­közi sporthetet.) Salchow így leginkább „csak” a vb-ken iga­zolhatta, hogy nincs nála jobb műkorcsolyázó a Föld kerekén, és olyan tökéletes alapossággal bizonyított, akár Mr. Holmes vagy Monsieur Poirot. A századelő szupersztárja 1901 és 1911 között tízszer nyert világ­­bajnoki címet, és 1908-ban, ugyebár, különleges kettős dia­dalt aratott: győzött januárban a vb-n, valamint októberben, az olimpián. Bár számtalanszor kápráztatta el a nézőket látvá­nyos ugrásaival, nem kétséges, hogy ez volt az igazi dupla Sal­chow. C­S Ligyija SZKOBLIKO­­VA. A cseljabinszki gyorskorcsolyáz­ó-fenomén 1960-ban még „csupán” két számban (1500, 3000) szerezte meg az olimpiai elsőséget, ám 1964-ben már mind a négy tá­von győzött. Boldogsága még­sem volt teljes, mert páratlan sikersorozata után azt nyilat­kozta: „Sajnálom, hogy a fér­jem nem lehetett velem itt, Ausztriában.” Képzelhetik, mennyire sajnálhatta ugyanezt Alekszandr Szkoblikov, a válo­gatott gyalogló. Ha előre tudja, hogy hitvese micsoda szériát produkál a jégen, akkor akár el­gyalogolt volna Cseljabinszkból Innsbruckba... rjl Anatolij TARASZOV. A jégrevü-alapító, Arkagyij Csernyisovval együtt a Holiday On Ice moszkvai változatának megteremtője. Ha ebből még nem derült volna ki, a nevezetes szovjet jégkorong-válogatottról van szó. A lebilincselő kvalitású társulat 1963 és 1975 között ti­zenhárom vb-arany közül ti­zenkettőt hódított el, és 1964- től sorozatban négy olimpián győzött. Borisz és Jevgenyij Majoron; Firszov és Harlamov; Mihajlov és Petrov; Jakusev és Malcev... Csak néhány artistát emelünk ki a briliáns művész­­együttes tagjai közül, hiszen ha a virtuózok mindegyikét felso­rolnánk, talán a mostani téli olimpia befejezéséig sem ér­nénk a lista végére. A tökéletes technikai tudás és a bámulatos kombinatív képesség jellemzé­séül még csak annyit: a „téli futballisták” előbbi - kivonatos - névsora ahhoz hasonlít, mint­ha a brazil labdarúgás különbö­ző korszakaiból felidéztük vol­na Garrinchát és Pelét, Jairzin­­hót és Rivellinót, Dirceut és Zi­­cót... Később a Krutov-, Lario­­nov-, Makarov-féle garnitúra hódította el a világot, és aligha túlzás azt mondani, hogy ez a hokicirkusz nemcsak a jégko­rongozás, hanem a sport törté­netének egyik legnagyobb att­rakciója volt. A riválisok legfel­jebb a nyomát üthették bottal... Udegaard ULVANG. Ha volna ilyen, akkor az ere­detileg matematikusnak készü­lő norvég klasszist a „páros sí­futás” legnagyszerűbb egyéni­ségei között említhetnénk. Björn Dahlie-vel 1992-ben tré­fát űzött a mezőnnyel, hiszen honfitársával együtt Albert­­ville-ben mindent megnyert, amit csak lehetett. Ő maga a 10 km-es klasszikus stílusú, vala­mint a 30 km-es szám aranyá­val emelte a kollekció fényét. No meg a 4x10 km-es váltó leg­értékesebb medáljával. Még szép, mivel a stafétában Dahlie is, Ulvang is szerepelt, melyik csapat győzött volna, ha nem a norvég?­l Thomas WASSBERG. Szarajevóban, 1984-ben első volt 50 kilométeren és a váltóban, ám a legemlékezete­sebb diadalát négy évvel ko­rábban, Lake Placidben aratta. A 15 km-es sífutást egyetlen századmásodpercnyi különb­séggel (!) nyerte a finn Juha Mieto előtt. Szó szerint kicen­­tizte győzelmét. Feltéve, hogy a svéd siker­­ csaknem háromne­gyed órás küzdelem után­­ cen­tiken, és nem millimétereken múlt... – Nyikolaj ZIMJATOV. A­­ szovjet versenyzőt 1980- ban és 1984-ben sem nyomasz­totta a hosszútávfutók magá­nyossága: Lake Placidben megnyerte a 30 és az 50 kilo­méteres számot, majd Szaraje­vóban megismételte „harmin­cas” elsőségét. De nem lehetett azt állítani, hogy nem társasá­gi ember, hiszen ’80-ban vi­dám zsúrt tartott a havon a váltó diadala után. A hangula­tot egyrészt megalapozta a győzelem, másrészt az a tény, hogy a szovjet kvartett - az olimpiák történetében első­ként - kevesebb mint két óra alatt jutott túl a negyven kilo­méteren. Az előző ötkarikás játékokon a finn staféta 2:07:59,72-vel hódította el az aranyérmet. A nézők megbor­zongtak a hidegben Lake Pla­cidben, s közben derűsen em­legették: Emberek, micsoda nagyszerű idő! Hegyi Iván I­N­ ­ KÜLFÖLDRŐL JELENTIK MIAMI. Második mérkőzésén is döntetlent játszott a világbajnoki címvédő brazil labdarúgó-válogatott az Arany Kupán, ezúttal 1-1-t ért el Guatemala együttese ellen. Gól: Ro­­mario (79. p., 11-esből), Plata (94. p.). TOKIÓ: Negyeddöntő a női teniszversenyen: Hingis (sváj­ci)-Grande (olasz) 6:2, 7:5, Majoli (horvát)-Saeki (japán) 6:2, 6:1, Coet­­zer (dél-afrikai)-Sugiyama (japán) 6:3, 2:6, 6:2, Davenport (ameri­­kai)-Spirlea (román) 7:6, 7:6. Az elő­döntőben: Hingis-Majoli, Coet­zer-Davenport. MADRID, Labdarúgó Spanyol Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés: Barcelona-Merida 2-0. SALZBURG: Bardóczky Kornél elődöntős a 10 000 dolláros tenisz­tornán: a nyolc között 6:4, 6:2-re verte az osztrák Neumüllert. WASHINGTON: Meggyilkolták egy helyi egészségügyi intéz­ményben Reuben Bell profi ökölví­vót, az ismeretlen elkövető, aki to­vábbi öt személyt megsebesített, többször is meglőtte a vastagbélrák­ban szenvedő áldozatot. LISSZABON: Edgar Pacheco, a Benfica labdarúgócsapatának hu­szonegy esztendős játékosa ötéves szerződést kötött a Real Madrid gár­dájával. PÁRIZS: Csák József a bronzére­mért mérkőzhet az A-kategóriás cselgáncsversenyen, az 66 kg-osok küzdelmében négy győzelem és egy vereség volt a mérlege. SZÓFIA: Trifon Ivanov, az Aust­­ria Wien labdarúgó-együttesének bolgár válogatott futballistája jú­nius harmincadikáig kölcsönjáté­­kosként szerepel a helyi CSZKA gárdájában. LOS ANGELES: Hét mérkőzés az észak-amerikai profi jégkorongligá­ban: Boston Bruins-St. Louis Blues 1:3, Ottawa Senators-Toronto Maple Leafs 3:2, Tampa Bay Light­­ning-Detroit Red Wings 4:5, Calgary Flames-San Jose Sharks 4:2, Colo­rado Avalanche-Chicago Black­­hawks 4:2, Phoenix Coyotes-Phila­­delphia Flyers 2:6, Los Angeles Kings-New York Rangers 3:1. NEW YORK. Eredmények az észak-amerikai profi kosárlabda­bajnokságban: Toronto Rap­tors-Dallas Mavericks 101:93, Char­­lotte Hornets-Vancouver Grizzlies 108:93, Cleveland Cavaliers-Atlanta Hawks 94:108, Detroit Pistons- Houston Rockets 104:92, New Jersey Nets-Phoenix Suns 106:94, Orlando Magic-Washington Wizzards 93:83, Milwaukee Bucks-Miami Heat 87:91. SPORT Olimpiára kel fel a nap Japánban Naganóban mától két héten át zajlanak az ötkarikás játékok versenyei MUNKATÁRSUNKTÓL Hitték volna, hogy nyolcvanhét esztendővel ezelőtt éppen Bu­dapesten vetődött fel először a téli olimpiai játékok megrende­zésének ötlete? Pedig így igaz, bár akkor még nem követte tett a gondolatot. Az első havas-je­ges eseményre 1924-ig kellett várni, s a franciák azóta is büszkén mutogatják a króni­káskönyveket: Chamonix lehe­tett a „történelmi” házigazda. Ma Naganóban a tizennyol­cadik tél ötkarikás randevú kezdődik: 1964, Tokió és 1972, Sapporo után immár a harma­dik olimpia Japánban. A fővá­rostól 220 kilométerre fekvő, 360 ezer lakosú települést a tá­vol-keleti ország tetejének is nevezik, s az elkövetkező na­pokban alighanem valóban a csúcsra ér a város. Tegyük hoz­zá gyorsan: Naganónak nem lesz könnyű dolga, ha meg akar felelni a négy évvel ezelőtti, lil­­lehammeri nívónak. A norvég helységben és környékén - a részvevők szinte egyöntetű állí­tása szerint - minden idők leg­hangulatosabb olimpiáját ren­dezték, noha a „család” akkor már hatvanhét tagot számlált. Naganóban tovább bővül a fa­mília; a legfrissebb jelentés sze­rint 72 ország versenyzői szere­pelnek az összesen 68 számban. Ha már itt tartunk: először iktatták programba a női jég­korongot, valamint a curlinget (magyarul: csúszókorong) és a snowboardot (hódeszka). To­vábbi­­ valóban szenzáció­­számba menő­­ debütálásnak is szemtanúi lehetnek a helyszí­nen tartózkodók, illetve a tévé­­képernyők előtt helyet fogla­lók, hiszen a hoki (mármint a férfi jégkorong...) történetében első alkalommal vesznek részt olimpiai tornán az észak-ame­rikai profi liga, az NHL legki­válóbb játékosai. A kanadaiak nevezték többek között Wayne Gretzkyt, Eric Lindrost, Joe Sakicot, az oroszok Alekszej Guszarovot, Pavel Burét, Vale­­rij Kamenszkijt, a svédek Pe­ter Forsberget, a csehek Jaro­­mir Jagrt, a finnek Jari Kurrit, az amerikaiak Pat LaFon­­taine-t. Nekünk nincsenek ekkora ne­veink... A tizenkilenc tagú ma­gyar sportolói küldöttség sze­rény reményekkel, a részvétel fontosságát szem előtt tartva várja a rajtot. Nem kétséges: számunkra inkább a látvány, mintsem az izgalom nyújthat szórakozást az elkövetkező bő két hétben. EZ LESZ A HÉT VÉGÉN SZOMBAT Megnyitóünnepség (magyar idő szerint 3 óra). Jégkorong. Férfiak: Auszt­­ria-Szlovákia, Olaszország-Ka­­zahsztán (mindkettő 8), Német­­ország-Japán, Franciaország- Fehéroroszország (mindkettő 12). VASÁRNAP Sífutás: női klasszikus stílusú 15 km (1.00). Snowboard: férfi­ óriásműle­siklás (1.30). Síakrobatika: női és férfi ug­rás, selejtező (2.15). Alpesi sí: férfi lesiklás (6). Szánkó: férfi együléses ver­seny, két futam (7). Gyorskorcsolya: férfi 5000 m (12). Műkorcsolya: páros rövid­program (12). Jégkorong. Nők: Svédor­szág-Finnország (4), Kana­­da-Japán (8), Kína-Egyesült Ál­lamok (12); férfi mérkőzések: Ausztria-Kazahsztán (6), Szlo­­vákia-Olaszország (10). Mire az olvasóhoz eljut ez az írás, Naganóban már fellobbant a láng - ott nyolc órával előbbre járnak megkezdődött a hó- és a jégszínpad monstre előadás­­sorozata. De aki „lecsúszott” a hajnali közvetítésről, még szin­te mindent pótolhat, tizenhat teljes napon át. Aludni utána is lehet... Ez volt a próba: Juan Antonio Samaranch NOB-elnök a fáklyával REUTERS-FOTÓ NÉPSZABADSÁG EÖTVÖS PÁL elnök, főszerkesztő KARCAGI LÁSZLÓ, TAMÁS ERVIN, ZALAI ISTVÁN főszerkesztő-helyettesek FRISS RÓBERT, SOÓS KÁLMÁN, TRIPOLSZKY LÁSZLÓ lapszerkesztők GYENES LÁSZLÓ, KELEN KÁROLY segédszerkesztők MIKÓ F. LÁSZLÓ művészeti vezető, FEJÉR GÁBOR képszerkesztő ROVATVEZETŐK: Budapest: BERKÓ PÁL, érvek, vélemények, levelezés: BOSSÁNYI KATALIN, hazai tudósítások: FALUS GÁBOR, gazdaság: FERENCZ GÁBOR, sport: JAKAB JÓZSEF, külföld: ORTUTAY L. GYULA, fotó: RÉDEI FERENC, hír és információ: VAJDA PÉTER, társadalompolitika és kultúra: VÖRÖS T. KÁROLY. Kiadja a Népszabadság Részvénytársaság. Minden jog fenntartva! Felelős kiadó: LENGYEL L. LÁSZLÓ ügyvezető igazgató Ügyvezető igazgató: GÜNTER GIFFELS. Lapigazgató: RÓZSA GYULA Hirdetési igazgató: SZELES PÁL. Terjesztési igazgató: MIKLÓS IMRE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest IIL, Bécsi út 122-124. Telefon: 250-1680 Telefax: 368-9098 Hirdetési ügyekben telefax: 388-9567, 368-9857 OLVASÓ- ÉS KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT TELEFON: 250-0110 A Népszabadság Rt. levélcíme: 1960 Budapest. Internet-cím: http://www.nepszabadsag.hu Terjeszti a HÍRKER Rt., az NHE., a regionális részvénytársaságok és a Kiadói Kereskedelmi Kft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap-előfizetési és Elektronikus Posta Igazgatósága (HELP). Előfizethető a HELP ügyfélszolgálati irodáinál, a kézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál és a kiadónál (T.: 250-1680/terjesztés, fax: 368-8844) Előfizetési díj egy hóra 849, negyedévre 2547, fél évre 5094, egy évre 10 188 Ft. Szedés: Népszabadság Fényszedő Kft. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: LENDVAI LÁSZLÓNÉ vezérigazgató Internet-cím: http://www.lang.hu/szikra.nyomda. E-mail: szikra@lang.hu INDEX: 25 001 ISSN 0133-1752 BP.­­ ISSN 0237-3777 VIDÉK A Népszabadság Rt. a Matesz tagja. A mai lapszám külpolitikai szerkesztője: DÉSI ANDRÁS, a Mozaik szerkesztője: MATYUC PÉTER, grafikai szerkesztője: HIRSCH LAJOS 1 2 4 8 16* 1 Pest megér egy estet! Kemén világcsúcsot javított a BL-ben ■ atlétika Ekaterini Koffa megeszlegeti a Samsung Kupát. A görögök 200 méteren fedett pályás világbaj­noki aranyérmese a legnevesebb résztvevők verseny előtti bemu­tatásakor olyan szerencsétlen mozdulattal ugrott fel a dobogó tetejére, hogy néhány perccel később nem a rajtnál, hanem egy mentőautóban találta magát. Egyesek szerint ugyan nem a protokoll, hanem a bemelegítés közben sérült meg, de a lényegen ez semmit nem változtat: neki Pest biztosan nem ért meg egy estet. A nagy erőkkel kivonuló né­zők - úgy négyezren lehettek a Budapest Sportcsarnokban - mindenesetre úgy gondolták, ne­kik feltétlenül megér néhány órát az atlétika. Kezdetben az­tán a sportágban kevésbé járta­sak azt hihették, a viadal szabá­lyai kimondják, hogy kizárólag nigériai győztest szabad avatni. Az első három futószámot ugyan­is Ogunkoya (férfi 60 m; 6,52 mp), a távolugró olimpiai bajnok Ajunwa (női 60 m; 7,11), illetve Opara (női 400 m; 52,09 perc) nyerte, és a jó eredmények mel­lett annak örülhettünk igazán, hogy ezúttal nem játszottak himnuszt az aranyérmesek tisz­teletére, mert előbb-utóbb nyil­ván megírniuk volna az afrikai zenét. Nem sokkal később kiderült, hogy az idei randevú nem zárul magyar siker nélkül, tudniillik a férfiak 60 méteres gátfutó mező­nyében a megannyi klasszis kö­zött Csillag Levente volt az igazi sztár. Az újpesti atléta kellemes meglepetésre 7,62 mp alatt ért célba, ám ennél sokkal nagyobb öröm, hogy az olimpiai ezüstér­mes amerikai Tony Deesnek 7,64 mp kellett a táv teljesítéséhez. A női számok közül távolug­rásban a bolgár Hrisztova (674 cm), 60 m gáton a szlovén Buko­­vec (7,95), 800 méteren a fehér­orosz Duhlova (1:59,94; nagy­szerű idő­), míg 200-on a szintén szlovén Bikar (23,60) győzött. Még megnéztük, hogy a rúdug­rásban első orosz Taraszov az 591 cm után három biztató, de eredménytelen kísérletet tesz 603 cm-en, hogy a ciprusi Ma­­kulidesz remek teljesítménnyel nyer 200 méteren (20,71), vala­mint, hogy hármasugrásban az orosz Kapusztyin száll a leg­messzebbre (17,06), és már na­gyon vártuk a főattrakcióként beharangozott 3000 métert, a kenyai gazellával, Daniel Ko­­mennel. Megérte várni! A szabadtéren három távon csúcstartó afrikai világrekordot ígért és megtartotta a szavát. Kétezer-egyszáz méterig két „nyúl honfitársa” vezette fel őt, akkor az élre állt, és immár egyetlen ellenfele maradt: az óra. Valakiből kibuggyant a szóvicc: „Come on, Komén!”, majd újabb kilencszáz méter megtétele után a bámulatosan laza mozgású, huszonkét éves futógép boldogan emelhette fel a karját a célban, hiszen a tábla 7:24,90-et muta­tott. A közönség tombolt, az eti­óp Gebrselassie pedig valahol a távolban bosszankodhatott: a néhány napja Karlsruhéban elért 7:26,14-es világcsúcsát azon a budapesti pályán döntötték meg, amelyen kilenc hosszú esztende­je nem született hasonló bravúr. Hogy Pest mégis megér-e egy estet? Kérdezzék meg Dániel Koment! B. G. Boldogsága határtalan RÉDEI FERENC FELVÉTELE ■vívás MTI-JELENTÉS Megvédte elsőségét a Bajnok­­csapatok Európa Kupája küz­delmeiben a BSE együttese. A gödöllői viadalon a Boros György, Fodor Kende, Takács Péter összeállítású trió a fehér­orosz Dinamo Minszk, majd az ukrán Dinamó Kijev csapatát legyőzve jutott a fináléba, ahol az olasz Carabinieri Romát múlta felül (45:36). A sorozat ötszörös győztese, az Újpest gárdája a negyeddöntőben 45:39-re kikapott a francia Ra­­cing Paris-tól, és a hetedik he­lyen végzett. Ismételt a BSE 1998. február 7., szombat KUPA ’98 FEBRUÁR 6., 16.30 BUDAPEST SPORTCSARNOK Belépőjegyével 3 Opel Corsa -t nyerhet ! !5^OPELJj^ombost!5 1039 Budapest, Szentendrei út 237. Tel.: 250-4765, fax: 388-8325 . Több éve sikeresen működő kiadó keres hálózata bővítéséhez egyéni vállalkozó hirdetésszervező - területi képviselő munkatársakat az ország különböző területeire. A munkához szükséges: - saját gépkocsi - üzletkötői gyakorlat. Biztosítunk: - állandó, folyamatos (igény szerint időszakos) munkát - kiemelkedő jövedelmet. Várjuk jelentkezését telefonon: 201 -1136, 212-4214 és faxon: 201-3246.

Next