Népszabadság, 1998. február (56. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-07 / 32. szám

1998. február 7., szombat és kelet-európai átalakuló társadal­makról, növekszik az úgynevezett underclass, vagyis a társadalom peri­fériájára szoruló réteg. Azok a gyere­kek, akik abban nőnek fel, eleve nem gondolnak arra, hogy komoly életcélt tűzhetnek ki maguk elé. Az önérvé­nyesítés erőszakos megoldásainak be­mutatása ebben a közegben föltehető­en fogékonyabb befogadókra talál, mint a kiegyensúlyozott környezetben élők körében. Szente úgy véli, elképesztően nagy a bizonytalanság az erőszak téves ábrá­zolásának hatásait illetően, pedig azt már sokszor vizsgálták. 1982-ben ezer tudományos dolgozatot regisztráltak e témában, ezek száma mára legalább háromezerre nőtt. A dolgozatok 77 százalékában találnak okozati kap­csolatokat az életben és a televízióban megjelenő erőszak, agresszió között. A kutatások feldolgozása során megál­lapították, hogy az agresszív cseleke­detek 4-10 százaléka függhet össze a médiában látott erőszakkal. Az iskola keveset mond A tévénézésnek felnőtteknél és gye­rekeknél egyaránt különféle indítékai lehetnek - kikapcsolódás, ismeret­­szerzés, valóságtól való menekülés és így tovább -, ezek közül az egyén ki­alakít egy alapmagatartást a maga számára - mondja Szilágyi Erzsébet. A gyerekek ebben is a felnőtteket utá­nozzák. A szociálpszichológus szerint manapság a gazdasági-szociális kö­rülmények romlása miatt csökken azoknak a családoknak a száma, ame­lyekben figyelemmel kísérik a gyere­kek fejlődését, ismerik problémáikat. Ez nálunk nem új keletű folyamat, és éppen ellentétes azzal, ami a második világháborút követően zajlott Euró­pában. A nyugati új polgárosodás ér­tékrendje, amely a fogyasztói társa­dalom talaján bontakozott ki, magá­ban foglalja, hogy törődni kell a gye­rekekkel. Mi kimaradtunk a fogyasz­tói társadalomból, és nem ugyanolyan „polgárosodást” éltünk át, mint Nyu­gaton. Nálunk magányosabbak a gye­rekek, és könnyebben válnak „tévé­függővé".­­ Tapasztalataim szerint már az el­ső-második osztályosok mindegyike látja az X-aktákat, noha a szülők ezt tagadják - meséli a békásmegyeri la­kótelepen működő, Bárczi Géza utcai általános iskola magyartanára, Pecse­nye Éva. Az iskola csaknem kilenc­­száz tanulójának 62 százaléka számít hátrányos helyzetűnek, 28 százalékuk veszélyeztetett. A szülők között sok a munkanélküli, akinek pedig van mun­kája, iszonyúan hajt a megélhetésért. Vagy a szülők tengő-lengő, sokszor al­koholizáló életmódja, vagy túlzott el­foglaltsága miatt a gyerekek gyakran maradnak egyedül, ilyenkor unal­mukban a tévécsatornákat pásztáz­zák. A következmény? A tanárnő sze­rint a kicsik gyakran rosszul alszanak, ez másnap az iskolában meglátszik rajtuk. A nagyobbak viszont egymás­nak mesélik el a látott borzalmakat. Gyakran el is játsszák a történteket. Ilyenkor általában a bűnöző a „menő” figura. Az, hogy az emberek egymást lelövik, nem okoz problémát nekik. Az életben is a minél több pénzt kereső, de az eszközökben nem válogató em­bert érzik hősnek, vonzónak. Sokuk szemében sem az iskolának, sem a tu­dásnak nincs nagy értéke. József Atti­láról elsősorban az érdekli őket, miért lett öngyilkos a költő. Adyról hallva a vérbaj kelti fel kíváncsiságukat. - A tévé és a környező világ most el­lenünk dolgozik - jegyzi meg szomo­rúan a pedagógus -, ezt a környezetet kellene ellensúlyoznunk, de az iskolá­nak kevés ehhez az eszköze. Valami azért mégis van. Pecsenye Éva tanít a Zsolnay-féle nyelvi-kom­munikációs programban is. Foglal­koznak könyvtárhasználattal, film­­esztétikával, és beszélgetnek az újsá­gokról, a rádió, a televízió műsorairól. Bizonyos adásokat a gyerekek fel­adatszerűen néznek meg és elemez­nek. Ezáltal tudatosabbá és kritiku­­sabbá válnak televíziózási szokásaik. Ez még inkább igaz arra az iskolai színjátszó körre, amelyet ugyancsak a tanárnő vezet. A gyerekszínjátszók jó­val kevesebb időt töltenek - jobb híján - tévézéssel, mint a többiek. A filmek­ben elsősorban a figurák, a színészi alakítások érdeklik őket. Pecsenye Éva reményeket fűz a nemzeti alap­tanterv bevezetéséhez, mert abban a médiakultúra is szerepel. Foglalkoz­hatnak majd a meggyőzés és a mani­puláció eszközeivel, a hírműsorokkal, a reklámmal. Eltekintve a kiemelt programoktól, a jelenlegi általános is­kolai oktatás jóformán semmit nem mond arról a gyerekeknek, hogyan bánjanak a médiával. Nem könnyen megválaszolható kér­dés, hogy mit tekintsünk a bemutatás szempontjából káros erőszaknak, ag­ressziónak - folytatja Szente Péter. - Vegyük a hírszolgáltatást. Ha a tévé­híradó nem vezető helyen mutatna a világon aznap történt kirívóan erősza­kos cselekményt, hitelét vesztené. A néző ugyanis más forrásokból értesül­ne róla. Mégis lehet különbséget tenni. Amikor a vietnami háború idején egy napalm által elpusztított kislányt mu­tattak be, az más volt, mint amikor egy lávakitörésnél szerencsétlenül járt embert láttattak. A vietnami sokkoló képek hozzájárultak a háború befeje­zéséhez és ahhoz, hogy azóta az ame­rikai elnököknek számolniuk kell a közvélemény ellenkezésével, ha ame­rikai katonákat akarnak harcba kül­deni. Az öbölháborúról nem közvetí­tettek ilyen borzalmas képeket, és más volt a hatás is. Ám a tévé fikciós adá­saiban, a filmekben, sorozatokban is emberi-társadalmi konfliktusokkal foglalkoznak, és ez sem megy az erő­szak vagy agresszió megjelenítése nél­kül. A kérdés, miként történjen ez? Mennyire legyen az erőszak realiszti­kus és részletező? A részletezés mikor riasztja el a nézőt az erőszaktól és mi­kor teremt kedvet hozzá? Ki legyen az, aki megmondja, hol a határ?­­ Induljunk ki abból, hogy az embe­ri civilizáció történetében az ókortól máig sok a kegyetlenség - érvel Heleszta Sándor szociológus, a Ma­gyar Művelődési Intézet osztályveze­tője. Nincs következmény? Bár tragikus, de ilyen a valóság, amelytől nem függetleníthetjük az ábrázolásmódunkat - teszi hozzá. Ho­mérosz annak idején elég nyersen írta le, hogyan öli meg Achilles Hectort, és hogyan tapostatja meg lovakkal. Az ödipusz-drámában viszont nem a nyílt színen történik a gyilkosság, ez jellemző a korabeli színházra. Shakespeare-nél már más a helyzet, az ő egész életműve hemzseg az öt-rajzfilmekben. A Tom és Jerryben például az erőszak vég nélküli játék­ként jelenik meg, amely kellemes és nincs következménye, sem az egér, sem a macska nem érez fájdalmat vagy lelkifurdalást. Anélkül, hogy erőltetett párhuzamot vonnánk - mondja a szociológus -, gondoljuk el: a következmény elmaradásának kép­zete nem befolyásolhatta a közel­múltban taxist meggyilkoló lányokat? A televíziós erőszak problémájára a nyugati világ különféle válaszokat ad. Szente Péter beszámolója szerint az Egyesült Államokban médiával foglal­kozó társadalmi szervezetek, különö­sen a Televíziós Erőszak Elleni Nemze­ti Koalíció nyomására 1993-ban füg­getlen tévéfigyelő-szolgálatot állítot­tak fel. Ennek megállapításai alapján 1995-ben Conrad Kent szenátor tör­vényjavaslatot terjesztett a szenátus elé, amely része lett a következő évben hozott telekommunikációs törvénynek. E törvény olyan módszer kidolgozására kötelezte a szórakoztatóipart, a film­gyártást, amellyel kellő időben lehet tájékoztatni a szülőket az adások vár­ható szexuális, erőszakos vagy más módon káros tartalmáról. Ennek alap­ján hat kategóriába sorolták az egyes tévéprogramokat. Megkülönböztették a minden gyereknek, a csak nagyobb gyerekeknek és a minden nézőnek szó­ló, továbbá a szülői felügyelettel aján­lott, a szülők által nagy óvatossággal kezelendő és a kizárólag felnőtteknek való műsorokat. Mindegyik kategóriá­hoz ikont társítottak, amely adott pil­lanatban megjelenik a képernyőn. Ezenkívül még egy lehetőséget terem­tenek a szülőknek: 1998. július 1-jétől az eladásra kínált televízióknál beve­zetik a V-chipet, vagyis azt a kódjelet, amely letiltja az adást a képernyőről, ha a szülők beprogramozzák. Az európai szabályozás más utat követ. Az Európai Unió vonatkozó di­rektívája felhívja a tagállamokat, hogy a joghatóságuk alá tartozó tévé­állomások adásaiban ne legyenek olyan programok, amelyek komolyan sértik a gyerekek fizikai, lelki és er­kölcsi fejlődését, és egyéb, pornográ­fiát vagy indokolatlan erőszakot tar­talmazó műsorokat csak olyankor ve­títsenek, amikor a kiskorúak feltehe­tően nem nézik a tévét. Ennek idő­pontja azonban országonként változó. A legegyszerűbben tettek eleget e kö­vetelménynek a finnek - említi Szente -, hiszen mindössze annyit mondtak ki, hogy a gyerekeknek nem való programok csak 21 óra után sugároz­hatók, de azok sem ajánlhatnak erő­szakos magatartásmodelleket. Né­metországban tiltják az olyan műso­rokat, amelyek fajgyűlöletet tartal­maznak, dicsőítik a háborút, vagy ve­szélyeztetik a fiatalok egészséges fej­lődését. A 16 éven aluliaknak tiltott mozifilmek csak 22 és 6 óra között ve­títhetők a német tévékben, azok pe­dig, amelyeknél 18 év a korhatár, 23 és 6 óra között. Nagy-Britanniában a kereskedelmi szektorban a Független Televízió Bizottság (Independent Television Commission - ITC) szabá­lyoz és szankcionál. Az ITC engedi az erőszak ábrázolását, de a tévéadók­nak el kell kerülniük, hogy az ilyen műsorok egy-egy napszakra összpon­tosuljanak. A szigetországban a fil­mek korhatára 12, 15 és 18 év. Kategó­riánként a tévés sugárzás kezdési ide­je nem lehet 20, 21 és 22 óra előtt. A Magyarországi Gyermekbarátok Mozgal­ma médiatörvény-módosító javaslata (az idézőjelbe tett rész a javasolt kiegészítés): 47. §. A kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének (4.), „illetve a kiskorúak személyiségfejlődését károsan befolyásoló műsorszámokról szóló rendelkezés (5. §)” megsértése miatti panaszokat a Testület Panaszbizottsága bírálja el... 135. §. Jogosulatlanul végzett műsor­szolgáltatás, illetve bejelentés nélkül vagy attól eltérő módon végzett műsorelosztás esetén a felelőssel szemben a Testület a jo­gosulatlanul elért bevétel kétszeresének megfelelő, vagy ha ez nem állapítható meg, tízezer forinttól egymillió forintig terjedő bírságot szabhat ki... „Ugyanilyen mértékű bírság szabható ki a kiskorúak személyiségfejlődését károsan befolyásoló műsorszámokról szóló rendelkezés (5. §) megsértése esetén is.” Azok a 18 éven felülieknek szóló al­kotások pedig, amelyekben sok az erőszak vagy a szexuális cselekmény, egyáltalán nem mehetnek adásba, csak moziban mutathatók be. Szente megemlíti, hogy az angol BBC saját alapelveket alakított ki. A hírműsoroknál például szabály, hogy ha nem is iktatható ki esetenként a sokkoló hatás, fel kell ismerni, hogy hol az a határ, amikor a néző úgy ér­zi: ez már sok! Fikciós műveknél csak a cselekmény lényegéhez kapcsolódó erőszakot szabad bemutatni, és olyan röviden, amilyen röviden csak lehet. Az ábrázolt brutalitás következmé­nyeit is láttatni kell. A BBC által vá­sárolt filmekről eldöntik, milyen idő­pontban sugározhatóak, és hogy szük­séges-e kivágni belőlük valamit, ami nem illik az adó értékrendjébe. Né­melykor tucatnyi vágás is megtörténik egy-egy adásba kerülő műben. Szilágyi: A szülők nem figyelnek oda Heleszta: Az erőszak vég nélküli játékként jelenik meg Alpár: A szorongás tárgyiasul Szente: Elképesztő a bizonytalanság Pecsenye: A világ ellenünk dolgozik HÉTVÉGE r­ dökléstől. Nála viszont vannak moti­vációk. III. Richárd jellemét olyanná formálja, amelyből egyenesen követ­kezik a gyilkolás. A film és a tévé vi­szont sokkal konkrétabb, naturáli­­sabb az irodalmi műnél, vagy akár a színpadi drámánál. A naponta százá­val látható szórakoztató és akciófil­mek többségében nincsenek kidolgo­zott jellemek, emberi figurák, motivá­ciók. Megérthetjük, hogy Shakes­peare-nél valakiből miért lesz III. Ri­chárd, de rejtve marad előttünk szá­mos akcióhős indítéka. Akárcsak a A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996 évi I. törvény a gyerekek védelmét az aláb­biak szerint szabályozza: 5. § (1)... (2)... (3) Nem szabad kiskorúak­nak szánt műsorszámban erőszakos maga­tartást követendő példaként megjelenítő képeket vagy hangokat közzétenni. (4) A kiskorúak személyiségfejlődésére ártalmas, így különösen az erőszak öncélú alkalmazását magatartási mintaként bemu­tató, illetőleg a szexualitást öncélúan ábrá­zoló műsorszámot csak 23.00 és 5.00 óra kö­zött lehet közzétenni. Közzététel előtt erre a közönség figyelmét fel kell hívni. (5) A kiskorúak személyiségfejlődésére súlyosan ártalmas műsorszám közzététele tilos. ERŐSZAK A TV-BEN - FELMÉRÉS AUSZTRIÁBAN (0 érték az „egyáltalán nem”, és éves érték a „nagyon’ A Pro7 csatornán naponta kb. 20 „halál” szerepel.) 3 Sat ARD ZDF Super RTL ORF2 ORF 1 VOX RTL SAT1 RTL2 Pro7 Ábránkon az 1997. júniusi osztrák felmérés eredményét mutatjuk be, amelynek keretében 1000 embert kérdeztek meg arról, mennyire találják erőszakot közvetítőnek az egyes TV-csatornákat. (Hasonló felmérés Magyarországon még nem készült.) NÉPSZABADSÁG 19 Önkorlátozás kellene A francia televíziózásban három né­zőcsoport szerint osztották fel a nap­szakokat. Külön szabályok vonatkoz­nak arra az időszakra, amikor sok gyerek nézi a tévét, és arra is, amikor az egész család a képernyő előtt ül; to­vábbá arra, amikor a felnőttek tévéz­nek. A közönséget előre figyelmeztetni kell, ha erőszakot tartalmazó műsor következik, de ilyen nem adható este fél 11 előtt. Franciaországban nem­csak a fizikai, hanem a pszichikai erő­szak ábrázolását is korlátozzák. A magyar médiatörvényben szerep­lő szabályozás e témában megfelel az európai normáknak, de túl általános, értelmezésre szorul - állapítja meg Körmendy-Ékes Judit, az Országos Rádió és Televízió Testület (a „magyar ITC”) tagja. Véleménye szerint konk­rétabb állásfoglalást az ügyben akkor lehet hozni, ha a tévéműsorokról kellő vizsgálati tapasztalat gyűlik össze. De addig sem szabad ölbe tett kézzel ülni. Ha a testület tudomására jut törvény­­sértés, cselekednie kell. A közelmúlt­ban határozati javaslatot terjesztett a testület elé arról, hogy az ORTT fi­gyelmeztesse a Magyar Televíziót: csak 21 óra után sugározhatja az X- akták című sorozatot. Szerinte ez a program nem csupán sokkoló, hanem áltudományos is, és azt a hiedelmet kelti, hogy mindazok a fizikai és transzcendens jelenségek, amelyeket bemutat, a nézővel is megtörténhet­nek - ezért nem alkalmas sugárzásra olyan időben, amikor még a gyerekek is tévéznek. Őszre szakmai konferen­ciát szeretne szervezni a gyerekek és a média kapcsolatáról. A vitában vala­mennyi érintett szakma képviselői ki­fejthetnék véleményüket, beleértve a tévécsatornák képviselőit is. - A legjobb az volna, ha a gyerekek érdekében a médiavezetők meg tudná­nak egyezni a kölcsönös önkorlátozás­ban, még mielőtt további korlátozó szabályok születnének - jegyzi meg végül Körmendy-Ékes Judit. Varsányi Gyula Gárdi Balázs felvételei

Next