Népszabadság, 1998. november (56. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-02 / 256. szám

NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA ÁLLÁSPONT 1998. NOVEMBER 2 ., HÉTFŐ 3 Primakov-csomag válság ellen A miniszterelnök szerint az atombőrönd továbbra is Jelcinnél van Az orosz kormány szombaton fő vo­nalaiban jóváhagyta a kabinet rövid távú programját - moszkvai szóhasz­nálattal a válságellenes intézkedések rendszerét. Ezek keretében maximál­ták a gyógyszerek, valamint egyes élelmiszerek árait. MOSZKVAI TUDÓSÍTÓNKTÓL Jevgenyij Primakov miniszterelnök sze­rint az intézkedések nem a piacgazdasá­gi módszerek félredobását, hanem a piac szabályozását jelentik. A kabinet abból indul ki, hogy az infláció havi mértéke nem haladja majd meg az öt százalékot. A pénzromlás éves mértéke 1999-ben pedig lesz több harminc százaléknál. Nem tervezik, hogy szigorítanák a kül­földi valuták forgalmát, bár a rubel árfo­lyamát lebegtetni fogják. Primakov bejelentette, hogy a pénz­ügyminiszter ezentúl ha­vonta nyilvános jelentést tesz a bér- és járadéktar­tozások rendezéséről. Moszkvában ugyanakkor bejelentették, hogy a köz­­alkalmazottak, a katonák és a nyugdíjasok elmaradt járandóságait októberben már kifizette a kormány. Az elmaradt fizetések ügyében a szakszerveze­teknek most már a régiók vezetéséhez kell fordulni­uk. . A végleges formájában november 5-re elkészülő kormányprogram első kritikusa a Nemzetközi Valutaalap Moszkvában tárgyaló küldöttsége volt. Orosz részről azonban azt hangoztatják: az IMF-hitelek nagy részét Moszkva rendeltetésének megfelelően használta fel. A mostani ajánlások végrehajtása a lakosság reáljövedelmé­nek csökkenését eredmé­nyezné. Nem fogadható el, hogy a jövő évi költségve­tés hiánya alatta maradjon a GDP 3,5 százalékának, egyidejűleg­­ jelentősen csökkenjenek az állami ki­adások és növekedjenek a pénzben beszedett adójö­vedelmek. Primakov szombati saj­tóértekezletén egyébként határozottan cáfolta, hogy a szabadságát jelenleg Szocsiban töltő Jelcin elnök átadta volna neki bizonyos államfői jogköreit. A kormányfő meg­erősítette: az „atombőrönd” továbbra is megbízható kezekben, vagyis Jelcin el­nöknél van. M. Lengyel László Dzurinda gyors reformokat ígér __________POZSONYI TUDÓSÍTÓNKTÓL_________ Az új szlovák kormány szombati ülésén meghosszabbította azoknak az önkor­mányzatok mandátumát, amelyeket no­vember közepén kellett volna újraválasz­tani. Ismeretes, hogy az alkotmánybíró­ság érvénytelenítette a Meciarék által ki­erőszakolt új választási törvényt, amely nemzetiségi alapon tett különbséget a vá­lasztópolgárok között. A Dzurinda-kabi­­net december 19-re írta ki az új önkor­mányzati választásokat, és egyúttal az új parlament első munkaülésén, kedden gyorsított eljárásban javasolja megváltoz­tatni a törvényt. A sürgős intézkedések közé tartozott a közszolgálati médiák működését sza­bályozó törvény megalkotása, ami szin­tén a keddi parlamenti ülés tárgya lesz. Mikulás Dzurinda cáfolta, hogy a tévé­ben és a rádióban tömeges elbocsátások lesznek, de hangsúlyozta: ezeket az in­tézményeket csak erkölcsileg feddhetet­len emberek vezethetik. A hét végén a kormány felmentette a Meciar-kabinet minden államtitkárát és minisztériumi hivatalvezetőjét. Eduard Kukán külügyminiszter 25-30 olyan szlo­vák nagykövet gyors visszahívását he­lyezte kilátásba, akik szakmailag alka­lmatlanok és kinevezésük nyilvánvalóan a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom­nak tett szolgálataik honorálása volt. Az már bizonyos, hogy november 5-6- án Dzurinda kormányfő Brüsszelbe láto­gat. Washington szintén üdvözölte az új pozsonyi koalíciót, és a reformok gyors végrehajtásához segítséget is ígért. E. F. P. Piros-piros koalíció lesz Schwerinben BONNI TUDÓSÍTÓNKTÓL Szabad az út Németország első piros-pi­ros tartományi kormánya előtt: a hét vé­gén Mecklenburg-Előpomerániában - a legszegényebb német tartományban - a szeptemberi választásokon győztes szo­ciáldemokraták (SPD), valamint a reformkommunisták (PDS) rendkívüli pártkongresszusaikon döntő többséggel megszavazták a koalíciós megállapodást. Az SPD öt, a PDS három miniszteri posztot kap az új kabinetben, amely az CDU/SPD nagykoalíciót váltja fel. Meck­­lenburg a második keletnémet tartomány, ahol a reformkommunisták hatalmi ténye­zővé válnak. Szász-Anhaltban a PDS szerződés alapján kívülről támogatja a ki­sebbségi szociáldemokrata kormányt. A PDS-nek a kormányzati szerep ré­vén alighanem sikerül kiszakítania ma­gát abból a „gettóból”, amelybe eddig belekényszerítették a hagyományos né­met parlamenti pártok. A PDS - amely a szövetségi parlamenti választásokon el­ső ízben lépte át az ötszázalékos küszö­böt, és így a Bundestagban immár frak­ciót alakíthatott - a többi között az állam gazdaság- és társadalompolitikai szerep­­vállalásának növelését szorgalmazza. A CDU látványos fordulattal szintén nyitást hirdetett a PDS irányába: Wolf­­gang Schauble, a párt leendő elnöke, frakcióvezető arra buzdítja a pártszerve­zeteket, hogy toborozzanak soraikba „megtért” egykori NSZEP-tagokat. Ugyanő helyi és tartományi szinten a zöl­dekkel való koalíciókötéseket is melegen ajánlja. Léderer Pál Előtérben a kisebbségvédelem Martonyi az ET soros magyar elnökségéről MTI-JELENTÉS A magyar külpolitika óriási lehetőséget kap azzal, hogy az elkövetkező fél év­ben hazánk tölti be az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának soros el­nöki tisztét - jelentette ki tegnap Martonyi János. A magyar diplomácia irányítója a hét közepén Strasbourgban részt vesz a szervezet külügyminiszteri ülésén, amelyen Magyarország átveszi az 1999 májusáig tartó elnökséget az ET Miniszteri Bizottságában. Várható, hogy a magyar elnökség alatt indul meg a Kisebbségvédelmi Keret­egyezmény és a Regionális vagy Ki­sebbségi Nyelvek Európai Chartája vég­rehajtásának ellenőrzése, s létrehozzák az emberi jogi biztosi intézményt. - Ezek a térségben élő magyar kisebbsé­gek szempontjából is kedvező folyama­tok - közölte Martonyi. Hozzátette: a magyar elnökség különleges hangsúlyt fog adni ennek a témának. - Az Európa Tanács hozzá kíván já­rulni a délkelet-európai stabilitás megte­remtéséhez, a délszláv válság rendezé­séhez - mondta a magyar diplomácia vezetője. Az ET egy szűkebb létszámú csoportot küld Koszovóba a jogállami­ságot biztosító intézményrendszer kiépí­tése érdekében. Vasile felülbírálja oktatási miniszterét A Petőfi-Schiller magyar-német egye­tem alapításáról rendelkező kormányha­tározat végrehajtása mellett foglalt állást Radu Vasile román kormányfő. - A magyar-német egyetem létreho­zásáról rendelkező kormányhatározatot mindenképpen végre fogjuk hajtani, Marga (oktatási) miniszter álláspontjától függetlenül - jelentette ki a román mi­niszterelnök. A bukaresti kormány az RMDSZ által követelt önálló magyar egyetem létrehozása helyett szeptember 30-án egy magyar-német felsőoktatási intézmény létrehozásáról határozott. A végrehajtással az oktatási minisztériu­mot bízták meg. Andrei Marga miniszter azonban ellenzi a Petőfi-Schiller egye­temet, s beosztottjaival együtt nem­egyszer a kormányhatározat végrehajtá­sa ellen foglalt állást. Radu Vasile azután foglalt állást az ügyben, hogy az egye­tem tervét Marga többször is törvény- és alkotmányellenesnek minősítette - írta kolozsvári tudósítónk. Egymillió dollár Paulának WASHINGTONI TUDÓSÍTÓNKTÓL Egymillió dollárról szóló csekket vehe­tett át Paula Jones Abe Hirschfeldtől, a New York-i (parkoló- és garázstulajdo­nos) milliomostól. A férfi azért adta a pénzt Jonesnak, hogy a nő vonja vissza Clinton elnök elleni keresetét. Paula Jones azzal vádolja az elnököt, hogy 1991-ben - amikor még arkansasi kormányzó volt - szexuális ajánlatot tett neki. Ez az incidens olyan „lappangó lelki sérüléseket” okozott a nőnek, hogy pár évre rá feljelentette a hivatalban lévő államfőt. Jones perében tették fel Bill Clintonnak a Lewinsky-viszonyra vo­natkozó kérdéseket. Ezeket ő - eskü alatt - tagadta. Az elnök jogászai már hosszabb ideje próbálnak megállapodásra jutni Jonesszal. Azt akarják elérni, hogy egy bizonyos összeg ellenében vonja vissza a vádat. Ennek egyetlen oka - állítják hogy befejeződjék a per. Félmilliót aján­lottak, majd 700 ezret, de a munka nél­küli és teljesen eladósodott Jones házas­pár nem éri be ennyivel. Már hetekkel előbb ismertté vált Hirschfeld ajánlata. Jones ekkor követelését kétmillióra emelte. A jogászok szerint az elnök nem fo­gadhatja el az adócsalási ügyekbe keve­redett üzletember segítségét. Azt is két­ségbe vonják, hogy Paula Jones kifizeté­sével véget érne az elnök elleni alkotmá­nyos felelősségre vonási eljárás - ahogy azt Hirschfeld feltételezi. Jones átvette az egymilliós csekket, amelyet akkor válthat be, ha a keresetet visszavonják. Cserébe két csattanós pu­szit adott a bőkezű parkolómágnásnak. M.G. Paula Jones és Abe Hirschfeld a csekk átadásakor reuters-fotó Egész pályás nomalitás Még egyszer, kormányfői szűzbeszédemben fogok az ön érdemeiről beszélni, azután azonban slussz lesz­­ Gerhard Schröder, Németor­szág új kancellárja mondta ezt kedvesen tréfálkozó hangnemben, amikor átvette elődjétől, Helmut Kohltól a kancellári hivatalt. Előtte azonban - választási győzelme óta sokadszor - őszinte elismerését fejezte ki azért a teljesítményért, amelyet a „tartós kancellár” Német­ország újraegyesítésében és az európai integráció elmélyítésében produkált. De nemcsak ezért szólt a köszönet. Schröder láthatatlanul a demokrácia fair play díját is átadta Kohl­nak azért a tartásért, amellyel a vereségét fogadta, és a hatalomváltást előkészítette. Máshogy is történhetett volna, s akkor most - képlete­sen szólva - átjárhatatlan hidak és lövészárkok jellemeznék Német­ország politikai tájképét. A szövetségi köztársaság történetében volt példa ilyen hatalomváltásra is. A közép-európai tudósító csak áll és ámuldozik, s persze irigyke­dik. Hogy így is lehet. A győztes a győzelmének örül és nem a másik vereségének. A le­győződőt nem ellenségnek tekinti, hanem ellenfélnek, akivel nem­csak párbajozni, de kooperálni is akar. Különórákat kér - és persze kap majd­­ tőle. Nem riogat. Nem kelt félelmet. Erőt sugároz, de nem fitogtatja. Nem ígér rendcsinálást, kultúrkampfos egyensúlyozást, egész pályás letámadást. A vesztes nem vádaskodik, nem magyarázkodik, nem áskálódik, elfogadja a tényeket, és készül az új szerepre. Kemény és harcos el­lenzéki szerepre, célja azonban az építkezés és nem a rombolás. A tudósító azt a normalitást irigyli, amellyel - nem három-négy, hanem tizenhat év után - hatalmat cserél egy nagy ország. És arra gondol, hogy ha tankönyvet szerkesztene a polgári társadalomról, esettanulmányként ezt mindenképpen belevenné. És a homo politi­­cusról szóló fejezetben is említést tenne az ex- és az új kancellárról, akik külön-külön és együtt is, itt és most megtestesítik az európai po­litikai eleganciát. És okvetlenül megemlékezne a kancellári hivatal egyik munkatár­sáról, aki az alkalmazottak nevében vett búcsút a nagyfőnöktől és kö­szöntötte a ház új urát. Ő stafétáról beszélt. Arról a futónemről, amelyben egy csapat tagjai váltják egymást. Képzavar? Nem az. A bonni köztisztviselő komolyan gondolta - mert volt és leendő főnö­kei gesztusaiból erre következtethetett -, hogy a változás nem jelenti szükségszerűen, hogy mindent mindenáron megváltoztatnak. Németország az újraegyesítés nyolcadik évében társadalmilag, po­litikailag, gazdaságilag erősen megosztott, és a szövetségi köztársa­ság legbaloldalibb koalíciójának, egy új generációnak a hatalomra kerülésével minden adva volna arra, hogy újabb frontok, választóvo­nalak képződjenek, ami persze tragédia lenne. Éppen ezért oly fonto­sak azok a stílusjegyek és szimbólumok, amelyek a mostani váltást leírják. Mert ezek - az ellentétes érdekeket és elképzeléseket nem ta­gadva - azt hangsúlyozzák ki, ami összeköt, és nem azt, ami megoszt. Wolfgang Thierse, a törvényhozás új elnöke mindezt egy Hölderlin­­idézettel fogalmazta meg: megbékélés a vita közepette. Programnak sem rossz. Léderer Pál Putriból a középosztályba Hetvenes évek vége, Cegléd. A novemberi enyhe fagyban egy riport­ról jövet caplattam a vasúti sínek mentén. Két, tíz év körüli kislány szólított le­­ staudert. Rágyújtottunk, kicsit beszélgettünk, én a ma­gam huszonéves fehér középosztálybeli fellegvárából firtattam azt, hogy miért nem ülnek az iskolában. - Mezítláb nem lehet - emelte fel az egyik kislány lilára fagyott lábát. Ennyiben maradtunk, mert gyor­san beláttam: egy cigarettaszívásnyi idő mégsem elég a világ átfor­málására (arra, hogy meggyőzzem őket a képzés fontosságáról). Ezek a kislányok ma anyák, sőt az is lehet, hogy már nagymamák. Félő, hogy a világ azóta történt változásaiból legföljebb annyit ta­pasztaltak meg, hogy korábban férjüknek, élettársuknak volt legalább valami, ugyan nagyon rosszul fizetett munkája, ma már az sincs. A pályáknak még kevésbé tudnak cipőt venni, mint korábban a szüleik nekik. Ám ha a gyerekek mégis eljutnak az iskolába, tanítóik boldo­gan szabadulnak tőlük - mint terhes ballaszttól - az első adandó alka­lommal. Feltehetően ők lesznek tehát az utolsók, akik értesülnek majd arról, hogy értékváltozás történik a magyar családtámogatási rendszerben is: a családi pótlék átalakul a gyerek hatéves korától iskoláztatási tá­mogatássá. Funkcionális vagy valódi analfabétaként aligha olvasnak újságot, még kevésbé választási programokat, amelyekben leszöge­zik, hogy a szülőknek kötelességük iskoláztatni gyermekeiket. Egyelőre persze ezt a változást ők nem fogják igazán megtapasz­talni. Az ötletnek a gyakorlatba való átültetése - a családi pótlék fo­lyósításának felfüggesztése e kötelesség elmulasztásának szankcio­nálásaként - elnapolódott. Feltehetően a törvényalkotók közül valaki rájött, hogy egy kötelességszegésért nem lehet kétszeresen büntetni. A mai magyar törvények alapján ugyanis büntethető az a szülő, aki nem járatja iskolába a gyerekét. Annyi eredménnyel, amennyivel... Mégsem csupán szavakkal való játékról van szó. Előbb-utóbb az új elnevezést, az iskoláztatási támogatást meg kell tölteni tartalommal. Nagy kérdés azonban, hogy ennek a tartalommal való megtöltésnek mi a motivációja. A fehér középosztálybeli polgári lélekhez közel áll az a megoldás, hogy aki nem tesz eleget legelemibb kötelességének, gyereke iskoláztatásának, az érdemtelen arra, hogy bármilyen támo­gatást kapjon a neveléséhez, amelyet azután ráadásul ki tudja, mire költ. És mivel (még) mi vagyunk többségben, ez a megoldás a majda­ni választásokon szépszámú szavazatot hozhat. Ha ez volt az iskoláztatási támogatás bevezetésének kívánt célja, akkor ez elérhető. Ha viszont az, hogy az iskoláskorú gyerekek isko­lába járjanak, akkor az eredmény több mint kétséges. Mert évszáza­dos szokásokat, értékeket megváltoztatni egy tollvonással aligha le­het. Nem beszélve arról, hogy a - most éppen értékét vesztő - csalá­di pótlék egy fél pár cipő megvásárlására sem elég. Az iskoláztatási támogatás bevezetése önmagában nem változtat azon, hogy a tanító néni - akár a többi gyerek érdekében - mindent megtesz a nehezen kezelhető, „más” tanítványaitól való megszabadu­lásért. A roma osztályok a tanári pálya Szibériái maradnak: a tanárok a tanításba keserednek bele, a gyerekek a tanulást gyűlölik meg. A szülők pedig nem fogják visszapofozni 12 éves, élettársat választó kislányukat az iskolába, hanem boldogan veszik tudomásul, hogy az esetleges szégyen és felelősség lekerült a vállukról. Tehát ha valóban az a cél, hogy minden gyerek, iskolába járva, el­sajátítsa azokat a készségeket, amelyek ahhoz szükségeltetnek, hogy képes legyen beilleszkedni ebbe a nagyon kemény versenyre épülő világba, akkor elsősorban a feltételrendszert kell megteremteni. Kü­lönben nincs másról szó, mint az emberek felosztásáról támogatásra érdemesekre és érdemtelenekre. Ez pedig egyenes út a kölcsönös fé­lelmek és gyűlölségek igazgatta társadalomhoz, amelyben nehezebb a putriból bejutni a középosztályba, mint annak a bizonyos tevének átgyalogolnia a tű fokán. Hámor Szilvia

Next