Népszabadság, 1998. december (56. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-16 / 294. szám
20 NÉPSZABADSÁG SPORT 1998. DECEMBER 16., SZERDA Főszerepben a matematika Veresége után esélyeket latolgat a magyar női válogatott Kézilabda___ KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNKTÓL Hát, nem lengi be az a tulipános jókedv a magyar tábort. Sőt - ha szabad valamelyest privatizálni - a női Európa-bajnokságra akkreditált magyar riporterek körében sincs az a kifejezetten örömködő hangulat, annak ellenére sem, hogy a holland szervezők, igen barátságos gesztusként, egy kartondoboznyi tulipánhagymával ajándékozták meg az újságírókat. Magam például arra gondoltam, ha hazaviszem az ajándékot és elültetem a kertben, az - a virágok természeténél fogva - tavaszról tavaszra kinyílik, s akárhányszor csak ránézek majd, eszembe jutnak az amszterdami kézilabdanapok. A dolgok jelenlegi állása szerint: kell ez nekem? A dolgok jelenlegi állása tudniillik az, hogy a magyar válogatott nyert a román és a holland csapat ellen, ám az első, igazán komolynak nevezhető riválisától, az osztrák együttestől simán kikapott. Miután hátravan még az eddig veretlen németekkel és a három találkozójukon várakozáson felül szereplő ukránokkal szembeni mérkőzés, most már nyugodt - illetve, nagyon is aggodalmas - szívvel kijelenthető: bravúr kellene a csoport elődöntőt érő első két helyének megszerzéséhez. Ráadásul - mivel a szabályok szerint az azonos pontszámmal végző csapatok között az egymás elleni meccsek eredményei döntenek - további két győzelem sem jelent feltétlenül négy közé jutást, amennyiben minden a papírformának megfelelően alakul, legalább négy góllal kell nyerni a németek ellen ahhoz, hogy éremért játszhasson az együttes. Még leírni is komplikált, nem hogy teljesíteni. Igaz, a hivatalos verziót tekintve nagy baj még nincs. Az eredetileg kitűzött cél, a jövő évi világbajnoki részvétel kiharcolása, azaz az első hat hely valamelyike ugyanis még viszonylag könnyen elérhető. Ez azért lenne fontos - hallhattuk számos alkalommal -, mert a vb kvalifikál az olimpiára. És ha azt a tervet is sikerülne megvalósítani, akkor aztán kvalifikált lenne a magyar válogatott. Én egy kicsit másképpen gondolom ezt, szerintem akkor lenne valóban kvalifikált csapatunk, ha az 1995-ös világbajnokság után végre újra érmet nyerne valahol, de a külföldre küldött tudósító mindig hajlamos túlzásokba esni. Hozzáteszem: akad olyan vélemény is, amely szerint fölösleges bármiféle számolgatás mindaddig, amíg olyan teljesítményt nyújt a társaság, amilyet hétfő délután, az osztrákok ellen. Mit szépítsük, az valóban kiábrándító volt. Az eddigi pályafutása során szinte mindenütt sikeres szövetségi kapitány, Mocsai Lajos - a hely szellemének megfelelően? - „kardjába dőlve” ült a Zuid sportcsarnok vívóteremből átalakított sajtóközpontjában. A Vasas női csapatával BEK-et nyerő, a férfiválogatottat világbajnoki ezüstéremig és olimpiai negyedik helyig vezető, a Lemgo, illetve a Nettelstedt együttesét európai kupagyőzelemhez segítő tréner arcáról lesírt, hogy rendhagyó szituációba hozták jelenlegi játékosai: olyasvalamire kellene elfogadható magyarázatot adnia, amire ép ésszel nincs válasz. A taktika semmibevételére, a fegyelmezetlenségre, a kapkodásra, a görcsre. Arra, hogy mi történt Németh Helgával, akit nem is olyan régen még a világ második legjobb játékosának választott a szakma, és aki Hollandiában rendre pánikba esik, ha hozzá kerül a labda. Vagy arra, hogy miért a pechszéria: ha már a jobbátlövő poszton Némethnek nem megy, mehetne Nagy Anikónak, csakhogy ő a lelátón kúrálja magát hátizomhúzódásából; ha neki nem mehet, mehetne az odahaza várakozó Borók Ritának, csakhogy ő csonthártyagyulladásából képtelen felépülni. És nincs felelet egy egészen konkrét, megfejthetetlen rejtélyre sem: miképpen fordulhat elő, hogy egy magát profinak tartó válogatott hat támadó játékosa hármas emberelőnybe kerülve kétszer is gól nélkül zárja az akciót? Szóval, van gondja Mocsainak éppen elég. A két évvel ezelőtti, dániai Eb tizedik helye és a tavalyi, németországi vb nyolcaddöntős búcsúja után azzal a szándékkal utazott Hollandiába, hogy visszatereli a magyar válogatottat a világ élvonalába, de most már kegyetlenül nehéz dolga lesz. Pedig, komolyan mondom, jól mutatna a kiskertben a holland tulipán. Amszterdam, december 15. Bruckner Gábor Labdarúgás Noha az olasz szövetséget 1898. március 15-én alapították Torinóban, a centenáriumi ünnepségeket ma tartják Rómában. A program záró eseménye - este kilenckor, az Eurosport egyenes adásában is - az Olaszország- Világválogatott találkozó lesz, ám a két együttes tagjai már délelőtt találkoznak, mégpedig a Vatikánban. II. János Pál pápa ugyanis a mérkőzés valamennyi részvevőjét fogadja szokásos szerdai audienciáján, s a protokoll része még a szövetség székházában délután kettőkor kezdődő megemlékezés. Lesz mit felidézni. Az olasz futball - a csodálatos hagyományokat és a Serie A klubjainak változatlan európai dominanciáját tekintve — egyaránt a világ legnagyobbjai közé tartozik. Az azúrkék válogatott háromszor (1934-ben, 1938-ban és 1982-ben) nyert vb-aranyérmet, 1968- ban Európa-bajnok volt, és az azóta stadionnévadó Giuseppe Meazzától Paolo Maldiniig - minimum tizenegy csapatra való tizenegyet „állíthat ki” a sportág valaha szerepelt extraklasszisaiból. (Minden nagy nevet képtelenség felsorolni, hiszen ahhoz - puszta cikk helyett - dicsőségkönyvre lenne szükség.) Ami az egyesületeket illeti, örök időkre beírta magát a labdarúgás történetébe - a többi közt - a Cesare Maldini-, Trapattoni-, Rivera-, majd a Gullit-, Rijkaard-, Van Basten- és a Desailly-, Szavicsevics-féle Milán, a Herrera irányította, Facchettit, Sandro Mazzolát, Suarezt felvonultató Inter, vagy éppen a mai idők Juventusa, amely az előző három szezon mindegyikében Bajnokok Ligája-döntőt játszott. A Juvénak egyébként ez már legalább a harmadik nagy korszaka, hiszen a torinói elitalakulat 1931 és 1935 között sorozatban ötször nyert bajnoki címet, míg az 1970-es években szintén öt alkalommal hódította el az elsőséget, ha nem is szériában. („Mellesleg”, a Juventus minden idők legtöbbszörös olasz bajnoka, 25 aranyéremmel.) Az egymás utáni sikereket illetően a kezdetek kezdetén példát mutatott a „pasztörizált” Genoa, amely soraiban Pasteur I-gyel és //-ve/ 1898-tól 1904-ig egyeduralkodó volt, a legelső hét esztendő során csupán egyszer, 1901-ben „engedte át” a dobogó felső fokát, mégpedig a Milánnak. Úgyszintén futballtörténelmi művet alkotott a negyvenes évek Torinója, amelynek bajnoki sorozata - négy győzelem után - csak azért nem folytatódhatott, mert 1949. május hatodikán, Supergánál lezuhant a legendás csapatot szállító repülőgép. (Az idényből akkor még négy forduló hátravolt, de a szövetség a szerencsétlenül járt, világhírű gárda előtt tisztelegve - aranyérmesnek nyilvánította az együttest.) A bámulatos tabló ellenére a mai gálameccs előtt nem teljesen emelkedett a hangulat. A Corriere dello Sport például keddi száma címoldalára tett egy olvasói levelet, amelyben az újság előfizetője azt üzeni Dino Zoffnak, a válogatottak itáliai örökranglistáját 112 szerepléssel vezető jelenlegi szövetségi kapitánynak, hogy Roberto Baggiót egy ilyen mérkőzésről kihagyni épp olyan, mintha magáról Zoffról feledkeztek volna meg. A szakvezető különben más okból is ünneprontással vádolható némiképp, hiszen kijelentette: „Néhány esztendeje az olasz futballt még a világ közvetlen élmezőnyéhez sorolhattuk, ám most - mint azt az idei vb is bizonyította - leszálló ágba kerültünk. Ennélfogva egyetlen találkozót sem tekinthetünk könnyed szórakozásnak, még a szerda esti összejövetelt sem.” A további kommentárok igyekeznek oldani a feszültséget, így a La Repubblica ezzel a poénnal harangozza be a mérkőzést: „Itália I Itália II ellen.” Az utalás arra vonatkozik, hogy az All Star Teambe meghívottak többsége (Batistuta, Bierhoff, Cafu, Nakata, Ronaldo, Rui Costa, Salas, Thuram, Weah, West, Zidane) az olasz bajnokságban futballozik, a kérdés csak az, ennek függvényében melyik az Itália !? Merthogy a vendéglátók valószínű kezdő tizenegye (Peruzzi — Panucci, Negro, Cannavaro, Maldini — Fuser, Albertini, Dino Baggio, Di Francesco — Totti, Inzaghi) sem kezdőkből áll... Még sok ilyen száz évet, Olaszország! Hegyi Iván Buona sera, Italia! Olaszország-Világválogatott találkozóval ünnepel ma a százéves szövetség NÉPSZABADSÁG EÖTVÖS PÁL elnök, főszerkeszők KARCAGI LÁSZLÓ, TAMÁS ERVIN, ZALAI ISTVÁN főszerkesztő-helyettesek FRISS RÓBERT, SOÓS KÁLMÁN, TRIPOLSZKY LÁSZLÓ lapszerkesztők GYENES LÁSZLÓ, KELEN KÁROLY segédszerkesztők MIKÓ F. LÁSZLÓ művészeti vezető FEJÉR GÁBOR képszerkesztő ROVATVEZETŐK: Budapest: BERKÓ PÁL Érvek, vélemények, levelezés: BOSSÁNYI KATALIN Hazai tudósítások: FALUS GÁBOR Gazdaság: FERENCZ GÁBOR Sport: JAKAB JÓZSEF Külföld: NAGY CSABA Fotó: RÉDEI FERENC Hír és információ: VAJDA PÉTER Társadalompolitika és kultúra: VÖRÖS T. KÁROLY Kiadja a Népszabadság Részvénytársaság. Minden jog fenntartva! Felelős kiadó: LENGYEL L LÁSZLÓ vezérigazgató Vezérigazgató: GUNTER GIFFELS. Lapigazgató: RÓZSA GYULA Hirdetési igazgató: SZELES PÁL Terjesztési igazgató: MIKLÓS IMRE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest III., Bécsi út 122-124. •telefon: 250-1680 Telefax: 368-9098 Hirdetési ügyekben telefax: 388-9567,368-9857 OLVASÓ- ÉS KÖZÖNSÉGSZOLGÁLAT TELEFON: 250-0110 A Népszabadság Rt. levélcíme: 1960 Budapest. Internet-cím: http://www.nepszabadsag.hu •terjeszti a HÍRKER Rt., az NH Rt., a regionális részvénytársaságok és a Kiadói Kereskedelmi Kft. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlapelőfizetési és Elektronikus Posta Igazgatóság (HELP). Előfizethető a HELP ügyfélszolgálati irodáinál, a kézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál és a kiadónál (T.: 250-1680/terjesztés, fax: 368-8844) Előfizetési díj egy hóra 969, negyedévre 2907, fél évre 5814, egy évre 11 628 Ft. Szedés: Népszabadság Fényszedő Kft. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: LENDVAI LÁSZLÓNÉ vezérigazgató Internet-cím: http://www.lang.hu/szikra.nyomda E-mail: szikra@lang.hu INDEX: 25 001 ISSN 0133-1752 BP. ISSN 0237-3777 VIDÉK A Népszabadság Rt. a Matesz tagja. AZ ÁLLÁS 3 FORDULÓ UTÁN A csoport: 1. Németország 6 pont (72:69), 2. Ausztria 4 (76:70), 3. Magyarország 4 (77:69), 4. Ukrajna 4 (50:44), 5. Románia 0 (48:54), 6. Hollandia 0 (53:70). B csoport: 1. Dánia 6 pont (90:66), 2. Norvégia 6 (82:62), 3. Lengyelország 4 (64:66), 4. Macedónia 2 (71:86), 5. Spanyolország 0 (60:73), 6. Oroszország 0 (63:77). Ázsia bojkottálja Ázsiát? Az ázsiai labdarúgás vezetői kedden Bangkokban úgy döntöttek, hogy földrészük válogatottjai bojkottálják a 2002-ben Japán és a Koreai Köztársaság által közösen rendezendő labdarúgó-világbajnokságot, amennyiben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség nem változtatja meg azt a jelenleg érvényben lévő döntését, amely szerint Ázsiából a házigazdák mellett csak további két együttes szerepelhet az eseményen. Az ázsiai szövetség Thaiföld fővárosában összeült végrehajtó bizottságának tizenhat tagja egyhangúan foglalt állást a bojkott mellett, amely azonban nem érintené a két rendező országot. Az ázsiai labdarúgás vezetői legfőképpen azért elégedetlenek, mert úgy vélik, hogy a vb kontinensükön való megrendezésével nem szabadna csökkennie a részvétel jogát selejtezőkön kivívó együttesek számának. A FIFA jelenleg érvényes rendelkezése Ausztráliát is érinti, hiszen az óceániai zóna győztesének ezentúl nem ázsiai csapattal, hanem a dél-amerikai zóna ötödik helyezettjével kell megmérkőznie a 32-es vb-fináléba jutásért. Folytatódó pólóvonal? Kárpáti: Papp a legesélyesebb FTC-ügyvezetőnek MUNKATÁRSUNKTÓL „Papp Albert, a vízilabda-szakosztály elnöke annyira kimagaslik a jelöltek közül, amennyire dr. Torgyán József, mielőtt megválasztották volna a Ferencváros társadalmi elnökének” — mondta a Népszabadság érdeklődésére dr. Kárpáti György, az interregnum időszakát élő egyesület két héttel ezelőtt felállított jelölőbizottságának vezetője. Mint köztudomású, dr. Szívós István ügyvezető elnök (korábbi vízilabdázó olimpiai bajnok) és helyettese, Deák László január elsejével távozik posztjáról, ezért a klub társadalmi vezetősége (a posztra egyhangúlag megválasztott Torgyán József, valamint Szabadi Béla) kéttagú bizottságot bízott meg azzal, hogy a holnapi egyesületi tanácsülésre új jelöltet állítson a grémium elé. Kárpáti vasárnap este érkezett haza Ausztráliából; mint említette, a ferencvárosi pólósok túrája ugyan szerdáig tart, ám „az ügy fontosságára való tekintettel” jobbnak látta, ha már korábban hazatér. A volt háromszoros olimpiai bajnok azóta - saját bevallása szerint - három órát aludt, s a lehető legszélesebb körben tájékozódott, ki felelne meg a legjobban a patinás klub ügyvezető elnökének: informálódott a drukkerektől a szakosztályok képviselőin át az épület előtt álló nyugdíjasokig, „természetesen” beszélt Torgyánnal és Szabadival, valamint egyeztetett Rudas Ferenccel, a jelölőbizottság másik tagjával. „Noha több név is fölmerült - többek között Albert Flóriáné és az enyém is -, igazából ketten kerültek előtérbe: Papp Albert, illetve Jakabházy László. ” Kárpáti szerint olyan vezető kell a Ferencváros élére, aki „sportszakmailag kiválóan felkészült, ám elsősorban gazdasági szakember”, és aki „vállalatként tudná vezetni az egyesületet”. Amondó: a korábban az APEH területi igazgatójaként dolgozó Papp Albert „abszolút minden tekintetben megfelelne a feladatra”, utalva egyben arra, hogy az FTC társadalmi elöljárói is támogatják ezt az elképzelést. Kérdésünkre, hogy Torgyánnal és Szabadival milyen a kapcsolata, Kárpáti azt válaszolta: „Maximálisan megbíznak bennem”. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Rudassal a jelöltállítás a feladata, s az már az egyesületi tanács kompetenciája, hogy szavazzon az általa legideálisabbnak tartott személyre. Elmondta még, hogy javasolni fogja azt is: a klubalapító Springer Ferenc unokáját, a hetvennyolc éves ifj. Springer Ferencet válasszák meg az FTC tiszteletbeli elnökévé. Hírek A FIFA bejelentése szerint ötvenről háromra szűkült azon labdarúgók száma, akik 129 szövetségi kapitány szavazásán elnyerhetik a világ legjobb játékosa címet: a francia Zinedine Zidane, a brazil Ronaldo és a horvát Davor Suker közül kerülhet ki a hagyományos voksolás 1998. évi győztese. (Zürich) DAVID PLATT, a harminckét éves, 62-szeres angol válogatott labdarúgó lett a Sampdoria futballcsapatának új edzője. Érdekesség, hogy az új tréner korábban az észak-olasz együttesben - két idényen át-játékosként is szerepelt. (Genova) A BARCELONA vezetősége továbbra is bízik a labdarúgócsapat holland edzőjében, Louis van Gaalban: teszi ezt annak ellenére, hogy a szurkolók és az újságok hosszabb ideje támadják a patinás együttest a spanyol labdarúgó-bajnokság tizedik helyére „vezénylő” trénert. (Barcelona) Brett Clark (Montreal Canadiens) éppen Mike Sullivant (Phoenix Coyotes) passzírozza a palánkhoz, teljes sikerrel. A vége mégis félsiker lett, ugyanis a mérkőzés 2:2-es döntetlennel zárult. Az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapjának további eredményei: New York Rangers-Calgary Flames 5:2, Colorado Avalanche-St. Louis Blues 0:0, reuters-fotó