Népszabadság, 1998. december (56. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-16 / 294. szám

20 OLDAL M _________________Ma:Kerékvilág______________________________________________ _ ÁRA: 54 FORINT 1998. DECEMBER 10., SZERDA ORSZÁGOS NAPILAP LVI., 294. SZÁM, ELSŐ KIADÁS A Nap Témái Amerika fél évre megbénulhat A legutóbbi közvélemény-kutatások sze­rint a megkérdezett amerikaiak 24 száza­léka kívánja azt, hogy a képviselőház megszavazza a Bill Clinton esetleges le­váltásához vezető határozatot. Ha így lesz, a szenátusi eljárás alatt megbénul­hat az ország vezetése. 2. oldal Az első hazai magánspermabank Magyarországon csütörtökön nyílik meg hivatalosan az első olyan magánkézben lévő spermabank, amelyik egészségügyi okok igazolása nélkül is vállalja spermi­um lefagyasztását és tárolását. Mint is­meretes, a férfiak nemzőképességének romlása világjelenség, amelyre Nyuga­ton már egész üzletág épült: egészséges fiatalok készülnek fel bértárolást végző spermabankok segítségével a későbbi családalapításra. 5. oldal Az eladókért folyik a verseny Polgár Árpád, a Polgár Galéria tulajdo­nosa mondja. Az aukciókon ma vásár­lóknak mintegy feléről sejthető, hogy va­lamilyen értelemben gyűjtő­­szenvedély­ből vagy üzleti céllal keres valamit. 20- 25 százalékuk kereskedő, ügyeskedő. Alig 15-20 százalékuk akarja saját ottho­nát vagy másokét - lakberendezőként - műtárgyakkal ékesíteni. A Polgár Galé­ria tulajdonosa arra számít, hogy a mű­tárgy-kereskedelemben az árak további emelkedésével kell számolni. 13. oldal Megszűnik a forint 2004-ben? BRÜSSZELI TUDÓSÍTÓNKTÓL Magyarország arra számít, hogy a­­ reményeink szerint 2002-es­­ EU-csat­lakozás után két évvel már bevezetheti a közös pénzt, az eurót - derült ki tegnap Brüsszelben. Az Európai Bizottság szakértői a Gazdasági és Pénzügyi Uniót (EMU) érintő szabályozást vizsgálták át a magyar tárgyalóküldöttséggel, amely megígérte, hogy a közös valutával kap­csolatos jogszabályokat már a belépésig a nemzeti törvénykezésbe iktatják. László Csaba államtitkár és Riecke Werner, az MNB alelnöke a Népszabad­ság érdeklődésére elmondták: az EU- felvétel és az euro bevezetése között két évnek mindenképpen el kell telnie. Ezalatt a magyar fizetőeszköz jelen lesz az unió árfolyamrendszerében, és - re­mélhetőleg - a stabilitását is bizonyítja majd. Egyéb teendők is akadnak, a ma­gyarországi statisztikai rendszert pél­dául alkalmassá kell tenni a hatékony in­formációszolgáltatásra. Ami az eurotagság szigorú feltételeit illeti, az egyiket Magyarország várható­an már jövőre teljesíti: e szerint az ál­lamadósságnak nem szabad meghalad­nia a bruttó hazai termék hatvan száza­lékát. Az infláció és a kamatlábak vi­szont még magasabbak az uniós köve­telményeknél, és egyelőre az államház­tartási hiány is túllépi a háromszázalé­kos határt. Parlament: nem módosul az alkotmány Az SZDSZ kivonult, az MSZP tartózkodott, a MIÉP nemmel voksolt HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A két legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP és az SZDSZ kedden nem járult hozzá a NATO-csatlakozással kapcsola­tos alkotmánymódosításhoz. A módosí­táshoz 258 igen szavazatra lett volna szükség, ám így csak 204-en voksoltak, a szavazáskor 108-an tartózkodtak, míg 14-en a nem gombot nyomták meg. A voksolásnál az MSZP tartózkodott, az SZDSZ nem vett részt a határozathoza­talban. Az alkotmánymódosítást a MIÉP sem támogatta. Ezért továbbra is az Or­szággyűlés kétharmados többségének igenlő szavazatára van szükség ahhoz, hogy magyar és külföldi csapatok átlép­hessék hazánk határát. Az alkotmánymódosítás nem feltétele a magyar NATO-tagságnak. Az eluta­sítás hátterében belpolitikai vita áll: a kormánypártok leszavazták az MSZP és az SZDSZ által kezdeményezett parla­menti vizsgálóbizottságok élére jelölt személyeket. Tiltakozásul a két ellenzé­ki párt visszavonta aláírását az alkot­mánymódosításról szóló megállapodás­ról. Az MSZP és az SZDSZ nem járult hozzá a szervezett bűnözés elleni tör­vénycsomag kétharmados elemeinek, így a rendőrségre vonatkozó jogszabály­nak a módosításához. Az elutasítás indo­ka: szerintük túlzottan növeli a bűnüldö­ző szervek jogkörét. Részletek a 4. oldalon A miniszterelnök­­a szavazás után SZABÓ BARNABÁS FELVÉTELE K­udarc a közel-keleti csúcson Izrael késlekedik a csapatkivonással Kudarccal végződött a tegnapi Clin­­ton-Netanjahu-Arafat csúcs a gázai övezet és Izrael közötti Erez határát­kelőnél. Az izraeli kormányfő ugyanis semmilyen gesztussal - még a csapat­kivonási menetrend előírt végrehajtá­sával­­ sem volt hajlandó viszonozni azt, hogy a palesztinok ismételten visszavonták „alkotmányuk” Izrael­­ellenes pontjait. TEL-AVIVI TUDÓSÍTÓNKTÓL A tegnapi közel-keleti hármas csúcsta­lálkozó résztvevőinek egyike sem is­merte be azt a nyilvánvaló tényt, hogy az amerikai elnök küldetése konfrontá­cióba torkollott. Inkább „nézeteltéré­sekről” beszéltek, amelyeket a közös bi­zottságok tárgyalásain kell majd elsimí­tani. Nem hivatalos megnyilatkozásaikban az amerikaiak nem titkolták amiatti csa­lódásukat, hogy Clinton elnök elvárásai­val ellentétben Netanjahu izraeli kor­mányfő nem volt hajlandó semmilyen gesztusértékű lépéssel viszonozni, hogy a palesztinok hétfőn ünnepélyesen töröl­ték a Palesztin Nemzeti Charta Izrael megsemmisítésére irányuló cikkelyeit. Amerikai források szerint Clinton azt akarta, hogy Netanjahu jelentse be: a megállapodott időpontban - vagyis pén­teken - Izrael végrehajtja a csapatkivo­nás következő szakaszát, és nagyobb ru­galmasságot tanúsít a palesztin foglyok szabadon bocsátása ügyében. Netanjahu azonban hajthatatlan ma­radt. A politikus kifogásolta, hogy gázai beszédében Clinton egyenlőségjelet tett az izraeli és a palesztin jogok között, és ha az elnök nem is így értelmezte szava­it, gyakorlatilag elismerte a palesztinok jogát az államalkotásra. Izraeli értékelések szerint a csúcsta­lálkozón Netanjahu már a parlamentben hétfőn esedékes bizalmatlansági szava­zásra „kacsintott”, és kemény álláspont­jával a nacionalisták támogatását kíván­ta visszanyerni. Ha ez nem sikerülne ne­ki, akkor Netanjahu maga kezdemé­nyezné az előre hozott választásokat — jelezte egyik tanácsadója, Jasszer Arafat palesztin elnöknek is egyre hevesebb támadásokat kell vissza­vernie. A gázai népgyűlésen látszólag sikerült szinte mindenkit maga mögé so­rakoztatnia, de a Szíriai és libanoni pa­lesztin menekülttáborokban tegnap is sok ezer ember tüntetett a charta meg­változtatása ellen. Yehuda Lahav Netanjahu, Clinton, Albright asszony és Arafat az erezi csúcson reuters-fotó Új rendőri egység a szervezett gazdasági bűnözés ellen A rendőrség bűnügyi szolgálatának átszervezését követően a megyei fő­­kapitányságok szervezett bűnözés el­leni osztályain belül is létrejönnek önálló gazdaságvédelmi alosztályok­­jelentette ki lapunknak adott interjú­jában Orbán Péter vezérőrnagy, or­szágos rendőrfőkapitány. Az átszer­vezéstől a gazdasági bűnözés elleni fellépés hatékonyságának javulását remélik. Befejezéséhez közeledik a rendőrség bűnügyi szolgálatának átszervezése. Orbán Péter vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány a Népszabadság kér­désére válaszolva elmondta: a megyei rendőr-főkapitányságok bűnügyi szol­gálatait úgy alakították át, hogy a jelen­leginél hatékonyabban léphessenek fel a szervezett bűnözéssel szemben. A fő­kapitány példaként említette a rendőr­ség gazdaságvédelmi tevékenységének átszervezését. A megyei rendőr-főkapi­tányságok gazdaságvédelmi osztályai, alosztályai nem szűnnek meg. Ellenke­zőleg, a meglévő gazdaságvédelmi szervezetek mellett önálló, a gazdasági bűncselekmények nyomozására szako­sodott osztályokat, alosztályokat hoz­nak létre a megyei rendőr-főkapitány­ságok szervezett bűnözés elleni szolgá­latain belül. Orbán Péter rámutatott: a gazdasági bűnözés mind szervezettebb, az e kate­góriába tartozó bűncselekmények leg­nagyobb hányadát szervezetten követik el, vagy éppen maguk az alvilági bűn­­szervezetek hajtják végre. Az olaj­ügyek, a körbeszámlázások kapcsán folytatott rendőrségi eljárások egyértel­műen igazolták: elengedhetetlen a szer­vezett alvilágot ismerő és a gazdasági bűncselekmények felderítésében jártas nyomozók munkájának az eddiginél szorosabb összehangolása. - Minden ellenkező híreszteléssel szemben nem a gazdasági rendőrség leépítése a célunk. Éppen ellenkezőleg, ezen a téren még hatékonyabb nyomozati módszereket kívánunk kialakítani - szögezte le Orbán Péter. A felállítandó adórendőrség és a rendőrség majdani kapcsolatáról szólva a tábornok leszögezte: a megyei rend­őr-főkapitányságok vezetőinek az ösz­­szes rendelkezésükre álló bűnügyi in­formáció és az adórendőrség képviselő­jétől kapott tájékoztatás alapján kell majd eldönteniük, hogy a konkrét ügyekben melyik nyomozócsoport mű­ködjön együtt az APEH nyomozóival. A kisebb súlyú adócsalásokban nyilván az általános nyomozóosztályok kereté­ben működő gazdaságvédelmi szerve­zetek járnak majd el. A nagy kárértékű avagy a szervezett bűnözéssel össze­függésbe hozható, titkos nyomozati munkát is igénylő eseteket pedig a szervezett bűnözés elleni egységekkel, illetve az azokon belül működő gazda­ságvédelmi nyomozókkal közösen tár­ják majd fel. F. Gy. A. Mérsékelt energiaár-emelés várható A gáz január 1 -je után sem lesz drágább Chikán Attila gazdasági miniszter a kor­mány csütörtöki ülésén tájékoztatja a kabinet tagjait a január 1-jétől érvényes energiaárakról. Lapunk értesülése sze­rint most csak az áramárak fognak vál­tozni: előreláthatólag 5-10 százalék kö­zötti mértékben emelkednek. A gázárak - az előzetes értesülések szerint - most nem változnak. Mint ismeretes, a Gazdasági Minisz­térium a közelmúltban dolgozta ki az energetika új üzleti modelljét. Ennek ré­sze volt az árrendszer felülvizsgálata is. A jövőben évente csak egyszer változ­nának az árak. Az eddigi gyakorlat sze­rint a villamosenergia-árak korrekcióját január 1-jétől, a gázárakét pedig július 1-jétől kellett végrehajtani. A gázárakat az idén év közben rendezték, így a kö­vetkező korrekció csak a jövő év köze­pén lenne esedékes. Az áremelés azért sem lenne most indokolt, mert a világpi­aci árak - az olajárakkal párhuzamosan - rendkívül alacsonyak. Az árakról való döntés joga a gazda­sági miniszteré, aki elhatározását a kor­mányülésen fogja ismertetni. P. Á. G.

Next