Népszabadság, 1999. november (57. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-30 / 279. szám

10 NÉPSZABADSÁG MAGYAR TÜKÖR 1999. NOVEMBER 30., KEDD A konténereket már eladták Székesfehérvár két év után­­ A szomszédokkal zavartalan a viszony - „Unom, hogy mutogatnak bennünket” November 26-án volt két éve annak, hogy Székesfehérváron eldózerolták a Rádió utca 11. szám alatti lakóházat. Ekkor mindenki föllélegzett: azt hitték, végre lezárul az épületben lakó romák kálváriája, akiket az önkormányzat - ideiglenesen - lakókonténerekbe akart költöztetni. Ezt az egységesen föllépő jogvédő szervezetek megakadályozták. Végül a romák többségét - néhány családtól eltekintve, akik a környéken kaptak új otthont - Székesfehérváron sikerült elhelyezni. Székesfehérvár, belváros. Hosszú, nyeregtetős épület, az udvaron farön­kök, rőzsekupacok. Belépek az egyik aj­tón, a meleg arcon taszít. A konyhaként szolgáló belépő sarkában fával megra­kott sparhelt dohog, merthogy sem köz­ponti fűtés, sem gáztűzhely nincs. Hajni éppen kávét főz. Amúgy a negyven négyzetméteres tiszta lakással - bár egy kissé vizesek a falak - minden rendben van: két szoba, fürdő, mellékhelyiség, ápolt bútorok, színes tévék, videó és rengeteg virág mindenütt. - Imádom a virágokat, nem tudok be­telni velük. Amióta ide költöztünk, egy­re több virágot hozok a lakásba, szinte már nincs is szabad hely a falakon — mondja a háziasszony. Hajni családja az országszerte ismerté vált tizenhárom volt Rádió utcáinak egyi­ke. Elmondása szerint egy rosszul sike­rült lakáscsere folytán jogos bérlőként kerültek 1989 telén a Rádió utca 11.-be. - Kezdetben még tudtuk fizetni a re­zsit, de 1994-ben a férjem az utcára ke­rült. Ezután a pénzünk épphogy elég volt a napi betevőre, úgyhogy hátralé­kunk keletkezett. Tartottunk attól, hogy végül kikerülünk a kutyamenhely mellé, de szerencsére megoldódott minden. Hajniéknak most nincs elmaradásuk, jelenleg jövedelempótlóból és a három gyermekük után járó családi pótlékból élnek, a családfő valószínűleg munká­hoz jut a közeljövőben. László ugyanis nemrég sikeresen elvégzett egy őrző-vé­dő tanfolyamot, amelyet a helyi roma önkormányzat szervezett. - Szeretnék már egy állandó munka­helyet állandó keresettel - mondja a har­mincöt éves férfi, aki öt éve alkalmi munkából tartja fenn családját. - Úgy érzem, most újabb esélyt kaptam, úgy néz ki, hogy az egyik itteni cég alkal­mazni fog decembertől. - Nagyon féltünk, és tiltakoztunk a családok ideköltöztetése ellen, hiszen a tévében látottak alapján csak rosszat várhattunk tőlük. Szerencsére nincs kü­lönösebb probléma közöttünk, békén hagynak minket, mi is békén hagyjuk őket - sorolja a szomszédos házban lakó idős asszony, Gede Ferencné. Egy másik szomszéd szerint a családok azért „em­­berelték meg magukat”, mert most a bel­városban szem előtt vannak, és ez nor­mális életmódra kényszeríti őket. - Régebben az önkormányzatnál dol­goztam, és láttam, hogy ezek hol laktak. Itt a központban már nem tehetik meg azt, amit a Rádió utcában - vélekedik a lakása ajtajában álló Cser Zoltán, aki a többi megkérdezett szomszédhoz hason­lóan úgy látja: zavartalan a viszony a szomszéd házban lakókkal. A lebontott Rádió utcai épület helyén bozót van, mindössze egy behavazott sitthalom árulkodik arról, hogy valaha itt épület állott. Az annak idején ideigle­nes otthonnak szánt konténerek később az ideiglenes piac üzleteinek adtak he­lyet, mára azonban valamennyit eladták — tudtuk meg Kiss Kálmántól, az önkor­mányzat lakásirodájának vezetőjétől. - Az elmúlt két évben magunkra ma­radtunk a Rádió utcai családok problé­máinak megoldásával, pedig kötöttünk egy megállapodást a Roma Polgárjogi Alapítvánnyal meg a helyi roma önkor­mányzattal, hogy segítenek végleges lakhatási megoldást találni nekik - pa­naszolja Kiss Kálmán. - A szerződés csak egy évre szólt, de a gyermekeket nem tehetjük utcára, így a lakásbizottság decemberben várhatóan a harmadik évre is meghosszabbítja a megállapodásokat. Az irodavezető szerint ezzel még ko­rántsem rendeződött a családok helyze­te, ahhoz átfogó új bérlakás-építési kon­cepció kellene, amihez azonban jelenleg nincs elegendő pénz. Horváth Aladár, a családok mellett kiálló Gettóellenes Bizottság (GeB) és a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke azt állítja, hogy az önkormányzattal kötött megállapodás csak a családok városon belüli elhelyezésére vonatkozott, és ez végül is megtörtént. Véleménye szerint kizárólag az önkormányzat feladata, hogy lakhatást biztosítson a szegény sorsú lakosoknak.­­ A székesfehérvári ügy bizonyítja, hogy következmények nélkül egy ön­­kormányzat sem etnicizálhatja a szociá­lis problémákat. Remélem, hogy a vá­lasztópolgárok fontosnak tartják a nyu­galmat, az állampolgári jogok érvénye­sülését, és ezzel is magyarázható, hogy tavaly nem választották újjá a székesfe­hérvári, a zámolyi és a sátoraljaújhelyi polgármestert - mondja Horváth Aladár. Tátra utca: a Fehérváron lakó Rádió utcaiak közül kettő itt él. Hosszú pa­rasztház, az udvaron fakupacok, kutyák. Az embernek déja vu érzése támad. A lakók nem oly barátságosak, mint a bel­városban, az acsarkodó kutyák között egy fiatalasszony siet a kapuhoz: — Nem akarok nyilatkozni, mert unom, hogy mutogatnak bennünket. El­csitultak a kedélyek, és élhetjük a saját életünket - enyhül meg aztán, és been­ged. A vizes falú szoba-konyhás lakás­ban három gyermekével él a neve elhall­gatását kérő asszony. — Jól megvagyunk, jobb itt, mint a Rá­dió utcában, de azért nem gondtalan az életünk. A fürdőszobában például már hetek óta nem merjük használni a vil­lanybojlert, mert láttuk a tévében, hogy valahol agyonütötte a gyereket. Néha a miénk is szikrázik - nyílik meg lassan a beszélgetés közben is takarító asszony. Később azt is megtudom, jóllehet a fér­jének állandó munkahelye van egy gyár­ban, van úgy, hogy késnek a számlák ki­fizetésével, így néhány ezer forintos hát­ralékuk most is akad. Az asszony remé­li, hogy decemberig sikerül rendezni az adósságot, és akkor újabb egy évre meg­hosszabbítják a bérleti szerződést. — Sajnos máról holnapra élünk. Egyet­len reményem, hogy a gyermekeimet mindezek ellenére sikerül tisztességesen felnevelnem - mondja az asszony, és már nem bánja, hogy bekopogtattam hozzá. Kadét Ernő Roma Sajtóközpont A két évvel ezelőtti költözés utolsó pillanatai­­ a házat ledózerolták, a problémákat nem oldották meg VELLEDITS ÉVA FELVÉTELEI A Rádió utcai történet kronológiája A nyolcvanas években a székesfehérvári tanács úgy dönt, hogy a Rádió utca 11.-ben szükséglakásokat alakít ki, majd a város több pontjáról folyamatosan idetelepíti a cigány családokat. A kilencvenes évek közepén már negyvenhárom, többségé­ben érvényes bérleti szerződéssel rendelkező roma család él a háztömbben. 1995 szeptemberében az önkormányzat lakásbizottsága előterjeszti javaslatát a Rádió utca 11.-ben lakók kiköltözteté­sére: a tervek szerint a város szélén, egy kutyamenhely mellett minden lakónak komfort nélküli lakásokat építenének. De­cemberben az önkormányzat megbízza a Széphő Rt.-t, hogy a Takarodó úton negyvenhárom alacsony komfortfokozatú szükséglakást építsen. 1996. június 27-én Nagy István polgármester a közgyűlés elé terjeszti a Takarodó úti telep tervét „Váralja sor alatti terü­let” néven. Augusztusban a Horváth Aladár vezette Gettóelle­nes Bizottság megállapodik az önkormányzattal a Rádió utca­iak lakóövezeten belüli elhelyezéséről. A megállapodásban az önkormányzat által vállalt „C” terv nem készül el. Az 1996 őszétől 1997 júliusának végéig tartó időszakban a Széphő Rt. kikapcsoltatja a házban a közműszolgáltatásokat, előbb a villanyt, majd a folyosók végén lévő vizesblokkok vízellátását, kikötik a szennyvízelvezetést. Az önkormányzat sajtónyilatkozatai szerint huszonnyolc, az ott maradók szerint csupán nyolc családot helyeznek el a városban. 1997 őszére a Rádió utca 11.-ben járvány­veszély lép fel. Hamarosan felmerül a lakókonténeres elgondolás az önkor­mányzat bizottságaiban. Miután kiderül, hogy a jogszabályok szerint a konténerek lakás céljára a lakóövezeten kívüli Taka­rodó úton még átmenetileg sem vehetők igénybe, a városi ve­zetőség újabb 30 millió forintot szán arra, hogy a Rádió ut­caiaknak a környékbeli falvakban vásároljon lakást. November 23-án a GeB tüntetést szervez a Takarodó út és a Városháza előtt, tiltakozva a kirekesztés ellen. November 25-én megegyezés születik a Palotai úti ideigle­nes elhelyezésről. November 26-án a Széphő Rt. lebontatja a Rádió utcai ház­tömböt, a családok ideiglenesen a helyi Vöröskereszt részére fenntartott épületébe költöznek. A családok környező falvak­ba költözése viszont meghiúsul, ugyanis az érintett települé­sek tiltakoznak a romák odaköltözése ellen. 1998 januárjában az önkormányzat a környező falvak ellen­állása miatt meghiúsult kitelepítési terv után a Rádió utcai tíz cigány családot Székesfehérváron elszórtan, szükséglakások­ban helyezi el, háromnak Ősiben, Perkátán és Pátkán sikerül házat vásárolni. KÉRJÜK, hívja a Népszabadság automata előfizetői ügyfélszolgálatának zöld számát: 06 (80) 66-00-99* ha Ön szeretné _ előfizetni a Népszabadságot , előfizetését meghosszabbítani vagy Magyarország legkedveltebb napilapja © az előfizetéssel kapcsolatos kérését, véleményét megosztani velünk. A lap kiadói előfizetési díja negyedévre 3132 Ft, fél évre 6264 Ft, egy évre 12 528 Ft. *A hívás Önnek ingyenes, a díjat a Népszabadság fizeti.­­ *ÉP$ZMAI­SA­.. Akik rosszul jártak Abban a pillanatban, amikor a székesfe­hérvári önkormányzat látványosan le­rombolta a Rádió utca immár jelképpé vált épületét, mindenki azt hitte: jól járt. Az önkormányzat abban bizakodott: a székesfehérváriak megbocsátják a Rádió utca ügyében tanúsított addigi bizonyta­lanságukat, valamint azt, hogy megha­joltak a jogvédők akarata előtt. A Hor­váth Aladár vezette Roma Polgárjogi Alapítvány abban a hiszemben szemlél­te az eseményeket, hogy sikeresen lépett föl a kisebbségi jogokért. Hiszen meg­akadályozta, hogy a Rádió utcában élő romákat ideiglenesen lakókonténerekbe költöztesse a polgármesteri hivatal, ahogy azt is, hogy tavasszal komfortos lakásokat építsenek számukra a város egyik külterületén. Jól kerülhet ki ebből az ügyből az SZDSZ — gondolhatta Kuncze Gábor akkori belügyminiszter is, aki személye­sen kérte Nagy István polgármestert, hogy ne lakoltassa ki az épületből a ci­gányokat. Miért ne lehetne mindenki számára elfogadható megoldást találni a Rádió utcaiak ügyében? - merenghetett Horn Gyula miniszterelnök, amikor a fehérvá­ri válság kirobbanásának napjaiban be­szédet mondott. Az épületből kiköltöztetett romák is azt hitték (valóban hitték?), hogy végre emberi körülmények közé kerülnek, sa­ját otthonuk lesz. Ehhez képest mindenki nagyon rosz­­szul járt. Rosszul járt a székesfehérvári önkor­mányzat. Azóta sem tudta lemosni magá­ról a polgárjogi aktivisták által ráragasz­tott rasszista jelzőt. Rosszul járt a Roma Polgárjogi Alapítvány, mert némelykor agresszívnak tűnő viselkedésével maga ellen fordította a székesfehérvári közhan­gulatot. Rosszul járt az SZDSZ is, amely sokáig nem tudta kiheverni a párthoz nyíltan kötődő emberi jogi szervezetek, valamint Kuncze Gábor fellépését. Nem nyilvánult meg választási voksokban Horn Gyulának az a kijelentése, hogy vannak, akik dolgozni akarnak, és van­nak, akik nem, a cigánykérdést pedig mindenképpen rendezni kell. És ami a legfontosabb: rosszul jártak maguk a romák. Hiába hitték (ha hit­ték) a helyzetet megoldani akarók, az értük cikkeket író jó szándékú értelmi­ségiek, hiába gondolták (ha valóban gondolták) az érintettek, hogy bármi olyan kisülhet ebből az ügyből, amely előrébb viheti a romák helyzetét - té­vedtek. Felelőtlenség volna azt sugall­ni, hogy a romák a botrány kapcsán iga­zi otthonhoz jutottak. Felelőtlenség volna azt írni, hogy gondjaik megol­dódtak. Hazugság volna azt mondani: a Rádió utca 11.-ből való kiköltözteté­sükkel és otthonhoz jutásukkal minden esélyük megvan az emberhez méltó életkörülmények elérésére. Többségüknek ma sincs munkája. Ne­hézségekkel küzdenek, amikor a hó ele­jén kikézbesítik a számlákat. Ha nincs pénz, miből jusson a lakás rendbetételé­re? (Le kell számolni egy illúzióval: a romáknak kijelölt-kierőszakolt lakások valójában már két évvel ezelőtt is igen­csak lerobbant állapotban voltak, az ilyen otthonokat közönségesen szükség­­lakásoknak hívják.) Szinte kivétel nél­kül továbbra is rászorulnak az önkor­mányzat segélyeire. Csakhogy: most már nem emelnek szót értük. Két évvel ezelőtt a Rádió utcai romák körüli helyzetet sokan sokféleképpen ítélték meg. Az ügyre rátelepedtek az in­dulatok: a vélt és valós sérelmek, a ko­holt és indokolt vádak, a félelem légkö­re. Manapság a közönyé. A Rádió utcai épület romjaiból sem­mit nem sikerült újjáépíteni. Tóth Ákos

Next