Népszabadság, 2000. január (58. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-08 / 6. szám
28 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 2000. JANUÁR 8., SZOMBAT A tizenharmadik tündér Molnár Gál Péter Csipkerózsika keresztelőjére nem hívják meg a tizenharmadik tündért. Carabosse bosszút forral. Babonás varázslattal él. Vizsgáljuk meg egyszer a kérdést a tizenharmadik tündér szemszögéből. Milyen tizenharmadik tündérnek lenni, akiről mindig megfeledkeznek, akit kihagynak, mellőznek, háttérbe szorítanak, méltatlanul bánnak vele. Ráadásul azt pletykálják róla, hogy ő hozott rontást az ártatlanokra. Holott az ártatlanok előlegesen bosszút állnak a tizenharmadik tündéren. Vaylus az a tizenharmadik tündér, aki sokat ártott életében. Önmagának. Politikai sáskahad zizegett feje körül. Hol kommunistának titulálták, hol nyilas kurvának. Hol ellenforradalmár volt a politikával szemben nemcsak közönyös, de érzéketlen asszony, akit túlságosan is lefoglaltak kör királyai, semhogy azzal foglalkozhassék, ki ül a polgári trónon. A szerepen kívül eső életmegnyilvánulásokat nem szokás figyelembe vennie a színházi szakirodalomnak. Az alkati sajátosságok - kövérség-soványság, hórihorgas vagy zömök alkat - nem tárgya a színibírálatoknak. Hogy egy színésznek simán gördül-e pályája vagy akadozik, sőt időről időre szükségszerűen visszaesik, arról kevés szót pazarlunk a nyilvánosság előtt. Vitatható az eljárás. Púpos festő képei ugyanolyan elbírálás alá esnek, mintha lovassági tisztként egyenes háttal festi életművét. Púpos színész púpjától nem lehet eltekinteni. A színész testével vesz részt a művészi alkotásban. Fizikai megjelenése meghatározó. Fizikai meghatározottságok bezárják a személyiséget a szerepek szűk sávjába. Akár a vakító szépség, akár valami jellegzetes testi hiba: eleve megszabja a művészi lehetőségeket. Van olyan csapás színész számára, ha túlságosan szabályos vonású, túl szép, mintha kiugranak fizikai jellegzetességei: piros haj, hosszú orr, karikaláb, esetleg mint Vay Ilusnál, kiugró fogsor. Mindenkinek elsősorban fizikai meghatározottsága ötlik eszébe nevének említésekor, nem pedig szerepelt. Eredetileg Horváth Ilona. Színészethez állásakor azonban két másik színésznő is működött e néven, köztük Érczkövi László felesége, Horváth Ica. Változtatnia kellett. Felvette édesanyja családnevét, anyai nagyapja vajai és luskodi nemes, báró Vay György, Hajdú megye és Debrecen főispánja. A család széthullása következtében a mohorai kastélyban született édesanyja a Dégenfeld grófi családnál nevelkedik. Majd beáll egy zsidó családhoz szobalánynak. Leányát úgy neveli, hogy ne egyék késsel és villával. Proletáröntudattal éli életét. Vayllus 1938-ban jelentkezik Erdélyi Mihály Dembinszky utcai színházának színiiskolájában, Sík Rezső főrendező tanítványául. A színiiskola az ingyenes statisztaalkalmazás fedőszerve. Udvarhölgy A nótás kapitányban. Elképesztően fest biedermeier estélyi ruhában. Erdélyi ledobatja vele a bécsi viseletét. Átvezényli óbudai színházába. Szerepet ad neki másnap estére: átosztja az ott működő szép szőke leánykától az ablakon behajló parasztasszony szólamát. Vayllus beszól az ablakon, a közönség észreveszi, megszületik az ablakkeretben a színész. S. Erdőss Böske: Bölcsődal című meseoperettjében Miss, a comtesse nevelője (1938 decemberében), Ujházy György - ifj. Kellér Dezső: Érik a búzakalász című darabjában játszik (1939 januárjában), valamint Erdélyi. Dorozsmai szélmalomjában Rosenzweigné, Rezsin (1939). Elmegy vizsgázni a Színiakadémián 1940 őszén, de sebesen eltávolítják. Telefonon megszidják Erdélyi Mihályt, hogy torzszülöttet akar a színészetre szabadítani. A színház súgónőjének tanácsára vidékre megy gyakorolni választott mesterségét. Tarr Béla dalitársulatához szerződik, ahonnan szökdösnek a kifizetetlen tagok. A Sybilltől Dévai Francia szobalányáig játszik minden szerepet. Esténként összedugják fejüket. Kevesen vagyunk. Mit tudunk játszani? Legtöbbször a János vitéz Francia királylányát, sőt Iluskát is abszolválja. Azt adják leggyakrabban, tudniillik Kacsóh daljátékát kevesen is eljátszhatják. Továbbszerződik Hámori Aladárhoz. Az 1941-1942-es évadra Földessy Gézához szegődik (Újpest - Miskolc - Kassa - Sátoraljaújhely). A Royal Színház igazgatósága Földessyhez , megy bonvivánnézőbe, de Vay Ilust elviszik görlnek. Itt, Heinemann Sándor igazgatása alatt a Szivárvány című nyitóműsorban játszik. A világszép Déry Sári a sztár. Szerepel benne a szép nők közül Rév Erzsi és Bárczi Kató. Vitamin revü, Műrostos operák, Utazás a holdba, Férfiak nélkül, Nézze meg az ember...! - Heinemann és gyulai (így!) Gaál Ferenc a karmesterek. Vay Ilus 1943 nyarán már szólót kap a Városi Színház tarka műsorában: Gábor Andor - Nádor Mihály egykor a Nagy Endre kabaréban Vidtor Ferikének írt cselédnótáival próbálkozik. Hatalmasan megbukik a neki rosszul álló számokkal. Szegedre szerződik Bánky Róberthez. Itt együtt játszik Kállay Ferenccel, aki nem azonos a máig működő Kállai Ferenccel, de hamarosan Pestre tolakszik és bejelenti igényét a németek bevonulása után öngyilkossá lett Pünkösti Andortól elárvult Madách Színházra. Ilus az Új Magyar Színházban Fedák mellett játszik 1944 tavaszán. (Őfelsége a mama). Filmen sikeresen elismétli a csúnya lányt. Vaszary Piri utódját látják benne. Jellegzetes előreugró alsó-felső fogsora szabályozható volna. Előnyös csúfságát csak hangsúlyozza filmgyári fodrász, sminkmester, operatőr, jelmeztervező, szabász. Kemény munka fekszik karikaturisztikus megjelenésében. Ahogy Hollywoodban Hajmássy Ilonának egyéb tőkéje sincs szőke felleg megjelenésénél, vagy Jane Harlowe szépségét megcsodálja a világ mozisötétben. Vayllus lesz filmen a békakirályleány, akit megcsókol ugyan a fehér lovon érkező szabadító királyfi, de nem változik a tündérszéppé. Valahányszor forrón megcsókolta a békakirályfi: ő egyre csúnyább mert lenni. Bátran, emelt fővel, nyíltszínien volt csúnya. Töméntelen energiát belefektetett megjelenésének riasztó voltába. Hiú színésznők fodrásznál süttetik huncutkáikat. Vörössel-feketével-angyalszőkével kísérleteznek. Máskor maronibarnák lesznek. Seprűszempillákat csirizelnek szemhéjukra. Vagllus hiún dédelgette csúnyaságát. Csúfsága lett színészeti védjegye. Magyar szabadalma. Fő közlendője, központi eszméje, témája, vezérmotívuma, stílusa, kalligráfiája. Torzképrajzolója a színészetnek. Színpadi karikaturista. Nem másról készített torzképeket - csakis önmagáról. Illetőleg: nyersanyagként használta adottságait, hogy emlékművet emelhessen a színpadokon a társadalom rút, kis kacsáinak. Az elnyomott, tizenharmadik tündérnek. Ebben az időben divatba jön a világszépe helyett a világcsúfja. Margaret Hamilton (1902—1985) a korábbi óvónőből lett színpadi színésznő, aki 1933- tól Hollywood keresett aranyszívű, de acélfűzőjű asszonya, legmaradandóbb alakítása az Oz (1939) gonosz boszorkányának szerepében. A fiatal Vayllus Margaret Hamilton mintájára az a fiatal szerelemsóvár ifjú hölgy lesz magyar filmekben, akiről feltételezhető, hogy péntek estén két seprűnyélen röpül a Gellért-hegy fölé boszorkánytalálkozóra. Első filmje a Hotel kikelet (1937), majd Zsabka Kálmán kontár egyszeri kísérletében, a Petőfi Zoltánról szóló Szeptember végénben (1942) egy debreceni ripacsszínésznőt játszik. Az Anyámasszony katonája (1943) című Ráthonyi Ákos-rendezés Csúnya Évája, az ezredes unokahúga a Szép Évát, egy nyugalmazott ezredes leányát, Pelsőczy Irén játssza. Bán Frigyes Éjjeli zenéjében (1943) Kelemen Éva, Molnár Ibolya, Halasi Mariska, Lórán Lenke, Kertay Lili és Déry Sári a szép leányok Pallay ezredes öt leánya, csúnya nevelőnőjük Vay Ilus. Bónyi Adorján regényéből forgatta Ráthonyi Ákos a Jómadár (1943) című mozivígjátékát, benne a vidéki városka cukrászlányát játssza. A magyar légierő propagandafilmje az ugyanebben az évben leforgatott Magyar sasok László István rendezése. Tíz évig nem látják ezután a filmgyárban. Legközelebb Herskó Jánosnak a metróépítésről leforgatott propagandafilmjében, A város alatt-ban (1953) kap szerepet. A filmen nyert önbizalma színházhoz segíti. 1944-ben, amikor Turay Idát leszerződteti a Nemzeti Színház, gondolja, ő miért ne? Bejelentkezik Kovách Aladár igazgatónál, így lesz a Nemzeti Színház tagja az 1944—1945- ös évadban 3600 pengő havi illetménynyel. Sardou: A szókimondó asszonyságban Julie, mosodai lány, Hübscher Katát Dayka Margit játssza, Lefebvre Jávor Pál - tőle Bessenyei Ferenc veszi át a szerepet - Fouché Kovács Károly és Napóleon Ajtay Andor). Zelma szerepét megkapja Hermann Bahr: Koncertjében. Mielőtt tartósabban kipróbálhatnák drámai képességeit, véget ér a háború. Új igazgatás jön. Nem tartanak rá igényt. Az igazolóbizottság előtt alaposan megkínozzák. Hányódik ettől kezdve színháztól színházig, játszási alkalomtól alkalmi játékhelyig. Fura ellentmondás: sikert sikerre halmoz, de hivatalosan nem szerepel az élvonalban. Az ostromot követően sorra alakulnak apró kis színházacskák a bombázástól megkímélt városrészekben. 1945. június 19-én a Rottenbiller utca 22.-ben Jimmy úr által megalapított Vidák Varietében játszik, majd Lóránt Györgynél az Új Színházánál a sötét Erzsébetvárosban játszik, Nádasi László — Márkus Alfréd: Mákostészta című bohóságában. Olty Magdával, Mosiga Lászlóval, akik mindketten kicsit lefeketedtek, ezért húzódnak meg itt a nyilvánosság előtt. Dénes György is partnere, aki rendezi a Mákostésztát, valamint Lugosi György, aki a lokálműfajból próbálkozik drámai színészettel. Végül a Jókai téri Medgyaszay Színházban a Családban marad és az ígéret hölgye című dala Vayllus otthonában GÁRDI BALÁZS FELVÉTELE Az irodalom állóképessége Egy nagy-britanniai közvélemény-kutatás szerint a regény továbbra is népszerű műfaj. Ebből az alkalomból Saul Bellow az irodalom állóképességét ünnepli. SAUL BELLOW Amikor kamaszkoromban „felfedeztem magamnak az irodalmat”, gyakran jutott eszembe, hogy milyen nagyszerű lenne, ha mindenki, aki az utcánkban lakik, jól ismerné Proustot, Joyce-ot, T. E. Lawrence-t, Paszternákot vagy Kafkát. Később azután tapasztaltam, hogy milyen kemény ellenállást tanúsítanak a demokratikus tömegek a magas kultúrával szemben. A fiatal Lincoln, a határvidék lakója, Plutarkhoszt, Shakespeare-t és a Bibliát olvasta. De hát ő Lincoln volt. Később, amikor folyvást utaznom kellett, kocsival, busszal vagy vonattal, gyakran benéztem a kisvárosi könyvtárakba, és úgy találtam, hogy az olvasók nemcsak Proustot és Joyce-ot veszik ki, hanem még Svevót és Andrej Belijt is. D. H. Lawrence-t is kedvelték. Ilyenkor néha eszembe jutott, hogy Isten hajlandó volt megkímélni Szodomát, mert tíz igaz ember találtatott a városban. Nem mintha Keokuk városa valamiféle bűnös Szodoma lett volna, vagy Proust Charlesát megkísérthette volna a gondolat, hogy a Michigan állambeli Benton Harborban telepedjék le. A jelek szerint akkoriban csillapíthatatlan demokratikus vágyat éreztem arra, hogy a legvalószínűtlenebb helyeken is bizonyítékát találjam a magas kultúra jelenlétének. Immár évtizedek óta regényíró vagyok, s már a kezdet kezdetén tudtam, hogy milyen kétes értékű foglalkozás az enyém. A harmincas években egy idősebb szomszédunk elmondta, hogy ő író, és a ponyvamagazinoknak dolgozik. „A szomszédok itt az utcánkban nem tudják mire vélni, hogy miért nem járok munkába, meg hogy állandóan itthon látnak, ahogy ezzel azzal vacakolok, sövényt nyírok vagy kerítést festek, ahelyett, hogy gyárban dolgoznék. De hát én író vagyok. Az Argosyban meg a Doc Savage-ben jelennek meg a dolgaim” - mondta borongva. „És ez az ő szemükben nem igazi munka.” Talán észrevette, hogy folyton a könyveket bújom, s ezért nyilván számíthat együttérzésemre, és talán figyelmeztetni akart, hogy vigyázzak, ne legyen belőlem olyasvalaki, aki más, mint a többiek. De hát már késő volt. A kezdet kezdetén egyébként arra is figyelmeztettek, hogy a regény kihalófélben van, olyasvalami, mint a fallal kerített város vagy az íj, azaz menthetetlenül a múlté. A történelemmel pedig senki sem szeret aszinkronban lenni. Oswald Spengler, aki a harmincas évek elejének egyik legolvasottabb írója volt, azt tanította, hogy a mi agg civilizációnk a végét járja. A fiataloknak azt tanácsolta, hogy hagyják az irodalmat és a többi művészetet, s helyette a mechanizáció, a gépek világát tegyék magukévá, s legyenek mérnökök. Ha az ember nem volt hajlandó elavultnak tekinteni magát, ezzel szembeszállt és dacolt az evolucionista történészekkel. Fiatal koromban igen nagyra becsültem Spenglert, de már akkor sem voltam képes elfogadni következtetéseit, és magamban (tisztelve és csodálva ugyan) a fenébe küldtem. Azóta hatvan év telt el, s most, a The Wall Street Journal egyik újabb számában Spengler mai formába öntött régi gondolatmenetével találkoztam. Terry Teachout, a Journal egyik állandó munkatársa - Spenglerrel ellentétben - nem fullasztja bele az olvasót a történelmi elméletek tengerébe, de minden jel arra mutat, hogy mérlegelte, megszűrte és átgondolta a rendelkezésére álló adatokat és bizonyítékokat. Teachout „atomizált kultúránkról” beszél, s megállapításai felelősségteljes, naprakész és meggondolt megállapítások. A „művészeti formákat” „technikáknak” tekinti. Elmondja, hogy nemsokára a filmek „letölthetők” lesznek - azaz átküldhetők az egyik komputerről a másik komputer memóriájába -, és azt jósolja, hogy a filmeket hamarosan úgy fogják forgalmazni és árulni, mint ma a könyveket. Másik jóslata, hogy a technika szinte varázslatos hatalmának segítségével hamarosan egy új korszak küszöbéhez érünk. „Amikor ez bekövetkezik - írja konklúziójában -, gyanítom, hogy a regény helyett a független film lesz a komoly elbeszélés legfőbb eszköze a huszonegyedik században.” Érvelését alátámasztandó az eladott könyvek számának baljós csökkenésére és a mozik nézőszámainak jelentős növekedésére utal. „A harmincévesnél fiatalabb amerikaiak számára a regény helyett a film vált az uralkodó művészi kifejezésformává.” Ehhez hozzáteszi, hogy az olyan népszerű regényírók, mint Tom Clancy vagy Stephen „Remélem, nem itatóvályukat adományozunk szomjas paciknak, amikor kiveszőben van a ló a világból”