Népszabadság, 2000. július (58. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-21 / 169. szám
NÉPSZABADSÁG KÜLPOLITIKA ÁLLÁSPONT 2000. JÚLIUS 21., PÉNTEK 3 Koszovó: tüntetés a KFOR ellen A szerbek egy mitrovicai diák őrizetbe vétele miatt tiltakoznak HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A koszovói etnikai megosztottság jelképévé vált Kosovska Mitrovicában tegnap közel ezer szerb tiltakozott ismét egy társuk fogva tartása miatt. Az elmúlt egy napban három személy meghalt, egy pedig megsebesült az átmeneti ENSZ-igazgatású szerbiai tartományban. Az észak-koszovói Kosovska Mitrovica többségében szerbek lakta északi részében hétfőn kezdődtek a szerb tüntetések. A tiltakozó megmozdulásokat az váltotta ki, hogy a nemzetközi rendőrség őrizetbe vett egy szerb diákot, akit egy albán gépkocsijának felgyújtásával gyanúsítanak. Az Ibar folyótól északra az elmúlt napokban ENSZ-rendőröket is több támadás ért, ezért a nemzetközi rendőrség először felfüggesztette a járőrözést, amelyet csütörtökön azonban részlegesen felújítottak: rendőrgépkocsik ismét feltűntek a szerbek lakta városrészben, de az utcákon továbbra sem látni gyalogos rendőröket. Az ENSZ-rendőrség és a nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) közlése szerint a csütörtökre virradó éjszaka nagyobb incidens nélkül telt el Mitrovicában, bár egy közeli faluban kéttucatnyi szerb rátámadt egy ENSZ-rendőrre. A KFOR zászlaja alá vezényelt amerikai békefenntartó kontingens közölte, hogy „szélsőséges elemek” feltételezett gyakorlóterepeire bukkant a dél-koszovói Strpce szerb falu közelében. A „szélsőségesek” nemzetiségét nem közölték, csupán néhány olyan bunker és egyéb létesítmény megsemmisítését jelentették be, amelyeket a jelek szerint a közelmúltban is használtak. Szerb tüntetők egy francia KFOR-páncélos mellett fotó: reuters - goran tomasevic Európa-platform a Vajdaságban MUNKATÁRSUNKTÓL A délszláv háborúk miatt elköltözött, elűzött vajdasági magyarok hazatelepítése a civilizált életfeltételek megteremtése, az autonómia és a valódi érdekvédelem biztosítása a legfontosabb célkitűzése a Délvidéki Magyarok Közösségének (DMK) és Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Európa-platformjának. A két szervezet elnöke tegnap Budapesten megerősítette, hogy a terv megvalósításához segítséget remélnek a magyar kormánytól és a Vajdaságból elköltözött magyar vállalkozóktól és értelmiségiektől. Andrási Attila, a tavaly óta működő DMK elnöke kijelentette: a vajdasági magyaroknak a nyugat-európai gyakorlatnak megfelelő jogokat, valamint élet- és munkafeltételeket kell biztosítani. Síkraszállt a kisebbségek lakta szerbiai területek föderális státusának biztosításáért és a délszláv háború előtti etnikai arány helyreállításáért a Vajdaságban. A VMSZ néhány hete alakult Európaplatformjának elnöke, Varga Tibor ugyancsak kiemelt feladatnak nevezte az európai gyakorlatnak megfelelő életforma megteremtését a vajdasági magyarok számára. A VMSZ keretén belül működő, keresztény-nemzeti irányvonalat követő platform a Szerbiában élő magyarok „valódi érdekvédelmét” kívánja ellátni minden területen. A vajdasági magyarok legerősebb pártjának tartott VMSZ Varga szerint nem volt képes választói érdekeinek a védelmére, mert - mint mondta - mindeddig az „öncélú pártépítésre” összpontosította figyelmét. A DMK és a VMSZ Európa-platformjának elnöke tegnap kijelentette: együttműködési megállapodást kötöttek, amelyben megerősítik közös szándékukat a háború előtti vajdasági etnikai egyensúly helyreállítására, az eltávozott magyarok hazatérésének segítésére. Hangsúlyozták: fontosnak tartják a jugoszláviai magyarok szellemi, kulturális és gazdasági túlélését. Csalódottság a Balkánon HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A bürokratikus ügyintézés miatt lassan halad a délkelet-európai stabilitási egyezmény céljainak valóra váltása - mondta Prodo Hombach, az egyezmény főkoordinátora. A Reutersnek adott nyilatkozatában Hombach kifejtette: az ügyintézés lassúsága miatt általános a csalódottság és a türelmetlenség az érdekelt balkáni államokban. A német állampolgárságú főkoordinátor azzal számol, hogy előbb-utóbb megérkezik a térségbe az ígért pénz. Mint ismert a délkelet-európai stabilitási egyezményt a múlt év júliusában írták alá Szarajevóban. Célja, hogy erősítse a demokráciát és a biztonságot a délszláv háborúktól megtépázott balkáni térségben. A nagyhatalmak anyagi támogatást ígértek a helyzet megszilárdításához, kivált a térség szétzilált infrastruktúrájának helyreállításához. Eddig azonban kevés gyakorlati lépést tettek a tervek megvalósítása felé. A márciusi donorkonferencián a résztvevők 2,4 milliárd eurót ajánlottak fel a délkelet-európai térségnek. Hombach dicsérte az Egyesült Államok magatartását. Az amerikaiak sokkal kevesebbet ígértek, mint az Európai Unió, de azt legalább gyorsan odaadták, és ezzel igazán sokat segítettek - hangsúlyozta. Orbán Viktor az Adrián nyaralt zágrábi Tudósítónktól Örülök, hogy Horvátország és Magyarország kapcsolatát nem nehezítik akadályok, és a stratégiai partnerség fejlesztésén, gazdagításán munkálkodhatunk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök adriai nyaralása végén. Orbán a legnagyobb titoktartás mellett családjával több mint két hetet töltött a közép-dalmáciai Ugljan szigeten, és hazautazása előtt meglátogatta a 125 szigetből álló Komat nemzeti parkot. Ez alkalommal nyilatkozott a zágrábi Jutarnji Listnek, hangsúlyozva, hogy aki szabadnak kívánja magát érezni, a tengerre kell jönnie. Orbán nyilatkozata minden bizonynyal aranybetűkkel lesz kinyomtatva a horvát idegenforgalmi propaganda kiadványaiban. A miniszterelnök ugyanis úgy tartja, hogy Horvátország a magyarok számára ideális nyaralóhely nemcsak a közvetlen szomszédság miatt. „Mi, magyarok családkedvelő emberek vagyunk, szeretjük, ha az egész család együtt nyaral, és Horvátországban erre kiváló lehetőség adódik. Orbán elmondta: Horvátországban 1995 óta nyaral, és az Észak-Adriától lassan dél felé ereszkedik le. Szereti a horvát partvidéket, és úgy hiszi, hogy a világon nincs szebb. Azonkívül kedveli a horvátokat, mert szívélyes házigazdák és őszinte barátok - tette hozzá a miniszterelnök. A Jutarnji List kiemeli, hogy Orbán az ugljani halászokkal éjszakai halászatokon vett részt, jól ért a halászhálókhoz, és ismeri a tengeri halfajtákat. Nyaralását a horvát turistaszövetség budapesti irodája szervezte, de amint a lap diszkréten megjegyzi: a nyaralás költségeit maga viselte. D. Z. Megtorpantak az EU-tagjelöltek A tizenhárom EU-tagjelölt bruttó nemzeti összterméke (GDP) tavaly 0,2 százalékkal csökkent, ellentétben a korábbi növekedéssel, így a jelöltek összesített gazdasági teljesítménye 1994 óta először múlta alul az EU-átlagot - derül ki az Eurostat most közzétett jelentéséből. A gazdasági növekedés terén persze jelentős az eltérés a tagságra pályázó államok között. Míg Törökország tavaly ötszázalékos csökkenést produkált, a legnagyobb, 4,9 százalékos emelkedést Szlovénia érte el. Magyarország 4,5 százalékos GDP-növekedést tudott felmutatni 1999-ben, ezzel bőven meghaladva az EU-tagállamok 2,3 százalékos átlagát. Mindenesetre figyelmeztető jel, hogy tavaly a tizenhárom tagjelölt közül kilencnél lelassult a gazdasági növekedés az előző évhez képest. Mínuszba került nemcsak Törökország, hanem például Litvánia (4,1 százalékos csökkenés) és Románia (3,2 százalékos csökkenés) is. A nyugat-európai országokban aligha növeli a bővítés támogatottságát, hogy - euróban számolva - a jelentkező országok összteljesítménye mindössze 6,6 százalékát adja az unió GDP-jének. Ha vásárlóerőben számolunk, az eredmény némileg biztatóbb, így a tagjelöltek GDP-je már eléri az EU-átlag 15,3 százalékát. Pócs Balázs BRÜSSZELI TUDÓSÍTÓNKTÓL .............................................................................................................................. A GDP NÖVEKEDÉSE EGYES EU-TAGJELÖLT ORSZÁGOKBAN (1999-ben, százalékban) Forrás: Eurostat NÉPSZABADSÁG-grafika Kicsi pax Am Európa csütörtök reggel még dörzsölte szemeit az álmosságtól, amikor híre ment, hogy a Camp David-i csúcstalálkozó „összeomlott”, de amikorra éber lett, kiderült, hogy mégsem. Dráma vagy komédia? - ezt kérdezik maguktól a népek errefelé, a déja vu biztos érzetében. Egyszer tudniillik (1978-ban) már ugyancsak összeomlott egy csúcstalálkozó ugyanott, bár más szereplőkkel, csak azért, hogy napokra rá megszülessék az izraeli-egyiptomi béke. Egyszóval a történelmi forgatókönyvek azt sugallják, hogy minden látszathalálra feltámadás, minden ilyen összeomlásra megegyezés következik. És ami e felvonásokat megelőzi, az tiszta színjáték: a közelkeleti (ha úgy tetszik, arab-izraeli, de az ügynek tágabb, levantei, sőt arabközi dimenziói is vannak) dacos hátat fordítások, el- és kivonulással való fenyegetőzések szüntelen, folyamatos inkarnációi. Én magam soha nem hittem benne, hogy Camp Dávid II. (ahogyan becézik) kilencnapnyi terméketlen alkudozás után összeomolhat. Azt tudtam ugyan — mindenki tudta —, hogy Bill Clintonnak távoznia kell, hiszen nélküle mégis képtelenség megrendezni a G8 japán csúcstalálkozóját, de ez önmagában nem látszott elégséges oknak arra, hogy az Egyesült Államok elnöke második, egyben utolsó hivatali megbízatásának véghajrájában nyugtázzon egy történelmi vereséget. Ehhez azért Barak és Arafat (kettejük minden konokságát összeadva is) kicsi és kevés. Amivel azt akarom mondani - vagy ha nem mondani, hát sugallni -, hogy Camp Dávid II. Clinton fizikai jelenléte nélkül is folytatásra volt ítélve, dacára a kölcsönös vádaskodásoknak, dacára a csomagolásoknak stb. (Előbb Arafat akart távozni, aztán Barak.) Madeleine Albright külügyminiszter tökéletesen el tudja látni azt a szerepkört, amelyet főnöke - a közvetítő, egyszersmind Camp Dávid II. elnöke - ellátott, feltételezve és nagyon megengedve, hogy létezik egy „amerikai álom” az izraeli-palesztin kompromisszumról. Egy álom, amelyet meg kellene valósítani ahhoz, hogy Bill Clinton neve a közel-keleti történelem lapjain éppoly fényességesen tündököljék, mint két évtizeddel ezelőtti elődjéé, Jimmy Carteré. Ha igazak a kiszivárgott hírek, eddig az volt az Egyesült Államok stratégiai célja, hogy az őket elválasztó legnehezebb kérdésben, Jeruzsálem jövőjét illetően elfogadható alkura késztesse a feleket. Nagyon helyesen, hiszen ha Jeruzsálemről meg lehet állapodni, akkor minden másról is. Akkor kész az átfogó megegyezés. Az újabb magyar publicisztika divatos kifejezését ideidézve: a szent városnak akkora a „tőkesúlya”, hogy hozzá képest minden más probléma másodrangú, látszatra bármilyen súlyosnak tűnjék is. Valószínű, hogy Albright most új házi feladatot kapott. Átfogó megállapodás helyett részmegállapodáson kell dolgoznia, hogy létrejöjjön valamilyen - akármilyen, de Clinton nevéhez köthető - egyezség Barak és Arafat között. Jeruzsálem ügyét pedig sine die el kell napolni, tudniillik se Barak, se Arafat nincs abban a helyzetben (előbbi az izraeli társadalom nagyobbik fele, utóbbi az iszlámisták spirituális ereje miatt), hogy lemondjon a szent városra formált igényéről. Mielőtt elutazott volna Japánba, Clinton azt mondta: volt, illetve van előrehaladás. Ha ez igaz, van egy kevés - hogy úgy mondjam: nem jeruzsálemi - tőke, amelyre Albright asszony építhet. Ennek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy Camp Dávidból a házigazdák ne távozzanak bevert orral. Végül is ők a házigazdák, akik vagy így, vagy úgy, de mindkét perlekedő fél jelenét és jövőjét finanszírozzák, illetve finanszírozni képesek. Csak ők. Aczél Endre Vaknegyed Ha Orwell élne, újraírhatna mindent. Kezdődő öregkori álmatlanság, éjjel fülhallgatóval a Petőfi rádió műsorát hallgatom. Érdemes, mindig van valami, ami megmozgatja az ember agyát. Most is, valamelyik éjjel igen kulturált műsorvezetéssel a fogyatékosokról szólt a mese. Ha mesének lehet nevezni azt a rémtörténethalmazt, amelyet egy alig látó kislány, egy megvakult, ám vakságában is igen jó kedélyű hölgy és egy motorbalesetben fél lábát vesztett fiatal férfi előad. Rémtörténetek sorakoznak, bármily kedélylyel előadva, mert ami a fogyatékosokkal ezen a 93 ezer négyzetkilométeren történik, az rémes. Rémes akkor is, ha semmi újat nem hallunk. Nem is hallhatunk, mert megszoktuk már, hogy a körülmények, amelyeket e társadalom, politikai berendezkedésétől függetlenül, számukra teremt, nem adnak lehetőséget, még csak esélyt sem arra, hogy megpróbálják. Megpróbálják, de mit is? A normális életet? Lehet-e normális életet élni fél lábbal vagy tolókocsiba kényszerítve? Lehet-e normális életet élni vakon vagy paralízisesen olyan világban, ahol három lépcső magasába sem juthat el a fogyatékos, akiért egyébként minden pulpituson, minden pillanatban mindenki kiáll. Szavalni legalábbis. Normális élet? Mit nevezhetünk normális életnek? Azt, amit minden két lábbal, két kézzel, két szem világával, a statisztikai átlagnak megfelelő teljesítményre képes agyvelővel élő él? Vagy az a normális, ami az ő szempontjukból az: nem kirekesztettnek lenni azonfölül, amennyire amúgy is kirekesztettek testi, fizikai vagy érzékszervi fogyatékosságuk miatt. Megoldás nincs. Megoldás csak annyi van, hogy szánakozunk, pedig erre a szánalomra van a legkevésbé szükségük. Megoldás csak annyi van, hogy soroljuk a külföldi példákat, ahol már tolókocsiból is lehet telefonálni minden sarkon, ahol a járdaszegélyeket úgy alakítják ki, ahol... De mindezt már unalomig ismerjük. Nem ismerjük viszont még annak a kislánynak az örömteli kiáltását, aki úgy hallja, a Matáv hamarosan Braille-írásos mobiltelefonokat hoz forgalomba. Csalódnia kell: ez még nem jutott eszébe senkinek. Pörög a műsor, pörög, izzad az ember agya, míg szitkozódik halkan bele az éjszakai csendbe, hogy hát milyen országban élek én, és hogy nem szégyelljük magunkat, hogy több százezer embertársunkat erre kényszerítjük... De ezt az érzést is ismerjük már. Aztán elhangzik egy mondat. Egy javaslat. Vakokra vonatkozik, de meggondolandó volna minden fogyatékos esetében is. Hogy a vakoknak önálló, külön lakónegyedet kellene felépíteni. Mert akkor... És akkor az ember fantáziája megremeg. Bizony igaz. Külön negyedet nekik. Meg a féllábúaknak is. Meg azoknak, akik a karjaikat vesztették el. Meg a siketeknek. Meg a nagyothallóknak. Mindenkinek, aki csak egy kicsit is eltér a majd valaki által meghatározott statisztikai átlagtól. Lenne negyedük külön az egészségeseknek is, akik majd, persze, emberbarátian munkát adnak nekik, hogy azért éhen ne haljon valamelyikük. Orwell kezdhetne írni, ha élne. Szerencsére azért nem ússzuk meg, mi, talán fizikailag átmenetileg egész emberek ennyire olcsón a dolgot. Nem tehetjük magunkat túl saját lelkiismeretünkön ennyire egyszerűen, ha már egyszer bennlakásos iskolát is csak nagy nehezen tudunk fenntartani az adóinkból. Adjuk alább: csak annyit kellene belátnunk, magunk, egészségesek vagyunk a leginkább fogyatékosok, ha az ő életükre gondolunk. Mellesleg a hét elején Sacramentóban az amerikai olimpiai válogatóversenyen 1500 méteres futásban egy 31 éves kaliforniai hölgy lett a harmadik. Maria Runyannak hívják. Helyezésével a hivatalos amerikai csapat tagjaként utazhat Sydneybe a nyári játékokra. Elsőnek a világon. 1992-ben és 1996-ban már öt aranyat szerzett. Akkor a paralimpián. Merthogy a hölgy csaknem teljesen vak. Friss Róbert