Népszabadság, 2001. február (59. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-06 / 31. szám
20 NÉPSZABADSÁG MOZAIK 2001. FEBRUÁR 6., KEDD Tajvani olajtakarítás FOTÓ: MTI/AP - JENG LIH-SZIEN Tíz év is beletelhet, amíg helyreáll az ökológiai egyensúly Tajvanon a kantingi tengeri nemzeti park közelében, ahol január közepén süllyedt el egy görög tartályhajó. A tartályaiban lévő olaj ezer méter hosszan szennyezte be a nemzeti parkhoz tartozó Lunkeng korallzátonyt a sziget csendes-óceáni partvidékén. Az olaj eltakarításában a helyiek is segédkeznek Megszavazták az év dzsesszlemezét MUNKATÁRSUNKTÓL Magyarország egyetlen, dzsesszel foglalkozó szaklapja, a Gramofon szerint a Balázs Elemér Quintet: Always That Moment című albuma volt 2000-ben az év dzsesszlemeze. A magyar lemezek esetében a teljes éves termés, azaz 47 (!) új kiadvány vett részt a szavazáson, a külföldi lemezek esetében pedig a lap hasábjain tavaly öt csillaggal méltatott 26 lemez közül kellett a kritikusoknak kiválasztaniuk a legjobb ötöt. A szavazás érdekessége volt, hogy jó néhány külföldi közreműködő szerepelt a magyar kiadású CD-ken (Lee Konitz, Agostino Di Giorgio), és magyar előadók is adtak ki külföldön lemezeket (például Szabados György, Snétberger Ferenc). A díjakat vasárnap este a budapesti Jazz Gardenben adták át. Az év magyar dzsesszlemezei a Gramofon kritikusainak szavazatai alapján: 1. Balázs Elemér Quintet: Always That Moment, 2. The Midnight featuring Lee Konitz: On Track, 3. Grencsó Kollektíva: Rejtély 4. Gadó Gábor: Greetings From the Angel, 5. Agostino Di Giorgio Quartet: AD 2000 Az év külföldi dzsesszlemezei a Gramofon kritikusainak szavazatai alapján: 1. Steve Lacy-Roswell Rudd: Monk’s Dream, 2. Erik Truffaz: Bending New Comers, 3. Roy Haynes Trió 1. Danilo Perez, John Pattitucci, 4. Joey De Francesco: Goodfellas, 5. Ray Vega: Roperation. Szokatlanul gyors és robbanékony. Ne csodálkozzon rajta, hogy az új Mazda 626 DiTD ugyanazt a vezetési élményt nyújtja Önnek, amire csak egy nagy kategóriájú benzines autó képes. Kiváló menettulajdonságairól a 10 lóerős, takarékos fogyasztású (kevesebb, mint 6 liter/100 km) turbódízel motor gondoskodik, amely legnagyobb teljesítményét már alacsony fordulatszámon eléri. Ez teszi az új Mazdát kategóriájának kiemelkedő modelljévé. És persze a rendkívüli alapfelszereltség: automata klímaberendezés, 4 légzsák, ABS, elektromos tükör és ablakemelők elöl-hátul, bőr borítású kormány és sebességváltó. Új Mazda 626 DiTD, előnyös áron, már 6 299 900 Ft-tól. Minden Mazda modellre 3 év vagy 100 000 km garanciát vállalunk. BUDAPEST: AUTÓ DSW Tel.: 261-9712, AUTÓ FOCUS Tel.: 305-3050, AUTÓ MIRAI Tel.: 464-7680, AUTÓ ÓBUDA Tel.: 368-1413, PROFI ANGYALFÖLD Tel.: 329-6087, BALASSAGYARMAT: GÁL és fiai Tel.: 35/314-355, BÉKÉSCSABA: AUTÓ-EXPANZIÓ Tel.: 66/430-585, CEGLÉD: ZAKAR és TÁRSA Tel.: 53/320-420, DEBRECEN: AUTO-TOLDY Tel.: 52/502-678, DUNAÚJVÁROS: DUNA MOTOR Tel.: 25/411-048, EGER: UNICAR Tel.: 06-36 512-010. GYÖNGYÖS: AUTÓ BALÁZS Tel.: 37/301-626. 37/500-573. GYŐR: SILVER Tel.: 96/515-878. KAKASD: HILCZ Tel.: 74/431-908 KAPOSVÁR: TÓTH és Tsa. Tel.: 82/421-421. KECSKEMÉT: DAKÓ Tel.: 76/486-780. KOMÁROM: T-AUTO-MAX Tel.: 34/345-453. MISKOLC: SZEGEDI Tel.: 46/505-474, NYÍREGYHÁZA: NAGY AUTÓPARK Tel.: 42/490-380, PÉCS: SCHNEIDER AUTÓHÁZ Tel.: 72/539-000, SZEGED: PAPP Tel.: 62/420-185, SZÉKESFEHÉRVÁR: AUTÓFEHÉRVÁR Tel.: 22/340-150, SZOLNOK: ZAKAR és TÁRSA Tel.: 56/422-557, SZOMBATHELY: QUADROTA Tel.: 94/325-678, VESZPRÉM: Wallis Autotrade Tel:Fax: 88/423-626, ZALAEGERSZEG: AUTÓ PÉTER Tel.: 92/325-099 www.mazda.hu Mazda Info: 06-80-323-626 Még szép, hogy Mazda Brit szervbotrány Dr. Frankenstein, a holland kórboncnok Válságba került a nagy-britanniai szervdonorhálózat: egy kórházi botrány miatt az emberek tömegesen vonják vissza előzetes beleegyezésüket, amely szerint haláluk esetén szerveiket felhasználhatják. A liverpooli Alder Hey kórházban engedély nélkül távolítottak el szerveket, szöveteket a holttestekből. Az egészségügyi miniszter vizsgálata kiderítette, hogy országszerte hasonló a helyzet a patológiai osztályokon, a liverpooli gyakorlat azonban példátlanul kegyeletsértő. LONDONI TUDÓSÍTÓNKTÓL A lavinát a liverpooli Alder Hey kórház holland kórboncnokának elbocsátása indította el. Dick van Velzenről ugyanis kiderült, hogy az elmúlt években a boncolások során nyolcszáz alkalommal 2080 szövetet, szervet és testrészt távolított el a holttestekből - főleg gyermektetemekből - a hozzátartozók vagy a szülők engedélye nélkül. Az egészségügyi miniszter azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben, és az egész brit kórházhálózatról megdöbbentő adatok kerültek napvilágra. A vizsgálat eredményei szerint az állami egészségbiztosítás finanszírozta 210 kórházban és egyetemi klinikán közel százötezer szervet halmoztak fel az elmúlt években törvénytelenül. A legkirívóbb és legvérfagyasztóbb gyakorlatot az Alder Hey kórházban tapasztalták a vizsgálók: itt ugyanis már évtizedek óta úgy adták ki a holttesteket a hozzátartozóknak, hogy több belső szervük is hiányzott, vagy szöveteket vettek ki belőlük korábban. A holland patológus, aki néhány éve dolgozik a kórházban, folytatta ezt a gyakorlatot. A szülők legtöbbje egyáltalán nem tudott ilyenfajta „tudományos tevékenységről, néhányuknak pedig csak részben vallották be, hogy mi történt meghalt gyermekük holttestével. Olyan esetre is fény derült, amikor a szülőknek többször kellett eltemetniük gyermeküket, mert a kórház újabb és újabb testrészeket adott ki nekik, hetekkel-hónapokkal a gyermek halála után. Dick van Velzen - aki időközben hazautazott Hollandiába - egy a BBC-nek adott interjúban elismerte, hogy a holttestekből eltávolított szervek egy részét a szülők hozzájárulása és a halottkém engedélye nélkül őrizte. Mindezen túl azonban a jelentés arra is fényt derített, hogy a szervek eltávolításának és tartósításának gyakorlata az Alder Hey kórházban kegyeletsértő volt. (Emiatt Velzent a brit sajtó csak dr. Frankensteinként emlegeti.) A vizsgálók találtak például egy gyermekfejet, amit egy korsóban tartott a kórboncnok, aki azzal védekezett, hogy nem állt rendelkezésére a szükséges hely és eszközök a konzerváláshoz, de mindenképpen be akarta fejezni ezt a munkát. Interjújában Van Velzen az Alder Hey kórház menedzsmentjére hárította a felelősséget, mert szerinte nem az ő feladata volt elmagyarázni a szülőknek, hogy mi történik gyermekük holttestével. Velzent Nagy-Britanniában és Hollandiában eltiltották munkája gyakorlásától, törölték az orvosi regiszterből, de eljárás folyik ellene Kanadában is, ahol a rendőrök házkutatást tartottak egyik házában, és gyermekek, illetve állatok tartósított szerveire bukkantak. Az Alder Hey és a birminghami Diana Princess of Wales kórházakban egy másik botrány is kipattant: kiderült, hogy a gyermekeken elvégzett szívműtétek során szülői hozzájárulás nélkül csecsemőmirigyeket távolítottak el a kis páciensekből, és azokat egy gyógyszergyárnak ajánlották fel kutatás céljára. Cserébe a kórház készpénzt kapott a gyáraktól. Mindezek után hétfőre válságos helyzet alakult ki a nagy-britanniai szervdonorhálózatban: a hozzátartozók nem engedélyezik rokonaik szerveinek kivételét, az emberek tömegesen vonják vissza korábbi engedélyüket, amely szerint haláluk esetén szervdonorok lehetnének. Az elmúlt napokban az átültetésekre szakosodott két legrangosabb brit kórházban egyetlen transzplantációt sem tudtak elvégezni: egy egyéves szív- és egy hatnapos májbeteg kislány élete veszélybe került, mert megfelelő donor híján csak néhány napig maradhatnak életben. R. Hahn Veronika Elsikkasztott agyalapi mirigyek? MUNKATÁRSAINKTÓL Magyarországon a nyolcvanas évek közepén nagy port vert fel az a büntetőügy, amelyben sikkasztással vádolták azt az orvost, aki agyalapi mirigyet juttatott ki az országból. A doktort végül a Legfelsőbb Bíróság jogerősen felmentette a vád alól, mondván: az agyalapi mirigynek nincs pénzben kifejezhető értéke. A bíróság ítéletében egyebek mellett azzal érvelt, hogy miután az agyalapi mirigyet a holttestből eltávolították, az elveszti a testtel minden kapcsolatát, így a továbbiakban, tudományos kutatási tárgyként, gyógyszeralapanyagként fölhasználható. A másik emlékezetes eset az 1997-es miskolci szövetbotrány, amikor a hozzátartozók tudta nélkül a kórház egy németországi alapítványnak adott el halottakból eltávolított csontokat, szöveteket. Ezt a patológusok a boncjegyzőkönyvekben sem tüntették fel. A bíróság a miskolci Semmelweis kórház akkori patológus főorvosát, az ügy kipattanása után két évvel 75 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A doktort ezúttal is csak magánokirat-hamisításban találták vétkesnek. A tárgyaláson kimondták: a testrészek eltávolítása nem sértette az akkor hatályos jogszabályokat. Azóta változtak a törvények és az emberi szervekkel való visszaélést a hatályos magyar jogszabályok tiltják, a visszaéléseket pedig szigorúan büntetni rendelik - közölte kérdésünkre Kolláth György alkotmányjogász. Mindenekelőtt a polgári törvénykönyv védi a személyhez fűződő jogokat, így a testi épséget és az egészséget. Az egészségügyi törvény pedig tételesen szabályozza azt, hogy a gyógyító munkában miként lehet igénybe venni mások szerveit, illetve szöveteit. Egyes szerveket élő személyből csak az érintett közokiratba foglalt beleegyezésének birtokában lehet eltávolítani, és azt általában csak a donor közeli hozzátartozójába ültethetik be. Kiskorú esetében csak regenerálódó szövet eltávolítása jöhet szóba, feltéve, hogy a törvényes képviselő ebbe beleegyezik. Szervet és szövetet kizárólag ellenérték nélkül lehet adományozni - hangsúlyozza az egészségügyi törvény. Halott esetében más a helyzet: ha az elhunyt nem hagyott hátra tiltakozó nyilatkozatot, szerveit átültetés céljából felhasználhatják. Kiskorúnál viszont ebben az esetben is szükség van a törvényes képviselő írásos nyilatkozatára - emelte ki Kolláth. Az emberi test részeinek tiltott felhasználása egy 1998-as törvénymódosítás óta bűncselekmény. E szerint három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható az, aki bármilyen emberi testrészt jogellenesen megszerez, elad, illetve azzal kereskedik. Más a helyzet, ha élő személyből, annak beleegyezése nélkül operálják ki valamely szervét, akkor maradandó testi fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés miatt járnának el a hatóságok és ez egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Kolláth György: Az egészségügyi törvény tételesen szabályozza azt, hogy a gyógyító munkában miként lehet igénybe venni mások szerveit, illetve szöveteit. Sztrájk a londoni metrónál LONDONI TUDÓSÍTÓNKTÓL Kaotikus állapotok uralkodtak tegnap Londonban, miután sztrájkba léptek a metró alkalmazottjai. A munkabeszüntetés oka, hogy a dolgozók szerint az üzemmenet nem biztonságos, és azután sem várható javulás, hogy az állami metrócég mellett magáncégek is bekapcsolódnak a metró üzemeltetésébe. A London Underground vállalat mielőbb szeretné ugyanis újraindítani a teljesen vagy részlegesen lezárt vonalakat is. És ehhez pénzt a privatizációból szerezne. Múlt pénteken már körvonalazódott egy kompromisszum John Prescott közlekedési miniszter és a metró új vezérigazgatója, a New York-i hálózat megmentőjének nevezett Bob Riley között. (Utóbbit egyébként évi kétmillió fontos fizetésért, több mint 820 millió forintért szerződtették Londonba.) Hétfőn a szakszervezet mégis sztrájkba lépett. Ha a héten nem sikerül egyezségre jutni, akkor február 12-én és 19-én is sztrájkba lépnek a dolgozók. R. H. V.