Népszabadság, 2001. március (59. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-17 / 64. szám
28 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 2001. MÁRCIUS 17., SZOMBAT Fradi: valóság és legenda Tamás Gábor „Fradi volt és Fradi lesz, míg a Földön ember lesz!” — hirdeti a mindig bizakodó szurkoló meggyőződését egy festékszórós felirat az Üllői úti betonfalon. Ez egyébként az egyesületi induló egyik sora. Szükség is van az optimizmusra a IX. kerületben, hiszen a sajtóban is megerősített hírek szerint a Ferencvárosi Trma Clubnál a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal mellett a múlt héten az adóhatóság is vizsgálatot indított, kiderítendő: juthatott-e jogosulatlanul adóforintokhoz a legnépszerűbb hazai sportklub. Az egyesület egyébként mintegy hatszázmilliós hiánnyal vág neki az idei esztendőnek, amely fennállásának egyik legkeményebb időszakának ígérkezik. A ferencvárosi címert viselő létesítményekben megforduló külső szemlélő számára viszont azonnal feltűnhet egy furcsa kontraszt is: az állandó válságról érkező hírek ellenére szinte mindenütt friss fejlesztések nyomaival szembesülhet. Az elmúlt öt évben készült el a kézilabdacsarnok, újult meg a stadion és a klubház, korszerűsödött a gödi továbbképző központ. Melyik a Fradi igazi arca? Egy felmérés szerint száz magyar emberből kilencven alighanem pontosan meg tudná mondani, milyen kifejezést rejt az FTC betűszó, hatvan legalább tíz válogatott Fradi-futballistát fel tudna sorolni, harmaduk pedig talán az egyesület három-négy olimpiai vagy világbajnokát is képes lenne felemlíteni. Különös, de a nemzetközi hírű klub belső működésével kapcsolatban viszont még a hazai sport bennfentesei körében is meglehetősen sok a félreértés. Tulajdonképpen nem véletlenül. Első pillantásra riasztóan szerteágazó, bonyolult szervezeti, együttműködési és finanszírozási rendszer köti össze a klubnak otthont adó, ám attól mégis határozottan elkülönülő létesítmény-együttest, valamint a szakosztályokat működtető egyesületet. A Fradi hatalmas értékű állami vagyont használ. A több bázist (többek között az Üllői úti stadiont, a 13,5 hektáros zöldövezetben fekvő népligeti sportcentrumot, két vízi bázist, a balatonboglári edzőtábort, a gödi oktatási és továbbképző központot, valamint az agrártárca Lejtő úti pihenőházát felölelő tulajdonegyüttes teljes forgalmi értéke biztosan eléri a tízmilliárd forintot. A csoport vagyonkezelési joga a Kincstári Vagyonigazgatósággal kötött megállapodás alapján az agrártárcáé, a napi gazdálkodással kapcsolatos feladatokat pedig egy központi költségvetési szerv végzi el, amelynek pontos neve: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Kiemelt Sportlétesítmények Intézménye (FVM KSI). A cégnél pillanatnyilag körülbelül kétszázhetven alkalmazott kap fizetést, közöttük nyolcvannyolc a szakosztályoknál dolgozó utánpótlás-szakember. Az intézmény adminisztratív vezetése - titkárnőkkel, könyvelőkkel együtt - szokatlanul kis létszámú, tizenöt fős. A létesítménycsoport első embere tizenkét éve változatlanul Török Lajos főigazgató. Az FVM KSI-nek évek óta nincs tartozása, és az elmúlt négy évben összesen csaknem másfél milliárdot költött beruházásra. (Amiből tekintélyes részt tesz ki a EU-továbbképzésre is használt gödi központ modernizálása és a népligeti kézilabdacsarnok létesítése.) A Fradinak várhatóan tekintélyes summa jut a stadionrekonstrukciós programból is, az intézmény tehát egyike a hazai sportbiznisz kevés „perspektivikus” bázisának. Ehhez sokan hozzáteszik: volt miből költeni. Hiszen a létesítmények fenntartására százmilliókat ad évről évre a költségvetés. Lássuk hát, pontosan hogyan és mennyit. A költségvetési törvényben szabályozott keretek között költhetnek adóforintot a minisztériumok saját intézményeik fenntartására, így juthat legális támogatáshoz a Fradi otthona, az FVM KSI is. Az éves mérlegbeszámolókból kiderül, hogy valóban százmilliós tételekről van szó. Az adatok szerint 1997- ben az összességében 393 millió forintos működési költségekhez 215 milliós támogatást adott a költségvetés, a beruházások 340 milliójához pedig 245 milliót. Hasonló arányokat mutat a következő két év is. Az elmúlt év végére a működési költségek 645 millióra nőttek, a beruházás pedig csaknem elérte 400 milliót - ennek volt része a 357 millió forintos, illetve a 239 millió forintos állami szubvenció. Első pillantásra „sokat” jeleznek a számok, magyarán a támogatás kevesebb, mint a költség, ám a valóságban a tavaly egymilliárd fölé emelkedő kiadást is megfelelő bevétel egyensúlyozta. A nehézségek ellenére ugyanis évről évre tisztességes működési bevételt sikerül elérnie a KSI-nek: az utóbbi négy esztendőben ez egyszer sem volt kevesebb 250 milliónál, tavaly pedig 17 millióval haladta meg a háromszázat. Ehhez jöttek olyan pályázati pénzek is, mint például a zöldtárca által felügyelt Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatból (KAC) a népligeti zöldövezet megóvása és fejlesztése címén kapott 70 millió (1998-ban), illetve a polgári kormány megalakulása után, a környezetvédelem Pepó-érájában 1999- ben elnyert 74, majd egy évvel később mintegy 50 millió forint. Az utóbbi összeg kétharmad részét három év alatt vissza kell fizetnie az egyesületnek. A létesítményeket csak az amatőr sportolók, illetve az utánpótlásképzés használhatja ingyen. A mécseseiken jegybevételt is produkálni képes profik (ilyennek számítanak elsősorban a labdarúgók, a női kézilabdacsapat, valamint a vízilabdások) minden egyes eladott jegy árának 25 százalékát kötelesek átadni a KSI-nek. Fizetniük kell egyebek mellett a buszhasználatért (kilométerenként kétszáz forint a taksa), valamint a szállodai és egyéb szolgáltatásokért is, bár az utóbbi esetben a sportolóknak, illetve a hozzájuk hivatalos vendégségbe érkező ellenfelek vendégül látásához ötvenszázalékos kedvezmény jár. Az Európában sem idegen gyakorlat még tizenöt évig életben maradhat, hiszen az egyesület és a KSI 1991- ben huszonöt évre szóló egyezséget köttött. A pontos fizetési tételekről évente új megállapodás készül. Ez tehát az „épület”. A „lakókkal” jóval több a gond. A FTC nevű sportegyesületnek pillanatnyilag tizenegy szakosztályban kétezer sportolója van, köztük több száz kisiskolás korú kezdő. A klubon belül öt önálló jogi személyiségű cég, illetve egyéb csoport működik: 1. maga az anyaegyesület; 2. a klub százszázalékos tulajdonában működő FTC Labdarúgó és Sport Kft.; 3. a kiemelten közhasznúnak minősített Fradisták a Fradiért Alapítvány; 4. a labdarúgók játékjogát kezelő, bankok és egyéb intézmények bevonásával létrehozott Fradi Befektetési Rt.; valamint 5. az FTC Baráti Kör, amelynek fő célja az egyesület népszerűsítése, támogatók szervezése. A klub idei költségvetése nagyjából kilencszázmillió forint, amelyből a futballcsapat önmagában elvisz félmilliárdot. Ez egyelőre afféle elvi adat, ennyi ugyanis pillanatnyilag nincs a kasszában — az eddigi fejlemények szerint ugyanis vastagon deficites az idei büdzsé. Alig kétszázhetvenmillióról köttetett eddig szerződés, a hiány tehát több mint hatszázmillió, amelyből szintén a focistáké a legnagyobb szelet, működésük megnyugtató biztosításához mintegy négyszázmilliós pluszra lenne szükség. Ami viszont egyelőre se égen, se földön. A Fradi évek óta csapdahelyzetben gazdálkodik. A leginkább nézővonzó sportágak — mindenekelőtt a foci - magas színvonalú fenntartása (ami legalább a nemzetközi kupaszereplésre jogot adó helyezés megszerzését jelenti a hazai bajnokságban) a meccsek jegyárbevételéből, illetve a szponzori és reklámszerződésekből beszedhető összegek évek óta nem fedezik a tényleges költségeket. Mindez megnehezíti a többi, ráadásul kevésbé népszerű sportág helyzetét is. Emiatt immár évek óta állandó „konszolidációs kényszerben”, a tartozások feltorlódásának, majd akciószerű rendezésének hullámai között kénytelen gazdálkodni a klub. A legutóbbi ilyen „ciklus” 1998-ra esett, amikor a felgyűlt kifizetetlen kötelezettségek öszszege már több száz millió forintra rúgott. Ebben a helyzetben nem túlzás állítani, hogy a felügyelő agrártárca irányítását és ezzel a Fradi vezetését is átvevő magas rangú kisgazda stábot - vagyis az elnöki székbe ülő Torgyán József pártelnökminisztert, valamint a pénzügyekben rendkívüli határozottsággal fellépő, általános elnökhelyettesnek megválasztott Szabadi Béla államtitkárt - valóságos megmentőként fogadták az Üllői úton. S tulajdonképpen tény: egy év alatt pénzügyileg valóban sikerült konszolidálniuk a Fradit. Megmentő módszerüket viszont alighanem sokáig nyögi majd az egyesület. Szabadiék ugyanis keményen bevetették gazdasági és tulajdonosi hatalmukat: a válságkezelő pénzek zöme az agrártárca tulajdonába tartozó vállalatoktól érkezett. Az eljárás tulajdonképpen végtelenül egyszerű volt. A tulajdonosi jogokat gyakorlatilag egy személyben képviselő államtitkár nyomására a cégek teljesítőképességétől függő mértékű szponzorációs vagy reklámszerződést írt alá a menedzsment a klub illetékeseivel, aztán a kialkudott ütemezés szerint útnak indult a pénz, így került - mondjuk - a tárca felügyeletével, versenytárs híján csaknem monopolhelyzetben működő, a lelkes sportközönség előtt azonban teljességgel ismeretlen fehérjefeldolgozó, az ATEV Rt. (népnyelven: „kutyagyár”) szolgáltatását hirdető tábla a klubház falára, egy divatcég és egy feliratkészítő vállalkozás reklámja közé. Történt mindez azzal a háttérrel, hogy a Fradi még mindig a hirdetők számára - legalábbis elvileg - az egyik legvonzóbb sportegyesület. A politikusok távozásával a pénzszerzés eddigi módszere viszont nyilvánvalóan visszaüt. Az életét két és fél éven át (bár egyesek szerint már hosszabb ideje) intenzíven a politikához kötő Fradi pillanatnyilag egyáltalán nem vonzó befektetési célpont. A Fradi tényleg volt és szinte biztosan lesz is, de hogy a „kincs” fenntartásához végre ne legyen szükség különféle „kényszeres” támogatásokra, „csinált reklámra”, arra még - gondolom - várni kell. Nagy N. Péter A Torgyán-Szabadi időszak a finanszírozás szempontjából rosszabb, ártalmasabb volt még az előzőnél is. Ez Csúcs László véleménye, aki - még Torgyán József megbízásából - vizsgálta a Szívós-Deák korszak gazdálkodását, és büntetőjogi felelősségre vonásra érettnek találta. Ennél lenne rosszabb a most véget ért időszak, (Esterházyval) I. Ferencváros József uralkodásának kora. Az FTC történetének legújabb ciklusa mögött ugyanaz a tónus sötétlik ugyanis, amely a kilencvenes évek Fradi-történetének hátterét adja. A klub életét mindvégig az utóbb nem ritkán büntetőjogilag is kérdőre vont finanszírozók és a politikai nyomulás határozta meg. A Fradi-mítosz szerint a klub más, mint a többi. Köz-, sőt összmagyar ügy. Másfelől e legendának az üzleti világban kellene helytállnia, amire tartósan képtelen. A kilencvenes évek első felében a hirtelen meggazdagodott Kordax volt a Fradi nagyvonalú támogatója. A bíróságok még ma sem jutottak az olajcég, illetve vezetői ügyeinek végére. A Ferencváros következő fontos üzleti partnere, aki bajba került, Stadler József. A róla elnevezett klub Nicsenkótól Nagy Norbertig egy sor játékoson át kereskedelmi kapcsolatba is került a Fradival, de a klubtulajdonosnak az FTC nemcsak üzleti, hanem, mint mondta, érzelmi ügy volt. Segített, ahol tudott. Stadler József első fokon kilencévnyi börtönbüntetést kapott, a Legfelsőbb Bíróság ezt megsemmisítette, pere elölről kezdődik. Következett a Bajnokok Ligájában keresett és a közönség számára örömtelenül elköltött félmilliárd forintnyi összeg, majd a Csúcs-jelentés, amely a vezetők jogi felelősségre vonását is indokoltnak mutatta. A rendőrség később Torgyán feljelentésére lépett is. A főkönyvelő ellen nyomoztak, de az ügyészség nem talált okot a vádemelésre. S ha a történet azzal folytatódott, hogy Boros Imre megbízott agrárminiszterként szintén bíróságra érettnek látja közvetlen elődeinek a Ferencváros javára folytatott tevékenységét, Balla Dániel vállalkozó pedig azt vallja Székely Zoltán volt kisgazda képviselőről, hogy az a Fradi pénzfeltöltőjeként zsarolta, akkor ez politikailag különleges ugyan, egyébként viszont csak az történik, ami a Ferencváros pénzügyei közül a rendszerváltás óta történni szokott. A politika közben állandó késztetést érez rá, hogy a Fradi-induló ritmusára lépkedjen. Alaphelyzet, hogy a fő támogató nevében a mezőgazdasági minisztérium valamely vezetője áll az egyesület élén. A kilencvenes évek első felében az MDF játszott erősen rá a párt jelvényében és a Fradi-címerben egyaránt megtalálható zöld színrokonságra, egészen odáig, amíg „erőtől duzzadó” választási nagygyűlést tartottak az Üllői úti stadionban. A második ciklus a szocialistáké volt. Ők csak a választási hajrá küszöbén lendültek bele, amikor a Fradi futballszekciójának megvásárlására jelentkezett Dicobe nevű olasz—amerikai cég paravánja mögül kandikáltak ki meghatározó szocialista-közeli pénzemberek. A Dicobe-hadművelet csúfos véget ért. A sajtó mindvégig kételkedett az ajánlat hitelességében, a cég is homályban maradt, majd az első választási forduló eredményeinek ismeretében „a befektetői környezet kedvezőtlen változása miatt” visszalépett. Ezt követte a kisgazdák letelepedése az FTC irodáiban. Parkosítás és imaház a Népligetben, ATEV fehérje-feldolgozó reklámkampány, meg nem tartott egészségnapokért fizetett sokmilliók, plusz két év alatt négy edző, és pénz mindenhonnan, ahová csak Szabadi Béla keze elért. A Fradi elnevezésű nemzeti mítosz jegyében tehát tíz év alatt, az éppen uralkodó politika mozgósításával elköltötték - mai árfolyamon - évi egymilliárd forint nagyrészt köz- vagy közből elorzott pénzt. Az eredmény? A legutóbbi olimpián a ferencvárosi sportolók 2,88 századpontot szerezve az egyesületek rangsorában a 14. helyen végeztek, közvetlenül a Balatonfűzfői Löv. Egy. előtt. A látványsportágak világában éppen megszűnt a női kosárlabda-szakosztályuk, nagybeteg a jégkorongrészleg, sikeres a női kézilabda és a vízilabdacsapat, egyik sem valami közönség- és tekemágnesnek nevezhető nemzetközi közegben éri el eredményeit. A futballisták öt éve érdemleges eredményt nem értek el. A Fradi ma a magyar futballban a legendás múlt mellett egy olyan csapat, mint a többi. Közönsége azonban végigparasztozza a fél országot, Budapesten évente többször rendkívüli állapotot okozva megverekszik az újpestiekkel, az MTK-pályán pedig elénekli az „indul a vonat, Auschwitzba indul a vonat” kezdetű véget. A Ferencváros fölött lebegő nemzeti mítosz, a féllegálisan odaterelt közpénzek, a nagy érzelmek és a könnyű pénz által felajzott „odatartozók” a jelek szerint lehetetlenné teszik az ésszerű életvitelt. Pedig sokáig már nem lehet várni. A létesítmények az Orbán— Deutsch-Torgyán különmegállapodás alapján is csak 2002 júniusáig maradnak az FVM kezelésében, utána az államhoz kerülnek. A FIFA, az UEFA és az Európai Unió friss megállapodása viszont lényegében megszünteti a játékosok adásvételét. Ez ugyan uniós szabály, de biztos, hogy rövid időn belül át kell vennünk. Márpedig a játékosokért kapott pénz volt eddig az üzletileg legfontosabb tőkeforrása például a Ferencvárosnak is. Ezután a bevétel végképp a sportsikerhez lenne kötve. Ezen belül itthon csak költeni lehet a futballpénzt, keresni viszont a nemzetközi piacokon kell. Ahhoz viszont tőke kell. Ezt adhatja az állam is, amely azonban a nemzetközi szórakoztatóiparban, ahová a futball és a látványsportok tartoznak, nem tipikusan sikeres szereplő. Magántőkére van tehát szükség, s nagy valószínűséggel külföldire. Nem omlott össze Prágában sem a Hradzsin, amikor előbb a szlovák vasmű tulajdonosa, Alexander Rezes vette meg a cseh Fradit, a Spartát, még kevésbé, amikor a német tulajdonban lévő Vitavá kiadóház szállt be. A valóságos üzleti pénzzel a Sparta igazi európai csapat lett. De jön mögé a Slavia is, annak az Enic nevű angol befektetőcsoportnak a segítségével, amely néhány éve a Fradi iránt is érdeklődött. Mítoszokat nem lehet eladni, de legendákkal a játékosokat sem tudják kifizetni. Márpedig akármilyen nemzeti ügy is az FTC, nem akadt még egyetlen magyar játékos sem, aki alacsonyabb fizetésért is ott maradt volna, ahelyett hogy mondjuk a svájci másodvagy a ciprusi első osztályt választotta volna. Ez a valóság. És az, hogy nálunk a Fradinak van a legnagyobb közönsége. Ez kétségkívül üzleti lehetőség. Nem több ennél, de nem is kevesebb. Jakabházy László „alapfradista” büszkén mondta, hogy Torgyán megmentette a Fradit, mert kétmilliárdot pumpált bele. Szabadi Béla elnökhelyettes pedig, Torgyán Józsefnek arra a kérdésére, hogy mit csináljanak most a reformerek (a Fradit Féltők Társasága), az érintettek jelenlétében azt felelte, hogy fogják be a pofájukat. Az ilyen pénz ezzel jár. A legendának ez a másik valósága. És a centenáriumi ünnepek. 1999- ben volt százéves a Fradi, 2000-ben sikerült ezt megünnepelni, összesen ezer néző előtt, hitványul. Az erre az évre Torgyán által beígért korrekciós ünnep nyilván elmarad. De még a legendákra kevéssé fogékonyak sem gondolhatják azt, hogy emiatt ne kezdődne el a klub életében egy újabb, legalább száz éves ciklus. Csak el kellene végre kezdeni. A sportlétesítménynek évek óta nincs tartozása, és az elmúlt négy évben összesen csaknem másfél milliárdot költött beruházásra. A nemzeti mítosz, a féllegálisan odaterelt közpénzek, a nagy érzelmek a jelek szerint lehetetlenné teszik az ésszerű életvitelt. FOTÓ: GÁRDI BALÁZS