Népszabadság, 2001. március (59. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-17 / 64. szám

28 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 2001. MÁRCIUS 17., SZOMBAT Fradi: valóság és legenda Tamás Gábor „Fradi volt és Fradi lesz, míg a Földön ember lesz!” — hirdeti a mindig bizakodó szurkoló meggyőződését egy festékszórós felirat az Üllői úti betonfalon. Ez egyébként az egyesületi induló egyik sora. Szükség is van az optimizmusra a IX. kerületben, hiszen a sajtó­ban is megerősített hírek szerint a Ferencvárosi Trma Clubnál a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal mellett a múlt héten az adóhatóság is vizsgálatot indított, kide­rítendő: juthatott-e jogosulatlanul adóforintokhoz a legnépszerűbb hazai sportklub. Az egyesület egyéb­ként mintegy hatszázmilliós hiánnyal vág neki az idei esztendőnek, amely fennállásának egyik legkemé­nyebb időszakának ígérkezik. A ferencvárosi címert viselő létesítményekben megforduló külső szemlélő számára viszont azonnal feltűnhet egy furcsa kontraszt is: az állandó válságról érkező hírek ellenére szinte mindenütt friss fejleszté­sek nyomaival szembesülhet. Az elmúlt öt évben ké­szült el a kézilabdacsarnok, újult meg a stadion és a klubház, korszerűsödött a gödi továbbképző központ. Melyik a Fradi igazi arca? Egy felmérés szerint száz magyar emberből ki­lencven alighanem pontosan meg tudná mondani, milyen kifejezést rejt az FTC betűszó, hatvan leg­alább tíz válogatott Fradi-futballistát fel tudna sorol­ni, harmaduk pedig talán az egyesület három-négy olimpiai vagy világbajnokát is képes lenne felemlíte­ni. Különös, de a nemzetközi hírű klub belső műkö­désével kapcsolatban viszont még a hazai sport benn­fentesei körében is meglehetősen sok a félreértés. Tulajdonképpen nem véletlenül. Első pillantásra riasztóan szerteágazó, bonyolult szervezeti, együtt­működési és finanszírozási rendszer köti össze a klubnak otthont adó, ám attól mégis határozottan el­különülő létesítmény-együttest, valamint a szakosz­tályokat működtető egyesületet. A Fradi hatalmas értékű állami vagyont használ. A több bázist (többek között az Üllői úti stadiont, a 13,5 hektáros zöldövezetben fekvő népligeti sportcentru­mot, két vízi bázist, a balatonboglári edzőtábort, a gö­di oktatási és továbbképző központot, valamint az ag­rártárca Lejtő úti pihenőházát­ felölelő tulajdon­együttes teljes forgalmi értéke biztosan eléri a tízmil­­liárd forintot. A csoport vagyonkezelési joga a Kincs­tári Vagyonigazgatósággal kötött megállapodás alap­ján az agrártárcáé, a napi gazdálkodással kapcsolatos feladatokat pedig egy központi költségvetési szerv végzi el, amelynek pontos neve: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Kiemelt Sportlétesít­mények Intézménye (FVM KSI). A cégnél pillanat­nyilag körülbelül kétszázhetven alkalmazott kap fize­tést, közöttük nyolcvannyolc a szakosztályoknál dol­gozó utánpótlás-szakember. Az intézmény admi­nisztratív vezetése - titkárnőkkel, könyvelőkkel együtt - szokatlanul kis létszámú, tizenöt fős. A léte­sítménycsoport első embere tizenkét éve változatla­nul Török Lajos főigazgató. Az FVM KSI-nek évek óta nincs tartozása, és az elmúlt négy évben összesen csaknem másfél milliár­­dot költött beruházásra. (Amiből tekintélyes részt tesz ki a EU-továbbképzésre is használt gödi központ modernizálása és a népligeti kézilabdacsarnok létesí­tése.) A Fradinak várhatóan tekintélyes summa jut a stadionrekonstrukciós programból is, az intézmény tehát egyike a hazai sportbiznisz kevés „perspektivi­kus” bázisának. Ehhez sokan hozzáteszik: volt miből költeni. Hi­szen a létesítmények fenntartására százmilliókat ad évről évre a költségvetés. Lássuk hát, pontosan ho­gyan és mennyit. A költségvetési törvényben szabályozott keretek között költhetnek adóforintot a minisztériumok saját intézményeik fenntartására, így juthat legális támo­gatáshoz a Fradi otthona, az FVM KSI is. Az éves mérlegbeszámolókból kiderül, hogy valóban száz­milliós tételekről van szó. Az adatok szerint 1997- ben az összességében 393 millió forintos működési költségekhez 215 milliós támogatást adott a költség­­vetés, a beruházások 340 milliójához pedig 245 mil­liót. Hasonló arányokat mutat a következő két év is. Az elmúlt év végére a működési költségek 645 mil­lióra nőttek, a beruházás pedig csaknem elérte 400 milliót - ennek volt része a 357 millió forintos, illet­ve a 239 millió forintos állami szubvenció. Első pil­lantásra „sokat” jeleznek a számok, magyarán a tá­mogatás kevesebb, mint a költség, ám a valóságban a tavaly egymilliárd fölé emelkedő kiadást is megfele­lő bevétel egyensúlyozta. A nehézségek ellenére ugyanis évről évre tisztességes működési bevételt sikerül elér­nie a KSI-nek: az utóbbi négy esztendőben ez egyszer sem volt kevesebb 250 milliónál, tavaly pedig 17 millióval ha­ladta meg a háromszázat. Eh­hez jöttek olyan pályázati pén­zek is, mint például a zöldtárca által felügyelt Környezetvé­delmi Alap Célelőirányzatból (KAC) a népligeti zöldövezet megóvása és fejlesztése címén kapott 70 millió (1998-ban), il­letve a polgári kormány meg­alakulása után, a környezetvé­delem Pepó-érájában 1999- ben elnyert 74, majd egy évvel később mintegy 50 millió fo­rint. Az utóbbi összeg kétharmad részét három év alatt vissza kell fizetnie az egyesületnek. A létesítményeket csak az amatőr sportolók, illet­ve az utánpótlásképzés használhatja ingyen. A mécs­eseiken jegybevételt is produkálni képes profik (ilyennek számítanak elsősorban a labdarúgók, a női kézilabdacsapat, valamint a vízilabdások) minden egyes eladott jegy árának 25 százalékát kötelesek át­adni a KSI-nek. Fizetniük kell egyebek mellett a buszhasználatért (kilométerenként kétszáz forint a taksa), valamint a szállodai és egyéb szolgáltatáso­kért is, bár az utóbbi esetben a sportolóknak, illetve a hozzájuk hivatalos vendégségbe érkező ellenfelek vendégül látásához ötvenszázalékos kedvezmény jár. Az Európában sem idegen gyakorlat még tizenöt évig életben maradhat, hiszen az egyesület és a KSI 1991- ben huszonöt évre szóló egyezséget köttött. A pontos fizetési tételekről évente új megállapodás készül. Ez tehát az „épület”. A „lakókkal” jóval több a gond. A FTC nevű sportegyesületnek pillanatnyilag ti­zenegy szakosztályban kétezer sportolója van, köz­tük több száz kisiskolás korú kezdő. A klubon belül öt önálló jogi személyiségű cég, illetve egyéb csoport működik: 1. maga az anyaegyesület; 2. a klub száz­­százalékos tulajdonában működő FTC Labdarúgó és Sport Kft.; 3. a kiemelten közhasznúnak minősített Fradisták a Fradiért Alapítvány; 4. a labdarúgók já­tékjogát kezelő, bankok és egyéb intézmények bevo­násával létrehozott Fradi Befektetési Rt.; valamint 5. az FTC Baráti Kör, amelynek fő célja az egyesület népszerűsítése, támogatók szervezése. A klub idei költségvetése nagyjából kilencszáz­millió forint, amelyből a futballcsapat önmagában el­visz félmilliárdot. Ez egyelőre afféle elvi adat, ennyi ugyanis pillanatnyilag nincs a kasszában — az eddigi fejlemények szerint ugyanis vastagon deficites az idei büdzsé. Alig kétszázhetvenmillióról köttetett ed­dig szerződés, a hiány tehát több mint hatszázmillió, amelyből szintén a focistáké a legnagyobb szelet, működésük megnyugtató biztosításához mintegy négyszázmilliós pluszra lenne szükség. Ami viszont egyelőre se égen, se földön. A Fradi évek óta csapdahelyzetben gazdálkodik. A leginkább nézővonzó sportágak — mindenekelőtt a foci - magas színvonalú fenntar­tása (ami legalább a nemzetközi kupaszereplésre jogot adó helye­zés megszerzését jelenti a hazai bajnokságban) a meccsek jegyár­bevételéből, illetve a szponzori és reklámszerződésekből be­szedhető összegek évek óta nem fedezik a tényleges költségeket. Mindez megnehezíti a többi, rá­adásul kevésbé népszerű sportág helyzetét is. Emiatt immár évek óta állandó „konszolidációs kényszerben”, a tartozások fel­torlódásának, majd akciószerű rendezésének hullámai között kénytelen gazdálkodni a klub. A legutóbbi ilyen „ciklus” 1998-ra esett, amikor a felgyűlt kifizetetlen kötelezettségek öszszege már több száz millió forintra rúgott. Ebben a helyzet­ben nem túlzás állítani, hogy a felügyelő agrártárca irányítását és ezzel a Fradi vezetését is át­vevő magas rangú kisgazda stá­bot - vagyis az elnöki székbe ülő Torgyán József pártelnök­minisztert, valamint a pénz­ügyekben rendkívüli határo­zottsággal fellépő, általános el­nökhelyettesnek megválasztott Szabadi Béla államtitkárt - va­lóságos megmentőként fogad­ták az Üllői úton. S tulajdonképpen tény: egy év alatt pénzügyileg valóban sikerült konszolidálniuk a Fradit. Megmentő módszerüket viszont alighanem soká­ig nyögi majd az egyesület. Szabadiék ugyanis ke­ményen bevetették gazdasági és tulajdonosi hatal­mukat: a válságkezelő pénzek zöme az agrártárca tulajdonába tartozó vállalatoktól érkezett. Az eljárás tulajdonképpen végtelenül egyszerű volt. A tulajdo­nosi jogokat gyakorlatilag egy személyben képvise­lő államtitkár nyomására a cégek teljesítőképes­ségétől függő mértékű szponzorációs vagy reklám­­szerződést írt alá a menedzsment a klub illetékesei­vel, aztán a kialkudott ütemezés szerint útnak indult a pénz, így került - mondjuk - a tárca felügyeleté­vel, versenytárs híján csaknem monopolhelyzetben működő, a lelkes sportközönség előtt azonban tel­jességgel ismeretlen fehér­jefeldolgozó, az ATEV Rt. (népnyelven: „kutyagyár”) szolgáltatását hirdető tábla a klubház falára, egy divatcég és egy feliratkészítő vállalkozás reklámja közé. Történt mindez azzal a hát­térrel, hogy a Fradi még mindig a hirdetők számára - legalábbis elvileg - az egyik legvonzóbb sportegyesület. A politikusok távozásával a pénzszerzés eddigi módszere viszont nyilvánvalóan visszaüt. Az életét két és fél éven át (bár egyesek szerint már hosszabb ideje) intenzíven a politikához kötő Fradi pillanatnyilag egyál­talán nem vonzó befektetési célpont. A Fradi tényleg volt és szinte biztosan lesz is, de hogy a „kincs” fenn­tartásához végre ne legyen szükség különféle „kény­szeres” támogatásokra, „csinált reklámra”, arra még - gondolom - várni kell. Nagy N. Péter A Torgyán-Szabadi időszak a finanszírozás szem­pontjából rosszabb, ártalmasabb volt még az előzőnél is. Ez Csúcs László véleménye, aki - még Torgyán József megbízásából - vizsgálta a Szívós-Deák kor­szak gazdálkodását, és büntetőjogi felelősségre vo­násra érettnek találta. Ennél lenne rosszabb a most véget ért időszak, (Esterházy­­val) I. Ferencváros József ural­kodásának kora. Az FTC törté­netének legújabb ciklusa mö­gött ugyanaz a tónus sötétlik ugyanis, amely a kilencvenes évek Fradi-történetének hátte­rét adja. A klub életét mindvé­gig az utóbb nem ritkán bünte­tőjogilag is kérdőre vont finan­szírozók és a politikai nyomu­lás határozta meg. A Fradi-mítosz szerint a klub más, mint a többi. Köz-, sőt összmagyar ügy. Másfelől e legendának az üzleti világban kellene helytállnia, amire tartó­san képtelen. A kilencvenes évek első fe­lében a hirtelen meggazdagodott Kordax volt a Fradi nagyvonalú támogatója. A bíróságok még ma sem ju­tottak az olajcég, illetve vezetői ügyeinek végére. A Ferencváros következő fontos üzleti partnere, aki baj­ba került, Stadler József. A róla elnevezett klub Nicsenkótól Nagy Norbertig egy sor játékoson át ke­reskedelmi kapcsolatba is került a Fradival, de a klub­­tulajdonosnak az FTC nemcsak üzleti, hanem, mint mondta, érzelmi ügy volt. Segített, ahol tudott. Stadler József első fokon kilencévnyi börtönbüntetést kapott, a Legfelsőbb Bíróság ezt megsemmisítette, pere elölről kezdődik. Következett a Bajnokok Ligá­jában keresett és a közönség számára örömtelenül el­költött félmilliárd forintnyi összeg, majd a Csúcs-je­lentés, amely a vezetők jogi felelősségre vonását is indokoltnak mutatta. A rendőrség később Torgyán feljelentésére lépett is. A főkönyvelő ellen nyomoz­tak, de az ügyészség nem talált okot a vádemelésre. S ha a történet azzal folytatódott, hogy Boros Imre megbízott agrárminiszterként szintén bíróságra érett­nek látja közvetlen elődeinek a Ferencváros javára folytatott tevékenységét, Balla Dániel vállalkozó pe­dig azt vallja Székely Zoltán volt kisgazda képviselő­ről, hogy az a Fradi pénzfeltöltőjeként zsarolta, akkor ez politikailag különleges ugyan, egyébként viszont csak az történik, ami a Ferencváros pénzügyei közül a rendszerváltás óta történni szokott. A politika közben állandó késztetést érez rá, hogy a Fradi-induló ritmusára lépkedjen. Alaphelyzet, hogy a fő támogató nevében a mezőgazdasági mi­nisztérium valamely vezetője áll az egyesület élén. A kilencvenes évek első felében az MDF játszott erősen rá a párt jelvényében és a Fradi-címerben egyaránt megtalálható zöld színrokonságra, egészen odáig, amíg „erőtől duzzadó” választási nagygyűlést tartot­tak az Üllői úti stadionban. A második ciklus a szoci­alistáké volt. Ők csak a választási hajrá küszöbén len­dültek bele, amikor a Fradi futballszekciójának meg­vásárlására jelentkezett Dicobe nevű olasz—amerikai cég paravánja mögül kandikáltak ki meghatározó szocialista-közeli pénzemberek. A Dicobe-had­­művelet csúfos véget ért. A sajtó mindvégig kételke­dett az ajánlat hitelességében, a cég is homályban maradt, majd az első választási forduló eredményei­nek ismeretében „a befektetői környezet kedvezőtlen változása miatt” visszalépett. Ezt követte a kisgazdák letelepedése az FTC irodáiban. Parkosítás és imaház a Népligetben, ATEV fehérje-feldolgozó reklám­­kampány, meg nem tartott egészségnapokért fizetett sokmilliók, plusz két év alatt négy edző, és pénz min­denhonnan, ahová csak Szabadi Béla keze elért. A Fradi elnevezésű nemzeti mítosz jegyében tehát tíz év alatt, az éppen uralkodó politika mozgósításá­val elköltötték - mai árfolyamon - évi egymilliárd forint nagyrészt köz- vagy közből elorzott pénzt. Az eredmény? A legutóbbi olimpián a ferencvárosi spor­tolók 2,88 század­pontot szerezve az egyesületek rangsorában a 14. helyen végeztek, közvetlenül a Balatonfűzfői Löv. Egy. előtt. A látványsportágak világában éppen megszűnt a női kosárlabda-szakosztályuk, nagybeteg a jégko­rongrészleg, sikeres a női kézilabda és a vízilabda­­csapat, egyik sem valami kö­zönség- és tekemágnesnek ne­vezhető nemzetközi közegben éri el eredményeit. A futballis­ták öt éve érdemleges ered­ményt nem értek el. A Fradi ma a magyar futballban a le­gendás múlt mellett egy olyan csapat, mint a többi. Közönsé­ge azonban végigparasztozza a fél országot, Budapesten éven­te többször rendkívüli állapo­tot okozva megverekszik az újpestiekkel, az MTK-pályán pedig elénekli az „indul a vo­nat, Auschwitzba indul a vo­nat” kezdetű véget. A Ferencváros fölött lebegő nemzeti mítosz, a féllegálisan odaterelt közpénzek, a nagy érzelmek és a könnyű pénz által felajzott „odatartozók” a jelek szerint lehe­tetlenné teszik az ésszerű életvitelt. Pedig sokáig már nem lehet várni. A létesítmények az Orbán— Deutsch-Torgyán különmegállapodás alapján is csak 2002 júniusáig maradnak az FVM kezelésében, utána az államhoz kerülnek. A FIFA, az UEFA és az Euró­pai Unió friss megállapodása viszont lényegében megszünteti a játékosok adásvételét. Ez ugyan uniós szabály, de biztos, hogy rövid időn belül át kell ven­nünk. Márpedig a játékosokért kapott pénz volt eddig az üzletileg legfontosabb tőkeforrása például a Fe­rencvárosnak is. Ezután a bevétel végképp a sportsi­kerhez lenne kötve. Ezen belül­ itthon csak költeni le­het a futballpénzt, keresni viszont a nemzetközi pia­cokon kell. Ahhoz viszont tőke kell. Ezt adhatja az állam is, amely azonban a nemzet­közi szórakoztatóiparban, ahová a futball és a lát­ványsportok tartoznak, nem tipikusan sikeres szerep­lő. Magántőkére van tehát szükség, s nagy valószínű­séggel külföldire. Nem omlott össze Prágában sem a Hradzsin, amikor előbb a szlovák vasmű tulajdonosa, Alexander Rezes vette meg a cseh Fradit, a Spartát, még kevésbé, amikor a német tulajdonban lévő Vitavá kiadóház szállt be. A valóságos üzleti pénzzel a Sparta igazi európai csapat lett. De jön mögé a Slavia is, annak az Enic nevű angol befektetőcsoport­nak a segítségével, amely néhány éve a Fradi iránt is érdeklődött. Mítoszokat nem lehet eladni, de legendákkal a já­tékosokat sem tudják kifizetni. Márpedig akármilyen nemzeti ügy is az FTC, nem akadt még egyetlen ma­gyar játékos sem, aki alacsonyabb fizetésért is ott ma­radt volna, ahelyett hogy mondjuk a svájci másod­vagy a ciprusi első osztályt választotta volna. Ez a va­lóság. És az, hogy nálunk a Fradinak van a legna­gyobb közönsége. Ez kétségkívül üzleti lehetőség. Nem több ennél, de nem is kevesebb. Jakabházy László „alapfradista” büszkén mondta, hogy Torgyán megmentette a Fradit, mert kétmilliár­dot pumpált bele. Szabadi Béla elnökhelyettes pedig, Torgyán Józsefnek arra a kérdésére, hogy mit csinál­janak most a reformerek (a Fradit Féltők Társasága), az érintettek jelenlétében azt felelte, hogy fogják be a pofájukat. Az ilyen pénz ezzel jár. A legendának ez a másik valósága. És a centenáriumi ünnepek. 1999- ben volt százéves a Fradi, 2000-ben sikerült ezt meg­ünnepelni, összesen ezer néző előtt, hitványul. Az er­re az évre Torgyán által beígért korrekciós ünnep nyilván elmarad. De még a legendákra kevéssé fogé­konyak sem gondolhatják azt, hogy emiatt ne kez­dődne el a klub életében egy újabb, legalább száz éves ciklus. Csak el kellene végre kezdeni. A sport­létesítménynek évek óta nincs tartozása, és az elmúlt négy évben összesen csaknem másfél milliárdot költött beruházásra. A nemzeti mítosz,­­ a féllegálisan odaterelt közpénzek, a nagy érzelmek a jelek szerint lehetetlenné teszik az ésszerű életvitelt. FOTÓ: GÁRDI BALÁZS

Next