Népszabadság, 2001. október (59. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-04 / 232. szám
14 NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2001. OKTÓBER 4., CSÜTÖRTÖK A Filmmúzeum műsora végül is soha nem lehet teljesen érdektelen: amit egyszer múzeum kínál, az, ha nem több, legalább muzeális. Ami hervasztó benne, az továbbra is a „promóciós blokk”, amikor a csatorna önmagát hirdeti az összeszecskázott műsorrészletekkel. Az jó, hogy a múzeum végre magyarázza, mit is kínál, mi végre van ő a világon. Magyarázza, de hogyan? Mint akármely kortársi kereskedelmi csatorna, harsányan, nagy hangon, szokványos reklámstílusban. Hogy tessék csak, tessék, itt egy kiváló fekete-fehér film, itt meg egy nagyszerű táncdalfesztivál. Nem így kellene. Halkabban, vagy több lírával, vagy több iróniával. Írja a konferáló szöveget, aki öreg, és tudja, miért nem vágyik oda vissza, vagy olyan, aki fiatal, és odavágyik, csak mert igazolt hobbija időutazás. Ennyi teret a fanyalgásnak, és még ennyi is sok, hiszen ott van a nagyszerű tartalom, ami kárpótol. Szégyenkezve vallja be a kritikus, hogy akadnak olyan programok, melyek bármely akció- vagy művészfilmtől, akármelyik világlicenc vetélkedőtől, botrányos politikusinterjútól vagy éjszakai szexmagazintól az utóbbi hetekben rendre a Filmmúzeum képernyőjéhez csábítják. _______Televízió_______ Kabarétárlat Ezek volnának a szilveszterek. Kilencszázhatvan, hatvanegy, hatvankettő. Szépen, sorban, remélhetőleg előbb-utóbb az összes. Az ember a gyerekkori televíziózás ilyen ritka pillanataiból elsősorban arra emlékszik, ahogy együtt voltunk. Ültek együtt a rokonok, a bekéredzkedő szomszédok, és érvényesítették és átértelmezték a konszolidációs jelszót: aki nincs ellenünk, az úgy van velünk, hogy szilveszteri műsort együtt néz. Keserédes élvezet végighallgatni, milyen szánalmasan gyenge poénokon nevettünk, kitűnő színészek előadásában. Hogyan is biztosították a klasszikus kabaréhoz szükséges langy istállómeleget ugyanazok a kedves kisszerűségek. Trabant és Skoda, SZOT-beutaló és turistaellátmány. Hogy hány nyomorúságos viccet lehetett kisajtolni hiánycikkből, udvariatlan kiszolgálásból, rossz tévéműsorból, maszekról, munkahelyi fúrásból, év végi hajrából és legjobb esetben Kelet-Nyugat összehasonlítgatásokból, célozgatásból több pénzre és jobb minőségre, és arra, hogy mégsem az boldogít. Hanem akkor micsoda? Hát nem tűnt volna föl a felnőtteknek, hogy teljesen mindegy, ki beszél, a pesti vadember, az utolsó pesti vécés néni, viccelhet Kazal, tréfálkozhat Kibédi, mindenki a fentieket variálja esztendőről esztendőre? Vajon milyen lehetett az az icipici öröm, amit a mai középkorúak szülei és nagyszülei éreztek, amikor a következő évben azért mégiscsak valami keményebb hangzott el a hiánycikkről, valami keserűbb a fúrásról, valami lényegibb a maszekról, és máris lehetett következtetni a töretlen és folyamatos tervteljesítésre szólásszabadság vonalon? A közönség pedig nyilván ebben is együtt volt. Együtt vette természetesnek, hogy a szilveszteri merészségteljesítményért évről évre szurkolni illik, és hogy amíg alacsony, addig meg kell érteni Kellér Dezső örökké szomorkás mosolyát, és ha emelkedik, akkor Rátonyi Róbert fogvillogtató konferansziéörömét kell megérteni: nyilván a javuló szövegeknek szól, és hogy érdemes kitartani az évtized végéig, hiszen lesz majd nemsokára vicces sanzon a Beatlesékről, fog panaszkodni az új mechanizmusra részeg gyárigazgató, fog célozgatni Csehszlovákiára a százesztendős Majoros Tamás bácsi. Ilyesmivel kellene becsalogatni a nézőt a Filmmúzeum kikiáltóemberének. Tessék, tessék, lehet borzongani, visszavágyni, szánakozni. Ki-ki életkora szerint. Jöjjön, merüljön alá a régi szilveszterekben. Jöjjön, érezze meg, milyen volt, amikor együtt voltunk. Hirsch Tibor A közönség pedig nyilván ebben is együtt volt. Együtt vette természetesnek, hogy a szilveszteri merészségteljesítményért évről évre szurkolni illik. Matáv A biztos háttér az üzleti sikerekhez is Cége telephelyei között kivételesen Üzleti kommunikáció elengedhetetlen. A LAN-Flex egy ATM- gyors és megbízható összeköttetési technológián alapuló, szélessávú adat- tesz lehetővé, az adatátviteli igények átviteli szolgáltatás, amely az optikai növekedésével egyszerűen bővíthető. matáv • LAN Flgx hálózatnak köszönhetően garantálja acuu rendkívül gyors adatátviteli sebességet ^—s. (2 Mbit/s-155 Mbit/s) és a kiváló ^ £ tifi jvwm minőséget. A LAN Flex a legrugal- C *f/ wMlAAMAAr r • ••••••• masabb szolgáltatások közé tartozik. ^ "* www.matav.hu a Szavakon túl A kicsi nagykövet Hajnal Gábor emlékezetére „Annak idején” ki ne ismerte volna őt a könyvkiadásban! (Ez az idő csak művién van olyan messze.) Hajnal Gábor, mellesleg költ, nem mellesleg Auschwitz túlélője, nem sorolom... Persze hogy költő sem mellesleg volt, de főként műfordító, még főként ebben lassan fölkent nagykövete a német-magyar irodalmi kapcsolatoknak, méghozzá - ahogy mondani szokták - szellemi szeszcsempészeti korokban. Nélküle nem ment (volna), nem is mehetett. Magam őt az egykori Európa Könyvkiadó világából ismertem, ahol a német dolgokkal Antal László, a néhai Szappanos Balázs, Székely Magdi foglalkozott. „Dér Gábor” - így volt fogalom Hajnal a németeknél szenvedélyes segítségével. Nem voltunk közeli barátságban, mégis folyton találkoztunk, ha személytelenül is, és elsősorban Hajnal Gábor szeretetével találkozhattam ekképp. Az ötletadás, a „kijárás”, a szervezés - nem sorolom - mind alkotói munkájának része volt. És hagyjuk is a német irodalom 1945-1990 közti „nyugati felét”. Volt egy kitűnő NDK-s irodalom... Nem az, hogy „azt hiszem, ezt nekem szabad leírnom”, de ezt a Vígszínháztól a rádióig soksok hely, még több olvasó tanúsíthatja. Csak úgy kellett válogatni! Persze ez a kitűnő NDK-s irodalom, melynek magam is fordítója voltam, sok kínos kis teherrel volt „ékes” - akkor másképp nem ment. Próbálta volna valaki! És „Dér Gábor” a dolgok megszervezését nem csupán próbálta, de eleven vérrel töltötte meg. Hogyan ért rá közben anynyit fordítani? Miképp volt örökké fanyarul mosolygós, optimista? Még az emberiségben is bízott, a szegény! Hiányzik. Egy örök-aktatáskás, csuda kicsi ember nincs köztünk fájóan jó ideje. Még ha vannak is jobb idők ma, anno annyi félpokolbéli vigasságunk adódott. Hála érte, Gábor! Végre pihenj. Tandori Dezső FOTÓ: BALLA DEMETER _____Gyerekkönyv_____ Boszorkányveszély Edzett mesekutató létemre mélységes megdöbbenéssel olvastam Roald Dahl könyvét. A döbbenet nem az írói teljesítménynek szólt, hanem a történetnek, pontosabban a történetben megjelenő személyeknek. Az 1983-ban íródott, magyarul most először megjelenő könyv ugyanis a boszorkányról szól, azokból pedig, mint tudjuk, sokféle van. Én legalábbis ismerni vélek néhány banyát a gonosz vasorrútól kezdve a szomorúsággal megverten át a jóságos Északiig vagy Déliig. Roald Dahl azonban minden mesei hagyománnyal ellentétben azt állítja, hogy kizárólag ő (pontosabban a nagymamája) ismeri az igazi boszorkányokat, akiknek semmi közük holmi seprűnyelekhez, fekete köpönyegekhez és kalapokhoz, a vasorrokról nem is beszélve. Az igazi boszorkányok — legalábbis Dahl szerint - ugyanis nem a mesékben élnek, hanem közöttünk. Hétköznapi ruhákat hordanak, hétköznapi házakban laknak és hétköznapi állásuk van. Csupán az különbözteti meg őket a többi hétköznapi nőtől, hogy sistergő, lángoló gyűlölettel gyűlölik a gyerekeket. Méghozzá igen aktívan: minden idejüket olyan cselszövéseknek szentelik, amelyek révén megszabadulhatnak a kerületükben lakó összes gyerektől. A hideg futkározott a hátamon, amikor már a könyv második oldalán arról olvastam, hogy milyen vérszomjas és gyilkos gondolatok járnak a boszorkányok fejében a gyerekek elpusztításával kapcsolatban. Semmiből nem áll nekik fehér tyúkká, gránitsziklává, delfinné, fácánná, köddé vagy hotdoggá változtatni egyet-egyet. Dahl boszorkányaihoz képest a mézeskalácsházban gyerekeket hizlaló, ám legyőzhető Grimmbanya a gyerekek táplálkozási szokásait rossz irányba befolyásoló dietetikus csupán. Annyira letaglózott Dahl boszorkánytipológiája, hogy kötelességemnek érzem tájékoztatni a magyar lakosságot a boszorkányveszélyről, mielőtt nálunk is megtörténne a baj. (Ki tudja, milyen gyorsan szaporodnak ezek a megátalkodottak?) Nos, miről is lehet felismerni egy rendkívül veszélyes, igazi boszorkányt? Először is arról, hogy mindig kesztyűt visel, ugyanis nincsenek körmei. Másodszor: egy igazi boszorkány mindig kopasz, de sajnos ez nem látszik rajta, mert első osztályú parókát hord. Harmadszor: ki nem állhatja a tiszta gyerekeket, számára a frissen fürdött gyerekek a legbüdösebbek a világon. Negyedszer: lábujjaik sincsenek, ezért sántikálhatnak is néha magas sarkú cipőjükben. Ötödször: a boszorkány szembogarában tűz és jég táncol, s ettől hideglelést kap az, akire a banya ránéz. És végül: az igazi boszorkányok olyan kéket köpnek, mint az áfonya, de sajnos ez sem látható, ugyanis sosem köpnek. De mindenesetre legyünk résen! Ha köpnének, az biztosan kék lenne. Belátom, ez nem túl nagy segítség a boszorkányok felismeréséhez. Ugyanakkor arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy csak annak a gyereknek adjuk kezébe a könyvet, akinek van érzéke a finom iróniához, mert a kissé hátborzongató, ám fölöttébb mulatságos jelenetek csak némi távolítással lesznek elviselhetőek egy gyerek számára. A továbbiakban ugyanis az történik, hogy a Boszorkányok Éves Közgyűlésén, ahol a Föld összes boszorkánya jelen van, a boszorkányok összeesküvést szőnek „a világ valamenynyi körkének elpusztítására”, pontosabban egérré változtatására, majd látványosan rágcsálóvá is változtatnak két kisfiút, köztük az elbeszélőt magát. És hiába vesz revánsot az egérkisfiú, hiába szerzi meg a 86-os Késleltetett Hatású Egércsinálószert a boszorkányoktól, s önti a levesükbe, ő már egér marad, s egérként él tovább a Nagymamája mellett. Csak a nagyon optimista olvasók fognak megbékélni a történet végével, amely szerint a kisfiú egérként veszi föl a harcot a boszorkányok ellen, méghozzá azzal a céllal, hogy végleg kipusztítsa őket a világból. De mi lesz akkor, ha összekeveri az igazi boszorkányokat a mesebeliekkel? Boldizsár Ildikó magus design stúdió Budapest, 2001 208 oldal, 1280 forint