Népszabadság, 2001. december (59. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-05 / 283. szám

10 NÉPSZABADSÁG MAGYAR TÜKÖR 2001. DECEMBER 5., SZERDA ___________Szerda ___________ Mekk Elek a kampányban Most, amikor a kampány már olyannyi­ra durvul, hogy nagyon, amikor a mi­niszterelnök, mi több, maga Kövér László emel szót, személyesen, gondol­tam, hangot adok. Engemet nemcsak a miniszterelnök kompromisszummentes elhivatottsága és felülemelkedettsége (mindenen felül, mintha csak a koronát lebegtető apró an­gyalok egyike volna, bár akkor még nem helyezkedhetne el a mondott fejdísz és önkény­uralmi jelkép alatt) emel föl és mentesít a kompromisszumoktól, nem­csak Kövér fölényes higgadtsága, impo­náló nyugalma imponál nekem fölényes higgadtsággal, hanem utóbbi pártember politikai éleslátása is, az a váteszi haj­lam vagy micsoda, amely képessé teszi arra, hogy átszellemült állapotban a vilá­gi jelenségek értelmezhetetlen zűrzava­rából, sűrű füstködéből mintegy, hámoz­za ki a mélyebb és minden másnál iga­­zabb igazságot. Utóbbi pártember még múlt csütörtök táján tett olyan értelmű nyilatkozatot, miszerint az MSZP már elveszítette a választásokat, de a Fidesz még nem nyerte meg. Az MSZP kipukkadt, mint egy lehamuzott május elsejei lufi, Medgyessy politikai állóképessége pe­dig nulla, az első gyomrostól padlót fo­gott, alig bír fölállni - mondta kábé. Kövér állítása, miszerint az MSZP nincsen egy súlycsoportban, hogy nem bírja fölvenni a tempót, hogy jószerével nem is érti a helyzetet, bizonytalan, szét­esett - legalább négyéves közhely. A ta­valyi kongresszus után pedig tényleg csak a legelvetemültebb Horn-rajongók bízhattak abban, hogy a szocialisták na­gyobb eséllyel pályázzák meg a 2002-es győzelmet, mint Deutsch Tamás az olimpiát. Azon a kongresszuson már ki­derült az, amiről most Kövér beszélt, hogy tudniillik tanácstalan maszatolás van, szenilitás egyfelől, többrendbeli te­­hetségtelenség másfelől. (Gyorsan sportágat váltunk, ami ugyan írástechnológiai szempontból ag­gályos, ám a jó magyar politikai nyelv szinte megköveteli a folyamatos képzavarolást, tehát ugrunk a mai politi­kai elit kedvencére, az egész pályás fut­ballra, kérem.) Azóta inkább olyan játék folyik, mint­ha egy szadista hajlamú NB 1-es focista szórakozna a gyerekekkel a téren: engedi, hadd cselezgessenek, hadd rugdossanak néhány kapufát, de amikor kell, akkor jól odalép, gyomorszájon bikázza a leg­szemtelenebbet, és a labdát leguggolva tuszkolja át a gólvonalon - fejjel. Aláz. A Fidesz kampány- és kommunikáci­ós technikái így aránylanak a szocialis­tákéihoz. Az MSZP négy év alatt képte­len volt megoldani néhány roppant trivi­álisnak tűnő feladatot, képtelen volt kommunikálni, hogy megint ezt a jol­­lyjoker szót használjuk, képtelen volt megjátszani a ziccereket, Simicskáék nyilvánvaló simlijeit, a Schlecht-ügy vérfagyasztóan cinikus és pofátlan elke­­nését, az autópályaügyeket, a Fidesz-ro­­konok egyre nagyobb szabású gazdasági vállalkozásait, a propagandamilliár­­dokat (amelyekről csak sejthették, hogy a 2002-es kampány idején kezdenek dolgozni igazán, ott, a jó kezekben), és valószínűleg azzal sem tudnának mit kezdeni, ha holnapután Ambrus „Visz­­kis” Attilát neveznék ki belügyminisz­ternek. Mondjuk, látni kell, hogy a szocik maguk miatt kerültek ilyen helyzetbe. A másik oldalon tudják jól, hogy nincs az a korrupciós ügy, gigantikus lenyúlás, amelyet az MSZP hitelesen tudna lelep­lezni rablóból lett pandúrként. Ezzel szemben a Fidesz-csapat két perc alatt rúgott egy akkora gólt, hogy majd kiszakadt a háló. Medgyessy lob­biügye nagyobb és pontosabb találat, mint az összes bátortalan Maszop­­próbálkozás a fideszes korrupció ellen, még ha összegszerűleg, ugye, Medgyes­sy sara nagyságrendekkel kisebb is, mint a fentiek. Ez már egy ilyen ország, szá­molgat a választó, ki lop vajon keveseb­bet, aztán megunja, és arra szavaz, aki stílusosabban lop, legalább. (Tényleg in­dítani kéne Ambrus Attilát!) Esküszöm, a Medgyessy-ügy is job­ban jönne le, ha nem adózott volna le a potya lobbilóvéből, nem íratott volna szabályos szerződéseket meg mindent, hanem elviteti a balhét valami külföldi vendégmunkással, vagy ötszáz forintért bérelt hajléktalanszemélyivel. így még röhögnek is rajta, hogy akar miniszterel­nök lenni az, aki nyavalyás harminc millert nem bír észrevétlenül eltüntetni? A szocialisták erőlködnek, egyik suta ötlet a másik után. A múlt hét már tragi­kusra sikerült az internetes topiknyitás­­sal, a videokonferenciával turbózott vádiratozással. (Szerintem a politikai PR-egyetem első évfolyamáról kivágnák azt, aki előállna egy ilyen perelős ötlet­tel, aki azt gondolná, hogy a per mint „üzenet” működőképes egy ilyen vá­lasztási kampányban.) Az MSZP elkeseredetten keresget a polmarketingtankönyvekben, lapoz összevissza, és olyan kontárkodásokba veri magát, hogy azon még Mekk Elek is kiakadna. Egyszerűen nem ért azok­hoz az instrumentumokhoz, amelyeket használni akar. Orbán és Kövér karba tett kézzel dől­nek hátra, pókerarccal (közben nyilván remeg a gyomruk a röhögéstől, alig bír­ják tartani) intenek higgadtságra, nyuga­lomra. És úgy tesznek, mintha nem is foglalkoznának vele, és nem is nagyon foglalkoznak, nem szólnak be, megvan arra az ember, ugye, a cseresor aláz. Kö­vér László is elhagyja plebejus indulata­it, és jó modorú konzervatív utat alakít a kampány idejére. Egy csapat összerázódott, magabiztos profi - sebtében összetrombitált, a köze­pesnél kevésbé lelkes és technikailag nem túl képzett félamatőrökkel szem­ben. (Nyilván azok a profik is csak a túl­oldalon rohangászó valószínűtlen ba­­gázshoz képest tűnnek profinak, de ez most - a választási végeredmény szem­pontjából­­ teljesen mindegy.) Megnyugtatásul a balos közönség­nek: nincsen még veszve minden, hisz újra ragyog a magyar baloldal egén az állócsillagszerű óriás üstökös, Schmuck Andor, aki éppen a Munkáspárttal kezd tárgyalásokat. Ja, és pártot akarnak alapítani az or­vosok. Uj Péter Véletlenül összefonódott sorsok Újabb harmincegy magyar ember a Világ Igazai között Pfeffer László évekkel ezelőtt izgatottan lapozta fel a budapesti telefonkönyvet, és a csé betűnél keresgélt, mint Csilik. Egy hölgy vette fel a vonal másik olda­lán a telefont. Igen, ő is Csilik, válaszol­ta Pfeffer úr izgatott kérdésére, de csak egy meny. Csilik Ferenc és Anna, akiket az Izraelben élő úr valójában keres, az ő apósa és anyósa, sajnos már nem élnek. Pfeffer László ekkor elmesélte neki, hogy sok évvel korábban, a világháború idején, amikor ő még csupán másfél éves volt, édesanyjával és nagynénjével együtt Csilikéknél bújtak el az üldözteté­sek elől. Szeretett volna köszönetet mon­dani - magyarázkodott Pfeffer László , az egykori házmester házaspárnak. Mert az azóta megszületett fiaival, no és azok fiaival együtt immár összesen kilenc lel­ket mentettek meg Csilikék. - Az a legérdekesebb, hogy erről a történetről az apósomék soha nem be­széltek, pedig én már 1949-től velük él­tem - töprengett hangosan tegnap a Jad Vasem ünnepségen a menü. - Lehet, hogy azért, mert egyszerű, hétköznapi dolognak tartották? Fel sem merült ben­nük, hogy valami rendkívülit tettek? A Jad Vasem immár hagyományos ünnepség Magyarországon. A jeruzsále­­mi Jad Vasem Intézet az idén Csi­l­kékkel együtt újabb 31 magyar ember­nek - közülük huszonhármuknak már csak posztumusz - ítélte oda a Világ Iga­za kitüntetést, amelyet Judith Várnái Shorer, Izrael Állam magyarországi nagykövete adott át tegnap a Magyar Tu­dományos Akadémia dísztermében. Az elismerésben olyan nem zsidó szárma­zásúak részesülnek - eddig huszonnégy országból csaknem tizenhatezer embert találtak meg -, akik a vészkorszak ide­jén, 1933 és 1944 között életük és eg­zisztenciájuk kockáztatásával, minden ellenszolgáltatás nélkül mentették az ül­dözötteket, barátaikat, munkatársaikat, ismerőseiket vagy ismeretleneket. Ma­gyarországon eddig négyszázötvenen kapták meg ezt a kitüntetést. A teremben ilyenkor felidéződik egy csipetnyi szomorú, hátborzongató múlt. A pulpituson egymás után sorolják a né­hány mondatban összefoglalt története­ket, véletlenül összefonódott emberi sorsokról. Kész regények. Akik még életben vannak ezek közül a bátor meg­­mentők közül, azt állítják magukról, tu­lajdonképpen semmi különleges nincs abban, ami történt. Hiszen csak úgy vi­selkedtek egy adott helyzetben, ahogy természetes és elvárható volt tőlük. Ha így nézzük, Bécsy Lászlóné Seres Mária Róza például csak kölcsönadta egy zsidó lánynak a saját papírjait. Berkó Pál nyomdász csak hamis doku­mentumokat szerzett a hozzá fordult zsi­dó barátainak és ismeretleneknek, búj­tatta őket, élelemmel látta el. Besenyő István és felesége, Klára, légoltalmi pa­rancsnokként csak kinyitottak egy lakást a gondjaikra bízott házban, ahol zsidók találtak menedéket. Dávid Erzsébet debreceni írnokként csak ötven kitöltetlen, lepecsételt szüle­tési anyakönyvi kivonatot, keresztleve­let és étkezési jegyet szerzett, majd jut­tatott el kollégájával, Varga Istvánnal a pesti zsidó tanács vezetőjének. A Fittler testvérpár és feleségeik csak befogadtak zsidókat a házukba. Jaschik Álmos csak iskolalátogatási igazolásokat adott üldö­zött tanítványainak, és meghalt gyerme­ke személyi irataival segítette ki az egyik fiút. A Vanczák család csak élel­mezett és bújtatott üldözötteket. Maros­­sy Margit csak kihasználta, hogy a buda­pesti Siemens-gyár szociális osztályán dolgozott, és így a munkatársak dosszié­jából kiemelhetett olyan iratokat, igazol­ványokat, amelyekkel például a gettóból megszökötteken segíthetett. Maricsekék csak elbújtattak egy anyát a kisfiával. Mohácsiék csak kimenekí­tették korábbi szomszédaikat a csillagos házból. Pattantyús Ábrahám Imre, a hajdani Magyar Vagon- és Gépgyár egykori győri igazgatója csak levett két családot az egyik Auschwitzba tartó vonatról. Rádai Lászlóné csak befogadta magához a barátnőjét és annak négyéves kisfiát. A Radics család csak segített hét embernek elbújni a háború végéig, Mátrai Anna csak komolyan vette nevelőnői megbí­zatását, és a vészterhes időben sem hagyta el a zsidó családot, ahol hosszú évekig dolgozott. A Zsillé család tagjai csak búvóhelyet biztosítottak üldözöt­teknek a pincéjükben. Zsindely Ferenc­­né Tüdős Klára csak élt azzal a lehető­séggel, hogy miniszter férje révén széles társadalmi kapcsolatokkal rendelkezett, így a saját villájukban és Darányi Kál­mán volt, elmenekült miniszterelnök há­zában is menedéket adhatott zsidó szár­mazású gyerekeknek és felnőtteknek. Ezen a néhány „csákón” azonban na­gyon sok ember élete múlott akkor, hi­szen 1944-et írtak. Ezek az emberek, akiknek a nevét és történetét felvették a kitüntetettek listájára, a legtöbbet tették, amit tehettek: emberséggel cselekedtek. Ez emeli őket a Világ Igazai közé. Federer Ágnes Az Igazak, köztük balról Bécsy Lászlóné és Berkó Pál ismerkedik a kitün­tetéssel FOTÓ: SZABÓ BARNABÁS A Sánta Kalauz Prodzsekt „Kedves kollégák, örülök, hogy eljöttetek — kezdte felszólalását Data József rendsz­eranalizátor­­, s hátrahagytátok a web­­hostjaitokat. Szeretném ismertetni veletek a Santa Claus Projekt ISP-n és főleg ASP-n modulált szisztémjének szupport­ált webdizájnját, amelyhez feltétlenül ké­rem a kolokációs szervereken tárolt adat­­átviteli megoldásaitokat. Először is az volna a feladatunk, hogy a Santa Claus Projekt brosúra-site-jain elhelyezzük a megfelelő sávszélességű és a fejlesztői környezethez alkalmazkodó szimulációt. Ezt Formát SMS-ben adnánk meg, és programunk készítésekor e-mail utasítá­sokat adnánk a beépített szkripterekre is. A modulokból építkező struktúrák DIN- szabványú sínekre szerelt rádiófrekvenci­ás Mikulásokat hoznának létre a virtuális térben, amelynek marketinges hozadéka a http://windows./multimed.datacom/read­­er/:-).hu címen mindenki számára köny­­nyen elérhető, ennek megfelelően kellene ezt az ügyet megmarketingelni. A projekt fő előnye, hogy a „Co topon maradni”­­tételt visszük felhasználói oldalra, amely­nek jellemzése megtalálható az O’Really által 1999 derekán a szemétgyűjtő algorit­musokról közzétett korszakos netes tanul­mányában, igaz, ezt a pszeudokódokkal operáló magyar Tokisoft munkatársai té­telesen cáfolták a webhosting-datakom­­municate-entertainment-et java.motor. kerekpar-telapo.compilatum-módszerre alapozott termékcsalád bevezetésével. Van kérdés, kollégák? Végezetül annyit, hogy mi lesz a pro­jekt magyar elnevezése. Ügyelni kell a proxyt kémszoftverekkel felcserélő ver­senytársakra, nehogy lecsapjanak a packet-filterünkre, amelyet az almenü­ben tcp-re rejectálunk. Úgy kell a rend­szerintegrációt kialakítanunk, hogy ab­ból a linuxátorok ne tudják acceptálni a hekker-karakterkészletet, s ne legyen le­hetőségük az innovatív vállalati megol­dások XP-re telepített böngészőit Active Movie Plug-in formátumban lehívni. Ha sikerül a weblapot LX-lapra konvertálni, és a Lajos katódsugárcsöves projektorát is bekapcsoljuk a piaci trendekbe, az RGB-illesztőkkel kellőképpen álcázni tudjuk a Mikulás-memóriákat. Úgyhogy legyen a nagy üzlet magyar neve: Sánta­­Kalauz Prodzsekt. És mindenkit nyomatékosan figyel­meztetek: állítsa át az IP-Quark proto­kollját. Csak így lehet sikeres a kommu­nikáció.” Rab László Gigabájt B­CTBWWnffffWU Az exkluzív album magyar nyelvű kiadásai S”**”*’* 1?*‘| *Nyuga.­M„,a,o„„8b­9,.uTMM­BMEÉHMBHN­lUa Jgáji, ügyfélszolgálati irodáiban. Erdomérnöki Kar (Sopron) 1ó tájolású, 1000-1300 m2 *-es, JSwBSbSN­II' Budapest - vm. József krt. 41. Tel: 266-2978 NYÍLT NAPOKAT ’ , ’ MKMtmmEmmi ,/T^m­^rT.sflkTirrlor.in.T Budapest - IH. Bécsi út 122-124. Tel. 416-4474 SZOTVOZ 37 alábbi időpontokban: összközműves, tiszta levegőm, árán KEDVLZ1V1E1NYLSLM Eger - Tritlitarius u. 2. Tel.: 06) 517-304 . ..... ~m Miskolc - Széchenyi u. 107. Tel.: (46) 411-149 1 2001. december 7. (péntek), 11.00 óra családi és ikerház építésére CSAK A Debrecen - Kabin tér 21/ 11/206, tel.: (52) 415-617 Helye: Sopron, Bajcsy-Zsilinszky u. 4. ,B“ épület 6. terem „ . . , „­­ Békéscsaba - Szabadság tér 1-1. Tel.: (66) 448-858 2 2002. január 24. (csütörtök), 11.00 óra alkalmas* panorámás telkek Mff M­J DC 'V A O A A C IVT Á ¥ Szeged * Mérey U. 6/B 1/106. Tel.: (62) 424*795 Helye Sopron. Bajcsy Zsilinszky u 4 .B" epület 5. terem M­ LreZjADALlOAljllAL Pécs ~ Dr. Majorossy I. u. 36. Tel: (72) 507-100/323 _________________________________________ eladok. Zalaegerszeg - Eötvös u. 12. Tel. (92) 347-717 _______________szakjaink:________________ ■—*—.-----^ '/ Veszprém - Virág Benedek U. 4. Tel.: (88) 406*948 erdőmérnöki szak (egyetemi szintű nappali képzés), ~ ________ környezetmérnöki szak (egyetemi szintű nappali képzés). m [|J MEGRENDELŐLAP MEGRENDELŐLAP | vadgazda mérnöki szak (főiskolai szintű nappali és 12 havi Népszabadság-előfizetéshez + A világ képekben című albumhoz , 4 világ képekben című albumhoz -----------------------------levelező képzés)--------------------| ______________________________________________ | A Wörwag Pharma ^ □ Előfizetek a Népszabadságra 2002. január hónaptól* 12 hónapra..............példányban, J □ Megrendelem A világ képekben című albumot, melyet ^ és megrendelem A világ képekben című albumot, melyet postán kérek a címemre elküldeni. * postán kérek a címemre elküldeni. n ALAoa r fc I fc rt Egy darab 12 havi előfizetés * egy darab album ára összesen 18 600 Ft. i A 6900 Ft 4 600 Ft csomagolási és postaköltség SMNnP A befizetéshez □ csekket □ számlát kérek. i befizetéséhez □ csekket □ számlát kérek. IlE’IElii I­ •••­­M • m m] munkatársat keres , ! Xie\/. ■ P*' ■» I* IL2 Feltétel: ClM: □□□□................................................................................................................................. • ClM: □□□□.................................................................................. M *1 f?/ F orvosi vagy gyógyszerészdiploma.­­ §711 W kp 1*,* _ t m IJ wBSH Ajánlat: vonzó kezdőfizetés, TELEFON:.................................. FAX:............................ MOBIL:.....................................­­ szakmai továbbképzés, □ Érdekelne a National Geographic Magazine várhatóan 2002-ben induló magyar­­ TELEFON:..............................FAX:.................................. cégautó magánhasználatra is. nyelvű kiadása. Hozzájárulok, hogy erről postai úton értesítsenek. I MOBIL:.............................................................................................. Időig Fényképes önéletrajzot kérünk ^ * A megrendtelőlapnak legkésőbb 2001. december 10-ig, az előfizetési díjnak pedig i­s Érdekelne a National Geographic Magazine várhatóan a átm­n epvise­l címere legkésőbb december 19-ig be kell érkeznie a kiadóhoz.­­ 2002-ben induló magyar nyelvű kiadása. küldeni. (1025 Budapest. ___________________________________________________________________________________­___________________ __________________________ Zöldkő u. 9/B. Tel.: 345-7350. Visszaküldési cím: ( Visszaküldési cím: ^_________norwag@artglobal.net)_________^ Népszabadsag/NG előfizetési akció, 1960 Budapest tag) telefaxon: (06-1)436-434.1 » NépszabadságfA világ képekben. 1960 Budapest_______ o­t­t

Next