Népszabadság, 2001. december (59. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-04 / 282. szám
NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2001. DECEMBER 4., KEDD 15 Fogadott hazám gazdagsága Két évtizedig azon a tájon lakván fogadott hazámnak tartom Békést. Erre - azon belül jó ötesztendős napilaposmegyejárós újságíróskodásra - emlékezve azt hittem, hogy ismerem is. Néhány napja döbbentem rá, milyen keveset tudok róla. Hiába jártam számtalanszor a gyulai várban, hiába volt a fejemben évtizedekkel korábbi iskolatársamnak, Gyóni Gézának nem egy verse, hiába eveztem végig a Kettős-Köröst, hiába lestem túzokot Dévaványa határában, hiába csodáltam a szarvasi szárazmalmot vagy a csabai múzeum Munkácsy-műveit, hiába voltak-vannak ott barátaim, hiába pihennek családtagjaim a megyeszékhely temetőjében - mindez nagyon-nagyon kevés. Kezembe került ugyanis egy frissen megjelent, Kner Imre és Tevan Andor földjén természetszerűleg szépen nyomott - szövegigényesség és tördelés tekintetében azonban Knert meg Tevant haló poraiban is bizonnyal elborzasztó kötet: Békés megye képes krónikája. Nos, ebből a Békés megye közgyűlésének millenniumi emlékbizottsága kiadta kötetből kiderült, hogy mennyimennyi említésre méltó tényt nem tudtam a fogadott haza históriájából. Például, hogy a kőkorban, nagyjában nyolcezer esztendeje élt a mai Endrőd tájékán egy fazekasféle elődünk, aki öblös agyagedényt készített. És hogy tetszetősebb legyen, a gondosan egyenletesre simogatott külsejét megcsipkedte a körmével. Nyomott rá agyagbütyköket is: dísznek csupán vagy tán azért, hogy nehezebben csússzon ki a használója kezéből. Talán az a mester, talán egy nagyjában ugyanakkor, ugyanott élő másik megformált egy közvetlen, anyagi hasznot semmiképpen sem hozó, az idő tájt azonban misztikus erővel felruházott kecses szobrocskát, idolt is. Az a nőalak napjainkban persze senkit sem gerjesztene szerelemre: zsírfarú, dorongtestű, lapos arcú - talán csak a keble olyan, „amilyennek lennie kell”. De hát a szobrocskában nem is ez volt a fontos. Hanem akárcsak húszezer évvel korábbi rokona, a világhírű Willendorfi Vénusz esetében a benne rejlő titokzatos segítő erő. Aztán egy jókora ugrás, és már a honfoglalás idejét idézik a képek. Ezüst fülbevaló a gyulai téglagyár területéről. Aprócska. És még kisebbek persze a díszei. Lemezből domborított parányi gömbök és sodrott drótból hajlított minták. Milyen szerszámmal alkothatták meg őket? Milyen éles szem, milyen kifinomult mozgású kéz, milyen határozott szépérzék, ízlés kellett hozzá. Hányan tudnánk utánuk csinálni? Pompás mesterek lehettek. Ők már szinte közvetlen elődeink. És még tovább az időben. Most először látom - ha csak képen is - az 1848- ban épített méhkeréki román görögkeleti templom ikonosztázát. Levelezőlapnyi nagyságban is monumentális. És mennyi remek világi építmény: kastélyok, iskolák, módos parasztházak, gyárak, hidak. Egyetlen mondat egy városképmetszet aláírásából: „A XIX. század elején Gyulán több mint húsz híd ívelte át a városon átfolyó vizeket.” Könyvek tucatjait mutatja be a kötet legalább a címlapjukkal: nem is volt annyira elmaradott a sokszor elpusztult, többször újratelepült,, erdőktőlmocsaraktól szabdalt róna. Barnában tartott fotók idézik az immár elmúltnak mondható XX. századot. Marokszedő asszonyok követik a kaszásokat Szentetornyán - ahol a tragikus sorsú álmodozó, Justh Zsigmond valaha színházat épített, hogy ugyanazokkal a kaszásokkal, marokszedőkkel Moliére-t játszasson! Csizmadia Lajos pusztaföldvári kerékgyártó mester üzlete, az ajtóban az ott dolgozókkal. Csoportkép 1926-ból békési kubikosokról. Akik rajta vannak, talán mind meghaltak már. Élők is szerepelnek persze a fényképeken. Helyiek és az ország más részeiből alkalmilag Békésben járók - az utóbbiakból, politikusokból, régebbi és új protokoll-listák hőseiből talán sok is egy kicsit. Egyeseknek megérhette-megérheti alázatoskodni, a millenniumot is túllihegni. Így is építgetni a saját - hozzáteszem: olykor azzal együtt vagy anélkül a békési jövőt. Szerencsére nemcsak okkal hírhedt, hanem érdemükért híres emberek idézik az elmúlt éveket, évtizedeket. És nemcsak emberek, hanem seregnyi remek létesítmény: gyárak és városházák, autókereskedések és pénzintézetek, szobrok és iskolák, fürdők és egyházi tárgyú műalkotások. Közülük valóságosan keveset láttam. De a képeket látom, és tudom, hol épültek, hol készültek, néha még azt is, hogy minek a helyén. Beleépülnek imigyen a valóságos emlékeimbe. Fogadott hazám bennem is gazdagodik. Daniss Győző Ezt a képeslapot Gesmey Soma könyv- és papírkereskedő adta ki - ilyennek képzelték a jövő Békéscsabáját a XX. század elején. Az épületek egy része ma is megvan, villamos azóta sincs, autó több is - és persze más -, mint annak idején, a repülő szerkezetek pedig mosolyra fakasztják a XXI. század emberét alád. Mindent visznek. Corsa Van OPEL-©www.opel.hu A csúcson távozik Sam Mendes Ha élete első filmjével nem szerzett volna rögtön öt Oscar-díjat, valószínűleg nem tartott volna számot nemzetközi érdeklődésre a hír, hogy Sam Mendes, Az amerikai szépség (American Beauty) rendezője bejelentette távozását a londoni Donmar Warehouse színház művészeti vezetőjének posztjáról. Feltehetőleg nem is lett volna hírértéke a mindössze kétszázötven nézőt befogadó művészeti műhellyel kapcsolatos fejleménynek, ha nem lépett volna itt fel, pontosabban vetkőzött volna le - egy ismert brit kritikus szerint - „hamisítatlan színházi Viagra erejével hatva” Nicole Kidman, a világhírű és szépséges hollywoodi sztár, akkoriban Tom Cruise aktív, azóta elvált felesége David Hare Körtánc-feldolgozásában, a Kék szobában. Sam Mendes az elmúlt napokban egy inkább bulvárlapokba illő hírrel is életben tartotta a tőle az utóbbi időben elválaszthatatlan publicitást. Beismerte - nem mintha a paparazzók előtt ez rejtve maradt volna, hogy beleszeretett Kate Winsletbe, a Titanic, az Enigma és számos más film brit főszereplőjébe, aki 26 évével kereken tíz évvel fiatalabb nála, és csak nemrégiben jelentette be különválását Jim Threapleton rendezőtől, egyéves kislánya, Mia édesapjától. Sam Mendes nem sokkal az egyetem befejezése után üstökösként tört be a brit színházi életbe. 1989- ben egy rendező hirtelen hátat fordított a Chichesteri Fesztivál Színháznak, és a tapasztalatlan Mendes vette át a produkciót, egy csapásra a maga oldalára fordítva az együttest és a kritikusokat. Egy évvel később már a legnagyobb brit színésznők egyikét, Judi Denchet „dirigálta” a Cseresznyéskertben, Ralph Fiennest pedig a Troilus és Cressida előadásában a Royal Shakespeare Companyban. Az igazi kiugrás lehetőségét az 1992-ben egy egykori banánérlelő raktár helyén kialakított alternatív színház, a Donmar Warehouse biztosította Mendes számára, akinek a kezében eddig minden arannyá változott. Rövidesen ez a West End szívében található, mégis a „klasszikus”, kereskedelmi alapon működő színházaktól eltérő színpad diktálta a tempót a Theatrelandnek nevezett negyedben, és hasonló befolyásra tett szert, mint a hasonló körülmények között tevékenykedő Almeida az észak-londoni Islingtonban, melynek élén történetesen ugyancsak most lesz váltás. Búcsúzik a két karizmatikus vezető, Jonathan Kent és Ian McDiarmid. Sam Mendes repertoárja olyan sokoldalú volt a Donmar Warehouse-ban, hogy nehezen lehetett megállapítani, követ-e egy bizonyos művészeti vezérfonalat. Felejthetetlen Sondheim musicaleket állított színpadra, de rendezett Noel Cowardot vagy Ben Jonsont (Az alkimista) is, remekelt Beckett Végjátékával és Szophoklész Elektrájával ugyanúgy, mint a Donmarban bemutatott, de a Broadwayn évek óta játszott Kabaréval vagy az Olivérrel, mindehhez nagyon kevés állami szubvenciót igénybe véve. Talán anynyit lehetett érezni,,hogy Shakespeare-t átengedte a Royal Shakespeare Companynak, a nyilvánvaló klasszikusokat a National Theatre-nek, az európai drámát az Almeidának, így a legnagyobb hangsúlyt az amerikai színház kapta. A brit színházi élet hosszú távú tervezésen alapul. Ahogy nemrégiben beszámoltunk arról, hogy a National élére 2003 tavaszán Nicholas Hytner kerül, úgy Sam Mendes is csak a 2002 novemberéig tartó visszaszámlálást kezdte meg drámai bejelentésével. - Tíz év tökéletes idő a Donmar élén: teljesen kiépült, biztos anyagi alapokon nyugszik, még ha egy ilyen kamaraszínház könnyen veszteségessé is válhat. Egy bizonyos ponton az ember minden kedvenc darabját megrendezte, minden tervét megvalósította. Feltárta a számára fontos szerzőket, és most úgy érzi, másnak is lehetőséget kell adni. Elkerülhetetlen, hogy egy szerves anyagot állandóan új ötletekkel tápláljanak. Sam Mendes egymillió dolláros üzletet kötött Steven Spielberg DreamWorks stúdiójával, és ezzel mind a Donmar, mind saját jövőjét biztosította. A jövőben Donmar Films néven új, saját színházi és filmes vállalkozását vezeti. Az ambiciózus fiatalember nem az a típus, aki észrevétlenül távozik. Fináléja óriási csinnadrattának ígérkezik. Az utolsó szezonban öt hónapon át fiatal amerikai drámaírók, mint Philip Seymour Hoffman, Stephen Adly Guirgis, Keith Reddin, Kenneth Lonergan stb. kapnak bemutatkozási lehetőséget. Bravúros teljesítménynek számít, hogy Mendes megnyerte John Maddent, a Szerelmes Shakespeare és a Mrs. Brown filmek rendezőjét, hogy vállalja el David Auburn Tony-díjas darabja, a Proof (Bizonyíték) brit bemutatójának színpadra állítását. A legfontosabb attrakció azonban Sam Mendes önálló Shakespeare- Csehov-szezonja lesz. Ahogy a rendező a The Sunday Timesnak adott interjúban elmondta: a klasszikus párosítás lehetővé teszi, hogy Csehov Ványa bácsiját annak a Shakespeare-darabnak a társaságában adják elő, amelyet leggyakrabban emlegetnek csehoviként, és ez a Vízkereszt, vagy amit akartok. Simon Russell Beale, nemzedéke egyik legjelentősebb brit színésze alakítja Malvoliót és Ványát, míg Olivia és Jelena szerepében a szárnyait újabb és újabb kihívásokban próbálgató Nicole Kidman tér vissza a Donmarba. London, 2001. december R. Hahn Veronika Nem az a típus, aki észrevétlenül távozik. Fináléja óriási csinnadrattának ígérkezik.