Népszabadság, 2002. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-20 / 43. szám
NÉPSZABADSÁG AGROMASHEXPO 2002. FEBRUÁR 20., SZERDA 17 Néhány óriás uralja a világ mezőgépgyártását Gyarapodó gép szövetkezetek és gépkörök A magyar mezőgazdaságigép-gyártás az elmúlt évtizedekben alaposan átalakult. Nagy önjáró gépet, traktort nem gyárt, a cégek inkább a munkagépekre szakosodtak. A magyarok a világ mezőgépgyártásában jelentős pozíciókat szereztek a betakarítógépek adaptereivel, sok országba jutnak el a széles rendfelszedők, zöldtakarmány-betakarító gépek, eszközök. A magyar gyártók sikereit jelzi az is, hogy a külkereskedelem révén eljutottak az amerikai piacra is. A világ mezőgazdaságigép-gyártása olyannyira koncentrálódik, hogy ma már az évenkénti 28 milliárd dolláros termelés 63-64 százalékát négy nagy cég, az egyesült államokbeli John Deere, Case-IH, AGCO, valamint az olasz Fiat érdekeltségi körébe tartozó New Holland adja. A koncentráció a nyolcvanas évek közepén kezdődött, és a nemzetközi mezőgazdaságigép-forgalmazáshoz értők szerint egészen addig tart, amíg a legnagyobbak meg nem kaparintják a kisebb vállalkozásokat. A mezőgazdaságigép-gyártás fejlődését is áthatja a korszerű technika térhódítása. Mégis, világszerte csökken a forgalom. Ennek részben oka a mezőgazdaság általános válsága, a termelés csökkenése, valamint az, hogy a fejlettebb agrárkultúrájú országokban az állam is szerepet játszik a mezőgazdasági jövedelmek szabályozásában. A jelenlegi magyarországi mezőgazdaságigép-helyzetet a kínálati piac jellemzi. A statisztikai adatok szerint mintegy ezer gyártó hét-nyolcezerféle gépe, berendezése vásárolható félezer kereskedőtől. A forgalmazók szerteágazó szolgáltatást, alkatrészellátást kínálnak vevőiknek. A jelenlegi kínálat megítélésére jó összehasonlítást nyújt az, hogy a kilencvenes évekig a mezőgazdászok 25-féle traktort használtak, ma 380 közül válogathatnak. A versenyképes árutermelésben figyelmeztetőnek kellene lennie, hogy a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége szerint az idős és korszerűtlen géppark miatt a gépi költségek 37 százalékát a javítás, karbantartás, 34 százalékát az üzemanyagköltség teszi ki. Szakértői becslés az is, hogy a korszerű gépek ezeket a kiadásokat legalább harmadával csökkentik. A kilencvenes években megváltozott a gépek üzemeltetésének rendszere. Néhány száz géptársulás jött létre. Ezek tulajdonosai a drágább - kombájn, cukorrépa-betakarító, mobil vagy stabil szárító stb. - gépeket közösen vásárolják meg, s ezeket általában polgárjogi szerződésben rögzítettek szerint működtetik. Ennél fejlettebb kapcsolatrendszer szükséges a gépkörök létrehozásához. A gépköri tagok a megállapodás szerint saját gépeikkel egymásnak végeznek munkát. Ez a módszer az Európai Unióban is ismert. Míg Magyarországon a gépkörök átlagos taglétszáma tizenöt gazdálkodó, addig Németországban háromszáz. Egyre többen csatlakoznak a bérvállalkozók szövetségéhez. E vállalkozók megfelelő díjazás fejében végzik a munkát. Czauner Péter Magyarországon jelenleg 49 cég évente csaknem ötvenmilliárd forintnyi értéket állít elő. Ennek csaknem kétharmadát exportálják. A legjelentősebb vevőnek az Európai Unió számít. Magyarország egyébként nagyhatalomnak számít a tömegtakarmányok betakarítógépei terén. GÉPBERUHÁZÁSOK ALAKULÁSA Forrás: FVM NÉPSZABADSÁG-grafika TUBOSIDER acélcsövek 25 éve Magyarországon! Vállalt tűzivíz- és csapadékvíz-acél tartályok, gabona- és egyéb terménytárolók, silók tervezését és gyártását. Forgalmaz: szalagkorlátot, kishidakat, átereszeket, gabonokat, RENO matracokat, zajvédő falakat, geoszintetikus anyagokat, talajtámfalakat és árvízvédelmi töltésmagasító elemeket. Várjuk a kiállításon: D pavilon 202/a stand & TUBOSIDER HUNGÁRIA KFT. Telefon/fax: 06 23 311.105 e-mail: tuboside@axelero.hu Állattartó technológiai berendezések gyártása (malacnevelők, hizlaldas elemek, száraz és vizes önetetők). Mezőgazdasági gép- és alkatrészgyártás (bálarakodók, talajmegmunkáló hengerek). Állattartó telepek teljes körű kivitelezése. Termékeink vásárlásához vegye igénybe az AGRÁRHITELTAGRAM Gyönk Ipari Kft. 7064 Gyönk, Ipartelep 1. Tel.: (74) 448-128,448-211 AKCIÓ! TŰZIHORGANYZOTT SZÉLESSZALAG ÉS TÁBLALEMEZ GYÁRTÁSA Magyarország egyedüli gyártója Vastagság: 0,40-1,50 mm Szélesség: 800-1500 mm Mennyiség: 110 000 t/év TŰZIHORGANYZOTT ÉS SZERVES BEVONATÚ TRAPÉZLEMEZEK ELŐÁLLÍTÁSA! Tetőfedésre (önhordó kivitelben is) és oldalfalburkolásra. Trapézlemeztípusok: TR 35/207, TR 40/183, TR 135/310 Falkazetta, elhajlított elemek, táblalemezek, szelemenek Teljes építőipari rendszer tárolócsarnokok, sportcsarnokok, mezőgazdasági és ipari létesítmények burkolására. Több százezer új referenciaépület. EN ISO 9002:1994 minőségirányítási rendszerrel tanúsított vállalat! Cím: METAB Fémfeldolgozó Kft. H-2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. Tel.: 36 (25) 584-065, 36 (25) 584-067. Fax: 36 (25) 408-801, 36 (25) 583-965 www.metab.hu AZ AKCIÓ A SZERVES BEVONATÚ KÉSZLETRE VONATKOZIK! ÁRZUHANÁS! Cserére vár a géppark A traktorok átlagos kora tizenöt év - A teljes cserére évtizedek kellenek A magyar mezőgazdaság technikai színvonala jócskán elmarad a fejlett agrárkultúrájú országokéitól. A legfrissebb felmérések szerint egy traktorra átlagosan 49 hektár mezőgazdasági terület jut, ami kétszer-háromszor több, mint Nyugat-Európában. A magyarországi traktorellátottsági mutató az Európai Unió átlagának harmada, de ennél súlyosabb gondot jelent a traktorállomány kora. A rendelkezésre álló legfrissebb, 2000. évi adatok szerint a traktorok átlagos életkora 15,3 év volt, az egyéni gazdaságokban 16,1, a gazdasági szervezetekben 12,4 évesek az erőgépek. A számokból arra lehet következtetni, hogy a gazdasági szervezetek jobb tempóban tudják cserélni traktoraikat, miközben az egyéni gazdaságok zöme a korábbi nagyüzemekből származó gépeket működteti. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Műszaki Intézetének szakértői szerint nemcsak bővíteni kell a traktorállományt, hanem a korszerűsítés ütemét is gyorsítani szükséges. A magyar mezőgazdaság traktorparkjának több mint háromnegyedét még mindig a korszerűtlen kelet-európai típusok alkotják, amelyek átlagos életkora a kisüzemekben eléri a 20 évet is. A traktorpark megújulása a szükségesnél lassúbb ütemben halad. A magyar mezőgazdaság évente 3200-3400 új erőgépet vásárol, amely a selejtezések pótlására is alig elég. Ilyen beruházási ütem mellett a jelenlegi 113 ezres traktorpark teljes cseréjéhez 33 évre lenne szükség, tehát az elöregedési folyamat tovább folytatódik. Ahhoz, hogy a megújulás érezhetővé váljon, a jelenleginél kétszer több traktort kellene vásárolni. Növekednie kell a korszerűbb, magasabb értéket képviselő energiatakarékos és ergonómiailag korszerűbb típusok arányának. Hasonló állapotok jellemzik a magyar mezőgazdaság gabonakombájnparkját is. Az ország szántóterületének több mint felén termelt gabonafélék piaci értéke megkívánja, hogy a gabona a lehető legkisebb veszteség mellett jó minőségben kerüljön betakarításra. Az egy arató-cséplő gépre jutó betakarítandó terület átlagosan 250 hektár, amely mintegy három és félszerese az EU átlagának. A géppark elöregedése itt is jellemző: a betakarítógépek átlagos életkora 13,6 év, de az egyéni gazdaságokban a 15 évet is meghaladja. Ezért van az, hogy a kalászos gabonák betakarítása nálunk két hónapig is eltart az optimálisnak tekinthető egy hónappal szemben, és ennek következményei a magas betakarítási veszteségek. A mezőgazdasági szállítóeszközök száma az elmúlt évtizedben megfeleződött, és a járművek átlagos életkora meghaladja a 12 évet. A közel 26 ezer darabból álló tehergépkocsi-állomány 60 százaléka az egyéni gazdaságok tulajdonában van, 40 százalékát pedig a gazdasági szervezetek üzemeltetik. Az egyéni gazdaságokban üzemelő tehergépkocsik zöme 3,5 tonnánál kevesebb áru szállítására képes. Cz. P. Ma nyitja meg kapuit a kőbányai vásárvárosban a 21. nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép-kiállítás, az AgroMashexpo. A rendezvényen 160 cég tízezer négyzetméteren mutatja be termékeit fotó: szabó Bernadett A vásárvárosban kétnapos szakmai fórumot is tartanak, amelyen elsősorban a vidékfejlesztésről, a környezetvédelemről, a SAPARD- programról, valamint az új agrárhitelezési lehetőségekről tájékoztatják az érdeklődőket. A fórum előadásain az uniós csatlakozási tárgyalások jelenlegi állása is téma lesz. A TRAKTORELLÁTOTTSÁG FŐBB MUTATÓI Ezer hektár mezőgazdasági területre jutó traktorszám, darab Egyéni gazdaságok 8,9 9,6 27,9 Gazdasági szervezetek 35,3 19,4 11,0 Forrás: KSH Egy traktorra jutó mezőgazdasági terület, hektár Megnevezés 1991 1996 2000 Egyéni gazdaságok 112 104 36 Gazdasági szervezetek 28 52 91 A mezőgazdaság megkétszerezte beruházásait MUNKATÁRSUNKTÓL Tavaly évtizedes rekordokat döntöttek a hazai mezőgazdaság gép- és technológiai beruházásai, igazolva azt a szakmai véleményt, hogy a mezőgazdaság hozzákezdett a műszaki megújuláshoz — mondta Vonza András földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a közelmúltban rendezett falugyűlésen Nyírbéltelken. Az előzetes adatok szerint a mezőgazdaság tavalyi, közel százmilliárd forint értékű gép- és technológiai beruházása kétszerese az egy évvel korábbinak, és az elmúlt tíz év legnagyobb beruházásának számít. A pénz csaknem hetven százalékát traktorra, kombájnra, célgépre költötték. A beruházások során 43 százalék volt a saját erő, a bankhitel és a lízing együttesen valamivel több mint 29 százalékkal részesedett, a többi forrást a vissza nem térítendő állami támogatás jelentette. Harmincezren kértek állami támogatást 132 ezer gép vásárlásához. Bizonyára többet is vásároltak volna, ha nem merül ki a keret. A tavalyi gépberuházások több mint háromnegyede a szántóföldi növénytermelést szolgálja. Csaknem hatezer talajművelő gépet vásároltak, valamint 1300 vetőgépet, növényvédő és műtrágyaszóró berendezést. Traktoros pótkocsiból mintegy félezer került a gazdaságokba.