Népszabadság, 2002. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-04 / 29. szám
Az ördöggel cimborálok A Sátán este tíz óra felé állított be hozzám. Fáradtnak, szétszórtnak látszott. Lerogyott a fotelbe, mobiltelefonját kitette a dohányzóasztalra. - Hát eljöttem - mondta, miközben erős kénkőszagot árasztott. - Őszintén szólva, még nem számítottam magára - mondtam neki, s kezdtem összepakolni a dolgaimat. Cigaretta, öngyújtó, pénztárca, hitelkártya, személyi... — Egyáltalán, szükség van hitelkártyára a pokolban? - kérdeztem. Az ördög kurtán felnevetett. Jobban mondva sátáni kacajt hallatott. - Itt valami félreértés van. Nem magért jöttem. Az egy másik ügyosztály. A kaszás részleg. -Aha. - De nyugi - tette hozzá, majd arra is sor kerül. -Mikor? , - Tudja a Halál — vont vállat az ördög. - Felhívjam? — A mobiltelefonja után nyúlt. -Hát... tudja hogy van ez, úgy intézném akkor a dolgaimat... - Értem - bólintott. - Természetesen semmi akadálya. Ön cégünk jóvoltából azonnal korlátlan tudás birtokába kerülhet. Előbb azonban itt írja alá tolt az orrom elé egy szerződést. Alulírott pontpontpont alatti lakos (továbbiakban eladó), anyám neve pontpontpont, személyi igazolvány számom pontpontpont, a mai napon az alábbi tanúk előtt szabad akaratomból kijelentem, hogy eladom a lelkem az ördögnek. Cserében az ördög (továbbiakban vásárló) vállalja, hogy az eladót minden szükséges információval ellátja. A szerződő felek tudomásul veszik, hogy a szerződés a Ptk. 13. § 4. bekezdése szerint... satöbbi satöbbi. Tanúk neve, aláírás: Pokol Kft. - Nyugi, a tanúkat majd elintézem — mondta az ördög, s bár próbálta leplezni, szemében a jó üzletet remélő kalmár mohósága villant. -A Pokol tényleg korlátolt felelősségű társaság? - kérdeztem gyanakodva. Mintha egy pillanatra zavarba jött volna. - Tudja, az adózás szempontjából kedvezőbb így. - Én eddig azt hittem, hogy az adóhivatal a maga találmánya. - Ez így is van - mondta mentegetőzve.-, de valahogy mostanában nem bírok velük... - Pedig kollégák. - Aha — bólintott. — Csak amióta a fiúk elkezdtek templomba járni, vagy ötször jött ki hozzám az APEH. Na, kötünk, üzletet ? - váltott témát. - Majd még meggondolom - toltam vissza a papírt. - Meg kell kérdeznem a könyvelőmet, hogy a lélek után vissza lehet-e igényelni az áfát. És azt is meg kell érdeklődnöm, hogy a bétémnek a cégbíróságnál bejelentett „ lapkiadás, újságszerkesztés" profiljába belefér-e a lélekkufárság. - Hát jól van. - Csalódott arckifejezéssel hajtotta össze a papírt és visszatette a belső zsebébe. — Akkor térjünk jövetelem tárgyára. Arra gondoltam, hogy javítani kellene a publicitásomon -magyarázta. - Nem csinálna mondjuk egy interjút velem? Nem lennék hálátlan, ha érti, mire gondolok. - Nem értem. - Dehogynem! - engedett meg magának megint egy sátáni kacajt. - Az a kis formás szöszi az Ellátásról? He? - Kikérem magamnak! - Majd én kikérem magának - mondta, és nyúlt a mobiltelefonja után. -Központ? A Bubut kérem. Hogyhogy milyen Bubut? A Belzebubut! Kapcsolja a legmélyebb bugyrot! Maguknál is ennyi baj van a központtal? — fordult hozzám, miközben a kapcsolásra várt. - Bubukám ? Lenne itt egy kis paráználkodás... Igen, persze, bujálkodás is. Plusz más feleségének megkívánása... Nem találod? Jó, akkor menj vissza a főmenübe. Igen, ott van a Tízparancsolat. Klikkelj rá, fölülről a negyedik vagy ötödik...Nézze, kedves... — Tegezz nyugodtan! Anti vagyok. Antikrisztus. — Nézd, kedves... izé, a Gonosz is jó? — Tökéletes. — Nézd kedves Gonosz. Ez az interjú dolog nem fog menni. Nem vág a profilunkba. — Anettkával lehet, a Sátánnal nem? — kérdezte sértődötten. —Arról van szó, hogy mi egy kiegyensúlyozott orgánum vagyunk. Ez azt jelenti, hogy nem tájékoztathatunk egyoldalúan. Mindig meg kell hallgatnunk a másik fél véleményét is. Gondolkodóba esett. — Értem. És az Öreg nem akar nyilatkozni? - Hiába imádkozunk. - Hát igen. Emlékszem, amikor egy Mózes nevű firkásszal szóba állt. Abból micsoda balhé lett! Ha jól emlékszem, utoljára a prófétáknak nyilatkozott. Azok meg túllihegték egy kicsit a dolgot. Nem ? - Ha szabad kérdeznem, miért akarsz javítani a népszerűségeden? -Indulok a választásokon. - Mint? - Mint független jelölt. Hívtak ide is, oda is, de úgy döntöttem, hogy nem kötelezem el magam.Jó, de valami programod csak van a nép számára ? — Persze. Kocsma, kupi, vadkender, ne törődj a lelkeddel! — Ezt a jóérzésű, erkölcsös szavazópolgárok nem fogják nyíltan felvállalni. — Na jó. De a fülke magányában? - kacsintott az ördög. — És miért akarsz bekerülni a magyar parlamentbe? Felélénkült. — Van egy csomó jó ötletem. Elhinteném a képviselők között a viszály magvát. Egymásnak ugrasztanám őket. Kígyót, békát, pocskondiát engednék szabadon. Gyűlöletet! A végén már nem törődnének mással, csak azzal, hogy egymással kibaltázzanak. Hát nem gyönyörű? Csillogott a szeme. Kicsit megsajnáltam. — Ez már mind el van intézve - mondtam. Megrökönyödött. — Nélkülem ? — Bizony. Mikor jártál felénk utoljára? -Hát elég régen. El voltam foglalva. Közel-Kelet, Távol-Kelet, Amerika... Lehet, hogy egy kicsit elaludtam ?Azt mondják, az ördög nem alszik. Legyintett: — Ne tudd meg! Ezek szerint rám itt már semmi szükség? — kérdezte komoran. Nem válaszoltam. Feltápászkodott. Most még fáradtabbnak tűnt, mint amikor érkezett. Az ajtóból még visszaszólt: — Ha esetleg... netalántán... véletlenül mégis egy kicsit jobbra fordulnának a dolgok, küldhetnél egy SMS-t. — Nyugi — mondtam a távolba látó szerkesztők önbizalmával, menni fog ez nélküled is. Karcagi László Őszi emlék Párizsból avagy: kórusmű leány hangokkal Ülök a párizsi Notre Dame-ban. Szoktam így, vasárnap délelőttönként 11 óra felé, elvégre hol másutt üldögéljen ez idő tájt az ember? Október van, Párizsba már beszökött az ősz. Zajlik a vasárnapi nagymise, az oltár mögötti szentélyben az angyalok kara énekel. Úgy hívják, Angelica leánykar. A leánykar magyar. A lányom benne tizenöt évesen először látja e helyt. Én több mint negyven voltam. A magyar kórus tehát vasárnapi nagymisén énekel a párizsi Notre- Dame-ban. Felkérték őket erre. Azt mondják, kórusnak ez nem semmi. Nekem sem. Maroknyi szülői, tanári csoport hallgatja a kart kellően katartikus állapotban. Meg sok száz párizsi. Lehet, hogy a százados falak, amikor az éjben magukra maradva megbeszélik a történteket, tán nem tulajdonítanak különös jelentőséget néhány magyar leányhang még repedéseikben bujkáló visszhangjának, hiszen Lajosok, Napóleonok és forradalmi néptribunok hangja kísért a sötét zugokban. De hát a falak véleménye, valljuk be, mindig is különbözött kicsit az általuk körülölelt emberekétől. Most se hallgassunk rájuk. Zavartalan és teljes csakis így lehet a befogadás. Nekem nincs díszmagyarom, lobogó Trianon-dühöm, izzó idegengyűlöletem. Én ilyenkor szeretem magyarnak érezni magam. G. J. NÉPSZABADSÁG MAGYAR TÜKÖR 2002. FEBRUÁR 4., HÉTFŐ 9 Családban maradt Testvérpár lett a roma szépségverseny első és második helyezettje A rendőrök és a pincérek után némi késéssel a magyarországi cigányok is megrendezték első országos szépségversenyüket a hét végén Budapesten. Huszonhat lány közül választott a tizennégy tagú zsűri, melyben az indiai nagykövet aszszony, a MÁV vezérigazgató-helyettese, egy Pest megyei rendőrtiszt, valamint Csámpa Dezső vendéglős is szavazott. Az első pillanat felejthetetlen: a cigányok székháza olyan a sötétben, mint valami hidegháborús kémfészek, ahol Hód és társai épp a mérgezett gemkapocs tökéletesítésén dolgoznak. A helyzeten nem javít a Gyömrői úti közvilágítás, ám amikor egy srác gitártokkal megy el előttünk, inkább a leszámolásos kettős gyilkosság felé kezdünk fantáziálni. Hat óra múlt. A bejárat előtt mozdulni nem lehet az autóktól, az előtérben kamerás emberek járkálnak a vendégek körül. Kis színes ez a médiáknak, de nagy lépés a identitáskeresésnek, mondhatnánk. Persze, nem mondunk ilyet. Első ízben rendeznek az országban roma szépségversenyt, tudjuk meg nemsokára, és az egyik rendező a kedvünkért gyors fejszámolást végez: a most összejött mintegy hatszáz látogatóból, talán százötven vett jegyet, a többi rokon, barát, ismerős, vagy médiamunkás. Később megismerkedünk Dénessel, a biztonsági őrrel is, aki rengeteg, a versenyzőknél jobb nőt látott, és most épp egy negyvenöt éves barátnője van. Eredetileg egyébként nyolcvanöt lány jelentkezett a felhívásra, mondja, közülük választották ki decemberben azt a huszonhatot, aki indulhat a budapesti döntőn. Az ajtóban beszélgetünk, mert bent egyre nagyobb a nyüzsgés. A színpad két oldalán műanyagból készített dór oszlopok állnak, tetejükön műtűz lángol, melynek lobogását valami megvilágított fátyol idézi elő. Látni néhány súlyos arcot, mégis szolidnak mondható a közönség. Sok a gyerek, és néhány másodpercig elmerengünk azon, vajon mi készteti honfitársaink jelentős részét arra, hogy tízéves utódaikat öltönybe-nyakkendőbe öltöztessék, amitől azok úgy néznek ki, mint valami bonsai romák. Negyed hét lehet, mire megjelenik Bordásné Rózsika, az Országos Cigány Információs és Művelődési Központ vezetője. Feltűnése enyhén sokkoló, lévén, hogy zebracsíkos alkalmi ruhát öltött ezúttal magára. Bordásné közli, hogy sem Vágó István, sem a Romantic együttes nem lesz körünkben ezen az estén, majd a maga részéről megnyitja a versenyt. Ebben a pillanatban kialszanak a lámpák, és egy futó áramszünet késlelteti a kezdést. Később is átlengi valami esetlegesség a rendezvényt, amit a magunk részéről nem bánunk. Halljuk, a versenyzőket sem tanították semmire, nem volt edzőtábor, mozgástanár, csupán Bordásné látta el őket a következő instrukcióval: pörögjön az a szoknya. A program egyébként korrektnek mondható: a lányok előbb mezítláb, hagyományos cigányruhában, majd estélyiben vonulnak fel, a szünetben a Kanizsa Csillaga folklóregyüttes, a Balogh ikrek, valamint Nótár Mary szórakoztatja a nagyérdeműt, majd a zsűri döntése előtt a Talentum Társastánc tánckar és a Rajkó Zenekar teszi ugyanezt. Két átöltözés között sikerül beszélnünk a versenyzőkkel. Megtudjuk, Tarnalelesz Eger mellett van, a cigányok előszeretettel ajándékozzák lánygyermekeiknek az Anett, Zsanett, Natália neveket, sok lányt pedig lakóhelye polgármestere küldött Budapestre. Tényleg jól érezzük magunkat, ráadásul az est folyamán egyszer sem halljuk a kötelező szépségkirálynő-mondatot, miszerint fotómodell szeretnék lenni, de addig kisebb műsorvezetői állás is érdekelne. A teremben közben lassan csordogál a műsor, a büfénél pedig Kantot idézi Raduly József, a Száztagú cigányzenekar vezetője: szép az, ami érdek nélkül tetszik. A színpadon néha bebúg a mikrofon, a lányok bemutatkozása ettől olyan lesz néha, mintha Bobby McFerrin madárhangokat, géppuskaropogást és a Fradi B-középet utánozná felváltva. A közönségnek azonban tetszik az egész, mondhatni, szinte önjáróan szórakoztatja mindenki magát, tapsolnak, fütyülnek a színpad előtt a romák. Nagyon rendben van a hangulat, és amikor sor kerül az eredményhirdetésre, körülbelül kétszáz ember nyomul előre. A zsűri pontozásos döntése szerint a legszebb cigánylány a húszéves budapesti Bellovicz Bernadett lett, megelőzve,testvérét, Adriennt. A díjakat Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke adja át, akit látva megint nem értjük, az a sok baj hogy nőhet ki ebből az apró emberből. Bernadett fél perc múlva már több tévécsatornának és újságnak nyilatkozik szimultán és megkövült mosollyal tűri, hogy húsz centiről fényképezzék. Azt mondja, nagyon boldog és nem számított arra, hogy nyerni fog, árulja el az egyik kolléga. Aztán milyen érzés elsőnek lenni, kérdezünk kapásból vissza. És kiderül persze: jó. F. Zs. A készülődés lázában A győztes: Bellovicz Bernadett FOTÓK: TEKNŐS MIKLÓS - Kézcsókom, Judit! - Jó reggelt, Gyöp úr! — Jó reggelt, János! — Jó reggelt, főnök úr! - Gyöp titkárnőjét és az előszobában pakoló tehergépkocsi-vezetőt köszönti így, és megint zavarban van. Merthogy az szinte természetes, hogy ő keresztnevükön szólítja beosztottjait, ám azok vezetéknevén urazzák őt. Esete nem egyedi. Gyöp a maga módján próbál segíteni az ügyön, oldani ezt a visszásságot, de kiderül, hogy az csak neki visszás. Ezerszer kérte munkatársait, akikkel magázódik: szólítsák Richárdnak. Nem sikerül. Inkább nem szólítják meg sehogy, de nem Richárdozzák. Gyöp nem tud belenyugodni ebbe, ezt a mizériát apró megalázásnak tekinti, márpedig ő aztán igazán senkit nem akarna megbántani, korrektebb palinak tartja magát annál. Tartotta. A minap üzleti vacsorára igyekezve leintette egy rendőrjárőr a Bartók Béla úton. Gyöp illedelmesen megállt, még illedelmesebben leeresztette a kocsiablakot, várt. Egy fiatal rendőr jó estét kívánt, majd a kocsi papírjait, személyi igazolványt kért. Gyöp átadta, a zsaru és hasonkorú társa elkezdték vizs Megszólítás gálni a papírokat, Gyöp várt. Lapozgattak rendőrök szorgalmasan, míg azután az első ismét fölbukkant az ablakban, nyájasan mosolygott és szólt: - Tudja miért állítottuk meg, Richárd? Gyep lebénult: - Mi az, hogy Richárd? Ki az, hogy Richárd? - Azt hitte, rosszul hallotta, ez valami tévedés, nem válaszolt. Hallgatása újra kérdésre ingerelte a hatóságot: - Nos, Richárd? Gyep robbant. Ő negyvennégy éves, érett férfi, egyetemet végzett, három nyelven perfekt, húsz éve keményen melózó, büntetlen előéletű, hasznos állampolgár, családapa, virilista, kis társadalma megbecsült, tisztelt tagja - hogy jön ahhoz egy húsz év körüli, pattanásos arcú taknyos, hogy brichárdozza? Mért nem mindjárt Ricsi!? Tudta ő, persze, hogy tudta: a kis rendőr csak a gyakorlatba teszi át, amit a kiképzésen tanult, miszerint kapcsolatot kell kialakítani az autósokkal, emberit, és erre a legegyszerűbb, mi több, legbarátságosabb mód a keresztnéven szólítás. Hát egy frászt! Gyöp nagyon fölkapta a vizet: - Na és magát, hogy hívják? István? Pista? - A rendőr sápadtan, rémülten állt, mit kekeckedik ez a krapek, aki tovább ordít: — Igazolja magát! Mindketten igazolják magukat! — Gyöpnek ugyanis eszébe jutott, hogy ez neki, mint állampolgárnak, joga élt hát vele. A két rendőr először meghökkent, aztán újra mosolyra derült arcuk, kihívóra, ironikusra. Rendben. Elővették igazolványaikat, Gyöp úgy tett, mintha olvasna, de nem látott a pipától. — Meg van elégedve? - kérdezte az egyik tizedes, nem is burkolt gúnnyal. Gyöp viszszaadta a papírokat, s már tudta, mi vár rá. Lön: izzókészlet? elsősegély-doboz? vontatókötél? elakadásjelző? Indexek, városi-távolsági fények, fék- és tolatólámpák, gumiabroncs rovátkáinak mélységvizsgálata a szokásos. Közben állandóan beszélt a két rendőr, hangsúlyozott udvariassággal, Richárd úrnak szólítva megannyiszor Gyöp Richárdot, aki csendben őrjöngött. A járőr mindent rendben talált. Kiderült: szokvány ellenőrzésen jártak erre, s hogy épp Gyöpöt szúrták ki, merő véletlen. Andai György