Népszabadság, 2002. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-04 / 29. szám
NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2002. FEBRUÁR 4., HÉTFŐ 11 Paul Klee-retrospektív Londonban Április elsejéig látható a Southbank kulturális központ részét képező modern, tágas kiállítóteremben az 1879—1940 között élt svájci születésű festőművész kilencven olaj- és vízfestményét, valamint rajzát bemutató kiállítás. A The Nature of Creation (Az alkotás természete) címet viselő tárlat érdekessége, hogy az egyik legjobban ismert kortárs brit festő, Bridget Riley és a Berlinben dolgozó elismert művészettörténész, Robert Kudielka közös rendezése, azaz a markáns történelmi megközelítést igyekszik egyesíteni a művész szempontjaival. A kurátorok mottója, hogy „első ízben vizsgálják Klee munkásságát saját gondolkodása szemszögéből, és tárják fel termékenyítő szerepét a XX. század művészetének fejlődésében”. A festmények, melyek egy része Londonban első ízben látható, világhírű múzeumokból (például a New York-i Museum of Modern Artból, amely új korában, 1930-ban, első, kortárs európai művésznek szentelt retrospektívjét az akkor már nemzetközi hírű Paul Kleenek szentelte, a berlini Neue Nationalgalerieből, a párizsi Pompidou Központból, a baseli Paul-Klee-Stiftungból stb.) és különféle magángyűjteményekből érkeztek a Temze partjára. A tárlat megnyitása alkalmából Bridget Riley részletesen beszélt arról, hogy egyedül Pablo Picasso hagyott hátra Kleehez hasonló volumenű oeuvre-t, több mint tízezer művet, és gyakorolt hasonló hatást festőkollégákra. Riley maga nagyon sokat köszönhet Kleenek, aki rendkívül fontos volt számára, amikor az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején megpróbálta megtalálni önmagát. Hála Kleenek, jutott el az absztrakt festészethez. Most a Hayward Galériában rendezett összeállítással rója le adósságát és „állítja helyre a kulcsfontosságú XX. századi művész hírnevét” azután, hogy a hatvanas évek közepe óta tekintélye, népszerűsége kissé megcsappant. Ettől függetlenül csak Nagy-Britanniában két átfogó Klee-showra került sor az elmúlt másfél évtizedben, 1989-ben a Tate, majd 2000-ben a Skót Modern Nemzeti Galériában, így a kasszasikerhez valami újat kellett nyújtani. A mostani kiállítás nem elégszik meg azzal, hogy a legismertebb, üdvözlőlapokon és plakátokon unos-un talán megjelenő Klee-alkotások spontaneitását, színgazdagságát, fantasztikus tájait tárja a látogatók elé, hanem érzékelteti a színekről, vonalakról, a ritmusról és térről kialakított elméletét is. A szekciókra bontott retrospektív valójában időrendi sorrendet követ, de az életművön belül mindig egy bizonyos vizuális megközelítésre helyezi a hangsúlyt. A kiállítás 1914-ben kezdődik, noha addigra Klee több szóló bemutatkozáson túl volt, és aktív részvevője volt a kortárs művészeti életnek. Két festőkollégájával, August Mackéval és Louis Moilliet-val Észak-Afrikában eltöltött két hét gyökeresen új fejezetet indított el pályafutásában, és óriási lökést adott önbizalmának. „Megbabonázott a szín. Nem kell hajszolnom. Mindig a hatalmában fog tartani. Szín és én egyek vagyunk. Festő vagyok” —jelentette ki a tunéziai és marokkói színorgia hatására. Egyik leghíresebb képe, a Hayward Galériában is látható Vörös és fehér kupolák egy arab város sziluettjét idézi fel. A húszas évek elején a „beszédes vonalakra” koncentrált. Koncepciója, mellyel „sétálni vitt egy vonalat”, egyaránt eredményezett remek figurákat és tájképeket. Klee gyakran csak a mű elkészülte után találta ki hozzá a címet, ami kifejezi improvizációs készségét, illetve a formák spontán kibontakozását. A következő korszak a Walter Gropius vezette Bauhaus művészeti iskolában eltöltött tíz évére esik. Klee nagyon komolyan vette oktatói tevékenységét. Jegyzetei bepillantást nyújtanak saját munkamódszereibe és víziójába az egyszerű festői elemekből teremtett szofisztikált kompozíciókról. A pályafutásának ebből a szakaszából kiválasztott festmények, mint az Equilibrium Caprice és a Kötéltáncos, mind a kép szerkezetét, mind tárgyát illetően a bizonytalan egyensúlyt jelenítik meg. A viszonylag rövid életéből hátramaradt további két évtizedben a majdhogynem hivatásos szinten hegedülő Kleet megihlette a festészet és a zene kapcsolata. Jellegzetes ritmikus képei közül a Hayward Galériában látható a Pastorale című és a Családi séta. A Megzavart ritmusok alcímet viselő utolsó fejezet 1937 és 1940 közé esik. Először a művészetpolitikai ellentmondások miatt a Bauhausban betöltött állásáról mondott le, még mielőtt a nemzetiszocialisták bezárták az intézményt, majd a düsseldorfi Művészeti Akadémia igazgatója mondott fel neki származása és a nácik által degeneráltnak ítélt stílusa miatt. 1935-ben ritka és kezelhetetlen betegség, a bőrt és a kötőszöveteket megtámadó sclerodermában betegedett meg, amely megakadályozta a mozgásban. Paul Klee előnyére fordította a korlátokat: utolsó nagy erőfeszítéssel minimalista stílust valósított meg, és nagy intenzitással dolgozott. A kiállított kései festmények közül a terjedelmes Titkos levelek című dinamizmusát, monumentalitásra törekvését jelzi. Nem biztos, hogy a kiállítás azokat a látogatókat is megtanítja valami újra, akik nem olvassák el a nem könnyen emészthető katalógust. Nem lehet viszont kétséges, hogy így is örömüket lelik benne, és kellemesen feldobva távoznak a Hayward Galériából. London, 2002. február R. Hahn Veronika Felix Klee felvétele a festőről A kurátorok mottója, hogy „első ízben vizsgálják Klee munkásságát saját gondolkodása szemszögéből”. A festmények, melyek egy része Londonban első ízben látható, világhírű múzeumokból és különféle magán gyűjteményekből érkeztek a Temze partjára. Tájkép - 1937 __________Könyv__________ Miért nem szeretjük a kéket? Sok a betű és sok a szöveg, egyre nehezebb karakteresen írni, azaz úgy, hogy rá lehessen ismerni az eredeti tollvezetésre, gondolatra és persze tünetegyüttesre. Makai József nem sokat vacakol: stiláris szemtelenségből és smirgiszerű dacból indítja jegyzeteit, és ha szerencséje van, kemény gondolatokhoz ér el vele. A kötet a szerző publicisztikai írásait fogja egybe a Magyar Narancs idejétől majdnem máig. Nekem valahogy ott nyílt ki a kötet, ahol az Ózd körüli kohósalak guberálóival ismerkedik. Cigányok persze, Makai végigmegy a sztorin, miből, hogyan élnek (salakszelektálásból, mérgező gázok közt, betegedve), ki mennyire utálja őket, aztán, amint olvasod, szégyellheted magad, mert szépen elsorolja, mi minden hiányzik e szerencsétlenek elemi szocializációjához. (Például hogy a csecsemők fél súllyal - olykor károsodva, alultápláltan - születnek, hogy a telepen egymást húzzák le, hogy még látszatra sincs nyoma az iskolázásnak.) Ez az írás riport, Makai igazi műfaja azonban a rövid jegyzet. Mondjuk, amikor az országimázs szidolozását kapja el. Idéz valami millenniumi szövegből, miszerint tíz megkérdezettből nyolc büszke arra, hogy magyar. „Képzeljük el ennek fordítottját. Mi lenne itt, ha tízből nyolcan nem lennének büszkék arra, hogy magyarok, hanem csak ketten. Ha tíz magyarból nyolc szomorúan ülne a kocsmában, és azon keseregne, hogy nem norvég halász. Igaz, hogy a tenger kicserzi a bőrüket, de milyen kézkrémeket kotyvasztanak a norvégok. Megtanultak vigyázni a kezükre, annyi szent. Ülne nyolc nem büszke magyar a kocsmában és a norvég nyelv rendhagyó ragozású igéit magolná.” Jobb írásaiban ezen a hangon szólal meg, kicsit abszurd, kicsit álnaiv vagy érdes, így nem szokás írni. Hát persze más volt az iskola: a Magyar Narancs, ahonnan jött - fénykorában - ezt a fajta, sosemvolt újságstílust hozta be a közírásba, és pár év alatt visszafordíthatatlanná tette ezt a közírói habitust; azóta alig-alig lehet a régi módon írni. Makai hamar ráhangolódott erre a mindent (majd mindent) szabad/lehet jegyzetmódra, mivelhogy egyébként megalszik a szánkban a tej, és különben meg ki figyel oda. Poénjai, nyelvjátékai akkor a legjobbak, ha az, amit célba vesz, kicsit rejtve marad, ha az írás nem szájbarágós. A Szafari című darabjában például így szól kuncsaftjaihoz az idegenvezető: „Meine dame, bitte schön ide nézni. Kérem. Das (!) ist eine bildschön példánya az ungarische találékonyság. Unmöglich, hogy ilyet látnak a sógoréknál.” Mondja a szafaripark (Budapest) bemutatásánál. Aztán egyszer csak: „In Ungarn az ungarn ember rosszul lesz, ha azt hallja, hogy kék. Ha meg még látja is a kék szín, ungarisch ember teljesen kifekszik.” - Hoppá. Egyszerre átváltunk kabaréból valami metaforikus abszurdba: mi ez a kék? Nem árulom el én sem, gondolkodj: Makai is azt akarja. A kötet időrendben halad, visszanézve kicsit borzong az ember, mi mindent nyeltünk le - mit mondjak - mukk nélkül: Kossuth tér, balkáni háború és környéke (lásd csavaros írását: Mi legyen a győztesekkel?), Horn-villa, majd ismét egy gyöngyszem: „padlóra, hívőre köpni tilos”, aztán máris itt vagyunk a mában: „mit kíván a maláj nemzet?” Nem nézi hova szúr, komcsik, szadeszosok, kormányzók, lentiek - ami ferde, simlis vagy csak rémes, beleíródik valamibe, így visszanézve persze vannak elrajzolt képei is - de hát a műfaj ilyen napi használatra készül. Más kérdés, hogy ma már dokumentumkötet lett: lábjegyzet az így éltünk Pannóniában folytatásos szappanoperához (netán: horrorshow-hoz). És persze tanulság. Nem elég írni tudni, vagány szóvicceket találni, marháskodni: a találati arány a fontos, olyasmibe belekötni, ami tabu, amit más nem vesz észre, amiből holnap gáz lesz. Makainak sem mindig sikerül - ez természetes -, de ha beletrafál, elementáris. Még így, történelemkönyvként is. Almási Miklós Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2001 216 oldal, 2280 forint NÉPSZABADSÁG A Népszabadság február 27-én mellékletet jelentet meg INFOVILÁG EXTRA címmel. Kiemelt témakör: a telefonliberalizáció Tervezett témáink: - A választás lehetősége - telefonliberalizációs ábécé - Szolgáltatási újdonságok: bemutatkoznak a versenytársak - Hol és min lehet spórolni? - Külföldi körkép: tudósítók a külföldi tapasztalatokról - A telefonliberalizáció tapasztalatai Dániában - Mobiltelefon az iskolákban: van-e alsó korhatár? - Mérnöki konstrukció: mit igényel az „átlagember”? - Az SMS mint reklámhordozó - Modelltanácsok telefonvásárlóknak és -cserélőknek írható DVD - piacnyitás közben - A Las Vegas-i vásár ötletei, újdonságai - Internetes honlapbörze Szerkesztő: Palugyai István Hirdetési ügyekben felvilágosítást adnak médiaasszisztenseink a 436-4452-es telefonon, és várjuk megrendeléseiket a 436-4450-es telefaxon.