Népszabadság, 2002. április (60. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-15 / 87. szám

6 NÉPSZABADSÁG HAZAI KÖRKÉP 2­0­0­2. ÁPRILIS 15., HÉTFŐ „Most is meg kell szólalnunk” Körlevelet tett közzé a második forduló előtt a katolikus püspöki kar HÍRÖSSZEFOGLALÓNK A szombat esti és a vasárnapi mi­séken felolvasták a Magyar Kato­likus Püspöki Kar újabb körleve­lét, amelyet a választások máso­dik fordulója előtt tettek közzé. „Mint a Magyar Katolikus Egy­ház felelős vezetői, úgy érezzük, most is meg kell szólalnunk” - fo­galmaz a dokumentum. A körle­vélben arra kérik a katolikus híve­ket, hogy vegyenek részt a szava­záson, mert ez „keresztényi és nemzeti kötelességünk”. A körlevél hangsúlyozza: az egyház vezetői tiszteletben tartják híveik szabad döntését, ezért nem nevezhetnek meg személyeket és pártokat. Arra hívják fel a katoli­kusokat, csak olyan jelölteket tá­mogassanak a választások máso­dik fordulójában, akiknek a pártja is garancia arra, hogy a keresz­tény értékek nem fognak hiányoz­ni a továbbiakban sem a kormány munkájából. A püspöki kar szerint arra kell szavazni, aki - többek között - védi a család szentségét, biztosítja a többgyere­kes családok megélhetését, meg­becsüli a magyar kultúra értékeit, áldozatokat is vállalva fordul a határainkon túl élő magyar testvé­reink és a szomszéd népek felé, aki garantálja a hit és az erkölcs szabadságát. Elemzők szerint a választások első fordulója előtti körlevelében a püspöki kar anélkül, hogy párto­kat nevezett volna meg, a Fidesz támogatására buzdított. Az utóbbi tizenkét évben egyházi vezetők soha ennyire egyértel­műen nem léptek színre politikai kérdésekben, mint most - mond­ta tudósítónknak Szombathelyen Donáth László evangélikus lel­kész, MSZP-s képviselő. Kijelentette: a keresztény egyházak ve­zetői azért támogatják oly hevesen a kormánypártokat, mert attól félnek, hogy olyan adatokat hozhatnak róluk nyilvánosságra azok, akik a kormány kezében lévő hivatalos archívumokat irányítják, amelyekkel esetleg kompromittálhatják őket. (Tudósítónktól) Kossuth tér, 2002. április 13. FOTÓ: KOVÁCS BENCE Az OVB előtt Áder János nyilatkozata Több érdekes beadvány érke­zett az utóbbi napokban az Or­szágos Választási Bizottsághoz. Egy szocialista politikus szerint a házelnök megsértette a vá­lasztás titkosságát. Kifogás ér­kezett a kartonlapokból készí­tett „szavazófülke” ügyében is. MUNKATÁRSUNKTÓL Miként szerezhetett információ­kat legálisan Áder János fideszes házelnök arról, hogyan szavaztak a Kozma utcai és a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetek­ben előzetes letartóztatásban lé­vők? - egyebek mellett ezzel kapcsolatban is érkezett bead­vány az Országos Választási Bi­zottsághoz. Panaszában Tóth András szoci­alista politikus emlékeztet arra, hogy csak a szavazóköri adatok nyilvánosak, a két fegyintézetet azonban a kőbányai 14. számú választókerület 74-es szavazat­­számláló bizottságának tagjai mozgóurnákkal keresték fel. A kerület jegyzője egyébként ezzel kapcsolatban korábban azt nyi­latkozta, hogy a bizottság a moz­­góurnák tartalmát a szavazóhe­lyiségben leadott többi vokssal együtt számolták össze, vagyis senki nem rendelkezhet külön adatokkal a fogva tartottakról. Tóth szerint a Fidesz alelnöke nyilatkozatával megsértette a vá­lasztás titkosságát, más vélemé­nyek szerint azonban blöffölt. Tóth András panaszt tett azért is, mert a kancellária szerveréről a Fidesz mellett kampányoló elektronikus levelet küldtek szét az interneten. A képviselő ugyancsak kifogásolja, hogy a Fidesz Kossuth téri nagygyű­léséhez az Országimázs Köz­pont (OK) készítette el a szín­padtervet. Az már korábban nyilvánosságra került, hogy a helyszínrajzot szintén az OK biztosította a szervezőknek. A politikus szerint ez azt jelenti, hogy pártrendezvényhez egy ál­lami szerv nyújtott segítséget, ami egyértelműen sérti az esély­­egyenlőséget. A képviselő már korábban ki­fogást nyújtott be az OVB-hez a kartonlapokból készített „szava­zófülke” miatt, a testület azonban akkor úgy foglalt állást, hogy az asztalra helyezhető fülke elfo­gadható kiegészítő megoldás­ként. Tóth most - számos válasz­tópolgár bejelentésére hivatko­zással - azt állítja, hogy több sza­vazókörben csak ez a megoldás állt rendelkezésre, ami sértheti a szavazás titkosságát. Miután a panaszokat a képvi­selő már pénteken benyújtotta, az OVB-nek a beadványokról - a háromnapos határidő betartása érdekében - legkésőbb a ma esti ülésen döntenie kell. Mikola: Hol van Judit? MTI-JELENTÉS Egy helyszínen, egymást követő­en tartotta kampányfórumát Gyulán Mikola István egészség­­ügyi miniszter és Csehák Judit, az MSZP miniszterjelöltje vasár­nap. Mikola sajnálatosnak ne­vezte, hogy vitájuk ezúttal is el­maradt, noha ő annak reményé­ben érkezett a városba. A harma­dik kisüsti gyümölcspálinka­fesztiválon tíz órától az MSZP, 11 órától pedig a Fidesz képvise­lői mondhatták el véleményüket az egészségügy helyzetéről. Elsőként Csehák Judit lépett a színpadra, aki elmondta: „a sze­retet és az összefogás tőlünk sem idegen, a kormány szerint külön­böző vonatokra lehet most fel­szállni, mi viszont úgy gondol­juk, egy közös hajóban eve­zünk”. Véleménye szerint a Fi­desz által ígért 600 milliárd fo­rintnál is többre van szükség az egészségügy rendbetételéhez. Mint közölte, négy év nem ele­gendő valamennyi probléma megoldására, ezért békében, egyetértésben kell dolgozni, hogy a következő kormányzati ciklus után ne fejeződjön be az elkezdett munka. A fórum második órájának kezdetén Mikola István elsőként azt a kérdést tette fel: „Hol van Judit?” A miniszter — mint mondta - három hónapja vár ar­ra, hogy vitát folytathasson az egészségügy helyzetéről, de erre egyetlen alkalommal sem kerül­hetett sor, noha ő minden lehet­séges helyszínen jelen volt. Mikola az MSZP ígéreteit lufik­hoz hasonlította, véleménye sze­rint azoknak nincs valóságtartal­muk és forrásmegjelölésük. Megemlékezések az „olasz Wallenbergről” A holnapi holokausztnapon a Perlasca - egy igaz ember törté­nete című játékfilm premier előtti vetítésével emlékeznek az Uránia moziban arra a legen­dás olasz kereskedőre, aki csak­nem hatezer zsidó életét men­tette meg Budapesten a máso­dik világháború alatt. A pesti, Giorgio Perlascáról elnevezett szakközépiskolában egész na­pos ünnepséget, szobor- és em­léktábla-avatást rendeznek. Áldozatos tettének első króni­kása, Elek László nevezte 1989- ben megjelent könyvének címé­ben az „olasz Wallenbergnek” Giorgio Perlascát, aki marhake­reskedőként, meggyőződéses, majd egyre inkább meghasonlott fasisztaként tartózkodott Buda­pesten a negyvenes években, és a végórákban kivételesen bátor tettre vállalkozott. Lelkiismere­tétől hajtva spanyol ügyvivőnek adta ki magát, és zsidók ezreinek szerzett szabadulást a pokolból. Történetéről Enrico Deaglio 1997-ben megjelent regénye alapján tavaly Alberto Negrin forgatott televíziós és mozifilmet tíz héten át Budapesten. A forga­tás az eredeti helyszíneket, egye­bek között a New York-palotát, a Dohány utcai zsinagógát, a Nyu­gati pályaudvart vagy a gyilkos­ságok színhelyét, a Duna-partot járta be. A főszerepet az Olasz­országban igen népszerű Luca Zingaretti játssza. A film jelen­tős magyar szereplője többek kö­zött Cserhalmi György, Szacsvay László, Stohl András, Tordy Gé­za, Rudolf Péter, Garas Dezső. A magyar Focus Film és az olasz Palomar filmstúdió összefogásá­ból, továbbá az olasz RAI állami tévé, a magyar kulturális tárca, a mozgókép közalapítvány, a nemzeti kulturális alapprogram és a TV 2 támogatásával elké­szült produkció az olasz kritiku­sok szavazatai alapján elnyerte az itáliai „TV-Oscart”, amelyet április 24-én adnak át San Remóban. Negrin művét januárban ünne­pélyes keretek között az olasz képviselőházban mutatták be, a tévéváltozatot magas nézettség­gel sugározta a RAI. A másfél órás filmváltozat magyar szink­ronja mostanra készült el, az itt­honi mozipremier ősszel lesz. Holnap este viszont, a holo­­kausztnap alkalmából tartanak egy vetítést a pesti Uránia mozi­ban, ahol Hermann Ildikó fekete­fehér és Kovács György színes, filmforgatáson készült fotóit is láthatják az érdeklődők. Perlas­cáról ezen kívül a róla elnevezett Maglódi úti szakközépiskolában egész napos ünnepségen is meg­emlékeznek, Pálinkás József ok­tatási miniszter fővédnökségé­vel. Ennek keretében felavatják Gulyás Gyula szobrászművész Perlasca-szobrát és az iskolában elhelyezett emléktáblát. V.Gy.

Next