Népszabadság, 2002. április (60. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-15 / 87. szám
Végső búcsú Hofi Gézától MUNKATÁRSUNKTÓL Több ezren kísérték el utolsó útjára Hofi Gézát szombaton a budapesti Farkasréti temetőben. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész-humorista ravatalánál művészkollégák, barátok, politikusok, közéleti személyiségek, vadásztársak álltak felváltva díszőrséget. Az eseményen jelen volt többek között Agárdi Gábor, Bajor Imre, Fábry Sándor, Farkasházy Tivadar, Gálvölgyi János, Kern András, Koós János, Markos György, Nádas György, Nagy-Bandó András, Selmeczi György, Székhelyi József, illetve a politikusok közül Medgyessy Péter, Kovács László, Kuncze Gábor és Lendvai Ildikó. Mádl Ferenc köztársasági elnök táviratban fejezte ki részvétét a Hofi családnak, nevében a végtisztességen Szentgyörgyi András, a köztársasági elnök titkárságának vezetője vett részt. A kulturális kormányzat nem képviseltette magát. Elment egy igazi melós, a kőbányai munkás, a közönség napszámosa - e szavakkal kezdte búcsúztatóját a ravatalnál Schiffer János főpolgármester-helyettes. Mint mondta, Hofi talán az utolsó kisember volt, aki helyettünk is kimondta az igazat. Bár színész volt, nem állt jól rajta a királyi jelmez, nem szívesen mondta mások szövegét. Egész életében harcolt a butaság, a képmutatás, a pöffeszkedés, a nagyképűség, az aljasság és a hazugság ellen. Temetése a mai hangzavarban csendre int. Szabad szájú és zabolátlan volt, de sosem gerjesztett indulatokat. Ellenfeleit sosem gyűlölte, csak kinevette. Ő életével és munkásságával testegsítette meg a bibói gondolatot: demokratának lenni mindenekg előtt annyit tesz, mint nem félni - hangsúlyozta Schiffer János. « Hofi jelenség volt. Mondott igazat, mondott tréfásat, és mi elég mentünk vele nevetni, néha rajta, és most eljöttünk ide sírni érente - kezdte beszédét a szakma nevében megszólaló Horváth Ádám rendező. Mint hozzátette, ez a hihetetlenül könnyed mű- £vész, filozófus, politikai elemző minden egyes fellépését megszenvedte. Egész nap formálódott a mondat, a szünet, a gesztus, a hangsúly, majd este bement a színházba, és azonnal elő is adta azt. Mindennap végigszenvedte a befogadást, az előadást, a megértést, mutatott rá Horváth Ádám. A barátok nevében elköszönő Benedek Fülöp beszédében pedig azt hangsúlyozta, hogy bár Hofi szerette az életet, a jó társaságot, a mulatságot, de az igazi támaszt számára a szűk családi kör jelentette. Helyezzük sírba a méltót méltó módon — ezzel a mondattal búcsúzott a művészparcellában a sírnál Kerényi Imre, a Madách Színház igazgatója. Majd zárszóként felsorolta Hofi Géza öszszes díját, melyekkel „hódolói elhalmozták őt”: nyolc arany-, egy platina- és egy gyémántlemez, három Bonbon-díj, aranygyűrű, Aranyzsiráf-díj, Emerton-díj, Huszka Jenő-díj, Dérynédíj, két Jászai Mari-díj, érdemes és kiváló művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, Pro Cultura Urbis-díj és legvégül a Kossuth-díj. Mielőtt a Nemzeti Színház új bemutatójáról beszámolnánk, eloszlatandó néhány rémhír. A Nemzeti nincs elérhetetlen távolságra. (1837-ben a Pesti Magyar Színházat is a városfalakon túlinak ítélték. 1896-ban a Vígszínház elhagyatott, városon kívül eső tájra épült.) Továbbá: nem hallani a gyorsvasút zaját. (A Blaha Lujza téri színházba azonban beszólt a Hamlet közben is a körút forgalma, tekintettel rá, hogy ló vontatta közlekedéskor építették.) Továbbá: az új Nemzeti nézőterén ha nem lehet jól hallani, az nem akusztikai, hanem artikulációs kérdés. Hallani és érteni Nagy-Kálózy Esztert (Miranda), Vida Pétert (Caliban), Stohl Andrást (Ferdinand), Mészáros Istvánt (Trinculo), Hollósi Frigyest (Sebastian), Zelei Gábort (Kormányos). Valószínűleg a többiek terjesztették a rémhírt a színház rossz akusztikájáról. Valóban rossz az akusztika, amint megszólalnak. Schwajda harmadjára állított színre Shakespeare-darabot: a szolnoki Vízkereszt és a A velencei kalmár után most az életművet lezáró A vihart megrendezte a Nemzetiben. Bőkezű látványosság. Schwajda bemutatja az új színház valamennyi technikai készségét. Forog a színpad. Süllyed, emelkedik. Csapadékszórók zárulnak. Árkok zárulnak. Lépcsősorok nyílnak, semmibe tűnnek. A zsinórpadlás magasából leereszkedik a viharba került tengeri hajó, máskor bábszínház (Mira János tervezésének ezek leggyengébben elképzelt részei). Gyönyörű fénykúpok szeldesik a remekül világítható teret. Valahol messze, a távolban, fent a magasban látomásszerű barlangból figyeli Prospero az indusztralizált szigeten történőket. A főszereplőnek ezek legjobb pillanatai: nem szól, csak néz. Rendezői hazardírozás az emberi bölcsességet, színészi varázserőt és _____Színház_____ A vihar szófoglaló szerepet egy epizodistára bízni. Benedek Miklós nem száműzött uralkodó, a sértett irodavezető. Nyakba húzott, féloldalas vállal ingerülten löki magából a szótagolt szöveget. Szenvedély helyett bosszús. Értelmezés helyett általános gőzt ad dikciójának. Szórakoztatóipari szenvedélyére jellemzőek a túlartikulált szókezdő th-k (teremtés, tizenkhét éve), kh-k (khormány, könyvtár). Az előfüggöny előtt azután nagyon magára hagyatott a Babits fordította szöveggel. Nem érthető (maga sem érti), mit mond. Csupán bebiflázza, és fölmondja a zárszót. Sután véget ér a látványosság: Prospero darabokra töri a verset. A színháztechnika jól vizsgázik. Jobb képet mutat az együttesnél. A társulat még ideiglenesen szedett-vedett: Nagy- Kálózy az Új Színháztól, Ujlaky László, Vida Péter, Mészáros István, Zelei Gábor Szolnokról, Stohl az RTL Klubtól, Hollósi, Bán János a Katona Józseftől jött. Két színigazgató is szerepel: Iglódi a Magyar Színház éléről, Balikó a Pécsi Nemzetitől. Román Sándor koreográfiája nem mutatós betétek, nem ékítmények: az előadáshoz szervesen hozzátartozó cselekvő mozgások. Néhol ugyan túlkoreografálja a színészi mozgásokat. Nagy-Kálózy Watteau Gilles fehér bohóca jelmezében valamennyi kimondott szóra kénytelen egy-egy táncmozdulatot tenni. Rab szellem helyett nyugtalan gimnasztika-tanárnőt látunk mindaddig, amíg ki nem szabadul a fölfogás rabságából és huncut varázsinassá nem válik. Stohl humorérzékkel megáldott, bumfordi hős. Amikor meglátja Mirandát, valóban meglátja. Nem az első nő, akivel életében összekerül, de ezt valóban látja. Hasábját cipel a lánnyal. Elengedi terhét. Nekidől Mirandának, a hasáb közéjük ékelődik pajzán meredésként. A lebírandó távolság színpadian cselekvővé teszi szerelmi szenvedélyét. Major Melinda (Miranda) szép. Az előadás színészi öröme Mészáros-Hollósi clownkettőse. Nem mesebeli hajótöröttek, nem is poézist színelő vaskos színházi bohócok a hagyományos viccfegyvertárral. Hollósi a jámborabb, Mészáros az ádázabb képviselője a mai valóságnak. A mából delegálták őket Shakespeare-be. Kettejük színházi jelenléte biztosít róla, hogy A vihart 2002-ben állították színpadra. Leszámítva, természetesen, a színpadtechnikai gépezeteket, szerkezeteket. Azok nagyon modernek. Szépek Debreczeni Ildikó háromféle jelmezei: a Prospero karateruha közhelye mellett Ariés szaténja Watteau-idézet. A többség brokátokban, selymekben, bársonyokban, súlyos hímzésekkel, nyakfodrokkal. Jelmeztörténeti felvonás. Jelmeztervezői régmúltat idéző muzealitás. Manapság ilyen gondos kivitelezésre nincs már sem anyag, sem idő, sem szakember. Mintha a színház hajdani, elkótyavetyélt jelmeztárának darabjait látnánk ünnepi vendégszereplésben. Vangelis nagylélegzetű filmkísérőzenét szerzett az előadáshoz, amit büszke hangerővel eresztenek a nézők és a játszókra. Nem az új előadáshoz, hanem a régi színház levegőjéhez tartozik az az otthonossá tevő tény, hogy kiszabadították hajdani nagyok mellszobrait a múzeumi tárolásból. Az emeleti szalonokban ott állnak a régiek mellszobrai, amiket a Blaha Lujza téri színház felrobbantását követően karanténba vittek: Izsó Miklós márványa Megyeri Károlyról, Szász Gyuláé Halmi Ferencről és a többi között Stróbl Alajos Jászai-büsztje. A Nemzetinek már van múltja. Remélhetőleg lesz jövője. M. G. P. Jelenet az előadásból FOTÓ: KOVÁCS BENCE NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2002. ÁPRILIS 15., HÉTFŐ 9 A zongorába rejtett titkok A Zeneakadémián koncertezik Kun Woo Paik Első pillantásra maga a megtestesült nyugalom — a jól ismert ázsiai kedvességgel és udvariassággal párosítva. Kun Woo Paik azonban gyorsan figyelmeztet, hogy a kép csalóka. Mi koreaiak sokban hasonlítunk az oroszokra, ugyanúgy a végletekben élünk. Érzelmileg a rajongó imádat és a tomboló dühkitörések között ingázunk - mondja mosolyogva az 1946- ban, Szöulban született virtuóz zongoraművész, akinek játékát hamarosan ismét megcsodálhatja a magyar közönség. Paik április 16-án a Zeneakadémián, a Kocsis Zoltán által vezényelt Nemzeti Filharmonikusokkal ad koncertet. A műsoron Haydn D-dúr, Brahms II. szimfóniája, valamint Prokofjev II. zongoraversenye szerepel. A negyed százada Párizsban élő, rendkívül választékos franciasággal beszélő Paik nemcsak kedvence, Prokofjev miatt várja nagy érdeklődéssel az újabb budapesti koncertet. Most először lép a publikum elé Kocsis Zoltán társaságában, akit személyesen csak távolról ismer. A magyar zongorista-karmesterről ugyanakkor rendkívül elismerően beszél. - Olyan tehetség, akinek a művészi önkifejezéshez nem elég a zongora. Valószínűleg ezért vezényel és komponál is. Én más típus vagyok, számomra e csodálatos hangszer még rengeteg felfedezésre váró titkot rejteget - magyarázza egy tea mellett Paik, akinek életében egymást váltogatták a különböző zeneszerzőkhöz kötődő korszakok. Tizenévesen Ravellal kezdett, utána jött az „orosz éra”, amit Mozart követett. Liszttől saját bevallása szerint nagyon félt, egy szép nap azonban valósággal beleszeretett. A kritikusok szerint költői módon zongorázó Paik pályafutása más drámai fordulatokat sem nélkülöz. Legalább dupla kulturális sokk érte, midőn tizenöt éves naiv kamaszként megérkezett New Yorkba, ahol egy közös koreai-amerikai ösztöndíj folytán, s Leonard Bernstein ajánlására Rosina Levine tanítványa lett. A Beatles és a hippikorszak New Yorkjába csöppentem, azt sem tudtam, hogy a Földön vagy valamilyen más bolygón járok - emlékszik vissza az identitáskereséssel nehezített kezdetekre. Az erőteljes kulturális környezetváltás is valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a zene- és művészetrajongó családból származó fiatal tehetség az amerikai metropolisban nem tudta legyőzni félénk, visszahúzódó természetét. A színpad világához szükséges átalakulásban döntő szerepet játszott Kabos Ilona, a világhírű magyar származású zongoratanárnő. Ilona rendkívül erős személyiség volt, s az energiákat varázslóként át tudta ültetni a tanítványaiba — emlékszik vissza néhai tanárára, aki a New York-i, londoni és svájci kurzusokon ingyen oktatta a szerény anyagi körülmények között élő fiatalembert. Az Ázsia, Európa és Észak-Amerika közötti háromszögben ingázó Park az elmúlt évtizedekben sikert sikerre halmozva bejárta a nagy koncerttermeket, s minden jelentős szimfonikus zenekarral játszott. A világhír ellenére továbbra is sokat faggatja önmagát, egy időben azon is gondolkodott, hogy búcsút mond a zongorának. Nagyon csábította a fotózás, a zene végül mégis erősebbnek bizonyult. A kép világától azonban nem tudott és nem is akart teljesen elszakadni, amit filmszínésznő felesége, másrészt a mozi - elsősorban Bergman, Godard, Antonioni és Visconti - iránti rajongása is jelez. Hoszszas vívódás után rájött: a két szerelem tulajdonképpen jól megfér egymással. Párizs, 2002. április Dési András Kun Woo Park eszmélet ízelítő a legújabb számból Arthur Miller: Az illúziók vége (interjú) - Németh György: Bokros Lajos meg a szolidaritás - Orosz Éva: Paradigmaváltás az egészségügyben - Paul Wetherly: Anthony Giddens és a „harmadik út” - Tom Frank: Marketing és felszabadítás - Robert Went: A globalizáció és a hosszú hullám (interjú) - Peter Gowan: Szeptember 11. és a világpolitika - Matthey Rotschild: Új mccarthyzmus - Claude Julien: Támadás a szentélyek ellen - Alain Gresh: Levél leányomhoz (a palesztin—zsidó konfliktusról) - Katona Magda: A terrorizmus okai és megszüntetésének lehetősége A NÉPSZABADSÁG és az RTL Klub közös játéka Hetente - hétfőn, szerdán és szombaton - egy-egy kérdést teszünk fel. Az egyes kérdésekre adott helyes választ beküldők között 3 darab Legyen Ön is milliomos! társasjátékot sorsolunk ki. MAI KÉRDÉSÜNK: Ki írt művet egy elképzelt államról, Utópiáról? A) George Orwell B) Aldous Huxley C) Morus Tamás D) Aquinói Szent Tamás Beküldési határidő: 2002. április 19. Cím: NÉPSZABADSÁG/Legyen Ön is milliomos!, Budapest 1960 A nyertesek névsorát a NÉPSZABADSÁG 2002. április 27-i száma közli. Magyarország legkedveltebb napilapja