Népszabadság, 2002. április (60. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-16 / 88. szám
8 NÉPSZABADSÁG MAGYAR TÜKÖR 2002. ÁPRILIS 16., KEDD Röplapok, okmányok, cédulák Többéves késéssel épül meg a Holokauszt Múzeum A kormány március 19-i ülésén hozott döntést a Holokauszt Emlékgyűjtemény és Dokumentációs Központ Közalapítvány létrehozásáról. A kormányszóvivő akkori bejelentése szerint a kormány a közalapítvány feladatának tekinti a náci koncentrációs táborokban faji, vallási és más okokból elpusztított magyar állampolgárok emlékének megőrzését, a holokauszttal kapcsolatos dokumentáció gyűjtését. Bár a kabinet bejelentéséből a közvélemény arra a következtetésre juthat, hogy itt egy új kezdeményezésről, egy frissen létrehozott intézményről van szó, a gyűjtőmunka és a tudományos feltárás immár több mint fél évszázada folyik. Annak ellenére, hogy Schmidt Mária nemrég a források és dokumentumok ritka voltával indokolta, hogy a Terror Házában feltűnően kis teret szenteltek a holokauszt bemutatásának, tény: a szakemberek és a laikusok évtizedek óta kutatnak. Munkájuk eredményét számos monográfia, forrásgyűjtemény és tematikus kiadvány öszszegzi, nem beszélve azokról a kiállításokról, amelyeket az elmúlt időkben Magyarországon és külföldön rendeztek. A múlt feltárása nem sokkal a felszabadulás után elkezdődött. Nemcsak a Zsidó Múzeum, hanem a legtöbb közgyűjtemény feladatának érezte a holokauszttal kapcsolatos emlékek rendszerezését. Így maradtak fenn a falragaszokon is megjelentetett korlátozó rendelkezések, a röplapok, a brosúrák és okmányok. A kutatók olyan fontos adatokra bukkantak, mint például a Külügyminisztérium egykori béke-előkészítési osztályának anyaga. Ami a rendeleteket, a dokumentumokat illeti, mára kimerítő dokumentáció áll a szakemberek és a közvélemény rendelkezésére. 1957-ben az akkor megalakult Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága is hozzáfogott a túlélők emlékeinek összegyűjtéséhez. Később a XX. század történelmével is foglalkozó Munkásmozgalom-történeti Múzeumban alakult egy műhely, amely számos kiállítást készített a holokausztról. A közelmúltban elhunyt Hárn Emil nevéhez köthetők az auschwitzi lágerben megrendezett magyar tárlatok, és több vándorkiállítás mellett a nagy hatású 1994-es várbeli bemutató is. A nyolcvanas években nemcsak a hazai szakemberek, hanem a Nemzetközi Auschwitz Bizottság képviselői is egyetértettek abban, hogy egy önálló intézményt kell létrehozni a dokumentálásra és az összegyűlt anyag megőrzésére. 1990-ben nyílt lehetőség egy magánalapítvány, a Magyar Auschwitz Alapítvány - Holokauszt Dokumentációs Központ megteremtésére. A bejegyzéshez szükséges 2,8 millió forintot cégek, bankok és magánszemélyek adták össze. Mint Verő Gábor, az alapítvány ügyvezető titkára mondja: olyan sokan keresték föl őket, hogy hamar kinőtték a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, valamint a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága által rendelkezésükre bocsátott helyiséget. A Dokumentációs Központ tudományos vezetője a kezdetektől fogva Szita Szabolcs történész, a közreműködők ma is csak egytucatnyian vannak, főállású mostanáig nem volt köztük. Az elmúlt tíz évben az alapítvány nemcsak szervezte a szakmai és a tudományos rendezvényeket, publikált és segédanyagokkal látta el a pedagógusokat, de gyűjteményét is építette abban a reményben, hogy mihamarabb létrehozhatja a holokauszt emlékmúzeumát. Verő Gábor szerint a múltnak az az emléke van biztonságban, amely már bekerült valamely intézménybe. Bár pénz híján szisztematikus gyűjtésre kevés lehetőségük van, az őket felkeresőket igyekeznek rábeszélni, hogy adják át nekik—vagy valamely közgyűjteménynek - a dokumentumokat. Ha erre nincs mód, másolatot készítenek az iratokról, és nyilvántartják az eredeti példány föllelhetőségét. Iratot kell mondanunk, hiszen a holokauszthoz rendkívül kevés tárgyi emlék tapad. A szövet, a fa, a fém, ha volt, ha hazakerült, mára elporladt, eltűnt. Az emberek elsősorban papírt őriznek. Leveleket, Schutzpassokat, valódi és hamis igazolványokat, feljegyzéseket, naplókat, fényképeket, élelmiszerjegyeket, hivatalos felszólításokat. Az elhalványult tinta, a szakadozott cédula feledésre ítélt halottakra emlékeztet. A rajzok, festmények az emlékeket rögzítik. Az alapítvány legkiterjedtebb kutatása a Hadtörténeti Levéltárban folyik. Egy munkatársuk igyekszik feltárni az egykori munkaszolgálatosok sorsát. A koncentrációs táborba hurcolt százezrekről azonban ma is viszonylag keveset tudni. Sok még a feltáratlan anyag — mondja Verő Gábor -, pedig csak szakmai kapacitás és pénz kérdése lenne, hogy átvizsgálhassák a táborok archívumait. A Dokumentációs Központ azonban az elmúlt tíz évben a legkevésbé szerencsés szervezetek közé tartozott. Már az Antall-kormány idején megtették az első lépéseket azért, hogy megfelelő épülethez jussanak, de erőfeszítéseik - a néhai miniszterelnök támogatása ellenére - nem vezettek eredményre. A Horn-kabinet idején vetődött fel a közalapítvány megszervezésének gondolata, mivel a közalapítvány állami feladatot lát el, rendszeres költségvetési támogatásban részesül. Noha a kulturális kormányzat mindig is támogatta az elképzelést, akkor sem sikerült megoldást találni az emlékmúzeum és a dokumentációs központ elhelyezésére. A Dózsa György úti egykori zsinagógáért cserébe modern vívókomplexumot kért a honvédség, a Rumbach Sebestyén utcai épület pedig túl nagynak bizonyult, így átalakítása lekerült a napirendről. A lassan folyó tárgyalások menetében cezúrát jelentett az az 1999 decemberében megtartott sajtótájékoztató, amelyen Hámori József akkori kulturális miniszter és Stumpf István kancelláriaminiszter bejelentette: létrehozzák a közalapítványt, és a Mazsihisz tulajdonában lévő Páva utcai, használaton kívüli zsinagógát alakítják át emlékmúzeumnak. A múzeum átadását a „millennium évében” tervezték. Készen kellene tehát már lennie. A Páva utcai zsinagóga környékén járva azonban látható, hogy eddig semmi sem történt. A pályázatnyertes Mányi Stúdió elkészítette a terveket, megvan a kiviteli engedély, már a bonyolítót is kiválasztották, hamarosan meghirdetik a kivitelezői pályázatot. Csak az elmúlt napokban dőlt el, hogy a kulturális tárca eredeti terveitől eltérően nem két ütemben, hanem egyszerre épül meg az épületegyüttes. Nemcsak a zsinagóga felújítása és kiállítótérré alakítása indul meg, hanem a területen lévő konyhaüzem lebontása árán megkezdik a szárnyépület megvalósítását is. A Dokumentációs Központot és az új állandó kiállítást a tervek szerint 2004 áprilisában, a holokauszt emléknapon nyitják meg. A teljes beruházás költségeit 1,6 milliárd forintra becsülik. A francia állam 128 millió forinttal járul hozzá a legkorszerűbb technika és nyilvántartási rendszer beépítéséhez. (Összehasonlításként: a Terror Háza kialakítása 3,5 milliárdos, a Sándor-palota felújítása és berendezése 2,5 milliárd forintos kiadást jelentett a költségvetésnek, a Hídember leforgatását egymilliárddal támogatta az állam.) A Magyar Auschwitz Alapítvány jelenleg a Mária Terézia laktanya néhány helyiségében működik, az Oktatási Minisztérium egyik háttérintézményétől és a kulturális tárcától kapott bútorok között. A kultusztárca a közalapítvány megalakulásáig a bérleti díjjal és néhány millió forintos támogatásokkal segíti munkájukat. Noha minden adandó alkalommal pályáznak, s magánszemélyek is támogatják őket, Verő Gábor nem titkolja: még mindig napról napra élnek, és esetleges, mit tudnak elvégezni a rájuk háruló feladatok közül. N. Kósa Judit A Dokumentációs Központot és az új állandó kiállítást 2004 áprilisában nyitják meg. Sok a mismásoló beszéd Vajon volt-e annak jelentősége, hogy szegény Kosztolányi Dezső, aki kissé túlbuzgó volt a Magyar Tanácsköztársaság idején, és ezért Lukács György oktatásügyi népbiztosnál jelentkezett, hogy lefordítaná Marx Tőke című munkáját, a Horthy-különítményesek hatalomra jutásakor megrémült, és attól kezdve antiszemita pamfleteket írt egy darabig? Nem kisebb ember, mint jó barátja, a zsidó Somlyó Zoltán mentegette ezért „Désiré”-t 1937-ben, annak halálakor. Még azt is Kosztolányi javára írta, hogy zsidó nőt vett feleségül. Aztán rövidesen maga is meghalt. Nem tudott már zsidótörvényről, nem tudott a holokausztról. Vajon mekkora volt a hatása a Bajcsy- Zsilinszky, a Szabó Dezső, a Németh László, a Szekfű Gyula antiszemitizmusának? A Teleki Pálénak? Ezeket az antiszemitizmusokat ma valahogy egyre bocsánatosabb bűnnek szokás minősíteni. Nem szeretnék bűnbaknévsort összeállítani, ahhoz kevés a papír, de valljuk be, ezzel a névsorral mindmáig adósak vagyunk. A tevőlegesen gyilkos antiszemiták például a nyilas csőcselék kivételével mindenki számára találnak némelyek felmentést. Még fővezérükére, Szálasiéra is. Hozzá kellene végre fogni. Meg kellene végre fogalmazni: hol kezdődik az, ami megbocsáthatatlan? Hol kezdődik az a faji eltévelyedés, ami azzal a veszéllyel fenyeget, hogy tömeggyilkosság, tehát holokauszt is lehet belőle? Mostanában úgy tetszik, túlzottan sok a megnyugtató, mismásoló beszéd. Túlzottan gyakran lehet hallani: még egyszer nem fordulhat elő az, ami a múlt században történt. Hogy a nyugati demokráciák nem engednék meg még egyszer azt, amit a nácik és a csatlósaik csináltak. Honnan vesszük, honnan tudjuk ezt? Miért vagyunk ebben olyan biztosak? A történelem bizonyos szempontból nem egyéb, mint az emberiség tévedéseinek sorozata. Leszek Kolakowsi lengyel filozófus öt olyan tézist állított fel, amelynek megléte elég a gyilkos antiszemitizmus működésbe lépéséhez. Amint írja, a véres zsidópogromok, gyilkosságok, kegyetlenségek előfeltétele mindig az atmoszféra, amelyben az antiszemitizmust akár a legkevésbé hígított formájában tolerálták. Másodszor: az antiszemitizmus nem elmélet. És nem csupán azért, mert az értelmiség körében kompromittálódott, hanem mert irracionális lévén, bármiféle racionális kritika számára hozzáférhetetlen. Harmadszor: a zsidóság elleni harc magában igen ritkán cél. A politikai reakciónak ott érdeke az antiszemitizmus terjesztése, ahol az a tét, hogy a társadalom figyelmét a valóságos bajokról eltereljék. A történelmi körülmények eredménye, hogy aligha van jobb tárgya az általános gyűlöletnek, mint a zsidók. Az egész világon szétszóródva, diaszpórában élnek, igen könnyű őket a nemzetközi gonosz szerepére kijelölni. A negyedik tézis: az antiszemitizmus csakis a reakció eszköze lehet. Azon a tökéletesen irracionális alapelven nyugszik, hogy az emberek születésüktől fogva különbözőek, és az etnográfiai és nemzeti csoportok biológiai konfliktusai áthidalhatatlanok. Végül: az antiszemitizmus hordozója a csőcselék. A csőcselék nem tartozik egyetlen osztályhoz sem, mégis összpontosul benne a negatív feszültség. El lehet gondolkodni Kolakowski tézisein, vitázni és egyetérteni is lehet velük. Mindaddig, amíg a - körülbelül tudható, hogy mely körök által mozgatott csőcselék megmarad annál, hogy a nem konzervatív képviselőjelöltek plakátjait ékteleníti horogkereszttel, antiszemita szidalmakkal és Dávid-csillaggal. Hovanyecz László 1920. Teleki Pál első minisztersége idején születik a XXV. törvénycikk, amelyet a közvélemény numerus clausus (záros szám) néven ismer. A törvény úgy rendelkezett, hogy „az egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó” fiatalok aránya az egyetemeken és főiskolákon nem haladhatja meg az érintett etnikumok, nemzetiségek arányát, ami a zsidók esetében 5,9 százalék volt. 1938: Imrédy Béla miniszterelnöksége idején szavazza meg a parlament az első zsidótörvényt, amely „a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosítását” hivatott szolgálni. 1939. A második Teleki-kormány idején hozza meg a magyar országgyűlés a második zsidótörvényt, amely „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozását” jelölte meg feladatul. 1941. Bárdossy László kormánya idején születik meg a legkegyetlenebb faji törvény, amely megtiltotta a zsidók és a nem zsidók közöttii házasságot. Mindezen túl tömérdek törvény, rendelet és jogszabály született a zsidóság háttérbe szorítására és elnyomására. Ennek nyomán 1941 és 1944 márciusa (Magyarország német megszállása) között 60 ezerrel csökkent a hazai zsidóság lélekszáma. A magyarországi zsidóság deportálásának tervét 1944 májusában fogadták el. Május 15-e és július 7-e között 437 ezer zsidót deportáltak náci koncentrációs táborokba. A magyarországi holokauszt áldozatainak becsült száma 500-550 ezer. Ez az európai holokauszt áldozatainak hozzávetőleg tíz százalékát jelenti. Egy elfelejtett deportálás Szita Szabolcs történész a német titkosrendőrségről A Gestapo magyarországi tevékenységével kapcsolatos kutatások megerősítik, hogy hazánk a vonakodó csatlós szerepét töltötte be a második világháborúban - mondta Szita Szabolcs történész lapunknak adott interjújában. A kutatót abból az alkalomból kérdeztük, hogy rövidesen megjelenik A Gestapo Magyarországon című könyve. Elsőként azt tudakoltuk: mennyire megalapozottak azok az állítások, hogy Magyarország 1944. március 19-i megszállása után annyi feljelentés érkezett a Gestapóhoz, mint másutt sehol? — A nemzetközi irodalomból az derül ki, hogy a Gestapo jelentős mértékben a besúgásokból és feljelentésekből származó információkra alapozta tevékenységét Németországban, a megszállt Lengyelországban, Ausztriában és másutt is. Ebben a tekintetben tehát nagyjából egyforma a szégyenünk, nem vagyunk rosszabbak vagy jobbak a többi országnál - mondta Szita Szabolcs. " Németországban már 1933-ban a személyes vagy más okokra visszavezethető leszámolások egyik módja a titkosrendőrségnél való följelentés volt. Érdekes módon egyébként az ellenállási mozgalmak is használták a feljelentő módszereket: hamis bejelentések ezreivel árasztották el a Gestapót, hogy túlterheljék, félrevezessék. A Gestapo története tehát nagyjából azonos a modern kori besúgások történetével.Az ön által elmondottakból következően felvetődik az a kérdés: a magyarországi megszállás előtti években mennyire működtek együtt a német és a magyar biztonsági szervek? Volt-e ilyen kapcsolat a két szervezet között, s ha igen, az mennyire lehetett szoros? — 1938 és 1944 között voltak hivatalos kapcsolatok a Gestapo és a magyar biztonsági szervek között, ám erősen gyanakodtak egymásra - különösen a Kállay-kormány idején -, s nem volt közöttük érdemi információcsere. A német hírszerző szervek így elsősorban a Magyarországon letelepedett német cégeken keresztül jutottak információhoz. Hegyeshalomban például a Schenker szállítmányozási cég regisztrálta és jelentette a németeknek, hogy hány szerelvény hagyta el az országot, mit szállított, mi volt a célállomás. Budapesten a Mercedes-Benz képviselete volt az egyik fedőszerv, amely mögött komoly Gestapo-csoport tevékenykedett. De ugyanúgy említhetném az Első Duna Gőzhajózási Társaságot, vagy a német tulajdonban lévő pécsi szénbányákat is. Az ott dolgozó, kipróbált nemzetiszocialisták szolgálataira számítottak, akik hazafias öntudatból teljesítették vélt kötelességüket. Mások pénzért dolgoztak a németeknek. A köznapi élet minden színterére beépültek. Nyelvtanárokat hoztak divatba, akik aztán munkájuk során bejutottak a minisztériumokba, a legfontosabb közhivatalok vezetőit oktatták, miközben kiszedték belőlük az információkat. Ha a Gestapo ennyire kiépítette Magyarországon a saját szervezetét, információs bázisát, felmerül a kérdés, hogy miben nem hittek a németek: a magyar titkosrendőrség szakértelmében, együttműködési szándékában, vagy Magyarország politikai hűségében, szövetségesi kitartásában ? — Megérezték, hogy Magyarország a vonakodó csatlós szerepét játssza. Alaposan, profi módszerekkel felkészültek a lehetséges megszállásra. Kész listáik voltak politikai ellenfeleikről, amelyeket aztán sajnos a magyar feljelentők gyarapítanak és pontosítottak. A Gestapo még viszonylag apró dolgokban sem felejtett. Jellemző példa, hogy vitéz Karsay Ottó soproni gazdatiszt 1939- ben - valószínűleg az annektált Ausztriában készült - gépírásos röplapot adott át a szőlőmunkásainak. Magyarul így hangzott a Hitlerről szóló gúnyvers néhány sora: „Németországot egy olyan ember vezeti / ki magát Napóleonként fésüli / és bajszát angol módra viseli / Ez az ember nem Németországban született / de minket római köszöntéssel neveltet / Asszonyainktól sok gyermeket óhajtana / anélkül, hogy utána egy is sóhajtana...”. Karsayt az 1939-es szórólaposztogatásért a Magyarországra érkező Gestapo 1944-ben elfogta, és állásából elbocsáttatta.Az 1940-es évek elején volt-e olyan politikai erő Magyarországon, amelyben bízott a német birodalom és annak titkosrendőrsége, a Gestapo? — Kimutatható, hogy a magyar nemzetiszocialistákkal, a radikális szélsőjobboldallal jó kapcsolatban álltak, sőt kifejezetten együttműködtek velük. A Magyarországra érkező német hírszerzési főnökök, a birodalmi biztonsági hivatal főtisztviselői rendszeresen találkoztak a magyar szélsőjobboldal tagjaival, akiket többnyire pénzeltek is. A megszállás után szinte azonnal létrejött a „magyar Gestapo” Hain Péter vezetésével. A németek teljes bizalmát élvező szervezettel azonban már jó 1945-ben született Sopronban. 1988-ban a kisegítő munkaszolgálatosok történetéből kandidált. 1994-ben az európai háborús embermentés történetéből habilitált. 1990-től a budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ tudományos vezetője.niusban megromlott a Gestapo kapcsolata, vélhetően nem a szakmai rivalizálás miatt. Kiderül-e az ön könyvéből, hogy mi volt az ellentétek valódi oka? - Egyértelműen az, hogy mindegyik szervezet maga akart többet rabolni a zsidó vagyonból. Eleinte úgy nézett ki a szereposztás: a magyarok földerítik a zsidó vagyont, a németek meg összecsomagolják. Kevésbé közismert, hogy a németek értékes könyvek tízezreit, éremgyűjteményeket, festményeket vittek el a lezárt zsidó antikváriumokból. Hain - akinek az irodájában például Greco-képek lógtak - is rájött azonban, hogy a budapesti zsidóság kiszolgáltatott helyzetéből maffiamódszerekkel rengeteg pénzhez juthat. Ekkor már a német és a magyar Gestapo egyaránt saját zsebre is dolgozott. Rövidesen megkezdődött az embervásár is. A zsidóság legtehetősebb tagjai, elsősorban a gyárosok megvehették a saját életüket. Aztán további ezerhétszáz ember adta oda minden vagyonát az életben maradásért. Tizenötezer alföldi zsidóért pedig nemzetközi zsidó szervezetek adták össze a százdolláros fejpénzt. Rajtuk duplán keresett a Gestapo, ugyanis bérbe adta őket a bevonulások miatt óriási munkaerőhiánnyal küszködő osztrák üzemeknek, gazdaságoknak. De hát ők legalább megmenekültek a gázkamráktól. -A nyilas hatalom átvételében milyen szerepe volt a Gestapónak? - Ezt is ők készítették elő. Profi módon szervezték meg Bakay Szilárd altábornagynak és ifjú Horthy Miklósnak az elrablását. Horthy kormányzó környezetéből sok foglyot hurcoltak külföldre. A nyilas időszakban egyébként volt még egy elfelejtett deportálás. A komáromi Csillagerődből 12-15 ezer embert hurcoltak el Dachauba, Buchenwaldba és más lágerekbe. Budapestről a Gestapo által is regisztrált magyar foglyokat az ostrom előtt Sopronkőhidára szállították. Az újabb letartóztatottak többségét agyonlőtték. A Gestapo fogságát túlélők — ők főleg a Gyorskocsi utcai és a kistarcsai foglyok voltak — 1945-ben bajtársi kört alakítottak. A történelem fintora, hogy hamarosan - mivel többnyire tehetősebb polgárok voltak - már az új magyar politikai rendőrség megfigyelése alatt álltak. 1945 után a Gestapo ügynökhálózatának jelentős része elhagyta az országot. Az itthon maradókat pedig részben az ÁVO használta fel saját céljaira. - Kutatómunkája során mi volt a legmegrázóbb élménye? - Az emberi helytállás vagy annak a hiánya. Amikor a németek megszállták Magyarországot, s a Gestapo nem találta meg otthonukban a listáján szereplőket, akkor helyettük a családtagokat vagy a ház személyzetét vitték el. Akadtak azonban olyanok - mint például a 69 éves szociáldemokrata Buchinger Manó -, akik azonnal föladták magukat, hogy a Gestapo elengedje alkalmazottjukat. Hajba Ferenc SZITA SZABOLCS történész