Népszabadság, 2002. április (60. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-18 / 90. szám
Székely vérvádat emlegetett Nem nyomoznak a képviselő korábbi feljelentése alapján Elfogultsági indítványt nyújtott be a büntetőperét tárgyaló bíró ellen szerdán a vesztegetéssel vádolt Székely Zoltán volt kisgazda, jelenleg független országgyűlési képviselő. Az előzetes letartóztatásban lévő honatya szerint a bíró nem képes elfogulatlanul ítélkezni ügyében. Székely kijelentette: az ellene folytatott eljárás „vérvád, vérbírósággal”. Várhatóan májusban hirdetik ki az elsőfokú ítéletet. HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Székely Zoltán volt kisgazda, jelenleg független országgyűlési képviselő kétrendbeli vesztegetés vádjával került a Fővárosi Bíróság elé. Az ügyészség szerint az egyik parlamenti albizottság elnökeként előbb Emőd polgármesterét akarta rávenni arra, hogy a csatornázási munkálatok egy részét az általa megnevezett cégek kapják meg. A másik vádpont szerint Balla Dániel csatornaépítési vállalkozótól a szigethalmi beruházás kapcsán előbb 30, majd 20 millió forintot kért. Székely kezdettől tagadja bűnösségét. A Fővárosi Bíróságon szerdán folytatódott a büntetőper, ahol Székely elfogultsági indítványt nyújtott be a büntetőperét tárgyaló bíró ellen. Azt állította, hogy a bíró nem képes elfogulatlanul ítélkezni az ügyében, s a védelem összes bizonyítási indítványát elutasította. A honatya kifejtette: szerinte hamisan tanúskodtak az ügyében megszólaltatott rendőrök, s a vesztegetés vádjában Bal-láén kívül nincs rá nézve terhelő vallomás. Úgy vélte, hogy az ellene folytatott eljárás „vérvád vérbírósággal”. Az origó internetes lap tudósítása szerint Székely azt is közölte: letartóztatásának igazi indítéka, hogy elzárják a külvilágtól, ugyanis olyan bizonyítékai vannak, amelyek több politikust kompromittálnának. Székely elfogultsági indítványáról a bíróság egy másik tanácsa dönt. A büntetőügyben előreláthatóan májusban hirdetik ki az elsőfokú ítéletet. Mindeközben elbírálták Székely Zoltán feljelentését is, amit büntetőeljárást eredményező hamis vád, büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás valamint befolyással üzérkedés gyanúja miatt tett. Értesülésünk szerint a Pest Megyei Főügyészség megtagadta a nyomozást. Székely a feljelentésében többek között azt valószínűsítette, hogy az ellene indult ügyet Emőd polgármestere és Balla Dániel koholta. Az ügyészség a hamis vád és a hamis tanúzás tekintetében büntethetőséget kizáró ok miatt tagadta meg a nyomozást. Az indoklás szerint ugyanis ezek miatt mindaddig nem indítható eljárás, amíg az alapügy be nem fejeződik. Kivéve, ha a perben eljáró hatóság feljelentést tesz. Ez viszont nem történt meg. Az ügyészség a befolyással üzérkedés vonatkozásában bűncselekmény alapos gyanúja hiánya miatt tagadta meg a nyomozást. Lakóparkügy: perelnek a tulajdonosok HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Borókai László ügyvéd, a kormányszóvivő Borókai Gábor testvére is érintett lehet abban a lakóparkbotrányban, amely során egy építési vállalkozó legalább 15 esetben adta el ugyanazt a lakást több vevőnek. A rendőrség azt követően indított nyomozást, hogy vállalkozó - Gergely István, a Wohn Kft. ügyvezető igazgatója - öngyilkosságot követett el. Az építési vállalkozó a III., a VIII., a XX., és a XXI. kerületekben hitelből épített lakásokat. A III. kerületben már tavaly decemberben le kellett volna bonyolítani az átadást, ám a lakópark befejezéséhez még most is mintegy 600 millió forint hiányzik. Kiderült az is, hogy a 36 lakást 50 vevőnek adta el Gergely. A vállalkozó ügyvédje volt Borókai László, aki a Blikk értesülései szerint segédkezett az adásvételi szerződések megkötésénél. A Blikk úgy tudja: Gergely István búcsúlevelében az áll, hogy nem így akarta elintézni a dolgait, de olyan nagy volt „felülről” a nyomás, hogy nem tehetett mást. Annyi bizonyos: több száz ember milliós befektetésének sorsa vált bizonytalanná. Az óbudai lakásvárományosok feljelentést tettek és a lakópark őrzéséért egy biztonsági céget fizetnek. Az RTL Klubnak a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium - amely a földhivatalokat is felügyeli - azt ígérte: ma ad választ arra, hogyan fordulhatott elő, hogy a tulajdonosok tudta nélkül jelzálogot jegyeztettek be az épülő lakásokra. Húszmilliós váltóhamisítás MTI-JELENTÉS Húszmilliós váltóhamisítási ügy gyanúsítottjaként került előzetes letartóztatásba egy orosz és egy osztrák állampolgár; a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sértettek jelentkezését várja - olvasható a rendőrség internetes honlapján szerdán. A nyomozás eddigi adatai szerint a két külföldi tavaly júniusban és júliusban egy amerikai cég nevében váltókat állított ki, majd azokra magyar pénzintézeti kezességvállaló nyilatkozatot hamisított. A gyanúsítottak közvetítők segítségével használták fel a hamisított váltókat. A sértettek egy része pénzt fizetett be egy számlára, ahonnan azt a gyanúsítottak és segítőik felvették. A bűncselekménnyel okozott anyagi kár 20 millió forint. A veszélyeztetett kárérték meghaladja a 120 millió forintot, ennyi pénzt nem fizettek be azok, akik a hamis váltó átvétele után gyanút fogtak. A BRFK többrendbeli csalás bűntettének és váltóhamisítás vétségének alapos gyanújával folytat eljárást a tavaly augusztusban elfogott orosz és az idén januárban őrizetbe vett osztrák állampolgár ellen. A BRFK kéri a károsultakat és azokat, akik az ügyről információval rendelkeznek, hogy tegyenek bejelentést a Telefontanú ingyenesen hívható 06-80-555-111-es számán, vagy a 107- es, 112-es központi segélyhívók valamelyikén. NÉPSZABADSÁG MOZAIK 2002. ÁPRILIS 18., CSÜTÖRTÖK 21 Emberöléssel gyanúsítják a kidobóembert Emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség Cs. Z.-t, az abdai Eldorádó bár kidobóemberét - jelentették be tegnap a Győr- Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján. GYŐRI TUDÓSÍTÓNKTÓL Bánhalmi Zsolt alezredes elmondta: vasárnap hajnalban két, erősen ittasnak látszó férfi ment be a Győrhöz közeli település éjszakai bárjába. Egyikük a későbbi áldozat, a Jakuza becenevű Sz. Szilárd, a másikuk W. Z. 25 éves kínai szakács volt. A két vendég italt kért, majd üvöltözött, molesztálta a vendégeket. Cs. Z., a kidobóember sikertelenül próbálta lecsendesíteni őket. Jakuza a bártulajdonos pult mögött álló feleségét is felpofozta, lefejelte, eltörte az orrcsontját. A kidobóember azonban ekkor sem hívta a rendőrséget, hanem az engedély nélkül tartott pisztolyával előbb a mennyezetbe, majd az őt megtámadó W. Z. lába elé lőtt. A szilánkok megsebesítették a kínait, aki ennek ellenére tovább támadott, erre a biztonsági ember leütötte. A személyzet az asztalok alatt keresett fedezéket, a tulajdonos felesége egy 19 éves magyar bártáncosnővel, M. K.-val együtt - egy szűk folyosóra menekült. Jakuza utolérte őket. Cs. Z. is utánuk ment, s - állítása szerint önvédelemből - két lövést adott le Jakuzára, aki egyébként szintén kidobóemberként dolgozott egy másik bárban. A rendőrség megállapítása szerint az egyik lövés a hasán, a másik viszont éppen a homloka közepén érte az áldozatot, aki a helyszínen életét vesztette. Comblövést kapott - valószínűleg véletlenül - M. K. táncosnő is. A bűncselekmény indítékairól, hátteréről bővebb tájékoztatást egyelőre nem tudott adni a rendőrség. Nem erősítették meg azt a korábbi sajtófeltételezést, hogy a kínai maffiától kölcsönzött táncoslányok miatt tört ki a bárháború. Ezt egyébként tudósítónknak a bár tulajdonosa is határozottan cáfolta. A rendőrség a büntetett előéletű Cs. Z.-t őrizetbe vette, s folytatja a vizsgálatot. Áprilisi kánikula Washingtonban A meghűlés veszélye nélkül félmeztelenre vetkőzhetett a képen látható kocogó Washingtonban, a hőmérő ugyanis 33 Celsius-fokot mutatott kedden az amerikai fővárosban fotó: reuters Kevin lamarque Meg akarta öletni a feleségét TUDÓSÍTÓNKTÓL Hat év börtönre és öt év közügyektől való eltiltásra ítélte a Csongrád Megyei Bíróság azt a 64 éves férfit, aki volt feleségét és lányát akarta megöletni. A férfit 1981-ben életfogytiglani fegyházra ítélték apja és szomszédja meggyilkolásáért, húsz év után tavaly helyezték feltételesen szabadlábra. G. József - hangzott el a bíróságon - volt feleségét okolta büntetéséért, ezért megkereste egyik volt cellatársát, akinek egymillió forintot ajánlott az asszony és lánya megöléséért. A rabtárs szóban elfogadta a megbízatást, és másnap már jelentkezett is a férfinál. Azt hazudta neki: megölte a két nőt. Bizonyítékul egy csirkevérrel átitatott pólót adott át megbízójának, aki megígérte, hogy két héten belül átadja a pénzt. Társa e beszélgetést rögzítette, majd a felvétellel a balástyai körzeti megbízotthoz ment. G. Józsefet előzetes letartóztatásba helyezték. Az emberölés előkészületének bűntette önmagában is öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, de súlyosbító körülményt jelentett, hogy a vádlott csak feltételesen volt szabadlábon. Az ítélet ellen a vádlott fellebbezett, az ügyész három munkanapon belül nyilatkozik ugyanerről. A skandináv lottó 16. heti nyerőszámai: Első számsorsolás: 17,18,22,23,29,32, 35 Második számsorsolás: 6, 7,10,15,17,22,34 FIDESZ PILÓTAJÁTÉK -Ja, hogy ott voltál a Kossuth téren? Akkor vigyél nekik egy embert és aztán elszállhattok... Tízezer dollárért vett meg egy használt rágógumit egy wisconsini férfi. A már megrágott gumi egy híres amerikai baseballjátékos, Luis Gonzalez fogainak nyomát viseli magán. Egy egyetemista ennél is többet ígért, ám később visszavonta, mert aggódott, hogy a gumi esetleg hamisítvány. Ezek után felmerült egy DNS-vizsgálat lehetősége, de a baseballos megoldotta a problémát: megrágott egy másik rágógumit tanúk és tévékamerák előtt, belerakta egy műanyag palackba és lepecsételte. Most majd rágódhat az új tulajdonos, hogy mi volt ebben a biznisz? G. J. ELHUNYT MIKÓ LÁSZLÓ. Hatvannyolcéves korában elhunyt Mikó László fotóriporter, aki csaknem harminc évig, 1965-től nyugdíjba vonulásáig volt a Népszabadság munkatársa. Volt kollégánkat hozzátartozói szűk családi körben búcsúztatják el. (Népszabadság) ELTEMETTÉK TYÁPAY KATALINT. Tegnap a budapesti Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezték lapunk munkatársát, a 37 éves korában, tragikus körülmények között elhunyt Tyápay Katalint. A katolikus egyház szertartásán, a családtagok mellett lerótták végtisztességüket a barátok, munkatársak, ismerősök, a fiatalon távozott újságíró olvasói. A pályatársak, a régi és mai kollégák, az egykori Esti Hírlap, Magyar Nemzet és a Népszabadság újságírói nevében Szendrei Lőrinc búcsúzott Tyápay Katalintól. (Népszabadság) GÁZTOLVAJT lepleztek le a Tigáz Rt. szakemberei a napokban Cserkeszölőn. A férfi leszerelte a lakása közelében lévő földgázvezetékről a golyóscsapot, és szigetelőszalaggal kötötte össze a csöveket, így komoly robbanásveszélyt okozott. A rendőrség lopás és közveszély-okozás bűncselekménye miatt indított eljárást az ügyben. (Népszabadság) SZEXUÁLIS ZAKLATÁS vádjával letartóztatták Timmy Murphy ír zsokét, aki a Tokió-London repülőjáraton molesztálta az egyik légiutas-kísérőt. A 27 éves versenyző ügyvédje úgy nyilatkozott, védencének a közelmúltban magánéleti problémái voltak, és bízik abban, hogy a botrány nem lesz kihatással sportpályafutására. Murphy az elmúlt idényben remekül szerepelt. Hírek összesen 98 viadalon - közte az ír nemzetközi bajnokságon - végzett az első helyen. (MTI) ARIANE-START. Amerikai távközlési műholdat állított pályára a 150. Ariane-4 típusú hordozórakéta, amely szerda hajnalban startolt a Francia Guyanán lévő európai űrközpontból. A hollandiai székhelyű, amerikai New Skies társaság tulajdonában lévő 4,7 tonnás NSS-7 műholdat az Ariane az indítás után 21 perccel juttatta ki Föld körüli pályára. A Lockheed Martin kaliforniai üzemében készült szputnyik Afrika, Európa és az amerikai kontinens telekommunikációs összeköttetését biztosítja majd. (MTI) SZEXTELEFONPER. Megtagadta szextelefonszámlájának kifizetését egy német férfi azzal érvelve, hogy erkölcstelen maga a szolgáltatás, ezért aztán nem is érdemli meg a fizetséget. A számla 3 ezer euróra rúgott. A szolgáltató cég nem hagyta annyiban a dolgot, és beperelte ügyfelét. A müncheni bíróság nemigen méltányolta a szolgáltatást erkölcstelen butasággal vádoló szextelefonáló adós érvelését, és a szolgáltató javára döntött. „Kissé ellentmondásos erkölcstelen szextelfonálgatást folytatni, majd pedig megtagadni érte a fizetséget” - érvelt a bíróságot. (MTI) PONTYHORGÁSZAT EGÉSZ ÉVBEN. Feloldotta a halászati felügyelőség a Balatonnál a május 2. és június 15. közötti időszakra korábban elrendelt pontyfogási tilalmat, így e halfajt egész évben kifoghatják a tóból a hazai s külhoni horgászok. A ponty kifogásának tilalma eddig a hal ívásának idejére szólt, hogy a horgászok és halászok ne nehezítsék meg a ponty szaporodását a tóban. A Balatoni Halászati Részvénytársaság az idén az egész idegenforgalmi idényre felfüggesztette a nemes halak - köztük a ponty, a harcsa, a csuka, a fogassüllő - halászását. (MTI) HAZAENGEDTÉK a kecskeméti repülőkórházból szerdán azt a további négy hivatásos, illetve szerződéses katonát is, akiket egy támadó kézigránát sebesített meg a tatárszentgyörgyi lőtéren hétfő délután. Az eset során tíz katona szenvedett nyolc napon belül gyógyuló, könynyű sérüléseket. Közülük hatot még hétfőn hazaengedtek, négyen pedig szerdán hagyhatták el a kórházat. (MTI) CIGARETTACSEMPÉSZ: Több mint kétezer karton cigarettát akart Ausztriába csempészni a szentgotthárdi határátkelőnél kedden egy jugoszláv kamion vezetője. Információink szerint az üresnek jelentett gépjármű ponyvája duplafalú volt, s abban rejtették el a 11,3 millió forintot érő csempészárut. A jugoszláv kamion vezetője ellen csempészet és jövedéki termékkel való visszaélés bűntette miatt indult eljárás. (Népszabadság) VANÍLIAKÓLA: Vanília ízű kóla gyártásába kezd az amerikai Coca-Cola cég. A vállalat hónapok óta tartó találgatások végére tett pontot bejelentésével, miszerint vaníliás kólával rukkol ki. Az újdonság május 15-én kerül a boltokba az Egyesült Államokban, ára megegyezik a hagyományos kóláéval. (MTI) SZIÁMI IKREK szétoperálásához láttak hozzá szerdán a dél-afrikai Fokváros gyermekklinikájának orvosai. Az öt hónapos Zini és Zanela Kona a gerincoszlop alsó táján nőtt össze. Heinz Rode, a bonyolult műtétet vezető orvos úgy becsülte, hogy 14 fős csoportjának legalább 15 órára van szüksége az operációhoz. Közlése szerint az orvosi beavatkozás nem veszélyezteti a két kislány életét. Dél-Afrika vezető helyen áll a világban a sziámi ikrek bonyolult szétválasztása terén. Csupán a fokvárosi klinikán eddig már 34 hasonló műtétet hajtottak végre. (MTI) SZARMATA TELEPÜLÉS maradványaira bukkantak a napokban a Békés megyei régészek Békéscsaba határában, a 44. számú főút szélesítését megelőző feltárási munkálatok közben. A szarmaták az időszámítás szerinti I. és V. század között a délorosz sztyeppékről vándoroltak erre a területre. Már megkezdődött a lakóhely melletti temetkezőhely feltárása, ahol eddig három sírt, benne csontvázmaradványokat, használati tárgyakat, például bronzból készült tűt, kést és csak a szarmatákra jellemző, úgynevezett szürke színű kerámiatöredékeket találtak. (MTI) HOLTAN EMELTÉK KI Santiago egyik uszodájának medencéjéből Alexis Nahuelquen Castrót, a chilei súlyemelő-válogatott 22 éves tehetségét. Az 1999- es dél-amerikai bajnokság 56 kg-os kategóriájának győztese valószínűleg öngyilkos lett. (MTI)