Népszabadság, 2002. szeptember (60. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-28 / 227. szám

26 NÉPSZABADSÁG HÉTVÉGE 2002. SZEPTEMBER 28., SZOMBAT Negyedszázada a világűrben A Voyager-ikrek 25 éve hagyták el a Földet Az Űrszekerek mozifilmsorozata első ré­szének egyik „főszereplője” a Voya­­ger-6, amely programja szerint még év­századok múltán is sugározza jeleit a Földre. 2002-ben ugyan még csak két Voyager-szonda működik (és nem is ter­veznek többet), de azok rendíthetetlenül továbbítják adataikat, mérési eredmé­nyeiket bolygónkra. A Voyager-1 két, a Voyager-2 négy bolygót látogatott meg. 25 évvel ezelőtt, 1977. augusztus 20- án indult a külső bolygók felé a történe­lem eddigi legsikeresebb űrszondája, a Voyager-2. Feladata a 16 nappal ké­sőbb indított Voyager-1-gyel együtt a Jupiter és a Szaturnusz megközelítése volt. A Voyager-2-nek az Uránuszt és a Neptunuszt is sikerült lencsevégre kap­nia, végrehajtva ezzel a négy gázboly­gó meglátogatásával járó Nagy Utazás (Grand Tour) névvel megjelölt progra­mot. A két Voyager-szondának először a kisbolygó-övezeten kellett áthaladnia. Előttük csupán két űreszköz, a Pioneer- 10 és a Pioneer-11 szelte át e térséget. A kisbolygó-öv összetételét akkor még nem ismertük pontosan, félő volt, hogy kisebb porszemek károsítják a műszere­ket. Ez azonban nem következett be, a páros folytatta útját a bolygók királya, a Jupiter felé. A Voyager-1 hamar megelőzte társát, így 1979. március 5-én hamarabb érte el a Jupitert. Elsőként készített fényképet a Pioneer-szondák által bizonyított, de föl­di megfigyelésekkel már korábban is „sejtett”, Jupitert körülvevő gyűrűrend­szerről. Az 1979 júliusában odaérő Voyager—2-vel együtt feltérképezték a Jupiter holdjait, az Io vulkanizmusát, az Európa jégpáncélját, a Ganymedes ősi kéregdarabjait és a Callisto sötét felszí­nén a fehéren virító krátereket. Továbbá megannyi kisebb holdat fedeztek fel a nagy bolygó körül. Ezt követően a két Voyager folytatta útját a Szaturnusz felé. A Voyager-1 1980 novemberében, a Voyager-2 1981 augusztusában érte el a bolygót. Az, hogy ezek a szondák egyáltalán elindulhattak a gázóriás felé, az úgynevezett hintamanő­­vernek köszönhető. A Jupiter gravitációs ereje ugyanis kitérítette útjukból a szon­dákat, ezáltal némileg fel is gyorsítva őket. Az új irányban pedig épp a Szatur­nusz tartózkodott. A Szaturnusz gyűrűi igazi meglepetéssel szolgáltak. Olyan egymásba csavarodó gyűrűíveket fedez­tek fel, melyek létezésére még csak nem is gondolt senki. A kráterezett, geológiai aktivitást mu­tató holdak mellett igazi „csemegeként” szolgált a Titán nevű hold. Vastag, átlát­hatatlan légköre miatt az első, légkörrel rendelkező hold volt, amit felfedeztek az űrkutatás történetében. A Titán felszínét nitrogénlégköre alatt óriási metánóceá­nok boríthatják. De a légkör alá sajnos nem sikerült betekinteni. A szakembere­ket mindez nagy kérdés elé állította. Akárhogy is, de szerették volna lefényké­pezni a Titán felszínét: vannak-e rajta kontinensek, mennyire hasonlít az ősi Földre? Ezért a Voyager—1-et a Titán köz­vetlen közelébe manőverezték annak re­ményében, hogy találhatnak egy rést a felhőzeten, amelyen át gyönyörű fotók készíthetők. Bár a Voyager-1 érdekes fel­hőfoszlányokat kapott lencsevégre, a fel­színt nem látta meg. Időközben olyan kö­zel merészkedett a Titánhoz, hogy annak gravitációs tere egy újabb, nem tervezett hintamanővert eredményezett. A Titán a Voyager-1-et „kidobta” a Naprendszer fősíkjából, így a szonda több bolygót már nem látogathatott meg. A Voyager-2 viszont igen. A Szatur­nusz lendítő hatásának köszönhetően célba vette az Uránuszt. A távoli, kékes­zöld bolygó mellett 1986. január 24-én haladt el. A szonda még a Szaturnusz gyűrűjén való áthaladáskor megsérült, beakadt egy forgató platform. Bár úgy tűnt, a hibát sikerült kiküszöbölni, biz­tonsági okokból kevesebb képet készítet­tek, gyorsabb adatátvitellel. Sokáig kér­déses volt, működik-e kilenc évvel indí­tása után az űrszonda. A feladatát azon­ban sikeresen végrehajtotta. Az Uránusz egy gyakorlatilag részlet nélküli bolygó. Légkörében szinte semmit nem sikerült megörökíteni (néhány sejthető felhő­alakzaton kívül), holott a korábbi megfi­gyelések arra mutattak, hogy a Jupiter­hez hasonlóan sávos szerkezete, nagy ciklonjai vannak. Hogy ilyeneket nem találtak, talán a bolygó hatalmas, 97 fo­kos dőlésszögének tudható be. A megkö­zelítéskor ugyanis déli pólusát a Nap fe­lé fordította. Fél uránuszi évvel később (azaz 42 földi év elteltével) pedig az északi félteke néz majd a Nap felé. Az Uránusz már korábban felfedezett gyűrűrendszerét is megvizsgálta a Voyager—2, de mérései szerint csak 11 vékony gyűrűív veszi körül a bolygót. A holdak közül a legérdekesebbnek a Miranda bizonyult, amely olyan képet mutat, mintha előbb felrobbant, majd újra összeállt volna. Ezután a Voyager-2 az Uránusz melletti hinta­manőverrel a Neptunusz felé vette az irányt. Földi megfigyelések alapján gyanították, hogy a bolygót gyűrűrend­szer veszi körül, csakhogy nem tudták, milyen és mekkora. Ezért nagyon félő volt, hogy az űrszondának a gyűrű egy­­egy részecskéje nekiütközhet, esetleg meg is szakadhat a kapcsolat. Az 1989. augusztusi megközelítést szerencsére sikeresen átvészelte az űreszköz. A Neptunusz légkörében óriási ciklonokat találtak. A gyűrűrendszerről készített felvételek lenyűgözők voltak. Az egyik ív formája soha nem látott jelenségre utalt. A külső gyűrűívben ugyanis sokáig értelmezhe­tetlen csomósodásokat találtak. Ma már úgy gondolják, ezekért az egyik hold (a Galatea) pályájának enyhén elliptikus alakja lehet a felelős. A legérdekesebb Neptunusz-hold a Triton, ami egy külön világként kering a bolygó körül. (Sokak szerint egykor a külső kisbolygó-öv, a Neptunusz után kö­vetkező úgynevezett Kuiper-öv tagja le­hetett, a bolygó csak később fogta be.) A Tritonnak van légköre, déli sarkát fagyott nitrogén borítja, felszínén nitrogénalapú, gejzírszerű képződmények figyelhetők meg. A hold felszínén különleges pályá­ja, tengelye és nagy mérete miatt 700 évente extrém nyár uralkodik. Ez 1-2 fo­kos hőmérséklet-növekedést eredmé­nyezhet, 50 éven át. Ez az elsőre elhanya­golhatónak tűnő „globális felmelegedés” elpárologtatja a nitrogén nagy részét, ami ezerszeresére növelheti a légnyomást. Egy hold esetében furcsa, de akár 10 at­moszféra (azaz 10-szeres földi légnyo­más) is kialakulhat ilyenkor. Ezt a jelen­séget ugyan még nem sikerült megfigyel­ni, néhány évtizeden belül várható, hogy ez is megtörténik. A Voyager-2 ezután folytatta útját a Naprendszer külső régióiba. Fedélzeti nukleáris, radioizotópos reaktora jóvoltá­ból még akár évtizedekig is lehet fogni egyre gyengülő jeleit. Igaz, ehhez már ma is 70 méter átmérőjű rádióantennára van szükség. A Voyager-szondák most az úgyneve­zett heliopauza felé közelednek. A heliopauza az az elvi határréteg, ahol a Napból áramló töltött részecskék (nap­szél) és a csillagközi térből származó „csillagszél” hatása kiegyenlíti egymást. A heliopauzáról nem tudjuk, pontosan hol helyezkedik el, de ha a Voyagerek még működnek, áthaladásukkor másképp megszerezhetetlen információval szol­gálhatják a tudományt. Ha irányát tartja a Voyager-2, akkor 40 ezer év múlva más­fél fényévnyire halad el a Ross 248 jelű csillag mellett. A szondákon (ahogy a Pioneereken is) arra az esetre, ha netán idegenek találnák meg, elhelyeztek egy földönkívülieknek szóló üzenetet. Az arannyal galvanizált hanglemezen a Föld több országa - köz­tük Magyarország képviselője magyar nyelven - „üdvözli” a szerencsés megta­lálókat. Hacsak pár ezer év múlva egy műgyűjtő űrhajós utána nem ered, hogy eltegye emlékbe. Vagy Kirk kapitány nem küzd meg ve­le is...Horvai Ferenc A Voyager-2 A Szaturnuszon olyan gyűrűíveket fedeztek fel, melyek létezésére senki nem gondolt FOTÓ: EUROPRESS/SPL Unió a talpunk alatt Nem is gondolnánk, hogy míg nagyban folyik az európai államok uniós összefo­gása, korábban egymásra fenekedő nem­zetek borulnak össze, egészen hasonló események zajlanak a kontinens felszíne alatt fél-egy méterrel is. Legalábbis ami a déli zónát, a Földközi-tengert vagy 6000 kilométer hosszan kísérő, keskeny sávot illeti, elmondható, hogy az itteni hangya­népesség máris megvalósította a kölcsö­nösségen alapuló békés együttélést, uralkodói lesznek. A nász után lerakják el­ső petéiket, amelyeket a kikelésükig gon­doznak. Az utódok pedig az elraktározott megtermékenyítő spermiumok jóvoltából későbben született testvéreikkel együtt sok évig tartó fényes ellátással hálálják meg az anyai törődést. Az apák csak né­hány órával élik túl a sikeres légyottot. A hangyák a társas rovarok között is ki­tűnnek a közösségi alkalmazkodóképes­ségükkel, ahogyan a tanyájukul szolgáló bolyt a helyi igényeknek megfelelően ala­kítják ki, és képesek a változó körülmé­nyeknek megfelelően folyamatosan mó­dosítani, átépíteni. A rendezőelv érvénye­sítése kémiai parancsok útján történik. Feromonoknak nevezett jelzőanyagok közvetítik azokat a nélkülözhetetlen felvi­lágosításokat, utasításokat, amelyek a gondjukra bízott lárvák koráról, fejlettségi állapotáról, az ő vagy a királynő kívánsá­gairól, vagy éppen a vadászösvényekről, a védelmi zónák határairól, nem utolsósor­ban pedig a szorgos rovarok faji hovatar­tozásáról, „állampolgárságáról” tájékoz­tatnak. A békésen munkálkodó közössé­gek ugyanis harciasan védik az értékeiket: a vadászterületet, az állat- és növényfar­mot és a rájuk bízott ivadékokat, a jövő nemzedékét. Szagról ismerik meg a ke­belbelieket, és jaj az idegen szagú, bármi­lyen szándékkal a felségterületükre keve­redőknek! Ez az egymást is hatásosan sakkban tartó egyensúly látszik felbomlani azzal, hogy a kontinensünk déli részeit benépe­sítő hangyamilliárdok között kitört a bé­ke. A Lisszabontól Marseille-en át az ............. olasz csizma száráig húzódó holtan gondoskodnak a király­nő és az utódok (peték, lárvák és bábok) biztonságáról, a táp­lálásáról, az ápolásáról, a neve­léséről, szükség esetén a kime­nekítéséről. Az ő gondjuk a lár­vákból kikelő ivaros egyedek, a hímek és a királynőjelöltek nász előtti felkészítése, majd a kiházasításuk, ami a kirajzásuk elősegítését, alkalmanként igencsak goromba kikergetésü­­ket jelenti. A faj fenntartása vé­gett a fészek melegéből szám­űzött szárnyas példányok közül a hölgyekre az első, küzdelme­sebb periódust követően fényes karrier vár, új kolónia alapítói­ Az egy-egy nagy családnak tekinthető vagy százezres népességű hangyakoló­niák jól szervezett társadalmat alkotnak. A királynő „házi cselédségét”, a dolgozók seregét a „gyermektelen” leányai adják. Belőlük állnak a fegyveres testületek: a katonaság, a gyűjtögetők-vadászok, őrző­védő kompániák. Összehan­ ............ mediterrán zónát mintha az ar­gentin hangyák (Linepithema humile) egyetlen hatalmas ko­lóniája népesítné be. Egymást fenntartás nélkül fogadják „kedves rokon”-ként, bármi­lyen messzi pontjáról érkezze­nek is a birodalomnak. Csősz Sándor, a Természet­­tudományi Múzeum rovartan­­kutatója szerint a jelenség nem más, mint a hangyatársadalom kivételes alkalmazkodásának a megnyilvánulása. A Dél-Ame­­rikából valamikor az XIX. szá­zad végén behurcolt hangyafajt ugyanis a kontinensünkön az eredeti, trópusi élőhelyétől kü­lönböző, sok tekintetben kedvezőtlenebb körülmények fogadták. Míg az odaát ho­nos élősdijeinek, kártevőinek a hiánya ki­fejezetten elősegíti a népesség szaporodá­sát, a hideget rosszul tűrő faj számára a mostohább éghajlat meglehetősen korlá­tozott letelepedési lehetőséget biztosít. Kísérletes körülmények között is megfi­gyelhető, hogy kedvezőtlen viszonyok (például hűtés) közé, szűk helyre kény­szerítve a különböző bolyból származó hangyák idegengyűlölő harci kedve lelo­had, és kellő ideig tartó ínség után ez így is marad. A vészt túlélő hangyák a másfé­le származásukról megfeledkezve egysé­ges közösségben élnek tovább: a fajfenn­tartás ösztöne úrrá lesz a törzsi érdekeken. Az alkalmazkodás másik útja az állam­forma bizonyos fokú megváltoztatása. A reform ezúttal az uralkodótól kíván meg némi „önmérsékletet”. A hagyományosan egy királynős (monogén) társadalom hie­rarchiájának élén létrejön a hatalommeg­osztás. Más hangyafajoknál nem ismeret­len ez a családmodell, az uralkodó háre­men belüli bizonyos fokú hierarchiával. Az Argentínából Európába szakadt kö­zösségekben a megszorultság hívhatta életre ezt a trópusi hazában rejtve maradt, beléjük kódolt képességet. Dr. Gábor Zsuzsa ÓRIÁSIHANGYA-KOLONIA DÉL-EUROPÁBAN Hangy­atalálka fotó: der Spiegel M . MINDENTUDÁS EGYETEME Génkételyek A Mindentudás Egyeteme következő elő­adását A megismerhető és megváltoztat­ható gén címmel Venetianer Pál biológus professzor tartja. -Hogyan érinti a génmanipulációs technikák hazai úttörőjét, hogy tudomá­nya a közvélemény előtt az atomfizikához hasonlóan egyfajta mumussá vált? - Elég rosszul, bár ez a jelenség nem egészen újdonság, hiszen amikor ez a technika a hetvenes években megszüle­tett, Amerikában komoly hisztériát oko­zott, csak Európában ezt hosszú ideig ke­vésbé lehetett tapasztalni. Igaz viszont, hogy amikor az amerikai közvélemény meglátta az első pozitív eredményeket, például génterápiával meggyógyított be­teg gyerekeket, akkor ez a hangulat ott megváltozott. Remélem, hogy ez Európá­ban is megtörténik majd. —Amikor hajdan elkezdett a témával foglalkozni, gondolta-e, hogy mostanra idáig jut a génmódosítás tudománya? -Nem. A haladás sokkal gyorsabb, mint ahogy azt feltételeztem. Nem vártam például, hogy az ezredfordulóra az ember genetikai manipulálása is elérhető közel­ségbe kerül, bár az emberklónozást in­kább csak elvi lehetőségnek gondolom. Függetlenül ugyanis minden erkölcsi tila­lomtól, a mindenütt elfogadott szabályok értelmében tilos ilyen kísérleteket végez­ni, és feltételezhetőnek vélem, hogy az ilyen hírek mögött szélhámosság van. -De a tudománytörténet nem egy szél­hámost ismer... - Igaz, de ez nem jelenti azt, hogy amit meg lehet termi, azt meg is teszik. Er­kölcstelen dolgokat cselekedni hagyomá­nyos módszerekkel is lehet, gondoljunk csak Mengele kísérleteire. Ez sem a tudo­mányos lehetőségeken múlott, csak ilyen „erkölcsi” hozzáállás kellett hozzájuk. -Ezek szerint az orvosi területen nem is várható, hogy megváltozna az emberek hozzáállása a génsebészethez? - Erre azért nem tudok egyértelmű vá­laszt adni, mert magamnak is vannak ké­telyeim. Míg a génmódosított élelmisze­rekkel kapcsolatban meggyőződésem, a veszélyt­udolloknak nincs igazuk, ugyan­ezt nem mondhatom el a humán alkalma­zásokról. A klónozás vagy az emberek csíravonalának megváltoztatása igenis sú­lyos erkölcsi problémákat vet fel. Amíg annak az egyébként reális aggodalomnak a kivédése, hogy a termesztett növények­ben végzett génmódosítás szétterjedhet a környezetben, egyértelműen szakmai kér­dés, és ugyanúgy felvetődhet egy betele­pített vagy hagyományosan nemesített növény esetében, addig az emberben egy egyértelmű genetikai hiba - egyébként szintén vitatott - kijavítását nagyon nehéz elválasztani attól, hogy legyen a gyerek, mondjuk magasabb vagy intelligensebb, ami borzasztó messzire vezet. - Mit tehet a kutató azért, hogy az ilyen lehetőségekből ne legyen valóság? - A tudományos megismerésnek nincs etikai korlátja. Abban a pillanatban azon­ban, amint alkalmazásra, vagyis tettre ke­rül sor és ide tartozik az eredmény nyilvá­nosságra hozatala, vagy szabadalmaztatá­sa, a kutató erkölcsileg ugyanúgy szemé­lyesen felel - morális és jogi értelemben - a tetteiért és annak következményeiért, mint bárki más.­­Az események gyakran nem ezt a jó­hiszemű tudósi optimizmust igazolják... - Ez sajnos így van, mert a kutatók is bizonyos fokig elfogultak a szakmájuk iránt, és amikor kizárólag a szakmai am­bícióikat követik, konfliktusba kerülhet­nek a társadalom egészének érdekeivel. Palugyai István Venetianer Pál A szeptember 30-i előadás helye és ideje: Mű­szaki Egyetem B28-as nagyelőadó, Magyar Tu­dósok körútja 2., 19.30, www.mindentudas.hu

Next