Népszabadság, 2003. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-04 / 3. szám
10 NÉPSZABADSÁG KULTÚRA 2003. JANUÁR 4., SZOMBAT Nemcsak kölcsönzésről van szó Odeon: a beszélgetős videotéka Konstantinov Boyan folyékony angolsággal kérdezi a videotéka alkalmazottját, hogy megvan-e nekik a Harmadik ember feliratos, eredeti nyelvű változatban. A tékás továbbgördíti a kérdést valakinek egy nyitott ajtó mögött, amitől egész láncreakció indul be. Kérdések és válaszok cikáznak emeletre fel, emeletről le, majd kisvártatva az egyik hang gazdája jelenik meg fentről, a kért kazetta gerincét cirógatva. Mielőtt a Harmadik ember titokzatos kölcsönzője diadalittasan távozna, útját álljuk a kijáratban, hogy kifaggassuk: honnan tudta, hogy Budapesten egy ilyen klasszikus művészfilm előkérdéséhez ide, az Odeonba érdemes jönni? Konstantinov, aki Bulgáriából jött, a Közép-európai Egyetemen (CEU) dolgozik. A környéken lakik, és kifejezetten a művészfilmek kedvéért jár a Hollán Ernő utcai Odeonba, de volt már a Puskin mozi tékájában is. A szomszédos országok filmtáraihoz képest gazdagnak ítéli az Odeon-kölcsönzők kínálatát, emellett hasznos információs központnak is tartja ezeket a helyeket. Van egy régi, az 1950-es években készült magyar kalandfilm, Az oroszlán ugrani készül, amely elég népszerű volt régebben Bulgáriában. Elhatároztam, hogy felkutatom, és az első utam ide vezetett. A film nem volt meg ugyan, de a kiszolgáló a pultnál segített abban, hogy megtudjam, hogyan juthatok hozzá. Végül a Moképtől sikerült megszereznem, ami itt van nem messze, pár utcával arrébb. Az első lépcső Az Odeon Art Video csaknem egy évtizede gondoskodik a filmművészet maradandó értékű alkotásainak magyar nyelvű megjelentetéséről videón. Az utóbbi években országos filmes adatbázis kiépítésébe kezdtek az interneten, mellette pedig más művészeti ágak irányába is elkalandoztak. A társaság jelenleg két jelentős esemény közt próbál nagy levegőt venni: a késő őszi, összművészeti Utolsó Csepp Fesztivált jövő márciusban a Duna mozi megújulása követi, melyet az Odeon üzemeltet majd. Talán nem túlzás azt mondani, hogy az 1993 decemberében alakult társaság fennállása alatt a honi filmes kultúra egyik jelentős katalizátorává vált. - Aki filmmel akar foglalkozni itthon, annak az Odeon az első lépcső - vallja Bognár Péter, a 60 százalékig a Budapest Film Rt. tulajdonában lévő cég egyik társtulajdonosa. A cég által videokazettán kiadott mintegy 350 klasszikus és kortárs művészfilm, többek közt olyan szerzőktől, mint Luis Bunuel, Andrej Tarkovszkij, Peter Greenaway vagy Emir Kusturica, a hazai mozgókép- és médiaoktatásban alapvető hiányt pótol. Bognár egyike azon mai tagoknak, akik megalakulása óta a csapathoz tartoznak. Mikor megpróbálom anekdotázásra bírni a régi időkről, eloszlatja az illúzióimat afelől, hogy a történet romantikusan, egy egyetemi kocsma füstjében-félhomályában vette volna kezdetét. Az ötlet Port Ferenctől, a Budapest Film vezérigazgatójától jött, hogy érdemes lenne alapítani egy kiadót a cég art mozi hálózatában bemutatott művészfilmek videoforgalmazására. Az első kiadott film Terry Gilliam Brazilja volt, azóta havonta három-négy filmet jelentetnek meg kazettán. Másfél éve DVD-ket is kiadnak, e hónapban a Félelem és reszketés Las Vegasbant hozták ki (szintén Terry Gilliamtől), mely a sorban a tizenegyedik. A videokazettákat inkább intézmények, mint magánszemélyek vásárolják. Egy film videókiadása mögött milliós nagyságrendű költségvetés áll, a cég a filmeladásokból, a kölcsönzési bevételekből, illetve a Magyar Mozgóképes Közalapítvány és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával a nyereség és a veszteség határán tud egyensúlyozni. Az Odeon nemcsak kiadóként, hanem kölcsönzőként is működik. Kínálata így saját filmjei mellett a Magyarországon 1993 óta videón kiadásra került filmek nagy részét felöleli. A filmkölcsönzők általános gyakorlatával ellentétben itt a régi filmeket is megtartják, ezért a majdnem tíz évre visszamenő gyűjtemény archívum értékű. A helyszíneken fellelhető, könyvtárakat idéző vaskos katalógusok mellett egy Odeon-website is segíti a tájékozódást a hatalmas anyagban. - Szeretnénk vezető filmes információszolgáltatóvá válni, ezért hoztuk létre az odeon.hu-t - mesél a tervekről Farkas Andrea, az oldal üzemeltetésére létrehozott cég vezetője. Az online adatbázis a kölcsönző filmállománya mellett részletes információt nyújt a magyar mozikban bemutatott összes filmről. Az oldal számos extrája közül az egyik legeredetibb Újvári Csaba naplója, mely egy sokat megélt tékás szempontjából, kiváló antropológiai érzékkel ecseteli a videotéka hétköznapjait, olyan visszatérő szereplőkkel, mint egy Ottó nevű hajléktalan a Ferenc körúti villamosmegállóból. A tékázás mellett a filmajánlók írása és az adatbázis szerkesztése mindennapos része az Odeon-dolgozók életének. - Annyira szerteágazóak a feladatkörök, hogy szinte senki nem foglalkozik egy feladattal, mindenki többel foglalkozik egyszerre - állítja Nagy Marianna, aki amellett, hogy hálózatvezető, egyben az Odeon házi grafikusa is. A nagy filmes tárgyi tudás alapvető követelmény ahhoz, hogy valaki náluk a pult mögé kerüljön. Nagyon személyre szabott a kölcsönzés, és nagyon sok információt kapnak a kölcsönzők egy adott filmről. Tékázóink próbálnak egyéni ízlésekhez mérten filmeket ajánlani, és azokat a filmeket is megismertetni, amelyek viszonylag kevés publicitást kapnak. Nemcsak sima kölcsönzésről van szó - vázolja fel kultúrmissziójuk lényegét Andrea. Viczei Zsolt, a Puskin mozi tékavezetője nemcsak a tárgyi tudásról, hanem a filmek által reprezentált értékek méltó képviseletéről beszél. A kultúra és a szellemi élet iránti elkötelezettség egyikükből sem hiányzik: Zsolt például az Odeonban végzett munkája mellett a Pont Műhely színtársulatban játszik. A csapatban nem ő az egyetlen, aki a színház felé kalandozik, míg mások zenét vagy filmrendezést tanulnak. - Quentin Tarantino, a Ponyvaregény rendezője is videotékás volt valamikor - sütöm el a corvinusoknak a nagy filmtörténeti példát, mire kiderül: Miklauzic Bence, az idei filmszemlén többszörösen díjazott Ébrenjárók rendezője nemrég még maga is az Odeon pultjai mögött állt. Utolsó Csepp Fesztivál Mint megtudom Farkas Andreától, a szervezése alatt négy éve futó, művészeti iskolák anyagait bemutató Utolsó Csepp Fesztivál elődje egy filmszemlén felállított rozoga Odeon-sátor volt, ahova bárki bevihette és levetíthette amatőr videofilmjét, amivel esélye sem lett volna bejutni a filmfesztiválra. Az idén negyedik alkalommal megtartott Utolsó Csepp rendezvényein a Trafóban, a Művész moziban és a Puskin kávézójában már egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Cél, hogy jövőre az ideinél is több vidéki intézményt csábítsanak fel a szervezők a rendezvényre. A fesztivál és az Odeon Art Video azonban egyelőre nem vállalkozhat vidéki terjeszkedésre. A fővárosban található négy Odeontéka nem mindegyike bír valamilyen önálló arculattal. A Hollán Ernő utcai központ a legnagyobb területen, két szinten tárja elénk kínálatát. Az intézménynek otthont adó Duna mozi márciusi megújítása tovább fogja növelni a téka belső terét, hogy a kölcsönzéssel párhuzamosan beindulhasson egy DVD- bolt is. A 100 személyes mozi üzemeltetésével is az Odeon Kft.-t fogják megbízni, a tervek szerint a cég évi háromnégy filmmel moziforgalmazóként is belép a piacra. Az átalakult Duna mozi bizonyos rendszerességgel a film mellett más művészeti területeket képviselő kultúrközpontként is működik majd, továbbra is megtartja azonban mozi jellegét - hangsúlyozta Borsos Erika ügyvezető. Filmes könyvtár Míg a Hollán Ernő utcai központban az Oscar-átadások alkalmával megrendezett, késő estébe nyúló filmes vetélkedő vált rendszeressé, a Puskin mozi emeleti tékája rendszeresen helyszíne egyéb filmes rendezvényeknek. A minden évben itt tartott dokumentumfilmes díjátadó ünnepség mellett a galéria nemrég helyszíne volt a Jancsó Miklós-filmcsomag dedikálással egybekötött bemutatójának, és előfordul, hogy filmes iskolák tanárai itt tartanak előadást. A tágas térben a kazettatokokon kívül a filmes műveltség egyéb kellékei is körbeveszik a látogatót. Az újságsarokban régi Cahiers du Cinema- és Varietyszámok, a filmes könyvtár üvegajtaja mögött az Osiris-könyvek legújabb filmes darabjai mellett antikváriumi értékek: a Délibáb régi számai még 20 filléres, a Fényszóróé 12 pengős árfekvéssel. A kölcsönzőpulton, mint a többi tékában, megvásárolható lapok: Filmvilág, Filmtett, Metropolis, Pergő Képek. Magyar filmekből itt, a Puskinban található a legnagyobb választék. A hálózat második tagjaként a Tabán moziban jelent meg kölcsönző, mely az Odeon egyetlen képviselője Budán. Bár alapterületét nézve ez a legkisebb, itt is bőséges gyűjteményre akadunk. Mikrotéka jellegénél fogva a helynek sikerült megőriznie a családias hangulatot és elbeszélgetős tempót - mondja Tóth Szilvia, aki amellett, hogy a Tabán tékavezetője, napközben a terjesztési ügyeket gondozza a központban. A Corvin mozi gyűjteménye a hely multiplex szelleméhez illően erősen berendezkedett a „nagy stúdiófilmek” tálalására, ahogy a vezető, Király Imre fogalmaz. Majd hozzáteszi, a Hetedik pecsét itt is ugyanúgy keresett és kölcsönzött film, mint a többi odeonos helyen. Bak Árpád A Hollán Ernő utcai központ _Televízió_ Robot Az operett pajkos, szellemes, kacér és habos. Minden bizonnyal, mondhatják mindazok, akik a Magyar Televízió nagy igyekezettel lebonyolított Interoperett gáláját nézték január elsején. A Kovács József szerkesztésében és rendezésében készülő, minden jel szerint ígéretes üzleti vállalkozás ugyanis nem volt képes meggyőzni a kételkedőket a jelzők valódiságáról. A televíziós közvetítés legalábbis nem. Ez az Interoperett műsor egy jól nevelt, időnként riadt, sokszor elviselhetetlenül édeskedő, néha kifejezetten idétlen műfajt örökített meg. Meglehet, hogy mindez valami speciális, televíziós operetthibrid. Olyan, melynek legfőbb jellemzője egyebek mellett, hogy nagyon nehéz végignézni. Ebbe a mostani Interoperettbe ugyanis alig szorult valami élet. Kispolgár hölgyek és urak meneteltek a bűbájosan felvirágozott színpadon, bizonyára megtalálva hasonlóképpen fegyelmezett nézőiket. De még ezekkel a sokat tűrő, vasakaratú és szolidáris nézőkkel sem illik azt megcsinálni, amit Csenterics Ágnes, a közvetítés vezetője és Kovács József, a gála öszeállítója tett. Mintha mindketten egy osztrák médiakiképző-bázisról jöttek volna, ahol egyebet sem tanítanak, csak hogy miként kell jópofa, habcsókos, csücsörítős műsorokat gyártani. Olyan riadt és a jellegtelenségig finomkodó volt ez a gála, és olyan monoton módon volt végiggondolva a színpadi események közvetítése, hogy biztosak lehetünk benne, ama bizonyos médiaiskolában mindketten jelest kaptak a végső vizsgákon. A tapasztalt Csenterics Ágnes, és az ambiciózus Kovács József minden bizonnyal egy középre igazított, konform műsort szeretett volna csinálni, amelyet jól lehet pozícionálni a médiapiacon, és mindeközben még a színvonala is vállalható. A színvonal olyan volt, amilyen: mindenki tette a dolgát, énekeltek és táncoltak bőszen, néha a hölgyek kissé visítósra fogták, az urak meg hangicsáltak fábul, de voltak egészen jó pillanatok is: Dávid Krisztinában volt elegancia, és volt tűz Várkonyi Szilviában, Szász Katiban, Kiszely Zoltánban és Egri Józsefben. És még a szerkesztő-rendező is színpadra lépett „híres dallamokból” kötött kis csokrával, feltűnően gyengén sikerült play-back technikával. Semmi kétség, mindenki dolgozott rendesen, csak a műsor készítői elégedtek meg kevéssel. Olyan katatón lett ez az idei Interoperett, hogy félő, sok hívet nem tudott szerezni a műfajnak. A plánok katonás rendben és olyan automatikusan váltogatták egymást, mintha legalábbis egy robot ült volna a közvetítőkocsiban. A harmadik daltól a nézők már fejből tudhatták, hogy a szám elején totálból látjuk a művész urat vagy a művésznőt, aztán felúszik a cím, és mire véget ér, gyorsan látunk egy közeli képet és így tovább. A dal végén kép a közönségről, totál a színpadról és végül a rettenetes számítógépes elválasztás csillagos függönyimitációval. Mindehhez a biztonsági technikához csak annyit lehet hozzáfűzni, hogy a közönséget csak azért nem érdemes sokat mutatni, mert akkor túlságosan jól látható arcukon az elgyötörtség. Mindenesetre elmúlt ez a mostani Interoperett is. Világos volt minden, lehetett érteni a szándékokat, szépen megmutatta magát az energiatakarékos televíziózás. A műsornak csak egyetlen titka maradt: a magyarul elénekelt Hair betétdal. Nyilván az operettet ünnepelték a szerkesztők. Krausz Barnabás A közönséget csak azért nem érdemes sokat mutatni, mert akkor túlságosan jól látható arcukon az elgyötörtség. ________Könyv Szilágyi János, szólj hozzám! Szilágyi János írt egy könyvet, azt a címet adta neki, hogy Privát. Műfaját tekintve sztárkönyv ez, karácsony előtt szokták az ilyeneket kiadni, a megjelenésnek többnyire az a célja, hogy sok pénzt lehessen vele keresni. Szilágyinak is ez volt a célja, semmi más. Ifjúkorom bálványa telerakta a könyvét mindenféle intimpistáskodással, rádiós ugratásokkal, nőügyekkel, helyet kaptak itt a hajdan megbotránkoztatást célzó, de mára elfáradt poénok is szép számmal. Benne van a könyvben három feleség színes portréja; szép asszonyokról van szó, elhiszem, hogy a farmer Szilágyi szerette és szereti őket, de persze érdekelni nem nagyon érdekel. Mert én senkinek a magánéletébe nem óhajtok bekukkolni. Nincs az a megasztár, akinek az alsógatyás történetei egy percig is izgatnának. Tény, hogy a meghökkentő kérdéseivel és reakcióival híressé vált rádióriporter most sem hazudozik, nem hever-kavar, de ez a Privát írott szövegében elveszti eredeti zamatát. Bevallja például, hogy trehány volt, amikor határidőre nem készült el a kézirattal. Ez még tetszik is, nagyjából tényleg ilyen lehet ez a Szilágyi. Bement a kiadóba, és azt mondta: nem megy, nem tudja megírni. Ezzel tulajdonképpen be is fejezhette volna a dolgot, van úgy, hogy az embernek nem sikerül valami. Miért törvényszerű az, hogy egy jó rádiós, aki tűrhető tévéssé képezte át magát, és úgy emlékszünk rá, mint azon kevesek egyikére, aki nem bolondult meg teljesen, egyszer csak szükségét érezte a könyvírásnak? A kiadó a bűnös. Mert Szilágyi őszinte nyilatkozatára nem azt mondta, „jól van, János, nincs semmi baj, szépen visszafizeted az előleget, nem haragszunk, bármikor gyere, ha jobb ötleted van...” Nem. Nálunk kiadó karácsony előtt sztárnak ilyet nem mond. Így született a Privát is. Amelybe aztán Szilágyi mindent beleírt. Az ilyen típusú könyvírásban különben ez az elviselhetetlen. Hogy amit az ember nem ír bele, az nincs is. Nem létezik. És milyen érzés lehet ez olyan embernek, aki megszokta, hogy hangja van meg arca van? De hogy Szilágyinak mégis van érzéke a könyvíráshoz, abból jöttem rá, hogy három történettel sikerült engem az olvasót kiakasztania. Egyszer azzal, hogy elmeséli: Kovalik Károllyal fogadást kötöttek, ki ríkat meg előbb egy embert a téli utcán. Szilágyi ráhajtott: faggatni kezdett egy öreg hómunkást, aki történetesen nő volt. A magányról kezdte faggatni, mire az idős asszony hangos szipogással elpanaszolta neki a bánatát. Szilágyi pedig nyert egy üveg pezsgőt Kovaliktól, aki - mai nyelven szólva - szintén nem kispályás játékos volt. Másodszor azzal, hogy a Kern Andrással készített tévés interjú előtt megegyezett a színésszel abban, hogy fia halálát nem említik. De Szilágyi előhozta. Harmadszor azzal, amikor valamely magazinnak sztárinterjúkat készített, s Hofi Gézával akadt össze. Hofinak nem tetszett a kézirat - más írni, mint beszélni -, s nem járult hozzá a közléshez. De Szilágyi ezt figyelmen kívül hagyta, leadta a szöveget. Hofit nyomdász ismerőse értesítette a dologról, lett égszakadásföldindulás - „botrány, meghurcolás, fegyelmi”, írja Szilágyi, és hozzáteszi: „Soha többé egyikünk sem vette a fáradságot, hogy kezet nyújtson a másiknak.” Na most mindezt szerzőnk - aki például nagy szomorúságomra keveset mesél a gyerekkoráról, pedig ott még van is néhány hiteles bekezdése - pontról pontra elbeszéli. Miként azt is, hogyan szerelmeskedett kollégája feleségével a kolléga lakásán, és hogyan vágta ki magát, amikor a férj hazaért. Istenem, ez volna egy nagy ívű karrier csúcsa, netán végállomása? Hát ott volt a kollektív idők rádiózása, ott a hetvenes és nyolcvanas évtized, amelyet Szilágyi János végigélt és végigdolgozott. Táskarádió, szólj hozzám! Annak idején azt mondta, s az ország el volt tőle ragadtatva: - Halló, itt vagyok. Tényleg ott volt? Micsoda rádió lehetett az, amelyről csak ennyi elmesélnivaló maradt? A szomorú az, hogy ezt a könyvet - melynek nagy erénye a többi sietős sztárgagyival szemben, hogy legalább keménykötésű - Csisztu Zsuzsa vagy Frei Tamás is megírhatta volna. Bár őket még meg is érti az ember. De Szilágyit? Rab László Hungalibri -Budapest-Print, 288 oldal