Népszabadság, 2003. május (61. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-03 / 102. szám

A világ gyógyíthatatlan ? A SARS - félelmeink megtestesítője DR. NEMES JÁNOS „Keletről jött, geno­vai hajókon. Haldok­ló tengerészeket ve­tett partra és bűzhödt rakományt, amelyen patkányok távoztak. Ahol megállt, ott megállt az élet is. Haifa, Konstantiná­poly, Messina, Genova, Marseille... Nem állt meg. Nem lehetett megállítani..." (Marek Halter: Ábrahám emlékezete, Bog­nár Róbert fordítása) Most nem 1347-et írunk, és ez nem is a pestis, hanem a SARS, az atípusos tüdő­­gyulladás. Egy olyan járvány, amely fel­bukkanása óta - hat hosszú hónap alatt! - az egész világon mindössze ötezer em­bert betegített meg, és a halálos áldozatok száma nem éri el a négyszázat sem. Pá­nik, karantén, a keleti légi közlekedés, tu­rizmus és kereskedelem, végső soron a Föld lakosságának felét kitevő egész Ázsia gazdaságának megtorpanása. Globalizált, összezsugorodott civilizá­ciónkban ez a járvány - pontosabban an­nak gazdasági és szociális következmé­nyei - bizony lassan már világválsággal fenyegetnek. Valóban nagy a veszély, vagy csak az emberbe beleivódott rettenetről, a ragá­lyoktól való örök félelemről, netán az azon alapuló (mesterségesen is gerjesz­tett) hisztériáról van szó? Egyértelmű vá­lasz persze nincs - bár nekem Julie Gerberding, az Egyesült Államok Jár­ványügyi Hatósága igazgatójának állás­pontja a szimpatikusabb, aki szerint „túl­lihegtük a betegség megelőzését". Persze, hogy érthető a félelmünk a jár­ványoktól, hiszen közismerten több áldo­zatot követeltek (és sajnos követelnek ma is), mint az emberiség másik két rákfenéje, az éhínség és a háború. Illetve egymást erősítik, ősidőktől fogva. Gondoljunk csak a XIV. században, szintén Ázsiából (való­színűleg a Góbi sivatagból) kiinduló pes­tisre, amelyet az emberi lelemény biológi­ai fegyverként használt fel. 1347-ben a krí­mi Kaffa városát ostromló tatár kán a pes­tisben elpusztult saját harcosainak holttes­teit katapultáltatta át a város falán. Az on­nan menekülő és megfertőződött genovai kereskedők hajón hordták szét a kórt a Földközi-tengeren, aminek következtében Európa és az iszlám viág lakosságának rövidesen legalább a harmada kipusztult. A pestis még 1665-ben is százezer londoni halálát követelte, hogy aztán átadja a he­lyét a nem kevésbé gyilkos, minden máso­dik áldozatát megölő fekete himlőnek, ké­sőbb pedig, a XIX. században a kolerának­­ 1831-ben, egy aszályos évben csupán Magyarországon 250 ezren haltak bele. A gyilkos ragályok sora hosszú, és sajnos elég friss is: az első világháború után a kontinensen a spanyolnátha (valójában egyszerű influenza) húszmillió halottat követelt, nem beszélve a torokgyíkról, a hastífuszról, a járványos gyermekbénulás­ról stb. - ezek mind cseppfertőzéssel terje­dő, igen ragályos kórok. Szerencsére a többségüket mára felszá­molták, de nem mindet. A rendszeresen világjárványokat okozó influenza - oltás ide vagy oda­­ továbbra is szedi áldozata­it. Ebben az idényben Magyarországon 200 ezren kapták el. 2002-ben csak Né­metországban ötezer ember halt bele lég­úti fertőzésbe vagy annak szövődményé­be (többek között tüdőgyulladásba). Atípusos tüdőgyulladásba, ismétlem: fél év alatt­­ még négyszázan sem! Racionális és irracionális félelmeinkbe az is belejátszik, hogy az elmúlt évtize­dekben sorra bukkantak fel a semmiből vadonatúj fertőzések, járványok. Elsősor­ban persze az AIDS: több mint negyven­­millió fertőzött - évi hárommillió halott, főleg Afrikában, amely a rengeteg egyéni tragédián túl (13 millió AIDS-árva!) de­mográfiai és gazdasági katasztrófát okoz a kontinensen. Aki kezelése nincs, csak tüneti, az sem hozzáférhető mindenki­nek, mert nagyon drága - a megfertőzöt­­tek döntő többsége tíz év múlva biztosan nem él. Éppen úgy nem ismerjük az ere­detét (állítólag az afrikai cerkófmajom a forrás, de ez sem biztos), ahogy a többi új szörnyűségnek: a szintén afrikai Mar­­burg-betegségnek, a Lassa-láznak, vagy­­ a hetven-kilencven százalékos halálozá­­sú f­­ ebolának. Szorongásunkat növeli, hogy mennél többet tudunk a SARS-ról, annál több a kérdés, amelyre nem kapunk választ. Tudjuk már, hogy mi okozza: corona­­virus. Tudjuk róla, hogy emberi fajtája ál­talában enyhébb tünetekkel, náthával, hasmenéssel jár, állatokat, szarvasmar­hát, madarakat, rágcsálókat megbetegítő törzse súlyosabb betegséget okoz. Felde­rítették az új RNS-vírus egész szerkeze­tét, mind a 28 ezer alkotóelemét, struktu­rálisan valahol a madarat és az egeret megfertőző törzsek között helyezkedik el - de nem tudni, honnan került elő. Talán valóban a sűrűn lakott Dél-Kína, a háziál­lataikkal szoros szimbiózisban élő kínai­ak az első áldozatok. Vagy nem, így aztán rémhírek kapnak szárnyra: az elszabadult katonai laboratóriumi ví­rus elméletét senki sem erőlteti, mert nincs olyan öngyilkosjelölt, Csökött kato­na, aki a sűrűn lakott Kantonba telepítene életveszélyes kísérleti laborokat. Ezt a te­óriát egyébként - a biológiai fegyverek buzgó kutatásában, a világ más forró pontjain olyannyira eredménytelen­­ amerikaiak sem erőltetik. Wainbright és Wickramasingh, brit mikrobiológus el­mélete pedig a világűrből, meteortörme­lékkel érkezett vírusokról meg már nincs is olyan távol az isteni büntetés elképze­lésétől sem... Nem tudjuk pontosan, de sejtjük, hogy cseppfertőzéssel és szoros testi kontak­tussal terjed. Erre utal, hogy elsősorban a betegek rokonai és ápolói fertőződnek meg (Kínában minden ötödik-hatodik új beteg egészségügyi dolgozó). A közhie­delemmel ellentétben még senkiről sem derült ki, hogy repülőn kapta volna el. De­­az sem egyértelmű, hogy széklettel, étel­lel, szájon át terjeszthető-e vagy sem. Még a csótányokat is meggyanúsították a vírus szórásával. Gyerek eddig alig kapta el - talán tü­netmentes vírushordozó lesz? Ha ez igaz, akkor az is előfordulhat, hogy a lakosság jelentős része tünetmentesen esik át a be­tegségen, azaz szerez védettséget a kór ellen. Az újabb hírek arról szólnak, hogy a korábban három százalékra becsült halá­lozás magasabb, hat százalék körüli. Ez bizony nem kevés - ám önmagában nem ok a pánikra, mert nyilvánvalóan jóval kevésbé fertőző, mint más betegség, mondjuk az influenza. Hiszen - nem győzőm hangsúlyozni - kevés a beteg. Számoljanak csak: ha Kínában, ahol a be­tegek felét regisztrálták, háromezer körü­li az összes betegek száma, akkor több mint 400 ezer kínaira jut egy fertőzött. Mitől is félünk? A fő baj persze az, hogy senki sem tud­ja, mennyien lesznek holnap, mikor áll meg, „fullad ki" a fertőzés. Nem megjó­solható, hogy emberről emberre terjedve, az úgynevezett pontmutáció során erősö­dik vagy gyengül a vírus. Esetleg eltűnik, mint például a disznó-agyvelőgyulladást okozó indonéziai nipahvírus. Nem jó hír, hogy pillanatok alatt, ahogy egy német tudós fogalmazott, a re­pülőgépek sebességével széterjedt a vilá­gon, és jelenleg 28 országban mutatták ki, de - Hongkong, Kína és Kanada kivételé­vel - nagyon kevés a beteg, alacsony a ha­lálozás. Most éppen úgy tűnik, csökken a betegek száma. Ám nagy kérdés, mi lesz, ha a 150 millió kínai vándormunkás meg­indul, és szétviszi a fővárosból a járványt a hatalmas ország szegény vidékeire, ahol sem diagnózisra, sem a gyógyításra (pontosabban a tüneti kezelésre!), sem az igazi izolálásra nincs mód. Márpedig hiá­ba szólítják fel a hatóságok a fővárosiakat a maradásra, nem adják ki a szabadságot, a diákoknak sem - mindenki menekül -, a pekingi egyetemek pedig kihaltak. Eddig is az öregebbek voltak veszé­­lyeztettebbek - és ha a betegek, a legyen­gült szervezettnek, a sok millió AIDS-es kapja el? Nem tesz jót a sajtó tálalása sem. A bul­vár- és elbulvárosodó sajtó ellen persze nem érdemes hadakozni, bár nem tu­dom, sírni, vagy nevetnivalók-e a cím­lapsztorik EGY újabb halálos áldozatról, valamely kórházban a viágon. Mi lenne, ha a lapok arról számolnának be: ma 10 225 ezren haltak meg AIDS-ben, 3425-en maláriában és 2098-an tébécében, hosz­­szan felsorolva az országokat, városokat, kórházakat. A világ összes sajtóorgánu­ma reggeltől estig gyászjelentéseket kö­zölhetne. A megfélemlítő fényképek, a fé-Gyerek eddig alig kapta el - talán tünetmentes vírushordozó lesz? Ha ez igaz, akkor az is előfordulhat, hogy a lakosság jelentős része tünetmentesen esik át a betegségen, azaz szerez védettséget a kór ellen. Jelmezes maszkok, a menekülők, a kényszerkaranténbe helyezettek (nem­csak Szingapúrban, Ausztráliában is hat hónap börtönnel sújthatják azokat a fer­tőzötteket, akik nem hajlandók magukat kezeltetni a­­ hatásvadászok, nem a tárgy­szerű tájékoztatás eszközei. (Tájékozta­tásra persze valóban szükség van. Tu­dom a kezdeti bűnös kínai hallgatást - most meg „vírus-glasznoszty" van, és Pe­king pánikban. Az ember nem tud szaba­dulni az érzéstől, hogy a politikai mani­puláció, a mesterséges feszültségszítás - számomra egyébként érthetetlen - kény­szere is hajtja a média- és politikacsináló­kat. Pontosabban magyarázni tudom, csak nem értem: lehet, hogy kapóra jött a SARS, nem árt egy kicsit elterelni a figyel­met az egyre kevesebb látványos sikert felmutató, a média szempontjából egyéb­ként is kifulladó közel-keleti események­ről­­ a távolabbi és félelmetes tempóban fejlődő, feljövő Távol-Keletre. Ki tudja? Amerika meg igen visszafogott, szerény, segítőkész a SARS-ot illetően. És keve­sebb szó esik arról, hogy Kína, Hong­kong, Szingapúr, Kanada és Vietnam után­­ az Egyesült Államokban regiszt­rálták a legtöbb gyanús esetet. Haláleset­ről ott nincs tudomásunk - mint ahogy az amerikai gyógyultak, a karanténból sza­badultak számát sem hozták még nyilvá­nosságra. Ha sok a megválaszolatlan kérdés, is­mereteinkben a hézagokat - pszicholó­giai kifejezéssel élve, a kongruencia (megfelelés) elvének engedelmeskedve - tudás híján a fantáziánkkal töltjük ki. Márpedig a félelemmel kevert tudatlan­ság elég rémes válaszokat ad. Okot, bűn­bakot kreálunk, még ha nem is valljuk be magunknak. Gyanúsan nézünk min­den ázsiai turistára. Az izraeli El-Al piló­tái vonakodnak a Távol-Keletre repülni. A New York-i taxisofőrök nem vesznek fel kínai gyerekeket, üresek a kínai étter­mek szerte a viágon (miért is?). Az új­­zélandi kocsmák ajtaján megjelentek a feliratok: „Hongkongi, kínai turisták - kérjük ne lépjenek be", ami különösen Európában ébreszt rossz reminisz­cenciákat. Persze nem vagyunk a közép­korban, amikor sok helyen a Cion böl­csei összeesküvésének tulajdonították a pestisjárványt, és kútmérgezés vádjával zsidók tízezreit égették meg. Ez egy más középkor.... Amelyben a SARS és annak emberi „civilizált" interpretálása kétség­telenül nem a népek közeledését segíti elő. A SARS káros hatása felmérhetetlen. Nemcsak a gazdaságban­­ a fejekben is.­­ „Mert ő tudta azt, amit nem tud a vi­dám tömeg, de a könyvekben olvasha­tó, hogy a pestis ba­­cilusa sohasem pusz­tul el, sem el nem tű­nik, mert évtizede­ken át szunnyadhat a bútorokban és a fe­zsebkendőkben és a liliomokban, s hogy eljő a nap, amikor a pestis, az emberek szeren­csétlenségére és okulására, felébreszti a patkányait, és elküldi őket, hogy egy bol­dog városban leljék halálukat." (Camus: A pestis) „Ebben a tökéletes magányban senki sem várhatott a szomszédjától segít­séget. Magára ma­radt mindenki az ag­godalmával. Tudták jól, hogy senki sem bízhat a szomszédjá­ban, mert észre sem veszed, és máris elkap­tad tőle a pestist." (A. Camus: A pestis) hétneműben, türelmesen várakozik a szo­bákban, a pincékben, a bőröndökben, a „Sárgaláz Valenciában". José Aparicio festménye (1800 körül, Párizs, Nemzeti Orvosi Akadémia) ■

Next