Népszabadság, 2003. május (61. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-03 / 102. szám

8 2003. MÁJUS 3., SZOMBAT hétvége Állatok a háborúban GYÖRFFY IVÁN A huszonkét esztendős Takoma alig néhány napja tar­tózkodott a Perzsa-öbölben. Helikopterrel érkezett a dél-iraki Umm-Kaszr előtt állomásozó amerikai-brit egységek hajójára, azzal a feladattal, hogy derítse fel az iraki-iráni háborúból ottmaradt vízi aknákat, ille­tőleg megakadályozza, hogy az öbölbe érkező után­pótlás- és segélyszállítmányokat, valamint az ott lévő harci egységeket a víz alatt bárki is megtámadja. Első bevetése előtt gondos orvosi vizsgálatoknak vetették alá, ennivalóval bőségesen ellátták. Mégis „megszö­kött". A néhány órás felderítésről csupán két nap múlva tért viszsza, bajtársai és gondozói nagy bos­szúságára és aggodalmára. Takoma egyike volt annak a háromtucatnyi állatnak (delfineknek és oroszlánfó­káknak), amely a haditengerészet alakulatait segíti az öböl ellenőrzésében és biztosításában. Az iraki háborút ismét állatokkal és állatok ellen is vívták: az egyik oldalon számítani lehetett az afga­nisztáni konfliktusban megismert „öngyilkos", rob­banóanyaggal megrakott tevék megjelenésére, a má­sik oldalon négylábú, szárnyas és uszonyos segítők ezreit vetették be a győzelem érdekében. A szövetséges csapatokkal egész állatsereglet érke­zett, és a helyszínen is sokat szereztek be a katonák. Az amerikai védelmi minisztérium irányítása alatt 1500 kutyát képeztek ki bombakeresésre, üzenetto­vábbításra, felderítési, védelmi és mentési feladatok­ra, közülük sokan Irakban is bizonyítottak. A mérgek és ideggázok jelzésére csirkéket vásároltak Kuvait­­ban; a ketrecekben járműre rakott szárnyasokra első­sorban ott számított a hadsereg, ahol a sűrű olajfüst miatt az érzékeny műszerek felmondták a szolgálatot. Az ötletet a hagyományos szénbányákban alkalma­zott kanáritesztből vették az illetékesek, ám az nem váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeket: a ba­romfiak nagy része betegségben (vélhetőleg influen­zában) elpusztult, helyükre galambokat hoztak a frontvonalba. A delfinekkel és az oroszlánfókákkal az volt a cél, hogy az aknamentesítésben, valamint az el­lenséges búvárok ártalmatlanná tételében, az al- Kaida terrorhálózat feltételezett szabotázsakcióinak meghiúsításában jeleskedjenek. Csakhogy a több évti­zedes munkával felkészített, rutinos vízi emlősök az éles helyzetben, az idegen környezetben, a hazaitól eltérő hőfokú vízben, illetve a „bennszülött" állatok közelében nem minden esetben teljesítették a kitűzött feladatot. A rendkívül intelligens, érzékeny idegrendszerű delfinek, valamint a fókák csatasorba állítása ráadá­sul komoly vitákat keltett. Bár a katonai szóvivők azt állítják, az állatok nem kerülnek közvetlen veszélybe, hiszen csak bójákkal jelölik meg az aknákat és más víz alatti objektumokat, hogy aztán az emberek könnyen felkutathassák és ártalmatlaníthassák azokat, az állat­védők kétségüket fejezték ki az iránt, etikailag egyál­talán megengedhető-e bevonásuk az emberek közötti brutális viszályba. Főként aktív szerepben: az orosz­lánfókák (Zac és Alex) például szájukkal bilincset ké­pesek tenni az úszók lábára, és az arra erősített kötél­nél fogva kétlábú feletteseik egyszerűen „kihorgász­hatják" a behatolókat. Az ehhez hasonló információk nyilvánosságra ke­rülése, továbbá Takoma időleges „dezertálása" tilta­kozó akciókat váltott ki Amerikában és világszerte. Az állatokkal való etikus bánásmódért küzdő, saját bevallása szerint 750 ezer tagot és támogatót összefo­gó PETA nyílt levélben fordult Donald Rumsfeld vé­delmi miniszterhez. Szimpatizánsaikat arra is felhív­ták, hogy bombázzák levelekkel a szenátus tagjait az állatok leszerelése érdekében. A háború állati erő nélkül évezredekig elképzelhe­tetlen volt. A modern típusú összecsapás elsősorban már nem az állatok erejét, hanem sajátos képességeit aknázza ki. A madarakra minikamerákat szereltek, a pókokat a második világháborúban a bombák irány­zékánál hálófonásra ösztönözték. Az amerikaiak azt is tervezték, hogy Japán ellen apró gyújtószerkezetek­kel felszerelt denevéreket küldenek - ám a bőrege­rek a gyakorlaton célt tévesztettek, és egy új-mexi­kói repülőteret gyújtottak fel. Számos „állati" hőstet­tet is feljegyeztek: egy Cher Ami nevű galamb átlőtt heggyel és sérült lábbal is eljuttatta üzenetét gazdái­nak, így mentette meg az „elveszett zászlóaljat", ös­szesen 194 embert. A beszédes G. I. Joe elnevezésű ga­lamb megvédett ezer katonát attól, nehogy saját baj­társai lőjék szitává. Halála után ki is tüntették. Angli­ában 1943 óta létezik egy vitézségi érdemrend, ame­lyet kifejezetten állatoknak osztanak: eddig 32 ga­lamb, 22 kutya, három ló és egy macska részesült az elismerésben (utóbbi sérülten is tovább vadászta a ha­jója élelmiszerkészletét fenyegető patkányokat). A 2001. szeptember 11-i merénylet után is kitüntettek több kutyát, amely fáradhatatlanul kutatott életjelek után a Világkereskedelmi Központ romjai között. A több összecsapásban is bizonyított ebek tiszteletére nem véletlenül szorgalmazta Joe Lieberman szenátor nemzeti emlékhely felállítását. Az amerikai hadsereg kutatóintézeteiben hosszú évtizedek óta tanulmányozzák az állatok felhasználá­sának lehetséges módjait. A kutyák hűségük mellett kiváló szaglásuk miatt érdekesek a hadseregnek, szaglószervi agyterületük az emberinek négyszerese. A denevérek és delfinek páratlan tájékozódási készsé­geik okán mintái a hanglokátorral végzett kísérletek­nek. Egyes bogaraktól, lepkéktől és tintahalaktól jobb álcázási technika, kifinomultabb mérőműszerek kifej­lesztését várják. Összességében véve a katonák sze­retnék ellesni a több évmilliós evolúció eredményeit, hogy azt sikerrel alkalmazhassák az új típusú, XXI. századi haditechnikában. A delfinekkel az Egyesült Államokban 1959 óta folynak a kísérletek. A hidegháború idején az ameri­kaiak igyekezetét megkettőzték azok a kiszivárgó (rém)hírek, amelyek szerint a szovjetek emberölésre is rá tudták venni idomított, fekete-tengeri palackorrú delfinjeiket. Torpedók és rakéták felkutatására is beta­nították őket, sőt állítólag öngyilkos küldetésekre is. A Szovjetunió felbomlásakor mindenesetre a kísérle­tek megszakadtak Szevasztopolban. Amerikában a program egyetlen tengeri emlőssel indult a kaliforni­ai San Diegóban, ám az 1990-es évekre már száznál is több állattal (palackorrú, kardszárnyú és fehér delfin­nel, oroszlánfókával) foglalkoztak. Először a vietnami háborúban vetették be az itt kiképzett delfineket, 1970-ben egy pontonhidat védelmezett hat delfin az ellenséges búvároktól. Az iraki-iráni háborúban, 1987-88 táján további öt-hat delfin cirkált a Perzsa­öbölben, és feltehetőleg később az öbölháborúban is használták őket aknakeresésre. 1990-ben állatvédő szervezetek jogi úton akadályozták meg, hogy a had­sereg delfinekkel őriztessen egy tengeralattjáró-bá­zist. A hivatalos álláspont szerint az iraki háborúban azért van szükség az intelligens vízi emlősök beveté­sére, mert a sekély, mindenféle szeméttel és zajjal szennyezett vízben az elektronika csődöt mond. Kü­lönösen lényeges a delfinek (közülük is elsősorban Takoma és Makai) precíz tárgyfelismerése a tengerfe­nékbe ágyazódott aknák esetében. „Nemcsak hogy képesek ezeket megtalálni, de meg tudják különböz­tetni a korallszirtektől, az emberi eredetű törmelékek­től" - nyilatkozta egy alkalommal Tom LaPuzza, a Haditengerészet Tengeri Emlős Programjának szóvi­vője. A veszteség esetükben minimális: a program adatai szerint az elmúlt harminc évben csak hét állat nem tért vissza gondozójához. Az iraki háború az első olyan nemzetközi konflik­tus, amelyben a jelentős technikai fölényben lévő tá­madók erősen támaszkodnak az állatok új típusú fel­­használásának elméletére. Az eddig napvilágra ke­rült, és most „éles helyzetben" is tesztelt eredmények azonban semmiképpen sem az „animális haditechni­ka" átütő sikeréről tanúskodnak. Takoma nevét néhány napra felkapta a világsajtó, aztán feledésbe merült. Nekünk viszont hamarosan újabb neveket kell megtanulnunk, újabb állatfajokat és biotechnológiai megoldásokat vehetünk lajstrom­ba. A harmadik évezred katonai konfliktusai ilyen te­kintetben is beszédesek lesznek - ha csak a nyilvános­ságtól félve némaságba nem burkolóznak a hadsereg ihletadó múzsái. Vitatott szerepben ■ Zoo csata után A Bagdadban tevékenykedő ame­rikai katonák a múlt héten kény­telenek voltak lelőni az iraki fővá­ros nyilvános állatkertjéből kisza­badult négy kiéhezett oroszlánt. (Az egyik Szaddám fiú, Uday ma­­gánállatkertjéből medvéket és ge­párdokat menekítettek ki a kato­nák.) A napok óta nem gondozott, az éhségtől és a szomjúságtól megzavarodott nagymacskák a helyszíni beszámolók szerint „ki­ásták" magukat a betonból és acélból készült ketrecekből, s kö­zülük kettő nekitámadt az állat­kertben leltározó fegyvereseknek. Az intézmény kerítésén belül jelenleg mindössze néhány - im­már az amerikaiak által őrzött - állat maradt, az állomány java ré­szét a Szaddám-rendszer bukása után a helyiek, illetve szervezett fosztogatók széthordták. A legér­dekesebb látnivalónak most a megmaradt három oroszlán, vala­mint két tigris és három medve számít. A rezsimváltást túlélő vadállatok immár hozzájutottak némi táplálékhoz - becslések sze­rint több mint tíz nap szünet után -, mivel Bagdadba megérkezett a kuvaiti kormány állatkerti gyors­segélye. Az élelmiszer-adományt a bagdadi állatkert vezetésének kérésére indították útnak, így most kétheti romlandó és egyhavi szárazeledel áll az állatkertben maradt lakók rendelkezésére. Az elhanyagolt állatok orvosi segítsé­get is kapnak: mint a National Geographic News beszámolt róla, amerikai állatorvoscsoport indult a bagdadi zoóba, hogy elsősegély­ben részesítse a meglehetősen le­romlott kondíciójú állatokat. A szakemberek legfontosabb felada­ta mindazonáltal a hosszú távú táplálékellátás biztosítása lesz, Bagdadban ugyanis a fosztogatá­sok nyomán összeomlott a keres­kedelmi ellátás, s az emberek egy része is nehezen jut élelmiszerhez. H. M. A farkas is éhezett Élet a jég alatt ■ VAN ÉLET AZ EURÓPÁN? Ha az Europa jégkérge elég vékony volt, a repedésekben az élet is megjelenhetett. HORVAI FERENC A következő évtized végén már talán űr­szonda hatol be az Europa nevű Jupiter­hold jégpáncélja alatti óceánba. Élet után fog kutatni. Ha valóban létezik élet a hol­don, vajon milyen lehet? Az Europa felszínét vastag jégpáncél alkotja, alatta viszont több tíz kilométer mély óceán húzódik. Mivel a Földön több olyan mikroorganizmus létezik (az ún. extremofilek), amelyek itt is megél­nének, sőt, kedvelnék ezeket a körülmé­nyeket, felmerült az élet lehetőségének kérdése. Az Arizona Egyetem kutatóinak egy csoportja azt vizsgálta, milyen élet kép­zelhető el az Európán. Kutatásaikhoz a NASA Galileo szondájának méréseit használták fel. Figyelembe vették, hogy a hold felszínére a belsőbb pályán keringő vulkanikus tóról folyamatosan anyag áramlik, illetve számoltak a Jupiter és ter­mészetesen a Nap sugárzásával. Feltéte­lezték, hogy a jégréteg 10 km-nél nem vastagabb, helyenként pedig vannak jó­val vékonyabb régiók is. A korábbi hasonló elgondolások nem vették figyelembe a fotoszintézis lehető­ségét. Jelen vizsgálatok azonban arra ve­zettek, hogy a vékony részeken olyan „vízi növények" élhetnek meg, melyek a Napról érkező fényből nyerik létfenntar­tó energiájukat. A szakemberek az óceán áramlatait is vizsgálták. A Jupitertől származó árapály heves áramlatokat idéz elő az óceánban. Ebben élőlények úszhatnak, amik talán a földi medúzákhoz hasonlíthatnak. Mindez természetesen egyáltalán nem jelenti azt, hogy léteznek élőlények a Ju­piter-holdon. A kutatócsoport inkább csak arra kereste a választ, milyen maxi­mális fejlettségi szintű élet képzelhető el az Europa óceánjában. A kérdést a tervek szerint a következő évtizedben két szon­da is vizsgálni fogja. Az Europa Orbiter hold körüli pályáról méri meg a jégkéreg és az óceán vastagságát, míg az Europa Ocean Observer a páncél alá behatolva élet és életlehetőségek után fog kutatni. Mindaddig persze még legalább 10 évet várni kell. A Jupiter mágneses terének sugárzása a hold felszínén szerves anya­gokat alakíthat ki élelem­­forrásul az esetleges élő­lények számára. A fény néhány méter mélyre még képes __________behatolni. Forrás: New Scientist NÉPSZABADSÁG-grafika A fotoszintetizáló növények élettere. Néhány élőlény az árapály segítségével változtathat helyet. Az üstökösök szerves anyagokat szállíthattak a holdra. Veszélyes sugárzás Egyes életformák megka­­skapaszkodhatnak a repedések-­­ ben, s az áramlat szállíthatja nekik a szerves anyagokat Az apály és dagály itt a legerősebb._______ Viszonylag meleg óceán NÉPSZABADSÁG MINDENTUDÁS EGYETEME Az időjárás kiszámítható A Mindentudás Egyetemének következő előadását Vissy Károly meteorológus tart­ja Az időjárás előrejelzése: Jóslás, vagy tu­domány címmel.­­ Napokban számolva meddig tekint­hető tudománynak, és honnan számít in­kább jóslásnak az időjárási prognózis? - Fizikai egyenleteken alapuló matematikai modellekkel jelenleg nagyjából 10 napos időszakra lehet objektív előrejelzést készíteni, s ez a korlát később sem kerül 15-18 nap­nál távolabbra. A modellezésnél alapvetően négy egyszerű egyenle­tet használunk: a Newton-féle moz­gásegyenletet, az energiamegmara­dás, illetve a tömegmegmaradás egyenletét, valamint az ideális gázok állapotegyenletét. A megbízhatóság fő feltétele az időjárás kiindulási álla­potának pontos rögzítése, ami vi­szont csak nagyon drágán, rengeteg műszeres méréssel javítható. - Az előrejelzések megbízhatóságának növelésére sincs mód? -A megbízhatóbb prognózishoz nemcsak azt kellene megmondani, hogy mit várunk, hanem azt is, hogy milyen biztonsággal számítunk az előrejelzett esemény bekövetkezésé­re. Erre szolgál az együttes előrejel­zés nevű eljárás: itt nem egy, hanem párhuzamosan 25-30 matematikai modellt használunk, úgy, hogy a ki­indulási adatokat - a hibahatáron be­lül - kissé megváltoztatjuk. Ha a mo­dellszámítások végeredménye egy­forma, akkor nagy valószínűséggel eltaláltuk a várható időjárást.­­Az eddigiekből úgy tűnik, mintha a meteorológia az alkalmazott fizika egyik részterülete lenne, holott bizonyára más tudományágak, illetve módszerek is hoz­zájárulhatnak az előrejelzések pontosab­bá tételéhez.­­Az egyik ígéretes lehetőség a célzott megfigyelések bevezetése. Ha kritikus időjárási eseményre szá­mítunk, általában létezik egy olyan kitüntetett térség - az érzékenységi terület , ahol a jelenség „előszele" érzékelhető. A méréseket tehát ele­gendő az érzékenységi területen in­tenzívebbé tenni. Ehhez létre lehet hozni expedíciós mobil megfigyelő rendszereket, amelyek gyorsan a helyszínre küldhetők akár sok száz vagy néhány ezer kilométeres távol­ságba is. Az USA-ban például megfi­gyelték, hogy a nyugati partvidékre támadó viharok egyes típusait az északi csendes-óceáni térség időjárá­si folyamatai előrejelzik. Tavaly San Franciscóban" sikerült nagy pontos­sággal prognosztizálni egy ilyen pusztító vihar kitörését.­­ Az egyszerű tévénézőnek-rádióhall­­gatónak mégis sokszor az a benyomása, hogy a prognóziskészítés hatékonysága nem javul igazán látványosan.­­ Száz évvel ezelőtt a karibi hurri­kánok áldozatainak számát még ez­rekben mérték, manapság a tucatnyi áldozat már soknak számít. A ked­vező változás elsősorban a meteoro­lógia fejlődésének köszönhető. Az előrejelzés már van olyan megbízha­tó, hogy az a gazdasági haszon, amely a prognózisok figyelembevé­teléből ered, jóval nagyobb, mint az a kár, ami az esetleges tévedésekből következik. HARGITAI MIKLÓS A május 5-i előadás helye és ideje: Műszaki Egyetem, B 28-as nagyelőadó, Magyar Tudósok körútja 2., 19.30, www.mindentudas.hu

Next