Népszabadság, 2004. június (62. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-09 / 133. szám

14 A szerző a Magyar Demokrata Fórum elnöke Konzervatív A jobboldali politika megújítása Dávid Ibolya A magyar jobboldal egyre növekszik. A 2002-es választások elvesztése ellenére soha ennyi ember, s ami még örömtelibb, soha ennyi fiatal nem szavazott a jobboldal pártjaira. A jövő még biztatóbb, hiszen ezen oldal szavazóinak átlagéletkora ala­csonyabb, mint a baloldaliaké, vagyis a jobboldal jelentős generációs tartalékra számíthat. Bár politikailag ez siker, mégis azt kell mondanunk: a jobboldalon érték­válság tapasztalható. Ez a konzervatív ér­tékek eltűnéséhez, a jobboldali politika tar­tós sikertelenségéhez és egy kiszámíthatat­lan politikára épülő, kiegyensúlyozatlan Magyarországhoz vezethet. MIÉRT SZÜKSÉGES AZ ÚJÍTÁS? Míg a mai magyar baloldal jövőkép, világos nemzeti vízió hiányától szenved, addig a jobboldal problémája, hogy kizárólag mar­ketingüzenetek helyettesítik a kiforrott vi­lágnézetet. Értékalapú politika helyett a hatalom megtartásának, illetve megszerzé­sének technikájában gondolkodnak a pár­tok. A két nagy tömb, a kétpárti rendszer kialakulása azt is magával hozta, hogy má­ra a programok, sőt a politikai üzenetek között sincs jelentős különbség. Ennek csak egy apró, de nem mellékes megnyil­vánulása, hogy a nagyobbik jobboldali párt 2004-ben munkáspárti üzenetekkel próbál választókat toborozni. A baloldal úgy újította meg magát Európában a nyolcvanas évek végén, hogy átvette a jobboldal politikai elveit. Most Magyaror­szágon a jobboldal „menetel balra". Az egykor meghatározó alapelv, az antikom­munizmus is megfakult mára: a jobboldal gátlás nélkül, nagykanállal merít a kádár­izmus eszméiből, gyakorlatából és káderei­ből. A jobboldal értékválsággal küzd. Elvek nélkül nem lehet politizálni, miközben pragmatizmusra szükség van. De elvi ala­pok nélkül a pragmatizmus machiavelliz­­mussá, a hatalom görcsös akarásává válik: a hatalom megtartása vagy megszerzése érdekében mindent szabad. Tévedés azt ál­lítani, hogy a jobb- és a baloldal felosztása fölött elszállt az idő. Ezt csak azok mond­ják, akiknek sosem voltak elvei, akik napi érdekeik szerint alakítják véleményüket. Létezik konzervatív gondolkodás, jobbol­dali politika, amely különbözik a szocialis­ta vagy liberális világképtől. Ellenben ha ez az oldal továbbra is a szocialistáktól és a li­berálisoktól elcsent ötletekkel és jelszavak­kal áll elő, akkor értelmét veszti jobboldal­ról beszélni. Akkor csak két baloldal marad a magyar politikában. Ezért új jobboldali politikára van szükség, a konzervativiz­mus magyarországi megújítására. A KONZERVATÍV VÁLTOZÁS. Negy­ven év szocializmusa után békés rendszer­­változással tért vissza Magyarország a de­mokratikus nemzetek közösségébe. Az el­ső szabadon választott miniszterelnök, An­tall József kormányának történelmi érde­me, hogy Magyarországot - az emberek akkori vágyának megfelelően - békésen át­vezette a diktatúrából a demokráciába, a szocialista hiánygazdaságból a piacgazda­ságba. Az intézmények és a törvények aránylag rövid idő alatt átalakultak. Az emberek gondolkodása azonban lassan formálódik. A jobboldal ahelyett, hogy a lassú formálódást elősegítette volna, in­kább idomult a kádárizmusból örökölt tév­eszmékhez. Ez az új konzervatív politikát jó néhány megoldandó feladat elé állítja. Az első: megszabadítani a polgárokat az ál­lamtól való függőségtől. A mindenről gon­doskodó, mindent megoldó állam képe ma is erősen meghatározza még a közgondol­kodást. Ideje világossá tennnünk, hogy mit tehetnek a kormányok az emberekért, és mit tehetnek az emberek saját magukért. Ideje felráznunk az önmagukban kételke­dőket, akik tehetségüket és szorgalmukat elpazarolják pusztán azért, mert őket vagy szüleiket úgy nevelték, hogy az állam min­denható, nem pedig polgárainak szolgáló­ja. Míg a szocializmus az államtól való füg­gőségben, a liberalizmus pedig az indivi­dualista önzésben hiszi megtalálni a közjó elérésének üdvözítő útját, a konzervatívok mindkettőt elutasítják - mert egyik sem vesz tudomást a társadalom természetes szerveződéseiről. A megújított konzervatív politika vissza kívánja állítani a legősibb és legerősebb kapcsolódások tekintélyét: a családét, a helyi közösségekét, az egyháza­két, a civil szerveződésekét. Ezek alkotják ugyanis egy nemzet összetartó szövetét. Egy nemzet akkor erős, ha ragaszkodik ha­gyományaihoz. A konzervatív politika új­raéleszti jó hagyományainkat, és megho­nosítja mások jó hagyományait. A magyar politikában 1867 és 1948 között létezett progresszív, európai konzervatív tradíció, és annak egyes elemei ma is vállalhatók. Ugyanakkor a jobboldalnak határozott ne­met kell mondania az 1945 előtti tradíciók­ból mindarra, ami antidemokratikus: a ki­üresedett dzsentrivilágra, a „csendőrös" rendpártiságra, az antiszemitizmusra. A konzervatív politika ötvözi a liberális kon­zervatív és a népi konzervatív hagyomá­nyokat. Ezek mellett szükségünk van újabb keletű hagyományok megteremtésé­re. A tulajdon szentsége, a szerződések tisztelete, vagy a szokásjoghoz való ragasz­kodás olyan értékek, amelyek nélkül a kor­szerű konzervatív politika elképzelhetet­len. A ma konzervatív politikája három te­rületen következetesen antikommunista. Elvi szinten elutasít minden kollektivista vagy marxista nézetet. Kizárja soraiból a diktatúra titkosszolgálatával együttműkö­dőket vagy a diktatúra elnyomó gépezeté­nek tagjait. Elutasítja az együttműködést a nómenklatúra illegális vagy féllegális hará­­csolóival. Végezetül a konzervatívok átha­tolhatatlan falat húznak a jobb- és baloldali szélsőséges nézeteket nyíltan vagy burkol­tan hirdető szervezetek elé. Nincs átjárás, nincs kompromisszum, nincs titkos együttműködés. SZABADSÁG, REND, ÉRTÉK. A korsze­rű konzervatív politika hármas jelszava: szabadság, rend, érték. Az ezekre épülő feladat tehát az, hogy bátorságot adjon az embereknek önnön gyarapodásuk keresé­sére, lehetőséget teremtsen a saját boldo­guláshoz vezető út megtalálására, és biz­tonságot nyújtson az elért eredmények nyugodt élvezetére. A konzervatív politi­kának újra rögzítenie kell a piacgazdaság­hoz való viszonyát. Továbbra is a szociális piacgazdaság megteremtése a cél, melyben hangsúlyos, hogy a piac teremti meg a szükséges szociális ellátás feltételeit. Ugyanakkor elutasítja a liberálisok feltét­len hitét a korlátok nélküli vadkapitaliz­musban. Három alapvető célt fogalma­zunk meg: a magántulajdon erősítését, a vállalkozó kedv és az egyéni gyarapodás ösztönzését, illetve a versenyképesség javí­tását. A korszerű konzervatív politika sze­rint a gazdaságban nagyobb szabadságra van szükség. Ezért támogatja a privatizá­ciót, mert az állam gyakran rossz tulajdo­nos. A konzervatív politika hisz a szabad piac hatékonyságában, de csak úgy, ha az állam őrködik a szabályok betartásán, és beavatkozik a folyamatokba ott, ahol a pi­ac kudarcot vall. Margaret Thatcherrel valljuk: „Összébb kell húzni az állam hatá­rait." Nagyobb szabadságot kell adni az embereknek abban is, hogy megvalósítsák céljaikat, azaz önmagukat. Ehhez az kell, hogy az állam elsősorban a korlátok lebon­tásával és piacbarát eszközökkel támogas­sa a vállalkozni akarókat. A korszerű kon­zervatív politika a versenyképesség folya­matos javításában látja a magyar gazdaság sikerének kulcsát. Ezt a munkaerő magas képzettségével, a világszínvonalú logiszti­kai és informatikai infrastruktúra kiépíté­sével, a kutatás-fejlesztés támogatásával és a bürokrácia lebontásával kell javítani. Az állami támogatásokat pedig a multinacio­nális vállalatoktól át kell csoportosítani a kis- és középvállalatok felé. Amikor az ál­lam határainak kijelöléséről beszélünk, el­vetjük mind a liberálisok minimális álla­mát, mind pedig a szocialisták mindenha­tó államát. A konzervatívok karcsú, haté­kony, szolgáltató és erős államban látják a feladatait ellátni képes struktúrát. Az ál­lam teendője nem a jólét megteremtése, ha­nem a biztonságos, kiszámítható és nyu­godt élet fenntartása, a jólét eléréséhez szükséges feltételek biztosítása. Ez azt is je­lenti, hogy az állam maga nem teremthet jólétet. A gondoskodó állam hamis illúzió, az egyén a boldogulásáért elsősorban ön­maga felelős. A szocialisták által hangozta­tott esélyteremtő állam jobb esetben üres szlogen, rosszabb esetben azonban az újra­elosztó, az egyenlősdit hirdető állam újjá­születése. A létbiztonság terén a korszerű konzervatív politika három elvet mond ki: A „bárhová születtél, bármivé lehetsz" el­ve szerint az állam nyitva tartja a társadal­mi mobilitás lehetőségét, de az már az egyéntől függ, tud-e élni vele. A mindenfé­le diszkrimináció elutasításának elvéhez ragaszkodunk akkor, amikor kimondjuk: a nemzet egyetlen polgára sem szenvedhet hátrányt, de nem is élvezhet előnyt vallási, etnikai, nemi vagy generációs hovatarto­zása miatt. A „segítünk, ha segítesz maga­don" a szociálpolitika meghatározó elve. A segélyeknek és támogatásoknak nem az a célja, hogy eltartsa, hanem hogy visszase­gítse a normális életbe a rászorulókat. Ez alól kivételt jelentenek azok az embertár­saink, akik egészségi vagy más, tőlük rész­ben független okból nem képesek teljes életet élni. Ott az állam nagyobb szerepvál­lalása kívánatos. De csak ott. Ilyen ma például a gyermekszegénység. A feladat világos: meg kell szüntetni egy­szer s mindenkorra. Ilyen az oktatás, hi­szen ez garantálja mindenki számára a fel­­emelkedés, a tehetség érvényesülésének esélyét. Ilyen kihívás a 45 éven felüliek életesélyeinek javítása, átképzési, tanulási lehetősége. Hiszen ez az a generáció, ame­lyik leginkább veszélyeztetett a munkaerő­­piacon, itt a legkisebb az újrakezdés lehe­tősége. Ilyen ma az egészségügy, ahol va­gyoni helyzettől függetlenül minden ál­lampolgár számára garantálni kell az alap­szintű egészségügyi szolgáltatások elérhe­tőségét. És ilyen figyelmet érdemel a nem­zeti kultúra védelme és külföldi népszerű­sítése. Hiszen magyarságunk megtartása, a nemzet fennmaradása ezen keresztül va­lósul meg. A konzervatív politika nem hisz az értéksemlegességben. A konzervatívok által egyetemesnek tekintett érték a család, a hit, a nemzeti büszkeség, az önbecsülés és a tulajdon. A családban mint legősibb és legtermészetesebb közösségben rejlik a nemzet megtartó ereje. A konzervatív poli­tika érinthetetlen szentségnek tekinti a csa­ládot, és elutasít minden törekvést, amely a hagyományos családmodell szétbom­lasztására irányul. Magyarország keresz­tény, vagyis hagyományaink, szokásaink az európai zsidó-keresztény kultúrában gyökereznek. Ettől sem vallásos, sem ateis­ta ember nem függetlenítheti magát. Tisz­teletben tartjuk a vallásszabadságot, ugyanakkor a négy történelmi egyház nél­kül nem lenne erkölcsi rend, nem ilyen len­ne kultúránk. Magyarságunk olyan ado­mány, amelyre büszkék vagyunk. Egye­dülálló nyelvünk, kultúránk, hagyomá­nyaink tartottak meg bennünket nemzet­ként a történelem során. És büszkék va­gyunk a magyarság befogadó hagyomá­nyaira is. A konzervatív szemlélet olyan közösségnek tartja a nemzetet, amelyet a közös múlt és az abból következő közös jö­vő tart össze. A konzervativizmust az elő­dök iránti tisztelet és az utódok iránti fele­lősség egyensúlya jelenti. Ez a Konzervatív Kiáltvány nem a mának szól, hanem a holnapnak. Nem választási program, és nem is egy jövőbeni jobboldali kormány programja. Elvek és értékek fel­vázolása. Olyan elveket határoz meg, ame­lyek hosszú távra megalapozhatják a jobb­oldal politikáját. Olyan értékeket hangsú­lyoz, amelyek egy új magyar társadalom­ban fundamentumként szolgálhatnak. Er­re épülhet fel az új európai Magyarország. FC 315, 2004. JÚNIUS 9., SZERDA NÉPSZABADSÁG ­ Olvasói levelek Nosztalgia és jövőkép Rossz érzés fogott el, amikor elolvastam a Legények a gáton címmel (május 15.) megjelent írást. Ismét elvesznek valamit a szegény, kis fizetésű emberektől, ami egykor az övék volt. Már elvették tőlük a Népligetet, a Gödi Fészket, a Szú­nyog-szigetet, a Hűvösvölgyi nagyré­tet. Most elveszik tőlük a Kopaszi-gátat. Azt olvasom, hogy a személyes nosz­talgia csap össze a hivatalos jövőképpel. Szerintem valójában egy sokkal mé­lyebb jelenségről van szó, egy fontos szociális problémáról: a rendszerváltás nyomán ismét megjelent szegénységről, hiszen a tőkés restaurációnak több a vesztese, mint a nyertese. A világháború előtt azok jártak a Kopaszi-gátra, akik akkor sem tudták megfizetni a Gellért hullám- és pezsgőfürdőt, sőt még a Szé­chenyi és a Palatínus is elérhetetlen volt a számukra. A Ferencváros, Pesterzsé­bet, Csepel, Budafok és Nagytétény kis­pénzű emberei látogatták és lelték örö­müket hétvégeken a valóban kies kör­nyezetben, és a magukkal vitt elemózsi­án kívül esetleg valamelyik viaszosvá­szon terítős kisvendéglőben is falatoz­hattak. Azok számára, akik nem éltek még akkor, hadd mondjam el, hogy a Kopaszi-gát legnépszerűbb strandját a köznyelvben „gyenes"-nek nevezték, amely nem a tulajdonos nevére utalt, ha­nem arra, hogy ingyenes volt. E sorok írója is éveken át oda járt a baráti társa­ságával. És nem akárhonnan: a Mária Valéria telepről. Természetesen oda-visz­­sza gyalog mert honnan lett volna pén­ze villamosra, noha légvonalban is meg­lehetősen hosszú volt az út. Olyan szek­ta volt ez, mint a Lukács fürdőnek a lap hasábjain éppen mostanság nosztalgiá­zó közönsége. Csak éppen a szegény embereké, az ágrólszakadtaké. Örvendetes, hogy a hírek szerint máris kitakarították a félszigetet. Nem örvendetes, hogy Közép-Európa legna­gyobb és legimpozánsabb beruházását valósítanák ott meg. Wellness-strando­­kat, szabadidő- és szórakoztatóparkot, csúszdákat, sportpályákat, fedett jég­­csarnokot, éttermeket terveznek ezen el­­hagyatottságában, elhanyagoltságában is gyönyörű félszigetre. Halkan jegyzem meg, hogy aki ennyi mindent odaálmo­dik, az még sohasem látta a Kopaszi­­gátat, mert akkor tudhatná, hogy ennyi minden el sem férne ott, beleroskadna a kis félsziget. De ami fontosabb: ki fogja ezekre a helyekre a „beugrókat" megfi­zetni? Nyilván a tehetősek, akiknek a Maldív-, a Kanári-szigetek, a távol-kele­ti turistaparadicsomok még elérhetetle­nek, de ez már megfizethető. És akkor kiszorulnak a gátról azok, akiké volt. Katona István Budapest Keresztény vállalkozás A történet, ami barátom feleségével megesett, nem a negyvenes években történt, hanem napjainkban. A főorvos asszony beiratkozott a szegedi orvostu­dományi egyetem egyik továbbképző tanfolyamára, és a dékáni iroda megad­ta azoknak a szállodáknak és panziók­nak a címét, amelyekkel ők kapcsolat­ban állnak, és amelyekről megfelelő re­ferenciájuk van. A doktornő ki is válasz­tott egyet közülük, és ott szállt meg. Nem készpénzzel fizetett, hanem banki átutalással, amely azonban rajta kívül álló okok miatt a legutóbbi esetben kés­ve érkezett meg. A magánhotel már nem volt olyan szíves vendéglátó, mint korábban. Sőt bizonyos alapfelszereltsé­gek (pl. törülköző, fürdőlepedő stb.) el­tűntek a szobából. Amikor ezt a főorvos asszony szóvá tette, kelletlenül, meg­jegyzésekkel kísérve pótolták. Az elutazás napján a tulajdonos sze­mélyesen vette át tőle a szoba kulcsát, és megjegyezte, hogy a jövőben máshol keressen szállást, ez ugyanis egy ke­resztény szellemiségű vállalkozás, ahol ilyennek, mint a főorvos asszony, nincs helye. Döbbenetes történet ez az esély­­egyenlőség korában.Molát Ferenc Budapest I Levéltármix ■ Több írásuk is megje­lent a Los Angeles-i olim­pia húsz évvel ezelőtti bojkottjáról. Mint írják, az MSZP és az SZDSZ ar­ra kérte a Magyar Olim­piai Bizottságot, hogy kövesse meg az 1984-es olimpiától távol maradni kényszerült magyar ver­senyzőket (MOB: húsz év után). Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy a Los Angeles-i olimpia előtti ötkarikás játékokat Carter elnök bojkottálta, megtiltva az azon való részvételt. 1984-ben ez a távolmaradás csak vá­laszlépés volt, ha rossz is. Meg kellene várni, míg Amerika bocsánatot kér, csak azután kellene elő­állni azzal a követeléssel, hogy a MOB kérjen elné­zést az érintett magyar sportolóktól. (SALGA ISTVÁN, Budapest) ■ Magam is Baumag­­károsult vagyok, a pén­züket váró kisbefektetők közé tartozom. A befek­tetett pénzem a rokkant­nyugdíjam kiegészítésé­re szolgált tavaly őszig, nyolc éven keresztül. Mivel pereskedésre nincs pénzem, a gyűlöl­ködő tüntetéseknek pedig nem látom értel­mét, arra a következte­tésre jutottam, hogy a be­fektetők szakmailag kompetens képviselői­nek és a Baumag-utód Agenda H Kft.-nek le kellene ülniük tárgyalni egymással. A befektetők­nek az az érdekük, hogy a Baumag-Agenda talp­ra álljon. A kis összeggel bennragadtak folyama­tos és szociális szempon­tokat is figyelembe vevő kielégítését higgadtan meg kellene szervezni, csak akkor fog lépésről lépésre megoldódni ez a szomorú helyzet. (SZAK­­MÁRY KATALIN, Buda­pest) ■ Az „Ismeretlen fekete könyv", a holokauszt tör­ténetének egyik legfonto­sabb dokumentuma ki­adásának elutasításáról szóló (Ismeretlen fekete könyv, május 13.) hír óta sokan keresték meg a szerkesztőséget és ben­nünket személyesen is, hogy felajánlják segítsé­güket. Midőn megkö­szönjük az állampolgá­rok ügyszeretetét és ál­dozatkészségét, egyszer­smind köszönettel elhá­rítjuk az egyéni felajánl­kozásokat. Meggyőződé­sünk szerint a magyar ál­lamnak még sok a teen­dője a holokauszt való­sághű feltárása, a méltó megemlékezés terén. Ad­juk meg hát a lehetőséget az adófizetők pénzével sáfárkodó kuratóriumá­nak, hogy korrigálja szakmai hibáját! (SZVÁK GYULA egyetemi tanár, KRAUSZ TAMÁS egye­temi tanár, Budapest) Hol fogunk dolgozni? Fáj a szívem, mikor a városban lévő ré­gi gyártelepeket lebontják, és beépítik lakóparkokkal. Zuglóban lakom, lá­tom, a Porcelángyár helyén Porcelán Lakópark van, a Danuvia egyes részei helyén is lakóépületek állnak. Ha csak lakások lesznek a városban, hova fo­gunk járni dolgozni? Azzal egyetértek, hogy a lakókat nem szabad zavarni. Az építési előírások szerint a védőövezet határa rendszerint a legközelebbi lakó­épületig tart. Elismerem, a veszélyek­kel, vegyianyag-kibocsátással, esetleg tűzveszéllyel járó vegyipar jobb, ha vá­roson kívül működik, de elég sok tevé­kenység lehet, ami összefér a nagyvá­rossal. A megélhetést, a jövedelmet fő­leg az ipar adja. Ha van munkahely bent a városban is, akkor nincs szükség annyi autózásra, a tömegközlekedést is kevesebb utas terheli. Telepíthetők ide a városban szükséges szolgáltatások is: autószerelő-, autófényező-, asztalos­műhely. A termelőüzemeket is, ha a környezettel összeférnek, inkább be kellene csábítani a városba, mint mind­et kiüldözni. Úgy gondolom, az ország, a város fejlődése érdekében fenn kelle­ne tartani az egyensúlyt a lakáslehető­ségek és a munkalehetőségek között. Konkoly László Budapest

Next