Népszabadság, 2004. június (62. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-22 / 144. szám
NÉPSZABADSÁG A Paletta GYŐRBEN szombaton a Gyermekek Háza Szent László-napot szervez. A helyszín a Bazilika, ahol korabeli kézművesmesterségek bemutatójával várják a gyerekeket, akik lovagi sisakot, zászlót, gyöngyös pártát és címerpajzsot készíthetnek. NYÍREGYHÁZÁN, a Városi Galéria földszinti kiállítótermében augusztus végéig látogatható a Nyugat-Európában magyar Chagallként emlegetett Ámos Imre emlékkiállítása. A tárlaton a fiatalon koncentrációs táborba hurcolt és ott eltűnt nagykállói képzőművésznek mintegy 50 műve látható most. Ámos Imre: Szól a kakas (1938) SOPRONBAN szombat este a Gyermek és Ifjúsági Központban a Bécsi Egyetemi Kórus, a Boku-Chor vendégszerepei. KÁNBAN, a Pécshez közeli településen, a hétvégén tartják a VII. Káni Filmfesztivált, amely igazi happeningnek ígérkezik. A filmvetítések mellett kiállítások nyílnak és koncertek lesznek. A TIHANYI Hotel Átriumban Bér Rudolf Munkácsy-díjas festőművész alkotásaiból nyitt kiállítás. SZÉKESFEHÉRVÁRON megkezdődött a hagyományos Csipkehét mesterkurzus. A résztvevők minden évben egy sajátos csipkeverési technikát sajátíthatnak el. Az idén spanyol és németalföldi minták alapján dolgoznak a Fejér Megyei Művelődési Központban. SZERENCSEN csütörtökön kezdődik az Országos Tárogatói Találkozó. A hagyományos rendezvény szervezője a Rákóczi Tárogató Egyesület. EGERBEN csütörtökön tartják Múzsák Nyara címmel a hagyományos összművészeti fesztivált, amelyen az idén a folklóré lesz a főszerep. A rendezvény a Művészetek Háza előtti téren kézműves-foglalkozással, népi szokások felelevenítésével kezdődik, majd a Népkertben hajnalig tartó táncházzal zárul. DEBRECENBEN a Kortárs Galériában mától látható Absztrakciók címmel a kortárs képzőművészek alkotásaiból megrendezett kiállítás, amely július 10- ig tekinthető meg. BAGAMÉRBAN, a Kék-Kálló völgyében vasárnap este hét órától a kábai színjátszócsoport az István, a király című rockoperát mutatja be. BÖKÖNYBEN a szombati Falunap a sportpályán délelőtt 10 órakor zenéstáncos kavalkáddal kezdődik, délben borjúpaprikást kínálnak a vendégeknek, délután pedig ökörsütés lesz. KECSKEMÉT főterén mától vasárnapig minden este 20 órától koncerteket és látványos programokat rendeznek. Csütörtökön gólyalábasok és tűzfújók közreműködésével a Langaléta Garabonciások és a Padkaporos Táncegyüttes műsora látható. SZEGEDEN a Dugonics téren csütörtöktől három napon át lépnek fel délutánonként az együttesek. PROGRAMAJÁNLÓ Honvédbandák Debrecenben Tűzijátékkal búcsúzik a zenészektől a város A sokszor halott kuplé címbeli sora juthat eszébe azoknak, akik június 24. és 27. között ellátogatnak a XIV. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál valamelyik programjára. Erre a debrecenieknek lesz a legtöbb lehetőségük, de nem maradnak élmény nélkül a megye más településeinek lakói, sőt a nyíregyháziak sem. Az 1977 óta minden második évben megrendezett debreceni fesztivál jó alkalmat teremt a katonáknak nemzetközi kulturális kapcsolataik ápolására, mert a debreceni fórum a rendszerváltás előtt szinte az egyetlen kapocs volt a keleti és nyugati hadseregek között. A négynapos esemény ma már nem ezt a szerepet tölti be, de azért még mindig jó szolgálatot tesz a katonadiplomáciának. Emellett népszerűsíti a fúvószenét, ébren tartja a magyar katonazenei hagyományokat, valamint erősíti a honvédség és a lakosság kapcsolatát. A csütörtök délután öt órakor a Kossuth téren, a Tócóskertben és Újkertben térzenével kezdődő programsorozatra a magyarok mellett Ausztriából, Csehországból és Svédországból érkezik egyegy hatvantagú zenekar. A több helyszínes nyitányt este nyolc órától fesztiválhangverseny, tíz órától pedig „kis éji zene" és kürtös takarodó követi. Másnap a fesztivál résztvevői este hat órakor a Petőfi tértől vonulnak a Nagytemplom elé, ahol hét órától kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, majd az egyesített nemzetközi zenekar ad hangversenyt. Kilenc órakor kezdődik az osztrák együttes koncertje, amit a Jazzmalon Big Band fellépése követ. A szombati programban délután fél öttől az Oláh Gábor utcai stadionban valamennyi zenekar pályára lép, hogy zenélés közbeni menet- és alaki gyakorlatokkal szórakoztassa a nézőket. Este kilenc órától ismét a Nagytemplom előtti Kossuth tér lesz a helyszíne annak a hangversenynek, amelyen a meghívott szlovák, lengyel, izraeli, orosz, lett és horvát karmester is dirigálja a Magyar Honvédség Központi Zenekarát. A nap zárásaként este félt tizenegytől a Mikroszkóp Színpad: Most szép lenni katonának című kabaréműsorát láthatják az érdeklődők. Vasárnap délután öttől a Kossuth téren fesztiválhangversennyel, este kilenctől záróünnepséggel és tűzijátékkal búcsúzik a zenészektől a város. Ugyanezen a napon délelőtt tíz órától a külföldi zenekarok Hajdúböszörményben és Hajdúszoboszlón, valamint Nyíregyházán is fellépnek, a svédek pedig másnap este hattól a fővárosban is koncerteznek. Égerházi Péter Legtöbbször a Kossuth téren lépnek fel a zenekarok Zalai nyári teátrumi esték Tavaly tizenötezer látogatója volt a Zalai Nyári Színházak Kht. előadásainak, az idén legalább 18 ezer nézőre számítanak - mondta miunkatársunknak Merő Béla művészeti vezető. Zalában egyébként hagyományosan a zalaegerszegi Erdei Színház, valamint az Egervári Várszínház Thália nyári hajléka - a két játszóhelyen a tervek szerint négy bemutatót és 24 előadást láthat a közönség. Az Erdei Színházban tegnap Machiavelli Mandragórájával kezdődött az idény; az itáliai reneszánsz egyik legszellemesebbnek tartott vígjátékát a Békés Megyei Jókai Színház társulata vitte színre - s egyben sikerre is. Az „erdőben" a következő premier is vendégjáték: a Kecskeméti Katona József Színház mutatja be Peter Hacks Amphitryon című komédiáját; mitológiai téma a szerepcsere jól bevált poénjaival, mulatságos és olykor keserű -helyzeteivel. Egerváron viszont rockoperával indul a nyári szezon: Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor Sztárcsinálók című zenés darabja kerül színre - ezúttal a veszprémi Petőfi Színház művészeinek közreműködésével. A darabról annyit mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy az ősbemutató - vagyis 1981 - óta közel hatszázszor játszották az ország legkülönfélébb színházaiban, ugyanakkor lassacskán feledésbe merül az a korántsem mellékes körülmény, hogy ez volt az első magyar rockopera. Egervár másik bemutatója Ion Luca Caragiale komédiája, a Farsang. A XIX. századi román drámaíró már mondhatni „visszatérő" a szerzője a zalai nyári színházi estéknek. Franciás könnyedségű vígjátékát ezúttal július 26-án láthatja először a közönség. H. G. 2004. JÚNIUS 22., KEDD I Vidéki nyári színházak műsora június 22-25.________ (K = kedd, Sze = szerda, Cs . csütörtök, P = péntek. Az előadások - amennyiben külön nem jelöljük - este 7 órakor kezdődnek.) Eger, Agria Játékok: P.: Hegedűs a háztetőn (Líceum) (este 9). Esztergomi Várszínház: Sze.: Harmonika virtuózai (este 9), P.: A szarvassá változott fiú (este 9). Fertőrákosi Barlangszínház: P.: Operaslágerek slágeroperákból (8.30). Győri Nemzeti Színház: P.: Rambert Dance Company. Kisvárdai Várszínház: K.: Via Atalia (5) (Korona Teátrum), A gát (7) (Korona Teátrum), Fábry Sándor műsora (9) (Várszínpad), Antigoné (este 10) (Zsinagóga), Tankó Erika műsora (éjfélkor) (Művészetek Háza), Sze.: Nők iskolája (6) (Művészetek Háza), Falstaff (9) (Várszínpad), Rejtélyes viszonyok (éjfél) (Korona Teátrum), Cs.: Jacques, vagy a behódolás (6) (Művészetek Háza), Anconai szerelmesek (9) (Várszínpad), Játék (éjfél) (Korona Teátrum), P.: Az anconai özvegy (du. 2) (Várszínpad), Közeleg az idő (4.30) (Korona Teátrum), Vérnász (Kamaraterem) (9), A windsori víg nők (este 11.30) (Várkert), Kőszegi Várszínház, (Utcaszínház), P.: Langaléta Garabonciások. Pécsi Szabadtéri Játékok (Káptalan u ), Cs: A Pannon Filharmonikusok - Pécs XIV. zenei fesztiválja (esőnap) (este 9), P.: A Pannon Filharmonikusok - Pécs XIV. zenei fesztiválja (este 9), Úton - Rómeó és Júlia (bemutató ea.) (este 9). Székesfehérvári Nyári Színház (Pelikán Udvarban): P.: Chicago (este 9). Zalaegerszegi Erdei Színház: K.: Mandragóra (8.30), Sze.: Mandragóra (8.30), Cs.: Mandragóra (8.30), P.: Mandragóra (8.30). Dzsesszfesztivál Szombathelyen Az Improvizatív Zeneműhely Egyesület jóvoltából több tucat művész látogat Szombathelyre a héten: ma kezdetét veszi a környék legnevesebb dzsesszparádéja, a Lamantin Fesztivál. A szombatig tartó programsorozat koncertjei a Fő téren felállítandó dzsesszsátorban, valamint az egyedülálló akusztikájú Bartók Teremben zajlanak majd. A fellépő együttesek zömmel a hazai és a szomszédos országok vezető zenekarai közül kerülnek ki, de egy-két európai és világsztár is emeli a rendezvény rangját. A tengeri tehénről elnevezett zenei megmozduláson fellépnek többek között: a Ricardo Salsa Club, a László Attila Band, a lengyel Kryzsztof Scieranski Quartet, a Hot Dzsessz Band, az East Side Dzsessz Company, az Eli Degibri Quartet, a Bontovics Kati Group, a svájci Gilbert Paeffgen Trió és a Csík-Durham-Wood Trió az USA-ból. A dzsesszparádé kedd este fél kilenctől a Bartók Teremben kezdődik.Pais Szilvia Simontornyán a Viktória Kilencedik alkalommal rendezik meg a Tolna megyei Simontornyán a színházi nyári fesztivált. A színes rendezvénysorozat június 21-én, a IV. Énekes népzenei tábor nyitásával vette kezdetét, és július 3-án zárul. Ahogy évek óta, az idén is különleges színházi előadásokra kerül sor a várszínházban. Június 25-én és 26-án Ábrahám Pál Földes Imre darabját, az első világháború idején játszódó Viktória című operettet mutatják be Hídvégi Miklós rendezésében. Emellett a nemzetközi zongora- és hegedű-mesterkurzus amerikai, magyar és francia résztvevői adnak hangversenyt a simontornyaiaknak, s több kiállítás nyílik, amelyek közül kiemelkedő esemény a Meggyes László festményeiből nyitó emlékkiállítás lesz. Sor kerül táncbemutatókra, kórustalálkozóra és több sportvetélkedőre is. V. H. M. Diákok próbálnak a várjáték bemutatója előtt 19 HIRDETÉS Foci-Eb az Indexen! http://focieb.index.hu index www.index.hu 13*31 Canon