Népszabadság, 2004. október (62. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-18 / 244. szám
12 2004. OKTÓBER 18., HÉTFŐ s Kiállítás ra, akkor veselkedjünk neki újra. Susan Sontag írta egyik tanulmányában, hogy a tragédiák kritikátlan és tömeges előmutatása egy idő után kiöli az emberből a szánakozás képességét, és lezülleszti a lelkiismeretet. Ezt a gondolatot fotográfiai tárgyú írásokban sokszor idéztem már, és még sokszor fogom idézni. A világ legjobb sajtófotósainak kiállításaival kapcsolatban bizonyosan. Csütörtökön nyílt meg, és november 14-ig tart nyitva a Néprajzi Múzeumban a 47. World Press Photo kiállítás. A 2003. év eseményeit bemutató versenyre 124 ország 4176 fotóriportere kicsivel több mint 63 ezer felvételt küldött, ezeket független nemzetközi zsűri bírálta el. A nagydíjat a francia Jean-Marc Bouju kapta, az év sajtófotóján egy amerikai fogolytábor kusza szögesdrót hálója mögött fogságba esett, csuklyás iraki férfi vigasztalja négyéves kisfiát. Teheti, mert az amerikai katonák levették róla a bilincset, hogy átölelhesse gyermekét. Szép kép. Erős kép. Többet mond az iraki eseményekről és a világról, mint a vércsatakos felvételek, amelyekből bőven látható az idén is. Az ember azt gondolja, némelyikhez még közel menni is kockázatos, mert fertőz, összemaszatol, sőt szinte beránt a történetbe: áldozattá vagy bűnelkövetővé tesz. Csak találomra. A libériai polgárháború egyik gyomorforgató pillanata: kormánykatona magasra tart egy levágott fejet. Egy iraki nő megcsókolja tömegsírból előásott fia koponyáját. Holttest a hóban, a grozniji Minutka téren. Férje haragjától rettegő és félelmében önmagát felgyújtó nő öszszeégett teste. Aztán iraki szörnyűségek minden mennyiségben. AIDS-esek, menekülttáborok, földrengések áldozatai. Leukémiások és nigériai prostituáltak. A világ legjobbnak mondott fotóriporterei még az Ohio államban rendezett ikertalálkozón is meglelik a sérült ikerpárt, egy Sierra Leone-i focipályán végtaghiányos labdarúgókat fényképeznek, lovaspólóversenyen pedig infarktus miatt haldokló lovat. Tényleg ilyen a világ? Vér, tragédia és pusztulás? Vagy csak a szenzációra vadászó fotóriporterek mutatják ilyennek? Esetleg a képeket válogató zsűri? Netán ilyet kell válogatniuk, mert a csillagok magasságáig fölpiszkált ingerküszöböt már csak csúcstragédiákkal lehet átlépni? Susan Sontagnak igaza van: a túlzott mennyiségben nyakunkba zúduló katasztrófák és szörnyűségek látványa tényleg kiöli a szánakozás képességét, sőt ellenállóvá tesz a tragédiával szemben, így tehát éppen ellenkezőleg hat. Nem mozgósít a kegyetlenségek ellen, hanem segít elfogadni azokat. Emberként közömbösek leszünk, fotóriporterként érzéketlen profik, szerkesztőként pedig embertelenek és lárvalelkűek. Olyanok, akik akár a haláltusáját vívó futballista képét is hajlandók a címlapra szerkeszteni. Félreértés ne essék: nem a mézesmázos füllentés, a pitypangos hazugság hiányzik. Hanem egy objektívebb világkép. Egy összetettebb. Árnyaltabb. Lazább. Amelyben nem csak erőszak és különlegesség létezik. Amelyben megjelenik a sport igazi arca, ahol a természetfotó a természetről szól, és nem a természet pusztításáról, ahol azért több a humor és a remény. Mert bár ilyen típusú képek ezen a kiállításon is láthatók, mégsem ezeket érezzük hangsúlyosnak. De azért ne menjünk el Jan Banning portrésorozata mellett, amely az indiai bürokrácia megfáradt katonáiról szól, vagy Jan Sibík munkái mellett, amelyek festői szépséggel mesélnek a hagyományos indiai birkózásról, a kusziról. Nézzük a futballbíró Collina erős tekintetét vagy a párizsi, londoni, madridi metróállomások pompás geometriáját. A World Press Photo szervezőinek, zsűritagjainak nagy a felelősségük. Kiváltképp ma, a vizualitás korában. Ma, amikor egyre többen nyomkodják digitális masinájuk exponáló gombját (mellesleg a pályázatra érkező fotók nyolcvan százaléka digitális felvétel), amikor profik és amatőrök jóvoltából már annyi felvétel készült a világról, hogy önkényes válogatással bárki öszszeállíthat egy-egy magánhasználatra szánt történelmet. Amelyben, ha csak a szenzációra figyelünk, csupán vérmaszatos emberek haldokolnak, lőnek és rohangálnak. Egyenesen bele a nagy büdös semmibe. Trencsényi Zoltán Vérzékeny pillanatok Néprajzi Múzeum, 47. World Press Photo Carolyn Cole: Bagdad. Iraki család gyászolja rokonait KULTÚRA NÉPSZABADSÁG I Színház A Rumbach utcai Csongor Feltörhetetlenül kemény diója színház- és drámatörténetünknek Vörösmarty Csongor és Tündéje. Ünnepi alkalmakkor kötelességszerűen játsszák. Kötelességszerűen behajtják a diákságot, megszilárdítva benyomásukat, hogy Vörösmarty Mihálynál kevesebb unalmas drámaköltő akad. A látott Csongor-tömegből négy kísérleti előadás volt szabályromboló: Valló Péter veszprémi borús kimenetelű szerelmi története, Kerényi Imre „döghalált" hangsúlyozó, Világos utáni komorsága, Sík Ferenc busómaszkajátéka, valamint Zsótér szorongásos álma. Ők szakítottak az irodalomtörténészek makacs félreolvasásaival és a színházak Jaschik Álmos ihlette pitykés népmeseségével. Balkay Géza - a legutóbbi nemzetibeli (másodszereposztású) Csongor - kiszabadította a versek szerelmi szenvedélyét. A Csongor-játszás hagyománya volt a kefirszenvedélyű szavalószerelem. Az R. S. 9. Színházban fészekalja diósjenői 10-14 éves iskolásra a főpróba csöndet kényszerített a nézőtéren. Balkay drámaian működővé tette a levegőben lebegő testetlen szerelmet. Mirigy (Kovács Éva Rebecca) és Csongor úrfi (Túri Bálint) között régi szerelem a kapocs. A szenvedélyes Mirigy szerelmi harcot vív viszszaszerzéséért. A testetlen Tündérvilág kergetése helyett valóságos szerelmi mese a színpadi hajtóerő. Major Róbert, Jáger Szabolcs, El Karamany Yaszin a költő elképzelése szerinti zabolátlan roma csávók, nem ördögfiúk, a rendező elképzelése szerint a Fejedelem, a Kalmár és a Tudós alakjában is meggyőzően fellépnek. Balgát jóízűen Nagy Ferenc adja. Lacza Edit kicsattanó Ilma. Boros Panna szubretti Ledér. Tolókocsiban érkezik végzetet sugallva az Éj (Flórian Leona, művésznevén Lábán Katalin). Gergely Erika a színháztörténet első fekete hajú Tündéje. Ő sem éteri teremtés. A fináléban nővé éretten várja a beteljesülést. A díszlet gyakorlatiasan egyszerű: négy drapéria, egy fa (alatta néhány négyzetcenti pázsittal), egy széles karimájú kút. A játék dinamikusan kitölti a teret. Balkay rendezésének váratlan értéke, hogy a játszók komoly tréningen keresztül eljutottak a szokványos verskántálástól a megértetten egyszerű közlésig. Kivétel nélkül tisztában vannak vele, mit miért mondanak, és mi a jelentése. Nem beleszavalnak a színházi űrbe: ember küzd emberrel és önmagával. A Csongor és Tünde előadásával az R. S. 9. Színház éles lépéssel jutott előbbre. M. G. P. Miskolc: artmoziból wellnessközpont? Eladja Miskolc városa a nemrégiben pályázati pénzből felújított artmozinak helyet adó ingatlanrészét. A vevő ismét szállodát, valamint wellnessközpontot akar kialakítani a belvárosi épületben. Nemrég arról döntött a miskolci közgyűlés, hogy értékesíti a belvárosi Kossuth mozinak is helyet adó épületben lévő résztulajdonát, azaz magát a kéttermes artmozit. A beruházó 115 millió forintot fizet a városnak, és az épületben - eredeti funkciójának megfelelően - szállodát, valamint exkluzív wellnessközpontot alakít majd ki. A helyzet aggályos, mert a kéttermes, 480 ülőhelyes filmszínház a város egyetlen artmozija, az első vidéki játszóhely, amelyet 2000-ben az EU Európa Cinemas hálózatába is felvettek. A Kossuthot ráadásul tavaly újították fel 62,5 millió forintért - ennek több mint 60 százaléka a Nemzeti Kulturális Örökség minisztériumától kapott vissza nem térítendő állami támogatás volt. A város akkor vállalta, hogy a Kossuthot öt évig artmoziként üzemelteti - ha mégsem, vissza kell fizetnie a támogatást. A miskolciak döntése a politikusok által sokszor emlegetett, tavaly év végén konszenzussal elfogadott, a magyar és európai művészfilmeket játszó országos artmozihálózat létrehozását előíró filmtörvény irányelveivel is ellentétesnek látszik. A helyi vezetők közül még senki nem kereste meg a kulturális tárcát, amelynek tisztségviselői nem is nyilatkoznak addig, amíg hivatalos értesítést nem kapnak az ügyletről. A Kossuth mozit üzemeltető, önkormányzati tulajdonú Cine-Mis Kht. igazgatója, Bíró Tibor lapunknak cáfolta, hogy a mozinak gyenge volna a kihasználtsága. A Kossuth sokkal hatékonyabb, mint a két miskolci multiplex, amelyekről az üzemeltetők már évekkel ezelőtt beismerték, hogy veszteségesek. A város a felújítás előtt álló egykori Béke moziba költöztetné a Kossuthot, amely az első hírek szerint a nagyterem felett, egy 150 személyes, mobilszékes helyiségben kapna helyet. A minisztériumi támogatás azonban kifejezetten a Kossuth szék- és teremszámára szól, ráadásul feleslegessé válna a 20- 25 millió forintot érő vetítés- és hangtechnika, amelyet továbbadni, kiadni nem lehet, mert a szerződés szerint öt éven keresztül a Cine-Mis vagyonában kell maradnia és ott amortizálódnia. A helyzet rendezése érdekében csütörtökön Miskolcra megy Port Ferenc, a hazai artmozi-egyesület elnöke, a fővárosi hálózat nagy részét üzemeltető Budapest Film igazgatója. Miskolc önkormányzata a belváros alaposan megkopott fényét szeretné visszahozni, és bármilyen különösnek hat is, e remélt folyamat része a mozi épületének eladása. A vevő ugyanis vállalta a sétálóutcában álló, a Kossuthnak otthont adó valamikori Avas Szálló felújítását. A kulturális területért is felelős alpolgármestert, Fedor Vilmost - aki a filmtörvényt ellenőrző parlamenti albizottság tagja - külföldi útja miatt nem tudtuk elérni. Legutóbbi nyilatkozataiból az derül ki, hogy az önkormányzat nem akar lemondani az artmozizás lehetőségéről. A tervező már dolgozik azon a - reményeik szerint a pályázat kiírója által is elfogadható - megoldáson, amelynek eredményeként a multikulturális központtá átalakítandó valamikori Béke moziban két kistermet hoznak létre. A Kossuth csak egyszer fog költözni - ígérik, akkor, amikor elfoglalhatja végleges helyét. Cs. G.-P. D. Ebből lesz a wellnessközpont Megkezdődött a Viennale Október végéig tart a 43. Viennale, amelynek egyik retrospektív programja magyar vonatkozású: a belvárosi Metró mozi Fejős Pál filmjeit vetíti, felelevenítve ezzel a húszas évek egyik legjelentősebb hollywoodi rendezőjének ritkán emlegetett munkásságát. A kéthetes seregszemle alatt összesen 300 filmet vetítenek - közülük 44 dokumentumfilmet. Utóbbiak között szerepel két magyar film szerepel: a Hegedűs Péter Örökség: egy halász története, valamint Pölcz Boglárka és Pölcz Róbert Szafari című munkája. A prominens vendégek közé tartozik Agnes Varda francia rendezőnő, aki az idei filmfesztivál előzetesét alkotta, s Hannelore Elsner német színésznő, ő Az asszony vezet, a férfi alszik című filmjének bemutatóján vesz részt. A Viennale nem klasszikus versenyfilmfesztivál, bár Bécs város, illetve a közönség itt is díjazza a legjobban tetsző munkákat. Elsősorban olyan filmeket láthat a közönség, amelyeket máshol már bemutattak. És amelyek zöme - az itteni mozirajongók legnagyobb bánatára - soha nem jut be az osztrák mozik programjába. Ezzel is magyarázható az évente megismétlődő roham a fesztiválmozik „ellen": az idén az igazgatóság az éhség csillapítására egy nap hosszabbítást tervezett be. Ez azt jelenti, hogy a zárás után október 28-án az egyik mozi több termében reggel hattól éjfélig lényegében szünet nélkül vetítik azokat a filmeket, amelyek iránt a legnagyobb volt az érdeklődés. A részletes program a www.viennale.at honlapon található. Bécs, 2004. október 17. Szászi Júlia