Népszabadság, 2005. május (63. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-04 / 103. szám

18 2005. MÁJUS 4., SZERDA Fehér fű Azzal kellene kezdeni, hogy évtizedek­kel ezelőtt minden csendesebb volt, na persze, bólogatna az olvasó, minden csendesebb. Azzal kellene folytatni, hogy a tévéből nem lármázott féktelenül a reklám, így aztán két műsor között néha hosszú per­cekig csak azt lehetett olvasni a képer­nyőn, hogy szünet. Igen, néha ezt lehe­tett olvasni, mondaná a türelmes olvasó, aki a bárgyú és közhelyes felvezetés elle­nére a második mondatba is belekapott, ám ekkor már bizonyos volna abban, hogy ezt az írást a langyos unalom lengi majd körül. Aki ennek ellenére kitartó, és elol­vassa a harmadik mondatot is, aligha­nem mégiscsak meglepődik egy kicsit. Fehér Erika győri kislánynak felet­tébb tetszett ez a bizonyos szünet fel­irat, de annyira, hogy gyakran ceruzát ragadott, és maga is tervezett effélét. Miért tervez egy tizenéves győri kis­lány képernyőre szánt szünet felirato­kat? Azt mondja, nincs ebben semmi különös, már egészen kicsi korában vonzódott a csendhez, márpedig ami­kor a tévéadások között szünet volt, úgy érezte, kiteljesedik a nyugalom. Rajzszakkörbe iratkozott, ahol ter­mészetesen nem az általa tervezett szünetjeleket tökéletesítette, hanem művészi fogásokkal, technikákkal is­merkedett. Később elvégezte az Ipar­­művészeti Főiskolát, textiltervezést ta­nult, járt a Nürnbergi Képzőművészeti Akadémiára, ahol minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordult a nemez felé. Készített belőle képeket és cipő­ket is, amelyeknek azonban semmi kö­zük sem volt a népművészetből ismer­tekhez. Fehér Erika művészetében a nemez apró, gyökerekre emlékeztető szálainak különös rendjét a laboratóri­umi körülmények között nevelt gyöke­rek kacskaringós rendszere váltotta fel, innen pedig egyetlen lépés volt a gabona- és a fűszobor. Rövidesen mesterséges talajokra gabonából, fűből készített műveket, főleg térplasztikákat varázsolt. Egysze­rű, csendes alkotásokat. Olyasféle lel­kületű műveket, amelyeket nagy ked­vence, a német Wolfgang Laib készít, aki amúgy orvos, de gyakran állít ki például egy négyzetméter tejet, viasz­­szal bevont tereket, rizzsel teli tálakat vagy az általa egy nyáron át gyűjtöge­tett virágporral behintett négyzetet. A nürnbergi akadémián egy alka­lommal Fehér Erika elé állt az egyik osztálytársa, mélyen a szemébe nézett, és azt kérdezte: Nem gondolja-e, hogy a természettel szemben igen nagy tisz­teletlenség, hogy a gabonából, fűből képeket, installációkat, szobrokat ké­szít, egy ideig alakítja, gondozza eze­ket, aztán átadja őket az enyészetnek? Nem, mondta Fehér Erika, nem gon­dolom. Ezekhez az alkotásokhoz hoz­zátartozik a születés, de az elmúlás is. Meg az általa annyira szeretett csend. Ami körüllengi valamennyi fűből készí­tett alkotását és az alkotás folyamatát is. Meg a lassúság. A lusta időfolyam, amely alatt a mesterséges talajból kiser­kennek a fűszálak, kizöldül a megterve­zett forma. Meg John Cage csendről szóló írása és a zenmesterek tanításai. Azt mondja: nem a szoborszerűség a lényeg, hanem az egyszerűség, a fény, az anyag és az idő egymásra hatása. Olykor előre megtervezett formákat, máskor málló házfalakon található fol­tokat tölt meg fűvel, esetleg bérház ud­varán töredező márvány díszkutat. Egyszer a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban óriási fűkalapokat állított ki, más alkalommal fapróbaba­­bát készített, egy táncszínházi előadás­hoz fűszéket, most ugyancsak két ha­talmas fűfotelje látható a Millenáris Parkban, amelyeknek fél évig járha­tunk csodájukra. Ennek ellenére azt mondja: nem akar bravúros fűszobro­kat fabrikálni, nem a szenzációnak és az érdekességnek kijáró médiaérdeklő­désre vágyik. Inkább arra, hogy ebben az ideges, magunk kényelmére aszfal­tozott vircsaftban legyen egy-két kicsi sziget, amely csendes, és amelyet látva nem bosszankodunk még azon sem, hogy fűre lépni tilos. TRENCSÉNYI ZOLTÁN Fehér Erika a fűműveit csendes szigeteknek szánja az aszfaltozott vircsaftban A példakép - Nem gondoltam, hogy én bárkinek is a példaképe lehetnék - hitetlenkedik Incze Zsuzsa televíziós műsorvezető, aki tegnap másodmagával vette át az egyik telekommunikációs cég alapítvá­nyának „Példakép” díját. Incze Zsuzsáról kevesen tudják, hogy gépészmérnökként kezdte a pá­lyáját. De mert mindig is vonzották a szociális, karitatív munkák, úgy gon­dolta, hogy újságíróként tehet a leg­többet az emberekért. A Köznevelés cí­mű oktatáspolitikai lapnál debütált, aztán az Új Tükör gyermekrovatát szerkesztette. Onnan a Magyar Rádió­hoz szegődött, aztán a televíziós kame­rák előtt is kipróbálta magát. Éveken át a Magyar Televízió Ablak című szol­gáltató televíziós műsorában dolgo­zott, majd 1994-ben önálló adással je­lentkezett: az elveszett gyerekek, fel­nőttek felkutatásával foglalkozó Csel­lengők azóta is az egyik legnézettebb tévéműsor. - Megesett, hogy az adás után, ami­kor már rég eloltották a stúdióban a lámpákat, potyogó könnyek között ül­tem tovább az asztalnál - meséli Incze Zsuzsa. - A Csellengők révén megany­­nyi család elveszett vagy annak hitt tag­ja végül hazatalált. Ez mindent megér, az életemet tettem fel erre a szolgálatra. AGYAGÁSZ EDIT eX­tra ______­_____________________________||___- -________________________________________________ RIVALDA NÉPSZABADSÁG Gitárhős leckéket venne... Budapesten koncertezik Mark Knopfler, aki távolsággal kezeli a Dire Straits-korszakot Imádja, gyűjti a gitárokat, szívesen be­szél a hangszerről. Azt sem tagadja per­sze, hogy már nem tanul új akkordokat. Nem úgy, mint pár éve, amikor kézi­könyvekből próbálta hiányosságait pó­tolni. - Igazából egy tanárra vagy szemé­lyi edzőre lenne szükségem, aki folyton a sarkamra lépne - fejtegette egy interjú­ban az önmagát lustának, naplopónak leíró Mark Knopfler. Bizarr vallomás. Különösen egy olyan zenésztől, akit ma is sokan bál­ványként tisztelnek. A nyolcvanas évek egykori legendás brit zenekara, a Dire Straits frontembere pedig sosem volt a botránykrónikákban is gyakran fel­bukkanó gitárhős. A rock ’n’ rollt per­sze „bevállalta”, a kábítószer és a szex helyett viszont mindig is inkább a mo­torsportok érdekelték. Világhírre a több mint százmillió le­mezt eladó Dire Straitsszel tett szert, művészi pályáját - megítélése szerint - nem a máig népszerű, egyedi hangzású együttessel eltöltött másfél évtized ha­tározza meg. - Ha az utókor szerint ír­tam egy pár jó dalt, akkor elégedett le­hetek - vont mérleget Knopfler, aki legújabb szólólemeze, a Shangri-La turnéja során most Budapesten kon­certezik. A Brit Birodalmi Érdemrend tiszti fokozatának tulajdonosa félig magyar származású: apja, Knopfler Ervin építész még 1939-ben menekült a nácizmus elől Miskolcról a szigetor­szágba, ahol megnősült, és feleségével Glasgow-ban telepedett le. Knopfler jó tizenkét évvel a Dire Straits felbomlása után már bölcs és tisztességben megőszült „államférfi­ként”, felülről tekint le a popbizniszre.­­ A mai fiatalokat csak a hírnév érdek­li. Kicsit táncolnak, kicsit énekelnek, ahogy azt megtanulták az úgynevezett tehetséggon­dozó iskolákban. A te­hetség persze egyre ke­vésbé számít - fakadt ki az ötvenöt éves ze­nész a Britney Spears nevével fémjelzett korszakra utalva. A rivaldafénnyel Knopfler mindig is el­lentmondásos viszonyt ápolt. A Dire Straits si­kereit pontosan an­nak a videoklipkorszaknak és a Music Televisionnek köszönheti, amelyeken annyit gúnyolódott­­ például a Stinggel közösen előadott Money For Nothing című nótában. A negyedik, s a kritikusok szerint egyik legjobb szólóal­bumát megjelentető Knopf­ler felfogását alapvetően megváltoztatta 2003-as motorbalesete. - Élvezni kell az élet minden pilla­natát, önbecsapás várni a paradicsomra - filozo­fál a dalszerző-szö­vegíró. A Shan­­gri-La ti­betiül tökéletes harmóniát, a nap és a hold szívbeli egységét jelenti. No meg egy igazi régi vágású, Bob Dylan és Neil Young által is használt hangstúdi­ót a kaliforniai Malibuban, ahol felvet­ték a lemezt. Knopfler két házasságából négy gyermeke született, második felesége az újabban regényeket író Kitty Aldridge színésznő. A boldog család­apa leszokott a dohányzásról, cserébe felszedett egy pár kilót. Azt mondja, egy dologban nem változott: a színpa­don eltöltött harminc év után is úgy fogja a gitárt, mint egy szerelő a kala­pácsot. DÉSI ANDRÁS : Világhírre a több mint százmillió lemezt eladó Dire Straitsszel tett szert, művészi pályáját - megíté­lése szerint - nem a máig nép­szerű, egyedi hangzású együt­tessel eltöltött másfél évtized határozza meg FOTÓ: AFP/TIMES OF INDIA - K.­SUNIL PRASAD

Next