Népszabadság, 2005. szeptember (63. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-16 / 217. szám

NÉPSZABADSÁG MAGYARORSZÁG - ÁLLÁSPONT 2005. SZEPTEMBER 16., PÉNTEK 3 VIP-bemutató a hadseregnél A honvédelmi tárca lesz legke­vésbé érintettje a jövői évi több százmilliárdos költségvetési megszorításoknak. Ez ugyanak­kor annyit jelent, hogy az idei, rendkívül visszafogott kerettel számolhat csak a honvédség 2006-ban is. A hadsereg teg­nap VIP-bemutatót tartott a politikai vezetőknek. Hol tart most a honvédség? A védelmi vezetés szerint ennek bemutatása volt az egyik legfontosabb célja a Bevetési Irány 2005 elnevezésű hadgyakorlat­nak. Ez az utóbbi évek legnagyobb sza­bású és legnagyobb nyilvánosság előtt zajló gyakorlata, immár sorkatonák nélkül. A szemlét megtekintő Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint „15 év alatt a magyar honvédelem felépítésében, szerkezetében, képességében európai minőséget ért el”. Havril András ve­zérkari főnök is meggyőzőnek nevezte a látottakat, bár a gyakorlat felvezeté­sénél még kritikusabb volt. „A rend­szerváltást követő - több-kevesebb si­kerrel járó - haderő-átalakítási elkép­zelések közül nem mindegyik hozta meg a várt eredményt. A mindenkori politikai vezetés elképzelései nem mindig estek egybe a gazdasági lehető­ségekkel, a társadalmi és szövetségesi elvárásokkal, a hadsereg rendelkezésé­re álló képességeivel” - nyilatkozta elő­zetesen Havril András, hozzáfűzve: az átalakítási folyamat az utóbbi időben felgyorsult. A vezérezredes nem tért ki rá, ám a mostani honvédelmi vezetés által meghirdetett védelmi felülvizsgálat és az ennek alapján kidolgozott tízéves átalakítási terv is lényegesen kevesebb eredményt hoz az előzetesen ígértnél. A honvédség idei költségvetése ugyan­is százmilliárddal kevesebb a tervek­ben és a NATO-nak jelzett keretnél. Emiatt több szövetségi vállalásunkat vissza kellett vonni vagy el kellett ha­lasztani. Emiatt idén a NATO „nem megfelelőnek” minősítette a honvéd­ség tízéves fejlesztési tervének megva­lósíthatóságát. Nem állítható, hogy ez­zel romlott volna a megítélésünk a NATO-ban, mert saját vállalásaink be­tartásával tagságunk kezdete óta prob­lémáink vannak. Még az is gondot okoz, hogy a NATO által finanszírozott lokátorkorszerűsítés megvalósuljon a Zengő-vita miatt. A határidőt már biz­tosan nem tartjuk be. Ami ellensúlyt jelent: a békefenntartásokban való szereplésünk. A Balkánon és Afganisz­tánban jelen vagyunk, Irakba vissza­térhetünk. Az Állami Számvevőszék is komoly fenntartásait jelezte az elképzelések fi­nanszírozhatóságával kapcsolatban. Gyurcsány Ferenc tegnap a jövő évi költségvetésről azt közölte, hogy „a Magyar Honvédség 2006. évi költség­­vetése alkalmas lesz arra, hogy bizo­nyítsa a honvédség feladatainak haté­kony, magas szintű végrehajtását”. Ér­tesülésünk szerint ez legfeljebb az idei, igencsak megkurtított, és a NATO-vál­­lalásnál jóval alacsonyabb költségvetés (1,81 helyett a GDP 1,26 százaléka) szinten tartását jelenti. Ez ugyanakkor a többi tárcához képest jónak mond­ható, hiszen százmilliárdos elvonások lesznek a jövő évi költségvetésben. A miniszterelnök szerint a költség­­vetés „biztosítani fogja azt is, hogy a közalkalmazottak közül azok, akik fegyverrel védik a hazát, kiemelt figye­lemben részesüljenek a béremelések során”. Simicskó István, a Fidesz or­szággyűlési képviselője szerint „a mi­niszterelnök honvédséggel kapcsolatos tájékozottságáról árulkodik, hogy a ka­tonákat közalkalmazottnak véli, rájuk ugyanis külön törvény vonatkozik”. HASZÁN ZOLTÁN Gyurcsány Ferenc a bemutatón. Megnyugató költségvetést ígért a katonáknak Munkatársunktól jelenleg a világ népességének fele, 2025-ben pedig előreláthatóan 62 szá­zaléka lesz városlakó. A földön előállí­tott termelési érték 75 százalékát ma 500 város produkálja. Aligha lehet kétséges, hogy a XXI. század a városok évszázada lesz. Ezt mutatja az is, hogy nagy küzdelem folyik a városok és a vá­rosi térségek között a gazdasági hata­lomért, a munkaerőért, a működő bél­és külföldi tőkéért az egész világon. Nagy kérdés, hogy e verseny körülmé­nyei között megteremthető, illetve fenntartható-e még a társadalmi kohé­zió. E kérdés megválaszolására mind nagyobb gondot fordít az Európai Unió is. Aligha véletlen, hogy ez a fő kérdése annak a tegnap kezdődött két­napos konferenciának is, amelyet a magyar településtudomány kiemelke­dő alakja, Enyedi György 75. születés­napja alkalmából rendeztek a Magyar Tudományos Akadémián. Az akadémikus tiszteletére zsúfolá­sig megtelt az intézmény felolvasóter­me. Vezető politikusok és tudósok mél­tatták Enyedi professzor érdemeit. Baráth Etele, az európai ügyekért fele­lős tárca nélküli miniszter, aki maga is urbanisztikai szakember, hosszan rész­letezte, hogy személyesen milyen sokat köszönhet a tudósnak. Ezután azt mondta, hogy a következő 10-15 év, azon belül a 2007-2013 közötti időszak a településfejlesztés döntően fontos időszaka lesz hazánkban. A miniszter szerint a verseny és a társadalmi kohé­zió közötti ellentmondást egy olyan új típusú fejlesztő állam oldhatja fel, amely tevékenységének középpontjába az önmagát továbbképző, egészséges, jó környezeti feltételek között élő em­bert állítja. Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Enyedi pro­fesszor intézete, az MTA Regionális Kutatások Központja az az intézménye az akadémiának, amely a legtöbb elis­merést kapja a politikától, mert a leg­kézzelfoghatóbb javaslatokkal szolgál a számára. A ma folytatódó konferencián több tucat tudós vitatkozott, illetve vi­tatkozik arról, milyen helyzetben van­nak jelenleg a városaink, illetve arról, hogy mire kell számítaniuk a közelebbi és a távolabbi jövőben. A város­ világ előretörése Konferencia Enyedi György tiszteletére Enyedi György Keresett dolgozókról faggatóznak Az egyik dunántúli kisvárosban 600 ezer forintot is fizetnének egy kvalifikált CNC-esztergályosnak, ha jelentkezne valaki. Az állás hónapok óta betöltetlen, mert a település környékén sem találnak ilyen képzettségű munkást. Az ország más részén ugyanakkor ebben a szak­mában legfeljebb a minimálbért lehet megkeresni. Ez a helyzet változhat - leg­alábbis ezt reméli a munkaügyi minisz­ter - annak a rövid távú munkaerő-piaci prognózisnak az alapján, amelynek el­készítéséhez felmérést indított a mun­kaügyi tárca és a Kereskedelmi és Ipar­kamara, s amelynek alapján régiókra, megyékre, kistérségekre, ágazatokra meghatározzák majd a keresett szakmá­kat, a felvenni kívánt dolgozók számát. Mintegy nyolcezer céget érintő felmé­rést kezdtek el - közölte Csizmár­ Gábor, a szaktárca vezetője tegnap egy sajtóbe­szélgetésen, ahol bemutatta a 2006 vé­géig szóló munkaerő-piaci felmérés kér­dőíveit. A minisztérium mintegy 4,5-5 ezer nagyfoglalkoztatót keres meg - ez a munkaerőpiac 25 százalékát fedi le -, a kamara a mikro- és kisvállalkozások kö­rében gyűjti az adatokat. Az október 15- ig tartó felmérés során arról kérdezik a cégeket, hogy tervezik-e új dolgozók fel­vételét, illetve gondoskodnak-e létszám­­leépítésről, továbbá arról, hogy tervez­nek-e beruházásokat, s miként látják a megrendelésállományukat. A kérdező­biztosok személyesen keresik meg a vál­lalkozásokat, s közösen töltik ki a hétol­dalas kérdőíveket. A személyes találkozó révén várhatóan pontosabb információk állnak majd rendelkezésre az üres mun­kahelyekről, arról, hogy egy-egy cégnél melyek a hiányszakmák, milyen rend­szerességgel alkalmaznak külföldi mun­kavállalót, élnek-e a munkaerő-kölcsön­zés lehetőségeivel. Csizmár Gábor arra számít, hogy no­vember végéig elkészülnek az összegző elemzések, amelyeket nyilvánosságra is hoznak. Ennek azért is van jelentősége, mert az adatok befolyásolhatják a pálya­­választási döntéseket, a munkaerő-piaci mozgások feltérképezése ugyanis a szü­lők és a diákok számára is orientálást adhat majd a továbbtanuláshoz. A fel­mérés eredményét felhasználják az or­szágos képzési jegyzék megújításához, az új összesítésben a jelenlegi 800 szak­ma helyett csupán 400 szerepel majd. KUN J. ERZSÉBET TávhődQ: segítség a nyugdíjasoknak Ősztől egy új támogatási rendszer alap­ján csökkennek a rászoruló nyugdíjasok távfűtési terhei - jelentette be Gyur­csány Ferenc. Részleteket nem közölt, de azt hangsúlyozta: érdemben csökken a nehéz helyzetű nyugdíjasok távfűtési díja. Az egyedi fűtéshez képest drága, emellett jelentős területi árkülönbsége­ket mutató távfűtés korszerűsítése nem egyszerű ügy a technológiai elmaradott­ság és a szabályozási egyenetlenségek miatt sem. A kormányfő szerint a panel­programot gyorsított ütemben kell foly­tatni. Ha a tervezett ütemet, az évente mintegy 50 ezer lakás korszerűsítését si­kerül megvalósítani, tíz év alatt minden lakáshoz elérnek. Lehetővé válik a rész­leges korszerűsítés is. A jövő héten már a kormány elé kerül az az előterjesztés, amely szerint lakásonként 50 ezer forint támogatást adnak az egyéni hőszabály­ozók beszerzésére. Ezzel a távfűtési költ­ségeket gyorsan csökkenteni lehet. A tá­mogatás feltétele, hogy a társasházak­ban megállapodás szülessen a költség­­megosztásról. ■ SÁNDOR TÜNDE • Kis siker, nagy kudarc HORVÁTH GÁBOR enki ne várja, hogy egy nap alatt felépül Róma! - összegezte az ENSZ- csúcs fő tanulságát a brit nagykövet. Azt is hozzátette, hogy ilyen össze­tett tárgyalások után jelentős az elért eredmény. Nem lenne semmi baj, ha a helyzetre állna a félig üres-félig teli pohár hasonlata. De nagyon úgy néz ki, hogy ebben a pohárban legfeljebb kétujjnyi víz van. Márpedig akkor vagy in­kább üres, vagy eleve nagyon kicsi volt. A leglátványosabb reformlépés a Biztonsági Tanács átalakítása lett volna. A második világháború után létrejött struktúra ma már nem tükrözi a valós erőviszonyokat. Kizárja például a döntéshozatalból a világ második legna­gyobb gazdaságát, Japánt, meg a harmadikat, Németországot. Csakhogy Ja­pánt Kína, Németországot Olaszország, Indiát Pakisztán fúrta meg. Dél- Amerikából automatikus lett volna Brazília tagsága - de ott meg a spanyol helyett portugálul beszélnek. Afrika két helyet akart, de Nigériát a külvilág nem érzi elég stabilnak, a Dél-afrikai Köztársaságot meg a kontinens tartja kakukktojásnak. Az amerikaiak csendesen mosolyogtak, nem kell itt vétóz­ni, az ellentétes érdekek szép csöndben kioltják egymást. Ha nem így történt volna, még mindig ott a makacs tény: jelenleg semmit nem lehet véghezvin­ni az USA ellenében. Másrészt az amerikai szándék sem mindig elég a sikerhez. Washington nagyon szerette volna úgy átalakítani a világszervezetet, hogy a főtitkár - nem feltétlenül Kofi Annan - nagyobb hatáskört kapjon a személyi és gya­korlati döntésekben. Most ugyanis minden piszlicsáré kinevezéshez közgyű­lési határozat kell. A fejlett országok azt is szerették volna, ha eltörlik a föld­rajzi kvótákat, az állásokat nyílt pályázatokon töltik be. Létre akartak hozni továbbá egy végrehajtó igazgatói posztot, hogy a politikai szerepet játszó fő­titkár mellett legyen, aki felel az apparátus munkájáért. A fejlődő országok azonban mindezt gyanakvással fogadták, saját szerepük csökkenésétől tar­tottak. Még abban sem sikerült megállapodni, hogy az elmúlt időszak botrá­nyai után külső könyvvizsgáló vegye át a pénzügyi ellenőrzést. Azt viszont az amerikaiak nem engedték, hogy a leszerelés, a kézi lőfegy­verekkel való kereskedelem vagy a meglévő nukleáris arzenálok leépítése be­kerüljön a záródokumentumba. Washington miatt nem történik említés a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságról sem - a Fehér Ház jogászai attól tarta­nak, hogy amerikai állampolgárokat is felelősségre vonhatnának. Az is a „kis siker, nagy kudarc” kategóriába tartozik, hogy senki sem tud­ja, mitől lesz az új Emberi Jogi Tanács más, mint az eddigi emberjogi bizott­ság. Az valóban szégyen, hogy Szudán vagy Zimbabwe oktatja a világot az emberi méltóság tiszteletben tartására, de az sem lehetséges, hogy az ameri­kai szándékoknak megfelelően csakis makulátlan országok lehessenek az új testület tagjai. Már csak azért sem, mert ilyen ország jelenleg nincs. A legnagyobb kihívás az, hogy az ENSZ ma már nemcsak vitafórum, ha­nem műveleti központ is. Az iraki „olajért élelmiszert” program lebonyolí­tása egy multinacionális óriásvállalatnak is nehéz dió lett volna, hát még egy nem erre kialakított, soknemzetiségű, ezer (de legalább 191) érdek által szerteszét cincált apparátusnak. Másfél tucat békefenntartó misszióban 70 ezer katona tevékenységét kell összehangolni. Ha szökőár van, ha kereske­delmi, fejlesztési konvenciókra van szükség, ha tömegmészárlást kell meg­akadályozni, mindenkinek az ENSZ jut először az eszébe. Persze addig jó, amíg így van. Körzetesítés N. KÓSA JUDIT Ifjúkoromban, mely időszak a késői kádárizmusra esett, nem volt szabad az iskolaválasztás. A szigorú körzetrendszernek volt betudható, hogy anyámék­­nak külön engedélyt kellett kérniük, amikor a két kerülettel odébb lévő, de ne­kik szimpatikus gimnáziumba akartak beíratni. Kicsit nyomasztott is e „kivéte­lezés”, de csak addig, míg az első tanítási napon ki nem derült: osztálytársaim töredéke volt körzetbeli. A többiek, akárcsak én, a rendszer résein át kerültek be a vágyott iskolába. Talán érthető, miért kétlem, hogy az oktatási tárca által most - először csak az általános iskolák első osztályaiban - bevezetni tervezett újabb körzetesítés képes lenne elérni a célját. A jó szándék persze világos. Az oktatási kormány­zat pontosan látja, hogy a mostani rend sérti az esélyegyenlőséget, hiszen ész­érvekkel tényleg nehezen indokolható, hogy az iskolák között csak elvileg nincsen semmi különbség: mind a fejkvóta alapján elosztott költségvetési tá­mogatásra alapozzák a működésüket. De a valóságban az egyik intézmény­ben magas színvonalon, hatékonyan tanítanak javarészt otthonról hozott elő­nyökkel is bíró gyerekeket, a másikban pedig kínlódnak az öröklött hátrá­nyaikat levetkőzni nem tudókkal. A társadalom mára tökéletesen belakta ezt a rendszert. Mintha faliújságon volna meghirdetve, mindenki pontosan tud­ja, hol a helye. Ezen a kétségkívül igazságtalan helyzeten szeretne változtatni az oktatási tárca azzal, hogy megnehezíti a gyerekek szétválogatását. Ha az intézmé­nyeknek a körzetben lakókat, azon túl pedig a hátrányos helyzetűeket kell előnyben részesíteniük, nehezebb egy helyre csoportosítani a „jó házból”­­ iskolázott, rendezett családokból­­ való gyerekeket, és másokra hagyni a ne­héz eseteket. Arra már egy kicsit nehezebb választ adni, miként törné át ez a módszer azt a megszokást, amely ma mindennél hatékonyabban szegregálja a honi iskolákat. Hiszen látnunk kell, hogy nem tudatos, végiggondolt kiszorító szándék tartja távol a hátrányos helyzetű diákokat a jobb intézményektől, hanem egy közmegegyezésből öntött, sziklaszilárdságú „üvegplafon”. Az az évtizedes megrögzés, amely a szegény és iskolázatlan szülők lépteit tévedhe­­tetlenül a nem túl jól felszerelt, semmilyen extrát nem kínáló, megfáradt ál­talános iskola felé vezeti. Az az előre megjósolhatóság, amellyel az itt végző gyereket, legyen bármilyen jó eszű, tanár és szülő békés konszenzussal löki tovább a zsákutcás középfokú képzés felé. Ehhez képest a körzetesítés olyan kézenfekvő megoldás, amely mindennél jobban rávilágít a minisztérium tehetetlenségére, hiszen világos, hogy valódi változást csak egy új rendszer kiépítésével lehetne elérni. Le kellene bontani a mostani kaotikus iskolai struktúrát, a négy-, hat- és nyolcosztályos gimná­ziumok átláthatatlan szövevényét meg a közéjük ékelődő, nyolcosztályos álta­lános iskolát, és fel kellene építeni egy valóban átjárható rendszert. Olyan ti­zenkét osztályos, körzeti alapon felálló intézményi hálót, amely értelemmel töltené meg a tizennyolc éves korig tartó tankötelezettséget. Ha valóban min­den intézmény ugyanazt kínálná, és az egy megbízható színvonalú, egységes alapképzés lenne, már lenne mire ráépíteni egy valódi elitképzést. Kiugró te­hetségek versenyistálló-hálózatát, ahová biztosan eljut mindenki, aki oda va­ló, s ahol akár pénzt is lehet kérni a különleges oktatásért - állami ösztöndí­jakkal támogatva természetesen azokat, akiknek nem futja a tandíjra. A magyar állam sem most, sem a belátható jövőben nincs abban a hely­zetben, hogy egy ilyen léptékű átalakítást végrehajtson. A mindenkori kor­mányok ideje túl szűkre szabott, és egyébként is, a lényegi döntéseket az is­kolafenntartó önkormányzatok hozzák meg. A magyar állam tulajdonkép­pen egy dolgot tehet: tilthat. Most is ezzel próbálkozik, csak hogy demonst­rálja: elítéli a meggyökeresedett esélyegyenlőséget. Nemes szándék. A jelen körülmények között bukásra van ítélve.

Next