Népszabadság, 2006. november (64. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-03 / 257. szám

NÉPSZABADSÁG ■ 2006. NOVEMBER 3., PÉNTEK Vélemény * 13 Tisztelt Kormány! Ezúton jelentkezem Önökhöz kommu­nikációs, illetve PR-főtanácsadónak, mi­vel Önöknél ez a pozíció nyilvánvalóan betöltetlen. Pedig nagy szükségük volna rá. Olcsón megszámítom, mondjuk, én fi­zetek. Én vagyok az Önök embere! Abszolút meggyőztek, hogy értek hozzá! Hogy mi­vel? Lássunk néhány példát: Ha kommunikációs, píár- vagy ha tet­szik, „hideg polgár-” háborúban állunk politikai ellenfelünkkel, akkor tudnunk kell, mikor vághatunk vissza ugyanazzal az eszközzel, és mikor nem. Ha az ellenzék állandóan kivonul a parlamentből, és nem tekinti azt a politi­kai harc színterének, akkor semmi esetre sem élhetünk ugyanilyen eszközzel, mert összezavarjuk az állampolgárokat: ha az egyiknek nem szabad, miért szabad a má­siknak? Épp ellenkezőleg, minden egyes tárgyalási lehetőségnek örülnünk kell, mint majom a farkának, függetlenül attól, hogy milyen induló feltételekkel teremtő­dik meg. A feltételeken később módunk­ban áll változtatni. Tehát például, ha nem tetszik a parlamenti vizsgálóbizottsági meghallgatásra meghívottak névsora, módunkban áll másnapra másokat is meghívni, csak ne szakadjon meg a tár­gyalás. Ha egy kormányfői megnyilatkozás szövegkörnyezetéből állandóan kiragad­nak bizonyos, a kormányfőre igen rossz fényt vető mondatokat, és folytonosan azt sulykolják a közvélemény fejébe, akkor viszont itt bátran élhetünk ugyanezzel az eszközzel, ragadjunk ki mi is ugyanezen megnyilvánulásból ellenkező értelmű, szintén egyszerűen felfogható, igenis po­puláris részeket, és sulykoljunk mi is. Ha például állandóan azt halljuk: „...hazud­tunk reggel, éjjel meg este”, akkor állandó­an ismételgessük mi is az idézet folytatá­sát, miszerint ezt a hazugságosdit „...Nem akarom tovább csinálni”. Vagy dolgoz­zunk a következő szövegrészekkel: „Az első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni azért, hogy ebből még idén kiigazí­tás legyen. (...) Reform vagy bukás. Nincs más. És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom form, h^^^^^Ma^mgyunk mini is egy sor ponton átértékelni mindazt, amit eddig gondoltunk és tettünk. (...) Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz, mert félünk a ránk ható politikai következményektől. (...) De nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan k... jól meg lehet élni. (...) Hanem azért, mert meg akarjuk ezeket ol­dani.” És így tovább. Sulykoljunk csak, sulykoljunk. Továbbá. Kezdő miniszterelnököt munkába lépésének első napján részesít­sünk tűz- és balesetvédelmi oktatásban, ahogy az elő van írva, továbbá némi kom­munikációs alaptréningben, mivelhogy neki beszélnie kell többek közt a néphez is. Mindjárt az elején meg kell neki mon­dani, hogy a népnek nincs humorérzéke. Egy szikra sem. A baráti körének van, a Munkára jelentkezem! Aztán kézen fogjuk, leültetjük a minisz­terelnököt, és azt mondjuk neki: te, Feri, ez itt most nem a te céged igaz­gatótanácsa. Itt más kommunikációs stílus dukál, cége igazgatótanácsának van, még talán a saját pártja küldöttgyűlésének is van, de a népnek nincs. Karinthyn és Rejtőn se ne­vet mindenki. Tartózkodjon hát az öregecskedős, terroristás és más hasonló poénoktól. Aztán kézen fogjuk, leültetjük a mi­niszterelnököt, és azt mondjuk neki: te, Feri, ez itt most nem a te céged igazgató­­tanácsa. Itt más kommunikációs stílus du­kál. Itt már 180 ember is túl sok ahhoz, hogy kedélyes b...megázásokkal húzzuk alá mondandónk lényegét. Aztán persze lehet mindenféléről beszélni, amit nem szánunk a nagy nyilvánosság elé, de az el­lenzék helyett populárisan, csak egyféle­képpen érthető és félreérthető formában megfogalmazni saját gyarlóságunkat, fi­noman fogalmazva kedves kis figyelmes­ség politikai ellenlábasaink számára. Ha mégoly biztosak vagyunk is benne, hogy mindent megtettünk zárt ülésünk valódi zártságának biztosítása érdekében, akkor se veszítsük el alapvető diplomáciai érzé­künket, hátha mégis ott ül valahol az el­lenzék vezére álruhában. Ne mondjuk azt például, hogy hazudtunk éjjel-nappal, mert ez egyrészt így nem is igaz, azaz nyilvánvalóan lényegkiemelő retorikai túlzás, de, mint tudjuk, a népnek nemcsak humorérzéke nincs, de a retorikai túlzá­sokhoz sincs túl sok affinitása. Mindig lesznek olyan hangadók, akik ezt egy az egyben veszik, miképpen azt is, hogy a miniszterelnök azt tanácsolja, mindenki cserélje le fiatalabbra a már megunt, öregecskedő feleségét. Másrészt azért ne mondjuk így, mert mondandónkat más eszközökkel is intenzívebbé tehetjük, s így meghagyhatjuk a túlzó megfogalma­zásokat ellenzéki barátainknak. Mond­hatjuk például igen emelt és indulatos hangon, hogy nem voltunk hajlandóak bi­zonyos, igen szembeszökő jeleket figye­lembe venni és kommunikálni a választá­si kampány során, félve attól (az eddig le­írtak szerint jogosan), hogy kommuniká­ciós balfogások tömegeit elkövetve fog­juk meghiúsítani így a győzelmet. Hej, pedig milyen hatásos és lefegy­verző tud lenni a megfelelő formában tá­lalt igazság! Csak egy csöpp dramaturgiai érzék kéne hozzá. Gondoljunk bele. Vol­taképp törvénysértést követünk el állami szinten, amikor törvény adta lehetősé­gekkel, illetve kötelezettségekkel nem élünk a népszerűségvesztéstől félve. És azért nem élünk, mert nem tudjuk annak jogosságát megfelelően kommunikálni, legalább annyira hatásosan, hogy ellensú­lyozzuk a demokráciát tőlünk féltő ellen­zéki retorikát. Rendőrségi felkészületlenség és bruta­litás? Igen! Biztosan tetten érhető volt ilyesmi! Vizsgáljuk, analizáljuk, törek­szünk arra, hogy a törvényesség minden körülmények között betartásra és betar­tatásra kerüljön..., elnézés és bocsánat, amiért egyes esetekben..., ha volt ilyen, de a lényeget tekintve igenis állíthatjuk, hogy e kivételes esetekkel együtt is... stb. Elvégre az utóbbi évtizedekben nem min­dennap ébredtünk a zárt ablakon keresz­tül a szobába csapódó könnygázgránát robbanására, vagyis el kell ismernünk, hogy mind szabályozási környezetünk, mind pedig jogalkalmazási gyakorlatunk finomításra szorul, de itt a fő cél az állam­polgárok védelme, a rend megőrzése, a város védelme, a rendőrök testi épségé­nek és méltóságának védelme stb. Igen, azt elszúrtuk, nem tudtunk időben meg­felelő erőt átcsoportosítani ahhoz, hogy kordont vonjunk a rendbontók és a jog­szerűen demonstrálók közé, nem számí­tottunk rá, hogy... stb. De megálltunk, fel­szólítottunk, megvártuk... és így tovább. Azt a sanda gyanúsítást azonban határo­zottan kikérjük magunknak, miszerint mind e mögött politikai megfontolások..., és felszólítjuk a tisztelt képviselő urat, hogy konkrét tényekkel bizonyítsa..., kü­lönben élni fogunk törvény adta... És még egyszer hangsúlyozom, igen, elképzelhe­tő, hogy egyes kollégáink, akik szintén először találkoztak életükben ilyen helyzettel... Felkérem ezért mindazon ál­lampolgárokat, akiket ilyen természetű atrocitás ért, jogosan bízva az igazság­szolgáltatás pártatlanságában, tegyék meg... Elvégre nem lehet minden rendőr mel­lé egy rendőrt állítani. Bízva felvételi kérelmem kedvező elbí­rálásában, üdvözlettel: Geréb János informatikus MNP - Háló! Jóember!... Maga nem hallott arról, hogy a munkavédelmi törvény szerint októbertől minden állami ünnepségen kötelező a fütyülés elleni fül­védő használata?! Marabu rajza Hell István újságíró Öles plakátok hirdették mifelénk, a nyol­cadik kerületben, az FTC népligeti sport­­csarnokában beavatták - a hét végén már be is avatták - „Magyarország cigányvaj­dáját” egy fergeteges magyarnótás-mu­­zsikás show keretében. (A belépődíj 5000 forint volt, az adományokat - no nem a jegybevételt, hanem az esetleges „adomá­nyokat” - egy kórházi gyermekosztály ja­vára ajánlották fel a szervezők.) Egy Kállai Csaba nevű újszászi fiatal­ember a magyarországi cigány vajda, ez már a „történelmi esemény” meghirdeté­sekor le volt tutizva. A plakáton is láthat­tuk a kifogástalan világos öltönyben, vilá­gos „cosa nostra”-kalapban, karosszék­ben, keresztbe vetett lábakkal ülő vajdát (mint Don Corleonét), aki a mellette álló Kossuth- és Liszt-díjas klarinétkirály, Kál­lai Kis Ernő balját fogja. A fotó két olda­lán ifjabb Kállai Kis Ernő prímás és Rostás-Farkas György, a Cigány Tudomá­s Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrö­zik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja ma­gának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje. A vajda - nagyoperett a Népligetben A „vajda” tehát a ká­­pójuk volt a cigá­nyoknak, nem pedig valóságos, tekinté­lyes vezetőjük, és a „vajdarendszer” nem a romákról, ha­nem a rajtuk kívül álló hivatalosságról mondott­­ valami nagyon fontosat és szomorút. nyos és Művészeti Társaság reprezentán­sa áll, a háttérben pedig a Kossuth-díjas Bangó Margit, a „cigánydalok királynője”. Valamint két, számomra ismeretlen fia­talember: az elmaradhatatlan testőrség. „Dragoné Devlesa zhukaras turnén” (drágone dévlesza zsukárasz turnén, a drága Istennel várunk benneteket) - ol­vashattuk a kissé túlzsúfolt falragasz egyik sorában. Magyarországon a nem cigány közbe­szédben mindmáig nosztalgia van a vaj­darendszer iránt. A nem cigányok jelen­tős része azt hiszi, hogy a vajdát - hivata­losan vagy nem hivatalosan - a cigányok választották a legbölcsebb öreg cigányok közül, és engedelmesen követték az utasí­tásait. Csakhogy - a közhiedelemmel el­lentétben - a „cigányvajdát”, vagy „ci­gánybírót” a XV. századi „László vajda” óta egészen a Kádár kor végéig sohasem a cigányok választották, hanem a kisebb­­nagyobb hatalmasságok, helyben például a falu, a csendőrség, a rendőrség vezetői jelölték ki. Szerepe pedig az volt, hogy bi­zonyos előnyökért és kedvezményekért - pénzért, kisebb bűncselekmények eltus­­solásáért, társadalmi pozícióért - infor­málja a hivatalos szerveket a roma közös­ségekben történt eseményekről, bűncse­lekményekről, vitákról, összetűzésekről, és „rendet tartson”. Szóval a vajda még csak nem is a cigányoknak volt felelős, hanem megbízóinak, a cigányokért. Érthető tehát, hogy a „cigányvajda” te­kintélyét nem saját, személyes érdemei alapozták meg, hanem a tőle való félelem. A rendőrséggel, egy-egy település vezeté­sével a háta mögött a vajda szinte élet-ha­lál ura lehetett az övéi között. Akit ő bűn­­cselekménnyel vádolt, az előbb-utóbb börtönbe jutott, akit összeférhetetlennek tartott, az bajba került. Jellemző, hogy a cigány nyelv nem is használja a „vajda” szót, az illetőt általában a sokkal kifejezőbb és pontosabb „mujalo” (szájas, szájaló) és „phurito” (besúgó) néven nevezték. Ezt Rostás-Farkas György, a Cigány Tudományos és Művé­szeti Társaság képviselője minden bi­zonnyal tudja is. A fentieken kívül a Kádár-rendszerben - magyarul - „tanács­tagnak” és „önkéntes rendőrnek” is hívták őket; e kifejezések értelméről a fiatalab­bak fölvilágosítást kaphatnak szüleiktől. A „vajda” tehát a kápójuk volt a cigá­nyoknak, nem pedig valóságos, tekinté­lyes vezetőjük, és a „vajdarendszer” nem a romákról, hanem a rajtuk kívül álló hi­vatalosságról mondott­­ valami nagyon fontosat és szomorút. Nem mintha a cigány társadalom szer­vezetlen lett volna. A családoknak, a nemzetségeknek és törzseknek megvolt a maguk társadalmi struktúrája, és megvol­tak a maguk társadalomszervező szokásai is. (Erről Erdős Kamilltól Michael Stew­­artig sokan sok okos könyvet és tanul­mányt írtak.) A roma közösségek, kolóni­ák, cigánytelepek igazi vezetője, legfőbb döntéshozó szerve a „romani krísz(i)”, a „cigány törvény” volt: a felnőtt, családos férfiak gyűlése, melynek döntését soha senki nem vonta kétségbe, még akkor sem, ha - nagyon ritkán - a legsúlyosabb büntetést rótták ki valakire: a kiközösí­tést. Egy szó, mint száz: nem jó, ha egy mu­zsikás show keretében akár csak szimbo­likusan is besúgót, kápót avatnak egyes ismert, köztük világhírű cigány zenészek és énekesek, és ezzel rossz, félreérthető üzenetet küldenek a többségi társadalom­nak. Érthető hát, hogy komoly roma poli­tikai vezetők vagy neves roma értelmiségiek nem vettek részt a fővárosi haknin. Az pedig még örvendetesebb, hogy a hatszázezres magyarországi cigányságot a néhány tucat meghívott családtagon kívül - ökörsütés ide vagy oda - senki sem képviselte a cigányokat megalázó, de szerencsére érdektelen­ségbe fulladt rendezvényen.

Next