Népszabadság, 2006. december (64. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-27 / 301. szám

2006. DECEMBER 27., SZERDA • NÉPSZABADSÁG 12 * Vélemény Pomogáts Béla Az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke Az Illyés Közalapítvány működésének utolsó napjaiban vagyunk, finanszírozása a jövő évi költségvetésben nem kapott he­lyet. Remélhetőleg az a pénzösszeg, amely eddig szokásosan rendelkezésére állott, más módon, valószínűleg a Szülőföld Alap révén el fog jutni a határon túl élő magyar­sághoz, és az átszervezés nem fog na­gyobb költségvetési redukcióval együtt járni. Számomra, aki valamivel több mint négy esztendeje végzem a kuratóriumi el­nök tisztségével együtt járó feladatokat, és összesen több mint nyolc esztendeje tevé­kenykedem ebben a testületben, termé­szetesen megoldásra váró kérdéseket je­lent, hogy a megújuló támogatási rendszer milyen hatékonysággal és empátiával fog eleget tenni az Illyés Közalapítvány ha­gyományos stratégiai küldetésének, sze­mélyes kihívást azonban ez már nem je­lent. Belefáradtam a nemegyszer elvégez­­hetetlennek tűnő feladatokba, számos sze­mélyes és fájdalmas csalódást kellett el­könyvelnem néhány kuratóriumi tisztség­­viselő tevékenysége miatt, így hát lelki bé­kével, a felszabadultság érzésével vonulok vissza a közéletből a könyvtárba, ahol kü­­lönben is o­fffronósabbak érzem magam. Ebben az írásban, amelynek természe­tesen nem véletlenül adtam a „végelszá­molás” címet, nem személyes helyzetem átalakulását kívánom kommentálni, ha­nem az alapítványnál eltöltött nyolcesz­tendős tevékenységem néhány tapasztala­tát és tanulságát szeretném megosztani az olvasóval. Talán szolgálhatok néhány ta­nulsággal azok számára, akik a jövőben a támogatáspolitika irányítására kapnak megbízást, és azok számára, akiket ez a politika közvetlenül érint. Úgy emlékszem, egy okos francia mon­dotta volt: ahhoz, hogy sok mindent meg­őrizzünk, sok mindennek meg kell változ­nia. Az átalakítással magam is messzeme­nően egyetértek. Ennek azonban terve­zettnek, kiszámíthatónak és megnyugtató­nak kell lennie. Egyelőre nem az. Engem például, mint a kuratórium elnökét, mind­máig hivatalosan senki sem tájékoztatott a január elsején bevezetendő intézkedések­ről. Holott egy általában egymilliárdos, az idén már csak nyolcszázmilliós költségve­tésből gazdálkodó, évente mintegy ötezer pályázatot gondozó, a Kárpát-medencé­ben szinte mindenütt tevékenykedő köz­­alapítvány radikális átalakítása, tevékeny­ségének betagozása egy másik nagy köz­­alapítvány keretébe, irodájának felszámo­lása, a munkatársairól történő gondosko­dás nem olyan feladat, amelyet néhány rö­vid hét leforgása során el lehet végezni. Gondoskodni kellene arról is, hogy a változásokat az érdekeltek, tehát a kisebb­­ ségelszámolás nagyon helytelen volna, ha határon túli magyar közös­ségek és intézmé­nyek az új helyzet kárvallottjának éreznék magukat, és tovább erősöd­ne az a bizalmat­lanság a magyar­­országi kormány­zattal szemben, amely a mögöt­tünk lévő években érezhető volt és súlyos károkat okozott, régi magyarság intézményei és képviselői nyugodt lélekkel tudják elfogadni. Nem tudok arról, hogy velük­­tehát például a kulturális, az oktatási, az egyházi intézmé­nyek vezetőivel és szakértőivel) a szüksé­ges egyeztetések megtörténtek volna. Az új intézmény működésének átláthatóságát is biztosítani kell, mert ez a hitelesség el­sőrendű feltétele. Nagyon helytelen volna, ha határon túli magyar közösségek és in­tézmények az új helyzet kárvallottjának éreznék magukat, és tovább erősödne az a bizalmatlanság a magyarországi kormány­zattal szemben, amely a mögöttünk lévő években érezhető volt és súlyos károkat okozott. A másfél évtizedes magyar támogatás­­politika igen nagy eredményekkel büsz­kélkedhet. Amióta a kuratórium elnöke vagyok, alig tudok megfordulni olyan Kár­pát-medencei tájon, ahol ne volnának en­nek és mindenekelőtt az Illyés Közalapít­vány tevékenységének látható eredmé­nyei. Iskolaépületekre, kulturális közpon­tokra, „magyarházakra”, diákotthonokra, felújított templomokra és persze olyan kezdeményezésekre, kulturális összejöve­telekre, tudományos tanácskozásokra, di­áktalálkozókra, tanári tanfolyamokra gon­dolok, amelyek nélkülözhetetlenek a ma­gyar közösségi élet és intézményi tevé­kenység fenntartása érdekében. Ha az Il­­­lyés Közalapítvány nem létezne, jóval sze­gényesebb és kiszolgáltatottabb volna a kisebbségi magyar közösségek élete. Ezen értékeknek tartósabb nyomot kell hagyni­uk a nemzeti emlékezetben, mint azoknak a csalódásoknak, mulasztásoknak és visz­­szásságoknak, amelyek az alapítvány más­fél évtizedes működéséhez fűződnek. Tizenkét pontban gyűjtöttem össze en­nek a „végelszámolásnak” a tételeit, ta­pasztalataim summáját. 1. A közalapítvány stratégiája és szelle­mi tevékenysége nagy értéket jelent a ma­gyar nemzeti közösség számára. Ennyiben valóra váltja az alkotmány azon kijelenté­sét, miszerint a magyar állam felelősséget érez a határokon túl élő magyarok iránt. 2. Az Illyés Közalapítvány stratégiai céljainak elérése komoly szervezeti-szer­vezési átalakulásokat, valódi megújulást követel, ezek az átalakulások azonban csakis körültekintő és független szakértői elemző munkára építhetők. 3. Helyeselni lehet, hogy a nagy támo­gatási intézmények (mint amilyen az Il­­­lyés Közalapítvány, a Szülőföld Alapít­vány vagy az Új Kézfogás Alapítvány) kö­zös szervezeti rendbe kerüljenek, és ezt a rendszert folyamatos ellenőrzés tegye át­láthatóvá és racionálissá. 4. A működési formákat ésszerűsíteni kell, az új támogatási rendszer kapjon ha­tározott stratégiát, és a pénzösszegek a le­hető legnagyobb hatékonysággal kerülje­nek felhasználásra. 5. Az új és átfogó támogatási intézmé­nyen belül határolódjanak el egymástól, szervezeti értelemben is a nagyobb terüle­tek, tehát a kulturális, az egyházi, az okta­tási, a sajtó- és a gazdasági támogatás, és ne kaphasson egy pályázó párhuzamosan és ellenőrizetlenül több csatornán keresz­tül is támogatást. 6. A Szülőföld Alapon belül meg kell őrizni az Illyés Közalapítvány elnevezést. Ennek részben Illyés Gyula igen nagy tör­ténelmi, irodalmi (kulturális) és erkölcsi értékeket hordozó neve, részben a közala­pítvány másfél évtizedes tevékenysége következtében hagyománya és tekintélye van: ez a név az alapítvány hitelességének fontos záloga. 7. Meg kellene őrizni az Illyés Közala­pítvány területi alkuratóriumi rendszerét, minthogy ezek az alkuratóriumok a helyi igények és viszonyok ismeretében jótéko­nyan képesek befolyásolni a döntési me­chanizmust. Nem várható el, hogy egyet­len budapesti testület olyan helyi ismere­tek birtokában végezze munkáját, mint amilyen az alkuratóriumok rendelkezésé­re áll. A döntések hitelességét is erősíti, hogy a határon túl élő magyar nemzeti kö­zösségek megbízottai közvetlenül szere­pet vállalhatnak a döntési folyamatban. 8. Fenn kellene tartani a kis összegű tá­mogatások lehetőségét, ugyanis ezek az ötvenezer-kétszázezer forintos támogatá­sok teszik lehetővé a helyi kulturális in­tézmények működését és a helyi progra­mok, művelődési tanácskozások, ünnep­ségek, diáktáborok és más hasonlók meg­szervezését. Ennek a támogatási formának a felszámolása éppen azt az igen fontos és hatékony kulturális „hálót” veszélyezteti, amely a kisebbségi magyar közösségek nemzeti identitásának védelmében lát el pótolhatatlan szerepet. Ennek a megszün­tetése igen rövid időn (mondjuk egy-más­­fél esztendőn) belül el fogja lehetetleníte­­ni a helyi­ kisközösségi művelődési, identi­tásépítő tevékenységet. 9. El kellene érni, hogy a támogatási ke­ret magasabb legyen, és a magyar költség­­vetés meghatározott százalékában állapít­sák meg, így a határokon túl élő magyar­ság nagyobb biztonsággal számíthatna ar­ra a támogatásra, amely a magyar állam szolidaritását fejezi ki. 10. Gondoskodni kell a közalapítványok (így az Illyés Közalapítvány) jelenlegi munkatársainak (irodai tisztviselőinek) biztonságáról. Ezek a szakemberek egy évtizede vagy több mint egy évtizede vé­geznek szakszerű és áldozatos munkát. Munkateljesítményük és szakértelmük nélkülözhetetlen. 11. Továbbra is szavatolni kell a támoga­tási rendszer politikai függetlenségét, pártsemlegességét, szakszerűségét, kiszá­míthatóságát és megbízhatóságát. Ezt a rendszert sohasem szabad alárendelni semmilyen párt és kormány érdekeinek. 12. A támogatáspolitikára mint a nem­zeti stratégia integráns részére kell tekin­teni: ez a politika elválaszthatatlan a nem­zeti érdekek korszerű képviseletétől és szolgálatától, és részét képezi a köztársa­ság európai uniós stratégiájának. Marabu rajza OLVASÓI LEVELEK Antiőszöd Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Pol­gári Körök! Kedves Barátaim! Nos, ha őszinte akarok lenni hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele va­gyok kétségekkel. Európában ilyen ramaty választási kampányokat ember még nem csinált, mint amit én. A két legutóbbi par­lamenti választás előtt egy-egy évvel 20 százalékos előnyünk volt a baloldalhoz ké­pest! De én ezt is elkúrtam! Megcsináltam! Nyilvánvalóan végighazudtam az utolsó 16 évet, keresztbe tettem mindenkinek. Szétziláltam a kereszténydemokratákat, a kisgazdákat, az MDNP-t, az MDF-et. Ha­zugnak neveztem Antall Józsefet a p­arla­­mentben, majd rá néhány évre Antall Jó­zsef méltó követőjének neveztem magam! Kampányoltam a kisebb parlament mellett, aztán a választás után azt sem szavaztam meg! Hazudtam reggel, éjjel és este. Voltam liberális, később konzervatív, most populista nemzeti-keresztény népve­zér lettem. Mindent megtettem egyetlen drága barátom, a HATALOM érdekében! A választásokon ötször annyit ígértem, mint a baloldal. Legyen adócsökkentés, ha bele is gebedünk, legyen kolbászból a kerítés, éljek én és az imázsközpont! Készüljön film a kolbászfesztiválos munkámról, vi­szont ne készüljön jegyzőkönyv a kor­mányülésről. Vegyünk ötmilliárdért újabb beengedőrendszert a stadionokba, amit sok Az egész magyar egészségügyben ugyanis a detoxikáló volt az egyetlen olyan in­tézmény, ahol ma­gáért a kórházi el­látásért, tehát nem valami segéd­eszközért vagy gyógyszerért, min­dig kellett fizetni. (Félre)tájékoztatás ha nem használunk, építsünk újabb húszezres stadionokat Újpesten, ahova ki­mennek hatszázan és szétvernek mindent a köztévét ostromló híveim! Mit csináljak, hazudtam reggel, éjjel és este! Mit mondhatunk az embereknek két ilyen elkúrt választás után? Ellenem szava­zott ez a kurva ország, nem a baloldalra! Miután j6 éve mindenki szar választási kampányokat csinál, úgy­ gondoltam, kö­vetkezmények nélkül én is megtehetem. És igen (igen, igen), minden hazugságom és a választások elvesztése ellenére Szűk csalá­dom, valamint szélsőjobbos és Korlátolt Felelősségű Társaim továbbra is maximális bizalommal vannak irántam. És hiába kriti­zál a Kósa, ha sokáig jártatja a száját, Deb­recent is elveszem tőle! Elvégre mégiscsak én vagyok a király. Enyém lesz a hatalom! Enyém lesz ez a kurva ország. Megcsinálom! Hajrá, Ma­gyarország! Körmendi Mária Budapest (Félre)tájékoztatás Nem fedi a valóságot az a kijelentés, hogy a betegeknek szilveszterkor újdonságot je­lenthet: fizetniük kell a detoxiálói kezelé­sért. Az egész magyar egészségügyben ugyanis a detoxikáló volt az egyetlen olyan intézmény, ahol magáért a kórházi ellátá­sért, tehát nem valami segédeszközért vagy gyógyszerért, mindig kellett fizetni. Ezt annál is inkább igazságtalannak érezzük, mert a betegeket minden esetben a hozzájárulásuk nélkül hozzák ide. A kö­zönséges részegség - aethylalkohol­­mérgezés, ebh­et is - egyébként sem feltét­lenül mindig a beteg hibájából következik be, mert a kontrollvesztő ivó, mint a kate­gória megnevezéséből is látható, nem min­dig tudja kontrollálni italfogyasztását, bár úgy éli meg. Azért is igazságtalan­­ volt­­ ez, mert a drogfogyasztás miatti kezelésekért nem kérnek pénzt, ez utóbbi betegeket ugyanis az Erzsébet Kórház baleseti belosztályán kezelik. Ráadásul, a kivetett összeg húsz évvel ezelőtt 500 forint volt, ami mára - többszöri emelés után - 5000 forint lett. Annak idején a mentőszállítást is felszá­molták a pácienseknek. A befizetést egy utalványon, ún. postai csekken kellene tel­jesíteni, kezelt betegeink azonban többnyi­re nem teljesítik a befizetést, hanem nagy részük még a kórházban eldobja a csekket, amit később az udvari munkások találnak meg. A sokéves tapasztalat szerint a szilvesz­ter inkább csak annyiban jelent változást, hogy a megszokott hat-nyolc, esetleg egy­­tucatnyi páciens helyett hajnalra 40-50 em­bert hoznak, és így a betegek átvétele, a vizsgálat, a kezelések, a megfigyelés, sok­kal nehezebbé válik. Dr. Funk Sándor Budapest LEVÉLTURMIX Nem tudtam, hova akar kilyukadni Koltai Tamás, amikor Lenin és Bunyin nevének írásmódját vetette össze a lap november 18-i számában megjelent olvasói levelem­re (Kivétel: Sztálin?) írt válaszában (Le­nin? Bunin?, december 8.), de a végén ki­bújt a szög a zsákból. Posztsztalinista ta­nulságul azt próbálta sejtetni, hogy én va­gyok nevetséges, amikor Sztálin nevének írásmódját az orosz nevek átírásának sza­bályai szerint óhajtom, nem pedig azok voltak „gyerekesek”, akik kivételt tettek a generalisszimusszal, és Sztálinnak íratták velünk. Valóban úgy vélem, áhítatos pá­tosszal. De azt nem írtam, amivel gyanú­sít, hogy a szabálynak megfelelő írásmód „megvető” volna. Csak ez a szabályos. Péter László irodalomtörténész, Szeged Sok szó esik mostanában a gyülekezési jog újraszabályozásáról. Nap mint nap ol­vasok arról, hogy ezzel vagy azzal (eset­leg a kormány egész tevékenységével, esetleg mással) elégedetlen állampolgá­rok 10-12 gépkocsival lezárják a fél útpá­lyát. Emiatt dugók keletkeznek a közuta­kon, munkába igyekvő emberek késnek el a munkahelyükről. Szerintem ez nem de­mokrácia, hanem a demokráciával való visszaélés! Aki tüntetni akar, álljon az út szélére, ott kedvére szidhatja Gyurcsány Ferencet vagy Orbán Viktort, vagy akit csak a kedve tartja. De azt nem szabadna engedni, hogy egy tucat autós miatt sok­szor annyi szenvedjen! Boros Oszkár Budapest Kevés vagy sok a rasszista rendőr? - teszi fel a kérdést december 13-i cikkének címé­ben Czene Gábor. „Mindössze harminckét emberről van szó, a rendőrség mintegy negyvenezres létszámához képest ez ele­nyésző” - szól az ORFK szóvivőjének, és így a rendőrség vezetőinek a válasza. A válasz természetesen elfogadhatatlan, gya­lázatos. Ha csak egyetlen rasszista rendőr lenne az országban, már az is pont eggyel lenne több a megengedhetőnél. Válás György Budapest A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrö­zik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja ma­gának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje. www.nol.hu

Next