Népszabadság, 2007. február (65. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-24 / 47. szám
2007. FEBRUÁR 24., SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG 2 • Hétvége www.nol.hu Magyar Szocialista Válságpárt Lakner Zoltán A válság rendkívüli, embert próbáló időszak. Az érintett - jelen esetben az érintett politikai erő - mélypontra jut, a korábban bevált problémamegoldó mechanizmusok többé nem működnek. A válság ugyanakkor módot ad arra, hogy a szervezet tagjai újat tanuljanak, újraértelmezzék a valóságot, másféle struktúrájú politikai tudásra tegyenek szert, felhasználva a válsághoz vezető tapasztalatokat. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy a válsághelyzet létét elismerjék, elemezzék az okokat, keressék az új megoldásokat. Ebben a műfajában az MSZP verhetetlen a hazai politikai mezőnyben. Ez a párt alkalmazkodóképességének, tanulóképességének a bizonyítéka - győzelmeiben szerepet játszhatott, hogy ellenfelei alábecsülték az utódpárt tanulási potenciálját. Más kérdés, mennyi erőt pazaroltak el a szocialisták azzal, hogy nem fokozatosan tanultak, hanem az időről időre elszenvedett hatalmas pofonok után változtattak politikájukon. Többszörös kormánypártként az ország energiáit is apasztották, amikor felesleges kacskaringókba vesztek. Az MSZP már válságban is született. Az 1980-as évek közepére egyértelművé vált a Kádár-rendszer gazdasági és politikai krízise. A Magyar Szocialista Párt nevű szervezet pedig éppen akkor alakult meg, 1989 októberében, amikor az egykori állampárt kezéből teljesen kicsúszott a rendszerváltó folyamat irányítása. Elvesztett választók, elvesztett tagság - el nem vesztett vagyon! -, ötpárti konszenzusként elfogadott MSZP-ellenesség volt a párt első fél évének termése. Ezt a korszakot módszeres szervezetépítés követte; ebben az MSZP sokáig le A szerző a Vision Consulting vezető elemzője körözte bármelyik ellenfelét. Majd a Demokratikus Charta lehetőséget adott arra, hogy a szocialisták kijöjjenek a karanténból. 1993-tól a párt egy finom mozdulattal felült a Kádár-rendszer szociális biztonságával, valamint a Németh-kormány „szakértő” működésével kapcsolatos nosztalgia hullámára. Az 1994-es átütő sikert azonban a pártelnök-miniszterelnök és a pénzügyminiszter közötti hatalmi harc követte, ami a kormányzás megbénulásához vezetett. Jött Bokros Lajos, és a szociális biztonság visszatérését hirdető párt a legkeményebb neoliberális kurzus zászlóvivőjének szerepében találta magát. Az 1998-as vereség azonban még csak nem is ebből adódott: a gazdaság elindult felfelé, az MSZP komoly eséllyel várta a választást. Ám a „túl vagyunk a nehezén” hangulatban zajló 1998. májusi választáson a Fidesz a „jövőkép” versenyszámban vereséget mért ellenfelére (már csak azért is, mert Orbán Viktornak akkor még voltak a második fordulóban mozgósítható szavazattartalékai). Fotó: Reviczky Zsolt Per Lengyel László „A nagy Iszakhár, az álmok ura ott ült a tükörnél, hátát az üveglapnak vetve, hátrahajtott fejét a tükör mélyébe merítve. Akkor jött Hermann, a hajnal ura, és Iszakhár szívébe merült, míg az el nem nyelte egészen.” (Franz Kafka: Bábeli aknáz ásunk) Új, fellebbviteli per indult a jobboldalon, miután lezárult 2006 pere. Megváltoztak a körülmények, új bizonyítékokkal rukkolt elő ügyész és bíró. Vegyük sorra őket. Visszavonult az elmúlt hetekben Silvio Berlusconi az olasz, és Edmund Stoiber a bajor jobboldal vezére. Mindketten egyszemélyes, központosított pártokat, mozgalmakat vezettek, agresszív, konfliktust kereső politikusok voltak. Sokáig igen sikeresek, saját oldalukon megkérdőjelezhetetlenek. Nem választási vereség, hanem a fizikai és a politikai elhasználódás végzett velük. Nem csak régiek voltak, annak is látszottak. Valamennyi korábbi cselük, fenyegetésük, intrikájuk, parancsuk, hatalmi játékuk kiismerhetővé, unttá vált mostanra. Kikezdhetetlen tekintélyük tette kikezdhetővé őket - elég volt. Egy reggel... A Stoiber-ügy különösen érdekes nekünk, magyaroknak. A tízmilliós országban Stoiber CSU-ja magabiztosan uralkodott. Stoibert nem fenyegette választási vereség. Az országban minden tőle függött. És akkor a sarokból, a fürthi önkormányzatból egy ismeretlen nő, Gabriele Pauli rákérdezett, hogy miért csak Stoiber indul egyedül az elnökségért 2008-ban. A mindenható Úr emberei rányomultak Paulira: ki ez, hogy meri! Se Pauli, se a sajtó nem tűrt, nem hallgatott - Stoibernek mennie kellett. Pedig nem ő diktálta pártlapja névtelen cikkét leghűségesebb ideológusa ellen, mint a magyar Úr tette Schmidt Mária ellenében a Magyar Nemzetben. Nem helyezte helyettesét, régi barátját az objektív bűnösség vádja alá, mint Áder Jánost helyezte Orbán Viktor: lehet, hogy nem tudtál róla, de téged akartak az összeesküvők pártelnöknek! A magyar jobboldaliak most összegződő tapasztalata, hogy van okod félni a politikai ellenfél beugrató akcióitól, zsaroláAz Orbán-Simicska kentaurnak nem kell aggódnia az MDF vagy a szélsőjobb pártjai, mozgalmai miatt - nincs jobboldali finanszírozójuk. De komolyan aggódhatnak, ha valamelyik nagyvállalkozó, sőt nagyvállalkozói kör úgy dönt, hogy immár nem Orbán a jobboldal esélyes jelöltje 2010-re, hanem valaki más. Kül- és belföldi tőkének egyaránt érdeke, hogy legyen alternatív jobboldali jelölt, akit az elkövetkező három évben kell felépíteniük. sától, sajtórevolverezésétől, miként Kövér Lászlónak a „köteles ügytől”, de még jobban sajátjaid, mindenekelőtt saját vezéred lejárató kampányától. Az őszi Pokorni- és a januári Áder-Schmidt-ügy után joggal teheti föl magának és Orbán Viktornak a kérdést Kövér Lászlótól Navracsics Tiborig valamennyi Fidesz-vezető: én leszek-e a következő? Egy reggel rólam fog-e kiderülni, ha ellentmondok, ha másként gondolkodom, mint Orbán Viktor, hogy apám ügynök volt, én a karvalytőkének a szolgája vagyok, összeesküdtem a feddhetetlen és megvesztegethetetlen Orbán Viktor ellen? Egy reggel rólam jelenik meg dosszié, engem fognak megbélyegezni, kizárni? S azzal, hogy Orbán ismét bevezette a magyar politikai kultúrába az objektív bűnösség fogalmát, lehetetlenné tette a menekülést. Nyalhatod egész nap Orbán talpát, megtagadhatod minden elvedet, barátodat, ha ellenfélnek és vetélytársnak látszol, véged van. Szubjektíve lehetsz ártatlan, ám objektíve bűnös vagy a párt, a mozgalom megosztásában, a vezető elleni öntudatlan fellépésben. Rés, nem bástya. A hatalmi paranoia így teremt igazi ellenfelet. Egy reggel a Fidesz-vezetők rájönnek, hogy hűségük, lojalitásuk mit sem ér, egyedül jelentéktelenségük, távollétük mentheti meg őket az „eljárástól”. „Bene vixit, qui bene latuit” - írta Ovidius. „Jól élt, aki jól rejtőzött.” Néha a távollét sem segít. Kiálltál a térre beszélni, olyan tömegnek, amelyet pokolra kívánsz? Kijöttél velem leszerelni a rendőrségi kordont, megmutatni, hogy mindenre hajlandó vagy értem és a győzelemért, vagy szégyenszemre otthon maradtál? Egy reggel fekszenek az ágyon, s nem ők azok. Egy reggel kinyitják az újságot, és megtudják belőle, hogy kik is ők valójában. Egy reggel bejön a feleségük sírva, hogy ezt nem gondolta volna. „Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel letartóztatták.” Itt nincsenek érzelmek. Gépezettel állunk szemben. „ Akár egy kutya! - mondta ,„ s úgy érezte, szégyene talán még túléli őt.” Egy reggel. Berlusconi távozása ugyancsak tanulságokkal jár majd. Mi történik akkor, ha egy oldal, egy párt egyetlen vezére távozik? Szétesik-e a mozgalom, megrendül-e az oldal? Mit jelent a politikai, a média- és a finanszírozási nélkülözhetetlenség? A magyar jobboldal sötét erdejének egy tisztásán az elmúlt hetekben többen látták az Orbán-Simicska kentaurt. Valódi első kérdés: lehet-e Orbán Viktor és Simicska Lajos nélkül politikailag és gazdaságilag egyben tartani a jobboldal, a Fidesz konglomerátumát? Második kérdés: kell-e, szükséges-e ez az egyben tartás, s mi ennek az egyközpontú politikának és finanszírozásnak az ára? A megvesztegethetetlen és nélkülözhetetlen Orbán Viktort és társát valóban aggodalommal töltheti el, ha akad a jobboldalon más, egy vetélytárs-finanszírozó, ha nélkülük, sőt ellenükre létrejön a pénzügyi, a média- és a politikai hatalomnak, hálózati rendnek egy másik köre. Új politikai, gazdasági és médiahálózat? Az Orbán-Simicska kentaurnak nem kell aggódnia az MDF vagy a szélsőjobb pártjai, mozgalmai miatt - nincs jobboldali finanszírozójuk. De komolyan aggódhatnak, ha valamelyik nagyvállalkozó, sőt nagyvállalkozói kör úgy dönt, hogy immár nem Orbán a jobboldal esélyes jelöltje 2010-re, hanem valaki más. Kül- és belföldi tőkének egyaránt érdeke, hogy legyen alternatív jobboldali jelölt, akit az elkövetkező három évben kell felépíteniük. (Emlékezzünk, így építették föl a megvesztegethetetlen és nélkülözhetetlen Orbán Viktort 1995-től az amerikai demokraták és a barátságos kül- és belföldi tőkecsoportok a jobboldalon.) Vajon Orbánban gondolkodik-e az amerikai republikánus adminisztráció és a demokrata Tom Lantos, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke? Őt látják-e alkalmas jelöltnek Európa fővárosaiban? Benne hisznek-e a magyar mágnások? Rávetik-e bízó szemüket a kis- és középvállalkozók? Nincs alternatív konvergencia- és reformprogramja, nincs mondanivalója a legfontosabb stratégiai kérdésekre - érdeme, hogy mindent túlélt, és nem Gyurcsány Ferenc. Elegendő ennyi? Az alternatíva- és az arcépítéshez a média és a jobboldali mozgalmon belüli direkt információs szolgáltatás, hálózat kell. Ma Orbán Viktor birtokolja a több mint kétmilliós szavazótábor közvetlen elérhetősége fölötti felügyeletet. Címlisták, információs jelentések, callcenter-elérhetőségek, a direkt politikai marketing hatalmas gépezete a kezében van. Ezáltal a belső, a társadalom jelentős része számára észrevehetetlen információs láncolattal szólít meg képben, hangban, írásban egy jobboldali belvilágot, mozgat utcára, népszavazásra, vitára választókat. A hatalmas hírgyár naponta ontja a viktoriánus híreket, s fogadja a visszajelzéseket. Meghatározza a belső politikai, sőt kulturális napirendet, témákat és szereplőket. Politikusokat, intézményeket épít és rombol le. Ennek a Magyar Nemzet és a Hír TV csak látszó jelei. Orbán Viktor működteti a gépezetet, és a gépezet működteti Orbán Viktort. Aki alternatívát akar mutatni, politikust akar építeni, annak vagy ebben a gépezetben kell helyet találnia magának, kiegyezve Orbán Viktorral, vagy egy hasonló nagyságú - drága - gépezetet kell megvásárolnia és működtetnie. Orbán Viktor pontosan ismeri a játékszabályokat: kecsegtesd a potenciális ellenfeleket belső megállapodással, és könyörtelenül lépj fel minden „ellenséges kivásárlóval” szemben. A baloldali média és hálózat nem érdekes ebből a szempontból, mert a jobboldali nagyközönség nem olvassa, nem nézi, s ha jobboldali személyiség a baloldali médiában és információs láncban jelenik meg - hacsak nem engedéllyel teszi -, elveszíti a hitelét. A megroppanást most az okozza, hogy eltűntek a jobboldali befolyásos véleményhordozók - Bayer Zsolt, Bencsik András, Lovas István -, akik összefüggő arculatot és nyelvet adtak a médiahálózatnak. Másrészt, az egységes láncolatot felszakítja a helyi, önkormányzati médialánc, s ezért nehéz az önkormányzatokba bemenekült vetélytársakat lemészárolni. Harmadrészt, az Orbán körüli tanácsadóknak nem jut semmi képi, nyelvi újdonság az eszébe, a drámát, a hírt az utcai konfliktus hozza, aminek elriasztó kockázata óriási a békés jobboldali szavazók előtt. 2006 ősze megmutatta, hogy nincs a jobboldalnak harci ereje az utcán, viszont megnőtt a súlya a szavazótáborban. A magukat erősnek tettető gyenge tüntetők és rendőrök összeütközései se magyar, se „narancsos” forradalmat - hál istennek nem hoztak. Orbán Viktor nem tudott igazi célt adni és ezért kivinni több százezer békés tüntetőt, ellenben a Fidesz - a Gyurcsánykormány „segítségével” - nyerni tudott az önkormányzati választásokon. Az utca erőltetése nem hozott, és márciusban se hozhat eredményt. A polgári, konszolidált jobboldalt érzelmileg és érzelmileg pozitív módon lehetett összehívni 2002 tavaszán a Kossuth térre a polgári kormányzás folytatása mellett, de nem lehetett harcba vinni 2004 decemberében a népszavazási kezdeményezéssel, vagy 2006 őszén Gyurcsány lemondatásának követelésével. A konszolidált jobboldal elutasítja Gyurcsányt, feldühödik a kiigazító csomagon, a rendőri durvaságon, de nem akar bunkókráciát, együtt felvonulni az árpádsávos, csurkás, torgyános szélsőjobbal, nem akar gyűlölséget és erőszakot. Lészen ott fogaknak csikorgatása a fogatlanoknak. Az iskola igazgatója, a kórházi főorvos, a szorgalmas hivatalnok, a polgármester, az egyetemista és a tisztes »