Népszabadság, 2007. február (65. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-24 / 47. szám

2007. FEBRUÁR 24., SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG 2 • Hétvége www.nol.hu Magyar Szocialista Válságpárt Lakner Zoltán A válság rendkívüli, embert próbáló idő­szak. Az érintett - jelen esetben az érintett politikai erő - mélypontra jut, a korábban bevált problémamegoldó mechanizmusok többé nem működnek. A válság ugyanak­kor módot ad arra, hogy a szervezet tagjai újat tanuljanak, újraértelmezzék a valósá­got, másféle struktúrájú politikai tudásra tegyenek szert, felhasználva a válsághoz vezető tapasztalatokat. Ehhez azonban ar­ra is szükség van, hogy a válsághelyzet lé­tét elismerjék, elemezzék az okokat, ke­ressék az új megoldásokat. Ebben a műfajában az MSZP verhetet­len a hazai politikai mezőnyben. Ez a párt alkalmazkodóképességének, tanulóképes­ségének a bizonyítéka - győzelmeiben szerepet játszhatott, hogy ellenfelei alábe­csülték az utódpárt tanulási potenciálját. Más kérdés, mennyi erőt pazaroltak el a szocialisták azzal, hogy nem fokozatosan tanultak, hanem az időről időre elszenve­dett hatalmas pofonok után változtattak politikájukon. Többszörös kormánypárt­ként az ország energiáit is apasztották, amikor felesleges kacskaringókba vesztek. Az MSZP már válságban is született. Az 1980-as évek közepére egyértelművé vált a Kádár-rendszer gazdasági és politikai krízise. A Magyar Szocialista Párt nevű szervezet pedig éppen akkor alakult meg, 1989 októberében, amikor az egykori ál­­lampárt kezéből teljesen kicsúszott a rendszerváltó folyamat irányítása. Elvesz­tett választók, elvesztett tagság - el nem vesztett vagyon! -, ötpárti konszenzusként elfogadott MSZP-ellenesség volt a párt el­ső fél évének termése. Ezt a korszakot módszeres szervezet­építés követte; ebben az MSZP sokáig le­ A szerző a Vision Consulting vezető elemzője körözte bármelyik ellenfelét. Majd a De­mokratikus Charta lehetőséget adott arra, hogy a szocialisták kijöjjenek a karantén­ból. 1993-tól a párt egy finom mozdulattal felült a Kádár-rendszer szociális biztonsá­gával, valamint a Németh-kormány „szak­értő” működésével kapcsolatos nosztalgia hullámára. Az 1994-es átütő sikert azonban a pártelnök-miniszterelnök és a pénzügy­­miniszter közötti hatalmi harc követte, ami a kormányzás megbénulásához vezetett. Jött Bokros Lajos, és a szociális biztonság visszatérését hirdető párt a legkeményebb neoliberális kurzus zászlóvivőjének szere­pében találta magát. Az 1998-as vereség azonban még csak nem is ebből adódott: a gazdaság elindult felfelé, az MSZP komoly eséllyel várta a választást. Ám a „túl va­gyunk a nehezén” hangulatban zajló 1998. májusi választáson a Fidesz a „jövőkép” versenyszámban vereséget mért ellenfelé­re (már csak azért is, mert Orbán Viktor­nak akkor még voltak a második forduló­ban mozgósítható szavazattartalékai).­­ Fotó: Reviczky Zsolt Per Lengyel László „A nagy Iszakhár, az álmok ura ott ült a tükörnél, hátát az üveglapnak vetve, hátra­hajtott fejét a tükör mélyébe merítve. Akkor jött Hermann, a hajnal ura, és Iszakhár szí­vébe merült, míg az el nem nyelte egészen.” (Franz Kafka: Bábeli aknáz ásunk) Új, fellebbviteli per indult a jobbolda­lon, miután lezárult 2006 pere. Megvál­toztak a körülmények, új bizonyítékokkal rukkolt elő ügyész és bíró. Vegyük sorra őket. Visszavonult az elmúlt hetekben Silvio Berlusconi az olasz, és Edmund Stoiber a bajor jobboldal vezére. Mindketten egy­személyes, központosított pártokat, moz­galmakat vezettek, agresszív, konfliktust kereső politikusok voltak. Sokáig igen si­keresek, saját oldalukon megkérdőjelez­­hetetlenek. Nem választási vereség, ha­nem a fizikai és a politikai elhasználódás végzett velük. Nem csak régiek voltak, an­nak is látszottak. Valamennyi korábbi cse­lük, fenyegetésük, intrikájuk, parancsuk, hatalmi játékuk kiismerhetővé, unttá vált mostanra. Kikezdhetetlen tekintélyük tet­te kikezdhetővé őket - elég volt. Egy reggel... A Stoiber-ügy különösen érdekes nekünk, magyaroknak. A tízmilliós országban Stoiber CSU-ja magabiztosan uralkodott. Stoibert nem fenyegette választási vere­ség. Az országban minden tőle függött. És akkor a sarokból, a fürthi önkormányzat­ból egy ismeretlen nő, Gabriele Pauli rá­kérdezett, hogy miért csak Stoiber indul egyedül az elnökségért 2008-ban. A min­denható Úr emberei rányomultak Paulira: ki ez, hogy meri! Se Pauli, se a sajtó nem tűrt, nem hallgatott - Stoibernek mennie kellett. Pedig nem ő diktálta pártlapja név­telen cikkét leghűségesebb ideológusa el­len, mint a magyar Úr tette Schmidt Mária ellenében a Magyar Nemzetben. Nem he­lyezte helyettesét, régi barátját az objektív bűnösség vádja alá, mint Áder Jánost he­lyezte Orbán Viktor: lehet, hogy nem tud­tál róla, de téged akartak az összeesküvők pártelnöknek! A magyar jobboldaliak most összegző­dő tapasztalata, hogy van okod félni a po­litikai ellenfél beugrató akcióitól, zsarolá­Az Orbán-Simicska kentaurnak nem kell aggódnia az MDF vagy a szél­sőjobb pártjai, mozgalmai miatt - nincs jobboldali finanszírozójuk. De komolyan ag­gódhatnak, ha va­lamelyik nagyvál­lalkozó, sőt nagy­­vállalkozói kör úgy dönt, hogy im­már nem Orbán a jobboldal esélyes jelöltje 2010-re, hanem valaki más. Kü­l- és belföldi tő­kének egyaránt érdeke, hogy le­gyen alternatív jobboldali jelölt, akit az elkövetke­ző három évben kell felépíteniük. sától, sajtórevolverezésétől, miként Kövér Lászlónak a „köteles ügytől”, de még job­ban sajátjaid, mindenekelőtt saját vezéred lejárató kampányától. Az őszi Pokorni- és a januári Áder-Schmidt-ügy után joggal teheti föl magának és Orbán Viktornak a kérdést Kövér Lászlótól Navracsics Tibo­rig valamennyi Fidesz-vezető: én leszek-e a következő? Egy reggel rólam fog-e kide­rülni, ha ellentmondok, ha másként gon­dolkodom, mint Orbán Viktor, hogy apám ügynök volt, én a karvalytőkének a szolgá­ja vagyok, összeesküdtem a feddhetetlen és megvesztegethetetlen Orbán Viktor el­len? Egy reggel rólam jelenik meg dosszié, engem fognak megbélyegezni, kizárni? S azzal, hogy Orbán ismét bevezette a magyar politikai kultúrába az objektív bű­nösség fogalmát, lehetetlenné tette a me­nekülést. Nyalhatod egész nap Orbán tal­pát, megtagadhatod minden elvedet, bará­todat, ha ellenfélnek és vetélytársnak lát­szol, véged van. Szubjektíve lehetsz ártat­lan, ám objektíve bűnös vagy a párt, a moz­galom megosztásában, a vezető elleni ön­tudatlan fellépésben. Rés, nem bástya. A hatalmi paranoia így teremt igazi ellenfe­let. Egy reggel a Fidesz-vezetők rájönnek, hogy hűségük, lojalitásuk mit sem ér, egye­dül jelentéktelenségük, távollétük menthe­ti meg őket az „eljárástól”. „Bene vixit, qui bene latuit” - írta Ovidius. „Jól élt, aki jól rejtőzött.” Néha a távollét sem segít. Kiáll­tál a térre beszélni, olyan tömegnek, ame­lyet pokolra kívánsz? Kijöttél velem lesze­relni a rendőrségi kordont, megmutatni, hogy mindenre hajlandó vagy értem és a győzelemért, vagy szégyenszemre otthon maradtál? Egy reggel fekszenek az ágyon, s nem ők azok. Egy reggel kinyitják az újsá­got, és megtudják belőle, hogy kik is ők va­lójában. Egy reggel bejön a feleségük sírva, hogy ezt nem gondolta volna. „Valaki meg­rágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel letartóztatták.” Itt nincsenek érzelmek. Gépezettel állunk szemben. „­ Akár egy kutya! - mondta ,„ s úgy érezte, szégyene talán még túléli őt.” Egy reggel. Berlusconi távozása ugyancsak tanulsá­gokkal jár majd. Mi történik akkor, ha egy oldal, egy párt egyetlen vezére távozik? Szétesik-e a mozgalom, megrendül-e az ol­dal? Mit jelent a politikai, a média- és a fi­nanszírozási nélkülözhetetlenség? A ma­gyar jobboldal sötét erdejének egy tisztá­sán az elmúlt hetekben többen látták az Orbán-Simicska kentaurt. Valódi első kér­dés: lehet-e Orbán Viktor és Simicska La­jos nélkül politikailag és gazdaságilag egy­ben tartani a jobboldal, a Fidesz konglome­rátumát? Második kérdés: kell-e, szüksé­ges-e ez az egyben tartás, s mi ennek az egyközpontú politikának és finanszírozás­nak az ára? A megvesztegethetetlen és nél­külözhetetlen Orbán Viktort és társát való­ban aggodalommal töltheti el, ha akad a jobboldalon más, egy vetélytárs-finanszí­rozó, ha nélkülük, sőt ellenükre létrejön a pénzügyi, a média- és a politikai hatalom­nak, hálózati rendnek egy másik köre. Új politikai, gazdasági és médiahálózat? Az Orbán-Simicska kentaurnak nem kell aggódnia az MDF vagy a szélsőjobb pártjai, mozgalmai miatt - nincs jobboldali finan­szírozójuk. De komolyan aggódhatnak, ha valamelyik nagyvállalkozó, sőt nagyvállal­kozói kör úgy dönt, hogy immár nem Or­bán a jobboldal esélyes jelöltje 2010-re, ha­nem valaki más. Kül- és belföldi tőkének egyaránt érdeke, hogy legyen alternatív jobboldali jelölt, akit az elkövetkező három évben kell felépíteniük. (Emlékezzünk, így építették föl a megvesztegethetetlen és nélkülözhetetlen Orbán Viktort 1995-től az amerikai demokraták és a barátságos kül- és belföldi tőkecsoportok a jobboldalon.) Vajon Orbánban gondolkodik-e az ameri­kai republikánus adminisztráció és a de­mokrata Tom Lantos, a képviselőház kül­ügyi bizottságának elnöke? Őt látják-e al­kalmas jelöltnek Európa fővárosaiban? Benne hisznek-e a magyar mágnások? Rá­vetik-e bízó szemüket a kis- és középvállal­kozók? Nincs alternatív konvergencia- és reformprogramja, nincs mondanivalója a legfontosabb stratégiai kérdésekre - érde­me, hogy mindent túlélt, és nem Gyurcsány Ferenc. Elegendő ennyi? Az alternatíva- és az arcépítéshez a média és a jobboldali mozgalmon belüli direkt információs szolgáltatás, hálózat kell. Ma Orbán Viktor birtokolja a több mint kétmilliós szavazótábor közvetlen elérhetősége fölötti felügyeletet. Címlis­ták, információs jelentések, callcenter-el­­érhetőségek, a direkt politikai marketing hatalmas gépezete a kezében van. Ezáltal a belső, a társadalom jelentős része szá­mára észrevehetetlen információs lánco­lattal szólít meg képben, hangban, írásban egy jobboldali belvilágot, mozgat utcára, népszavazásra, vitára választókat. A ha­talmas hírgyár naponta ontja a viktoriá­nus híreket, s fogadja a visszajelzéseket. Meghatározza a belső politikai, sőt kultu­rális napirendet, témákat és szereplőket. Politikusokat, intézményeket épít és rom­bol le. Ennek a Magyar Nemzet és a Hír TV csak látszó jelei. Orbán Viktor mű­ködteti a gépezetet, és a gépezet működ­teti Orbán Viktort. Aki alternatívát akar mutatni, politikust akar építeni, annak vagy ebben a gépezet­ben kell helyet találnia magának, kiegyezve Orbán Viktorral, vagy egy hasonló nagysá­gú - drága - gépezetet kell megvásárolnia és működtetnie. Orbán Viktor pontosan is­meri a játékszabályokat: kecsegtesd a po­tenciális ellenfeleket belső megállapodás­sal, és könyörtelenül lépj fel minden „el­lenséges kivásárlóval” szemben. A balolda­li média és hálózat nem érdekes ebből a szempontból, mert a jobboldali nagykö­zönség nem olvassa, nem nézi, s ha jobbol­dali személyiség a baloldali médiában és információs láncban jelenik meg - hacsak nem engedéllyel teszi -, elveszíti a hitelét. A megroppanást most az okozza, hogy el­tűntek a jobboldali befolyásos vélemény­hordozók - Bayer Zsolt, Bencsik András, Lovas István -, akik összefüggő arculatot és nyelvet adtak a médiahálózatnak. Más­részt, az egységes láncolatot felszakítja a helyi, önkormányzati médialánc, s ezért nehéz az önkormányzatokba bemenekült vetélytársakat lemészárolni. Harmadrészt, az Orbán körüli tanácsadóknak nem jut semmi képi, nyelvi újdonság az eszébe, a drámát, a hírt az utcai konfliktus hozza, aminek elriasztó kockázata óriási a békés jobboldali szavazók előtt. 2006 ősze megmutatta, hogy nincs a jobboldalnak harci ereje az utcán, viszont megnőtt a súlya a szavazótáborban. A ma­gukat erősnek tettető gyenge tüntetők és rendőrök összeütközései se magyar, se „na­rancsos” forradalmat - hál istennek nem hoztak. Orbán Viktor nem tudott igazi célt adni és ezért kivinni több százezer békés tüntetőt, ellenben a Fidesz - a Gyurcsány­­kormány „segítségével” - nyerni tudott az önkormányzati választásokon. Az utca erőltetése nem hozott, és márciusban se hozhat eredményt. A polgári, konszolidált jobboldalt érzelmileg és érzelmileg pozitív módon lehetett összehívni 2002 tavaszán a Kossuth térre a polgári kormányzás folyta­tása mellett, de nem lehetett harcba vinni 2004 decemberében a népszavazási kezde­ményezéssel, vagy 2006 őszén Gyurcsány lemondatásának követelésével. A konszoli­dált jobboldal elutasítja Gyurcsányt, feldü­hödik a kiigazító csomagon, a rendőri dur­vaságon, de nem akar bunkókráciát, együtt felvonulni az árpádsávos, csurkás, tor­­gyános szélsőjobbal, nem akar gyűlölséget és erőszakot. Lészen ott fogaknak csikorga­­tása a fogatlanoknak. Az iskola igazgatója, a kórházi főorvos, a szorgalmas hivatalnok, a polgármester, az egyetemista és a tisztes »

Next