Népszabadság, 2007. szeptember (65. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-15 / 216. szám
www.nol.hu Minden utazás kis halál Fodor Beatrix Verdi-szerepekre vágyik Úgy tűnik, Mozart-énekesként könyvelik el Fodor Beatrixot. Bár Donna Annaként őrült sikere volt a Mozartmaraton Don Giovanni előadásában, szívesen énekelne már jó kis olasz operákat. Ez egyelőre álom marad. Kedden Grófnéként debütál a Figaró házasságában, hó végén a Varázsfuvolában énekel az Operaházban. Közben Richard Strauss Elektrájában próbál, és januárra kisbabát vár. Szemere Katalin - Tavaly és idén is tomboló sikere volt a Kovalik Balázs rendezte Mozart-maratonon, a Don Giovanniban. Esküdni mertem volna, hogy ennek meglesz a hozadéka, szerepekkel halmozzák el. Ennek a Don Giovanninak kisebb visszhangja lett, mint amire számítottunk, kevés kritika jelent meg róla, főleg tavaly. Balázs idei szuper ötlete volt, hogy a főpróbákra beülhettek a gimnazisták, és utána beszélgetett velük. A tanárok is rázogatták a kezét, hogy igen, ezzel lehetne igazán közönséget nevelni. Egy felmérés szerint ugyanis a tíz legutálatosabb dolog között a gyerekek második helyen jelölték meg az operát. Ez a három Mozart-opera viszont nem volt nekik sem ciki, hanem abszolút érthető. - Ön is a Kovalik-iskolába járt a Zeneművészetin. Mennyire akceptálja a többi rendező, hogy önök játszani is tudnak, nemcsak énekelni? - Mit mondjak erre? Van, aki többet néz el az énekeseknek, kevésbé igényes. Csak egy példa: az Elektrának novemberben lesz a bemutatója, és már próbáljuk Kovalikkal. Igen, Balázs egy másik iskola, más volt, mint minden addigi színházi találkozásom. Nem azért, mert nem vagyok elemző alkat, de rávezet arra, hogy meglássam a darabbéli összefüggéseket. Az éneklésbe nem szól bele, de vele megszületik a figura. Mindig az énekesből indul ki, nem játszik az alkat ellen, figyeli, kiből mi hozható ki. Vegyük a Don Giovannit! Bár én közelebb érzem magamhoz Donna Elvira figuráját, mint a tesze-tosza Annát, Balázs elmondta, hogy a hangadottságaim miatt eszébe sem jutott rám osztani. Donna Annának ugyanakkor jóval drámaibb karaktert talált ki. Ki vagyok éhezve arra, hogy újra vele dolgozzam. A zeneakadémián Békés András tanár úr, majd később, a Maladype Színház produkciójában Balázs Zoltán volt rám ilyen hatással. A Négerekben közös szerepet játszottunk Bakos Évával, én voltam az énekhangja. Csodás közelről látni, hogy prózai színészek miként építenek fel egy szerepet. - Eddig - a Mozart-maratonon kívül - inkább koncerténekesként ismerhették önt, kisebb szerepeket kapott a Magyar Állami Operaházban is. Most első nagyobb szerepében Grófnéként debütál a Figaró házasságában. Kivárás típus? - Későn kezdődött a hazai pályám. A többi osztálytársam rögtön bekerült a budapesti Operaházba. Én 2000-ben a grazi zeneakadémia ösztöndíjasa lettem. A három év helyett az első év után jöttem haza. - Csalódott vagy ekkora honvágya volt? - Egyrészt úgy éreztem, nem tudok továbblépni. Iskolai keretek között tanultunk, távol a nagyszínpadi gyakorlattól. Esélyünk sem volt arra, hogy szerepet kapjunk a grazi Operában, hiányzott a kapcsolat a két intézmény között. Másrészt rettentő honvágyam volt. - Mégsem maradt itthon, miért ment vissza Ausztriába, Bécsbe? - Ez is egy iskola volt, megint posztgraduális képzés. Mikor második lettem a salzburgi Mozart-énekversenyen, felhívott a grazi opera intendánsa, Karen Stone. Szerződtetni akart, de az élet közbeszólt. - Ne mondja, hogy megint honvágya lett!? - Meg kellett műteni az arcüregemet, kimaradt az egész 2003-as év. Egy felrúgott szerződés után már nincs visszaút, csak annyi: bocsánat, Fran Fodort már nem kérjük. Meg aztán én sem vagyok könyörgős fajta. Ha jön egy lehetőség, megköszönöm. - Eddig úgy tudtam, a nemzetközi mezőnyben az operaénekeseknek ügynökük van, és ő könyörög. - Hamburgban van egy ügynököm, de ő leginkább koncertfellépéseket szervez, operaelőadásokat ritkábban. De hogy őszinte legyek: nincs is pénzem arra, hogy utazgassak, a szállodai szobát fizessem a meghallgatásoknál. Montserrat Caballénak például pályakezdő korában egy család állta az előénekléseit, és talán az első honoráriumaiból kezdte el ezt törleszteni. Nekem nincs ilyen hátterem, ritka rossz előéneklő vagyok, ráadásul olyan hülye a lelkem, hogy idehúz. Minden utazás kis halál. - Mégis mindig elindul. - Én itt akartam maradni, de minden tanárom azt mondta: nem szabad elszalasztani ezt a lehetőséget. Aztán hazajöttem 2004-ben, vajmi kevés színpadi és sok koncerttapasztalattal. De nagyon hiányzott az opera. Mostanában inkább Mozartszerepeket osztanak rám, a Művészetek Palotájában kétszer is énekeltem a Don Giovanniban, Németországba ugyancsak többször hívtak. Sőt véletlenül bekerültem egy hathetes Cosi Fan Tutte-előadássorozatba, Thessalonikiben. Valaki lemondta, és Bátor Tamás megkérdezte: tudom-e Fiordiligi szerepét. Tudtam, mivel ez volt a vizsgám az Operastúdióban. - Nyilván Mozart megunhatatlan, de sosem gondolta, hogy egy újabb felkéréskor azt mondja: köszönöm, de most már énekelnék valami mást? - Persze, jó lenne egy kis Bellini vagy Donizetti, de ez nem így megy. Szó se róla, imádom Mozartot, és tudom, hogy az ő operáihoz a legalkalmasabb a hangom. Az álmom mégis az, hogy Verdi-énekesnő legyek, Pál Tamás hívott is két koncertszerű előadás címszerepére. 2001-ben, a Zeneakadémián Lujza Millert énekeltem, három évvel később, a tavaszi fesztiválon pedig Alzirát az opera magyarországi bemutatóján. Mindkettő nagyon jól feküdt. - Ma már nemcsak a prózai, hanem az operaszínpadokon is a manöken alkatú fiatal énekesnők a divatosak. Megbocsát, ha azt kérdezem: érte már hátrány azért, mert nem anorexiás alkat? - Sokan mondták már, hogy le kellene fogynom. - Nekem is. - A hangom sokkal karcsúbb, mint én vagyok. Kovaliknál sokat görcsöltem, mert a Millenárisbeli Don Giovanniban fetrengek a földön, és még a lábikrámat is látják az első sorban. Egy híres énekesnő azt mondta egyszer: ő megtiszteli a közönséget azzal, hogy Gildaként ne guruljon. Igaza van, őt könnyebb öltöztetni, engem meg nem lehet vetkőztetni. De ilyen az alkatom, talán ha év elején megszületik a kisbabám, kicsit lestrapálom a kilóimat. - Nyilván nem lehet szempont, de tart attól, hogy a szülés után megváltozik a hangja? - A szoptatás alatt nem szabad énekelni, mert a hormonális átalakulás miatt megnyúlhat a hangszál. Szülés után változhat a hang, remélem, az enyém magvasabb, nőiesebb, kerekebb lesz, és akkor kipróbálhatok más operaszerepeket. Olaszokat és franciákat. „Nem vagyok könyörgős fajta” Fotó: Reviczky Zsolt „Az egyetlen igaz viszony a tánccal, amikor azonosulni tudsz vele, amikor nem a megtanult mozgásfolyamat reprodukciója zajlik, hanem öntudatlanul valósul meg.” (A kortárs bajusz) V Hamburgban van egy ügynököm, de ő leginkább koncertfellépéseket szervez, operaelőadásokat ritkábban. De hogy őszinte legyek: nincs is pénzem arra, hogy utazgassak, a szállodai szobát fizessem a meghallgatásoknál. (Minden utazás kis halál) NÉPSZABADSÁG • 2007. SZEPTEMBER 15., SZOMBAT Hétvége•9 A kortárs bajusz - sisso - „A TranzDanz tulajdonképpen nem is társulat, hanem egy művészeti elv.” (Kovács Gerzson Péter) Profi néptáncosként indult, aztán a nyolcvanas évek közepén megelégelte a folklór, nálunk kialakult mesterséges, és merev rendszerét, meg azt, hogy politikai tisztek kíséretében kelljen Erdélyben táncot kutatnia, így a „könnyebb” utat választotta; kortárs koreográfus lett, aki meta-csárdásban utazik. Pont húsz éve lesz idén, hogy Kovács Gerzson Péter (továbbiakban: KGP) létrehozta a TranzDanz nevű kvázi társulatát. A táncos-koreográfus szabadságát bizonyos fokig elismerték a váltás előtt is, hiszen a Csepel Néptánc Együttes művészeti vezetőjeként is dolgozott, mielőtt 1989-ben Franciaországba menekült a Balett Fargistane nevű kortárs táncművészeti csapat meghívására. „Ha akkor Dél-Vietnamba hívnak, akkor odamegyek” - mondja a koreográfus, aki 1987-ben készítette el a TranzDanz első előadását Transztánc címmel, amelynek a felvételét véletlenül találták meg az együttműködő magyar partnert kereső franciák. Ennek köszönhető az is, hogy az együttes az „Ideiglenes cím” előadással, amelyet KGP szintén kiugrott néptáncosokkal (Horváth Csaba, Bakó Gabriella, Szilvási Károly etc.) hozott létre 1992-ben az akkori legrangosabb kortárs táncfesztivál, a Concours Coreographiques Internationale de Bagnolet egyetlen magyar résztvevője volt. A magyar-francia koprodukció kapcsán KGP a francia állam ösztöndíjasa lett és amellett, hogy elnyerte az egzotikus, bajszos magyar státuszát, a francia kortárs mozgásművészetet Kárpát-medencei néptánccal dobta fel. Mire hazatért, már új mozgásrendszerben gondolkodott, egy bizonyos roncsolt táncnyelvet alkalmazott, amely, miközben multikulturális, tartalmazza az eredeti mozgásgyökereket is. „Az egyetlen igaz viszony a tánccal, amikor azonosulni tudsz vele, amikor nem a megtanult mozgásfolyamat reprodukciója zajlik, hanem öntudatlanul valósul meg.” A TranzDanz nevéhez máig ez az újfajta táncnyelv kapcsolódik, amely, már csak azért is, mert a társulat egyetlen állandó tagja KGP, meglehetősen egyéni és személyes elgondolás. „A bot forgatásából mint alapmozdulatból jöhet például egy egészen más mozgás bot nélkül. Lássuk, meg tud-e maradni organikusnak, mi az a legkisebb mozgás, amikor még mindig megvalósul a mozdulat. Ez keresési, kutatási folyamat. Egy hétköznapi karívből komoly rendszer jöhet létre.A KGP egészen magányos belbudai betyár, mégis együttműködésre született. Sikereit a zenészekkel, a táncosokkal, a koreográfusokkal való közös munkának is köszönheti. Több elismert, öntörvényű alkotóval dolgozott, és dolgozik együtt, köztük van Árvai György, aki elektronikus zenéket készített a csapatnak, vagy Szűcs Edit jelmeztervező, aki díszes, ugyanakkor lemeztelenítő ruháival írta be magát a „transztörténetbe”. De sorolhatnám még: Kovács Ferenc hegedűs, aki legalább négy darabhoz írt zenét és játszotta azt el a színpadon, vagy Sípos Mihály a Muzsikásból. Olyan táncosok, ma néhányan koreográfusok fordultak meg a társulatban, mint Fekete Hedvig, Emma Redding, Horváth Csaba, Isabelle Lé, Vámos Vera, Kun Attila, Kovács László Szúnyog és mások, akik tovább vitték a TranzDanz-os látásmódot. KGP főleg trilógiákban gondolkodott. Az 1998 és 2001 között készült Co-Ax, Cult és Coda című előadások a TranzDanz „identitás darabjai”. Egy kanadai turnén KGP megkérdezte a közönséget, hogy miért lelkesednek annyira ezekért az előadásokért, hiszen számukra formailag ismeretlen ez a táncnyelv. „Azt mondták, megerősítette őket abban, hogy lehetnek azok, akik. Ha franciák akarnak lenni Kanadában, azzal együtt még lehetnek korszerűek, aktuálisak és kanadaiak is.” Számos külföldi és hazai díjjal jutalmazták KGP koreográfusi munkáját, miközben filmeket és térspecifikus performanszokat is készített, részt vett a MU Színháznak, a kortárs tánc legjelentősebb hazai befogadó színházának megalapításában, sőt megtanult egy új szakmát a színházon belül. Papírja van róla, hogy fénytervező, mert elégedetlen volt a hagyományos fénytechnikákkal, és, mert mindig is konkrét képekben gondolta el a koreográfiai hangulatát. A saját előadásain kívül dolgozik a Pécsi Balettnek, a Nemzeti Balettnek, a Budapest Táncegyüttesnek, az Állami Népi Együttesnek és kortárs koreográfusoknak is mint fénytervező. Jellegzetes, teret és időt strukturáló, igen konkrét világításai nem beleszólnak az előadásokba, hanem kiegészítik, felöltöztetik azokat. 2004-ben a Trafóban indult útjára egy újabb TranzDanz trilógia Tranzit címmel, amelyből már kiviláglott, hogy a koreográfus nem újabb valóságok létrehozására törekszik az életműben, hanem a szintézis érdekében a meglévőt szándékozik tökéletesíteni és ebbe bőven belefér az önirónia, a humor is. A Bankettben (2006, Trafó) már fájdalmas és pont aktuálissá válik a népben és nemzetben gondolkodók karikatúrája is, amellett, hogy harmonikusan áll össze az ősi mítoszok, mondák világának és Dj Palotáinak köszönhetően a városi élet zajos termináljainak hangulata. A népi gyökerekből ezúttal etno-techno tört elő, a kulturális emlékezet a sokkoló hang-, fény- és mozdulateffektekben fürdőzik. Idén az immár 20 éves TrazDanz egy magyar-szingapúri koprodukcióval zárta le a trilógiát. A Ghost Exchange/Az identitás körei című produkcióban a The Arts Fission Company Ltd.-vel együttműködve a kínai újév éhes szellemei hívták kortárs össztáncra és közös emlékezésre a Nyugati téri aluljáró árnyalakjait, miközben felsejlett egy kissé szentimentális világbékevízió, amit betudhatunk annak is, hogy jó koreográfusunk jövőre betölti az ötvenet. Most pedig kezdi elölről, az eddigi darabokat átszűri saját, hosszú távú memóriáján és a TranzDanz egykori és jelenlegi tagjaival együtt szeptember 21-től a MU Színházban és a Trafóban jubilál, az „Időben - Húszéves a TranzDanz!” sorozat keretében felújítva a stílusteremtő kultuszdarabokat. A záró esten (szeptember 30.) a tavaly Magenta címmel, élő zenére készült férfiszólók lesznek újra láthatók. Kifordított országimázseste lesz, amelyben KGP Balanescuval és Sípos Mihállyal bemutatja, hogyan lehet magyar zenére magyarul táncolni, politikamentesen, ma is. A neomagyar kocsmasámán kitágítja a tánc fogalmát és bírja szusszal: „A tánc nem torna, kérem alássan. Még mindig nagyon szűk az a spektrum, ahogy a táncot maguk a táncosok is kezelik. Húszéves koromban azt mondtam, hogy hamarosan nem fogom tudni a kétórás műsort végigtáncolni, mégis itt vagyok.” Bővebben: www.tranzdanz.hu