Népszabadság, 2008. december (66. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-17 / 294. szám
2008. DECEMBER 17., SZERDA • NÉPSZABADSÁG 10 • Kultúra Beteglátogatóban Törőcsik Marinál Kedves hangú ismeretlen a kagylóban: - László Éva... Odaadom valakinek a telefont. Beleszól Törőcsik: Kibabráltam veled, emdzsipi, nem írhatod meg a nekrológomat! - Nevetni fogsz, megírtam. Még a Kútvölgyi intenzív osztályáról telefonált huncutkodva a halálból visszaszökött, agyonüthetetlenül erős, mesebeli színházi macska, akinek kilenc élet jutott részéül. Los Angelesbe készült díszvendégnek a Magyar Filmfesztiválra. Váratlanul vért köpött. Kórház. Gégemetszés. Sugárban szökött a vére. Másik kórházban levitték testhőmérsékletét, mélyen altatták. Hetvenöt éves koráig egyetlen napra sem volt beteg. Egyszer kis szívgyengeség. Más semmi. Védekezésből kényeskedett. Oltalomkeresőként törékeny asszonynak mutatta magát civilben. Viszont egyetlen negyedórát sem hiányzott majdnem hat évtizedes szolgálatából, mióta kölcsönruhákban kislattyogott a filmgyárba, és Fábri Zoltán kiképző őrmesteri irányítása alatt, jobbra néz, balra néz, most sír, de bizony sírni fog, és megríkatta a rendező, hogy a Körhinta Marikájaként világklasszissá játszotta színészileg öntudatlanul, akár egy idomított, cirkuszi mutatványosfóka. Nekrológjának előzménye, hogy rám telefonált, jöjjek el a Töredékek bemutatójára. Kétszer hívott életében megnézni. Először nem mentem. Most sietve pótoltam. Maár Gyula Töredékében korosabb asszonyt játszott. „Forgatás közben jöttem rá, nem nekem kellett volna játszani, fiatalabb nőre illett a szerep” - mondta önmaga kérlelhetetlen ellenőrzésével. Katolikus kolostorban jelenik meg a háborús évek rezervált úriasszonyaként. Távolságtartóan vesz részt egy italos murin. Majd elindul a hosszú fasorban. Háttal a felvevőgépnek. Vissza nem nézve. Véglegesen. Megy, elszántan. Feltarthatatlan léptekkel halad előre. Vágás nélkül, hosszan, nagyon hosszan, szinte illetlen hosszúságban követi a felvevőgép, nem törődve a cselekménnyel, szemmel tartja Törőcsiket. Kiesett a film cselekményéből. Önálló betét lett belőle. Hatalmas színészi ária az életből kifelé tartásról. A közelítő végről. Úgy ment elfele, mint aki biztos benne: nincs visszatérés. Befejeztetett. Rendületlenül haladt, önsajnálat nélkül, ereje teljében, megrendíthetetlenül. Csak olyan ember tud így kimenni a képből, akinek nincs adóssága. Elszámolt életével. Teljesítette mindazt, ami rábízatott, és legjobb tudása szerint végezte el élete munkáit. Kecsesen járt, de nem úgy, mintha tudná, hogy meglesik. Büszke magányossággal végigjárta a megkezdett utat. Ebben a hosszú passzázsban megalkotta önmaga halottbúcsúztatóját. Könnytelenül. Érzelmesség nélkül. A gyász derűs megnyugvásával. A végeláthatatlan fasorban kiment az életből. A vetítés végén átöleltem. Most már nyugodtan meghalhatsz, kész a nekrológod! Nevettünk. Másoknak is nevetve mesélte, ketten összehoztuk a nekrológját. Kiment a film után teljességgel az életből, de visszajött. Az intenzív osztályon, csövekkel etetve-itatva, november 23-án lett hetvenöt. Születésnapján még nem fogadott volna senki rá, hogy megéri a hetvenhatot is. A halott felült, és enni kért, ahogy mondani szokás. Amikor hosszú kómából váratlan kinyitotta szemét, megkérdezték tőle, tudja-e, hol van. Nem felelt, csak a szemével. Újrakérdezték, bólintott. Megint ugyanazt kérdezték. Bolondnak tartanak? - gondolta magában. Most pedig egy vidéki rehabilitációs intézetben járkál, olvassa a Bara Margitról éppen kiadott könyvet. Móricz Simont, a fotóst kedves elszántsággal kinyomja szobájából, hogy négyszemközt akar beszélgetni. Fehér zokni, szandál. Kissé kinyúlt, színehagyott kötött kabát. Alatta nyitott blúz. Nem fedi el a gégemetszés diszkrét vágását. Nem az újságírót hívta magához. Ötvenkét éve ismerjük egymást a főiskoláról. Mondom: ötvenkettő. Akkor épp 1956. októberi iskolagyűlés volt. Bodrogival Beck Judit Major-festménye alatt ültek. Azután elmentek összeházasodni. És külföldre menekült lakók helyére beköltöztek a Városmajor utcába. Teltek-múltak a napok. Szabadkígyósról szállított haza. Közben Gyulán kiszállt a szállodánál, szakított egy tartós szerelemmel. Éjszaka száguldottunk. A visszapillantó tükörben, mint mozivásznon láttam a szemét, benne fájdalom, lemondás, dac, megkeményedő önuralom. Nem játszott. Gyönyörű film ment a visszapillantóban. Gépiesen vezetett. Úgy autózik, mint ördöngös, nagytapasztalatú taxisofőr. Végigélte életét előre-hátra. A maga mögött hagyott szépet. A bekövetkező magányt. Lefényképezhették volna. Most Fiatalabb, mint az autóban volt. Kicsit lenőtt a haja a kórházban, de arca sem megviselt. Szerepek meggyűrték. Hetvenöt év kirajzolódott rajta. A halálba látogatásának semmi nyoma. Mintha semmi nem történt volna. Lehet, hogy a semmiben járt? Semmi története eszméletlenségének, altatásának, a vérkeringés lehűtésének, az életéért folytatott (öntudatlan) harcnak, amiből bajnokként került ki. Az akarat legyűri a halált. A legtöbbet a beteg tehet gyógyulásáért. Szellemileg hibátlan. Ott folytat mondatokat, ahol legutóbb abbahagytuk. Mindent a rendezőknek köszönhet. Egyedül legfeljebb kommersz darabok színésznője lehetett volna. Tudja a mesterség minden kicsi meg nagy fogását: ha jobbra fordítom a fejem és így nézek, akkor boldogtalan vagyok. A rendezők gondolkodására áll át, és ha egyetértenek, azt csinálhatnak vele, amit akarnak. Ha Gellért Endre nem hisz benne főiskolásként (amikor operett szakra járt) filmszínésznő maradt volna. Sokáig mindenki annak ítélte. Major sem szerette eleinte. Gellért meggyőzhette, amikor főiskolásként a Mikszáth-regényből dramatizált Sipsiricában (1956) - még Törőcsik Mariannként, jóllehet anyakönyvezve, mint Marián lett - tündéri ártatlansággal sürgölődött a Fehér Páva vendéglő kerthelyiségének asztalai között, ahol Jahodovska asszony a malacsült mellé sipsiricát (süldőlányt) is árul. Majort itt színpadi partnereként meggyőzhette igazáról: ha szemébe nézett a színpadon, az igazság nézett vissza rá. Major módszeresen irtotta érzelmességét, édeskés hangjait. Nem engedte kedves, csacska madárkává lenni. Száraz, kemény férfiszínésznővé nevelte. Gondolkodó emberré. Színészként megjárta a hadak útját. Most már magánemberként honnan jött vissza! Gyenge még. Délelőttönként kezelik. Délután vendégeket fogad. Álló órát beszélt pihenés nélkül. Néha nem jutott eszébe egy-egy név, de meggyőződésem, hogy hazárdság hatvanéves kor után olyan mondatba belekezdeni, amelyben tulajdon főnév van. Tavaszra már munkát tervez. Egy fiatal rendező, Balázs Zoltán elment hozzá beszélni az Amalfi hercegnőről. Férfiszerepet szánt rá. A fiatalember gondolkodása meggyőzte. Ki fogom kötni, ha nem bírom, átadom a szerepet. Bírni fogja. Agyonüthetetlen. Mindent kibír. (M. G. P.) Tavaszra már munkát tervez Fotó: Teknős Miklós ELNÉZÉST, ELNÉZTÜK... Úgy látszik, a nagy öregek láttán annyira sikerült a múltba Tévednem, hogy a Vígszínház Vörös és fekete előadásáról szóló hétfői írásomban Pándy Lajos helyett egykori tanárom és főnököm Pándi Pál nevét sikerült leírnom. A kitűnő színész és az olvasók elnézését kérem. (Zappe László) HIRDETÉS Magyarország Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS SZAKMAI ÉRTÉKELŐK KIVÁLASZTÁSÁRA a Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 pályázat értékeléséhez A Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program Közös Szakmai Titkársága nevében, együttműködésben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel a VÁTI Kht. pályázatot hirdet értékelő szakértők részére pályázatok szakmai értékelésére. A kiválasztott, megfelelő szakértelemmel és tapasztalattal rendelkező értékelőkből a program pályázatértékelő szakértői csoportja kerül felállításra. Az értékelők a HU-SK Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007- 2013 keretében az egyfordulós eljárásrend során benyújtott komplex pályázatok, valamint a kétfordulós eljárásrend során benyújtott projekt koncepciók értékelésére kerülnek kiválasztásra a teljes 2008-2013-as programperiódusra. A pályázatértékelő szakértői csoportba kizárólag az előírt minimum és kiválasztási kritériumokat teljesítő jelentkezők kerülhetnek. Az értékelők a program keretében benyújtott pályázatok szakmai/tartalmi értékelését és pontozását végzik szakmai értékelési kritériumok alapján, a programcélokkal, a prioritásokkal és a pályázati felhívásokban előírt feltételekkel, továbbá a pályázati csomag részeként a pályázók rendelkezésére bocsátott iránymutatásokkal összhangban. A pályázathoz csatolni kell: - önéletrajz, - pályázat, - diplomamásolatok, képzettséget igazoló dokumentumok, referenciák. A pályázati felhívás kapcsolódó dokumentumai elektronikusan elérhetők a www.vati.hu,www.husk-cbc.eu,www.nfu.hu és a www.build.gov.sk honlapon. A pályázatok benyújtásának határideje: 2009. január 9. WWW.NOL.HU Lomtalanítás a kultúrparkban A Margitszigetnek jót tesznek a ronda, hideg hétvégék: ilyenkor nem száz, hanem csak húsz köbméter szemetet hagy rajta a publikum, bár Budapest 1. sz. kultúrparkján ez önmagában nem segít: több ponton rosszul sikerült lomtalanításokat idéz, általában véve pedig, ahogy az egész város, alaposan össze van fújkálva. Bárkay Tamás Kétségtelen, hogy a Margitsziget jobb kondícióban van, mint húsz éve, amikor sötét galerik, törött rakétamászókák és emberi ürülékek uralták a tájat, van tehát evolúció, csak lehetne gyorsabb: a közönség egy része valamiért képtelen felvenni a tempót. Talán segítene, ha a sorompóknál megint pénzt szednének, pénzért már nem olyan élvezetes neoluxozni meg padokat szétrugdosni, de ezzel összeomlana a proletárdiktatúra egyik leglátványosabb vívmánya, másrészt mi lenne a jól nevelt kisnyugdíjasokkal? A Pest-Buda emlékmű környéke még egészen rendben van. Csinos a virágágyás, és azokat a rémes, sufniban matricázott megállító táblákat is eltüntették, amelyek miatt nem mertünk nyíltan a külföldiek szemébe nézni. De ahogy az ember kimegy a pesti partoldalra, elkámpicsorodik. Vagy száz méteren bokáig jár a szemétben (pedig tízméterenként állnak a szemeteskosarak), hülye ákombákomokkal összefirkált padok között, majd belebotlik egy funkcióját vesztett lámpaféleségbe, amelyik alul egy kibelezett, rozsdás áramszekrényben végződik, elvágott drótokkal. A láda mélyére ráadásul valaki egy kis virágmintás bugyit és egy folyékony szappanos flakont installált; nem mondom, hogy egy szűk határidejű novellaversenyen a két dbzsé így együtt nem lenne elég jó alapanyag, de itt és így nem látom se hasznát, se értelmét. Egyébként a többi lámpaoszlop is gajra van vágva, a veszélyes részeket fedő aláajtókat többnyire letörték, majd nem pótolták, bár lehet hogy ez valamiféle szemléltető oktatás, talán az Elmű rendezte így, direkt, hogy a gyerekek közelről és élesben is megismerkedhessenek az erősáram mibenlétével, ne kelljen pusztán szüleik elbeszéléseire hagyatkozniuk. A bóklászó, elhagyva a szökőkutat, különféle enklávék mellett halad el, először egy szórakozóhely kertjét szemlélheti meg, amely leginkább egy sikertelen lomtalanítást idéz, később egy ifjúsági szállót, ennek gazdái úgy döntöttek, hogy a berendezés fölösleges/tönkrement darabjait szintén a kertben tálalják fel, majd pedig egy Európa Ház nevű épületet, rettenetesen elhanyagolt udvarral. Nagyon zárva van, az egyik ajtaját még be is deszkázták, mint a pestisjárványokról szóló filmekben. A jelek szerint a látogatók egy részének Szent Margit se elég szent, a kolostorrom több ponton össze van firkálva, az új algót kútház különösen, és persze itt is akad szemét, bőven. A Domonkos-rendi kolostor kicsit jobb, az utókor itt mindössze néhány sörös dobozzal és sportújságlappal adózott a régiek emlékének, azaz Krúdynak, Szép Ernőnek, Bródy Sándornak etc., akik a kolostorra épített, 1949-ben lebontott szállóban laktak. A szabadtéri színpad körül letépett plakátokat hoz-visz a szél, a falak természetesen itt is össze vannak fújkálva. Ahogy a budai oldal összes függőleges felülete: a Hajós Alfréd Uszoda sarkánál álló büfé elő- és hátlapjára - néhány náci felirat mellé - egy másfél méteres cigarettázó koponyát rajzolt az ismeretlen mester, és a Palatinus oldala is tiszta tag. A Pala egyik kiszolgáló épülete mellett egyébként ismét láttunk egy hulladéklerakót, amelyet a 2008-as strandszezon tárgyi hagyatékából állítottak össze az erre felkent szakemberek. A strand buszvárójának se hátulja, se oldala. Észak felé haladva viszont javul a kép, egyre kevesebb a szemét, a tag és a limlom. A halastavakban sehol egy pillepalack, a zenélő kúton sehol egy firka. Ez már a szállodák környéke, itt nyilván jobban odafigyelnek a rendre és a tisztaságra, plusz az Árpád hídról kevesebben jönnek le olyanok, akik miatt annyira oda kéne figyelni. Mindent egybevetve azt tanácsoljuk, hogy aki meg akarja mutatni a Margitszigetet valakinek, aki még nem látta, az északról induljon és ne menjen le délre. KibelezveFotó: Kovács Bence