Népszabadság, 2009. június (67. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-26 / 148. szám

www.nol.hu NÉPSZABADSÁG • 2009. JÚNIUS 26., PÉNTEK Vélemény • 11 Világ szexmunkásai, egyesüljetek! Sárosi Péter Társaság az Alapvető Szabadságjogokért A Női Alapítvány szakmai fórumán felszó­laló jogvédők szerint svéd mintára Ma­gyarországon is be kellene vezetni a szexu­ális szolgáltatásokat pénzért igénybe ve­vők büntetését. Szil Péter, a Stop-férfierő­­szak Projekt munkatársa szerint ez a sza­bályozás Skandináviában sikeresen szorí­totta vissza a prostitúciót. Korábban a Be­szélőben (Szexmunka: az emberi jogok margóján, 2006. április-május) már részle­tesen kifejtettem az álláspontomat ebben a kérdésben, s most ismét fel kell szólalnom a kliensek kriminalizációja ellen. Az egyik sztereotípia szerint a problé­mák forrása a szexmunkás, aki mint egy kórokozó rombolja a társadalmi mentálhi­giénét, és mint veszélyforrást el kell külö­níteni, ki kell rekeszteni az egészséges tár­sadalomból. Erre a szemléletre jó példát nyújt a Kisalföld februári cikke, amelyben a győri rendőrség büszkén számol be az „utcalányok” ellen indított hajszáról: a ci­vilnek álcázott rendőrök kamerával felve­szik a légyottot, majd közbeavatkoznak és előállítják­­ a prostituáltat. Tavaly 15 nő el­len indult eljárás üzletszerű kéjelgés miatt Győrött, 70 esetben pedig valamilyen köz­lekedési és köztisztasági előírás megszegé­se ürügyén jártak el ellenük a rend buzgó őrei. Az ilyen esetek felháborítók, hisz a legkiszolgáltatottabbakat kriminalizálják. A hatóságok attitűdje középkori álszentsé­get tükröz. Mintha a társadalom erkölcseit próbálnák megvédeni a „parázna nősze­mélyektől” - holott gyakran épp ezek a nők szorulnak támogatásra és védelemre, nem beszélve arról, hogy prostitúció nem is lé­tezne, ha nem lenne rá állandó kereslet. De vajon jelentősen javulna-e a helyzet, ha a rendőrség a klienseket kezdené bün­tetni a szexmunkások helyett? Svédországban egy 1999 óta hatályba lé­vő törvény szerint az a személy, aki szexuá­lis kapcsolatot vásárol pénzért, pénzbünte­téssel vagy hat hónap szabadságvesztéssel büntetendő. Tény, hogy a hivatalos statisz­tikák szerint azóta jelentősen csökkent a látható prostitúció. A hivatalos statisztikák A kliensek bünteté­sével azonban a fő probléma az, hogy a prostitúcióról a ra­dikális feminizmus által alkotott fema­tikus és sztereotip képen alapul, amely nem veszi figyelem­be a jelenség komp­lexitását, és éppúgy sérti a szexmunká­sok önrendelkezési jogát és emberi méltóságát, mint a hagyományos paternalista előíté­letek. számára azonban a szexmunkások jelentős része már korábban is láthatatlan volt, és még inkább azzá vált 1999 után, mikor a kli­enseik védelmében a szexmunkások min­dent el is követtek, hogy láthatatlanok ma­radjanak. Svéd jogvédő szervezeteknél tett látogatásom során volt alkalmam meghall­gatni a svéd szexmunkásoknak a vélemé­nyét is ebben a kérdésben - és ők egyálta­lán nem lelkesednek ezért a szabályozásért. (A videointerjú megtekinthető a tasz.hu ol­dalon). A szexmunka nem tűnt el, csupán a föld alá szorult, ahol épp azok érzik magu­kat sokkal kevésbé biztonságban, akiket a törvény védeni kívánt: a szexmunkások. Sokkal kiszolgáltatottabbá váltak a stricik kizsákmányolásával s a kliensek erőszakos viselkedésével szemben, sokkal kevésbé fordulhatnak segítségért a hatóságokhoz, mert ezzel a megélhetésüket veszélyezte­tik. A rejtőzködésnek különösen káros ha­tása van a HIV-prevencióra, hiszen hogyan lehetne kondomot és információkat ter­jeszteni egy láthatatlan csoport számára? A kliensek büntetésével azonban a fő probléma az, hogy a prostitúcióról a radi­kális feminizmus által alkotott sematikus és sztereotip képen alapul, amely nem ve­szi figyelembe a jelenség komplexitását, és éppúgy sérti a szexmunkások önrendelke­zési jogát és emberi méltóságát, mint a ha­gyományos paternalista előítéletek. Tény: rengeteg dokumentált eset van arra, hogy fiatalokat prostitúcióra kényszerítenek. Ezzel szemben a hatóságoknak határozot­tan fel kell lépniük - mint ahogy egyébként a törvényi alapja ma is meg­lenne a szigorú fellépésnek. Büntetni kell azokat a kliense­ket, akik annak ellenére is szexuális kap­csolatot létesítenek valakivel, hogy tudatá­ban vannak: az illető kényszer hatására cselekszik, vagy 18 éven aluli. Ezekben az esetekben azonban nemi erőszakról van szó és nem szexmunkáról! A szexmunka két felnőtt ember kölcsönös konszenzusán alapszik, és nem azonosítható a nemi erő­szakkal vagy a kényszerprostitúcióval. Er­re a két különböző jelenségre az állam nem adhatja ugyanazt a választ. A szexipar jóval összetettebb jelenség annál, minthogy pusztán kizsákmányolók­­ra és áldozatokra lehetne felosztani. A ku­tatások feltárták, hogy számos belépési pont létezik a szexiparba, és csupán a szex­munkások egy részére igaz, hogy gyermek­kori bántalmazás vagy felnőttkori kénysze­rítés áldozatai­­ másokat életmódbeli, megélhetési vagy éppen szexuális indokok vezérelnek. A munkanélküliség és a létbi­zonytalanság előkelő helyen szerepel a szexmunkások motivációi között, márpe­dig ez nem rendészeti probléma. Ezért fon­tosak az olyan programok, amelyek a szex­iparban dolgozók számára alternatív meg­élhetési módokat, túlélési stratégiákat pró­bálnak népszerűsíteni, illetve átmeneti menedéket nyújtanak a kilépők számára. De a szexmunkások összes kliensét „pros­­titútornak” bélyegezni, és a szexmunkások összességét áldozatnak tekinteni teljesség­gel élet- és valóságidegen felfogás. A szexmunka ugyanúgy lehet önként választott foglalkozás, mint bármely más munka a szolgáltatóiparban. A szex­munkás éppúgy hozhat felelős döntéseket a saját életéről, mint egy pincérnő vagy bolti eladó: hallgassuk hát meg, hogy ő mit gondol, és mit akar, ahelyett, hogy magasz­tos eszmék nevében gyermekké alacso­­nyítsuk és helyette akarjunk döntéseket hozni. A TASZ ezzel a szemlélettel alapí­totta meg a Szexmunkások Érdekérvénye­sítő Hálózatát (SWAN), amelynek ma már 16 országból van tagszervezete. Célunk az, hogy ne morális érdekcsoportok (a „meg­­mentünk ipar”) határozzák meg a szex­munka szabályozását, hanem azok, akik a leginkább érintettek abban. Tegyük képes­sé a szexmunkásokat arra, hogy megvédjék érdekeiket, létrehozzák érdekvédelmüket, szakszervezeteiket, amelyek segítségével összefoghatnak mind a kizsákmányoló stricikkel, mind a korrupt hivatalnokokkal, rendőrökkel szemben, és legális jövede­lemre tehetnek szert. A szexmunkások ön­­szerveződése és a hatóságokkal való part­nersége kulcsfontosságú abból a szem­pontból is, hogy felvegyük a harcot az em­berkereskedelemmel, a kényszerprostitú­cióval, a kiskorúak kizsákmányolásával szemben, és biztosítsuk a higiéniai és köz­egészségügyi szempontok érvényesülését.­ ­ Na, jó, ha akarod, nevezheted prostitúcióra kényszerítésnek, de a kosztpénzzel úgy állok, hogy mostantól mindig le kell tenned egy húszezrest ide a kisszekrényre Marabu rajza Prőhle Gergely 2000-2003 között berlini nagykövet Németországnak kiemelt szerepe van ha­zánk külkapcsolataiban. Külkereskedelmi forgalmunkban, a külföldi befektetések­ben, a történeti, kulturális kapcsolatokban a német részarány olyan domináns, hogy másokat sem sértve, bízvást beszélhetünk a magyar-német viszony döntő jelentősé­géről. A határnyitás huszadik évfordulója ki­váló alkalmat teremthetne e viszony meg­erősítésére. Láthatóan törekszik is erre mind a magyar, mind a német diplomácia. A vendégjárás megindult: Pünkösd után itt járt Steinmeier külügyminiszter, június vé­gén jön Köhler államelnök, augusztusban pedig Merkel kancellár lesz a soproni pán­európai piknikre emlékező ünnepség ven­dége. S bár nem sok jót lehet elmondani a jelenlegi kormány káderpolitikai követke­zetességéről, mintha a német kapcsolat je­lentősége a külügyi vezetők kiválasztását is befolyásolta volna. A külügyminiszter berlini nagyköveti múltja, a politikai állam­titkár kitűnő német szociáldemokrata pártkapcsolatai, az új szakállamtitkár ki­terjedt német kapcsolatrendszere arra utalnak, hogy legalábbis az igyekezet meg­van. Az eredmény kevéssé látható, de hiba lenne a mulasztást csak a mi oldalunkon keresni. Gazdasági és ezért már-már általá­nos ráutaltságunk ellenére is - az őszinte partneri viszony tudatában - nem hallgat­hatunk el néhány kritikai megjegyzést. Steinmeier külügyminiszter és alkan­­cellár látogatása - melynek deklarált célja a határnyitás miatti köszönet kifejezése volt - keltett némi belpolitikai vihart. Or­bán Viktor esztergomi beszéde, melyben a magyar nemzet európai képviseletének je­lentőségéről beszélt, „aggodalommal töl­tötte el” a német diplomácia vezetőjét. S noha Orbán ezt szocialista kampányfogás- Német-magyar mítoszok A Brandt-féle keleti politika nem azt je­lentette, hogy mindezt a szőnyeg alá kell söpörni. Po­zsonyban Hlinka és Tiso nem olyan visszafogott módon részei a nemzeti emlékezetnek, mint a korszak hasonló magyar politikusai nálunk. Büszkén le­het nekik szobrot állítani, utcát elne­vezni róluk. nak és nem hivatalos német kritikának mi­nősítette, a helyzet nem ilyen egyszerű. Az intézményi gondolkodás a német közélet­re sokkal inkább jellemző, mint a mienkre. A szakapparátusi viselkedés folyamatossá­ga a külügyi szolgálatban nem válhat párt­­politikai érdekek áldozatává, nagykoalíciós időszakban különösen nem. Ennek fényé­ben különösen furcsa a cseh és a szlovák külügyminiszterrel elköltött reggeli után a köszönet jegyében Budapestre utazni, és a határon túli magyarság ügyét bármilyen összefüggésben szóba hozni. Ne felejtsük el: Prágában Benesnek szobra áll, a róla el­nevezett, a kollektív bűnösséget is kimon­dó dekrétumok jegyében több millió né­metnek kellett elhagynia hazáját. Ez a tény még Willy Brandtnak és Otto Schily volt SPD-s belügyminiszternek is fájdalmasan fontos volt. A Brandt-féle keleti politika nem azt jelentette, hogy mindezt a szőnyeg alá kell söpörni. Pozsonyban Hlinka és Tiso nem olyan visszafogott módon részei a nemzeti emlékezetnek, mint a korszak hasonló magyar politikusai nálunk. Büsz­kén lehet nekik szobrot állítani, utcát elne­vezni róluk. A diplomácia természetesen nem arra való, hogy állandóan a történelmi sérelmeket emlegessük. Akár követhet­nénk is az európai baloldal eljárását: nem beszélünk a Benes-dekrétumokról. De ha valaki olyan veszélyes vizekre téved, mint Steinmeier Budapesten, akkor már csak ér­demes megkérdezni, hogy egy fődiplomata miért esik a szelektív történelmi amnézia áldozatául. S vajon a nemzetpolitika iránt általában fogékony Szabó Vilmos államtit­kár hol volt akkor, amikor a programegyez­tetés folyt, más külügyi vezetőkről és a berlini követség munkatársairól nem is be­szélve? Nem tudtak róla, vagy - legyünk jó­­hiszeműek - hiába érveltek, hogy gesztus­­értékűnek szánt látogatásra nem szeren­csés egy prágai cseh-szlovák früstökölés után sort keríteni? És akkor még nem esett szó arról, hogy Steinmeier budapesti be­szédének elhangzásakor a magyar kor­mány legmagasabb rangú képviselője a fent említett, aznap kinevezett szakállam­titkár volt, ami legalább annyira érthetet­len, mint az, hogy a szónok a jelen lévő Pozsgay Imrét meg sem említette. Elhang­zott számos idézet Jáchym Topóltól, Adam Michniktől, Václav Haveltől, Bronislav Geremektől, Tony Judttól stb., de magyar szerzőtől egy sem. Sehol az amúgy gyak­ran idézett Konrád-, Kertész-, Esterházy­­vagy Nádas-mondatok, Márairól már nem is szólva. Horn Gyula neve ugyan elhang­zott, történt utalás Kozma atyára - az NDK-s menekültek ellátása kapcsán -, de más honfitársunkról említés sem esett. Berlinből nézve persze a kelet-közép-euró­­pai rendszerváltozás valóban igen külön­böző politikai csoportosulásokkal és sze­mélyekkel kapcsolódik össze. Míg Cseh- és Lengyelország esetében a Szolidaritás és a Charta 77 „ugrik be”, Magyarország eseté­ben az MSZMP legóvatosabb reformerei. Tán ezért nem tűnt fel a kevésbé óvatos Pozsgay jelenléte sem. Fontos gesztus vi­szont Merkel kancellár augusztusi találko­zója a soproni piknik szervezőivel, ami va­lamelyest ellenpontozza az általános ké­pet. A Steinmeier-beszéd üzenete, misze­rint a rendszerváltozás alapeszméi, a sza­badság és a szolidaritás, a polgári kezde­ményezések minden szélsőségtől mentes érvényesülése ma, az egyesült Európában is aktuálisak, nemes állásfoglalás. De egy gesztusértékűnek szánt találkozó után na­gyon kevés. Magyarországnak mostanság igen rossz a híre Németországban. Sorra jelennek meg cikkek a feszült politikai helyzetről, a kormány bukdácsolásáról, a Magyar Gár­dáról, a Jobbik 14 százalékáról, valamint a Jobbik és a Fidesz állítólagos összekacsin­­tásáról. Vége a vállveregetésnek, az élta­nuló imidzsnek. Az érdeklődő német pol­gár nem érti, miként süllyedhetett idáig az egykori „legvidámabb barakk”. Ha a szak­értőinek nevezett kormány ezen változtat­ni kíván, nem tehet mást, mint hogy vilá­gosan feltárja helyzetünket, megosztja a tárgyalópartnerekkel a dilemmákat, elosz­latja a félreértéseket és egyértelmű kéré­seket fogalmaz meg. Nem tudunk róla, hogy a külügyi vezetés akár csak finoman jelét adta volna Steinmeier beszédével kapcsolatos elégedetlenségének. Az óva­tosság persze érthető, mert sok pozitívu­mot nem tudunk felmutatni az együttmű­ködésben. Magyarország továbbra sem tud komoly, kiszámítható partnere lenni a németeknek, mert államigazgatása meg­roppant, a Külügyminisztériumban zűrza­var uralkodik, az általános pénztelenség pedig minden komolyabb külpolitikai szándékot - ha egyáltalán van - ellehetet­lenít. Gyurcsány Ferenc emlékezetes brüsszeli fiaskója megadta a kegyelemdö­fést amúgy is megtépázott uniós tekinté­lyünknek. Németország korábban part­nernek tekintett minket balkáni politikájá­nak alakításában, a transzeurópai közleke­dés lehetőségeinek javításában. Érdemes lenne felvenni ezt a fonalat, hiszen ez szá­mos gazdasági lehetőséggel is kecsegtet, csakúgy, mint a kutatás-fejlesztés régóta kerülgetett témaköre. Nemzetpolitikai ér­dekeink világos, lehetőleg belpolitikai konszenzust is élvező bemutatása segít­hetne az igencsak leegyszerűsítő német megközelítés differenciálásában. Nem a belpolitikai ellenfelek instrumentalizá­­lásával, hanem német történelmi analógi­ákat is felvonultató józan érveléssel. Merkel kancellárral az ellenzék vezető­je nyilván ismertette helyzetünket, és együttműködését bizonnyal nemcsak az adóparadicsomokba mentett vagyonok feltárásában kérte. A német kormány - ha akarja -, tudja valamelyest befolyásolni, motiválni a hazánkban is jelenlévő nagy­­vállalatokat. A német tőke viselkedése pe­dig életfontosságú lehet a következő évek­ben. Jó lenne megértetni egymással az Oroszországról, az energiabiztonság poli­tikai vonatkozásairól kialakult vélemé­nyünket. Mindehhez persze stabil kor­mányzás, karakteres és okos külpolitika kellene. Derék szándék, hogy minden alkalmat - még a június 27-i kerítésvágós kép elké­szültének mondvacsinált évfordulóját is - megragadunk a határnyitás és önmagunk ünneplésére, de kár lenne a Németország­hoz fűződő kapcsolataink lényegét a törté­nelmi mítoszok világába száműzni. A kö­zös ünnepeinkből is táplálkozó jó viszony lehetővé teszi a világos beszédet és a hatá­rozott cselekvést mindkét fél részéről. A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrö­zik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja ma­gának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Next