Népszabadság, 2009. június (67. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-26 / 148. szám
www.nol.hu NÉPSZABADSÁG • 2009. JÚNIUS 26., PÉNTEK Vélemény • 11 Világ szexmunkásai, egyesüljetek! Sárosi Péter Társaság az Alapvető Szabadságjogokért A Női Alapítvány szakmai fórumán felszólaló jogvédők szerint svéd mintára Magyarországon is be kellene vezetni a szexuális szolgáltatásokat pénzért igénybe vevők büntetését. Szil Péter, a Stop-férfierőszak Projekt munkatársa szerint ez a szabályozás Skandináviában sikeresen szorította vissza a prostitúciót. Korábban a Beszélőben (Szexmunka: az emberi jogok margóján, 2006. április-május) már részletesen kifejtettem az álláspontomat ebben a kérdésben, s most ismét fel kell szólalnom a kliensek kriminalizációja ellen. Az egyik sztereotípia szerint a problémák forrása a szexmunkás, aki mint egy kórokozó rombolja a társadalmi mentálhigiénét, és mint veszélyforrást el kell különíteni, ki kell rekeszteni az egészséges társadalomból. Erre a szemléletre jó példát nyújt a Kisalföld februári cikke, amelyben a győri rendőrség büszkén számol be az „utcalányok” ellen indított hajszáról: a civilnek álcázott rendőrök kamerával felveszik a légyottot, majd közbeavatkoznak és előállítják a prostituáltat. Tavaly 15 nő ellen indult eljárás üzletszerű kéjelgés miatt Győrött, 70 esetben pedig valamilyen közlekedési és köztisztasági előírás megszegése ürügyén jártak el ellenük a rend buzgó őrei. Az ilyen esetek felháborítók, hisz a legkiszolgáltatottabbakat kriminalizálják. A hatóságok attitűdje középkori álszentséget tükröz. Mintha a társadalom erkölcseit próbálnák megvédeni a „parázna nőszemélyektől” - holott gyakran épp ezek a nők szorulnak támogatásra és védelemre, nem beszélve arról, hogy prostitúció nem is létezne, ha nem lenne rá állandó kereslet. De vajon jelentősen javulna-e a helyzet, ha a rendőrség a klienseket kezdené büntetni a szexmunkások helyett? Svédországban egy 1999 óta hatályba lévő törvény szerint az a személy, aki szexuális kapcsolatot vásárol pénzért, pénzbüntetéssel vagy hat hónap szabadságvesztéssel büntetendő. Tény, hogy a hivatalos statisztikák szerint azóta jelentősen csökkent a látható prostitúció. A hivatalos statisztikák A kliensek büntetésével azonban a fő probléma az, hogy a prostitúcióról a radikális feminizmus által alkotott fematikus és sztereotip képen alapul, amely nem veszi figyelembe a jelenség komplexitását, és éppúgy sérti a szexmunkások önrendelkezési jogát és emberi méltóságát, mint a hagyományos paternalista előítéletek. számára azonban a szexmunkások jelentős része már korábban is láthatatlan volt, és még inkább azzá vált 1999 után, mikor a klienseik védelmében a szexmunkások mindent el is követtek, hogy láthatatlanok maradjanak. Svéd jogvédő szervezeteknél tett látogatásom során volt alkalmam meghallgatni a svéd szexmunkásoknak a véleményét is ebben a kérdésben - és ők egyáltalán nem lelkesednek ezért a szabályozásért. (A videointerjú megtekinthető a tasz.hu oldalon). A szexmunka nem tűnt el, csupán a föld alá szorult, ahol épp azok érzik magukat sokkal kevésbé biztonságban, akiket a törvény védeni kívánt: a szexmunkások. Sokkal kiszolgáltatottabbá váltak a stricik kizsákmányolásával s a kliensek erőszakos viselkedésével szemben, sokkal kevésbé fordulhatnak segítségért a hatóságokhoz, mert ezzel a megélhetésüket veszélyeztetik. A rejtőzködésnek különösen káros hatása van a HIV-prevencióra, hiszen hogyan lehetne kondomot és információkat terjeszteni egy láthatatlan csoport számára? A kliensek büntetésével azonban a fő probléma az, hogy a prostitúcióról a radikális feminizmus által alkotott sematikus és sztereotip képen alapul, amely nem veszi figyelembe a jelenség komplexitását, és éppúgy sérti a szexmunkások önrendelkezési jogát és emberi méltóságát, mint a hagyományos paternalista előítéletek. Tény: rengeteg dokumentált eset van arra, hogy fiatalokat prostitúcióra kényszerítenek. Ezzel szemben a hatóságoknak határozottan fel kell lépniük - mint ahogy egyébként a törvényi alapja ma is meglenne a szigorú fellépésnek. Büntetni kell azokat a klienseket, akik annak ellenére is szexuális kapcsolatot létesítenek valakivel, hogy tudatában vannak: az illető kényszer hatására cselekszik, vagy 18 éven aluli. Ezekben az esetekben azonban nemi erőszakról van szó és nem szexmunkáról! A szexmunka két felnőtt ember kölcsönös konszenzusán alapszik, és nem azonosítható a nemi erőszakkal vagy a kényszerprostitúcióval. Erre a két különböző jelenségre az állam nem adhatja ugyanazt a választ. A szexipar jóval összetettebb jelenség annál, minthogy pusztán kizsákmányolókra és áldozatokra lehetne felosztani. A kutatások feltárták, hogy számos belépési pont létezik a szexiparba, és csupán a szexmunkások egy részére igaz, hogy gyermekkori bántalmazás vagy felnőttkori kényszerítés áldozatai másokat életmódbeli, megélhetési vagy éppen szexuális indokok vezérelnek. A munkanélküliség és a létbizonytalanság előkelő helyen szerepel a szexmunkások motivációi között, márpedig ez nem rendészeti probléma. Ezért fontosak az olyan programok, amelyek a szexiparban dolgozók számára alternatív megélhetési módokat, túlélési stratégiákat próbálnak népszerűsíteni, illetve átmeneti menedéket nyújtanak a kilépők számára. De a szexmunkások összes kliensét „prostitútornak” bélyegezni, és a szexmunkások összességét áldozatnak tekinteni teljességgel élet- és valóságidegen felfogás. A szexmunka ugyanúgy lehet önként választott foglalkozás, mint bármely más munka a szolgáltatóiparban. A szexmunkás éppúgy hozhat felelős döntéseket a saját életéről, mint egy pincérnő vagy bolti eladó: hallgassuk hát meg, hogy ő mit gondol, és mit akar, ahelyett, hogy magasztos eszmék nevében gyermekké alacsonyítsuk és helyette akarjunk döntéseket hozni. A TASZ ezzel a szemlélettel alapította meg a Szexmunkások Érdekérvényesítő Hálózatát (SWAN), amelynek ma már 16 országból van tagszervezete. Célunk az, hogy ne morális érdekcsoportok (a „megmentünk ipar”) határozzák meg a szexmunka szabályozását, hanem azok, akik a leginkább érintettek abban. Tegyük képessé a szexmunkásokat arra, hogy megvédjék érdekeiket, létrehozzák érdekvédelmüket, szakszervezeteiket, amelyek segítségével összefoghatnak mind a kizsákmányoló stricikkel, mind a korrupt hivatalnokokkal, rendőrökkel szemben, és legális jövedelemre tehetnek szert. A szexmunkások önszerveződése és a hatóságokkal való partnersége kulcsfontosságú abból a szempontból is, hogy felvegyük a harcot az emberkereskedelemmel, a kényszerprostitúcióval, a kiskorúak kizsákmányolásával szemben, és biztosítsuk a higiéniai és közegészségügyi szempontok érvényesülését. Na, jó, ha akarod, nevezheted prostitúcióra kényszerítésnek, de a kosztpénzzel úgy állok, hogy mostantól mindig le kell tenned egy húszezrest ide a kisszekrényre Marabu rajza Prőhle Gergely 2000-2003 között berlini nagykövet Németországnak kiemelt szerepe van hazánk külkapcsolataiban. Külkereskedelmi forgalmunkban, a külföldi befektetésekben, a történeti, kulturális kapcsolatokban a német részarány olyan domináns, hogy másokat sem sértve, bízvást beszélhetünk a magyar-német viszony döntő jelentőségéről. A határnyitás huszadik évfordulója kiváló alkalmat teremthetne e viszony megerősítésére. Láthatóan törekszik is erre mind a magyar, mind a német diplomácia. A vendégjárás megindult: Pünkösd után itt járt Steinmeier külügyminiszter, június végén jön Köhler államelnök, augusztusban pedig Merkel kancellár lesz a soproni páneurópai piknikre emlékező ünnepség vendége. S bár nem sok jót lehet elmondani a jelenlegi kormány káderpolitikai következetességéről, mintha a német kapcsolat jelentősége a külügyi vezetők kiválasztását is befolyásolta volna. A külügyminiszter berlini nagyköveti múltja, a politikai államtitkár kitűnő német szociáldemokrata pártkapcsolatai, az új szakállamtitkár kiterjedt német kapcsolatrendszere arra utalnak, hogy legalábbis az igyekezet megvan. Az eredmény kevéssé látható, de hiba lenne a mulasztást csak a mi oldalunkon keresni. Gazdasági és ezért már-már általános ráutaltságunk ellenére is - az őszinte partneri viszony tudatában - nem hallgathatunk el néhány kritikai megjegyzést. Steinmeier külügyminiszter és alkancellár látogatása - melynek deklarált célja a határnyitás miatti köszönet kifejezése volt - keltett némi belpolitikai vihart. Orbán Viktor esztergomi beszéde, melyben a magyar nemzet európai képviseletének jelentőségéről beszélt, „aggodalommal töltötte el” a német diplomácia vezetőjét. S noha Orbán ezt szocialista kampányfogás- Német-magyar mítoszok A Brandt-féle keleti politika nem azt jelentette, hogy mindezt a szőnyeg alá kell söpörni. Pozsonyban Hlinka és Tiso nem olyan visszafogott módon részei a nemzeti emlékezetnek, mint a korszak hasonló magyar politikusai nálunk. Büszkén lehet nekik szobrot állítani, utcát elnevezni róluk. nak és nem hivatalos német kritikának minősítette, a helyzet nem ilyen egyszerű. Az intézményi gondolkodás a német közéletre sokkal inkább jellemző, mint a mienkre. A szakapparátusi viselkedés folyamatossága a külügyi szolgálatban nem válhat pártpolitikai érdekek áldozatává, nagykoalíciós időszakban különösen nem. Ennek fényében különösen furcsa a cseh és a szlovák külügyminiszterrel elköltött reggeli után a köszönet jegyében Budapestre utazni, és a határon túli magyarság ügyét bármilyen összefüggésben szóba hozni. Ne felejtsük el: Prágában Benesnek szobra áll, a róla elnevezett, a kollektív bűnösséget is kimondó dekrétumok jegyében több millió németnek kellett elhagynia hazáját. Ez a tény még Willy Brandtnak és Otto Schily volt SPD-s belügyminiszternek is fájdalmasan fontos volt. A Brandt-féle keleti politika nem azt jelentette, hogy mindezt a szőnyeg alá kell söpörni. Pozsonyban Hlinka és Tiso nem olyan visszafogott módon részei a nemzeti emlékezetnek, mint a korszak hasonló magyar politikusai nálunk. Büszkén lehet nekik szobrot állítani, utcát elnevezni róluk. A diplomácia természetesen nem arra való, hogy állandóan a történelmi sérelmeket emlegessük. Akár követhetnénk is az európai baloldal eljárását: nem beszélünk a Benes-dekrétumokról. De ha valaki olyan veszélyes vizekre téved, mint Steinmeier Budapesten, akkor már csak érdemes megkérdezni, hogy egy fődiplomata miért esik a szelektív történelmi amnézia áldozatául. S vajon a nemzetpolitika iránt általában fogékony Szabó Vilmos államtitkár hol volt akkor, amikor a programegyeztetés folyt, más külügyi vezetőkről és a berlini követség munkatársairól nem is beszélve? Nem tudtak róla, vagy - legyünk jóhiszeműek - hiába érveltek, hogy gesztusértékűnek szánt látogatásra nem szerencsés egy prágai cseh-szlovák früstökölés után sort keríteni? És akkor még nem esett szó arról, hogy Steinmeier budapesti beszédének elhangzásakor a magyar kormány legmagasabb rangú képviselője a fent említett, aznap kinevezett szakállamtitkár volt, ami legalább annyira érthetetlen, mint az, hogy a szónok a jelen lévő Pozsgay Imrét meg sem említette. Elhangzott számos idézet Jáchym Topóltól, Adam Michniktől, Václav Haveltől, Bronislav Geremektől, Tony Judttól stb., de magyar szerzőtől egy sem. Sehol az amúgy gyakran idézett Konrád-, Kertész-, Esterházyvagy Nádas-mondatok, Márairól már nem is szólva. Horn Gyula neve ugyan elhangzott, történt utalás Kozma atyára - az NDK-s menekültek ellátása kapcsán -, de más honfitársunkról említés sem esett. Berlinből nézve persze a kelet-közép-európai rendszerváltozás valóban igen különböző politikai csoportosulásokkal és személyekkel kapcsolódik össze. Míg Cseh- és Lengyelország esetében a Szolidaritás és a Charta 77 „ugrik be”, Magyarország esetében az MSZMP legóvatosabb reformerei. Tán ezért nem tűnt fel a kevésbé óvatos Pozsgay jelenléte sem. Fontos gesztus viszont Merkel kancellár augusztusi találkozója a soproni piknik szervezőivel, ami valamelyest ellenpontozza az általános képet. A Steinmeier-beszéd üzenete, miszerint a rendszerváltozás alapeszméi, a szabadság és a szolidaritás, a polgári kezdeményezések minden szélsőségtől mentes érvényesülése ma, az egyesült Európában is aktuálisak, nemes állásfoglalás. De egy gesztusértékűnek szánt találkozó után nagyon kevés. Magyarországnak mostanság igen rossz a híre Németországban. Sorra jelennek meg cikkek a feszült politikai helyzetről, a kormány bukdácsolásáról, a Magyar Gárdáról, a Jobbik 14 százalékáról, valamint a Jobbik és a Fidesz állítólagos összekacsintásáról. Vége a vállveregetésnek, az éltanuló imidzsnek. Az érdeklődő német polgár nem érti, miként süllyedhetett idáig az egykori „legvidámabb barakk”. Ha a szakértőinek nevezett kormány ezen változtatni kíván, nem tehet mást, mint hogy világosan feltárja helyzetünket, megosztja a tárgyalópartnerekkel a dilemmákat, eloszlatja a félreértéseket és egyértelmű kéréseket fogalmaz meg. Nem tudunk róla, hogy a külügyi vezetés akár csak finoman jelét adta volna Steinmeier beszédével kapcsolatos elégedetlenségének. Az óvatosság persze érthető, mert sok pozitívumot nem tudunk felmutatni az együttműködésben. Magyarország továbbra sem tud komoly, kiszámítható partnere lenni a németeknek, mert államigazgatása megroppant, a Külügyminisztériumban zűrzavar uralkodik, az általános pénztelenség pedig minden komolyabb külpolitikai szándékot - ha egyáltalán van - ellehetetlenít. Gyurcsány Ferenc emlékezetes brüsszeli fiaskója megadta a kegyelemdöfést amúgy is megtépázott uniós tekintélyünknek. Németország korábban partnernek tekintett minket balkáni politikájának alakításában, a transzeurópai közlekedés lehetőségeinek javításában. Érdemes lenne felvenni ezt a fonalat, hiszen ez számos gazdasági lehetőséggel is kecsegtet, csakúgy, mint a kutatás-fejlesztés régóta kerülgetett témaköre. Nemzetpolitikai érdekeink világos, lehetőleg belpolitikai konszenzust is élvező bemutatása segíthetne az igencsak leegyszerűsítő német megközelítés differenciálásában. Nem a belpolitikai ellenfelek instrumentalizálásával, hanem német történelmi analógiákat is felvonultató józan érveléssel. Merkel kancellárral az ellenzék vezetője nyilván ismertette helyzetünket, és együttműködését bizonnyal nemcsak az adóparadicsomokba mentett vagyonok feltárásában kérte. A német kormány - ha akarja -, tudja valamelyest befolyásolni, motiválni a hazánkban is jelenlévő nagyvállalatokat. A német tőke viselkedése pedig életfontosságú lehet a következő években. Jó lenne megértetni egymással az Oroszországról, az energiabiztonság politikai vonatkozásairól kialakult véleményünket. Mindehhez persze stabil kormányzás, karakteres és okos külpolitika kellene. Derék szándék, hogy minden alkalmat - még a június 27-i kerítésvágós kép elkészültének mondvacsinált évfordulóját is - megragadunk a határnyitás és önmagunk ünneplésére, de kár lenne a Németországhoz fűződő kapcsolataink lényegét a történelmi mítoszok világába száműzni. A közös ünnepeinkből is táplálkozó jó viszony lehetővé teszi a világos beszédet és a határozott cselekvést mindkét fél részéről. A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.