Népszabadság, 2009. október (67. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-03 / 232. szám
2009. OKTÓBER 3., SZOMBAT • NÉPSZABADSÁG 10 • Hétvége HIRDETÉS Sorban állni jó! - És hogy hívták a hölgyet, aki így hazavágta? - húzom vissza a kezemet bebugyolált tenyeréből. Komoly képpel válaszol: nem Brad Pitt volt, csak a jobb első ajtó. A testőre kuncogva nógatja, ő pedig nagy mosollyal beindul: a Comói-tó partján lévő háza előtt úgy magára csapta a kocsija ajtaját, hogy kilógott a csont, és az éjszaka közepén egy olasz falusi fogorvosnál kötött ki, aki plombálni kész volt, csak röntgenezni nem. Végül egy országgal odébb, a luganói kórházban, az ügyeletén gipszelték be az ujját, éljen a svájci egészségügy! Ezzel indult beszélgetésünk George Clooneyval (48) a velencei Cipriani Hotel festői teraszán, ahol exkluzív interjút adott a Népszabadságnak. Návai Anikó Olasz kastélytulajdonos létére azért még buzog magában annyi amerikai öntudat, hogy irigyli a svájci egészségügyi biztosítási rendszert? - IG-NO-RÁ-MU-SZOK vagyunk drágák, így, jó nagy betűvel! Jó nagy ignorámuszok. A demokraták és a republikánusok egymást licitálják túl a porhintéssel, az értelmesebbje meg csak sóhajtozik, hogy legyen már vége! Bírom ezt a sok visítozást, hogy minek nekünk átfogó egészségügyi biztosítás. Hát a Medicare (a 65 felettiek amerikai állami egészségügyi ellátórendszere - a szerk.) az kutya?! Ha nem lenne Medicare, már az összes nyugdíjasunk felfordult volna. A másik gumicsont meg az, hogy lássuk Obama születési bizonyítványát, hátha mégse amerikai! Tényleg? Lehet, hogy negyvennyolc évvel ezelőtt Honoluluban azzal indított a pályában, hogy nem cumit kért, hanem tollat és papírt, hogy hamisítson magának egy születési bizonyítványt? Nagy-nagy elánnal vívjuk a hülyeség elleni háborút, és én csak ezt a nyomorult Obamát sajnálom, akinek végképp nem szeretnék a helyében lenni. Besétált a jó nagy káoszba, rádőlt az egészségügy, két háború, a bankok, az ingatlanpiac, azt se tudja, mihez kapjon, és mindenki azt várja tőle, hogy váltsa meg a világot. Drukkolok szegénynek még akkor is, ha néha úgy tűnik, hogy ezzel együtt élvezi. És belátom, hogy tévedtem. Egy évvel a választás előtt szent meggyőződésem volt, hogy Obamának esélye sincs. 25 ponttal kullogott Hillary mögött, vacillált, nem láttam az izmait. De rám pörkölt. Bírom, hogy fontos neki a művészet, mert ilyen pocsék anyagi helyzetben, amilyenben most vagyunk, mindig a kultúra és a közoktatás az első, amit kihúznak a költségvetésből, márpedig minden nemzet történelme a kultúrájában él tovább. A filmművészet az amerikai kultúra Mona Lisája... Lehet, hogy Obama nem mindenkinek tetszik, de hogy tudja, mit csinál, az biztos. - Pedig mintha azt olvastam volna valahol, hogy nem tapsol neki az afgán háború miatt. - Ezt azért nem varrnám teljesen a nyakába. Csak a hasonlat kedvéért mondom, eszünkbe se jut, hogy Vietnamot összekössük Kennedyvel, pedig ha nem gyilkolják meg, az ő háborúja lett volna. Ő kezdte, ő nyomta, de mivel Johnson alatt borult ki a bili, Johnson háborúja lett. Úgy belebukott, hogy nem is indult a következő választáson. Azt meg Walter Cronkite-tól műsorvezető-kommentátor, az amerikai televíziózás történelmének egyik legnagyobb alakja - a szerk.) tudom, aki családi barátunk volt, hogyan tette tönkre az afganisztáni kaland a Szovjetuniót. Az afgán ügy nem piskóta. Képzelje, mi lesz, ha még jobban begőzölünk. Már Iraktól is féltem. Pofáztam is ellene eleget. A velencei filmfesztiválon bemutatott Akik a kecskét bámulják című politikai szatírájával se rejti véka alá, hogy mit gondol az amerikai hadseregről. Megkérdőjeleződött minden, amit az utóbbi 50-60 évben csináltunk, és kicsúszott alólunk az a morális talaj, amire a döntéseinket alapoztuk. Csak előre nézhetünk, hátra nincs hova. Örüljünk neki, hogy akad film, amelyik mer kérdezni és felelősöket keresni. Sokan a mai napig leárulóznak, mert annak idején azt ugattam, hogy nem ártana előbb kérdezni, és aztán elküldeni azt a 150 ezer nyomorult katonát Irakba. És kinek lett igaza?! Nekem. De nem az amerikai hadsereg a hibás, hanem a kormány, amelyik utasítja. Mindig ugyanazt a hegyet mászom: a Syrianával, a Good Night, Good Luckkal, s most ezzel a filmmel is. A film művészet, és a jó művészet mindig sarkos. Sose felejtem el, hogy a Bush-Cheney-uralom virágkorában, 2004-2005-ben olyan félelemben éltünk, hogy csak sutyorogni merték a kollégák, hogy a filmemre szavaztak. Momentán sokkal erőteljesebb a hangunk, mint a nyolcvanas-kilencvenes években, amikor nem fodrozódtak a hullámok. Felfordult a világ, és Liechtensteint kivéve, de még Svájcot is beleértve mindenütt a legnagyobb pénzügyi, erkölcsi válság van. Megkérdőjeleződött minden, amit az utóbbi 50-60 évben csináltunk, és kicsúszott alólunk az a morális talaj, amire a döntéseinket alapoztuk. Csak előrenézhetünk, hátra nincs hova. Örüljünk neki, hogy akad film, amelyik mer kérdezni és felelősöket keresni. - Azért vallja be, maga sem minden filmjével tartja be ezt az elvet. - Mit gondol, miért ugrottam rá az Ocean 11, 12, 13-ra? Hogy legyen miből finanszíroznom a Syrianát, a Good Night, Good Luckot, meg ezt a mostani filmet! Azért vittem át a cégemet a Warnertől a Sonyhoz, mert megígérték, hogy zsinórban gyárthatom azokat a filmjeimet, amelyek szólnak valamiről. Aaron Sorkin most fejezi be a Hamdan versus Rumsfeld forgatókönyvünket, ami egy megtörtént guantánamói sztori, dolgozunk egy könyvön, amely a teheráni amerikai nagykövetség épületében rekedt túszok rejtélyes kimentéséről szól, és előkészületben van egy filmötletünk azokról a titkos amerikai kormánytanácsadókról, akik megpróbáltak Bolíviában elnököt csinálni egy lehetetlen fickóból, aki 30 nap alatt belebukott. Amíg a Sony békén hagy, jó, ha meg nem, akkor csak találok valamilyen képregényfigurát, akit sikerül legalább annyira hazavágnom, mint annak idején a Batmant. Bár kétlem, hogy Hollywood még tud mit kezdeni egy 48 éves, őszülő képregényhőssel. - Ha a színészkarrierje befuccsol, még mindig állhat politikusnak. - Hátra arc! Soha! Higgye el, maguknak is, nekem is sokkal jobb, ha maradok annál, amihez azt hiszem, hogy értek, és megpróbálok a filmjeimmel hatást gyakorolni a világ sorára. Itt van szegény Arnold. Okos, dörzsölt, tehetséges srác, és ha politikailag nem értek is vele egyet, elismerem, hogy hibátlanul csinálja. De fogadok, ha tehetné, szemrebbenés nélkül fölcserélné a kaliforniai poklot a Terminátor 9.-re. Kibicnek lenni sokkal kifizetődőbb, mint a politikai érvényben vergődni. Én legalább bátran kinyithatom a számat, nem kell diplomáciáznom. - Hogy állnak a dolgok Darfurban? - Hol szarul, hol még szarabbul. Momentán nem elég látványosan, mert most éppen nem folyik a vér, csak a menekültek hazatelepülését kell megoldani, és ezt a nagyközönség nem értékeli. Hiába magyarázom, hogy a népirtáson már túl vagyunk, mindenkit legyilkoltak, akit lehetett, aki meg túlélte, hadd kerüljön haza biztonságban. Kevesen értik, hogy ez se kismiska. Azon a szinten, ahová eljutott, nem sokan maradnak ilyen romlatlanok. Mivel és miért őrizte meg magát? - A Vészhelyzet óta, s annak már vagy 15 éve, a forgatási szünetekben mindig a sor végére állok, mert ha én zárom a sort, hosszabb az ebédidő a stábnak. Magángépen is járhatnék, de ha csak tehetem, kihagyom. A státusszimbólumok soha nem érdekeltek, apám arra tanított, hogy ne tőzsdézzek és ne vegyek hitelre ingatlant, hogy ha megszorulok, legyen mit eladni, mert sehol nincs megírva, hogy örökbe kaptam a karrieremet. George Clooney aktuális barátnőjével, Elisabetta Canalisszal a velencei kárpitonFotó: Reuters Tony Gentile WWW.NOL.HU Tőzsér Árpád Téli kökény Hol az állat is csak félve lépked: szakadék szélén kökénybokor. Dermedt bogyói fagyott férgek, körötte a szél havat kotor. Te meg a beomló verem falán, hol az élő már nemigen pózol, s szakad a szakadék bokra, talán kígyókba, nem kökényágba fogózol. Csontágon mi tart meg kökényszemet? Hát téged? Vacog a lelked, fogad. Téli kökény vagy, történeted: túlélsz, lehullsz és gödör fogad. Tőzsér Árpád (1935) Kossuth-díjas. Legutóbbi könyve Szent Antal disznaja címmel 2007-ben jelent meg a Kalligramnál. Kántor Péter Az egészben a pláne Az egészben a pláne az, hogy a kezdet véghez van kötve, egy macska farka tartja össze, s forog a macska körbe-körbe. Az egész régtől ismerős, az is, hogy ásítozva nézem, galambokat etet serényen egy szürke nő egy szürke téren. Az is, hogy vesszen, aki más! Hogy eljön majd a számadás! Ezek az akasztani hősök minden rendszerből ismerősek! Az is, hogy te meg én, ne nézd csak, hogy tornyosul évszakra évszak! S már megint a kék szoknya rajtad - kiengedted, tegnap bevarrtad. Az is, hogy jön egy villamos, s mint az őrült, futok utána, ha nem érem el, itt a vége - elérem, és átvisz Budára. És ott Budán a zöld utak - beleveszek a sűrű zöldbe! Csak innen találjak haza! - Forog a macska körbe-körbe. Kántor Péter (1949) Babérkoszorú-díjas. Legutóbbi könyvét Trója-variációk címmel 2008-ban adta közre a Magvetőnél. Csengery Kristóf A csend körme Egy ideje tudod, hogy ne tudnád, eleget éltél ehhez a kesernyés ízhez a szádban, tudod, hogy reménytelen a megértés: mondj bármit, semmi esély rá, hogy eljusson a másikhoz. Ha mégis, akkor azt nem érdemes elmondani. És persze a kilátástalanság fő oka nem az, hogy amit közölni szeretnél, arra nincs szó - éppenséggel szó az van bőven -, más a baj: az, hogy csak az egészet volna szabad. Az életed egyetlen összefüggő beszéd, vagy inkább hallgatás, és amikor megszólalsz, mindig kitépsz valamit belőle vagy letépsz valamit róla. Letéped a csend körmét. Fáj. Rögtön abba is hagyod. Nincs értelme, az egészet kellene, azt meg nem lehet. Csengery Kristóf (1957) Zelk Zoltán-díjas. Legutóbbi verseskönyve Egy korinthusbeli a metróban címmel 2005-ben jelent meg a Ligetnél. Marno János Álmában Nathaniel Westnek a Sáskajárás szerzőjének emlője alól ömlik a veríték, és volna bár gyík, most bekapná mégis a legyet. S vége a malackodásnak. Az ablakban fonnyadt muskátlifejek. Este az este, amit csak moccanni látott a tálon, s amíg csak fekete nem lett a nyelve. És úgy beszélt, mint egy festő, fennhangon magában, s öblösen, mint egy süketnéma. Nem mondhat többet, azt sem, hogy meddig tekintette nőnek magát. És mettől. A párkányon döglött dongót hemperget eső előtt a szél. Marno János (1949) Artisjus irodalmi díjas. Legutóbbi könyve Nárcisz készül címmel 2007-ben jelent meg a Tipp-Cultnál.