Népszabadság, 2010. március (68. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-10 / 58. szám

2010. MÁRCIUS 10., SZERDA • NÉPSZABADSÁG 18 • Kultúra Elhunyt Szilágyi Dezső Nemrég ünnepelte hatvanadik születésnapját a Budapest Báb­színház. Jogelődjét, az egykori Állami Bábszínházat csaknem három és fél évtizeden át, 1958 és 1992 között Szilágyi Dezső vezette. De nem a hosszú idő tette fontossá munkáját. Az egész magyar színjátszás kor­szerűsítésében volt fontos sze­repe annak, ahogyan a rábí­zott nagyüzemet működtette. Az Andrássy úton, a Nemze­ti hajdani kamaraszínháza he­lyén létrehozott intézmény fő feladata az volt ugyanis, hogy országos hatáskörű műsorszol­gáltatóként vidéken is ellás­sa néznivalóval a gyerekeket. Hogy milyen mértékben járult hozzá ez a kiterjedt tevékeny­ség az ifjabb korosztályok szo­cialista szellemű neveléséhez akkoriban, arra ma már való­színűleg senki sem emlékszik. Az viszont a magyar szín­háztörténetből kitörölhetetlen tény, hogy ugyanez az intéz­mény a merészen kísérletező, az európai avantgárd szellemét meghonosító, a polgári és a szocreál párt magukról meré­szen lerázó legfontosabb mű­helyek közé tartozott ugyan­ebben az időszakban. Felnőt­teknek szóló előadásai bejár­ták a világot, s mindenütt ha­talmas sikert arattak, hiszen a Shakespeare, Beckett, Dürren­matt darabjait bábszínpadra ál­lító, valamint a Sztravinszkij, Bartók, Ligeti műveire készült, a zenével egyenrangú, azt mél­tóképpen látvánnyá alakító kompozíciók az akkor legkor­szerűbb, egyetemes színházi nyelvet szólaltatták meg. Elsősorban ez teszi a hét­főn, életének nyolcvannyol­cadik évében elhunyt Szilágyi Dezső emlékét halhatatlan­ná. (Z. L.) www.nol.hu Kiállítás Miklós Hajnal: Kiolvadás Molnár Ani Galéria Rózsa Gyula Elekfy Jenő óta tudjuk, hogy ak­­varellel selyemre úgy lehet fes­teni, ha a festékhez ökerepeol­­datot keverünk. Nem írja vi­szont A képzőművészet iskolá­ja, ez a hetven esztendeje hasz­nos kézikönyv, hogyan kell víz­zel vászonra festeni. Vízfes­tékkel festettek már fára, ele­fántcsontra, barlangfalra, s bi­zonyára nem Miklós Hajnal az egyetlen, aki ezt a vászonnal te­szi, de nagyon szépen csinálja. Ami önmagában még nem vol­na művészi érdem. Láttunk mi már porcelánszobrot bronzba cizellálva, közepes festészetet tűzzománcban, konceptszöve­­get márványba vésve, a kérdés mindig az maradt, hogy mire a technikai különlegesség. Mik­lósnál erre az első válsz: gyö­nyörködtetésre. A harminckét éves művész úgy fest szálas­zöld füvet, súlyos fenyőlom­bot és harsányfehér nyírfatör­zset, mint egy klasszikus akva­­rellista, aki kiül a szent termé­szet ölére, azt megörökíteni. Az akvarell-üdeséget sosem veszíti el. Rengeteg című ké­pein úgy mosódnak el és egy­be a zöld, még zöldebb és sár­ga ecsetnyomok, úgy válik tá­voli derengéssé a testetlenül hagyott fehér háttér, mintha mindez a hagyományos ned­ves papíron történnék. A fe­nyők zöldje feketévé sűrűsö­dik, és szúrós lesz, közelről át­tetsző sárga foltok mutatják a kontraszt lényegét, az olív és kék pacák formává folynak össze. A nyírek ezzel szemben szálkásak. Hogy miként lehet a láthatóan puha ecsettel ér­­des-hámló törzseket, tisztáta­lan sárgák bekeverésével kike­leti eleven lombokat megjele­níteni, azt valóban élezettel ta­nulmányozhatja az elmélyült műbarát e különös akvarellek előtt. Miklós nem impresszio­nista, mint volt lényegében a mester, Elekfy. Aljnövényzeté­nek törékeny fűszálai, dús le­velei és rezgő kalászai inkább természethűek, inkább Dürer akvarell-realizmusát juttatják eszünkbe. A vászonra festésnek pe­dig egyik indoka a méret. Mé­teres, sokszor kétszáz centis vásznaknak része ez a termé­­szetpiktúra, hol betölti a kép­teret, hol csupán meghúzódik fent vagy legalul, és ezzel máris megszűnik ártatlan természet­­piktúrának lenni. A nagy mé­ret részben fölemel. Hatalmas súlya lesz az eredetileg intim műformának attól, hogy fest­mény­, időnként már-már fal­kép dimenziókba kerül, pátoszt kap ez a pátoszra oly alkalmat­lan, csendes szavú, meghitt áb­rázolásmód. Másrészt vala­hogy kétségessé válik. A foltok csendesek, az ecsetvonások lá­gyak, a formák inkább deren­genek, mintsem határozottak, de épp a nagy lélegzet, az olaj­­képarányok és -háttér, a vak­keret és ez az egész festmény­szerep óhatatlanul elbizonyta­lanítja a természetbe vetett za­vartalan hitet. A dimenzióitól megfosztott akvarell ambivalens. Nem tud­ni, mennyire tudatosan, men­­nyire szándékosan áll be Mik­lós Hajnal a piktúrában ké­telkedők mai sorába, a művei azonban finoman, érzelmesen és csiszoltan ezt a kételkedést sugározzák. Azt a kételkedést, amely manapság, lassan évtize­dek óta a professzionisták ké­szítette szándékolt gyerekrajz­ban, a bemetszett festővászon­ban, a domborított képben és a téglány helyett szabálytalan­ná alakított képformában tör ki, amelyet a firkák, a klasszikusok giccsé történő átfestése és a stí­luskorszakok parodizálása jele­nít meg. A ma művésze számá­ra a klasszikus műfajok és a ha­gyományos műformák hitelü­ket vesztették. Ezt a vesztesé­get tehát tagadással, a hiányér­zet tudatos növelésével, krea­tív rombolással fejezi ki a fes­tészet, vagy az, ami még eltűri, hogy festészetnek nevezzék. Miklós munkáiban szó sincs ilyen brutalitásról. Kéte­lyei csendesek, tépelődése ar­­tisztikus, a nézőnek és önma­gának feltett kérdések ponto­sak. De nem lehet a műveken nem észrevenni mindezek nyo­mát, kivált a figuratív művein nem. Ezeknek egyszavas, talá­nyos címeket ad: Napnak, Fá­nak, Hiány, továbbá Hol vagy, és Ne nézz hátra. A képek sze­replői pedig nem kevésbé talá­nyos fiú- és lányalakok, akik né­mán ülnek, védtelenül állnak a vegetációban, esetleg átölel­nek egy nyírfát, egy száraz ágat. Megfestésük éppolyan finom és kihagyásos, mint alattuk a ve­getációé. Akvarell-halványan, akvarell-lazán, akvarell-érzéke­­nyen várakoznak a nagy vász­non. Mintha nem bíznának, nem mernének bízni a szépség­ben, a fiatalságban. Nemes ta­gadás: Miklós Hajnal klasszikus festészettel adja elő a klasszikus festészetben elvesző hitet. Akvarell, vászon Vándorerdő 1. 2007. Akvarell, vászon, 90x100 cm HIRDETÉS :a KOGART A KOGART Kortárs Művészeti Gyűjtemény második nyilvános jótékonysági árverését 2010. március 18-án 18 órakor rendezzük a KOGART Házban (1062 Budapest, Andrássy út 112.). Az aukción az alábbi műveket árverezzük a hozzájuk kisorsolt közhasznú társadalmi szervezetek javára. Az alkotások megtekinthetők a KOGART Házban és a www.kogartkortars.hu oldalon. Konkoly Gyula: Mick Jagger (1991) című művét a Napkerék Egyesület javára árverezzük 2003-ban alakult a cigányság támogatására antidiszkriminációs, interkulturális és szociális programmal. A Dél-dunántúli régióban élő roma családok számára szervez oktatási, egészségügyi és bűnmegelőző programokat. Tavaly az egyesület a helyi önkormányzattól kapott egy irodahelyiséget, melyet tanteremként használ halmozottan hátrányos helyzetű diákok számára. A munka jelenleg is itt folyik, azonban a helyiség felújításra, berendezésre szorul. Sinkovics Ede: Motoros (2008) című művét a Tébláb Táncművészeti Alapítvány javára árverezzük Az Alapítvány fenntartója a Tébláb Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek, amely nagyvárosi környezetben éleszti újjá a paraszti folklórt. Az iskola 500 gyermeket oktató nemzetközi referencia intézmény, tanárai kiváló művészek. Pályázatuk az „egymásba kapaszkodva - művészeti neveléssel az esélyegyenlőségért” címet viseli, a népi játékokat és néptánc alapú mozgásokat, illetve a Kodály-módszert kapcsolja össze a rászoruló gyermekek nevelésével. Papp Oszkár: Formák III-IV. (2008) című műveit az SK RELAX Művészetterápiáért Közhasznú Alapítvány javára árverezzük Az Alapítvány 2007-ben jött létre azzal a céllal, hogy a képzőművészet-, mozgás- és zeneterápiát tudományos módszerként alkalmazza a lelki egészségvédelemben. Több nagyobb projektben is részt vettek, például a pécsi középiskolák drogprevenciós programjában, vagy a daganatos gyermekek művészetterápiás foglalkoztatásában. Az Alapítvány Budapesten és Pécsett szeretné megvalósítani agressziókezelő, önismereti, droghasználat megelőző programjait. Seres László: Ritmus (2008) című művét a BFZ Alapítvány javára árverezzük A Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének segítségével indít országos tehetségkutató programot 6-14 éves gyermekek számára. Az első fordulót a Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége szervezi. A második forduló 40 tehetséges diákjának produkcióit a Fischer Iván vezette szakmai zsűri értékeli. A győztesek 2010 végén a Budapesti Fesztiválzenekarral közösen léphetnek fel. Kovács Lola: A pár (2005) című művét a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány javára árverezzük Az Alapítvány 2003 óta teljesíti 3-18 év közötti súlyos beteg gyermekek egy-egy kívánságát. Minden kívánság egy-egy „miniprojekt” a szervezők számára, melyhez támogatót kell találni, le kell bonyolítani, konzultálni kell az orvosokkal, gondoskodni a szállításról, szervezésről stb. A tavalyi pályázat lehetőséget nyújtott az Alapítványnak, hogy 2009-ben is sok kívánságot teljesítsen, idei pályázatuk pedig további 7 gyermek vágyát válthatja valóra. Fényépítők a messzi északon Staffan Perger A messzi északon különösen nagy kincs a fény. Igaz, nyáron van belőle bőven, szinte már sok is, amikor azonban bekö­szönt a tél, már minden cseppje elfogy. Mintha nem is lett volna soha világos. Az északi emberek a téli ünnepekkel, a Luca napjá­val (Lucia dag) , a Nobel-díj ki­osztásának ünnepével (Nobel dag), a mindenszentek ünnepé­vel (Alla helgonens dag), a hal­­loween őrületével, a karácsony és a többi nevezetes nap segít­ségével próbálják átküzdeni magukat ezeken a koromsötét hónapokon, de csak több-keve­sebb sikerrel. Mi a gyógymód? A fény! Lámpák kerülnek a téli ablakokba, aminek ugyan a ha­gyomány szerint az volt az értel­me, hogy a hajósok hazatalálja­nak, mára inkább csak sötétség­­hessegető szerepük van. Mintha besütne a nap. Mintha. A lámpáknak és egyéb fény­forrásoknak különös művészi kultuszuk is van északon. Az épületek, de a lakások belte­­reinek tervezésekor ugyanúgy vizsgálják a természetes, mint a műfény hatásait, egy lakbe­rendező csak döbbenten nézne, ha azt kérné tőle valaki, hogy ne foglalkozzon a világítás tervezé­sével, hatásaival. Anette és Mikael Hjortsberg több mint huszonöt éve foglal­kozik a fényépítészet és a vilá­gítás nem is olyan egyszerű vi­lágával. A házaspár megoszt­ja a feladatokat. Mikael inkább a külső világításokkal, az úgy­nevezett „fényépítészettel” fog­lalkozik, azaz nemcsak megvilá­gítja, nemcsak átfesti fénnyel az épületeket, tereket, hanem - úgy tűnik legalábbis - még a formá­jukat is alakítani képes, sőt szin­te mozgásba is hozza őket. - Főleg ünnepi alkalmakkor van a legnagyobb igény a mun­kámra. Ilyenkor nagyobb 10-12 fős teamre van szükségem. Dol­goztam már sok helyütt, Düs­seldorfban, Athénban, Toron­tóban, Bostonban, Luxorban és utoljára Moszkvában is. A leg­szomorúbb akkor vagyok, ami­kor valami füstbe megy - mond­ja Mikael Hjortsberg, aki azt is bevallja: még az is fájdalmasan érintette, hogy a kuvaiti háború miatt végül nem tudta elkészíte­ni Szaddám Huszein palotáinak automatikus fényjátékát. Persze Svédországban is dol­gozik, most például egy nagy malmöi projekten. A városban még az azonos erejű fehér fényeknek is lehet különféle üzenetük. Izgalmassá is tehetünk vele egy céltárgyat, vagy épp andalító nyugalmat árasztóvá. 97, autópálya fölött átívelő híd van. Az önkormányzat megbí­zásából színes fénnyel „építi át” őket, úgy, hogy a hidak minden este máshogy nézzenek ki. Felesége, Anette viszont a belső terek fénymestere. - Szá­momra természetes, hogy egy berendezett helyiség kizáró­lag a fényvariánsok segítségé­vel nagyon sokféle szerepet és megannyi hangulatot kaphat - mondja. A miniatűr spotreflek­­torok, a halogének forradalma­sították a munkáját. Szebbé tet­ték a fényt és pontosabbá az irá­nyíthatóságot. A lámpák forma­­tervezését a legjobb tervezőkre bízza. Csak egyedi darabok van­nak a műtermében. Az izzók ki­választása az ő feladata, ismer­ve a helyet, ahol a lámpa majd életre kel. Még az azonos erejű fehér fényeknek is lehet külön­féle üzenetük. Izgalmassá is te­hetünk vele egy céltárgyat, vagy épp andalító nyugalmat árasztó­vá. Ahány fényvariáns van egy szobában, annyi mindenre hasz­nálható a helyiség - magyarázza a fényművésznő. Azt mondja, bárki kipróbál­hatja, hogy igazat mond-e. Csak oltsa le a lámpát a szobájában, és két erős fényű elemlámpával „induljon vadászni”. Változtas­sa, variálja a magasságot, ütköz­tesse az irányokat, keresztezze a fénycsóvákat. Az izgalmak - azt mondja - garantáltak. Olyan­nak látja majd a szobáját -ígéri - mint még soha. Fénnyel vörösre festett híd Malmőben A szerző felvétele

Next