Népszabadság, 2010. május (68. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-26 / 120. szám

2010. MÁJUS 26., SZERDA • NÉPSZABADSÁG 18 • Kultúra KIÁLLÍTÁS Márffy Ödön gyűjteményes kiállítása Kogart Ház Rózsa Gyula Van az emlékkiállításon két álló formájú nagy akt, mind a kettő magántulajdon. Az egyik, a tízes évek első feléből az exp­resszív, a szenvedélyes festőt mutatja, a másik, Salome al­címmel a feszesen komponá­­lót, a kettő pedig egymás mel­lett Márffy piktúrájának két végpontját. Mármint Márffy Ödön nagy korszakának pó­lusait. Az Álló akt csupa szín­pászma, áradó, özönlő vad ár­nyalat, csupa egymást boldo­gan provokáló szín- és fény­ellentét. A figura karakteres ugyan, tökéletesen hozza azt az elvágyódó, enervált test- és lélekállapotot, amely a Nyol­cak minden jó képén oly na­gyon ellentétes a Nyolcak ere­jével, de amelyet minden jó ké­pen uralma alá gyűr ez az erő. Itt a két combon végigfutó pár­huzamos festékvonal, a mell és a nyak vöröseibe belesodródó zöldek, a rőt napfény a fejte­tőn és a csípőn, amelyet mind a kertkörnyezet harsánysága zúdít a női testre. Az Akt (Salome) őrzi a komplementereket. Feszes, ru­galmas testén végigfutnak a vö­rös-zöld ellentétek, kék hátte­rébe inkább vörös, mint lila ár­nyalatok nyomulnak, de min­den harsogást, minden szaba­dosságot visszafog a plasztikus fegyelem. A Salome szoborsze­rű. A kötelező, nyafogós kontra­posztó ellenére csaknem kirob­ban a képsíkból, teszi ezt annál inkább, minthogy hódító hasá­nak, ölének és combjainak kes­keny, szorítóan kis teret ad a képkeret. Szigorúan szerkesz­tett, erős, fenséges kép. A fér­fikorba került Márffy pedig az elementáris színáradat, meg a megfontolt, súlyos komponá­lóerő között mozogva, talán ví­vódva alkotja remekeit a kilenc­­száztíz körüli nagy évtizedben. Az első módszert, tudjuk, a Fauves mestereitől tanul­ja el Párizsban, a másikat talán ugyanott Cézanne-tól, talán ide­haza, a Nyolcak többi tagjától, de mindegy: a hiánytalan, egye­sítő és csupa feszültség piktúrát már önállóan teremti meg. Egy magántulajdonú Asztali csend­életen például, amelyen a cé­­zanne-i mély, súlyos egysze­rűséget olyan lélegzetet elállí­tó aszimmetria-egyensúly teté­zi, amelyet nem is igen értünk. Más Nyolcak-csendéletekről is­merős kövér fehér kancsó, gyü­mölcstál ugyanonnan vassúlyos almákkal-körtékkel, a háttér­ben, óvatos félhomályban an­tik edény, amely mégis ellen­súlyozza a szimmetria nélkü­li elrendezést. Az Erdei út zöld, éles lombpászmái viszont szin­te vágnak, mint a pallos vagy az ekevas, egymást is emészti zu­bogó áramlatuk és mégis feszes szerkezetbe rendeződnek a nő­alakokhoz hasonlóan vonagló, szeszélyes törzsekkel. Méltó, teljes emlékkiállí­tás sok ismeretlen remekkel. A Dalmát tengerparton, a szintén privát tulajdon Dunai malmo­kon mesterien sikerült a ház­­kultusok rendjét, a már-már pi­­cassói geometriát élő, komoly színességgel felfűteni, a Me­diterrán táj azonban mindan­nak a kvintesszenciája, amit a Nyolcakról és a Nyolcak utó­dairól tudunk. Fent egy erődít­mény tömbjei összefeszülnek. A robbanásig szorítják egy­mást, de lüktetően vörösek, él­nek, s mintha várnák azt a fe­gyelmezett ostromot, amely­re a völgy bokrai átlósan felvo­nulnak. A formájuk csupa erő, a színük csupa hangulat, mel­lettük a mező zölden is, vörö­sen is izzik, az előtér kopár fá­ja azonban megnyugtat. Ezt a teljességet vette el Márffytól és a magyar festé­szettől az első világháború. A forradalmak után, az ellenfor­radalom kezdetével a nagy ma­gyar avantgárd nemzedék tag­jai, mind a nyolcan megtorpan­tak, meghasonlottak, megvál­toztak. Ha Kernstok, Pór, Or­bán drámáját nézzük, Márf­fy, az egyedül itthon maradt Márffy szerencsés volt. Szép képeket, igényes, finom vász­nakat festett a következő ne­gyedszázadban, végig a fes­tészeti kultúra letéteményese maradt. De egy egészen más Márffy, a porózus-párás ten­gerpartok, omlós csendéle­tek és tűnődő szépasszonyok, Csinszkák festője lett. Vigyá­zat, ez a különbségtétel nem a forradalmi dinamizmust, a ra­dikális színerőt kéri számon egy áporodott, vidéki ország­ban, azt a festőtársain sem le­het számon kérni. De szép arc­képeit nézve látni kell, hogy Bernáth mily süvöltően intel­lektuális, ló- és tehénkompo­zícióit, hogy Szőnyi mennyi­re emberillatú, s bravúros csó­nakjai eszünkbe juttatják Egry fenséges feszültségét. „Ízes kozmopolitizmus”, „olyanfajta kultúra, mint ami­lyen értelemben kultivált a nemzetközi szállók, fürdőhe­lyek, lóversenyek ... közönsé­gének időtöltése” - írta Kállai Ernő már huszonnégyben. De ő sem ítélkezett, csak megál­lapított. A vívódó festő Csónak a Dunán, 1937 körül. Olaj, vászon, 56x92 cm HIRDETÉS Nemzeti Kulturális Alap A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁSAI Ipar- és Építőművészeti Szakmai Kollégiumok (közös) Beérkezni határnap: 2010. június 30. Zeneművészeti Szakmai Kollégium Beérkezési határnap: 2010. július 12. Népművészeti Szakmai Kollégium Beérkezési határnap: 2010. augusztus 31. Közművelődési Szakmai Kollégium Beérkezési határnap• 2010. augusztus 31. Iparművészeti Szakmai Kollégium Beérkezési határnap [UNK] 2010. szeptember 6. Építőművészeti Szakmai Kollégium Beérkezési határnap: 2010. szeptember 20. Levéltári Szakmai Kollégium Beérkezési határnap: 2010. szeptember 20. Mozgókép Szakmai Kollégium Beérkezési határnap: 2010. szeptember 20. Múzeumi Szakmai Kollégium Beérkezési határnap: 2010. szeptember 21 A beérkezési határidőre vonatkozó változtatási jogot a kollégiumok, illetve az Igazgatóság fenntartják A 2010. évi pályázati naptár a www.nka.hu portálon megtalálható. Részletes információ az alábbi helyeken kapható/található: az NKA portálján: www.nka.hu pályáztatás menüpont/aktuális pályázati felhívások és a/. NKA Igazgatóságának ügyfélszolgálati irodáján, tel.: 06 I 327-4444 vagy 06 I 327-4445 fax: 327-4470 az NKA Igazgatósága www.slammini.hu Edward Albet: MINDENT A KERTBE Stri«pláló SZÁRÚ SIPOS BARNABÁS KÖKÉNYESSYÁGI BÁNSÁGI ILDIKÓ marsanyi Gábor NYt­RTSS ZSUZSA KERTÉSZ ÉPTER BAROYÁN PÉTER TOPOLCSÁNYI LAURA ÉLESS BÉLA VALLER GABRIELLA jpj »«mleio: ÉLESS BÉLA •"t 4t intilé>T<ok9t ll9dAkh«a Kultúrával V­l kapcsolatos hirdetések megjelentetése a lapban S­S[ 436-4407 www.nol.hu Ötvös Zoltán is ott volt. A terem közepén, sárgás színű, semmilyen for­májával, a nyolcvanas évek ház­táji használatra szabott számí­tástechnikai csúcsmodellje, a mai szemmel nézve nevetsé­gesen semmit sem tudó őskö­vület. Az informatika ikonja, a Commodore-64 nevű számí­tógép, amelyből butasága elle­nére huszonkétmillió darabot gyártottak. És volt ZX Spectrum nevű 1982-es brit készítmény is, ha­sonlóan gyér kapacitású szá­mítógép, de ez akkor szintén csúcsmodellnek számított, mert programozni lehetett vele, és éj­szakákon át játszani a különbö­ző harci és egyéb játékokat. Az ilyen gépeknek volt betudha­tó, hogy Halmi Rudi évfolyam­­társam arca képernyőre hason­lított, ujjai meg billentyűzetnyi távolságra merevedtek. Az elő­adásokon aludt, mert éjjel ját­szott, programozott. Nem en­gedném hát be a Magyar Műsza­ki és Közlekedési Múzeum Űr­­hódító címmel nyílt kiállításá­ra. A tárgyak ugyanis kipróbál­hatók, és nincs kiírva, hogy füg­gők mellőzzék a helyszínt. Mellesleg mindjárt a bejárat­nál elhasaltam, mert a „ni, egy Junoszty tévé” hangsort adtam ki, de az egy Videoton gyárt­mányú Tünde volt. Tündére a Magyar Pong nevű játékot adó konzolt kötötték rá. A világ el­ső népszerű tévés játékának - amely teniszezést imitált - fu­turisztikus tervezésű magyar változata 1985-ös gyártmányú. A potméterrel irányítható, rém egyszerű játék hihetetlen karri­ert futott be. És ott volt a magyar mező­­gazdaság szemefénye is. A sári­sápi Új Élet MGTSZ „Primo” ne­vű gyártmánya­­ fejlesztette az Akadémia egyik kutatóintézete, a SZTAKI­­, az egyik legnépsze­rűbb magyar szerelésű házi szá­mítógép. Fiatalok ezrei tanultak meg a téesz gyártotta eszközön programozni, és ismertek meg olyan játékokat, mint a Vili, a bányász, a Keljfeljancsi, vagy ép­pen az Invázió. A múzeumi ki­állítás Tomohiro Nishikado ja­pán programozó 1978-ban be­mutatott legendás programja, a Space Invaders és annak 1980-as évekbeli magyar átirata, az Űr­hódító előtt tiszteleg. És szól a szédítően fejlődő játékipar vi­lágformáló történetéről. Relik­viákat mutatnak, konzolokat és személyi számítógépeket a hős­korból. Szórakozva ismerhetjük meg az informatikatörténet egy olyan szeletét, amely a kultúrá­ra is hatást gyakorol. A különbö­ző játékikonok példának okáért a nagyvárosok közterein is fel­tűnnek. A magát Invadernak ne­vező francia street art művész a kilencvenes évek végén Párizs­ból kiindulva pingálta végig a vi­lág városait űrhódítókkal. A ve­lük illusztrált gyerekrugdalózó is kiállítási tárgy, meg a legújabb XBOX 360-as eszköz, de ezek a szélsőértékek, mondhatni, mel­lékesek. Más a fontos: az időuta­zás egy olyan korba, amikor még nem mega- és gigabyte-okról szólt az élet, hanem töredéknyi informatikával is beértük. Bódító űrhódító Relikviák, konzolok, számítógépek a hőskorból Fotó: Reviczky Zsolt Megszólalnak a váci múmiák Ünnepi könyvhétvégét rendeznek Vácon Matkovich Ilona Kerek esztendeje, hogy felme­nő Horváth M. Ferenc Pestre, a könyvheti vásárba, és ott igen nagy szomorúság tört reája: mi­ért is nem tölti meg a pestihez hasonló színes forgatag az ő sze­relmetes városának tereit és ut­cáit, mikor oly számos okos ol­vasmány porosodik sötét raktá­rakban. Addig morfondírozott, amíg elhatározásra jutott: Vá­cott is legyen ünnepe a könyv­nek, ha nem is egy teljes héten, de három napon által. Talán így tudósított volna a múltbéli kolléga eme történelmi, kulturális eseményről, ha mind­ez a budapesti ünnepi könyvhét születése idején történik, a har­mincas évek elején. De mivel mindez ma számít újdonságnak csak ennyit rögzíthetünk: a vá­ci levéltár udvarán június 4. és 6. között megrendezendő köny­ves napokon elsősorban nem a hivatásos könyvkiadók, hanem a fővárosi és a megyei levéltá­rak, egyházi és civil szerveze­tek, valamint magánszemélyek jelennek meg majd könyveik­kel. Horváth M. Ferenc levéltá­ri igazgató még azt is hozzáte­szi, hogy a rendezvény díszven­dége, Vác testvérvárosa, a szlo­vákiai Ipolyság lesz. A Felvidék ünnepi hagyományairól, orvos­­történeti érdekességeiről szó­ló könyvek mellett itt mutatják be a Váci végrendeletek 1751- 1770 címet viselő, mutatós kiál­lítású kötetet is. A városi levél­tár jóvoltából ebben valamen­­­nyi, máig fennmaradt helyi tes­tamentum és a hozzájuk kap­csolódó iratok tanulmányozha­tók. E korban szokás volt ren­delkezni a temetésről. Kartali Józsefné Kovács Borbála, mint­ha balladát írt volna, úgy fogal­mazta meg ebbéli akaratát: „Egy­ németes félüngöt adjanak reám, virágos bíbor kötényt. Fejkötőt, melyet mostanában vettem, fe­ketét. Fehér csipkés keszkenyőt. A fejemen lévő fedölt hátra ne kössék, hanem mint éltemben viseltem”. A Vaci Történelmi Tár soro­zatban megjelent „végrendelet­gyűjtemény" segítséget nyújt­hat a ma oly divatossá vált csa­ládfakutatásához is. Ez nem csu­pán az anyakönyvek és születé­si dátumok kikereséséből, majd egy családfa megrajzolásából áll. Egy családtörténet akkor vá­lik érdekessé, ha arról is tudo­mást szerzünk, mivel foglalkoz­tak, hogyan éltek és haltak egy­kor családtagjaink. A könyvhétvégére a helyi is­kolák is kaptak meghívót.­­ Ha a levéltári történelem­órán a gyerekek megérinthetik a finom tapintású oklevelet, akkor elhiszik, hogy az tényleg hártyá­ból készült. A legerősebb fiú az osztályban megemelheti a tizen­öt kilós könyvet, amelyet annak idején a kisasszonynak az ikta­tóban is meg kellett emelnie. Ily módon is szeretnénk köze­lebb hozni a város írásos múlt­ját a közönséghez - magyaráz­za Horváth, a kötet szerkesztő­je. A végrendeletek közreadásá­val emellett a váci múmiák né­ven ismertté vált leletegyüttes­ről való tudást is kiegészítenék. Szerinte nincs az országban, vagy talán Európában sem, ha­sonlóan szerencsés helyzetben lévő város, amely ilyen mennyi­ségű tárgyi és írásos emlékből rajzolhatná meg egy XVIII. szá­zadi társadalom korképét. Bár ehhez hiányzik még egy alapve­tő munka, a Fehérek templomá­nak kriptájában talált tárgyakról készített képes katalógus, ame­lyet a Pest Megyei Múzeum ígér évek óta. Az utolsó váci könyvvásár - most nagyobb érdeklődésre számítanak

Next