Népszabadság, 2010. július (68. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-19 / 166. szám

2010. JÚLIUS 19., HÉTFŐ • NÉPSZABADSÁG 20 • Arcok www.nol.hu Romhányi Tamás Budapest legidősebb egyenruhás tűzol­tója áprilisban volt ötvenegy éves. Balázs József generációjának utolsó képviselője, kortársai rég leszereltek, nyugdíjba men­tek, vagy irodai beosztásba kerültek - ő maradt. Igaz, nála megfordult a sorrend, mert előbb volt íróasztala a parancsnok­ságon, mint ülése egy szerkocsin. A fekete védőruhát tizenkilenc éve öltötte magára. Az azóta eltelt idő alatt lesegített negy­ven öngyilkosjelöltet a Szabadság hídról, kiemelt húsz embert a metrószerelvény alól, merült autóért a jeges Dunába, és mentett embert helikopter kötelén lógva. Amikor idáig jutunk a rögtönzött számve­tésben, megáll és azt mondja: nem szeret­né, ha valamiféle szuper tűzoltónak tűn­ne a számok alapján, mert ez csapatmun­ka, még akkor is, ha neki parancsnokként egy lépéssel a többiek előtt kell mennie. „Nem különb vagyok a kollégáknál, csak öregebb”. Balázs József 1977-ben érettségizett. Még azon a nyáron belépett a Főváro­si Tűzoltó-parancsnokságra, igaz, az el­ső években csupán az elromlott rádió adó-vevőket javítgatta. Majd két és fél év katonaság után tűzmegelőzési előadó­ként folytatta, közben tűzoltótisztkép­­zőt és műszaki főiskolát végzett. Ez utób­bi elengedhetetlen volt ahhoz, hogy ré­gi álmát beteljesítve a tűzvizsgálók kö­zé kerülhessen, és afféle nyomozóként a tűz okait kutassa. Ez utóbbi azért tet­szett annyira, mert szakértelmet és fantá­ziát egyaránt igénylő feladat. A vizsgáló akkor kezd, amikor az oltást végző egy­ség befejezi a munkát. De hiba volna őt afféle fehérgalléros irodistának tekinteni, hiszen a lángok útját követve hol sárban gázol, hol tetőre mászik, ha kell üszkös gerendákon egyensúlyoz. - Az első nagy leckét akkor kaptam, ami­kor már önálló vizsgálóként dolgoztam - meséli. - Megégett idős néni feküdt az ágy­ban, ránézésre látható volt, hogy a lángok onnan indultak. Szétnéztem, mondtam, ez tiszta ügy, a tűz oka ágyban dohányzás, jöhetnek a halottszállítók. Akkor been­gedték az áldozat hozzátartozóját, aki azt mondta: a néni életében nem szívott el egy cigarettát. Megfordult velem a szoba, bo­csánat, menjen ki mindenki, hadd nézzek át mindent alaposan, úgy, ahogy elsőre kel­lett volna. Átbogarásztam a lakást, előke­rült néhány porcelán alátét, egyik-másik­ban maradt némi viasz. Lehet, hogy a né­ni gyertyával világított? Kiderült, hogy az áramot már régebben kikapcsolták a lakás­ban, másodjára azonban csak akkor mer­tem állást foglalni, amikor az ágy mellett is megtaláltam egy gyertyatartónak hasz­nált kis tálat. Kiderült, egy felborult gyer­tya okozta a tragédiát. A tűzvizsgáló csoportot 1991-ben átme­netileg megszüntették, az ott dolgozókat különböző egységekhez helyezték át, Ba­lázs József a tűzoltási csoporthoz került. Ez már az úgynevezett elit csapat volt, hi­szen a négyfős csoport irányítja a beavat­kozást, ha közvetlen életveszélyt kell el­hárítani, de ott vannak az összes nagyobb tűznél és súlyos balesetnél is. Egyenru­hájuk semmiben sem különbözik a többi tűzoltóétól, de az ő autójukon nincs töm­lő, mivel nem vizet vagy oltóanyagot visz­nek a helyszínre, hanem rutint és tapasz­talatot. Ilyen csoportból kettő van a fővá­rosban, az egyik a pesti, a másik a budai oldalon dolgozik, és miután a tűzoltók hu­szonnégy óra szolgálat után negyvennyol­cat pihennek, a csoportok A, B és C napo­kon váltják egymást. Balázs Józsefet a pes­ti C csoportba osztották be 1991-ben. Első szolgálata alatt a Vajda Péter ut­ca sarkánál felborult a 24-es villamos. Tö­meges baleset volt, halálos áldozatokkal, legalább tíz súlyos és többtucatnyi kön­­­nyű sérülttel. - Kiugrottam a kocsiból és földbe gyö­kerezett a lábam - mondja. - Láttam már halottat épp eleget, vért is, de ez más volt. A villamos az oldalán feküdt, látszott, hogy valakit vagy valakiket maga alá temetett, odabent egymás hegyén-hátán feküdtek az utasok segítségért kiabálva, sikoltozva. Azután arra gondoltam, itt most minden­ki tőlünk várja, hogy mit csináljon, és ez­zel a bénultságom elmúlt, már másztam is be egy kitört ablakon, hogy szemügyre ve­gyem, hogyan tudjuk kihozni az embere­ket. Tömegszerencsétlenség esetén meg­fordul a mentési sorrend, az életveszélyes sérült kerül a végére és a könnyen menthe­tő az elejére. Ilyenkor a mennyiségi szem­pont az elsődleges, minél gyorsabban mi­nél több embert kell biztonságba helyez­ni, a nehezen mozdítható, súlyos sérültek a végére maradnak. Itt is így volt, előbb azok jöttek ki, akinek csak a kezét kellett meg­fogni, hogy kihúzzuk, és azokat szabadí­tottuk ki utoljára, akik az összepréselődött ülések alá szorultak. A tűzoltási csoport tagjaként Balázs Jó­zsef Budapest egy sajátos arcát ismerte meg. Bemászott néhány egészen szűk hely­re, mint amennyire szűkös lehet mondjuk a tér egy metrókocsi kerekei között - két személynek. Máskor a hihetetlen tágasság élménye szédítő. A hidak tetején mindig fúj a szél, az ember feje fölött mozognak a felhők, odalent hihetetlen sodrással fo­lyik a Duna, és a kettő együtt azt az em­bert is óvatosságra inti, aki csak hírből is­meri a tériszonyt. A hidakra mászó ön­gyilkosjelöltekkel folytatott beszélgeté­sek alighanem komoly tananyagot jelente­nének a pszichológia szakos hallgatóknak, Balázs József ugyanis negyven embert ho­zott le a magasból, és mellőle még senki nem ugrott a mélybe. Azt mondja, kétfé­le emberrel találkozni a hídon, az egyik­nek csupán figyelemre van szüksége, fél a magasban, beszéd közben elfehéredő kör­mökkel szorítja a vasat. A másik elszánta magát az ugrásra, nem kapaszkodik, ide­A hidakra mászó öngyilkosjelöltek­kel folytatott be­szélgetések aligha­nem komoly tan­anyagot jelentené­nek a pszichológia szakos hallgatók­nak, Balázs József ugyanis negyven embert hozott le a magasból, és mellőle még senki nem ugrott a mélybe, oda billeg a keskeny peremen, és sokszor alig válaszol. Idővel azonban ők is beszáll­nak a kosárba, vagy ha nincs kosár, a tűzol­tó segítségét elfogadva lemásznak a szer­kezet belső lépcsőjén. - Kétszer ért meglepetés a Szabadság hídon - eleveníti fel. - Az első alkalom­mal egy fiatalember azt követelte, hozzuk oda Cicciolinát. Előhúztam a zsebemből a telefont, mondtam, oké, idehívjuk, csak mondd a számát. Beütöttem a megadott számot, fölvette egy férfi. Bemutatkoz­tam, elmondtam, tudom, hogy éjjel egy óra van, de itt állunk a Szabadság híd te­tején egy fiatalemberrel, és Staller Iloná­val szeretnénk beszélni. Adom mindjárt, mondta a férfi, erre én ejtettem el majd­nem a telefont. Másodjára én voltam nagyon morcos, nem tudom már az okát, valami volt a le­vegőben, az egész csoport tiszta ideg volt, amikor jött a riasztás. Ember a Szabadság híd tetején, már csak ez hiányzott. Odaro­bogtunk és azzal a lendülettel elindultunk fölfelé, alighanem nagyon elszánt arccal, mert ahogy közelebb értünk, a férfi ránk nézett, és azt kiáltotta: ne bántsanak, csak a hídmester vagyok! Közben Balázs Józsefből alezredes lett, 1997 márciusában pedig osztályvezetőnek és a pesti C csoport parancsnokának is ki­nevezték. A parancsnoki beosztás számá­ra azt jelentette, neki kell mindenhová el­sőként bemennie, mielőtt a többieket be­küldi valahová. De arra is akadt példa, hogy arra adott utasítást: mindenki men­jen ki. Amikor a karácsonyi vásárra be­rendezett Budapest Sportcsarnok leégett, úgy ítélte meg: a kupolacsarnok legfel­jebb fél óráig bírja a hőséget, és abból leg­alább húsz perc eltelt már, ezért kiparan­csolta az embereket. Nem sokkal később a kupola összeomlott, izzó roncsai rázu­hantak a küzdőtéren felállított pavilonok­ra, ahol az előbb a tűzoltók dolgoztak. Amikor azt kérdezzük tőle, az aktív tűzoltás nem a fiatalabb évjáratoknak való munka, azt feleli, ügyel a kondíciójára, és nagyon szégyellné magát, ha egy kötélen kapaszkodó kollégáját azért nem tudná felhúzni, mert nem bírja el a súlyát. Azért időről időre teszteli magát: öt­venévesen például maratoni futott.­ ­ Fotók: Móricz Simon

Next