Népszabadság, 2010. november (68. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-27 / 276. szám

www.nol.hu Itt vannak az oroszok Meglopták Palánkai Tibor aka­démikust. A közgazdász pro­fesszornak az egyik előadá­sát nyúlták le, amennyiben egy vezetéselméleti társaság egy­szerűen a tanulmányába emel­te az egyik, hét évvel ezelőtt a Mindentudás Egyetemén tar­tott előadásának a szövegét. Ha azt vesszük, hogy az Index in­formációi szerint a tanulmány­­írók mindezért hatmillió forin­tot kaptak, de úgy, hogy a szö­vegből még olyan részeket sem húztak ki, mint a „Hadd zárjam előadásomat Kant-idézettel” formulát, akkor határozottan életképes a vállalkozás. Az immáron Kanttal is meg­támogatott tanulmányt egyéb­ként a Fővárosi Közterület­fenntartó Vállalat rendelte meg más dolgozatokkal egyetemben, név szerint Tölgyesi vezérigaz­gató-helyettes, a szakértők és a dilettánsok szerint is jóval érté­ken felül. Mármost azon, hogy a teljes vezetői állományt átve- SZABADRÚGÁS r­ egy csoport, nincs mit cso­dálkozni, hiszen ember el nem olvas­sa az ilyen tanulmányo­kat, az már viszont igen külö­nös, hogy miért nem ül a vezér­igazgató-helyettes is fogdában a fővárosi közműcégek megtisz­títása jegyében a többi áltanul­­mány-rendelő kollégával. Ha­csak azért nem, mert vannak rossz kommunisták és vannak jó kommunisták, előbbiek ros­­­szul, utóbbiak viszont jól her­dálják el a közvagyont. Tölgyesi nyilván az utóbbi csoportba tar­tozik, mert nemhogy felelősség­re vonták volna, egyenesen ki­nevezték vezérigazgatónak. Igaz, a tanulmányíró-cso­portot még el se lehet nagyon ítélni, mert ahhoz, hogy Palán­kai professzor előadását ellop­ják, majd a tanulmányba illes­­­szék, előbb, ha átadotában is, de el kellett olvasni, sőt még az is elképzelhető, hogy másolás közben ragadt is valami a tár­saságra. Ez fontos. Mert Deb­recenben például, olvasom épp ebben a lapban, a Controll Hol­ding Tanácsadó Zrt. önkor­mányzati megrendelésre húsz­millióért elkészítette Debrecen városának civilstratégiai terve­zetét, amelyről kiderült, hogy a zárófejezete szó szerint azo­nos a Székesfehérvárnak is el­adott anyagéval. Ők már nem kommunisták, ők már az új fi­úk. Itt van lassan az ideje, hogy a lopás, lenyúlás, s egyáltalán a pofátlanság (mint politikai ka­tegória) műfajában disztingvál­­junk: a kommunisták ugyanis, akik ugyebár hasonló áltanul­mányokkal árasztották el az or­szágot, az ellopott anyagot he­lyenként legalább átírták, az adatokat aktualizálták, bizo­nyos értelemben tehát szellemi munkát végeztek, illetve annak a látszatát keltették. Az új fiúk viszont, aki­ket méltatlanul új undokok­­nak is hívnak némelyek a köl­tőtől koppintva, már a látszatra sem adnak, egyszerűen becsap­nak mindenkit, a sajátjaikat is, és nem értik, hogy mi a kivet­nivaló ebben. Mondjuk, ez ért­hető, hiszen a fiúk az életükben nem dolgoztak, azt se tudják, mi az, ezért is súlyos tévedés­t jelent az ötvenes évekkel ös­­­szemosni. Mert az lehet, hogy a gyalupad mellől kiemelt me­­lósból a párt botcsinálta igaz­gatót csinált, s hogy Pióker Ig­nác orosz mintára csalással lett sztahanovista, ám ezek az em­berek legalább láttak már gya­­lupadot, éreztek műhelyszagot, utaztak munkásvonaton, tehát volt némi fogalmuk arról, hogy kik nevében gyakorolják állító­lag a hatalmat. A fiúk viszont nem tudják, mi a munka, csak rekvirálni tudnak, amivel most nem a gya­­lupados éveket hiányolom, hi­szen majd mindegyik jogász, hanem, hogy legalább a saját szakmájukat ismerjék. Ám en­­­nyi ellentmondással teli, hibától hemzsegő, már az elfogadása pillanatában alkalmazhatatlan, dilettáns törvény még nem szü­letett demokráciában. Meg le­het nézni, mi jön ki a kezük alól, hogy aztán ehhez még a nyegle, kioktató modor járuljon, meg­annyi párttitkár a legsötétebb évekből. Mert van abban valami tragikomikus, ahogyan például Lázár frakcióvezető, aki nem is olyan régen még Rapcsák pol­gármester aktatáska-hordozó­ja volt Hódmezővásárhelyen, foghegyről, zsebre vágott kéz­zel teremti le a volt államfőt az elmúlt húsz év miatt: a csicska a nemzetközi hírű, Széchenyi­­díjas alkotmányjogász, akit mi magunk ugyan nem kedveltünk különösebben, de akkor is. Már a látszatra sem adnak, hogy lás­sa a világ: ha ellopunk is min­dent, a jó modorra azért még adunk. így viszont, ezzel a stí­lussal és tartalommal tényleg olyan, mintha orosz megszállás lenne megint, legfeljebb most oroszok nélkül. Ámbár a karóránkat most csatolják le éppen. Megyesi Gusztáv az Élet és Irodalom munkatársa A SOROZAT ELŐZŐ CIKKEI www.nol.hu/szabadrugas Kossuth-díjas filmrendezők „kényszerű deklarációja” „Kényszerű deklarációt” fogal­mazott meg a magyar film vé­delmében nyolc Kossuth-díjas rendező. A dokumentumról az aláírók egyike, Mészáros Már­ta az MTI-nek elmondta: a ma­gyar filmgyártás megszünteté­se ellen szeretnének így tilta­kozni. „A magyar filmgyártást meg akarják szüntetni, illetve lényegében már meg is szün­tették. Az idén nincs pályázat, nincs semmi, és a jövő teljesen bizonytalan” - mondta a rende­ző. A nyolc művész nem politi­zálni akart, de a körvonalazódó új filmfinanszírozási struktúra aggodalommal töltötte el őket. „Nem magunkért aggódunk, mi a karrierünket már megcsinál­tuk” - jegyezte meg Mészáros Márta, hozzátéve azonban: a fil­mesek fiatal és középgeneráció­ja „tragikus helyzetben van”, nem készülnek tévéfilmek, rá­adásul a közelmúltban forgatá­sok is leálltak. „A magyar nem­zeti kultúra elválaszthatatlan része a magyar film és mozgó­kép. A magyar film az európai kultúra integráns része. A ma­gyar filmek magyar nyelven, magyar emberekről, a magyar életről eredeti és egyéni mó­don szólnak” - olvasható a dek­larációban. Az aláírók - Jancsó Miklós, Makk Károly, Tarr Béla, Mé­száros Márta, Gothár Péter, Je­les András, Grunwalsky Ferenc, Maár Gyula - a magyar filmről szólva hozzáteszik: „Ezek a kü­lönös, eltérő és autonóm mó­don beszélő alkotások mára az általános műveltség alapjai kö­zé tartoznak. Ennek tönkretéte­le a kultúra rombolása! Ezt sem­milyen haszonelvűség, gazdasá­gi helyzetre való hivatkozás, po­litikai szándék vagy szubjektív megítélés nem indokolhatja! A kultúra alapvető emberi jog!” NÉPSZABADSÁG • 2010. NOVEMBER 27., SZOMBAT Magyarország • 5 Újabb lefejezés a fővárosban Menesztették a Studio Metropolitana vezetőjét Kálmán Attila Felmentette Gauder Pétert, Bu­dapest városstratégia-tervező cége, a Studio Metropolitana ügyvezetőjét Tarlós István fő­polgármester - értesült a Nép­­szabadság. A váratlan felmen­tés szóban, határidő megjelö­lése és az utód kinevezése nél­kül, egy hete történt. Miköz­ben javában futnak a hazai és a nemzetközi programok, egye­lőre nincs olyan legitim ve­zető, aki eljárjon ezekben az ügyekben. A menesztés tényét a Főpol­gármesteri Hivatal sajtófőnöke, Szűcs Somlyó Mária lapunk kér­désére megerősítette, a döntést ugyanakkor nem kívánta kom­mentálni. Hozzátette: a posztra várhatóan pályázatot írnak ki. Az ügyvezető szintén nem nyi­latkozott. Gauder Péterrel a főpolgár­mester a hűvös légkörű, mind­össze ötperces „viziten” érzé­keltette: azért nem hajlandó együtt dolgozni vele, mivel úgy véli, hogy erősen kötődik az elő­ző városvezetéshez. (Az ügyve­zetőt annak idején Ikvai-Szabó Imre volt szabad demokrata fő­polgármester-helyettes kér­te fel a tisztségre.­­ A szerk.) A cég új, háromtagú felügyelőbi­zottságát is meglepte a döntés, hiszen épp ezen a héten bólin­tott rá a Studio Metropolitana 2011-es munkatervére. Gauder közreműködésének köszönhetően Budapest lett az operatív központja az Európai Unió egyik legnagyobb és „leg­frissebb” nagy regionális együtt­működésének, a több tucat or­szágot és nagyvárost átfogó Duna-stratégiának. De ugyan­ilyen fontos az a jövő márciu­si cannes-i meghívás, amelyet a napokban „kézbesített” Gau­der Péteren keresztül a magyar fővárosnak Európa legrango­sabb ingatlanfejlesztői expója, a MIPIM regionális felelőse, Leo­poldo Ferri de Lazara. A magyar főváros olyan rangos partnerek között mutathatja be a Studio Metropolitana által elkészített metropolis koncepcióját, mint Koppenhága és Brüsszel. Tarlós István hűvös légkörű viziten érzékel­tette, nem haj­landó együtt dolgozni Gauder Péterrel Lelőtt bankrabló Két és félmillió forintot rabolt több férfi egy kispesti bankból pénteken. A támadóknak si­került elmenekülniük, de egy közeli utcában rájuk találtak a rendőrök. Ekkor lövöldözés kezdődött. A tűzharcban az egyik rabló meghalt. Tóth Ta­más, Budapest rendőrfőkapitá­nya az esti órákban azt mondta, a rendőrök intézkedni próbál­tak, de a rablók gépkarabélyból tüzet nyitottak rájuk. Ők viszo­nozták a tüzet, ekkor halt meg az egyik rabló. A főkapitány azt nem tudta megerősíteni, hogy létezik egy harmadik elkövető is. Volt olyan szemtanú, aki sze­rint az egyik vélt tettes egy pa­nelházba szaladt be, ezért a kér­déses épületet a kommandósok lapzártánk idején vizsgálták át. A rabló másik társát elfogták a rendőrök. (MTI) OTP Személyi kölcsön forint alapon, bármilyen célra, árfolyamkockázat és ingatlanfedezet nélkül. Kiszámítható törlesztéssel: az első 12 törlesztőrészlet fix kamattal. THM: 32,27% A Bank a hitelbírálat és a kondíciók módosításának jogát fenntartja. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, mértéke a feltételek változása esetén, illetve a hitelbírálat eredményétől függően módosulhat. A THM értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek. A tájékoztatás nem teljes körű, ezért - amennyiben felkeltettük érdeklődését - további részletes információért kérjük, tájékozódjon az OTP Bank bankfiókjaiban vagy honlapunkon. Részletes feltételek: www.otpbank.hu vagy 06/1 366 6666 (7. menüpont) Reklámok, további ajánlatok: www.nemduma.hu­­& otpbank otp személyi kölcsön Megbízunk egymásban HIRDETÉS

Next