Népszabadság, 2011. március (69. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-16 / 62. szám
2011. MÁRCIUS 16., SZERDA • NÉPSZABADSÁG 18 • Kultúra A rendőr, ha népszerű A svédek kedvelik a hazai bűnügyi filmeket Staffan Perger Stockholm Habár Magyarországon elsősorban könyvalakban népszerűek a skandináv krimik, a bűnügyi filmeknek is jelentős múltjuk van Svédországban. Daniel Brőden, a filmtudományok doktora szerint a műfaj 1916-ig vezethető vissza, jelesül az akkoriban hatalmas sikert aratott, Victor Sjöström rendezte Halálos csókig (Dödkyssen). Azóta háromszáztizenhat svéd krimi nagyjátékfilm született. A múlt század közepét uraló, gentleman gengszterekről szóló alkotásokban - a kort megelőzve - már helyet kapott a szex, a horror és a totális őrület, aminek köszönhetően a svéd filmek még az amerikai piacon is megvetették a lábukat, az európai sikerről nem is beszélve. A hölgy feketében, a Kék lovas és a Sárga autó című filmeket az akkori kritika egyöntetűen mesterműnek kiáltotta ki. Sorban jöttek az izgalmasabbnál izgalmasabb krimik, az Arne Mattsson által rendezett filmek, többek közt a Gyilkos, aki teljesen hétköznapi személy és az Amikor lehull a sötétség - ezek a világ legsikeresebb detektívfilmjeinek sorába léptek. A forgatókönyvek alapját jobbára a világszerte kedvelt, „házi gyártású” bűnügyi regények szolgáltatják. A svéd krimiírók - főleg Stieg Larsson és Henning Mankell - ma is vezetik a New York-i bestsellerlistákat, így aztán az sem csoda, hogy Camilla Larsson, a Krónika filmkritikusa (leginkább a Millennium filmváltozatára hivatkozva) Svédországot a világ legjobb krimifilmjei szülőhelyének titulálja. Persze, mint ahogy mindenhol, Svédországban is vannak vitriolos tollú ellendrukkerek. Dusty Rogers nem is cifrázza, a svéd krimiket, de főleg a Máj Sjöwall és Per Wahlöö regényfolyama alapján készült Martin Beck-tévéfilmeket egyszerűen kritikán aluliaknak minősíti. Odáig is elmegy, hogy unalmasnak nevezi őket, leginkább arra hivatkozva, hogy szerinte a rendezők mindig ugyanazon színészeket foglalkoztatják. - Ez baromság! - válaszolja méltatlankodva lapunk kérdésére a Picasso kalandjaival világhírűvé váló Gösta Ekman, a svéd filmgyártás és színészképzés atyamestere. - Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy Martin Beck nyomozót rajtam kívül Keve Hjelm, Walter Matthau, Jan Decleir, Derek Jacobi, Carl- Gustaf Lindstedt és Peter Haber is játszotta, akkor eleve látható, hogy Rogers hülyeségeket ír. A Beck-filmek a legérdekesebb, legizgalmasabb, de ugyanakkor a legemberibb alkotások. A dialógusok reálisak, ami óriási dolog ebben a műfajban. Beck nyomozó figurája nem idealizált, sőt sokszor maga csupaszítja le szinte végletekig a nyomozószakmát. Akinek azonban a vérgőzös, hazug, idealizált, amerikai ötvenperces sorozatok tetszenek, azoknak nincs mit mondanom - mondja dohogva. A társadalmi háttér, az egyre növekvő és egyre kegyetlenebb bűnözési hullám pedig még időszerűvé is teszi ezt a műfajt. És ha hozzátesszük, hogy a polgárok ebben az országban nem utálják, hanem kimondottan kedvelik a rendőröket, akkor végképp érthetővé válik a hazai sikerük is. HIRDETÉS NÉPSZABADSÁG Kultúrával kapcsolatos hirdetések megjelentetése a lapban Telefon: 436-4407 hirdetes@nepszabadsag.hu Befejeződik a világon egyedülálló Jövőnk Öröksége projekt Az EGT/Norvég finanszírozási Mechanizmusok támogatásával elkészült hét könyv, valamint az Utolsó óra gyűjtés felvételeiből az 50 CD-ból álló Új Pátria-sorozat. A kiadványok egy-egy példányát 400 európai könyvtár és szervezet kapja meg, így egész Európa megismerheti a Kárpát-medence hangszeres népzenéjét. Bővebb információ: www.utolsoora.hu 8' i Főnek * __OraSfaJ. nka Nemzeti Kulturális Alap A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Színházi Szakmai Kollégium Beérkezési határnap: 2011. április 19. Népművészeti Szakmai Kollégium Beérkezési határnap: 2011. április 28. Szépirodalmi Szakmai Kollégium Beérkezési határnap: 2011. május 3. Múzeumi Szakmai Kollégium Beérkezési határnap: 2011. május 10. A beérkezési határidőre vonatkozó változtatási jogot a kollégiumok, illetve az Igazgatóság fenntartják. A 2011. évi pályázati naptár a www.nka.hu portálon megtalálható. * Részletes információ az alábbi helyeken kapható/található a beérkezési határnapot megelőző 30. naptól az NKA portálján: www.nka.hu pályáztatás menüpont/aktuális pályázati felhívások * az NKA Igazgatósága www.nol.hu KIÁLLÍTÁS Vigh Tamás emlékkiállítása HAP Galéria Rózsa Gyula Nem azokra a sajátos helyváltoztatásokra gondolok, amelyekre Vigh Tamás monumentális művei fél évszázadon át rákényszerültek, és amelyekre emlékeztet a tisztelgő kiállítás is. Hanem azokra a csendes, lényeges, belső mozgásokra, amelyek az életművet mesterművé lényegítették, és amelyek ugyancsak tanulmányozhatók a Margit körúton. Hat hónappal a művész halála után a kisgaléria kisgalériához méltó módon kezdte meg az emlékkiállítások majdani sorát, elegendő kisplasztikát, tervet és fotót összerendezve ahhoz, hogy a szobrász jelentőségét megidézze. Az első, a meghatározó élmény konstrukció és szabálytalanság lüktető feszültsége. Nemcsak a késői munkák, az I. Tóth Zoltán- és a Sztehlo Gábor-emlékmű kis bronz változata tanúsítja tektonikus fegyelemnek és zengő plasztikai életnek ezt a különleges egységét, de ezek mintegy összefoglalják a korábbi, akár ötven esztendővel korábbi szobrok meghatározó tulajdonságait is. Az I. Tóth-kompozíció pillérek merész statikájával emeli magasba hősét, olyan építmény, amely a lényegében mellszobornak is monumentumsúlyt és -pátoszt biztosít. Síkjainak és éleinek emelkedett puritánsága még a figurán, a figura körüli, szalagszerűen hajlított öltözéken is folytatódik. Ám ebből az utóbbi, már-már szabályos héj szerkezetből úgy emelkedik, szinte lő ki a megrendült portré, hogy lélektana maga alá rendezi az egész építményt. Sztehlo Deák téri figurája ha lehet, fokozza ezeket a feszültségeket. A minden valószínűség szerint Luther-kabátot, az evangélikus lelkészek szolgálati talárját idéző lepel csupa tört sík, kemény él és zaklatott kőtömeg, és ebből lövell ki, megint ezt az igét kell használnunk, merész fej, támasztó láb és óvó, hatalmas kézfej. A mezítelen, gömbölyded gyerekalak nem lövell ki. Azt úgy támasztja, óvja, takarja a kemény plasztikai erő, szinte szorítja a geometrikus erődrendszer, hogy sorsa, megmenekülése győztesen bizonyos. Szerkezet és lüktető élet kettőssége ott élt már, ha rejtetten is, az ezúttal csak fényképeken idézett legkorábbi nőfigurákban. A pillér erős, dús combokban, a kupolás mellekben, állóülő alakok tiszta rendszerében legalább annyi volt a megnyugtató rend, mint a fenséges, nem közelíthető erotika, ez készítette elő Vigh Tamás konstruktívabb periódusait. A hatvanas évekre a megújuló hazai művészet felfedezte magának a kubizmust és a konstruktivizmust. És ha eltekintünk az akkoriban igen szapora erővonalas tematizmustól, ha csak azokra a próbálkozásokra emlékezünk, amelyek politikai haszonleséstől függetlenül kísérleteztek ráció és ábrázolás, szerkesztés és látvány felettébb nehéznek bizonyuló összeegyeztetésével, akkor is látnunk kell a Vigh-féle konstruktivitás különleges minőségét. A subás alakok hengere, kúpja és fordított kúpja elmozdult suba-, kucsma- és csikóskalap-irányba. Az Életfa statikai bravúrja különös, szervesnek tetsző elemekből épült. Az Ősök idézése megannyi titokzatosságot emelt a sallangtalan menhir-geometriára, hogy már-már szürreális talányokkal szolgált. Vigh Tamás ismerte a szabályokat és mindig volt talentuma, szuverenitása, hogy megtartva eltérjen tőlük. Ugyancsak a kor nagy hazai felfedezése volt a lemezszobrászat. Generációk szabták, hajlították és hegesztették a krómacélt, és csak keveseknek sikerült ezt teljes művel indokolniuk. Vigh Tamás rézlemezzel dolgozott, de az évezredes hagyománytól eltérően nem kalapálta-vékonyítottatrébelte az anyagot, hanem fölényes erővel egyszerűen gyűrte. így tudott merész monumentális plasztikáival (itt: Kürtösök, tervformában) egyszerre súlyos, tektonikus képzeteket, s egyszersmind palástos könnyedséget érzékeltetni. így tudta később, következő lépésként a lemezhajlítás nagyvonalúságát kőben, fában érvényre juttatni. Népművészeti ihletése is öntörvény szerint alakult. Subásgubás atyafi szobrászat és matériába gyömöszölt folklór helyett az érzelem, az azonosulás és a gyönyörködés lényegét transzponálta konstruktív, de mint látható, sajátosan konstruktivista-nem konstruktivista műveibe. Amely transzpozíciók és öntörvényűségek lépten-nyomon a szoborállítók értetlenségébe és érzéketlenségébe ütköztek. De amelyek - volt hogy csak emberöltő múltán, de a kiállítás bizonysága szerint is - mégis győztek, állnak. Elmozduló plasztika Méltó módon kezdte meg az emlékkiállítások majdani sorát Fotó: Kocsis Zoltán ZENE Echoes of Time Deutsche Grammophon, 2011 Fáy Miklós Férfibüszkeség is van a világon. Lassan megszokjuk, hogy az új hegedűsök mind kis- vagy nagyasszonyok, de a múltunkat nem adjuk. Miközben Julia Fischer balkezével zongorázik, jobbjával hegedül, Janine Jansen lehúzza a csillagokat is az égből, és jönnek a Midorik, Sarah-k, Hillaryk és Leilák, azért tudjuk, amit tudunk. Amit tudunk, az pedig annyi: örülünk ennek a legújabb kislánynak is, Lisa Ballashvilinek is, aki az új lemezén Sosztakovics 1. hegedűversenyét játssza, de hol van, hol lehet ő, mondjuk Leonyid Kogan fegyelmezett kétségbeesésétől? Mit tudhat egy ilyen lány az elnyomatás és pangás éveiről, amikor már tizenhat évesen a Sibelius-versenyen indulhatott, mellesleg meg is nyerte, és a szülei észnél voltak, amint menni lehetett, ők mentek, mert tudták, hogy a felfordulás a zenésznek mindig rossz. Odahagyták Grúziát, a Lisalány pedig igazi európai hölgy lett, Németországban él, francia a férje, három-négy nyelvet kevergetnek egy otthoni nagyobb vacsoránál, és mint a legtöbb sikeres muzsikusnak: hazája a nagyvilág. Mit jönnek azzal, hogy Lisa tanára még David Ojsztrahtól tanult, aki első kézből, Sosztakovicstól kapta az instrukciókat - már ha nem éppen ő instruálta a szerzőt. Ha hitelességre vágyom, egyszerűbb, ha magával Ojsztrahhal hallgatom meg a művet, az a nyugodt, dús, klasszikus hangzást, amely olyan érdekes ellentétben van a darab tépettségével és szomorúságával, úgysem tudja senki. A trükk az, hogy Lisa Batiashvili nem a nagy elődök után indul. Ez az, amit hallunk a nemcsak felnövő, de már vezető szerepbe kerülő generációtól: nem érdeklik őket titkos és szégyellnivaló szenvedések, sorok közötti mondatok, hangokon túli hangok, érzések, szorongások. Az érdekli őket, hogy mondjuk, Sosztakovics milyen zenét írt. Miközben nyöszörgünk, hogy így elvész valami, amit szerettünk, ami számunkra a darabhoz tartozott, elfelejtünk örülni annak, hogy számukra viszont ez egyáltalán nem tartozik a darabhoz. Könnyebb az élet, és ettől könnyebb a zene is. Lisa Batiashvili nagyon egyszerűen, tisztán, szabadon hegedül, és nem a titkokat keresi a műben, hanem a nyilvánvalót. Hogy mennyire szép ez a zene. Ezen nőtt fel, kislányként hallgatta, ahogy az apja a vonósnégyeseket játssza a társakkal. Sosztakovics számára nem a terror, félelem, bizonytalanság, szürkeség, préselt virág a Sztálin-összesben, hanem ártatlanság, idill, titokzatos hangok a becsukott ajtók mögül, a felnőttek világából. Meg fogjuk tanulni mi is, mert megtanítanak rá. Még jobb, hogy közben neki is megvan a felnőtt világa, amit már az ő kislánya hallgat az ajtó mögül. Sosztakovics a beetetés a lemezen, a klasszikus, de Ballashvili egyéb emigránsokat is játszik. Kortársakat, akik szintén eljöttek a Szovjetunióból, és megszerették az európai életet, meg egy nem-kortársat, aki idegen maradt a világban: Rachmaninovot. Ami a velünk élőket illeti, nekem kicsit nehezemre esik megszeretni őket, és nem azért, mintha annyira kemények volnának, inkább mintha túlzásba vinnék a barátkozást. Giya Kancheli V & V című műve a merészebb, énekhangot játszanak be, és abból indul ki a hegedűszólam, aztán oda is ér vissza. Arvo Párt az új egyszerűségével, új szépséggel zavarba hoz, zongorapötyögés fölött édes melódia, keresem a csavart, amitől több volna ez valami szép film megható zárójeleneténél, de nem találom. Ha meglelem, szólok majd. A béke méhe zöng Lisa Battashvilí