Népszabadság, 2011. július (69. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-08 / 158. szám

2011. július 8., péntek | Népszabadság 13 Kultúra Autópálya-régészet A 62-es út keresztülvágta a régi Perkátát Egy kun település nyomai a Dunántúlon Csordás Lajos Valószínűleg a „Perkátai Krisz­tus” néven vonul majd be a régésze­ti szakirodalomba az a bronz Krisz­tus-test, amelyet a Fejér megyei Per­­káta melletti ásatásokon találtak ta­valy. A korpusz egy középkori kör­meneti keresztről való, a kereszt pe­dig a régi falu templomához tartoz­hatott, melynek alapjait szintén ezen az ásatáson tárták fel. Sőt megtalál­ták a templom körüli hatalmas te­metőt, valamint az azt körbevevő kö­zépkori falu házmaradványait is. Tu­lajdonképpen a középkori Perkátát magát. A 62-es út elkerülő szakaszá­nak nyomvonala ugyanis épp belefu­tott abba a domboldalba, amely alatt a török korban elpusztult falu lapult. A mai Perkáta kissé arrébb épült fel a hódoltság után, így középkori előd­je békében nyugodhatott a félreeső domboldalban 2009-ig. Ekkor kezdődött az a leletmentő feltárás, amelynek nyomán minden eddiginél nagyobb tömegben kerül­tek felszínre középkori sírok. - Több mint 5100 temetkezés - mondja Ko­vács Loránd Olivér ásatásvezető ré­gész, de még a föld alatt maradt körül­belül 2000 sírhely, amely kívül esett a nyomvonalon. Hatalmas mennyiség. Főleg ha összehasonlítjuk a 2003- ban Budapest XI. kerületében talált Kána településsel: ott „mindössze” 150 sírt találtak. Vagy felidézhetjük az 1999-es, Timur utcai nagy ásatást Árpádföldön, ahol kétszáz Árpád ko­ri sír került elő. Igen nagy szám tehát az ötezer sír, még akkor is, ha köztük bronzkoriak is előfordultak. De nem volt kicsi maga a lelőhely sem: 2,5 ki­lométer hosszan nyúlt el. Ebből is ér­zékelhetjük, hogy az „autópálya-ré­gészet” dimenzióváltás volt a régé­szetben: korábban ritkán adódott le­hetőség ekkora egybefüggő területek feltárására, egyben látására. De még az „autópálya-feltárások” közt is az egyik legnagyobb volt a perkátai. És ennek legszebb lelete a kis, körmene­ti Krisztus-szobor. Meglepően hangzik itt, a Dunán­túlon, de kun szállás volt Perkáta: ide is telepítettek kunokat a tatárjá­rás után, 1270 körül. A temető köze­pén feltárt templomocska közvetlen közeléből az ő félig-meddig pogány sírjaik kerültek elő. Ezeket onnan is­merhetni meg, hogy gazdagabban ék­szerezettek, mint a köznépi „magyar” sírok. Fülbevaló, tarsolydísz, övveret nem ritka a sírjaikban. És a pogány hiedelmek nyomai sem: az egyik sír­ba például lefejezett szárnyasokat tet­tek útravalónak a halott mellé. De nem ők voltak Perkáta első la­kói, ez bizonyosan kiderül a temető­ből, hisz az első itteni temetkezések még a X. századból valók, István ki­rály és a kereszténység felvétele előt­tiek. A honfoglalók unokái voltak az első telepesek (ha nem számítjuk a bronzkori és kelta előzményeket). Ők másképp is temetkeztek, mint a kunok: szépen, egyenes sorokban, egymás mellett, később pedig a so­ros temetkezést megtartva kör alak­ban (nyilván a kereszténység felvétele után a templom mint középpont kö­rül). Erről a soros rendről is ráismer­ni a „magyar” őslakosokra, nem csak arról, hogy szinte melléklet nélküliek a sírjaik. Mint a temetőből kiolvasható, a falu több mint ötszáz éven át létez­hetett, a X. századtól a XVI. szá­zadig. A legkésőbbi datálható lelet 1531-es. De még ezután is lehetett itt élet, igaz, 1541-et, a török jelenlét ál­landósulását követően már nem sok: az adóösszeírásokban egy ideig még szerepel egy-két lakó, tudjuk meg az ásatásvezető régésztől. S mint mond­ja, ez itt igazából csak az egyik Perká­ta, merthogy kettő volt. Úgy is hívták a középkorban: Kétperkáta. Hogy a másik hol lehetett, azt nem tudjuk pontosan, de azt igen, hogy a környéken két másik templomma­radvány is ismert, amely szintén Per­­kátához köthető. De az itt talált volt a legjelentősebb: első köveit még a ke­reszténység felvétele idején rakhat­ták le, s belső tere alig volt 3 méter hosszú, szinte csak a pap és a segítői fértek el benne. Majd később (talán a kunok idetelepedésekor) 12 méte­resre bővítették, még később pedig, Zsigmond vagy Mátyás idején góti­kus stílusban két teremmel toldották meg. Még freskók is lehettek benne, hisz töredékek kerültek elő. A sírok tömegét és a falu 50 hek­táros kiterjedését tekintve nem volt kicsi település. Három-négyszáz la­kója lehetett folyamatosan. Látjuk azt is, hogy milyen házakban laktak. Ezeknek a feltárása jelenleg is folyik, Fullár Zoltánnal, a MNM Nemzeti Örökségvédelmi Központ irodaveze­tőjével és a helyben dolgozó Ács Zsó­fia régésszel éppen ilyen hat-nyolc négyzetméteres, Árpád-kori verem­házak nyomait nézzük meg. Ezeket épp most tárják fel. Mindegyikben ott a kemence nyoma. Padlójuk alól hullámvonal-köteges vagy rádlimin­­tás cserépdarabok kerülnek elő, oly­kor fémtárgyak is, például kisebb­­nagyobb kések és sok állatcsont. De az idők során változott a házforma és a méret is. A közvetlenül a falu XVI. századi pusztulása előtt épült házak már több helyiségből álltak. Népraj­zi ismeretek alapján ezek be is azo­nosíthatók: tisztaszoba, füstös kony­ha, kamra. Sőt még pince is tartozott hozzájuk, melyet a löszös domboldal­ba vágtak. Az ásatás a befejezéséhez köze­leg, csak a széleken dolgoznak még a régészek. A nyomvonal nagyobbik részét birtokba vette a Nemzeti Inf­rastruktúra Fejlesztő Zrt. és a közép­kori falu temetője helyén már a 62- es útnak vájt, jó húszméteres mély­ségű átvágás tátong a szép, sárga föl­­dű dombban. A kunokkal több ékszert temettek el, mint a magyar halottakkal A leletmentő ásatáson minden eddiginél nagyobb tömegben kerültek felszínre középkori sírok FORRÁS: NEMZETI ÖRÖKSÉGVÉDELMI KÖZPONT Zenei könyvtárak A legújabb Haydnra már nem futja • •Össztánc borotvaélen Bárkay Tamás A zenei könyvtárakon, gyűjteménye­ken is erősen meglátszanak a szűk esztendők. A tudományos kutatást és a muzsikusokat szolgáló intézménye­ken csakúgy, mint a zeneszerető közt szolgáló kollekciókon. Az Országos Széchényi Könyv­tár Zeneműtára, az MTA Zenetudo­mányi Intézete és a Zeneakadémia Központi Könyvtára három-négy éve kezdte komolyabban megérezni a pénzszűkét, a három csúcsbiblioté­ka azóta egyre kevesebb pénzt költ­het állománygyarapításra. Ez min­­denenekelőtt a zenei folyóiratok be­szerzésében látszik. Néhány éve még gyakorlatilag az összes fontos honi és külföldi periodikára elő tudtak fizet­ni, a hozzávetőleg kilencven-száz té­telből ma azonban jó ha negyven-öt­­venet járathatnak - kezdte vázolni a terület nehézségeit a Magyar Könyv­tárosok Egyesületének zenei szerve­zetét elnöklő G. Somogyi Klára. A szűkülő büdzsé az úgynevezett összkiadások (a zeneszerzők életmű­vét kötetről-kötetre feldolgozó soro­zatok) beszerzését is egyre nehezebbé teszi (egyebek mellett), a Bach- és a Haydn-széria­ legújabb darabjait már nem tudták - és a jelek szerint belát­ható időn belül nem is tudják - meg­venni - mutatott rá a szakkönyvtáros. Ez a tudományos kutatásnak és a ze­nészeknek is csapás: vannak ugyan régebbi, XIX. és XX. századi össz­kiadásaik, de azóta részint több, ed­dig nem ismert vagy elveszettnek hitt mű kézirata vagy kézirattöredéke ke­rült elő, amelyek ezekben természe­tesen nincsenek benne, emellett a hosszú évtizedek alatt sokat változott a közreadás módja is és számos elve is. Bachot a XIX. században például romantikus felfogásban játszották, és ennek megfelelően tálalták a kottá­kat is - tehát a régi könyvek ma már kevéssé használhatók. A friss szak­­irodalomból - monográfiákból, ta­nulmánykötetekből, konferenciakö­tetekből - szintén egyre kevesebbre futja, jószerével csak a magyar szem­pontból legfontosabb munkákhoz jutnak hozzá, nemritkán szponzori pénzekből. Mindemellett - ahogy a kultúrszfé­­rában általában, sőt szinte minden­hol - a létszámszűke is szorongat­ja az intézményeket. Új embert nem vesznek fel, a nyugdíjba vonulók he­lyére jó esetben is csak félállású mun­katársat tudnak szerződtetni. Borot­vaélen táncolnak, ha valaki szabad­ságra vagy betegállományba megy - ahogy G. Somogyi Klára fogalmazott: egy szolgálati pont kiesik. A közművelődési könyvtárak ze­nei gyűjteményeiben még drámaib­bak a kondíciók. Somogyi több olyan megyei könyvtárról tud, ahol az idén egészen pontosan nulla forintot költ­hetnek állománygyarapításra, tehát a zenei dokumentumgyűjtemény fris­sítésére is, de a (mondjuk így) sze­rencsésebbeknél is két számjegyű­ek a hiányzó százalékok. Ez esetben mindenekelőtt audio- és audiovizuá­lis anyagokról van szó, amelyek ese­tében különösen fontos a frissesség - pláne, hogy a közönség elsősorban a könnyűzenét keresi. Közbevetettük: biztos, hogy közművelődési könyvtá­raknak a web 2 világában is be kell szállniuk a zeneszolgáltatásba? G. Somogyi Klára szerint feltétlenül, hi­szen ezek a gyűjtemények ma már nem puszta kölcsönzőként vagy olva­sóteremként működnek, hanem kü­lönféle programokkal, kiállításokkal, koncertekkel, előadás-sorozatokkal, illetve a zenei gyűjtemények interne­tes oldalain összegyűjtött, jól rend­szerezett információkkal igyekez­nek vonzók maradni - és ha ez sike­rül (márpedig egyre inkább sikerül) a becsalt látogatókat ki is kell tudniuk szolgálni. Csak legyen miből. HIRDETÉS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Állami Operaház pályázatot hirdet büféinek üzemeltetése tárgyában. A pályázati anyag leadási határideje: 2011. augusztus 8. Az üzemeltetés megkezdésének tervezett időpontja: 2011. szeptember 4. A részletes pályázati felhívás és dokumentáció ingyenesen letölthető a Magyar Állami Operaház honlapján: www.opera.hu

Next