Népszabadság, 2011. július (69. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-08 / 158. szám
2011. július 8., péntek | Népszabadság 13 Kultúra Autópálya-régészet A 62-es út keresztülvágta a régi Perkátát Egy kun település nyomai a Dunántúlon Csordás Lajos Valószínűleg a „Perkátai Krisztus” néven vonul majd be a régészeti szakirodalomba az a bronz Krisztus-test, amelyet a Fejér megyei Perkáta melletti ásatásokon találtak tavaly. A korpusz egy középkori körmeneti keresztről való, a kereszt pedig a régi falu templomához tartozhatott, melynek alapjait szintén ezen az ásatáson tárták fel. Sőt megtalálták a templom körüli hatalmas temetőt, valamint az azt körbevevő középkori falu házmaradványait is. Tulajdonképpen a középkori Perkátát magát. A 62-es út elkerülő szakaszának nyomvonala ugyanis épp belefutott abba a domboldalba, amely alatt a török korban elpusztult falu lapult. A mai Perkáta kissé arrébb épült fel a hódoltság után, így középkori elődje békében nyugodhatott a félreeső domboldalban 2009-ig. Ekkor kezdődött az a leletmentő feltárás, amelynek nyomán minden eddiginél nagyobb tömegben kerültek felszínre középkori sírok. - Több mint 5100 temetkezés - mondja Kovács Loránd Olivér ásatásvezető régész, de még a föld alatt maradt körülbelül 2000 sírhely, amely kívül esett a nyomvonalon. Hatalmas mennyiség. Főleg ha összehasonlítjuk a 2003- ban Budapest XI. kerületében talált Kána településsel: ott „mindössze” 150 sírt találtak. Vagy felidézhetjük az 1999-es, Timur utcai nagy ásatást Árpádföldön, ahol kétszáz Árpád kori sír került elő. Igen nagy szám tehát az ötezer sír, még akkor is, ha köztük bronzkoriak is előfordultak. De nem volt kicsi maga a lelőhely sem: 2,5 kilométer hosszan nyúlt el. Ebből is érzékelhetjük, hogy az „autópálya-régészet” dimenzióváltás volt a régészetben: korábban ritkán adódott lehetőség ekkora egybefüggő területek feltárására, egyben látására. De még az „autópálya-feltárások” közt is az egyik legnagyobb volt a perkátai. És ennek legszebb lelete a kis, körmeneti Krisztus-szobor. Meglepően hangzik itt, a Dunántúlon, de kun szállás volt Perkáta: ide is telepítettek kunokat a tatárjárás után, 1270 körül. A temető közepén feltárt templomocska közvetlen közeléből az ő félig-meddig pogány sírjaik kerültek elő. Ezeket onnan ismerhetni meg, hogy gazdagabban ékszerezettek, mint a köznépi „magyar” sírok. Fülbevaló, tarsolydísz, övveret nem ritka a sírjaikban. És a pogány hiedelmek nyomai sem: az egyik sírba például lefejezett szárnyasokat tettek útravalónak a halott mellé. De nem ők voltak Perkáta első lakói, ez bizonyosan kiderül a temetőből, hisz az első itteni temetkezések még a X. századból valók, István király és a kereszténység felvétele előttiek. A honfoglalók unokái voltak az első telepesek (ha nem számítjuk a bronzkori és kelta előzményeket). Ők másképp is temetkeztek, mint a kunok: szépen, egyenes sorokban, egymás mellett, később pedig a soros temetkezést megtartva kör alakban (nyilván a kereszténység felvétele után a templom mint középpont körül). Erről a soros rendről is ráismerni a „magyar” őslakosokra, nem csak arról, hogy szinte melléklet nélküliek a sírjaik. Mint a temetőből kiolvasható, a falu több mint ötszáz éven át létezhetett, a X. századtól a XVI. századig. A legkésőbbi datálható lelet 1531-es. De még ezután is lehetett itt élet, igaz, 1541-et, a török jelenlét állandósulását követően már nem sok: az adóösszeírásokban egy ideig még szerepel egy-két lakó, tudjuk meg az ásatásvezető régésztől. S mint mondja, ez itt igazából csak az egyik Perkáta, merthogy kettő volt. Úgy is hívták a középkorban: Kétperkáta. Hogy a másik hol lehetett, azt nem tudjuk pontosan, de azt igen, hogy a környéken két másik templommaradvány is ismert, amely szintén Perkátához köthető. De az itt talált volt a legjelentősebb: első köveit még a kereszténység felvétele idején rakhatták le, s belső tere alig volt 3 méter hosszú, szinte csak a pap és a segítői fértek el benne. Majd később (talán a kunok idetelepedésekor) 12 méteresre bővítették, még később pedig, Zsigmond vagy Mátyás idején gótikus stílusban két teremmel toldották meg. Még freskók is lehettek benne, hisz töredékek kerültek elő. A sírok tömegét és a falu 50 hektáros kiterjedését tekintve nem volt kicsi település. Három-négyszáz lakója lehetett folyamatosan. Látjuk azt is, hogy milyen házakban laktak. Ezeknek a feltárása jelenleg is folyik, Fullár Zoltánnal, a MNM Nemzeti Örökségvédelmi Központ irodavezetőjével és a helyben dolgozó Ács Zsófia régésszel éppen ilyen hat-nyolc négyzetméteres, Árpád-kori veremházak nyomait nézzük meg. Ezeket épp most tárják fel. Mindegyikben ott a kemence nyoma. Padlójuk alól hullámvonal-köteges vagy rádlimintás cserépdarabok kerülnek elő, olykor fémtárgyak is, például kisebbnagyobb kések és sok állatcsont. De az idők során változott a házforma és a méret is. A közvetlenül a falu XVI. századi pusztulása előtt épült házak már több helyiségből álltak. Néprajzi ismeretek alapján ezek be is azonosíthatók: tisztaszoba, füstös konyha, kamra. Sőt még pince is tartozott hozzájuk, melyet a löszös domboldalba vágtak. Az ásatás a befejezéséhez közeleg, csak a széleken dolgoznak még a régészek. A nyomvonal nagyobbik részét birtokba vette a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a középkori falu temetője helyén már a 62- es útnak vájt, jó húszméteres mélységű átvágás tátong a szép, sárga földű dombban. A kunokkal több ékszert temettek el, mint a magyar halottakkal A leletmentő ásatáson minden eddiginél nagyobb tömegben kerültek felszínre középkori sírok FORRÁS: NEMZETI ÖRÖKSÉGVÉDELMI KÖZPONT Zenei könyvtárak A legújabb Haydnra már nem futja • •Össztánc borotvaélen Bárkay Tamás A zenei könyvtárakon, gyűjteményeken is erősen meglátszanak a szűk esztendők. A tudományos kutatást és a muzsikusokat szolgáló intézményeken csakúgy, mint a zeneszerető közt szolgáló kollekciókon. Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára, az MTA Zenetudományi Intézete és a Zeneakadémia Központi Könyvtára három-négy éve kezdte komolyabban megérezni a pénzszűkét, a három csúcsbibliotéka azóta egyre kevesebb pénzt költhet állománygyarapításra. Ez mindenenekelőtt a zenei folyóiratok beszerzésében látszik. Néhány éve még gyakorlatilag az összes fontos honi és külföldi periodikára elő tudtak fizetni, a hozzávetőleg kilencven-száz tételből ma azonban jó ha negyven-ötvenet járathatnak - kezdte vázolni a terület nehézségeit a Magyar Könyvtárosok Egyesületének zenei szervezetét elnöklő G. Somogyi Klára. A szűkülő büdzsé az úgynevezett összkiadások (a zeneszerzők életművét kötetről-kötetre feldolgozó sorozatok) beszerzését is egyre nehezebbé teszi (egyebek mellett), a Bach- és a Haydn-széria legújabb darabjait már nem tudták - és a jelek szerint belátható időn belül nem is tudják - megvenni - mutatott rá a szakkönyvtáros. Ez a tudományos kutatásnak és a zenészeknek is csapás: vannak ugyan régebbi, XIX. és XX. századi összkiadásaik, de azóta részint több, eddig nem ismert vagy elveszettnek hitt mű kézirata vagy kézirattöredéke került elő, amelyek ezekben természetesen nincsenek benne, emellett a hosszú évtizedek alatt sokat változott a közreadás módja is és számos elve is. Bachot a XIX. században például romantikus felfogásban játszották, és ennek megfelelően tálalták a kottákat is - tehát a régi könyvek ma már kevéssé használhatók. A friss szakirodalomból - monográfiákból, tanulmánykötetekből, konferenciakötetekből - szintén egyre kevesebbre futja, jószerével csak a magyar szempontból legfontosabb munkákhoz jutnak hozzá, nemritkán szponzori pénzekből. Mindemellett - ahogy a kultúrszférában általában, sőt szinte mindenhol - a létszámszűke is szorongatja az intézményeket. Új embert nem vesznek fel, a nyugdíjba vonulók helyére jó esetben is csak félállású munkatársat tudnak szerződtetni. Borotvaélen táncolnak, ha valaki szabadságra vagy betegállományba megy - ahogy G. Somogyi Klára fogalmazott: egy szolgálati pont kiesik. A közművelődési könyvtárak zenei gyűjteményeiben még drámaibbak a kondíciók. Somogyi több olyan megyei könyvtárról tud, ahol az idén egészen pontosan nulla forintot költhetnek állománygyarapításra, tehát a zenei dokumentumgyűjtemény frissítésére is, de a (mondjuk így) szerencsésebbeknél is két számjegyűek a hiányzó százalékok. Ez esetben mindenekelőtt audio- és audiovizuális anyagokról van szó, amelyek esetében különösen fontos a frissesség - pláne, hogy a közönség elsősorban a könnyűzenét keresi. Közbevetettük: biztos, hogy közművelődési könyvtáraknak a web 2 világában is be kell szállniuk a zeneszolgáltatásba? G. Somogyi Klára szerint feltétlenül, hiszen ezek a gyűjtemények ma már nem puszta kölcsönzőként vagy olvasóteremként működnek, hanem különféle programokkal, kiállításokkal, koncertekkel, előadás-sorozatokkal, illetve a zenei gyűjtemények internetes oldalain összegyűjtött, jól rendszerezett információkkal igyekeznek vonzók maradni - és ha ez sikerül (márpedig egyre inkább sikerül) a becsalt látogatókat ki is kell tudniuk szolgálni. Csak legyen miből. HIRDETÉS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Állami Operaház pályázatot hirdet büféinek üzemeltetése tárgyában. A pályázati anyag leadási határideje: 2011. augusztus 8. Az üzemeltetés megkezdésének tervezett időpontja: 2011. szeptember 4. A részletes pályázati felhívás és dokumentáció ingyenesen letölthető a Magyar Állami Operaház honlapján: www.opera.hu