Népszabadság, 2011. október (69. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-13 / 240. szám

16 Népszabadság­­ 2011. október 13., csütörtök Tudomány - Technika Etológia Sok baleset adódik a mosolynak nézett vicsorgásból A gyerekek is értik a kutyaugatást Hargitai Miklós A gyerekek gyakran félreértik a kutyák „arckifejezését”, a vicsorgást például rendszeresen összetévesztik a neve­téssel (ez lehet az egyik oka, amiért vi­szonylag sok kisgyermek szenved ku­­tyaharapásos sérülést). A különböző kutyaérzelmekhez társuló hangjelzé­seket viszont már a gyerekek is jól ér­telmezik. Hogy mi a jelenség magya­rázata, azt egy magyar kutatócsoport kísérletsorozata derítette ki - a nem­rég publikált eredményre a Science és a­ New Scientist is felfigyelt. Az ELTE etológia tanszékének ku­tatócsoportja 30 gyerek, tíz felnőtt és egy csapatnyi mudi segítségével pró­bálta felmérni, hogy mennyire­­ jön­nek át­ az állatok aktuális érzelmei a hallható jelek révén.­­ A gyerekek­ből és a felnőttekből alkotott csopor­tok számára három különböző szituá­cióban vonultatták fel a kutyákat: az elsőben az állatokat egyedül („magá­nyosan”) hagyták egy ideig, a máso­dikban egy idegennel kerültek szem­be a kapu előtt, a harmadikban pedig játék közben figyelték meg a reakciói­kat, különös tekintettel a hangokra - nyilatkozta lapunknak Pongrácz Péter adjunktus, a kutatás témavezetője (a vizsgálatban rajta kívül Molnár Csa­ba PhD-hallgató, Dóka Antal adjunk­tus, illetve Miklósi Ádám tanszékve­zető vett részt). A magányos, az idegent látó és a játékos állatok ugatását a felnőttek többsége képes volt értelmezni. A mu­tatott érzelmek közül az agresszivitást és a félelmet a kutatásba bevont 6-10 éves gyerekek is mindig meg tudták fejteni (még azok is, akiknek a család­jában nem volt kutya), viszont a já­tékos szituáció felismerésére csak a tízéves gyerekek és a felnőttek vol­tak képesek. A kísérletsorozat választ adott arra a kérdésre, hogy a kutyák hangkommunikációjának megérté­séhez hosszas tanulásra van-e szük­ség. (Ezt már csak azért is fontosnak tartották a magyar tudósok kideríte­ni, mert időközben egy angol kutató­­csoport felvetette, hogy a kutyák visel­kedésének vizuális jeleit a gyerekek gyakran félreértik, vagyis a látványnál nyilvánvalóan jelentős a tanulás szere­pe a kódfejtésben. Ehhez képest külö­nösen indokolt annak tisztázása, hogy az érzelmekhez társuló hangok felis­merése másképp működik-e.) A magyar vizsgálat eredményei szerint a hang felismerése általáno­sabb kommunikációs elvek szerint történik, mint a vizuális jeleké.­­ Az emberben már egészen fiatal, 6-10 éves korban is megvan a képesség a kutyaugatásban rejlő alapvető érzel­mek felismerésére. Ebben nem ját­szik szerepet, hogy a vizsgálatban részt vevő gyermek előzőleg men­­nyi kutyás tapasztalatot szerzett. Va­lószínű, hogy az érzelmek felismeré­sét itt hasonló akusztikai törvénysze­rűségek segítik, mint az emberek kö­zötti kommunikációban - fogalma­zott Pongrácz Péter. A vizuális jelek megértése lénye­gesen összetettebb, és a felnőttek­nek sem könnyű. Mint a kutató kér­désünkre elmondta: nem állítható egyértelműen, de nem is kizárt, hogy egyes kutyák képesek a mosolygás­ra is, ezzel kapcsolatban a közeljövő­ben jelentős felfedezések várhatók. Ha kiderül, hogy van kutyamosoly, az a konvergens evolúció egyik érde­kes példája lesz. Az ember legközeleb­bi rokonainak számító emberszabá­sú majmok ugyanis csak nevetni tud­nak, mosolyogni nem - vagyis a mo­soly egy viszonylag fiatal evolúciós fej­lemény (és a kutya talán az embertől tanulta - pontosabban az emberi sze­lekció előnyben részesítette az ember számára kellemes mimikai gesztuso­kat produkáló egyedeket). Pongrácz Péter azt is kifejtette: an­nak, hogy a gyerekek a kutyák vicsorgá­sát sokszor nevetésként értelmezik, az a vélhető oka, hogy az ő környezetük­ben a fogsor látványa kezdetben dön­tően nevetést, pozitív érzelmeket jelez, és csak később, tapasztalati úton vagy tanulással jutnak el annak felismeré­séig, hogy ugyanez a kutyáknál inkább az agresszió jele. Ebből az a követen­dő magatartás következik (vagyis arra kell megtanítani a gyerekeket), hogy a kutyáknak nem az arckifejezését, ha­nem a hangját kell figyelni, ha el akar­ják dönteni, hogy milyen lelkiállapot­ban van, és mire készül. A hangot tudjuk kezelni, a képet még tanuljuk fotó: reuters - seth wenig Tudományos együttműködés Koreai-magyar kutatócsoportok Empátia és magfúzió - programonként 32 millióért Ötvös Zoltán Apró kalitkában egy egér rohangál, meglehetős empátiával figyelik izmo­­zását az emberek, másként nem is te­kinthetnénk erre az apró rágcsálóra, hiszen egyik kulcsfigurája az MTA Kí­sérleti Orvostudományi Intézetében most indult közös magyar-koreai ku­tatásnak. A tegnapi egérfigyelők kö­zött volt az MTA elnöke, akadémiai intézetigazgatók és a távol-keleti or­szág nagykövete is. A látogatás apropóját az adta, hogy már négy közös magyar-koreai kuta­tócsoport dolgozik a távol-keleti or­szág anyagi támogatásának köszön­hetően a Magyar Tudományos Aka­démia kutatóintézeteiben. Tavaly a civilizációs betegségek és az egyet­len atomvastagságú szénréteg, azaz a grafén kutatására jött létre közös cso­port. Tegnap pedig azt jelentették be, hogy az empátia kutatására, illetve kö­zös magfúziós kísérletekre alakult két újabb tudóscsapat. Pálinkás József, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia elnöke 2010-es dél­koreai látogatásán arról állapodott meg a Koreai Alapkutatási Tudomá­nyos Tanáccsal (KRCF), hogy mivel az ázsiai ország vonzónak találta az MTA kutatóintézeteinek tudományos telje­sítményét, a KRCF lehetőséget bizto­sít nemzetközileg elismert magyar ku­tatóknak, hogy koreai támogatással végezzenek tudományos munkát. A megállapodás alapján rögtön elindult az előkészítő munka. Az MTA elnöké­nek felhívására a hazai kutatóintéze­tekből számos pályázat érkezett, amit az Akadémia rangsorolt, de arról már Szöulban döntöttek, hogy mely prog­ramokat támogatják. (A pénz odaíté­léséről a koreai parlament döntött.) A nyertes pályázatok három éven át kapnak támogatást. Mindegyik pályá­zat 300 ezer dollárt nyert el, amit fe­le-fele arányban használhatnak fel az adott programban érintett magyar és ázsiai kutatók, azaz programonként magyar részre 32 millió forint jut. Eb­ből az is következik, hogy a négy prog­ram közel 130 millió forinttal segíti a magyar tudományt - és az sem mellé­kes, hogy ugyanennyit ugyancsak ha­zánkban költenek el a dél-koreai szak­emberek. Az MTA Kísérleti Orvostudomá­nyi Intézetben az egyik legfontosabb emberi tulajdonság, az empátia még felfedezésre váró idegrendszeri alap­jait vizsgálják - ehhez kellenek az egerek és számos más, csúcstechno­lógiájú műszer. A kutatásban öt ma­gyar és három koreai tudós vesz részt Acsády László professzor vezetésével. Az MTA KO­KI Thalamus Kutatócso­portjának tagjai a koreai partnerek ál­tal kifejlesztett viselkedési teszt ered­ményeit használják fel, kiegészítve a magyar kutatók anatómiai és fizioló­giai tapasztalataival. A kutatások szá­mos mentális rendellenesség, például a poszttraumatikus stressz, a skizof­rénia, az autizmus, illetve a demen­tia megértéséhez járulhatnak hozzá. (Az intézet - a koreaihoz hasonló pá­lyázatoknak is köszönhetően - 2010- ben 354 millió forintot, összebevéte­­lének ötödét a kutatási infrastruktúra fejlesztésére költötte el.) Egy fúziós diagnosztikai kutatá­si programon négy magyar és hét ko­reai kutató dolgozik Zoletnik Sándor professzor vezetésével az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóinté­zetben. Az MTA KFKI RMKI kuta­tói megtervezik, felépítik és haszná­latba is helyezik azt a mérőberende­zést, ami a koreai termonukleáris kí­sérleti reaktoron végzett kísérletekhez szükséges. Tavaly két, ugyancsak világszínvo­nalú kutatóhely kezdte meg műkö­dését. Az egyik csoport a civilizációs betegségeket (rák, diabétesz és ideg­­rendszeri megbetegedések) kutat­ja az MTA Enzimológiai Intézetében, a másik csapat az anyagtudományok legígéretesebb ágának tekintett gra­­fénkutatásra koncentrál az MTA Mű­szaki Fizikai és Anyagtudományi Ku­tatóintézetében. HIRDETÉS Fájó szívvel tudatjuk, hogy DR. KÁLMÁN ENDRÉNÉ szül. Fleisch­ Éva 2011. október 6-án, életének 97­ évében elhunyt. Temetése 2011. október 17-én, hétfőn 12 órakor lesz a Kozma utcai zsidó temetőben. Gyászolja húga, Tücsi és fia, Gábor. TISZTELT HIRDETŐINK! Halálhír feladásakor minden esetben kérjük a halotti bizonyítvány bemutatását. Köszönjük. INGATLAN • Családi ház eladó jól jövedelmező, működő autószerelő-, gumijavító-műhellyel. Tel.: 06 (70) 398-1609. (JD13997) • Feneketlen-tónál 63 nm-es lakás eladó. Érdeklődni: 06 (20) 564-4898. (JD14004) • II., Bimbó úton 59 nm lakás reális áron eladó. Terasz, gépkocsibeálló, tároló. Tel.: 06 (30) 942-8708. (JW40007) • II. kerület, Rózsadombon, csendes utcában 140 nm-es luxus házrész, 30 nm-es panorámás terasszal, 300 nm ápolt kerttel, garázzsal eladó. 06 (30) 439-6233. (JWM56799) • Óbudán Kolosy térnél, 56 nm-es, 1,5 szoba­ hallos csen­des téglalakás 13,5 M Ft-ért eladó. Tel.: 06 (20) 3836-198. (5208903) • Heves megyében, Kápolnán felújított, 3 szobás, gázfű­téses családi ház parkosított udvarral, garázzsal, azonnali költözéssel eladó. Irányár: 10,9 M Ft 06 (30) 680-7207. (5206476) • Érden, háromszintes, gépészetileg is felújított, há­romszobás házam 23 300000 Ft-ért eladó. 06 (30) 332-8180. (5201716) • 17 hektáros tanya Délegyházán eladó. 06 (30) 933- 6225. (J­2311440) • Sashalmon, 270 nm-es családi ház medencével eladó. Tel.: 06 (20) 934-5940. (QN230620) • Újbudán 147 nm-es, négyszobás, cirkos, panorámás pol­gári lakás eladó. 06 (30) 922-9053. (5205271) LAKÁSKIADÁS, -BÉRLÉS • Kiadó budapesti lakást keresünk. 06 (70) 322-7631. (JN2311469) • Kauciómentes, komfortos diák- és munkásszálló Bu­dapesten, kiváló közlekedésnél. Pároknak is kedvezmén­­nyel. Nyugdíjaskedvezmény! Telefon: 06 (70) 705-9913. (QN290003) TELEK • Hévíznél, Reziben, Balatontól 6 km-re, 670 nm-es, össz­­közműves, építési telek, 40%-ban beépített lakónegyedben eladó. Irányár: 2,9 millió Ft. 06 (70) 334-8291. (5203789) • Eladó Etyeken, horgásztó mellett, 200 nöl-es telek. Kút, villany a telken, vezetékes víz befizetve. Ugyanitt berende­zett nyaraló eladó. Tel.: 06 (20) 318-6802. (5209209) ÜDÜLÉSI JOG • Bükfürdőn Apartman Hotelben november 9-22. között másfél szobás üdülési jogomat átadom. 06 (30) 642-7395, 06 (30) 398-8515. (5208629) • Eladó vagy kiadó (december 18-december 31 -ig) Hajdú­szoboszlón egyszobás üdülőhasználati jog. 06 (20) 318- 6802. (5209208) ÜZLET, IRODA • VI., Hajós utcában kétszintes, 550 nm ingatlan kiadó. Irányár: 11 euró/nm/hó. 06 (70) 436-5603. (JWM56267) BEFEKTETÉS • Arany-ezüst napi világpiac árfolyaminfó! Vásárlás is! 06 (20) 351 -3542. (5206258) SZOLGÁLTATÁS • Parkettásmunkák. 06 (30) 948-8909. (JW39968) JÁRMŰ • Autójáért készpénz! 06 (1) 420-2703,06 (30) 362-0674. (5201709) • Suzukit, Marutit vennék! 06 (1) 420-2703,06 (30) 362- 0674. (5201710) ÁLLÁS ÁLLÁST KÍNÁL Elektronikus autóipari alkatrészeket tervező és gyártó társaságunk olyan szoftveres mérnököt keres, aki Labview és C/C++ programok alkalmazásában, fejlesztésében, valamint a Linux operációs rendszer használatában jártas. PLC programozási ismeretek és középfokú német vagy angolnyelv-tudás előnyt jelent. Pályázati anyagát (magyar és német nyelvű életrajz, fénykép, bizonyítványmásolatok, bérelképzelés) az alábbi címre kérjük elküldeni: Stabil Produkt Kft. Telefon: 06 (28) 548-200 2119 Pécel, Pesti út 78. E-mail: produkt@stabil-group.hu www.stabil-group.de OKTATÁS • Némettanítást, korrepetálást vállalok, már 7 éves kor­tól. Igény esetén otthonában is. Ár: 1­500 Ft/tanóra. Érdek­lődni: 06 (20) 924-2290. (5201946) VEGYES EZT NÉZD MEG • Bontott nagykockakő Csepelen eladó, bazaltból, andezitből és gránitból. Ugyanezekből van kiskocka­kő is. Valamint bontott betongyeprács eladó. 06 (20) 945-1794. (5208070) NÉPSZABADSÁG Apróhirdetés megjelentetése a lapban 888 8888 A SKANDINÁV LOTTÓ 41. HETI NYERŐSZÁMAI Első sorsolás: 1,11,14,16, 24, 26, 28 Második sorsolás: 3, 8,14, 23, 27, 28, 34

Next