Népszabadság, 2011. november (69. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-17 / 269. szám
20 Népszabadság 2011. november VI., csütörtök Rivalda Férfidivat Párizs, London és Moszkva mellett Budapesten nyit boltot a milánói Boggi Testkövető Horváth András Dezső Olaszországban járva az ember hamar valamiféle, az érzékekre különlegesen ható világban, a könnyű, ízletes ételek, a regényért kiáltó boltíves kapualjak és a mosolyogva bicikliző Sophia Loren-hasonmások között találja magát. Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy az esztétikumra oly kényes olaszok nem tudnak hibázni. „Az olasz férfiak is képesek borzalmasan öltözni. Például rengetegen hordanak többszínű pólóingeket. Ezekből kizárólag az egyszínűek fogadhatóak el, a tél közeledtével pedig legyenek sötétebb tónusúak, szürkék, feketék, barnák, vagy használják az idei év egyik felfedezettjét, a korallt” - írja. Annalisa Oliva, az unicitta olasz portál divattal foglalkozó újságírónője. Négy-öt évvel ezelőtt jelentek meg a rózsaszín ingek, melyek Oliva szerint egyenesen az ízlés és a férfiasság elleni merényletek a Dél-Olaszországban a mai napig igen elterjedt, úgynevezett „mellkasvillantó” darabokkal együtt. Olaszország déli részéből azonban számos olyan tervező indult, aki a világ divatját évtizedek óta alakítja. Campania tartomány Salerno városában nyitotta meg üzletét 1939-ben egy Paolo Boggi nevű, fiatal és ambiciózus szabó. Boggi célja az volt, hogy az eleganciára és a könnyedségre hagyományosan sokat adó olasz középosztály számára elérhető áron kínáljon minőségi ruhadarabokat. Az üzlet beindult, szűk három évtizeddel később, az akkor már Itáliaszerte ismert Paolo Milánóban megnyitotta első nagyobb boltját. A megfizethető elegancia egyik szimbólumává váló márka pedig a világ számos fontosabb városában megtalálható - októbertől már a magyar fővárosban is. - Párizs, Moszkva és London mellett azért nyitottunk Budapesten is üzletet, mert a kelet-közép-európai régió legfontosabb városának tartjuk, ahol az olasz divatnak remek piaca van. Első osztályú minőséget tudunk nyújtani, olyan áron, amit meg lehet fizetni, és ami jóval alacsonyabb az exkluzívabb márkákhoz képest - meséli Roberto Cappelli, az Andrássy úti üzlet tulajdonosa. Ha már az „olcsóságnál” tartunk, néhány hozzávetőleges árat azért érdemes rögzíteni: egy zakó 100-150 ezer, egy cipő 50 ezer, egy ing 20 és 30 ezer forint körüli áron kapható. A gazdaságosság sem mindig kifizetődő. Valamelyik nap bejött egy orosz vevő, több ruhánkat is felpróbálta, majd amikor ránézett az árcédulákra, hirtelen gondterheltté vált az arca. Egy ideig csóválta a fejét, majd a karját széttárva szabadkozni kezdett. Sajnos hiába elégedett a minőséggel, az üzlettársai valószínűleg ferde szemmel néznének rá, ha ilyen „olcsó” darabokban jelenne meg közöttük - teszi hozzá Cappelli, az árak relativitáselméletén elgondolkozva. Nos, a magyar vásárlók nagy részét valószínűleg nem fenyegeti az a veszély, hogy lefitymálva nézzenek frissen vásárolt Boggi zakójára, amely kizárólag Olaszországban gyártott anyagokból készül. A felsőruházat darabjainak egységesen jellemző stílusát a Milánóból származó és a férfidivatot évek óta uraló, úgynevezett „italian fit” szabja meg. Ennek lényege, hogy az ingek, pulóverek, zakók és kabátok finoman követik a felsőtest vonalait, de azért nem olyan szorosak, hogy viselőjük ne kapjon bennük levegőt. Igyekszünk olyan ruhákat tervezni, melyek egyaránt hordhatóak egy jól menő belvárosi ügyvéd és egy igényesen öltözködő egyetemista számára is - vallja Cappelli a cég tervezőinek filozófiájáról. Ez utóbbi leginkább a sokak által legférfiasabb ruhadarabnak tartott ingek széles kínálatából látható. A hagyományos, kék vagy fekete csíkos, visszafogott darabok mellett megtalálhatóak a kockás, lezserebb fazonú ingek is. Ami az idei ingtrendeket illeti, a Boggi könnyedén konzervatív darabjai mellett a Dolce & Gabbana őszi kollekciójában a tradicionális, öltönyökhöz ajánlott fehér színű italian fit darabokon túl megjelennek a lazább tervezésű, kockás mintájú darabok, illetve a farmeringek is. A római Moreal ingei között elsősorban az elegáns, ugyanakkor könnyed darabok dominálnak, melyeket főként Közép- és Észak-Olaszország fiatal üzletemberei viselnek. A keménygalléros pamutingek között akad olyan is, amely nem italian fut, tárgyalásokon, hosszabb üzleti utakon azonban kényelmesebb viselet. Olasz inggel nehéz mellényúlni. Van benne valami a mediterrán esztétikumból, ha az ember felveszi. Talán kicsit könnyedebben sétál a télbe boruló Andrássy úton, Budapest szomorkásán is elbűvölő Sophia Lorenjei között. FOTÓK: BOGGI Bem 40. Kétszer újra a régi klubban a Mini nagy csapata Rockpart: jön a Gőzhajó Hegyi Iván „Ordibáltam összevissza” - említi a kezdetekről Török Ádám, aki negyvenhárom évvel ezelőtt, 1968-ban alapította a Mini együttest. Ám abban a négyesben, amely szombat este héttől, majd vasárnap hattól újra fellép a Budavári Művelődési Házban (hajdani nevén: az I. Kerületi Tanács Művelődési Házában), negyven esztendeje játszott először a Bem rakpart 6. szám alatt. A zenekarvezetőnél csak a főrendező Laci bácsi üvöltözött hangosabban: „Mindenki sorba áll, a kutya mindenit!” S tényleg mindenki sorba állt: az Alagútig kígyózott a tömeg. Pedig a Mini (eredetileg - 1966- tól - a Kék Csillag) otthona már akkor is szűkre szabott hely volt: 1971- ben ugyanúgy csak 157 embert engedhettek be hatóságilag, mint most. De annak idején rendszeresen áthágták a szabályt, mivel Kuhajda Istvánná igazgatónő, a ma nyolcvannégy éves Margó néni - akinek Török szerint elévülhetetlen érdemei vannak a progresszív rock magyarországi fejlődésében, sőt megszületésében - szemet hunyt afölött, ha kétszázan zsúfolódtak össze a klubban. A zenekarvezető határozottan állítja: az e heti - illetve a negyven évvel ezelőtti - felállásban bontakozott ki a Mini aranykora. A basszusgitáros Nagy Istvánt és családját éjjel egykor verte fel a billentyűs Papp Gyulával - a mama meg a papa legnagyobb örömére -, hogy csatlakozna-e a bandához, míg Németh Tamás dobos „átigazolásáért” 3800 forintot fizetett (társaival együtt) a Szivárvány együttesnek. „Ő volt hazánkban az első profi rockzenész...” - emlékezik tréfálkozva Török. A korabeli „hippivezér” tizenévesen sportújságíró akart lenni, de előbb kirúgták a Toldi Gimnáziumból, majd a Petőfiben már együttest alakított, s az Animals meg a Troggs számait „nyomta”. Az igazi hatást azonban a fuvolát is bevető Traffic tette rá a Kisstadionban: a hangszert meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Hetvenegyben már Török is fuvolázott, a Mini pedig megbabonázta közönségét (esténként) a Délelőtttel, a Gőzhajóval vagy a tizenhat perces Bartók-adaptációval, amely - a konzervatóriumba Kocsis Zoltánnal és Ránki Dezsővel együtt járó Papp ötlete nyomán - a kvartett védjegyévé vált. Kiadták volna lemezen is, ám az örökösök letiltották a felvételt, mondván: „efféle hosszúhajúak” ne ássák alá a nagy zeneszerző életművét... így maradt három kislemez, továbbá a közös turné előbb az Illés zenekarral, majd az LGT-vel, hogy 1972. május elsején létrejöjjön „A Tabán” is. A premiert az I. kerületi tanács szervezte a Minivel, azaz nem a Locomotív GT hívta meg a Minit, hogy gyere, gyere ki a hegyoldalba, hanem fordítva. A Török, Papp, Nagy, Németh négyes zenéjének minőségére jellemző: hetvenkettőben a Videoton dzsesszfesztiválon is felléphetett a kvartett, oda pedig outsiderek még véletlenül sem kerülhettek. A Miniből fogalom lett, de sohasem vált sztárgárda. „A mi muzsikánkat széles körben nem fogadták be. Ám az volt a fontos, hogy nekünk tetsszen” - jegyzi meg ma Török, aki 1990. július 4-én, az amerikai nemzeti ünnepen félmillió ember előtt lépett fel Philadelphiában, a Janmin elnevezésű svájci trióval. Azóta is járja a világot - különböző formációkkal -, és erről szerényen azt mondja: „Bluesfuvolás kevés van.” Annál több zenész lesz november 26-án a békéscsabai Jókai Színházban, ahol tizenhat tagú Mini Big Band (micsoda paradoxon!) játssza el a Török Ádám életműshow-t. De előbb a Bem „rockpartnál” halad el a negyvenéves gőzhajó. Kétszer százötvenheten meg azt érzik, mint régen: hajózni szükséges. A Mini-kvartett 1971-ben (balról): Papp, Németh, Török, Nagy