Népszabadság, 2012. január (70. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-02 / 1. szám

BRIT MONARCHIA Már templomban is járt Fülöp herceg Megjelent a királyi család újévi isten­­tiszteletén Fülöp edinburghi herceg. II. Erzsébet királynő férje egy héttel szívműtéte után állt először a nyilvá­nosság elé: a templomban tapssal és üdvrivalgással fogadták. A herceg ka­rácsony este lett rosszul, mellkasi fáj­dalmakra panaszkodott, helikopter­rel kórházba szállították, és haladék­talanul megműtötték. A kórházi vizsgálat kiderítette, hogy a mellkasi fájdalmat szívko­szorúér-elzáródás okozta. Ezt azon­nali beavatkozással megszüntették, helyi érzéstelenítéssel artériatágí­tó betétet ültettek be a herceg szívé­be. (dpa) SZÍRIAI ELLENZÉK Negyedmillióan a rezsim ellen A szíriai ellenzék megállapodást kö­tött az Aszad-rezsim megdöntését követő, a demokratikus államot meg­teremtő átmeneti időszak irányelvei­ben. A két, egymással eddig szem­ben álló mozgalom pénteken Kairó­ban írta alá a megállapodást. A Szí­riai Nemzeti Tanács (SNC) és a De­mokratikus Változás Nemzeti Koor­dinációs Bizottság (NCC) egyaránt elutasítja egy esetleges külföldi ka­tonai beavatkozás lehetőségét, és ál­lást foglalt az emberi jogok tisztelet­ben tartása mellett. A két fő ellenzéki mozgalom összefogását akadályozta, hogy az NCC bízott a rezsimmel való párbeszéd lehetőségében, míg az Isz­tambulból politizáló SNC elutasította a rezsimmel­ az egyezkedést. Eközben - az Arab Liga megfigyelőinek jelen­létén felbátorodva - negyedmilliós tüntetésen követelték Bassár el-Aszad szíriai elnök távozását, s a múlt pén­teki ima után több városban voltak összecsapások a felvonulók és az el­lenük kivezényelt katonák között. El­lenzéki aktivisták szerint a kormány­erők öt embert agyonlőttek Hama vá­rosában, további ötöt pedig a déli De­­raában. Másik két tüntető életét a ke­­let-szíriai Idlib tartományban oltot­ták ki, ahol további 37-et megsebesí­tettek. Március közepe óta az ENSZ szerint eddig legalább ötezren haltak meg. (Munkatársunktól) MERÉNYLETEK NIGÉRIÁBAN Pokolgépek a keresztények ellen Rendkívüli állapotot rendeltek el szombaton Nigéria északi körzeté­ben, ahol merényletek voltak a kará­csonyi ünnepek alatt. A rendkívüli ál­lapot négy északkeleti szövetségi ál­lamot érint. Öt pokolgépes merény­letet hajtottak végre az iszlám szél­sőségesek, keresztény hívek, illetve a rendfenntartók ellen. A legsúlyosabb merénylet a fővároshoz közeli Ma­dala Szent Teréz-templomában volt a karácsonyi mise alatt. A leszaka­dó mennyezet maga alá temetett 30 embert. Jós város két templománál is robbantottak a szélsőségesek. Good­­luck Jonathan nigériai elnök kijelen­tette: a Boko Haram szekta rákként terjed, az országot akarja elpusztíta­ni. A szélsőséges szekta a sariát, az isz­lám jogot akarja bevezetni Nigériá­ban, és feltehetőleg kapcsolatban áll az al-Kaida nemzetközi terrorháló­zattal is. (Munkatársunktól) V J­r GALÉRIA Szilveszter a világ körül A világ legtöbb nagyvárosában látványos tűzijátékkal köszöntötték az új évet. Kivéve... Nol.hu Maurizio Paimulli a Tiberisbe ugrik. Öten ugrottak vele együtt a folyó vizébe a Cavour hídról az Örök Városban, ahol ez hagyománynak számít 1946 óta. FOTÓ: REUTERS - TONY CENTILE ♦ 2012. január 2., hétfő | Népszabadság 3­24 óra PALESZTIN-IZRAELI PÁRBESZÉD Újra tárgyalnak a héten A héten újra kezdik az izraeliek és a palesztinok a tárgyalásokat, ezúttal jordániai közvetítéssel, Ammánban. A hírt, miután azt tényként közöl­te a Yediot Aharonot népszerű izrae­li lap elektronikus kiadása, megerősí­tették palesztin források is. A paleszti­nok erősen hangsúlyozzák, hogy ez a megbeszélés nem a hivatalos tárgyalás újrafelvétele, hanem csak előkészítés. Izraeli részről Jichak Molcho jogász vesz részt benne, a palesztinokat pe­dig veterán főtárgyalójuk, Szaeb Era­kat képviseli majd. Az, hogy mégsem akármilyen ügyről van szó, azt jelzi, hogy Nasszer Dzsudeh jordániai kül­ügyminiszter felügyelete és a kvartett (ENSZ, USA, EU, Oroszország) köz­reműködésével zajlik majd. A palesztin fél azért ragaszkodik a közvetett formulához, mert az izrae­liek nem teljesítették fő feltételét, a településeken zajló építkezések leál­lítását. Egy palesztin személyiség azt mondta a Reuters brit hírügynökség­nek, hogy a „felek bemutatják állás­pontjukat a határok, illetve a bizton­ság ügyében". Attila Somfalvi a Yediot Aharonot szerzője kiemelte, hogy Ab­dullah jordániai király nemrég Ra­­mallahban járt, és erőteljes nyomást gyakorolt a palesztin elnökre a tár­gyalások érdekében. Izrael miniszter­­elnöke hosszabb ideje szorgalmazta a „feltétel nélküli” megbeszéléseket”, de erre Mahmud Abbasz nem volt haj­landó. Az elmúlt év azonban nem volt politikailag eredményes Abbasz számára: az óhajtott ENSZ-tagságot nem érték el, a világ figyelme más arab országok, az „arab tavasz” ügye­ire fordult, s nem tudta megerősíteni, belső bázisát sem. Kiegyezése a Ha­­masszal nem hozta meg a várt ered­ményeket. A két fél anélkül kezd tár­gyalásokat, hogy valódi előrelépés­ben reménykedne. A Palesztin Nem­zeti Hatóság számára az engedékeny­ség deklarálása a segélyek újraindítá­sát és nemzetközi támogatást ígér­het. Netanjahu is változtatni szeret­ne „héjaarcán” Izraelben ugyanis az ultraortodox vallásos körök és a naci­onalista telepesek agresszív fellépése miatt alakult ki társadalmi feszültség. Ha újra kezdhetné legalább a megbe­széléseket, az javíthatná hazai és kül­földi megítélését is. (M. G.) SPANYOLORSZÁG A középosztályt védik a szocialisták Nem szavazzák meg a kormány által bejelentett megszorításokat a spanyol szocialisták - jelentette be Alfredo Pe­rez Rubalcaba, a PSOE frakcióveze­tője. A novemberi választáson vere­séget szenvedett politikus­ szerint ér­demes megvizsgálni, hogy amennyi­ben a kormány igazat mond, és való­ban a GDP 8 százalékáig emelkedik a költségvetési hiány, az mennyiben az előző kormány vagy a főként néppár­ti irányítás alatt álló helyi kormány­zatok hibája. Rubal­aba szerint a megszorítások lehetetlenné teszik a gazdasági növe­kedést és az állásteremtést. A Nép­párt a kampányban még azt ígérte, hogy nem emel adókat - ezzel szem­ben első dolguk volt a jövedelem- és az ingatlanadót is emelni. A szocialis­ták szerint ezzel főként az alsóbb és középosztályokat sújtják, pedig azt állítják a konzervatívok, hogy igazsá­gosan emelnek. (Munkatársunktól) „DIKTÁTOR ÉS EURÓPA CHÁVEZE” - ÍRJÁK BRIT LAPOK Orbán útja a tekintélyuralomba Szokatlanul, három napon belül két terjedelmes cikk jelent meg a News International-csoporthoz tartozó brit konzervatív lapokban a magyar kor­mányfővel kapcsolatban. Pénteken a The Timesban a „diktátorság” felé ha­ladó Orbán Viktor pályafutását hú­szas évei óta követő Sebestyén Viktor írt publicisztikát arról, milyen válto­záson ment át a „közép-európai dis­­­szidensek félelmetesen okos mintaké­pe” az elmúlt bő két évtizedben, mire az „Európai Unió legautokratikusabb vezetőjévé vált”. A Magyarországról több könyvet is jegyző szerző szerint „Orbán a hatalomra vágyó ambiciózus politikusok ismert, bár kiábrándító út­ját tette meg az ifjúkori idealizmustól, a realitások felismerése után követett pragmatizmuson át mostanáig, ami­kor szemmel láthatólag a végzet em­berének nárcizmusa hatja át”. A Magyarországgal nagyobb terje­delemben ritkán foglalkozó The Sun­day Times Orbán-cikke is a Daniel Cohn-Bend­it francia európai parla­menti képviselő által „Európa Cháve­­zének” nevezett kormányfő autokrati­kus tendenciábra helyezi a hangsúlyt. Ahogy Sebestyén Viktor, úgy Matthew Campbell és Bójan Pancevski sem hagyja említés nélkül a közelmúltban hozott törvényeknek az európai de­mokráciát fenyegető vonásait. A va­sárnapi újság szerint Magyarország és más volt kommunista országok vis­­­szacsúszása a tekintélyelvű hatalom­ba legalább akkora kihívás elé állítja az Európai Uniót, mint a hitelválság megoldására és az euró megmentésé­re irányuló erőfeszítések. A lap össze­foglalja mindazokat a magyar parla­ment által gyors egymásutánban elfo­gadott törvényeket, melyek módosítá­sát José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke levelében kérte, és melyekkel kapcsolatban Hillary Clin­ton amerikai külügyminiszter is aggo­dalmát fejezte ki. A Sunday Times fel­idézi azokat az időket, amikor Orbán Viktor a Magyarországra látogató új­ságíróknak elmondta, „semmit nem csodál jobban a demokratikus világ­ban, mint a sajtószabadságot”, most pedig a médiában olyan irányítást ve­zetett be, amely a Szovjetunió stílusá­ra emlékeztető befolyással rendelke­zik a lapok, a rádió- és tévéállomások, illetve a világháló felett. A közel egy­milliós példányszámával a legolvasot­tabb vasárnapi minőségi lap utal rá, hogy az EU ajánlásait figyelmen kí­vül hagyva, az európai törvények szel­lemével ellentétes döntésekkel Orbán kockára teszi a pénzügyi mentőakció­kat. Felveti a lehetőséget, hogy az EU felfüggeszti Magyarország tagságát a Miniszterek Tanácsában. (R. Hahn Veronika) IRÁNI RAKÉTATESZT Teherán lezárná a Hormuzi-szorost Közepes hatótávolságú föld-levegő ra­kétát indított (képünkön) vasárnap Irán a Hormuzi-szoros közelében tar­tott hadgyakorlat keretében. Mahmud Muszavi tengernagy bejelentette: ez volt az Iránban tervezett és épített kö­zepes hatótávolságú rakéta első indítá­sa. A flottamanőverekre akkor került sor, amikor a nemzetközi közösség az iráni atomprogram miatt fokozza nyo­mását. Az irániak bejelentették: képe­sek lezárni a Hormuzi-szorost, a világ kőolajszállítmányai egyik legfonto­sabb útvonalát, ha akadályoznák olaj­exportját. (Hírösszefoglalónk) REUTERS - EBRAHIM NOROUZI JAPAN Feladta magát a szektatag Tizenhét évig menekült a rendőrség elől a japán Makoto Hirata, a hírhedt Aum Sinrikjo szekta tagja. Ez a cso­port követte el 1995-ben a 13 ember életét követelő szaringázos merényle­tet a tokiói metróban. A férfi a táma­dásban nem vett részt, de most őrizet­be vették egy közjegyző meggyilkolása miatt: a férfi el akarta hagyni a szektát, ezért végeztek vele. (BBC) Életének százhatodik évében meg­halt New Yorkban Zeisel Éva, aki Bu­dapesten született, s egyike volt a XX. századi kerámia megújítóinak. La­punk 2011. november 12-én írt róla. ♦

Next